Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
vagy Űi víz? Varsányban mindkettőre szavaztak Először minden hiánytalannak tűnt. A tanács vezetői maguk is kételkedtek a sikerben. Mert az emberek zsebéből pénzt kihúzni, nem hálás feladat. Azután meg az egyéntől függ, mennyire nyitja meg a pénztárcáját. Amikor az egyik ügy sínre került, a másikkal már előhozakodni sem mertek a testület tagjai. De akadt egy bátor tanácstag, aki bízott a lakosságban, a közösség tudatformáló erejében. Próbálkozását siker koronázta. Varsányban lesz ivóvíztársulás, és a településfejlesztési hozzájárulásból korszerűsíthetik a település útjait is. De ne vágjunk a dolgok elébe! Mangó Ferencné vb.-titkár: — Komoly bírálatot kaptunk a megyétől a településfejlesztési hozzájárulás szervezése miatt, mert már csak nálunk és Kálión nem mentek rendben a dolgok. De hát megmondom őszintén, előhozakodni sem mertünk vele, miután... Miután a falugyűlésen, a VII. ötéves tervkoncepció vitájánál a lakosság „beleszavazta” az elképzelésekbe a vízműtársulás megalakítását, ami családonként 25 ezer forint támogatást jelent. Abban mindenki egyetértett, hogy Varsányban és Sipeken egyaránt kell az egészséges ivóvíz, mert a jelen állapotok tarthatatlanak. A kutak kilencven százaléka szennyezett, a vízhozam sem jó. A gyerekek egyéves korig ingyen kapják a kristályvizet — Annyira takarékoskodunk a vízzel, hogy egy-egy nap el kell döntenünk, fürödni szeretnénk, vagy mosni... — jegyezték meg többen. — A tervek szerint a kom- ra-völgyi víztárolóból hoznánk Endrefalván és Szécsé- nyen keresztül a vezetéket, Központi alapból ehhez tízmillió forint megyei céltámogatást ajánlottak fel. Ügy éreztük, a lehetőséget nem sza- laszthatjuik el — meséli avb- titkár. Családonként 25 ezer forint nem kis összeg. És még álljunk elő tehóval is — meditáltak a tanácsiak. Végül úgy döntöttek, nem forszírozzák az újabb adakozást. És ekkor közbeszólt a véletlen ! Tavaly októberben megépült a Mikszáth és Dózsa György út központi keretből. Az ott- lakókra ötszáz forint út- és közműfejlesztési hozzájárulást szabtak ki. Ezt a lépést óriási felháborodás kísérte. — Már hogyne háborogtunk voína, amikor nem tartottuk igazságosnak, hogy a falu egyik fele fizet, a másik meg nem. Régebben ugyanis a tanács nem hajtott be ilyen adókat a lakosságtól, — kardoskodik egy asszony, a Mikszáth úton. Schukkert András tanácstag, a Varsányi Általános Iskola igazgatója törni kezdte a fejét. Valahogy így gondolkodott. „A vízműtársulás valamikor három év múlva lesz esedékes. Akkor kezdik el fizetni az emberek annak költségeit, tíz éven keresztül. És addig? Miért ne lehetne megszavaztatni a településfejlesztési hozzájárulást Ezzel két legyet ütnénk egy csapásra. Megvalósul az egyenlő teherviselés a polgárok körében, emellett több pénzből sokkal több utat, járdát építhetünk a két községben.” — A tanácstagtársaimat hamarosan meggyőztem az elgondolás helyességéről. Már „csak” a lakosság maradt. A szervezés úgy történt, hogy egy tanácstag, s a Hazafias Népfront aktívája járta végig a körzetéhez tartozó házakat. Agitáltunk, győzködtünk, elmagyaráztuk, hogy nem egyéni érdekről, hanem a közösség javáról van szó. A végén még az idősek is támogatták az elképzelést, sőt azokban az utcákban lakók is, akiknek van már kiépített útjuk, járdájuk. így esett hogy Varsányban és Nógrádsipeken csaknem hetvenszázalékos arányban a lakosság megszavazta a hatszáz forint településfejlesztési hozzájárulást. Amelyből megkezdődhet az wtak rend- behozatala. Szeróczky Bertalan tanácselnök azt mondja, annak örül a legjobban, hogy „alulról jövő kezdeményezésként” oldották meg ezt a bonyolultnak tűnő feladatot. Ami így utólag már nem is látszik olyan bonyolultnak, mert kiderült, hogy az emberek, ha értelmes célokra, elképzelésekre mozgósítják őket, nem zárkóznak el. Sőt, erőn felül is segítenek. Mint az a sipeki nyugdíjas bácsi, aki jövedelme miatt nem kötelezhető fizetésre, de önmaga ajánlott fel háromszáz forintot, miközben megjegyezte, „Ja, az út! Igen, az nagyon fontos. Ráfér már a fiatalítás, kisgyermekkoromtól ezt taposom, és azóta nem észleltem rajta változást...” Kiss Mária A társadalmi jártasság kezdetei Kepes György kitüntetése T öbb útja-módja vem a demokráciának. Szüntelen és le nem zárható azoknak az eszközöknek, módszereknek és fórumoikmak keresése, ahol az állampolgárok elmondhatják véleményűiket, javaslatokat tehetnek, felvethetik ötleteiket. Ennek szükségessége kétségtelen, s az illetékes szervék többé-kevésbé igyekeznek is ennek eleget tenni. Mi foglalkoztat egy-egy közösséget, mik a legégetőbb gondjaik — ezt megismerni a döntések előtt, egyáltalán nem haszontalan. Ebben a kérdőkben szinte egészem újat, talált ki a szekszárdi tanács: a nyár egyik napján a tanácselnök és néhány munkatársa fogadónapot tartott gyerekeknek, a város általános iskolásainak. Céljuk az volt, hogy a gyermekeket foglalkoztató, de közérdekű kérdések ne megszűrt csatornákon — szülőd munkaközösség, úttörőszövetség és .egyéb szervek útján — jussanak efl a tanácshoz, hanem a gyerekek közvetlenül mondhassák el kéréseiket. A „szabálytalan” fogadónapról készült rádióriport ugyan arról tanúskodott, hogy a legtöbb gyerek arra volt kíváncsi, .miiért nem lehet, illetve hogyan lehetne a lakókörzetének közelében lévő elhanyagolt, üres térből, területiből játszóteret kialakítaná, de elhangzottak más kérelmek is. Az egyik kislány édesanyja helyett jött a tanácsra, és ama kórt választ, hogyan lehetne italozó, alkoholista édesapját kényszergyógykezeléssel a mértéktelen italozásról leszoktatni, (Elmondta, jönne az édesanyja is, de nem mer, fél az apja haragjától.) Egy másik gyesek arról érdeklődött, mikor lesz villany, víz és járda az utcájukban. És elsőként — boldogan — ő vihette a tanácselnöiki válasz* az utca lakosnak. A gyerekek közérdekű dolgokban komolyan kérdeztek, a tanácsiak teljes felelősséggel hallgatták meg őket, a kérdésekre komoly feleletet adtak. Több volt ez, mint kísérleti gyermekfogadénap. Lehet, hogy valahol itt kezdődik a demokratizmus, megszerettetése. Fontos lehetett a tanácsnak is, hiszen megismerhette, mi a gyerekek véleménye a tanácsi munkáról. A leglényegesebb talán mégis az, hogy társadalmi jártasságra, a közérdek iránti érdeklődésre nevel. Tehát mindenképpen jövőt alakító jelentősége te van ennek az új kezdeményezésnek. Megtaníthatja őket arra, hogy ne legyen gondjuk a későbbiekben közérdekű kérdésekben írni, bekopogtatni ahhoz a szervhez, ahol problémáikban, dolgaikban tudnak segíteni. A közéleti demokrácia elvei ma tisztázottak. Gyakorlati érvényesülése azonban nemegyszer elakad: közönybe, lélektelen, bürokratikus ügyintézésbe, áthághatatlannak tűnő formaságokba ütközik, A gyenmekfogadónap jó, követésre méltó kezdeményezés. Fontos a jövő nemzedék társadalmi jártasságának alakítása, de ugyanilyen fontos, hogy. a ma felnőtt nemzedéke olyan bizalommal fordultján a tanácsi szervekhez, mint ahogyan a szekszárdi gyerekek tették. Olyan felelős fórumokat kapjanak, ahol vagy ami után fel sem merülhet bennük a demokratizmus elkótyavetyélésének gyanúja. Kellenek hát a demokratizmus gyakorlásának mindig új formái, fórumai a mai felnőtt, választásra jogosult állampolgároknak. Ugyanakkor szívesen látnánk itt, helyben is, milyen a salgótarjáni vagy a megye más városában élő gyerekek közérdeklődése, — *tóty — A Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntette ki a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Egyesült Államokban élő magyar származású művészt, Kepes Györgyöt kimagasló művészi tevékenységéért, életművéért. A kitüntetést dr. Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykövete, nyújtotta át Kepes Györgynek a Massachusetts államban levő Cambridge városában. A nyolcvanéves Kép« György úttörő munkásságát elsősorban a festészetben, a fotóművészetben fejtette ki, mindenekelőtt a fény megjelenítésével, a fényhatások fel- használásával, fényfalak létrehozásával. Elméleti munkássága is jelentős. Több könyve jelent meg hazánkban, műveiből kiállítást te rendeztek Budapesten. Nevei Zsély János Született: Mihálygergén, 1921. május 17-én. Foglalkozása: nyugdíjas bányász, majd később a rá- róspusztai büfé kisegítője, felesége mellett. Sportújságíró barátaim így mutatják be azokat a sportolókat, akik új egyesülethez kerülnek. Éppen egyik kollégám mesélte: évekkel ezelőtt személyi igazolvány nélkül sétált ismerősével az Ipoly partján. Közeledtek a határőrök és igazoltatásra szólították fel a két fiatalembert. S mivel nem volt náluk igazolvány — bár elmondták, hogy a környékbeli községben laknak — a határőrök azt kérdezték tőlük: mondják meg, ki a ráró- si büfé vezetője? Szinte mindketten egyszerre válaszoltak: Zsély Jánosi S tovább mehettek. Zsély János neve immár tíz éve szinte fogalom Mihálygergén és a környékén. Mindenki ismeri nemcsak nyugdíjasként és büfésként, hanem mint önkéntes határőrt. Korát meghazudtoló módon járja kerékpárjánál az Ebben az évben tízmíllió-kétszáztízezer forint értékben készítenek különféle nyomtak* ványokat, öntapadós címkéket és különböző színes prospektusokat a Szécsényi II. Rákóczi Termelőszövetkezet pösténypusztai nyomdaipari melléküzemágában. Képünkön Horváth Zsuzsanna és Pallai Tibor ofszetgépmesterek kész ítik az ügyviteli nyomtatványokat. Milyen tegyen a diákélet? A vajúdás sohasem könnyű Amikor a gondolat fogant — idestova egy évvel ezelőtt — leginkább kétféle fogadtatásra talált a középiskolás KISZ-esek között. Voltak akik azt kérdezték: „Mi ebben az új ?” Az iskolában eddig is működtek mindenféle szakkörök, hobbikörök. Mi szükség van akkor most ezekre az öntevékeny diákkörökre? A diákok nagyobb tábora azonban kétségtelenül lelkesen fogadta a gondolatot. Igaz, nem pontosan körvonalazódott, hogy is lesz ebből gyakorlat, de a fiatalok érezték: a legfontosabb elmozdulni a holtpontról, kikeveredni aból az állóvízből, amit a KISZ sok iskolában jelentett. Májusban aztán, a kongresszuson határozat született az öntevékeny körök alakításáról, a sokszínű diákélet lehetőségeinek megteremtéséről. A határozat nem sürget. Sőt! A felsőbb KlSZ-szerve- zetek arra figyelmeztetnek, hogy csak ott vágjanak bele egyelőre, ahol megvannak a feltételek. * Szokatlanul kezdődött a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Martin Luther King alapszervezetének első taggyűlése a nyári szünet után. — Legyünk-e továbbra te KISZ-alapszervezet, vagy alakuljunk át önképzőkörré? — hangzott az első kérdés. Nem sok szó esett, szinte azonnal az alapszervezetre szavazott a tíz negyedikes. Aztán kis idő múlva úgy döntöttek, hogy közös érdeklődésük, a történelem alapján önképzőkört is alapítanak. Ebben csak az volt furcsa, hogy a Bolyaiban hagyományos vertikális KISZ- szerveződési rendszerben, melyben a közösségek legfőbb jellegzetessége szintén a közös érdeklődés, ennek az alapszervezetnek a profilja szintén a történelem. A taggyűlés után beszélgetés kerekedett mindarról, ami történt, s az előzményekről. — Egyszer magyarórán felmerült, hogy ezután a diákéletben mi legyen a hangsúlyosabb: a KISZ, vagy az öntevékeny csoportok rendszere — boncolgatja a hátteret Kovács Gábor, az alapszervezet titkára. — Az óra után, a menzasorban — aztán nagy vita kerekedett ebből. Ahogy folyik a szó, rövidesen kiderül, bizony nem mindenki érti pontosan, mit is jelent az önképzőkör. — Minket nem nagyon tájékoztattak róla — próbál védekezni egyikük, de ez már visszavonhatatlan, hogy az imént olyasmiről döntöttek, amivel többen nem is voltak tisztában. Mindez láthatóan gondolkodóba ejtette őket, s már nem tágítottak addig, míg világossá nem vált. miről te van szó valójában. — Engem érdekel a történelem — magyarázza Simon Tibor. — Ezért vagyok ennek az alapszervezetnek a tagja. Ugyanakkor hobbim a biológia, úgyhogy szívesen eljárnék egy ilyen öntevékeny csoportba. — Ügy gondolom — veszi át a szót Maruzs Róbert —, hogy a KISZ-ben a legfőbb feladat a politikai képzés, így nem marad elég idő teljesen kielégíteni a történelmi érdeklődésünket. Ezért szerintem jó lesz ez a történelmi öntevékeny kör. A KISZ-ben vállaljuk, hogy segítünk megszervezni az évfordulókról való megemlékezéseket, ünnepi műsorokat, vetélkedőt, vitaköröket tartunk. Az öntevékeny körben pedig sokféie, magunk választotta téma szerepelhet. Horatiustól az ókori Rómáig. Aztán az is szóba kerül, hogy jó színterei lehetnek ezek a körök az elsősök megismerésének. Ott végzett munkájuk alapján már megítélhető, ki alkalmas a KISZ-tag- ságra. Persze, nemcsak ebben a közösségben foglalkoznak mindezekkel. Az iskolai KISZ- bizottság, a diákok, a tanárok egyaránt várakozással tekintenek a jövő elé, s keresik az új utakat. Eddig is sok ötlet merült már fel. A régebben működő formákat, mint az énekkar, az országjáró diákok köre, a fotó-, a színjátszó kör, persze, tovább folytatják. A Kalevala-kör, az irori dalmi kávéház, a népihímző- és a hegymászócsoport megalakításának gondolata azonban ezekben a napokban született. Sok még azonban a homály a gyakorlatokat illetően. Milyen is lesz valójában a kapcsolat a KISZ- és a diákélet egyéb formái között? Mi lesz a szerepe a pedagógusoknak? Hogyan ismerik él ilyenfajta segítő munkájukat? Számos kérdés áll még pontos válasz nélkül. Dehát a vajúdás sohasem könnyű. S bár élnek a félelmek, hogy ami születik, valóban egészséges, életképes lesz-e, a bizakodás, az akarat nem hiányzik. K. E. Arcok közelről Fények a határon országutat. Éberen figyeli az idegeneket, az országhatárt. Ülünk a barátságos lakásba« s az emlékek közül kettőt idéz fel: — Koncsotk Gyulával voltam Ráráson. Már ránk esteledett, amikor a büfét bezártam. Egyszer csak Gyula izgatottan megjegyezte: János, nézd csak, ott az Ipoly-par- ton, a túloldalról elemlámpával adnak fényjeleket. Lélegzetünket visszatartva lestünk, figyeltünk. Később észrevettük, hogy a Dobroda felső részéről, innét a magyar oldalról is világítanak, jelzéseket adnak vissza. Mi észrevétlenül közelítettük a Dob- roda felső részét. A fényjelzés egyik oldalról sem szűnt meg. Azt mondja Gyula: „Gyere Jani, mert még ránk lőnék”. Cselhez folyamodtam. Magam is fényjelzést adtam le a nálam lévő zseblámpával. Aztán a túloldalról valaki cigarettám gyújtott. Láttuk, hogy mind a két oldalról megindulnak a határsér- tók. Aztán gyorsan jeleztem az őrsnek, s jöttek a határőrök. Riadókocsdval. A többi már az ő dolguk volt, őlk intézkedtek. A sok közül még egy emlék. Ráróson rengeteg ember megfordul a nyári időszakban. Kirándulók, úttörők, horgászok. Adjuk a szót ismét Zsély Jánosnak: — Egy Skoda érkezett Rá- rósra. Csehszlovák rendszámú. Minden megállás nélkül hajtott, egyenest az Ipoly-part- ra. Odamentem a büféből és megkérdeztem, hogy „mi a helyzet”? „Nem tudom magyarul...” — adta a választ az idegen. Aztán megkérdeztem, hogy halászni jöttek, vagy horgászni? Engedély van? „Nem tudom... Nem tudom! Nem értem!” — gagyogta az idegen. Riadókocsival jöttek az öcs katonái. Aztán keresték az idegen autót, denen» találták. Eltűnt. Később meséli az egyik kiskatona, hogy a l'itkei tanyánál, ott a juh- hodály alatt találkoztak egy sebesen hajtó Skodával. Nem tudták leállítani. Aztán elindultunk felkutatására. Semmit nem találtunk. Elmondtam, hogy milyen színű volt a Skoda és megindult a körözés. Siker koronázta a munkánkat. Még itt a közelben kézre kerültek az idegenek. Céljukat, — azt hiszem — nem kell magyarázni. Zsély János felesége, írónké néni, már öt éve fekvő beteg. Jani bácsi energiáját most a ház körüli teendők foglalják le. Van mit tennie. A kertben a krumpli, a kukorica, a lucerna, hogy kevesebb legyen a kapálnivaló. De zöldell még a zöldség, a paprika, a paradicsom. Egyszóval mindaz, ami egy háztartáshoz kell. De Jani bácsi ott van az önkéntes határőrök között is Minden szabad idejét erre szánja. Kerékpárjával járja a falvakat, mindig figyeli a járókelőket. Mint mondja, az ördög soha nem alszik... Somogy vári László 4 NOGRÁD - 1966. 20,
