Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-05 / 157. szám
% Üdvözlő táviraf mongol vezetőknek r Kádár János, a Magyar Szó- tént újraválasztása alkalma- eialista Munkáspárt főtitkára bői. Lázár György, a Miniszés Losonczi Pál, a Magyar tserfcanács elnöke Dumágin Népköztársaság Elnöki Taná- Szodnonyiak, a Mongol Nép- csának elnöke táviratban kö- köztársaság Minisztertanácsa szöntötte Dzsambin Batmönht, elnökének, Sarlós István, az e Mongol Népi Forradalmi Országgyűlés elnöke pedig Ba- IPárt Központi Bizottságának tocsirin Altang er élnék, a Mon- , ,, ,, goi Népköztarsasag Nagy Néfő titkárát a Mongol Népköz- HuráIja etaökén,ek küldött társaság Nagy Népi Hurálja üdvözlő táviratot újraválasz- Elnökségének elnökévé tör- tásuk alkalmából. Aczél György látogatása Luxemburgban és Belgiumban ' Aczél György, az MSZMP Aczél György a Belga Kom- Politikai Bizottságának tagja, munista Párt és a Frankofon, a Luxemburgi Kommunista valamint a Flamand Szocia- Párt és a Luxemburgi Szoci- lista Párt meghívására július alista Munkáspárt meghívásé- 3. és 4. között látogatást tett na július 1-én és 2-án látó- Belgiumban. Megbeszéléseket gatást tett Luxemburgban, folytatott a Belga Kommunis- Megb&széléseket folytatott Re- ta Párt Politikai Bizottségá- né Urbanyval, a Luxemburgi nak vezetőivel. Találkozott Kommunista Párt elnökével Karel Van Miért-tél, a Fla- és a párt más vezetőivel. Ta- mand, és Guy Spitaels-sel, a lálkozott és eszmecserét foly- Frankofon Szocialista Párt el- tatott Ben Faillot-val, a Lu- nőkével. Ellátogatott a Fla- xemburgi Szocialista Munkás- mand Szocialista Párt Vander- párt elnökével. Willy Donde- velde-ről elnevezett társada- lingerrel, a párt politikai igaz- lomtudományi intézetébe, gatóságának tagjával, a luxem- Aczél György találkozott a fourgi parlament külügyi bi- belga parlament magyar—bel- zottságának elnökével és Ro- ga baráti csoportjának tagjai- bert Goebbels külügyminiszté- val. valamint a Flamand Szo- riumi államtitkárral. Léon eialista Párt parlamenti frak- Bolendorff, a luxemburgi par- ciója vezetőivel. Leo Tinde- lament elnöke ebédet adott mans belga külügyminiszter Aczél György tiszteletére. fogadta Aczél Györgyöt. Szovjet távirat Reagannek A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége táviratot intézett Ronald Reagan amerikai elnökhöz az Egyesült Államok nemzeti ünnepe, a függetlenség napja alkalmából. A Legfelsőbb Tanács jólétet, békés és biztonságos életet kíván az amerikai népnek. Az üdvözlet hangsúlyozza, hogy e feltételeket valamennyi állam és nép számára csak olyan gyakorlati lépésekkel lehet megteremteni, amelyek elősegítik a nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyverek teljes és általános felszámolását, a világűr militarizálásának megakadályozását. a béke és nyugalom megszilárdítását, az együttműködés fejlesztését a világ minden térségében. Felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzék erőfeszítéseinkhez az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtése érdekében. Ez megfelel a szovjet és az amerikai nép, a földkerekség minden népe alapvető érdekeinek — hangsúlyozza az amerikai nemzeti ünnep alkalmából Reagan elnöknek küldött szovjet üdvözlet. Magyar segély Angolának ’ A Magyar Szolidaritási Bi- fékben. Angolában bábolnai aottság segélyszállítmányt in- rendszerű egységek felállítását dított pénteken Luandába, az tervezik, először Kabinda vá- angolai szolidaritási bizottság rosának tojással, hússal való részére. A küldemény tártál- ellátására. A mostani szállít- ma: tizenkét tonnányi külön- mánnyal 20 ezer bábolnai to- félé élelmiszer és ruhanemű, jóhibrid naposcsibe is Ango- mimtegy kétmillió forint ér- lába érkezik. Cuellar-jelentés Közép-Amerikáról ' A békés, politikai rendezés- viselőinek beszámolója szenek nincs alternatívája Kö- rint, amint javulnak a közve- zép-Amerikában — állapítja títés sikerének lehetőségei, meg Javier Pérez de Cuellar egyre erősebb külső nyomás ENSZ-főititkár Közép-Ameri- nehezedik néhány közép-ame- káról szóló jelentése, amelyet riikai országra. Az ENSZ fő- esütörtökon . hoztak nyilvá- titkára fontosnak tartja, hogy nosságra a világszervezet a térségen kiVüli, de Közép- ezékhelyén. Amerikáiban érdekekkel renAz ENSZ főtitkára támoga- delkező országok hozzájárul- tásáról biztosította a közép- janak a kölcsönös bizalom légamerikai válság politikai reh- körének megteremtéséhez, dezésén fáradozó Contadora- csoport erőfeszítéseit, a cső- TÍr port által kidolgozott béketervet. Ezzel kapcsolatban felhí- A béke megteremtésének az vással fordult a válságban a legnagyobb akadálya Középközvetlenül érintett és más Amerikában, hogy egyes haérdekelt államokhoz, hogy talmak erő alkalmazásával tartsák be a béketervben rög- akarják megoldani Nicaragua zitett kötelezettségeket, a nem- és a térség más országainak zetközi jog normáival ossz- problémáit — jelentette ki a hangban cselekedjenek, s így mexikói látogatáson lévő Vi- próbálják felszámolni a válság nicio Cerezo guatemalai _ álutóbbi hónapokban tapasztal- lamfő. Guatemala elutasítja, ható súlyosbodásának okait, hogy a politikai ellentéteket Felhívta a figyelmet arra a erőszakkal és beavatkozással veszélyre, hogy a válság ide- oldják meg, s továbbra is az ológiai töltésének erősödése aktív semlegesség politikáját konfliktust válthat ki a Ke- akarja folytatni a térségben — let és a Nyugat között. mondta Cerezo vendéglátóiáPerez de Cuellar nyugtalan- val. Miguel de la Madrid ál- ságának adott hangot amiatt, lamfővel folytatott tárgyalá- hogy a Contadora-csoport kép- sán. Összehívták a szovjet szakszervezeti kongresszust A szovjet szakszervezetek következő, XVIII. kongresz- szusát 1987 februárjában tartják meg — így döntött pénteken a szovjet szakszervezetek központi tanácsának plénuma. A Szovjetunió legnagyobb létszámú, 137 millió dolgozót tömörítő szervezetének kongresszusán meghatározták a szakszervezetek előtt álló feladatokat, az SZKP XXVII. kongresszusán hozott döntések szellemében. Sztyepan Salajev, a szovjet száktanács elnöke beszédében rámutatott, hogy a szakszervezeti fórumot megelőző beszámoló-választási kampányt a szovjet társadalom életének minden területén megvalósuló gyökeres átalakulások és megújulások fémjelzik majd. A nagy követelmények, a felelősségtudat, az igazságosság légköre — amely a XXVII. pártkongresszust uralta mozgósító erővel hatott az ország szakszervezeteinek te vé'kemységére is — jelentette ki Salajev. A szovjet szaktanács elnöke meggyőződését fejezte ki hogy a kongresszus előkészítése kedvező hatást gyakorol majd a szakszervezetek munkájára, emeli a gazdasági, a szociális, a kulturális, a társadalmi-politikai téren folytatott tevékenységük színvonalát. A XVIII. kongresz- szusra a külföldi szakszervezetek, illetve a nemzetközi szakszervezeti központok képviselőit is meghívják. Mir—Szojuz—T—15 IVILAGP0LITIKI8M A hét 3 kérdése és hol ülhetne össze Sevard- testvérpártok küldötteinek jé- nadze és Shultz. Talán, már lenléte is. Mihail Gorbacsov a július közepén esedékes vezette a Szovjetunió KommuMi lehet a fő oka a szovjet—amerikai csúcstalálkozó körüli diplomáciai huzavonának? Fel lehetne vetni a kérdést úgy is, hogy kinek használ ez a huzavona? Hiszen, akkor az okot is könnyebb megtalálni, ha kielemezhető a halogatás haszonélvezője... Minden bizonnyal közel járunk az igazsághoz, ha a Fehér Házban keressük azt a személyt, akinek láthatóan szüksége van a csúcstalálkozó hajtogatják, hogy egyelőre elodázására. Ronald Reagan még Moszkvából várják a vonatbrit—szovjet külügyminiszteri találkozó után — Londonban? Ez a kérdés egyelőre nyitott. Azt mindenesetre teljes bizonyossággal állítják az elemzők, hogy legkésőbb, szeptember végén, az ENSZ- közgyűlés idején lesz amerikai—szovjet külügyminiszteri eszmecsere. Sok hírmagyarázó szerint Reagan elnök a novemberi amerikai kongresz- szusi választások után szeretné a találkozót. A washingtoni szóvivők különben egyre azt nista Pártjának delegációját. Kongresszusi felszólalása világpolitikai jelentőségű * volt, s természetesen a LEMP és az ország számára az is fontos, hogy az SZKP főtitkára megállapította: „a szocialista Lengyelország kiállta a próbát!” Várható-e új fordulat banonban? LI* mindenképpen időt akar nyerni, hiszen saját hazájában, saját kormányán belül nem dőlt el még az amerikai— szovjet megállapodást ellenzők és elfogadók vitája. Másrészt a csúcstalálkozó témájának állandóan napirenden tartása, a sajtóban és a televízióban való örökös föltalálkozó időpontjára kozó javaslatot. Mi a legfőbb eredménye a LEMP kongresszusának? Évek óta megszokta már a világ, hogy Libanonban hol a keresztény pártok és a mohamedánok kerülnek szembe egymással, hol pedig az egyik táborban és a másikban is a különböző csoportok birkóznak egymással. Rendszerint — rövid ideig ... Most is valami ilyesmi történik a mohameA lengyel testvérpárt kongresszusa már a következő év- dánok soraiban. Végül is kiemlegetése az ő személyének tizedek fejlődését kellett, hogy békülnek, főleg azon az elvi a fontosságát domborítja ki. körvonalazza, miközben a alapon, hogy — egyetértenek Úgyszólván, naponta nyilat- konszolidáció kérdései is vá- Amin*Dzsemajel köztársasági laszra vártak, s például a reform egyes elemeit szintén konkretizálni kellett. A kongresszus elé bocsátott programot több mint egymillió párttag és mintegy kozik erről, személyes aktivitását bizonyítván ezzel akkor, amikor pedig rossz nyelvek azt mondogatják, hogy a 76. évében járó elnök talán nem is olyan egészséges és friss, amint mondják, s amint mutatja magát. A héten mindenesetre jeelnök mielőbbi lemondatásá- nak követelésében. Már szeptembertől kezdve véget akarnak vetni a keresztény politikus —, egyébként vajmi csekély hatékonyságú — elnöki 800 000 pártonkívüli, illetve hatalmának. Dzsemajel maga más párt tagja vitatta meg hallgat. előzetesen, s magán a kong- Bejrútban „mohamedán lentős, új elemek egészítették resszuson szintén őszinte, szó- nemzeti kongresszust” kívánki mindazt, amit a világ ed- dik tudhatott a csúcstalálkozó feltételeiről, és egyáltalán: az előkészítéséről. Mihail Gorbacsov Varsóban, a LEMP kongresszusán kijelentette, hogy az amerikai—szovjet párbeszédben mindkét félnek kimondó módon ütköztek a nak szervezni a nem is oly vélemények. Beszéltek az rég szembenállóit, azt meg- élelmezési problémák megöl- előzőén pedig szövetséges dásáról éppúgy, mint arról, pártok és csoportok. Űjrako- hogy 2000-re mindenki lakás- vácsolódó egységük azzal is hoz jut, arról, hogy az alkot- együtt járhat, hogy Nyugat- mányt módosítani fogják, s Bejrutban helyreállna a rend. arról, hogy a következő vá- A városnak ezt a mohamedán reális eredmények elérésére lasztások előtt keresik a módkell törekednie, s nem szabad megengedni, hogy a tárgyalások a fegyverkezési hajsza álcázását szolgálják. A Szovjetunió nem hajlandó együttműködni az USA-val ellenőrzés alatt álló felét a nyugatiak elhagyták, amikor a közelmúltban a fegyverek ott tartósan ropogtak. A nyugatiak távolléte nyilván gazdasági gondokat is okoz, emellett pedig Libanon mohamedán felének politikai tekintélyét is csorbítja. A „mohameját a választási törvény demokratizmusa további bővítésének. Ismét Wojciech Jaruzelski lett a párt vezetője. A Központi Bizottságban nagyarányú változás ment abban, hogy ilyen módon fél- végbe: a kongresszus a régi, revezessék a világot. Ugyan- kb 230 tagjának csupán az akkor Moszkvában Petrovszkij egynegyedét választotta be az dán nemzeti kongresszus” külügyminiszter-helyettes úgy új testületbe. A kongresszus megpróbálja majd körvonalaz- nyilatkozott, hogy megbeszé- ezredfordulóig szóló, hosszú ni Libanon politikai jövőjét, lések folynak a külügyminisz- távú programot fogadott el, s de egyelőre azzal is megelé- teri eszmecseréről, amely elő- kijelölte az 1990-ig szóló öt- gednének a gyakran rivalizáló játéka lehet a második csúcs- éves terv elkészítéséhez az csoportok, ha létrehozhatnának találkozó idei megtartásának, irányelveket. egy tartós közigazgatási rendEnnek nyomán a nyugati saj- A LEMP kongresszusának szert, s az ország új életre tó találgatni kezdett, mikor nemzetközi súlyát növelte a kelhetne. Howe nfelderíti" Pretoriát Sir Geoffrey Howe brit Thatcher-kormájny gazdasági külügyminiszter jól tájékozott tilalmakat ellenző politikája londoni források szerint ked- miatt elégedetlen nemzetkö- den rövid „felderítésre” Pre- zösségi országok leszerelésére. tóriába repül, hogy előkészítse dél-afrikai „közvetítő küldetését”, amelyet még a Brit A brit külügyminiszter a Daily Mail pénteki számában közölt nyilatkozatában délNemzetközösség hét tagálla- afrikai küldetése „kulcsmoz- mának augusztus elejére ki- zanatának” nevezte azt, hogy tűzött londoni csúcsérteikezle- az EGK hágai csúcsértekezlete előtt kíván lebonyolítani, tén a közösség 12 tagállamáA külügyminiszter azt szeretné felderíteni, számíthat-e a Botha-kormányzat részéről olyan engedményekre, amelyek alkalmasak lehetnek a tói kapta megbízását. Howe tagadta, hogy Thatcher miniszterelnök „rákényszerítet- te” volna e megbízást, amelynek teljesíthetőségében állítólag maga sem hisz. Kétnapos általános sztrájk Chilében Az ellenzék szerint sikeres és hasznos volt Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov — a Mir—Szojuz— T—15 űrkomplexum fedélzetén dolgozó két szovjet űrhajós — az elmúlt napokban új berendezéseket és műszereket szerelt fel az űrállomáson, s beállításukkal, valamint különböző kísérletekkel foglalkozott. A kísérletek során tovább tanulmányozták a természeti kincsek földi lelőhelyeit és a környezeti jelenségeket, felvételeket készítettek a Szovjetunió különböző területeiről, egyebek között a türkmén és kaimik pusztaságokról, a Kaszpi- és az Arai-tenger medencéjéről. Az űrhajósok pénteken is folytatták a földfelszín fényképezését. NÓGRÁD - 1986. július 5., szombat Az eddigi jelentések szerint fi embert megöltek, 36"ot pedig megsebesítettek a biztonsági erők Chilében, a kétnapos általános sztrájk idején. közeit illetően, a kétnapos sztrájkot az ellenzék minden vezetője sikeresnek és hasznosnak nevezte. A chilei katolikus egyház nyilatkozatban Mintegy 600 tüntetőt vettek ítélte el a hatóság erőszakos őrizetbe. A rendőrség és a fellépését. A keresztémyde- katonaság brutalitása ellené- mokrata párt vezetősége felre, a szerdán és csütörtököm szólította a jelenleg latin- tartott sztrájk az eddigi leg- amerikai körúton levő II. Jánisztérium szóvivője elítélte általában az erőszakot, s mindössze arra szólította fel a Pinochet-kormámyt, hogy „tegyen különbséget az erőszakos események felelősei és a békés tüntetők között”. Edward Kennedy demokrata párti szenátor ugyanakkor „brutálisnak és semmivel nem nagyobb arányú diktatúra- nos Pál pápát, hogy emelje igazolhattalak” nevezte a chi........ " lei hatóságok magatartását. A z alapvető emberi jogokat semmibe vevó chilei kormány törvénytelen — mondta aszeellenes megmozdulás volt dél-amerikai országban. Bár a különböző ellenzéki pártok, mozgalmak közt eltérés van a demokrácia visszaállításáért folytatott harc eszfel szavát a Chilében uralkodó elnyomás ellen. Az amerikai külügyminisztérium nagyon óvatos formában foglalt állást a chilei eseményekről. A külügymi- nátor. Tollhegyen Jó 200 évvel ezelőtt Franciaország volt a világ első országa, amely elismerte az angolokkal hadban álló Amerikai Egyesült Államokat. A Szajnán, a Grenelle hídnál ott magasodik Bartholdi francia szobrász — New Yorkból ismert óriási alkotásának a mása. Ez a kisebb „szabadság, amely megvilágítja a világot”. .. Most százéves a szobor Amerikában. (Kevesen tudják, hogy a Magyarországon, Makón született Pulitzer József nélkül nem állna ott a New York-i kikötő bejáratánál: ez a „sajtókirály” indított lapjaiban országos gyűjtést a szoboróriás hasonlóan hatalmas és drága talapzata költségéinek előteremtésére.) A szobor centenáriuma politikai esemény is lett. Alkalmat adott Mitterrand francia elnöknek egy New York-i kirándulásra és a Reagan elnökkel való találkozásra. Pedig Párizs és Washington között mostanában több a vitatéma. .. A szobor alkalmas példának kínálkozott a franciák számára, hogy jelezzék: íme mit köszönhet nekik Amerika. Az USA pedig hivatkozhat arra, hogy földién minden nagyobb, mint bárhol másutt. Íme, a francia szobrász müve is odahaza milyen kicsinyke, Amerikában pedig mekkora -m óriás! (n| j