Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

A héS-köznapi élet anatómiája A szociálpszichológia ko- szavak; szavak tehát, ame- elszakadnia a diszciplínája ál- rántsem tartozik köznapi fo- íyek bonyolultnál bonyolul- tál megkövetelt stílustól. Az galmaink körébe, holott ép- tabb emberi viszonyokat (fo- ismeretterjesztés néhol di- pen mindennapos viselkedé- galmakat) jelölnek. daktikusra sikeredik, s az síink miértjeit kutatja; az a hétköznapi élet anató- olvasónak olyan érzése támad, embert, mint közösségi indi- miáját' feltérképezni: ez nem hogy egyetemi jegyzetet la- viduumot helyezve vizsgálódé- más, mint a szociálpszicholó- pozgat, előre „rettegve” a sának fókuszába. Az egyén és gia totalitása. Csepeli György számonkéréstől. Ezáltal ameg- a társadalom szükségszerű (a teljesség kivonatolt igé- célzott „olvasóközönség” fi- (sokszor csak a másik rová- nyével) „anatómiai” zsebat- gyelme oldalról oldalra, fo­sára kibékíthető) konfliktu- laszt nyújt át a köznapi élet galomról fogalomra lankad, sai és egymásrautaltsága vé- működésébe bepillantani aka- A köznapok dzsungelénak gül is nem más, mint a ho- ró hétköznapi (jelen esetben: izgalmaira kiéhez(tet)ett ol- mo sapiens története. átlag) olvasónak. vasói kíváncsiságot definíció­Azokat a fogalmakat (foga- Az ajánló szöveg sztereotip és axiómaindák és -kacsok lomköröket), amelyekkel a zsargonja szerint: „vállaltan fonják körül. A várva várt szociálpszichológia dolgozik, tudományos ismeretterjesztő szellemi kaland pedig egyre hétköznapjaiban az ember írásokról van szó, melyek késik. Arra a fajta intellek­„haszinálja” (éli), ám csak azért készültek, hogy az ol- tuális izgalomra gondolok itt, ritka esetekben értelmezi, vasóközönség megismerked- amit például Roland Barthes elemzi őket. Az önzés, a szim- hessen a szociálpszichológia hétköznapi mitológiái kínál- pátia, a féltékenység, a fa- közhasznú fogalmaival”. nak. Csepeli csak ritkán vál­natizmus vagy éppen a köz- Csepeli közhasznú fogalom- lalkozik arra, hogy a fogal- vélemény közhasznú, mind- elemzései — azzal együtt, mák pozitivista lajstromozá- annyiunk számára ismert, hogy a szerző többnyire va- sánál tovább menjen, s ana- jelenségek megnevezései: leg- lóban frappáns tömörséggel ír- támlájának „tárgyait” műkö- alább is az életet élve magá- ja körül az idegen kifejező- dés közben mutassa be. tói értendő természetességgel séket — nem egyszer nehe- Az animációs filmes. Vaj­gyakoroljuk, szenvedjük és zen emészthetek; talán túlzót- da Béla illusztrációi meghök- szenvedtétjük, élvezzük és tan is lénvegretörő. olvasót kerítő szeml élete0 sóggel, lé­utasítjuk el őket. A nyelv- riasztó a fogalmazásmódja. nyewretörően rajzolnak föl ben testet öltő gondolkodás, Mintha nem mindig síké- szavak százaival körís1ír^a- habitus alkotórészei ezek a rült volna a szociológusnak tatlan jelenségeket. T. J. Hétrészes honismereti vetélkedő Végvári históriák — Várjátékok Hétrészes honismereti vetél­kedő kezdődött televíziónkban. Július 9-e és október 8-a kö­zött kéthetenként jelentkezik a Végvári históriák — Vár- játékok című országos vetél­kedő, amelyben hat váró* csa­patai vesznek részt. A játé­kok színhelye Esztergom, Kő­szeg, Veszprém, Eger, Sáros­patak és Gyula, bevallott célja pedig ismeretterjesztés, hazafias nevelés — szórakoz­tató formáiban. Történelmünk fontos eseményei, jellegzetes magyar tájak adják a kere­tet hősök megismeréséhez, művészettörténeti, hadtudo­mányi, irodalmi ismereteink bővítéséhez, helyi vonatkozá­sú tudnivalóikhoz. A döntő Buda várában lesz, nem a versenyzők szák pát­riájában, hanem az egész or­Túl az e'ső elődöntőn szágot jelképező várpalotában. A versenyzőik tudása mellett játékos forma, szórakoztató keret, sok látványosság, sok illusztráció és filmbetét te­szi élvezetessé a versengést. Az elődöntők során egyszer minden város házigazda is lesz. Városonként két helyszín „szerepel”, a tanácsterem, mű­velődési ház a szellemi vetél­kedéshez, a vár és környéke pedig az ügyességi játékokhoz. Ebiből adódóan városonként két csapat „száll ringbe”, a „tudások” és tettre kész fia­talok. Természetesen —, ahogy ez a vetélkedőiknél szokásos — játékvezetők és zsűri is részt vesz az irányításban, értéke­lésben. A játékokat Bereczky Loránd és Héder Barna ve­zeti. A zsűri elnöke Liptai Ervin, a Hadtörténeti Múze­um és a Hadtörténeti Intézet igazgatója, tagjai Horváth Ádám rendező, Mendele Fe­renc, az Országos Műemléki Felügyelőség vezetője és dr. Temesváry Ferenc, a Nemze­ti Múzeum főosztályvezetője. A műsorok rendezője Born Adám, a társrendezője Lukin Ágnes. A forgatókönyvet Ma­jor Anna írta, szerkesztők: Roska Katalin, Fröhlich Már­ta és Bernát László, a veze­tő operatőr Lukin Sándor, a Végvári históriák — Várjáté­kok felelős szerkesztője Lis- ka Dénes. Az első elődöntőre július 9-én került sor, 20 óra OS per­ces kezdettel, az 1-es prog­ramiban. a. m. Egy h'res ] főiskola A több mint 40 éves moszk­vai Gnyeszinih zenepedagó­giai főiskola a Csajkovszkij főiskola után a második leg­nagyobb és legjelentősebb ilyen jellegű intézmény a szovjet fővárosban. Vezetője Szergej Kolobkob zeneszer- ző-karmester-pedagógus, aki több mint 10 éve áll a főis­kola élén. — A múlt század végén há­rom fiatal zenész Jelena Ma­rija és Jevgenyija Gnyeszino zeneiskolát szervezett Moszk­vában, amely rövid idő alatt népszerű lett. Elsősorban ezen alakul az oktatási intézmé­nyek egész mai rendszere: a 7 osztályos gyermek-zeneisko­la. a 11 osztályos zenei közép­iskola a különösen tehetséges gyerekek számára, és az ének­tanárokat, amatőr zenei szak­körök vezetőit képző zeneis­kola. A főiskola e rendszer legfelsőbb foka. A főiskolán megalakulása óta zenekari,, zongora, ének. tör­téneti-elméleti, zeneszerzői tanszékek működnek. Később létrehozták az énekkar-vezetői, az orosz népi hangszerek, a népdalkórus-vezetői és egészen a közelmúltban a népdal tan­széket. A főiskola együttesei többször részesültek komoly nemzetközi elismerésben. A zeneiskolában nemrég könnyűzenei tanszak nyílt, a főiskolán „Népszerű zenei mű­fajok” előadássorozatot tar­tanak és kiadták a jazz törté­nete tankönyvet. A leendő ze­netudósok, -tanárok számára, valamennyi karon kötelező tantárgy a pszichológia, peda­gógia, módszertan tanulása és a pedagógiai gyakorlat. A szakmai tantárgyakon kívül ál­talános humán tárgyakat, fi­lozófiát, esztétikát, művészet- történetet és idegen nyelvet is tanulnak. A magas színvonalú okta­táshoz minden szükséges fel­tétel adott. Van könyvtár és olvasóterem, fonotéka, ahol zenei felvételeket készítenek és ahonnan bármilyen felvé­tel továbbítható, bármelyik előadóterembe, egy nagy és két kis hangversenyterem, a legkorszerűbb műszaki be­rendezésekkel és hangszerek­kel ellátott osztályok. Gon­doskodnak a hallgatók pihe­néséről, vannak sportpályák és diáktáborok Moszkva kör­nyékén, a Baltikumban és a Fekete-tengeren. A miikor már minden el­dőlt, s amikor már a kis drog ista lányt is meg­szólítottam, hogy némi ma­gyarázkodás után rábírjam né­hány kamillateásdoboz meg­szerzésére, akkor ütött be a baj. Vagyis hát, akkor még nem volt tulajdonképpen sem­mi baj, hiszen minden ha­ladt a maga útján. A drogísta lány ugyan szabadkozott, nem lesz könnyű, mondta, talán mert mellette állt a barát­ja is. De csak ráállt. Nem könnyű ma kamilla- teásdobozt szerezni, ha a embernek nem kamillateára, csak dobozra van szüksége. Tehát volt már doboz, így azután neki állhattunk a fi­ammal, hogy a Márka-kupa­kokat szortírozzuk a nagy, kissé koszlott zacskóból. Ami­kor a szortírozással megvol­tunk, bár, nem volt nagy do­log, mert a városszerte föl- ajánilkozott gyűjtők nagyon becsületes munkát végeztek, nak fogtunk, majd darabon­ként újból átforgatva egyen­ként belepottyantgattuk a ku­pakokat. Minden dobozba éppen száz fért. ötszázhatvan­egy darab. Hm. Azt is kisü­tötte a fiam, hogy akkor egy dobozt nem érdemes megtöl­teni félig, inkább várjuk meg, míg abban is lesz száz. Bólintottam, nem kis büsz­keséggel. Lám, ezek a Márka­ténetesen a fiam. <3 gyűjti. Hát te gyűjtőd, te kis szőke, az más, van itt még bőven és már kotortak is össze min­denütt egy maréknyit, másutt erős ígéretet vettek tőlünk, hogy visszajövünk máskor újabb fuvarért. Láttam magam akkor is, amikor az- első ötvenet pos­tára akartam adni valami ilyen-olyan, egyáltalán nem Csak a Márka-kupakok kupakok akaratlanul is logi- szabványos dobozban. Szeren- kára szorítják ez't a kis fic- cséré akkor is ott volt a fi- kót. Tálán egy órát is el- am, így könnyebben megúsz- töltöttünk ezzel a munkával, tűk a dolgot. Most azonban Akkor gondosan áttekertük már mindent tudunk. Túl va- lévén minden egyes kupak papírral, ahogy azt a postán gyünk a Márka-központ cí- Már ka-kupak és nem más. a fiaimnak elmagyarázták, mének föl jegyzésén is. Nincs Pedig mennyiféle kupak föl- majd mindegyiket, pontosan akadálya annak, hogy egyszer gyüilamlik egy-egy vendéglő- ötöt, vékony spárgával is a kupakok révén belépjünk az ben, kocsmában, presszóban! átkötöttük, címmel, feladóval álmok kapuján. Nem, most Akad Sztár, Róna, Pepsi Cola, elláttuk, előírás szerint. Néha nem történhet meg velünk Coca-Cola, nem beszélve a elmosolyodtam azop, hogy az, ami az SOS-falu sorsje- különféle sörökről. hány Márkát is ittunk meg gyeinek megvásárlásakor. Az De nem, a mi zacskónkban az utóbbi időben együtt, ami- nem. csak Márka-kupakok akadtak óta valamelyik társától ezt a egytől egyig. Helyes, mond- gyűjtőszenvedélyt hazahozta. Láttam azt a félszeg mo­solyt is az arcomon a külön­féle pultoknál, amint cinko­san összekacsámtok a fehér­köpenyes nővel: a kupakot is tam a fiamnak, akkor szá­moljunk. Na. de mibe rakjuk, kérdezte vaséles logikával a hatéves, mert ő még akkor nem tudhatta, hogy bár nehéz, de mégis megszerezhető ma­napság a kamillateásdoboz kamillatea nélkül is. így az­után a dobozok hajtogatásá­Hiába magyaráztam, hogy a két sorsjegy még nem je­lenti a Daihatsut. Annyit azért gyarapított rajtunk a dolog, hogy alaposabban meg­néztük az utakon futó gép­kocsikat és már biztonsággal kérjük és közben lepillantok megállapíthattuk, hogy melyik a fiamra is, lássa a köpenyes, nem nekem kell, dehogy. En­nek a fiúnak itt, ni, aki tör­8 NÖGRÁD - 1986. július 12., szombat a Trabant, a Wartburg, no és persze a Daihatsu. Nehéz volt a csalódottságát levezetni, a magyarázatok sem igazodtak talán egy hatéves logikájához. De, ezt, ezt a Márka-kupakot nem engedhettük el magunk mellett, ezt meg kellett pró­bálni. Négy sorsjegyünk már van, ez az ötszáz, mondja a fiam, ez pedig megint nyolc lesz, apu. Annyi lesz. És így összesen tizenkettő. Annyi bi­zony. Nem mondta ki, de éreztem, hogy valamit meg­fogott ezekből a dolgokból. Az esélyt. A több esélyt. Ezért volt az, hogy bizonyos helye­ken bizonyos idegenektől is bátran kérte azokat a kupa­kokat. Célja volt, határozott célja, amit sokan nem mondhatnak el magúikról. Nem nagy cél­ja, de célja. Azt tudod, hogy most megtörténhet... Tudom, torkolt le szemrehányóan, de meg kell próbálni. Ha még sem próbáljuk, akkor mire várhatunk? Erre nem mond­tam semmit, csak egymás te­tejére raktam a bepapírozott, átkötött, megcímzett, méretes dobozoltat. Holnap elvisszük a postára és feladjuk, mondta a fiam, én csak bólintottam, úgy lesz. Hát nem lesz úgy. Az éj­szaka láttam a televízióban a hirdetést, hogy ne küldjünk júliusban és augusztusban Márka-kupakokat a központ­ba. A központ nem ér rá, nyilván más, fontos dolga van, mint koszlott. rozsdás kupakokat számlálni lázasan, borítékokba rakni a sorsje­gyeket, postára vinni azokat. A fiam most alszik. Én tu­dom, hogy szeptembertől megint munkába áll a köz­pont és a világ összes Márka- kupakját beküldhetjük akár. Csak ez a cél, meg ez az el­végzett. munka. Amire kértek bennünket. Ezt, hogyan ma­gyarázom meg? Minőiért itt a reggel. Hortobágyi Zoltán Liszt Ferenc leányával, Cosi mával pesti látogatásuk al* kaiméval. Liszt-centenárium Bayreuthban Úgy él, mintha halhatatlan volna H Rendhagyó szezonra ké­szülnek Bayreuthban Richard Wagner unoká­ja, Wolfgang Wagner irányí­tásával. Az ünnepi játékok főprogramja nem Wagner- mű felújítása lesz, hanem dédapjáról, Liszt Ferencről, a centenáriumi megemléke­zések eseménysorozata. Szü­letésének 175., halálának 100. évfordulója alkalmat ad ar­ra, hogy ismét cáfolják a gya­kori vádat, amely szerint a Wagner-kultusz elhomályosítja Liszt érdemeit a világ első fesztiválszínházának létre­hozásában. Az előadások július 25-én kezdődnek és augusztus 28-ig tartanak, Liszt halálának napján július 31-én, a Fest- spielhausban, Wagner színhá­zában, ahol 110 éven át csak az ő művei szólalhattak meg, ünnepi hangversenyt rendez­nek és Liszt Faust szimfóniá­jával emlékeznek a XIX. szá­zad kiemelkedő művészére. Ez lesz a nyitánya annak a rend­kívül gazdag programnak, amellyel a város és vendégei hódolnak Bayreuth egykori díszpolgára, pártfogója előtt. A közelmúltban jelent meg az idei ünnepi játékok év­könyve, első oldalait a két zseniális művész Liszt és Wag­ner kapcsolatának szentel­ték. Korabeli képek, karika­túrák, levelek idézik fel a zenetörténelem hétköznapjait, az alkotók küzdelmeit, egy­mással és társadalmukkal. „Csak fogj bátran neki és dolgozz műveden” — bátorí­totta rendíthetetlenül Liszt barátját színházának felépí­tésére —, amelyhez a legjobb volna azt a programot mel­lékelni, mint arpilyet a sevil­lai káptalan adott az építész­nek a katedrális emelésekor: építsen olyan templomot, hogy a következő nemzedéknek ezt kelljen rá mondani, a káp­talan őrült volt, hogy ilyen vállalkozásba fogott, de a ka­tedrális áll!” Ez volt az első alkalom, hogy egy eszme és egy mű kedvéért teremtettek színházat. 1876-ban a meg­nyitóján Vilmos császár azt mondta: Nem hittem volna, hogy véghezviszi. Wagner pedig így köszöntötte Lisztet: Itt áll az a férfi, aki legelső­nek állt mellém a hitével ak­kor, amikor még senki sem tudott rólam, aki nélkül önök talán soha a zeném egyetlen hangját sem hallották volna —, az én drága barátom Liszt Ferenc. Az idősödő mester Pest, Bayreuth, Weimar és Róma között osztotta meg életét. Há­rom gyermeke közül Cosima élt, akit második házassága kötötte Wagnerhez, öt unokája várta és bayreuthi társasága. Sok estéjét töltötte a híres művészkocsmában az Euleban, amelynek falait ma is a vá­ros művész vendégeinek fény­képei, aláírásai díszítik. Liszt közelében felfedeztük a bu­dapesti Operaház együttesének az emlékét, az 1938. évi ven­dégjátékuk alkalmából, a Szent Erzsébet legendáját adták elő. A bayreuthi krónika felje­gyezte, hogy Lisztről azt ál­lították rajongói: úgy él köz­tünk, mintha halhatatlan vol­na. Faggatták magyarságá­gáról is. „Magyarország erős, termékeny föld, melynek any- nyi nemes fia van! Ez az én hazám! — állottá. És én is — kiáltottam fel a hazaszere­tetnek önök által talán meg- mosolygott kitörésében — én is ehhez a régi, erős fajhoz tartozom, én is fia vagyok az őserőtől duzzadó, zabolátlan nemzetnek, amely bizonyára még jobb sorsra van kisze­melve.” H Végrendeletében azt kí­vánta, ott temessék el, ahol örökös vándorútján a halál utoléri. 1886 áprilisá­ban újra Bayreuthban tartóz­kodott. Unokája Daniela-Senta esküvőjére érkezett, majd to­vábbutazott Munkácsy Mihály laxenburgi kastélyába, de megígérte, hogy az ünnepi já­tékokra visszatér. Július 21-én lázasan szállt le a vonatról, meghűlt és tüdőgyulladást ka­pott. Betegen is megjelent a fogadó estélyeken és páholyá­ban hallgatta végig a Trisztán és Izolda előadását. Nagyon szerette ezt a művet és csa­ládja, barátai aggodalma el­lenére kimerülve tekintette meg. Leánya a Wahnfried, a családi villa mellett álló csendes Eschenbach-villába helyezte el. Az orvosi kezelés, a gondos ápolás elkésett, szer­vezete nem bírta leküzdeni a magas lázat, július 31-én meg­halt. Az ünnepi játékok gyászos eseményekkel folytatódtak. Koporsóját a mai Wagner Múzeumban ravatalozták fel és innen fáklyásmenet kísér­te nyughelyére a városi te­metőbe. Sírja felett most ká­polna emelkedik, falain a szü­lőföld Raiding emléktáblája, a magyar Liszt Ferenc Tár­saság üdvözlete és a városé, amely örökre befogadta. E. Mi

Next

/
Thumbnails
Contents