Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

1. Családi kölcsönző Letéti könyvtár a balassagyarmati BFK-ban Közművelődési irányítók, könyvtárosok beszélik, hogy a BFK-ba — Balassagyarma­ton közkeletű neve ez a Bu­dapesti Finomkötöttárugyár helyi üzemének — szívesen közvetítik ki az írókat, mert biztosak lehetnek abban, a lányok és asszonyok szívesen fogadják a vendéget, egy­úttal felkészülten, érdeklődőn, jó ízű beszélgetésre készen, így fordulhatott elő, hogy né­melyik író két óra vélemény­csere után is csak nehezen állt fel helyéről, holott úgy ült rá, mint a tüzes kemencére: egy darabig majd csak kibírom. Mi mindennek a magyará­zata? Szom úság a Könyvre A gyárban 460 körüli lét­számot tartanak nyilván. A dolgozók 96—98 százaléka nő. Az úgymond mutatóban le­vő férfiak elsősorban a tmk- ban dolgoznak, meg néhányan az irodákban. A nők jórészt betanított munkások. De, a vezetés sokévi tudatos törek­vése folytán jócskán akadnak már közöttük szakmunkások is. akik részben az iskolapa­dokból kerültek ide, részben pedig felnőttfejjel szánták rá magukat a tanulásra. — Gyárunkban erős a szo­cialista brigádmozgalom — mondja Molnár Lászlóné, SZTK-ügyintéző, a letéti könyvtáros. — Rendszeresek nálunk a vetélkedők, amelyek korábban városi szinten is zajlottak. A kérdések sokféle témakört ölelnek fel, például Balassagyarmat történetét, az országos és nemzetközi poli­tikát, irodalmat, zenét. S, ah­hoz, hogy helytálljon egy kö­zösség, olvasni, böngészgetni kell. A 24 négyzetméter körüli méretű helyiség falain kör- nyeskörül könyv. Pár éve még a takarítónők öltözője, mos­dója volt. Mostanság azon­ban itt már nem vízzel olt­ják a szomjat —, ámbár egé­szen másféle szomjúsággal térnek be ide. A könyvtárba 115-en irat­koztak be, 2500 kötet között választhatnak. Az SZMT köz­ponti könyvtára körülbelül kéthavonta rendszeresen cse­réli a könyveket. Ami itt nem kapós, azt autóra tgszik, s más kerül a helyére. A cse­re egyszerű, és körültekintés­sel folyik. Nem szükséges pél­dául megvárni a szállítóautó terv szerinti újabb érkezését, az igényt soron kívül is be lehet nyújtani. — Már kialakult olvasókö­zönségem van — büszkélkedik a könyvtáros. — Sőt, azt fájlalom, hogy új olvasók nem nagyon jönnek. Legfeljebb egy-egy ipari tanuló. Viszont a régiek egynéme- lyike 10—15 könyvet is ma­gával visz. Hat hét alatt csak kiolvassa a neki igazán tet­szőt. Mert az is gyakorlat itt — hasonlóan más üzemi le­tétekhez —, az asszonyok az egész családra gondolnak. Mint bevásárláskor. A könyvekből jut a férjnek, a gyerek(ek)nek is. Nem sajnálják a pénzt — Nagy forgalmat bonyolí­tanak le a bizományosaink is — tereli más vizekre könyv­tárosunk a beszélgetést. S, amikor utánanézünk a kijelentésnek, szavai kétséget kizáróan beigazolódnak. A Kossuth Könyvkiadó könyveiből évente általában 20 ezer forint talál gazdára. Ez a szám ugyan eltörpül más összehasonlításokban, de nem olyan rossz, ha figyelembe vesszük a létszámot, az ösz- szetételt. A nők közül — még mindig — kevesebben érdek­lődnek a politika iránt, s a Kossuth köztudottan a poli­tikai könyvek kiadója. Kiad persze szakács- és kézimun­kakönyveket is, ezek pedig már ugyancsak érdeklődésre számíthatnak ebben a környe­zetben. — Vannak aztán olyanok, akik tanulnak — említi Nagy Erzsébet párttitkár —, s ők a magvasabb kiadványokat ke­resik. Néhányan pedig a fér­jük érdeklődésére is figyelmet fordítanak. Szépirodalmi könyveket árul az áfész bizományosa, Császár Pál „civilben” terme­lésiosztályvezető-helyettes. Feleségétől örökölte a külön vállalást, aki szeptemberben más munkahelyre távozott. — Éves forgalmunk 240 ezer forint körül van. Hat évvel ezelőtt volt a csúcs: 305 ezer forint. Azóta azonban csak­nem 200 fővel lett kevesebb a létszámunk. És ne feledje, drágultak a könyvek is, ami egyeseket elriaszt a vásárlás­tól. A konyhaművészeti és „ügyességi” könyvek Császár Pálnál is keresettek, azon kí­vül a gyerekkönyvek, a kri­mik, a világirodalom remekei. Az első sorozatnak 80 előjegy- zője volt, a mostaninak 17 vásárálója. Végh Antal balas­sagyarmati témájú könyvéből, a Könyörtelenülből 135 dara­bot adott el. Moldova György A pénz szaga című kamionos könyvéből, mindössze tízet kapott. — Valahogyan nincsenek rendben a dolgok a könyvki­adásban — méltatlankodik, dohog. — Amire vevő lenne, abból keveset adnak. Az ér­dektelent meg csak rakosga­tom jobbra-balra. Mérjük fel helyesebben az igényeket, ne a második kiadásra „utaz­zunk”. Az emberek felheccelik egymást. Azonnal kell nekik a megkívánt könyv. Nincs külön titok Az írás elején feltett kér­désre, amely a BFK-beliek ér­deklődésének okaira irányí­totta a figyelmet, a fenti so­rok magyarázatot adnak. S, kitűnik, semmiféle boszor­kányságról nincs szó, semmi­féle sajátos, külön titokról. Persze valami „különös” mégis jellemzi az itteni hely­zetet : a vezetők, a kultúra munkásai komolyan veszik fel­adatukat, vállalásukat, no meg a lányok és asszonyok önnön emberségüket. Sulyok László Új műsor Vanyarcon Este a fonóban A vanyarci szlovák nemze­tiségi együttes évek óta ápol­ja településének hagyomá­nyait. A harminctagú csoport­ban tízéves gyermektől hat­vanéves néniig képviselik ma­gukat a falu lakói. Vanyarc régi, kedvelt helysége a nép­rajzosoknak is. Itt forgatott fiimet az ötvenes évek köze­pén Manga János, a kisze- járásról. A télűző népi játékot, ami valószínűleg pogány ere­detű, a vanyarciak is megta­nulták és nagy sikerrel léptek vele fel számos művelődési házban és szabadtéri színpa­don. Ebben az évben új műsort tanulnak: fonóházba hívják meg a nézőket. A jelenetben túlnyomórészt egyszerű, szlo­vák dallamokat énekelnek, miközben a lányok olykor táncra perdülnek. Majd előke­rül egy medve is — egy rossz kifordított télikabátba búj­tatott fiatalember —, aki fu­rulyaszóra járja el a medve­táncot. Aztán huncut párbe­szédek hangzanak el a legé­nyek és leányok között, ter­mészetesen szlovákul. A műsor összeállításában so­kat segítettek a község idő­sebb lakói, elsősorban Apko Istvánná, akit a falu króni­kásaként tartanak számon. Az idős asszony szinte mindenre emlékszik a régi időkből, és hiánytalanul adja át ismere­teit a fiatalabb nemmzedé- keknek. A hazai segítségen túl ta­vasszal Csehszlovákiába uta­zott a csoport néhány veze­tője, hogy fonóházi jelenetük­höz tanulmányozzák az ere­deti szlovákiai hagyományo­kat is. A nagykürtösi művelő­dési ház egyik népművelője, Juraj Matias, az új műsor összeállításánál segédkezett és néhány zenei jó tanáccsal is ellátta a vanyarciakat. A területi nemzetiségi na­pon, amit július 20-án Va­nyarcon rendeznek meg, még a kiszejárással lépnek fel, de a bánki nemzetiségi ta­lálkozóra már az új műsort viszik. Az újjá rendezett kelet-ázsiai múzeum JPF' o Kelet-Ázsia titokzatos világa évszázadok óta vonzza az európai érdeklődést. A roppant kiterjedésű India sokszínű vi. lága, változatos tájegységei, szellemi kultúrája, művészete, mint cseppben a tenger, tárulnak fel most a kis, de nemzetközi szem­pontból sem jelentéktelen hazai múzeum új, állandó kiállítá­sán. A múzeumot 1919-ben Hopp Ferenc alapította. Az első tárlóban még az általa gyűjtött tárgyak válogatását láthatjuk, amelyeket a múlt század végén tett utazása alkalmával vásá­rolt. (Az első egy Adenben szerzett hatalmas strucctojás.) nyelvi és etnikai különbségek — a remeteségbe és aszkézis- a képet gazdagon színezik. A be vonult Buddha — kulti­Durgó (XVIII—XIX. század) A későbbi évtizedekben ide­kerültek a Nemzeti Múzeum­nak ajándékozott műtárgyak, például egy angliai szolgálat­ban állt magyar orvos, az Indiában működő Duka Tiva­dar, majd Schwaiger Imre delhi magyar műkereskedő ajándékai, amelyekből Fel- vinczi Takács Zoltán, a mú­zeum tudós igazgatója válo­gatta ki a legértékesebb mű­tárgyakat. Az általa 1936-ban vásárolt képző- és iparművé­szeti értékekből is látható né­hány. Baktay Ervin, a híres kutató élete utolsó két évti­zedét szentelte a gyűjtemény­nek. Az indiai művészetről be­mutatható összkép persze csak töredékes lehet, nemcsak a mindig hiányzó anyagiak mi­att, hanem azért is, mert az indiai művészet legjellegzete­sebb, legmonumentálisabb ága a szobrokkal dúsan díszített templomépítészet megfelelő módon csak a helyszínen ta­nulmányozható. A film, a fo­tó és a televízió csak halvány visszfényét tudja nyújtani annak a lenyűgöző grandiozi- íásnák. amellyel ezek a mű­emlékek rendelkeznek. , A hatalmas India kultúrá­jának kisugárzása teremtette meg Délkelet-Ázsia és az in­donéz szigetvilág kultúráját m, de a helyi ősi tradíciók, a kiállítás utolsó részében eb­ből is ízelítőt kapnak a láto­gatók. Az indiai művészetben — az európaihoz hasonlóan — nemcsak a különböző nyelvi és tájegységek kultúrája kü­kus szobraival és képeivel. A Buddha-óbrázolások először Észak-Indiában, Gandhará­ban jelentek meg, innen a kultúra neve. Az ábrázolá­sok magukon viselik a görög civilizáció nyomait. A Nagy lönböztethető meg. hanem az Sándor hódítása nyomán so­egyes történelmi korsza­kok művészete is. A szel­lemi tradíció, mely az egész kultúrkör alapja, mégis egységes az óind mítoszoktól a különféle vallások, a budd­hizmus, a dzsainizmus vilá­gáig, a hindu törvényt és vi­lágegyetemet megtestesítő is­tenektől az iszlám vallás em­lékeiig. Az egységet erősíti az indiaiak tőlünk eltérő felfo­gása az időről, melyről alig vesznek tudomást, valamint vonzó türelmük a másik hi­káig továbbélő hellenisztikus hagyomány formálja a plasz­tikai megjelenítést. Az arcok eszményítettek, a vonalrajz tiszta, harmonikus, az ará­nyok, a ruharedők kezelése az ember- és állatalakokon egyaránt ismerősek. A kom­pozíció azonban zsúfolt, az alakok szinte barokkosán ösz- szefonódnak, például a kígyó­tündérek és az indiai meny- nyek csarnokának táncos­nőinek ábrázolásaiban. Az indiai aokistenhitben tével, nézeteivel szemben, különleges Visnu és Síva sze­mély a kultúrában és művé- repe. Visnu a világegyetemet szetekben is létrehozta az esz­mék és istenek vegyítését Buddha, Visnu és sok más hindu és buddhista összeol­vasztását, kölcsönös tiszteletét. A látogató nemcsak más égtájra, de más világba is ke­rül ezen a jól rendezett ki­állításon, melyen szemlélte­tő táblák és magvas eligazí­tások szolgálják a tájékozó­dást. Az európai ízléshez legkö­zelebb a gandharai művészet áll, az ókori India művészeti fenntartó segítőistenség, Síva pedig a születést és elmúlást, a változást személyesíti meg. Több alakban és jelképben ta­nulmányozható a kiállításon is. A hindu reneszánszának ne­vezett újabb hindu művészet mintegy ezer évig virágzott, és átterjedt az Elő-Indiával szomszédos területekre is. Ne­pal Tibettel együtt az észa­ki buddhizmus fő fészkeként óriási festői és kisplasztikái tevékenységgel szolgálta emlékeivel, a vallásalapító hívők vallásos érzületét. Budd- Gautama Sziddharta herceg ha-ábrázolásaik legjava a Visnu és Laksmi (1800-1850 kö­zött.) XVII—XVIII. században ké­szült. Aranyozott és drágakö­vekkel díszített példányaiból a kiállítás is mutat ízelítőt. Az újabbkori festőművé­szetnek a hódító mogulok ad­tak nagy lendületet. Udva­rukban perzsa hatás alatt fej­lődött ki a miniatúrafestés. Nagyon dekoratív, élénk szí­nezésű lapjaik eredetileg könyvillusztrációfcnak készül­tek. India iparművészetének leg-, virágzóbb ágai az ötvösség, a filigránozás, a selyemszö­vés, a lakkfestés, a fa- és elefántcsont-faragás, a tausí- rozás. Sokat használják a sárgarezet, díszedényeken, gyertyatartókon, de ékszere­ken is. Fontos művészi ipar a jardetárgyak és drágakövek faragása is. A kerámiaművesség is per­zsa hatásra lendült fel. Bur­ma, Thaiföld, Kambodzsa, Já­va, Báli, az indonéz szigetvi­lág művészetét is képviseli néhány darab, elsősorban jel­legzetes Buddha-ábrázolások és a vajang színházról elne­vezett figurák, A bemutatót útravalóul egy nagyméretű thaiföldi selvpmfestmény zár­ja. Buddhának és két tanít­ványának ábrázolásával. B. I A humor mint magatartásforma A humorról hallván, ná­lunk, azt hiszem, szin­te mindenkinek Karinthy Fri­gyes immár szállóigévé vált mondása jut eszébe: „A hu­morban nem ismerek tréfát”. S Karinthynak tökéletesen igaza volt, a humor komoly dolog. Nemrégiben egy német feljegyzésben olvastam azokat a sorokat, melyek szerint, a modern irracionalista filozófia egyik legfőbb jellegzetessége a humor teljes hiánya. A modern irracionalista, úgynevezett „újfilozófusok” egyik képviselője, Bemard Henry Lévy könyvében azt a kérdést teszi fel, hogy Athén vagy Jeruzsálem, és határo­zottan Jeruzsálem mellett dönt. Ez a döntés és ami mö­götte van, néhány szó magya­rázatot igényel. Az európai kultúrának valóban két for­rása van. Az egyik a görög kultúra, melyhez hozzátarto­zik az újfilozófusok által any- nyira gyűlölt „homéroszi ka­caj” éppen úgy, mint ahogy hozzátartozik Arisztophanész és Lukianosz is. A másik for­rás a Bibilia. , A humorról nagyon bölcsen jegyezte meg Lukács György, hogy mindig bizonyos fölényt, nyugodt magabiztosságot fe­jez ki, és mindig annak az osztálynak a tulajdona, amely­ben ez a nyugodt magabiztos­ság meglehet. Ha a ma diva­tos polgári filozófia lényegileg nélkülözi a humort, sőt ha az utóbbi időkben egyre ritkább a jó szatíra, a jó vígjáték stb., akkor ez teljes mértékben érthető. Már csak azért is, mert a polgári rétegek jó ré­sze nemcsak nem magabiz­tos, hanem még saját maga is megteremti saját bizony­talanságának alapját. A híres pesti humor még az igencsak problematikus gaz­dasági helyzetben is működik a közéletben, a közgondolko­dásban. Mégis nem lehet nem észrevenni, hogy nálunk na­gyon sokszor igyekeznek a humort degradálni, vagy pe­dig a humornak csak egy bi­zonyos formáját elfogadni —, de erről később. Ennek az igyekezetnek volt egyik jel­szava például az, hogy Mik­száth humorával szemben, szinte az irodalomtörténet tel­jes erejével léptek fel. Mik- száthot ma nem divat szeret­ni. Hibája — úgymond —, hogy túlzottan anekdotikus. Nos, véleményem szerint, nemcsak Mikszáth, hanem már Jókai humora is egyike volt azoknak a magyar hagyomá­nyokban gyökerező jelensé­geknek, melyek az osztályok harcának részei voltak. Mik­száth így írja le Jókai Mór élete és kora című könyvében 1848. március 15-e egyik ese­ményét: „Erre Petőfi vezetése alatt Jókai, Vasvári, Degré és Irinyi behatoltak a nyomdába, mint a nép küldöttei. Az ajtó nyitva volt. Könnyen beme­hettek. Länderer Lajos, a nyomdahelyiség ajtajában vár­ta őket. — Azért jöttünk ..., hogy e két kéziratot kinyomas­suk. Länderer megnézte a ké­ziratokat. — Lehetetlen — fe­lelte szárazon —, nincs rajta a cenzor engedélye. A nép küldöttjei zavartan, néztek össze; Länderer oda­súgja Irinyinek: — Foglalja­nak le egy sajtógépet! Egy géphez lépett most Irinyi. — E sajtót a nép nevében lefog­laljuk és követeljük kézira­tunk kinyomatását. — Az erőszaknak nem állhatok el­lent — felelte Länderer ün­nepélyesen és megparancsolta szedőinek, hogy munkába fog­janak”. %/ itathatatlanul anekdotát " olvastunk az imént a Nemzeti dal és a Tizenkét pont kinyomatásának törté­netéről. Hogy a nép küldöttei­nek a nyitott ajtón kellett „behatolniuk”, hogy Länderer miként tanácsolta az „erősza­kot”, amellyel szemben ő „te­hetetlen”, semmit nem von le a pillanat nagyszerűségéből. Éppen ellenkezőleg. Azt ér­zékelhetjük, hogy a nagy és fenkölt történelmi pillanatok egyszerre esetlenek, esendőek, nevetségesek, s éppen ezért nagyszerűek, mert saját pilla'« natnyi kicsinységükön túl tud­nak lendülni. Ha Mikszáth anekdotikus keserűséggel beszélt arról a rabról, akit hanyagság követ­keztében elzártak és napokig étlen-szomjan tartottak, s vé­gül megköszöni kiszabadu­lását, akkor ez része volt, számtalan más Mikszáth-no- vellával együtt, az adott ma­gyar társadalom visszásságai leleplezésének. A fennálló vi­szonyok éles kritikája. kylár említettem, hogy a fi- lozófiai gondolkodástól mennyire nem idegen a humor. Erre utal, hogy Engels egyik levelében arról panasz­kodik: Németországban az em­berek a múlt század nyolcva­nas éveiben, mintha teljesen elveszítették volna humorukat és a publicisztika is telítve van a legszárazabb és legpe- dánsabb fejtegetésekkel. S, itt a pedáns kifejezésre külön fel szeretném hívni a figyel­met. Már Goethe hangsúlyozta azt, hogy abszurdnak valóban egyedül a pedantériát lehet tekinteni. A pedantéria ter­mészetesen nem azonos a pontossággal, precízséggel, megbízhatósággal. A pedáns ember fejében számon van tartva minden: rendelkezés, paragrafus, a felettesek, a vele egyenlők, a a beosztottak akarata, véle­ménye, kívánsága, minden- oldalúan és minden szempont­ból. Ez a „mindenszempontú- ság” elve a pedánsbürokrata sajátja, s éppen ez teszi dön­tésképtelenné. Ebbe a „min- denszempontúságba” egyva­lami nem fér bele: a humor, tudniillik a humor jellegénél fogva rangsorol, s átlendít a tényleges vagy gondolati holt­ponton. A humor tehát állás- foglalás, a bürokratapedánstól pedig az állásfoglalás áll a legtávolabb. Az sem véletlen talán, " hogy azon kezdtem gon­dolkodni, vajon a modern pol­gári irracionalizmus humor­nélkülisége és a bürokrata humormentessége között nincs-e valami összefüggés. Hátha maga a bürokrata is —, talán éppen azért, mert nagyon is racionalisztikusnak tűnnek fejtegetései — volta­képpen irracionális közegben él? Ha valaki minden lehet­séges szempontot szem előtt akar tartani, éppen a való­ság, a valóságos erőviszonyok maradnak rejtve előtte. S, a bürokrácia abszurditásának éppen ez a forrása. Ezt vette észre Örkény István egyper­ceseiben, s nemegyszer ezzel a hatással él Karinthy Ferenc is. legújabban Zenebona című kötetének jó néhány írásában. Ha Karinthy Ferenc Csoda Budapesten című írása sze­rint gépkocsi-ellenőrzéskor közli az őt igazoltatni akaró rendőrrel, hogy csak ügyvéd jelenlétében hajlandó tárgyal­ni, hiszen az alkotmány min­den állampolgárnak biztosít­ja a törvényes jogvédelmet 1949 óta, akkor itt minden szó igaz, amit a rendőrnek mond, s az mégis szinte meg­ijed, s gyorsan továbbküldi. Miért? Azért mert az adott szituációban a két dolog — az egyszerű gépjármű-ellenőr­zés és az alkotmány egésze — nem áll arányban egymással. A bürokrácia kritikája tehát, hogyha a rendeleteket, tör­vényeket a végső határig ki­terjesztjük, s ezáltal a humor segítségével visszájukat lát­hatóvá tesszük. így a mikszáthi, Örkényi, Karinthy Ferenc-i megközelí­tést a társadalmi élet kérdé­seinek egyaránt a humor hat­ja át, a tréfa nélküli humoré. S, a humor önmagában ugyan nem oldja meg sem a magán, sem a közélet problémáit, de a kérdéseket olyan dimenzió­ba helyezi, ahol már lehetsé­ges azokra értelmes válaszo­kat adni. Ezért hiszem, hogy a humor magatartásforma, s ezért igaz az, hogy csak az önmagukban biztos és bízó társadalmi rétegek, csak az önmagukban biztos és bízó nemzetek és csak a saját tu­dásában biztos ember rendel­kezhet humorral. ^ H. L I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents