Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-30 / 178. szám

AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYE) BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE) TANÄCS LAPJA XLil. ÉVF., 178. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1986. JÚLIUS 30., SZERDA Vendégváró, vendéglátó Hógrád Precíz munkát igényelnek a présszerszámok elkészítése a BRG salgótarjáni gyárában­Megújulnak a gyermekintézmények Szécsényben és vonzás- körzetében is szorgoskodnak az építőmunkások a gyer­mekintézményekben, hogy szeptemberben felújított, meg­szépített épületben kezdhes­sék a tanulást a kicsinyek. Az óvodák közül a legje­lentősebb felújítást Szécsény- íelfaluban végzik az idén. A teljes átalakítás, korszerűsí­tés értéke meghaladja a négy- százezer forintot. Varsánvban a foglalkoztatók. folyosók újulnak meg a falburkolatok révén. A szécsényi Ipoly Bú­torgyár dolgozói társadalmi munkában vállalták az új burkolat elkészítését. Nagy a felbuzdulás a szé- csényi óvodák körül is. A kettes épületben két foglal­koztatószoba padlózatának cseréje, a nyílászárók mázo­lása több mint százezer fo­rintot tesz ki. A hármas épü­letben pancsolót építenek a szülők társadalmi munká­ban. Az óvoda egyes számú épülete igen leromlott álla­potban van, bár a nyáron — » másik két óvoda karban­tartása idején — üzemel, •zeptember 1-től teljes fel­újítást, átalakítást, korsze­rűsítést terveznek az épüle­ten. A következő tanévben ezért a másik két óvoda fo­gadja az egyébként idejáró gyerekeket is. A város és a körzet többi óvodájában a szokásos fer­tőtlenítő meszelést, kisebb javításokat és nagytakarítást végeznek, több helyen be­vonva a szülőket is. Az iskolák közül a nagyló- ciban a villamos hálózat tel­jes felújítása folyik. Rimó- con falburkolatot kap az „öreg” iskolá ’folyosója, fel­újítják a tüzelőtárolót. Ka- rancsságon megkezdték az úttörőszoba átalakítását, hogy szeptembertől még egy nap­közis csoport működhessen. Az iskola vezetői csak így tud­ják kielégíteni a megnöveke­dett igényeket. Ludányhalá- sziban melegpadlóra cserélik egy tanteremben az elörege­dőt parkettát, s emellett meg­kezdték az új műhelyterem építését. Az iskolák körüli aktuális teendők elvégzésében is ki­veszik részüket a szülők: tár­sadalmi munkával segítenek. Konzervipar — készenlétben Megkezdődött a paradicsomszezon A- legnagyobb mennyiségű tartósítóipari „alapanyag”, a paradicsom.első tételeinek föl­dolgozása megkezdődött; a konzerviparban a jövő héten mindenütt hozzálátnak a ter­més átvételéhez és tartósítá­sához. A konzervipar vállalatai 300 ezer tonna paradicsom átvéte­lét tervezik. A növény termés­ki átásai azonban, a hosszabb ideje tartó szárazság miatt, va­lamelyest csökkentek, így a tervezettnél várhatóan keve­sebb termék kerülhet a feldol­gozó gépsorokra. A végleges eredmény azonban még ko­rántsem biztos, a hozamok te­kintetében nem dőlt el semmi, hiszen a növény októberben, az úgynevezett harmadik kö­tésnél, még jó termést hozhat, és ez ellensúlyozhatja a leg­korábban beérő fajtáknál mu­tatkozott kiesést. Ám amennyi­ben korai fagyok járnak majd a növényekre, úgy a késő ősz- Bzel kapcsolatos remények szertefoszl an ak. Az országban tizennégy gyár­ban dolgoznak fel paradicso­mot: ebből tizenkét helyen sű­rítményt állítanak elő. két üzemben pedig úgynevezett vegyes savanyúságot készíte­nek, jórészt exportra. A leg­nagyobb feldolgozóüzem a hat. várni gyár, amely egymaga 55 ezer tonna paradicsom feldol­gozására képes. Teljesítmény­ben nem sokkal marad mögöt­te a 45 ezer tonnás kecskemé­ti és a 40 ezer tonnás debre­ceni üzem. A gyárak a sűrít­mény 80 százalékát export- megrendelésre készítik, az áru­nak mintegy 35—40 százaléka a konvertibilis elszámolású piacokra kerül. Nagy mennyi­séget rendelnek a szocialista országok kereskedelmi válla­latai, a külföldre szánt készít­mények 40—45 százalékát. A ipar közvetlen lakossági ellátásra is ad paradicsomot. A debreceni konzervgyárnak 18. a nyíregyházinak és a sze­gedinek például 2—2 közvet­len ellátású zöldségboltja van, ezeket rendszeresen feltöltik friss áruval, így paradicsom­mal. Az ipar a nagyüzemi tér. melőkkel földolgozásra leszer­ződött tételek egy részét, amennyiben igény van rá, át­adja a nagykereskedelmi vál­lalatoknak, ezzel is biztosítva a lakosság folyamatos ellátá­sát. A jobb termőhelyi adottsá­gú vidékeken a paradicsom 50—60 tonnát ad hektáron­ként, az átlagos teljesítmények ettől természetesen jóval elma­radnak. Több év átlagát te­kintve 29—30—31 tonnás ho­zamok alakulnak ki. Mai számunkból: A pártszervezetei! és a világpolitika (3. oldal) Alak a tudósra (4. oldal) Hol a keaysr? (5 oldal) Hét új megyei csúcs (7. oldal) Ötvözött acél a Szovjetunióba Kedden a diósgyőri Lenin Kohászati Művekből ünne­pélyesen indították útnak a Szovjetunióba az LKM és a szovjet feldolgozó üzemek kö­zött az idén megkötött hosz- szú távú acél termelési együtt­működési szerződés alapján szállított első ötvözöttacél- küldeményt. Ebből az alka­lomból a rakományt szállító, transzparensekkel díszített szerelvény mellett, az első termék előállításában részt vett üzemek több száz dolgo­zójának, s a nagyüzem veze­tőinek részvételével munkás- röpgyűlést tartottak. Idegenforgalmi mérleg Élénk idegenforgalmat bo­nyolított le Nógrád megye az év első felében. Több mint 32 ezer 800 olyan vendég ér­kezett a megyébe, aki szállás­helyet is igénybevett, számuk bő 2200-zal haladja meg az előző év ilyenkorit. A vendé­gek közül több mint 7700-an külföldről keresték fel a nóg­rádi tájakat, 865-tel többen, mint tavaly az év derekáig. A külföldi és hazai látogatók a tavalyinál nyolc százalék­kal többet, 100 ezer 763 ven­dégéjszakát töltöttek el a megye kereskedelmi szállás­helyein. Ä szálláshelyet kérő ven­dégek mellett, jelentős volt azoknak a száma is, akik rövidebb időre érkeztek, vagy átutazóként fordultak meg a megyében. Egy-egy napos ki­rándulásra elsősorban diákok jöttek, hogy ismerkedjenek a megye munkásmozgalmi, kul­turális és néprajzi értékeivel. Földrajzi helyzetünknél fogva, külföldről zömmel csehszlovák, lengyel és szov­jet turistákat fogadunk. A megyébe beutazó külföldi cso­portok száma — az utazási irodáknak a szervezett len­gyel beutazásban való aktí­vabb részvétele folytán — a fél évben jelentősen emelke­dett. Kedves fogadtatás Mind a Dunakanyar, mind a Mátra térségében érezhető­en javultak a fogadási felté­telek. Májusban adták át az idegenforgalmi hivatal új, 24 személyes téliesített fogadó­ját Bánkon, ugyanitt tető­tér-beépítéssel, 18 férőhellyel bővült a Tó Motel. A Bör­zsöny Áfész felújította a Bár­ka vendéglőt, rekonstrukción esett át az élelmiszerbolt is, kulturált étkezési és bevásár­lási lehetőséget nyújtva a Bánkon nyaraló vendégeknek. Bővült a strand területe, új autóparkoló helyek kialakí­tásával enyhültek a parkolási gondok. A Mátra kapujában az idén nyílt meg a pásztói kemping a Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat üzemeltetésében. javuló ellátás Javult a megyei idegenfor­galmi és vendéglátó szervek közötti együttműködés, a len­gyel csoportok szervezett üdültetése például ennek köszönhető. Több jelentős kulturális és sportesemény is segített abban, hogy az első fél év idegenforgalmi ered­ményei miatt nincs szégyen­keznivalója a megyének. Szélesedtek a megyében az idegenforgalmi szolgáltatá­sok. Az utazási irodák júni­ustól szeptemberig vasár- és ünnepnapokon is felváltva nyitva tartanák, a nemzetközi határátkelő helyeken pedig éjjel-nappal valutaátváltási lehetőséget kínálnak a kül­földi turistáknak. ’ A kereskedelmi és vendég­látó szervek az idegenforga­lom szempontjából keresett helyeken megkülönböztetett figyelmet fordítanak az ellá­tás zavartalanságára, az osz- tálybasorolási feltételeknek való megfelelésre és a kul­turált kiszolgálásra. Hama­rosan átadják Litkén az új melegkonyhás vendéglátó üz­letet, ugyancsak átadás előtt áll a pásztói Zsigmond étte­rem és eszpresszó. A megye idegenforgalmának erőteljesebb fejlődését né­hány zavaró tényező nehezí­tette. A csehszlovákiai terü­leten lévő somoskői vár és bazaltömlés továbbra sem látogatható, hasonló a hely­zet az ipolytarnóci őslénytani lelettárral. Diósjenőn a kem­ping igény szerinti vízellátá­sa okozott gondot, júliusban azonban átadták a községi vízhálózatot, ezzel minden akadály elhárult a probléma végleges megoldása elől. Ese­tenként az emberi magatar­tással szemben is kifogások merültek fel, többek között a gondatlan kiszolgálással, a megkárosítással, a nem meg­felelő hangnemmel kapcso­latban. Akad még bőven ten­nivaló az idegenforgalmi lé­tesítmények, kivált az autós­pihenők környezeti tisztaságá­nak fokozásában is. Erdekvédett vendégek A megyénket kedvezőtlenül érintő észrevételek számának csökkentése végeit a megyei tanács kereskedelmi osztályá­nak kereskedelmi felügyelő­sége az idei nyári főszezon­ban is fokozottan ellenőrzi a vendégek által látogatott he­lyeket Más hivatásos ellen­őrző szervekkel, illetve tár­sadalmi aktívákkal együtt próbavásárlással, árellenőr­zéssel, s egyéb, fogyasztói érdekvédelmi vizsgálattal se­gíti a vendégek kulturáltabb fogadását. Ismét termel a Péti Nitrogénművek műtrágyagyára Nagyjavítás után ismét ter­mel Péten a nitrogénművek nagy kapacitású műtrágyagyá­ra, amelyben az üzem fennál­lása óta a legalaposabb felújí­tásit végezték el. Harminchat napra állították le a gépeket, berendezéséket és 10 vállalat mintegy 2000 dolgozója vett részt a nagyjavításban. Az egyes egységek szerelésének irányítására eljöttek a gyártó cégek szakemberei is, így a francia Dresser, a belga Car. noy, az NSZK-beli Siemens szakértői, valamint az NDK- beli piesteritzi vegyi kombinát karbantartói. A magyar vállalatok közül kulcsfeladatokat kapott és ol­dott meg a Vegyépszer, amely­nek 200 szakembere a nagyja, vitás teljes ideje alatt Péten tevékenykedett. Valamennyi munkájukat határidő alatt vé­gezték el. Jelentős szerepük volt több fontos üzemrész fel­újításában, és a 33 méter szé­les, 20 méter magas ammónia- tároló újraszigetelésében is. Ez az óriástartály egyszerre 10 ezer tonna ammóniát raktá­roz, —30 Celsius-fokon. Mivel a Vegyépszer a szokásos mű­szaki megoldás helyett új mód­szert alkalmazott, sikerült a szigetelőmunka időtartamát több hónapról két hétre lerö­vidíteni. A szerelők az utolsó simításokat végzik — alumí- niumborítással látják el a tá­rolót —, miközben a tartályt már töltik ammóniávai. Összességében félmilliárd fo­rint értékű karbantartási és felújítási munkát végeztek a péti kettes számú gyárban, amely a legnagyobb hazai mű­trágyagyár termelésének két­harmadát adja. A munkálatok egy részét két év múlva meg kell ismételni, de például az ammóniatároló szigetelése 10 évre garantálja a zavartalan üzemelést. A búza betakarításával egyidőben műtrágyaszóró, talajjavító és tarlóhántást végző gépek lepték el a Magyarnándori Ál­lami Gazdaság borsosberényi kerületében a földterületeket. -A jövő évi termés érdekében azonnal hozzáláttak az idá* szerű mezőgazdasági munkák elvégzéséhez. A tereskei Könöcök'dűlőben kőporral javítják a talaj szerkezeték

Next

/
Thumbnails
Contents