Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
Bátonyterenyén, Ae Hemt kívülről — témák hozzá ezt a címhez már üt az elején. Ez azonban egyáltalán nem Icivülállóságot jelent, de sokkal inkább: távolságokat. Talán nem a legmegfelelőbb kifejezéssel élve úgy mondhatnánk, hogy saját külterületeit a különben már városi képet mutató és városi joggal rendelkező nagyközségnek. Volt róla vita elég, az összevonásról hadd ne essék itt most szó. Sem a helyeslőkről, sem a tiltakozókról. Annál is inkább, mivel szóba került, s bizonyára szóba kerül ez még sokszor. Ellenben: ritkán hallani a peremről. A kis ősi településekről, melyek, mint bokrok a terebélyes fa kör®, szerényen, de elsőszámú hozzátartozóként részt adnak az egészhez —, s részt kívánnak tőle. Feláldozva és egyben megőrizve régi nevüket. Szúpatak, Rákóczi-telep, Szorospatak. így, sorjában. És úgy is — ne feledkezzünk meg róla —, mint városi jogú nagyközség. Tehát, mint Bátonyterenye. Megszüntetvén, s egyben őrizvén önmagukat. Kicsit spontán módon, kicsit a logika, a fejlődés, a fejlettség sorrendjében. Nem feledkezve meg arról, hogy — kis, kényszerű távolságot tartva ugyan, de — részei a nagynak, a velük együtt egész településnek. A meddőhányónál. Aszú volt — ma: Szúpatak talán 6—8 kilóm éterre lehet a központtól. Balról, mielőtt beérnénk, napraforgóik bla. Benne két kombájn, s pótkocsis traktor a szállításhoz. Hangosan dohognak a meddőhányó tövében a gépek. Furcsáilná talán, ha idegen nézné, hogyan találkozik itt a magas drótkötélpályákon lassan guruló csillék sora a dimbes-dombos táj mezőgazdaságával, jelen esetben napraforgóval, silókukoricával, Istarolt főiddel, a földön a kombájn elől fürgén, s kicsit mégis sátán menekülő vad- nyú IfíókávaL Délre jár az idő, Szúpatakon vagyunk. Nem éppen felemelő, hogy a megérkezés mindjárt beíejezetlenséggel fogad. Családi ház, melynek földszintjét már lakják, azonban második szintjének építése — mintha hirtelen zápor zavarta volna szét a kőműveseket, ácsokat — félbemaradt. Mint amivel nem bírtak. Mint ami — engedelmeskedve egy magasabb akaratnak — szükségtelennek bizonyult. Valami mégis akad itt Gyümölcsfás porták, füves kertek és a templom, az elmaradhatatlan. s a RICO köt- szergvár helybéli üzenne. Székfi Gyula itt dolgozik, most 45 éves, s kisgyerek korától szupataki. Szavának tanácstagként Is sólya van. — Mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkoztak itt a népek Tarjánba hurcolták azt, amit megtermeltek, a Piacra, végig az egész falu. Most megfordított a helyzet: inkább onnan élünk, semmint oda viszünk Főbb gondunk a közlekedés, leginkább a szombati. Reggel nincs busz, délben pedig lénvegében hiába jön, nincs, akit hazahozzon. Mit mondjak? — Kész kabaré. Fia szavaira fiatalos frisseséggel bólint édesanyja, az immár 76 évet megélt Teri néni. — Bizony. Akinek szombaton mennie kell, az gyalogol. És rossz a világítás, rossz a vizünk, és bizony kevesen vagyunk máT, akik emlékszünk a régi időikre Mint fiatal lányok, a fonóházba jártunk, reggel 6-tól este 8-ig dolgoztunk, hosszó sfhta volt. de jó volt. Bár jóval fiatalabb, többmindenről tud szólni Szúpatak kapcsán Sipka József, a Rico üzemvezetője. — Utánanéztem, tudtommal 1683-ban fordult elő először hivatalos okmányban ennek a kis településnek a neve. Akikor Aszunataknak hívták, mivel itt ez a meszes hegy. és annak a túlsó, lan- kás oldalán szőlőt termesztettek az akkoriak, és aszóbort készítettek voflna talán. A falu alapítása négy egykori jobbágy, Vicziám. Ins- titorisz, Kra lesi és Szvetlfk nevéhez fűződik, meg Rufkai fpideeúréhor. Legnaevobb korában 385 ieTkes volt a falu. aztán, mint annyi más helyen. mólt század elején, leégtek á zsúpfedelesek. Akkor, amikor még nagycsaládok éhek, együtt, 25-en, 30-an, dédszülőktől a dédunokákig. És a ma? Nos igen: Agy tűnik, kihalásra ítélt ez a szép hely, hiánycikk az iható víz, a rendes közvilágítás, a járható utak. Pedig az rtt élő családok szívesen vállalnának társadalmi munkát, hogy javítsanak saját helyzetükön, de „felülről” ezekhez, sajnos, késik az igen. Rákóczi- bányatelep: az idő így pereg... maga is szinte kész város. Takaros házak, kertek, a falut jelentik, miközben szinte minden előnye adott a nagytelepülésnek, Bátonyte- renyének. Például korszerű óvoda, s ezzel egy fedél alatt öregek napközije. A kicsit még karcos, szokatlannak is mondható szeptemberi napsütésben, délre járván az idő, hazafelé tartanak e kellemes helyről a korban immár előrehaladottak. Marad azonban a valósággal értük élő otthonvezető, Bállá Józsefre. Bár ami az ellátást és egyáltalán az egész helyzetüket illeti. sok jót tudna — és fog is még — mondani, a gondról szól elébb: — A közlekedés a legnagyobb bajunk, borzasztó nehéz Bátónyba bejutni. Nekem például a főfoglalkozásom mellett sok társadalmi megbízatásom van. Gyakran jö- vök-megyek, de ha csak véletlenül autós ismerőssel nem futok össze, fél napomba is belekerül, míg a központból ki tudok jönni a telepre. A telep egyébként — keB-e mondani a környékbelieknek? — afféle kertváros. Szép házak, virító virágok most, szeptember jelen napjaiban is az ablaikok alatt, a kapuk előtt. De maradjunk most a legifjabbak és a legidősebbek egyetlen ajtóval elválasztott közös otthona mellett. — Ügy lett itt öregek napközije. hogy az ovihoz kevés volt a gyerek —, ad készséges felvilágosítást az otthonvezető — Jelenleg 14 tagú a kis csapatunk Nem szeretném, ha öndicséretként hangzana, de jő kis társaság. Az ebédidő után lassanként hazakészülő. ősz hajkoronát viselő nénikék derűsen, buzgón bizonyítják ezt ők, a hölgyek vannak ugyanis többségben, a bányatelepi öno mindössze két „öregfiúvai” számol napjainkban. Állandó beszélgetéseik. Is munkálkodásuk helvszínének otthoni- assága megkapó, váratlan vendég bármikor érkezhet, a rend, a tisztaság itt sohasem hiánycikk, és ez olyan magától értetődő és egyáltalán nem feszes. Irmuáka, . a vezetőnő kötetnyi történetet tudna mesélni pártfogó ttjairól, de a jő és olcsó ellátás mellett inkább azokat említi, akik ténvleseaen hozzá iára Inak — pénzzel, társadalmi munkával. kedves figyelmességekkel — ahhoz, hogy a tisztességben megöregedtek valóban oHtmnra találjanak itt: a bánra „ tanács, a tűzhety- gvár. a 27-es Ofohőrt Kanancs Szocialista Brigádja, ij Most viszont változott 0 helyzet: üdülőkörzetté nyitvá- m'tották a szép Szorospatakot. Néhány otthon helyét pestiig már lei is jelölték, leendő üdülőnek. Míg vendéglátónk ügyei intézésére félóra felmentést kér, körül is nézünk kicsit. Nem kell messzire mennünk,' az egyik közkútnál idős asszonyokkal találkozunk, akik — „hivatalos” embereknek nézvén bennünket — mindjárt el is haümoanak kérdő- seik özönével: — Mikor kell kiköltöznünk? Elküdték-e már a tanácstól a papírokat? Mi lesz az anyagiakkal, s milyen a ház, ahová költözünk...? Kellemes őszi fényben. — Megvagyunk együtt, kellemesen és még több idős számára is lenne helyünk, ám jó néhámyan nem élnek az itt lakó öregek közül ezzel a jó lehetőséggel. — Bállá Józsefné, nem rejtve véka alá, hogy a havi térítési dij 100—600 forint, amit a hozzátartozóknak nem lenne nehéz kifizetni — ötven ember számára tudnak szociális étkezést biztosítani —, de igény- bevéte'étől sajnos, meglehetősen érthetetlenül, többen tartózkodnak. Pedig, aki megismeri, biztosan megszereti. Az otthont is, Irmusfcát is Bizonyítékként álljon erre it+ egy példa: kórházba került az egyik öno-tag. Viszem anyut sétálni. — Ki a legközelebbi hozzátartozója? — kérdezték a bácsitól odabent, mire 6 a legnagyobb természetességgel így felelt: — Irmusfca. Meleg derű költözött akkor néhány percre a kórterembe. Miként kellemes színfoltja volt, s marad is mindig életünkben az ifjúság. Boszorkánytánc ? Található pedig ennek egy jeles képviselője szemközt az öregek napközijével egy szép, zöldkerítéses ház kiskapujában. Lehet 17 éves, de 19 is, eme romantikusan ifjú korban, azonban ennek még igazán nincs komoly jelenMosoty a kis kaim ban I NOG RAD — 1986. szeptember 20., szombat 3 tősége. Tréfás szóváltásra viszont a seprűje szolgáltat könnyed okot — Csak nem útra készül, kislány? — Ütra, miiért? — kérdezi mosolyogva. — Mivel ugye a boszorkányok seprűvel utaznak.., A mosolyból csengő nevetés lesz a találkozásból Ismeretség. — Kazinczi Andrea vagyok — nyújt kezet kedvesen, mi pedig újabb adalékként feljegyezzük a tanulságot, miszerint: kis boszorkánytanulóhoz, ha ily szép — a mai kor divatja szerint bizony, szép név ts illik. S ezek után már azon sem csodálkozhatunk, hogy kedvence a diszkó, a tánc. mivel azonban Rákóczi-telep mégis csak kicsike egy kicsit, a korabeli iánvok, s fiúk Bátonyt. még inkább Salgótarjánt emlegetik. E kellemes találkozás után pedig a hangulat megmaradt velünk, a bájoö ifjú hölgytől való búcsú után ugyanis kellemes, romantikusan vonzó táj következik, az őszi színekbe öltözött Mátra világa, amint újaibb célunkhoz, Szorospatakra igyekszünk. A hely varázsa megkapó. a hegvség nevét viselő fogadó fölöttébb kellemes, vezetője, pedig Szorcsik Károly pedig igen kedves. Amiről pedig mindjárt az első percekben felvilágosít. az valósággal rá rímel Iménti hangulatos kis találkozónkra. Szorospatak — nászutasoknak — Mi tulajdoniképpen és elsősorban nászutasok vendégfogadója vagyunk. .. Menten kíváncsiak lettünk ennek hallatán, ezt pedig — kérlüfc a türelmes olvasót — nézze el nekünk... Hogy azonban túlzottan pikáns területekre mégse tével védjünk, folvtatáskérrt inkább arra kériük a szívélyes fiatalembert. begy ez igazán kies belvet vázolja fel számunkra. — Nyílt bányák helyére települt, tehát tipikusan bányásztelepülés ez, és valamikor csodálatos kis erdei vasút járt erre, de sajnos, felszedték a síneket... Különben a lakosság összetétele sem szokványos. hiszen — még a régi időkben — at ország minden részéből toboroztak ide nőket, s férfiakat. «kik aztán megtelepedtek és lettók ilv módon őshonosak Akkoriban három- nésv bánva is működött, és élhettek ezen a helyen ügy kétezren, és volt sportpálva. iskola, minden... Aztán iött a leépülés, sokan elköltöztek. tönzslakosságként maradtak inkább az öregek, s szép számmal akadnak civánvia- kosok Egyszerű emberek, akik nemet' mondtak akkor, amikor lehetőséget kaptak volna arra. how beköltözze- Na<*TT;h!5'frxnTrK'>, — Ha mi azt tudnánk. -I — mondjuk sajnálkozva n 36 éve itt élő özv. Szável Lajosnénak, akii már 72 esztendős, és szomszédasszonyinak, akik szegények, éhesek lennének friss információkra,' ám esek annyit mondhatunk,' amit ők is tudnak és amit mi is tudunk: — Az Üvegipart Művek már fel is építette itt az üdülőjét, elsőként a vállaltatok közül, szemben a közalkalmazottak szakszervezet» épít majd és készül építkezni a NÁÉV is. szóval lesz üdülő szépen és lesz szapariidé-park is, de hogy mikor kell elköltözni az ez ügybe« érintetteknek, art sajnos* nem tudjuk megmondani. Mivel pedig búcsú nélkül illetlenség volna eljönni, újfent a Mátra fogadó következik néhány percre, melynek létrejöttében nagy szerepet játszott a mátra—b(jkki intézőbizottság, s mely fogadó aa idegenforgalmi hivatalhoz tartozik. Röpke kis időnkre a főnök helyett most a szép kötésű vendégkönyvet faggatjuk. Itt-ott szólóvendégek vagy csoportok köszönő sorai, de legtöbb a nászirbas-hálál- kodás, akik a mézesheteiket igazán kellemessé és emlékezetessé tevő vendéglátóknak mondanak a legkülönbözőbb formában köszönetét. „Boldogan érkezünk, s Jolán még boldogabban távozunk — írta tavaly szeptemberben a pécsi Nagy házaspár —, köszönjük ezt a szép, felejthetetlen egy hetet” Vagy Vajnovics Éva és férje. Tamás, akik budapestiek: „Bot- dogok vagyunk hogy ezen a csodálatos helyen töltöttük közös életünk első napjait..■" Mit mondhatnánk, mit tehetnénk mi ehhez? — természetesen értiük örömüket; melyből morzsányi lám. nekünk is jutott. S. értjük, persze, értjük a nagy település peremén élőket értiük helyzetüket, örömeiket, gondjaikat. és hogy mos; közelebbről megismerkedünk —* bizony, nem mindig irigyeljük őket... Költözni kell? — kérdőjelek ■ a kútnáL 1 Irta: Kun "'bor | Fényképezte: Kulcsár József l