Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

„Réghi szobadsághára jusson Nemzetünk"

Török aga sátra, díszes keleti szőnyegek, gazdagon meg' munkált, finom mívű eézédények...

bén áll, de még inkább azj, hogy addigi súlyos terhei még kegyetlenebbül megnehezültek, életének bizonytalansága meg kiszámíthatatlanabb lett.

Ma már tudjuk, milyen nációk katonái, hadvezérei vettek részt ebbén a valóban európai jelentőségű csatában. Az oszmán birodalom európai terjeszkedésének lehetősége végleg lezárult, a polgári társadalmi fejlődés kapui eltérően ugyan, de, minden nemzet előtt megnyíltak. Ekkora háború veszélye hosszú ideig nem lebegett a nyugalmat, gazdasági biztonságot, több vagyont, szabad kereskedést óhajtó nemzetek feje feledt.

S ma már azt is tudjuk mit jelentett ez a háború, a magyar népnek, s ezen belül Nógrád megye lakosságának. A megye várai ekkorra már felszabadultak. Szécsény,

Gyarmat, Hollókő, még 1683- ban, Nógrád, Buják 1685-ben. A többi magyar kézen maradt ugyan a második törők roham után, de ez nem jelentett számukra nyugalmat. Fülek például 1682-ben teljesen elpusztult amikor Thököly Imre és török segédcsapatai megostromolták. Ko- háry István várkapitányt börtönbe vetették s ödaégett a teljes megyei levéltár is.

S ez csak a pusztulás kezdete. A magyar katonák részt vettek ugyan a felszabadító háborúban, de ennél nagyobb

tasat jelentette. Ez egy font húst, két font kenyeret, egy icce bort, hat font zabot, nyolc font szénát tett ki.

S ez csak a hivatalosan kirótt kötelesség volt. A hep teljesen ki volt szolgáltatva, mindenki kénye-kedvére.

Amikor 1684-ben Losoncra összegyűjtötték a szükséges lovakat, a katonák részere, egy másik csapat rajtaütött a városon, s mindet elhajtotta. Haramiák garázdálkodtak az országutakon, kirendelték a jobbágyokat, a várak megerősítéséhez, a porcióitat kétszer, és néha többször is beszedették. A török portyázók sem kímélték őket, ahogyan a szentéi jobbágyok panaszolták: „Az idén is már elrablót! a tatár mindenünk, lovainkat, ruháinkat, jószágunkat. az kit kaphatott.” Előfordult, hogy a Buda ostrománál harcoló idegen csapatok Nógrádig csaptak fel zsákmányolni. A katonaság fosztogatásai egyébként is mindennaposak voltak. Szinte magától értedődően íria Barkóczy Ferenc vicegenerális Gyarmatról: „Az szükségben az vitézlő rend ott keres magának, ahol kaphat.” Megrázó erejűek ezek a korabeli dokumentumok. Egy nép szenvedése és hősiessége olvasható ki belőlük. Mert, leírták ugyan a nógrádiak a nádornak címzett panaszukban: „Annyira elpusztult e

ml megromlott vármegyénkben a szegénység, hogy már sokaknak a mindennapi kenyere sincsen”, de'mégis odaadták mindenüket, mert érezték, mert tudták ezt követeli meg most a haza, a nemzet sorsa, utódaik jövője.

És a nemesség — kérdezhetjük joggal. Nos, a legjobbjai valóban ott voltak Buda ostrománál — de ott voltak a szegény végvári. katonák és hajdúk is, akiket elsőként indítottak rohamra a török ágyúk ellen! —, de a legtöbbjük elzárkózott a terhek vállalása elől, hiszen ez az fiai kiváltságainak megsértését jelentette volna. Egy zempléni nemes éppen az ostrom legvéresebb napjaiban írja le: „Nem szeretem az olyan királyt, aki gyakran kertem körül jár, az asz- tagjaimat számlálja, pecsenyémnek a szaga az orrát üti, hanem az olyat szeretem, aki messze lakik tőlem és akinek . csak hírét hallottam-”

Voltak nógrádiak is természetesen a mintegy százezernyi ostromló sereg 15 ezer

Magyar jobbágyház: dísztelen bútorok, összetákolt eszközök..'. Fotó: Buda László

A szécsényi fcubinyi ..' Ferenc Múzeum vendégeit /ez év élejétől egy szokatlan 'kiállítás fogadja az emeleti díszteremben. A megszokott, •— s tán meg is úrit — tablók, Vitrinek távolságtartó zártsága helyett mast egy különleges világba csöppen a látogató a szó szoros értel- rr. 'cn. Először eg'’ félhomály o<, sátor ajtaját libbenti fel, hogy oda belépve egy török aga mindennapjainak legyen a tanúja. A sátor falát és algát díszes keleti szőnyegek ékesítik. Gazdagon megmunkált finom mívű rézedények sorakoznak hatalmas tálcákon. Szemgyönyörködtető díszességükkel hívják fel magukra a figyelmet a régi fegyverek is. S ott a kinyitott szent könyv a korán, minden igazhitű, -bölcsességének kiapadhatatlan forrása.

Majd ‘egy magyar jobbágy- liáz belsejébe kopogtathat be e látogató, ámbár ajtó most nincs a viskón. A me* tér gerenda alatt korabeli szegénye* berendezés mutatja be harcod vívó és földet művelő őseink mindennapi világát. Dísztelen bútorok, összetákolt eszközök, s tán csak a kemence sugárzott némi meleget a sorsába beltörődő s a mindéhnapi megmaradásért karjával, és kardjával megküzdő magyar jobbágy életébe.

tgy élt együtt török és magyar majd másfél évszázadon át. Elválasztotta, de össze is kötötte őket ez a kényszerű együttélés. Erre utalnak a két kiállítási részt öszekötő folyosó dokumentumai is. S ez a közös sors nemcsak a végvári csaták jól ismert ösz- ezecsapásaiban mutatkozott meg Babocsától Bujákig, hanem a kényszerű adóztatásban, a kereskedelmi kapcsolatokban, egymás nyelvének megismerésében s az élet megannyi’ más területén.

Ma így is látjuk ezt a török-magyar együttélést. De 800 évvel ezelőtt, amikor hangosan dörögtek a Buda falait rontó ágyúk, emberi testek ezrei feküdtek holtan a magas vár mindkét oldalán, Európa majd minden nyelvén hangzottak a csatakiáltások és a kedvest szólító utolsó szavak —, nós ekkor a magyar nép még ezt így nem láthatta.

Csak érezte, sorsában és bőrén érezte meg, hogy most valami nagyon nagy dolog történik vele is meg a nemzettel is- Nem lehet véletlen, hogy egész Európa megmozdul Buda visszavívására. Hogy a szeptember 2-i győztes roham után minden országban örömünnepet tartanak. Zúgnak-zengenek Róma harangjái, tűzijátékok millió röppentyűi varázsolnak mesés hangulatot az utcákon táncoló, éneklő tömeg fölé. A magyar nép sejtette, hogy nagy változás küszöáldozatot vállalt a magyar nép a hadsereg ellátásával. A korabeli források is azt bizonyítják, hogy a háború költségeinek háromnegyed részét a magyar nép fedezte. Nem véletlenül írja ekkor némi túlzással Eszterhá- zy nádor, hogy Magyarország többet fizet most a császárnak, mint fizetett 150 éven át a töröknek. Minden vármegyére kivetették a porciókat, és azt kegyetlenül be is hajtották. Egy porció egy katona és egy hó egynapi ellámagyar katonája között. Pontos számukat nem tudjuk ugyan, de néhányuk nevét megőrizte a hadi krónika. Dicsőség nekik és köszönet bátorságukért, házasságukért- De százszor nagyobb dicsőség és köszönet a magyar föld, a nógrádi nép névtelenjeinek, akikről, ugyan nem szólnak régi források, hősi énekek, de helytállásuk, ragaszkodásuk közös sorsukhoz, édes hazájukhoz alapvetően járult hozzá a 300 esztendővel ezelőtti győzelem kivívásához, nemzeti megmaradásunkhoz.

Praznovszky Mihály

10 NÓGRÁD - 1986. augusztus 20., szerda

Aml hiteles, az IdSszerO Is marod mindig

Szentimentális szálak fűznek Tarjánhoz

Feledy Gvula hitvallása a »rackáról

Hazánk grafikai nagyhatalom. Csak századunk nagyjait: Szabó Vladimírt,

Szalay Lajost,

Kondor Bélát,

Würtz Ádámot,

Reich Károlyt,

Csohány Kálmánt, Feledy Gyulát és Kass Jánost említem.

Hozzánk térben és időben is legközelebb áll Feledy Gyula, aki munkásságával méltán érdemelte ki a közönségsiker mellett a hivatalos elisme- v réseket is.

Hogy csak a legjelentősebbeket soroljuk fel: a helsinki szellemi olimpia díja (1952.), Der- kovits-ösztöndíj (1955.). Mun- kácsy-díj (1960. és 1966.). Érdemes művész (1975.), Kos- suth-díj (1978.), a Magyaí Népköztársaság Művészeti Alapjának Nagydíja (1980.).

Gyümölcsszedő

ój-Zemplén megyében Kováén Margit Stációja, Nögrádban pedig Feledy Gyula stabat materi«. Betölthetik-e az adott helyen vallási szerepüket a modern világunkban készült szentek? Tudnak-e rá áhítattal tekinteni a hühű emberek?

V Sokat u*azó művész. Pár napja tért haza egy hónapos lengyelországi útjáról. Az ötvenes évek elején bárom esztendőn át a krakkói képzőművészeti akadémia hallgatója volt. Milyen a kapcsolata évfolyamtársaival, egyáltalán a mai lengyel képzőművészettel?

— 1933 óta, ez alatt a 33 év alatt nagyon sokszor jártam Lengyelországban. Onnan nősültem, de látogatásaim többsége nem családi jeliegű volt, hanem hivatalos. A szövétsé- gek kapcsolatának ápolása — értem ez alatt Katowice és Miskolc testvérvárosi viszonyát — fontos szerepet tölt be a barátság elmélyítésében. Cserélünk művészeket, akik résit vesznek többek között a salgótarjáni szimpóziumon. Magyar kollégáink pedig lengyel alkotótáborokba mehetnek. Sajnos, az akadémián tanító mestereim közül jószerivel már nem él senki. Az évfolyamtársaim ma már a lengyel képzőművészet vezető egyéniségei.

■ Az ön nevéhez fűződik a

miskolci grafikai bicíinálé életre h/vása. Rendszeres résztvevője nemzetközi és hazai kiállításoknak. Az idei salgótarjáni tavaszi tárlaton az SZMT díját önnek ítélték oda. Pályája azt mutatja: nem

először találkozott Nógrád dal. Hogyan kezdődött?

— A Derkovits-ösztöndíj birtokában 1955-ben kerültem Miskolcra. A művészeti alap jóvoltából kaptam egy rézkarcprést, és ez a modern gépnek nem nevezhető alkotmány lett az első darabja a miskolc grafikai műhelynek. Az idő tájt a képzőművészeti akadémián kívül csak. itt volt ilyen szerkezet. Csak nálunk készülhetett rézkarc vagy litográfia. Részben ezért is jöttek. és telepedtek le sokan grafikusaink közül. A korszak. a beinduló kultúrdiplo- mácía pedig nagyon kedvezett a műfaj fellendülésének. Salgótarjánnal —, mint azonos régióval — a kapcsolatom. vidékre kerülésemmel egy időben kezdődött el. Szentimentális szálak fűznek a városhoz. Az egész életemet meghatározó gyermekkori emlékek sokasága, a szülőföldemhez hasonló táji, képi jellege sok rezonanciát ébresztett bennem. A város vezetőinek pedig igen agilis, művészetpártoló szerepük volt és van mindmáig. Sokszor meg is tisztelt Tarján különböző elismerésekkel. Az elsők között kaptam Madách-érmet az illusztrációimért. A munkásságomban jelentős , két sorozat is Nógrádhoz fűz. Az egyik a karancslejtősi történet, a másik a hollókői pieta.

ß Hollóház* és Hollókő. Eszak-Magyarország két festőt szépségű településének templomait országos hírűvé vált alkotások díszítik. Borsod-Aba— Nem hiszem, hogy az egyházi előírások szerint készültek ezek a művek, mégis azt tapasztaltam, hogy nagy a fogékonyság. György István rendező • a rajzsorozatból filmet csinált. Az utcán az emberek érdeklődéséből kitűnt; az ügy, a téma mellett nem mentek el érdektelenül.

16 Versillusztráclól által új és új vonásokkal gazdagodnak költőképeink: gondolok itt elsősorban Babitsra, József Attilára, Nagy Lászlóra Hogyan fogja meg a vers, miként válik képpé sajátos olvasatában?

— Azok a képzőművészek, akik előszeretettel Illusztrálnak, vagy művészi indíttatást irodalmi művekből nyernek, alkatilag ilyen fajták. Számomra az indulásomtól kezdve, az irodalmi mű mindig nagy inspirációt jelentett. Az epikus művet a képzőművészet vizuális eszközeivel körüljárni könnyebb. A versnél alkalmasint tárgyszerűen talán semmi sincsen, ami megfogható, ezért izgalmas feladat a képi megjelenítése. Mindig arra hagyatkozom, amit számomra a vers mint élmény jelent. Külön élmény. ha az olvasóval, a fogyasztóval találkoznak megérzéseink.

■ Szerteágazó érdeklődésű •mber. A kompufeifcia.ika betörése fo.rradalroasítja-e a grafikát, s érinti-e az ön művészetét?

— Túlzás lenne kialakult véleményt mondani, hiszen annyira nem ismerem a lehetőségeket. Azt azonban kijelenthetem. tűnjék bár konzervatív álláspontnak: azt a fertályát a képzőművészetnek, ahol én helyezkedem el, nem hiszem, hogy megzavarja, azt sem, hogy forradalmasítja. Én a képzőművészet hagyományos indítékait tartom- számomra meghatározónak. Egy Rembrandt-rézkarc ma is nagyobb szellemi izgalmat jelent nekem, mint egy komputergrafika.

f Meg lehet-e élni ma a grafikából? Milyen a kereslet-kínálat viszonya, aránya a gráf i- • ka piacán?

— Meg lehet élni jól, és szolidabban is. Ez személyes vonásokat érintő terület. Tagadhatatlan, hogy a sokszorosított grafika felvirágzásával keletkezett egy kereskedelmi értelemben vett konjunktúra is. A grafika a festészethez képest, még mindig kevésbé kurrens portéka, mert az olajfestményt veszik igazán. Egy képzőművésznek pedig abból kell megélnie, amit csinál. Nekem az jobban megfelel, hogy a munkáim születésének pillanatában legalább nem kell számolnom a kereskedelmi igényekkel. Ezért vállaltam el a Napjaink című folyóirat által felkínált rovatvezetői állást is.

ß Akadnak olyanok, ak*k megkongatják a vészharangot, és a grafika kifáradásáról, hanyatlásiról beszélnek. Mi az oka ennek?

— Ami föllendül, annak törvényszerű, hogy lesz hanyatlása is.,*A grafikai biennale óta többíqle technikai eljárással készült művet láthattunk. Az avantgárde-ügyek is fellángolnak és kihunynak. Egyet nem hiszek: hogy a hagyományos értelemben ve't képzőművészeti ’ megközelítést ezek ki tudják zárni. A művészettörténeti- tapasztalatok alapján azt vallom: ami hiteles, az időszerű is marad mindig. A művészet addig élhet, amíg az emberhez szól, amíg emberi funkciója lesz. Ilyenformán nemcsak az alkotó szándékától függ. hanem a társadalom állapotától is.

ß Kossuth-díja a grafika rangját, elismerését jelentette. Milyennek ítéli meg a következő nemzedéket? Vannak e közöttük olyanok, akik esélyesek lehetnek majd a Kos- suth-dijra?

— A hazai és a nemzetközi kiállítások alapján úgy vélem: a felnövekvő generác ó tagjai között ugyanolyan számú tehetséges művész található, mint a korábbi időkben. A fiatalok kihívásától nem félek. Szent meggyőződésem, hogy egy művészeti munkásság hiteiét' csak a megélt egyéni élet fedezheti, s amit nékem adatott elmondani, azt más úgysem mondhatja el.

R ön azon kevés művész közé tartozik, akik rendszeresen vállalnak közéleti tevékenységet. Elvhű, elkötelezett emberek sajátossága ez. Hogyan alakult ki önben ez a magatartásforma?

— Engem csak addig érdekel a művészet, ameddig az ember érdekében történik. Ebből fakadóan nem tudom elválasztani a társadalomtól, a környezettől, amelyben élek. Egyenesen igénylem, hogy valahogy úgy illeszkedjen az emberi cselekvések normális rendjébe, mint ahogy a mérnök, vagy az orvos. Én szeretném hinni, hogy életem során mindig is nagyobb energiát fordítottam arra, hogy világnézetemet a műveim demonstrálják elsősorban. Elkötelezettségem is erre irányul. A közéletiségre fordítva a szót: én nem vagyok annyira ortodox művész, hogy a művészet bennfentes, egyébként egy teljes emberi életet is kitöltő * . szórakozásaival megelégedjen. Remélem, hogy jön az új generáció és a fiatalok átveszik ezeket a szervezeti munkákat is.

ló Hiteles dolgot az ember csak abból a környezetből építhet, amelyben él, amelyet jól ismer — nyilatkozta a közelmúltban. Mi a hitelesség titka?

— tgy hátvan felé a távozás, az öregség gondolata számtalanszor fölveti azt a kérdést: mivégre vagyunk és miért dolgozunk? Hogy jelet hagyunk-e, és mennyiben lesz az megismételhetetlen, egyedi, csak az enyém? Az egyetlen helyes támpont’ csak az lehet, hogy a megélt és birtokba vett ismeretek fegyverével azt csinálja az ember, amiben hisz. Fenntartom azt az igényt, hogy az ábrázoló és a nonfiguratív, vagyis absztrakt megjelenítés nemcsak egy művön belül, hanem akár egy munkásságban is válthassa egymást. Á két dolog ugyanis alapvető emberi forrásból származik. A hitelesség nem stílusjegyek kérdése!

I* Ml kerül éppen most papírra vagy vászonra? Min dolgozik?

— Körülbelül öt éve egyedi dolgokkal foglalkozom. Nagyon kevés rézkarcot és litográfiát készítek. Nem tudom, nem tervezem, hogy meddig. Most kis képeket festek. 1962-ben Kirilovban járva, elementáris hatást tett ' rám az ikonfestészet. Az érdeklődéseim. most efelé vitt. A miskolci galériában 1988-ban lesz egy retrospektív kiállításom, amelyen a még most készüli darabok is ott lesznek.

Buzafalvi Gyn»*