Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-05 / 183. szám
GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZEGEDI PÁL acélgyári nyugdíjas, kovács- mester (Salgótarján, Katona József u. 5.) életének 77. évében, ‘ súlyos betegségben elhunyt. Utolsó útjára, augusztus 6-án, szerdán 13.30 órakor kísérjük a salgótarjáni közön ti temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ☆ Mély fajdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, bogy a drága jó férj, édesapa és nagyapa, VARGA ÁRPÁD 62 éves ..órában elhunyt, Temetése 1986. augusztus 5-én, (ma) 17 órakor lesz a nóg- rádmegyeri temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem és édesapánk, MOLNÁR KÁROLY % temetésén részt vettek, vagy részvétüket nyilvánították. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Közületik és magán- építkezők figyelem! Lakások, hétvégi házak ÜVEGEZÉSÉT ÉS TERMOPÄN ÜVEG KÉSZÍTÉSÉT VÁLLALOM. Különböző színes üvegek kaphatók. Juhász József üveges, képkeretező kisiparos, Salgótarján, Salgó út 4.. Olvasószolgálat A NOGRAD című megyei lap olvasóinak kívánunk segítséget nyújtani ai apróhirdetések feladásánál az alant közölt kivágható megrendelővel, melyen postán feladhatják. APRÓHIRDETÉSÜKET Tájékoztatásul közöljük a hirdetések dijait: 1 szó hétköznap 3 Ft, Szombaton 5 Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. A vastagon szedett szó kettőnek számit (első szó). Jeligés hirdetés kezelési dija: 30 Ft. Gyászhir milliméterenként hétköznap 5 Ft. Szombaton 7 Ft. A hirdetés megjelenése az összeg megérkezése utáni 3. napon várható. Kedves megrendelőinktől olvasható aláírást kérünk. Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalót, ' 3101 Salgótarján, Pf.: 96. Telefon: 10-977. Megrendelem a NOGRAD című megyei lapba legközelebbi, szombati, hétköznapi (nem kivánt rész törlendő) számában a következő szövegű APRÓHIRDETÉST egyszer (vagy ...........-szer) A hirdetés diját a címemre küldött befizetési csekk megérkezése után azonnal feladom, Cím: névaláírás 1986. hó nap szem, ig.-szama: Az Egyesült Afész (Szécsény, Rákóczi út 84) felvételre keres vendéglátó egységeibe — FELSZOLGÁLÓ Rákóczi éttermébe — SZAKKÉPZETT KAZÁNFŰTŐ dolgozókat. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: az áfész személyzeti vezetőjénél, A Szécsényi Szolgáltató- ipari Szövetkezet felszámoló bizottsága Szécsény, Bezerédi út volt lakatosüzemét megvételre FELKÍNÁLJA. Érdeklődni: a szövetkezet központjában, Rákóczi út 86. Telefon: 67Képesített könyvelőt — aki most végzett vagy 1—2 éves gyakorlattal rendelke- zik — felveszünk- Salgótarján, Egyesült Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet, Salgótarján, Pécskő u. 3. Tapolcán A Tapolcai Városi Tanács és a Bauxitbánya Vállalat támogatásával két éve folytatnak ásatásokat. Tapolcán, a vesz* prémi Bakony Múzeum régészei- Épületmaradványok bizonyítják, hogy a meleg vizű Malom-tó partján már a római korban éltek emberek. Később, az Árpád korban az épületek elhagyottá váltak. A templomot a XV- században templomerőddé bővítették. A régészek most ezt a területet kutatják. fi NÓGRÁD - J986. augusztus 5., kedd _ [ A MÁV Hídépítési Főnökség felvesz KŐMŰVES, ÉS ÁCSSZAKMUNKÁSOKAT. Bérezés a MÁV kollektív- szerződés szerint. Munkavégzés változó munkahelyen. Ingyenes utazás, a családtagoknak MÁV arcképes- igazolvány. Minden héten szabadszombat. Elhelyezés térítésmentes vasúti lakókocsikban a munkanapokra. Jelentkezni lehet: MÁV Hídépítési Főnökség 7. sz. építésvezetőségénél, Kisterenye, vasútállomás. Budapesti Vegyipari Gépgyár (Budapest, X. Gyömrői út 76—80) felvételt hirdet öntödéjébe: KAZÁNFORMÁZŐ, ÉS ÖNTVÉNYTISZTÍTÖ MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Jó kereseti lehetőséget, valamint vidékiek részére a 15 nap próbaidő után, -amennyiben magatartásuk és munkájuk ellen nem merül fel kifogás IBUSZ-lakást biztosítunk. Felveszünk továbbá öntödébe segédmunkást és betanított munkásokat. Részükre szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti és szociális főosztályán, személyesen, vagy telefon az 573-244/224 m. Magyar Államvasutak miskolci igazgatósága felvételt hirdet érettségizett, de legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, 18. évét betöltött férfi és női munkavállalók részére betanított munkakörök ellátásáraKiképzési idő: 1bért fizetünk.-3 hónap. A kiképzés idejére tanfolyami A tanfolyam befejezése után a kereseti lehetőség-munkakörtől függően 4—7000 BT. A dolgozóknak vasúti szabadjegyet, a családtagoknak kedvezményes utazási lehetőséget — egy év után külföldre is — biztosítunk. Bérezés: a MÁV kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: valamennyi állomáson és vasúti szolgálati helyen. A bölények visszatértek a Kárpátokba A Kárpátokban állandóan növekszik az erdei óriások, a bölények állománya. A számlálás adatai szerint jelenleg a Kárpátok erdeiben mintegy kétszáz bölény él. Az utakon külön táblák vannak, amelyek az állatokkal való találkozás veszélyére figyelmeztetik az autósokat, a gyalogosokat. Valamikor a Kárpátokban sok bölény élt, a XVIII. században azonban ezeket az állatokat teljesen kipusztították. A második világháború után újra megjelentek. Akkor néhány bölénypáirt a belovezsi ősrengetegből (Belorusszia), valamint a moszkvai tenyész- telepről szállították ide. A bölények nem egyedüli új lakói a Kárpátoknak. Sűrűségeiben kitűnően szaporodnak a dámszarvasok, és a jávorszarvasok, amelyeket szintén a második világháború után honosítottak meg. APRÓHIRDETÉSEK 850-ES Fiat, műszaki nélkül eladó. Boros Imrén#. Jobbágyi, Felszabadulás u. 34. UK írsz. Skoda S 100-as 3 éves komplett karosszériacserés eladó. leányát-: 40 000 Ft. Siraky Pásztó. Lenin u. 8. Telelőn: 264. TRABANT Combi KH igényesnek eladó. Salgótarján, Rózsa Ferenc út 18. (Fe- renc-telep). .10 állapotban levő 250 köbcentiméteres Simson érvényes műszakival igényesnek eladó. Piliny, Loson- czi út 82. sz. ETZ 250-es sürgősen eladó. Kazár, József Attila út 21. PO-S Trabant Special eladó. Mizserfa, Május l. út 68. délelőtt 7-től 13 óráig. UX-ES 412-es Moszkvics friss műszakival eladó. Bátonyterenye, Mező Imre út 13. Ozsgyáni. Érdeklődni: 18 órától, mindennap. 8 éves, meggypiros, 1300-as, jó, állapotban levő Lada eladó. Lucfalva-Nagy- keresztúr. Salgótarjáni út 24. Márton Zoltán. JO állapotban levő öt és fél éves 1200-as Lada eladó. Kishar- tyán, Kossuth út 11. Érdeklődni lehet: 16 órától. SIMSON 51 NH 450 km-el eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 15- 214, 17 órától. FIAT 850 felújított motorral eladó, ugyanott Zastava 750- es alkatrészek bontva. Cím: Somoskő. Köves út 17. ETZ 250-es motor- kerékpár extrákkal eladó. Tel.: Salgótarján 13-984. UZ Skoda Cupé kétéves motorral, felújított karosszériával, extrákkal eladó. Csere is érdekel. Salgótarján, Beszterce-lakó- telep, Ybl Miklós út 51. I'6. délután. 1200-AS Zsiguli felújított karosszériával eladó. Zagyvapálfal- va Hámán Kató-telep. 31. Berecz. SZKIF sátras utánfutó eladó. Dr. Papp Tamás. Nagybátony. Mező Imre út 3. (Bányaváros) este. 6 után vagy telefon: 156. ZG-S 100-as Skoda eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Dobó Katica út 33. délután 17 óra után. BALASSAGYARMATON, háromszobás családi ház eladó 700 000 Ft + OTP. Érdeklődni lehet a kórházzal szembeni takarékszövetkezetnél. 2 szobás családi ház mellékhelyiségekkel 400 négyszögöl telekkel 160 000 Ft-ért eladó. Ludányhalászi, Bercsényi út 7. VÍKENDHÁZ 15 négyzetméteres alap- területű, 330 négyszögöl telekkel, márványlap 40 négyzet- méter, Barkas 100-as vegyeshasználatú, 1 db redőnytokos 3 szárnyas ablak eladó. Érdeklődni: Szécsény, Ani eszpresszó. GARÁZS eladó Ke- merovó alatti garázs- soron. Érdeklődni: Salgótarján, 12-228 telefonon. 18 óra után. PÉCSKÖ-szllvásban 30 négyzetméteres nyaraló eladó 290 négyszögölön. Buszmegállóhoz közel. Esetleg fizetési köny- nyítéssel. Érdeklődni: Salgótarján, 14-383 telefonon. KARANCSLAPUJTÖN családi ház eladó. Érdeklődni: Sólyom Alfrédnél, Kossuth út, vagy Ter- nóezki Lajos, Ady Endre út. Irányár: 220 000 Ft készpénz. ELCSERÉLNÉM nagybátonyl másfél szobás, gázos, tanácsi lakásomat salgótarjáni 1 szobásra. Cím: 10-977-es telefonon. KARANCSKESZI, Fö (11 47. sz. alatt, jó állapotban levő lakóház eladó. (Szoba, konyha. spájz és üveges veranda.) Gyü- mülcsöskeritel. Érdeklődni ugyanott. 2 szobás gázfűtéses szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 12-003 telefonon. KISTERENYE, Rákóczi út 42. sz. alatti ház sürgősen, j áron alul eladó. Érdeklődni: Kazár, Petőfi út 23. SALGÓTARJÁN, városközpontban. felújítás előtt álló, 110 négyzetméteres, közös udvarban levő. fél- komfortos lakás eladó. Irányár: 400 000 Ft. Gépkocsit beszámítok. Cím: 10-977 telefonon. RÉTSAG központjában 52 négyzetméteres, kétszobás öröklakás kp -h OTP-átvál- lalással eladó. Érdeklődni : 18 óra után, 219-es telefonon, vagy Korányi B/I. fsz. 1. alatt. PASZTÓN két és fél szobás, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Pásztó, Nyikom út 20. ELCSERÉLNÉM Beszterce-telepi (strand mellett), IV. emeleti, egy plusz 3 félszobás, tanácsi, gázos lakásomat, Salgótarján város központi, tanácsi egyszobás gázosra, I. emeletig. (Ráfizetést kérek.) Cím: 10-977 telefonon. SZÉCSÉNYBEN 3 szobás, összkomfortos, központi fűtéses, kertes Családi ház eladó. Csépe Sándor út 31. Érdeklődni: 18 óra után. karancsaljAn, főútvonalon közművesített házhely eladó. Érdeklődni: Ka- rancsalja, Petőfi út 7. ELADÓ Salgótarján, Beszterce-lakötele- pen 56 négyzetméteres, távfűtéses szövetkezeti lakás Kp + OTP. Érdeklődni: hétköznap, 17—18 óráig, Salgótarján, Kilián krt. 94. IV. em. 13. VIZSLÁSON két szoba, konyhád családi ház nagy kerttel, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Vizslás, Bartók Béla út 20., vagy a 12-499 telefonon. TISZAFÖLDVARON, a termálfürdő mellett kétszintes, po- nikléc típusú hétvégi faház eladó. Irányár: 300 000 Ft. Érdeklődni: Balázs Dezső, Nagybátony Bányász út 9. SOMOSKŐÚJFALUBAN 8 szobás, összkomfortos "saládi ház eladó. Cím- 10-977 telefonon. FELSÖTOI.DON szép környezetben 1008 négyszögöles építési beltelek eladó. Levélcím: Hollókő, Rákóczi 23. VÁROSKÖZPONTBAN 5 szobás családi ház mellékhelyiségekkel, kerttel beköltözhetően eladó. Balassagyarmat. Thököly u. 27. sz. Vágvölgyl Károly ELADÓ 1000 Négyzetméteres hétvégi telek, faházzal, gyümöl- csöss'el. Kotyházán. Cím: Salgótarján. Gorkij körút A/3.. 2. em. 7. MATEA alatt. Taron új tetőteres, központi fűtéses, 4 szoba hallos, családi ház beköltözhetően, szőlőskerttel. áron alul eladó. Érdeklődni: Tar. Zrínyi út 8. hétköznap 18 órától, vasárnap egész nap. zagyvapAlfáévá, Nagymező útrő! elágazó Mandula úton levő 2 és fél szobás központi fűtéses családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni : 12-200-es telefonon. hét végén helyszínen Lőkös Gábornál. 300 négyszögöles ví- kendtelek Alsótoldon eladó Levélcím: Stadler Alfréd. Hollókő Rákóczi u. 23. SÜRGŐSEN eladó 1 szobás. komfortos társasház. Szécsény, Felszabadulás tér i/B. földszint. SZÉCSÉNYBEN 2 • szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Kossuth út SS. RESZÉRCE-LAKO- TÉLEPEN garázs eladó. Víz. villany megoldható. Telefons Salgótarján 13-966 KARANCSKESZ1ben korszerűül u 11 parasztház gazdálkodásra alkalmas kerttel eladó. Érdeklődni: Bocsö István Karancs- keszi. Széchenyi út 123.. hétvégeken. EGY -I- két félszobás. IV. emeleti lakás eladó Salgótarján, Besztercén. 550 006 Ft kp -|- OTP-átvallaíás- sal. Cím: 10-977 telefonon. SALGÓTARJÁN, városközpontban családi ház garázzsal, melléképülettel, vál- lalatnak bérbeadó, vagy eladó. Ajánlatok : 14-427 telefonon’. 3 szobás, régi típusú. kertes családi ház eladó. Pásztó, Árntd út 13. sz. alatt. Érdeklődni: Kiss Gyula. Budapest 1185. Szituja utca 25.. vagy Tart Miklós Pásztó, Dózsa Gy. út 3. TEHERMENTES OTP-öröklakás és garázs sürgősen eladó, Salgótarján, Arany János út 5., VI/3. Érdeklődni : 17 órától. négyzetmét,#» bontott mozaikparketta eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Sugár út 12/A. 15—1» óra között 3 db üszőborjú 2 db bikaborjú (fekete) különböző korúa lí eladók. Szécsény. Ma» lom út 9. 700 db nagyméretű Alfa tégla eladó (egy garázsra való) ttizépi áron 12,10/db és ugyanott egy hordó szurok. Pásztó. Bánya út L Bagó József. ELŐNEVELT csirka fehér hú§ és tojöfai- ta kapható. Véghné. Szécsény, Madách u.' 12/A. Telefon: 370, 7 tonna gyöngvös- solymosi kö eladó. Érdeklődni: Beviz Tibor, Karancslapujtő, Cinegés út 6. HAGYATÉKBÓL származó bútorok, id állapotban eladók. Telefon : Salgótarlán, 10-302, vagy 12-139. ” —-----------—--------S ZARUFAGERENDA (bontejtt) eládiS különböző méretekben. Telefon: 14-028. Üzlethelyiség városközpontban eladó. Cím: Salgótarján. 10-977-es telefonon. MINDENFÉLE faanya-» tégla, békéscsabai cserép. kúpcserép bontott áron alul eladó Salgótarján. Vörös Hads-reg út H. PFAFF kéttűágyas, lyukkártvás kötoaáo eladó. Cím: Salgótar- ián, 10-977 telefonon. KUVASZKÖLYRÖK eladók. Ka- rancsalja, Béke út 15. BAZALT kockakő eladó. Erdektődni: Nemti. Fenyves u '2. Budapesti Bőrdíszmű Szövetkezet jobbágyi részlege felvesz betanított dolgozókat bőrdíszműves munkára. Jelentkezni lehet: Jobbágyi, Losonczi út t. szám alatt. GYES mellett otthon elvégezhető bármilyen munkát vállalnék. Foglalkozásom óvónő. Ajánlatokat« „Kecskemét” jeligéra a kiadóba (térek. SALGÓTARJÁNBAN vállalnék varrónői bedolgozást. (Overlook gép van.) Ajánlatokat 10-977 telefonra kérek. 30 éves, molett, nőtlen legényember szeretne megismerkecl.il korban hozzáillő lánnyal, elvált asz- szonnyal. 1 gyerek nem akadály.. Leve’e- ket: „Liliom” jeligé» re a kiadóba k#—