Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
Az olvasótáborokról Szomjúságra friss víz Közönségérdek színházi érdek CT *!!♦ a bíróság az ügyész ismer v/SSZBUIT tette a vádiratot. A per anyaga meglehetősen rendhagyó: voltaképp egy másik perrel — vagy válóperrel — kapcsolatban kell állást foglalnia a bíróságnak. A házasság, amelynek a felbontása az eredeti per anyagát képezi, szerelmi házasságnak indult, és hosszú évekig sikeresnek látszott, szeretetben, megértésben éltek a házasfelek, két kisiskolás korú gyermekük is van, kiteljesedett tehát a család. Ám egyszer csak a férj találkozott egy másik nővel, szerelmi kapcsolat szövődött köztük. Nehéz lelki tusálc után úgy döntött a férj: ahhoz, hogy önmagához, őszinte érzelmeihez hű maradhasson, el kell válnia, el kell hagynia a családját. A benyújtott válókeresetben kifejti: „Minden embernek joga van a boldogsághoz, nekem is jogom van. Le én a boldogságomat ebben a családban már nem találhatom meg, egész életemben hazudnom kellene, őszinte érzelmeimet el kellene fojtanom, s erre engem semmiféle törvény nem kötelezhet. Egyébként is képtelen volnék rá, kérem a házasság felbontását.” Igen, ám, de másfelől ott van az asszony, aki viszont szeretné együtt tartani a családot, s a két vétlen gyerek, akit bizonyosan nem lehet vád alá helyezni szüleik elhidegü- lése miatt. Ott van tehát három ember, vitathatatlanul nekik is joguk van, a boldogsághoz, csakhogy ők éppen nem családjukon kívül, hanem csakis a családjukban keresik a boldogságukat; egész életüket megnyomorítja, ha családjuk szétesik. íme, két meredeken ellentétes álláspont — tessék, igazságot tenni! Lehet itt egyáltalán igazságot tenni? Sok mindenről szó esett ezen a különös bírósági tárgyaláson. Vitatkoztak például a pereskedő felek a nemek kapcsolatáról is: melyik a legkorszerűbb, a legéletképesebb forma? És ha a házasság már túlhaladott? Elavult? Némely civilizált nyugati országban — valamelyest nálunk is — terjedőben a papír nélküli formák: az élettársi együttélés, a rövidebb, hosszabb alkalmi párkapcsolat. A bíróság a kérdésekre elvi állásfoglalással válaszol: a nemek kapcsolatának csakis az a formája, életképes, tehát korszerűnek is csak az tekinthető, amely az életet — keljő mennyiségben és a kor legjobb minőségi szintjén — adja tovább. Tényeket adatokat, is idéz a bíróság, s ezekből kiviláglik: ma is a házasság az egyedül életképes forma. Az egyéb kísérleti formák — a statisztika bizonysága szerint — meg seno közelítik. Márpedig a nemek kapcsolatának, együttélésének az a formája, amely az életet nem adja tovább a kellő szinten, az nemcsak korszerűtlen, életképtelen, de azon messze túl: kártékony, pusztító, antiszociális. Éspedig annál inkább az, minél inkább divatba* hozzák... És így tovább. Ennyiből is sejthető, hogy nem hivatásos bírák, ügyészek, ügyvédek közreműködésével, és talán nem is perrend* tartásszerűen zajlott. Egyik nyáron Körmenden voltam tevékeny részese és tanúja a szép, öreg, történelmi várkastélyban, szakmunkástanulók olvasótáborán. Két részre szakadt a közönség. Jó fele a váddal rokonszenvezett, a többiek a védelemmel. Természetesen a szószólók is közülük kerültek ki; bizony, nehezen kerekedett az okfejtés, küszködve keresték a szavakat, szükség volt olykor némi besegítésre, de a játékos bírósági tárgyalás mégis szemlátomást egy áramkörbe kapcsolta be a résztvevőket — élményükké vált valami, még hozzá valami nagyon fontos, őket majdan személyesen is érintő emberi probléma, melyet sem a családban, sem az iskolában az órákon, sem baráti körben nem szokás ilyen teljességében terítékre hozni. A hatvanas évek végén rendezték meg az első olvasótábort Felsőtárkányban, általános iskolásoknak, 40 résztvevővel. Fiatal írók — akkor még fiatalabbak — kezdeményezték, vezették: ide kívánkozik a nevük: Varga Csaba, Ratkó József, Kovács István, Mózsi Ferenc, Vasy Géza... és Fábián Zoltán, mint az írószövetség akkori titkára. Az elmúlt években már 120—140 olvasótábort szerveztek nyaranta szerte az országban, 7— 9 ezer részvevővel. Némiképp félrevezető adatok ezek. mert a valamikori felsőtárkányi kezdeményezés sikerének csak mennyiségi mutatói, holott —• olvasó táborokról lévén szó — az eredeti szándék szerint is olyannyira a minőség a lényeg, hogy máris időszerű beiktatni a további tervekbe, az ilyen és hasonló nemes vállalkozások elmaradhatatlan mottóját: inkább kevesebbet, de jobban. íme hát a jó kezdeményezés országos mozgalommá nőtt a Népfront — az Olvasó Népért mozgalom — gondozásában, és ezernyi tanár, könyvtáros, népművelő, író (újabban túl kevés író!), művész szán rá heteket a nyarából olvasótábori munkára; az innen - onnan összeverődött táborozókat valamelyes közösséggé formálni, a kiscsoportokba lelket oltani. I Két hét nem nagy idő, túlzás volna az olvasótáboroktól csodákat várni; még teljes siker esetén is csak keveset pótolhatnak abból, ami a családi, az iskolai nevelésből, a baráti, a környezeti hatásokból odáig hiányzott. Ami rossz viszont megvolt az addigi nevelkedésben, azt mindenki magával hozza a táborba: hibás beidegzettségek, üres pózok, öncentrikus magatartás, gondolkozás* olcsó vásári divatok az ízlésben, a szórakozásban. S a nevelők körében is működnek más környezetből, olykor az iskolából hozott, ide nem való reflexek, s megesik, hogy a nevelő a saját ízlését, felfogását, szemléletét igyekezik ráerőltetni a kis csoportjára. Holott nyilvánvaló, az olvasótábornak nem lehet az célja, hogy két alatt átgyúrja, megváltoztassa a lakóit, hiszen ennél sokkal fontosabb célja van; flltsa beléjük a küzdelmes öntörvényű változás, fejlődés művelődés igényét. Nem valami új találmány az olvasótábor; módszereiben jó érzékkel válogat a nevelés, és önnevelés legjobb hagyományaiból. Szokratésztől és Comeniustól Németh Lászlóig, a népfőiskolákig, a népi kollégiumo- kig. Természetesen nem kovácsolhatja tartós közösségbe, a más-más iskolából, más-más környezetből érkező gyerekeket a kéthetes táborozás, de azzal is nagyot tehet —nagyon nagyot! — ha a mindennapos szabad vitákkal, kitárulkozó esti beszélgetésekkel, játékos „bírósági tárgyalásokkal” igényt kelt bennük az együvétartozás, a kisközösség fészekmelegére. Természetesen nem adhat műveltséget a tábor, de szomjúságot igen, csillapíthatatlant, az önművelésre. Természetesen 6r£yúg~ vénvű eligazítást, a magánélet, s a közélet bonyolult ügyiben-gondjaiban, de olyan ősz* szefüggésekre villanthat fényt, melyek iránytűként szolgálhatnak majd az eligazodáshoz, az önálló ítéletalkotáshoz, mert kilépve megszokott szűköcske magán világukból ezek a fiatalok ráébredhetnek arra, mit jelent közösségben — népben, nemzetben, emberiségben — gondolkozni. Fekete Gyula j Nógrád megye színházi élete bármennyire is szerény, nem korlátozódik Salgótarjánra.. Rendszeres előadások vannak Balassagyarmatom, Ba- tonyterenyén, Pásztón, Rétsá- gon. Az alábbiakban mégis csak a megyeszékhelyiről lesz szó, arról sem a teljesség igényével. Ennek egyszerű a magyarázata. Ahogyan egyetlen hivatásos kritikus sem vállalhatja magára egy-egy színházi évad, komplett, az egész országra kiterjedő értékelését, úgy a megyei recenzens sem képes területi összefoglalóra. * Először is: nem mindig szabad a színházak vendégjátékainak napján, tehát nem tud jelen lenni. Másodszor: elsősorbán újságíró és csak azután kritikus, vagyis más publicisztikai műfajokban/ kidolgozva magát, nem vállalkozhat az esti utazásra. Ugyanakkor Salgótarján színházi élete is gazdagabb, színesebb, mint írásunkból kitűnik majd. Hiszen látókörünkön kívül esnek a gyermekes diákszínházi bemutatók, amelyek legutóbb is három sorozatban zajlottak. Mindezek ellenére — beleszámítva azt is, hogy a megyeszékhely felnőttbérleti sorozatai furcsa módon még nem fejeződtek be, nyáron lesz még két előadás, noha a színházi évad országosan már véget ért — nem haszontalan egyféle mérleget csinálunk. Jó látnunk, milyen hónapokat, előadásokat hagytunk magunk mögött, milyen jellegzetességek, tendenciák érzékelhetők. Soha annyi színházi bemutatót nem láthattunk a József Attila Művelődési Központ színpadán, mint az 1985—86-os évadban. A két felnőttbérletben nyolc-nyolc előadást kínáltak (ismételten: két produkció még hátravan), mellettük bérleten kívüli darabokat, számolgatásaink szerint ötöt. Mit közöl velünk ez a meny- fiyiség? Mindenekelőtt azt tudatja, hogy a művelődési központban fontosnak tartják a színházkultúrát, a Színpadi nevelést, és igyekeznek olyan gazdag választékot nyújtani az érdeklődőknek, amilyent egy megyeszékhely megkíván, illetve amilyen egy állandó társulattal rendelkező város teremthet. A József Attila Művelődési Központ gyakorlatilag befogadó színházként működik, aminek következtében olyan társulattól vásárol, amilyentől csak akar, amilyent meg tud fizetni. Ebből az is következhet, hogy Salgótarján színesebb programot kínálhat akár Debrecennél, Pécsnél is, mivel nem kell tekintettel lennie egyetlen társulat érdekeire sem. Ez mindenképpen jó oldala a jelenlegi helyzetnek, amelyre hosszú távon kell számítanunk, hiszen önálló színházra nálunk se igény, se feltétel nincsen. (Talán egy évtizede is vajúdik az amatőr színház létrehozásának gondolata, időnkénti fellángolások- kal, eredménytelenül.) A szezonban Salgótarjánban vendégszerepelt a budapesti Katona József Színház, a miskolci és a budapesti Nemzeti' Színház, a Rock Színház, 3 Játékszín, a szolnoki Szigligeti Színház és a debreceni Csokonai Színház, valamint kétszer is a Dunaújvárosi Bemutató Színpad. Az első két színházat a szakmai és a hivatalos értékelés is a legjobbak között tartja nyilván, s az élvonalban van a szolnoki és a budapesti Nemzeti; sőt a Játékszín is. A dunaújvárosi színpad produkciókra szervez neves művészeket, s általában hiányt igyekszik betölteni a modern nyugati szerzők bemutatáséval. A másik két színház a zenés műfajok iránti igényeket hivatott kielégíteni. Láthattuk: Örkény István Tóték- ját, Lars Norén Az éjszaka a nappal anyját. Füst Milán Mali nénijét, Pirandello Az ember, az állat és az erényét, Rose Tizenkét dühös emberét, Sárospataky István Drágamamáját, Pinter egyfelvonásosa- it, a Hyppolit, a lakájt, A bábjátékosat... Olyan sor ez, rangban, témában, műfajiban, amilyent a nagyobb városok is megirigyelnek. Érzékelteti a művelődési központ kettős kötöttségét: a közönséghez és a kultúrpolitikához való alkalmazkodást. Jelzi ugyanakkor azokat a változásokat is, amelyek a színház világában az utóbbi években lejátszódtak, és fokozatosan teret nyerve megerősödtek, mára uralkodóvá válva. Mire gondolunk? Arra, hogy a szórakozás és szórakoztatás természetes közönség- és színházi igény lett. Ma már nem kell ezt tagadni, miiközben Élik, sőt kell egyfajta színvonalat, magasabb nívót ebben is megtartani és felmutatni. Minőség szempontjából is elégedettek lehetünk a salgótarjáni színházi kínálattal. Igazán nagy élményt jelentett a Norén-dráma, a Táncdalfesztivál :66, a Pirandello- mű előadása, emlékezetes marad a Tóték, a Hyppolit, a Máli néni, A bábjátékos bemutatása. Elhibázott előadással nem találkoztunk. A gyengébb sikernek általában két oka volt: a rutin eluralkodása, talán ,a túlfoglalkoztatottság miatt, például a Tizenkét dühös ember esetében; meg a téma érdektelensége, idegen- sége, amely jellegzetesen mutatkozott meg a Pinter-egyfel- vonásosokban. A színház költséges vállalkozás, fenntartója aligha gazdagodik meg nálunk. Gyakran előfordul, hogy a közönség értékítélete eltér a valóságos művészi értéktől. Nagyon érezhető volt ez a mi ízlésünknek szokatlan Norén-mű nézésekor. Ezeket a „gazdáiknak” be kell kalkulálniuk, és többet tenni a jobb befogadásukért — szélesebb körű propagandával, folyamatos neveléssel. S ez utóbbival állunk — nemcsak mi — a leginkább hadilábon. Hiányoznak az ankétok, a közönség-művész találkozók, a szellemi totók, vetélkedők. Nincs klub, fórum a színházbarátok számára véleményünk kicseréséhez. Az elkövetkezendőkben gon- doilhatánk arra is, amit a dunaújvárosiak tesznek: fedezik egy-egy előadás költségeit, magúik választva ki darabot, rendezőt, színészt. Ez a módszer hozzájárulhatna a közönség és a színházkedvelők táborának gyarapodásához. Végezetül a jelenlegi gyakorlat árnyoldaláról! A mű- veíődési központ — és minden közművelődési intézmény — a színházakkal szemben kiszolgáltatott, helyzetben van. Legtöbbször kevés időpont között választhat, sokszor nagy ünnepek előtt, vagy után, amikor az emberek zöme nem éppen a színházba igyekszik. Aztán hiába egyeznek meg a dátumban, még egy-két nappal előbb is jöhet távirat, telefon, és a színházra nézve minden következmény nélkül halasztódhat az előadás. Ilyen történt már az előző évadban is, sőt akkor egy másik produkciót kapott a bérletes, míg most nyáron ülhet be előre befizetett pénzéért a kőszínházba. Mert ahogyan nincs garanciája a művelődési központnak, úgy nincs a bérletesnek sem. Holott ők a fizetők. S, minthogy egyre drágább a színház, egyre kevésbé nyugodhatunk bele, hogy semmibe vegyék érdekeinket, akaratunkat. Sulyok László Mimiim ........... B arka Ferenc rajzai Révész Antal rajzai
