Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
„Több hétfője lehetne a hétnek...” Nyugdíjasok klubja Pályakezdés Götz Anna portréja Hétfő, délután öt óra. A hőmérő higanyszála még mindig nem lefelé kúszik. A pásztói Lovász József Művelődési Központ hátsó fertályában kellemes a hűvös a kinti meleg után. A klubhelyiség ajtaján idős asszony tipeg befelé, bot segíti bizonytalan lépteit. Tekintete végigpásztázza az ülőhelyeket, mégis a legközelebbire telepszik. Fájós lábnak pár méter is távolság. Egyre több őszülő halántékú asszony, férfi szállingózik a terembe. Gyülekeznek a pásztói nyugdíj asklub tagjai. Vezetőjük, Pech Gyuiáné ötödik esztendeje összefogója, irányítója társai élete egy szeletének. — Lassabban gyülekeznek most az emberek, időbe telik a fáradt lábaknak, amíg becsoszognak a kiskertekből. Eső után jó a kapálás, most azzal foglalatoskodnak. Majd’ mindegyiküknek van egy tenyérnyi földje, ahonnan kerül az asztalra egy kis ennivaló, de sokuik a piacra is visz belőle. Jó az a kis mellékes a nyugdíjhoz — ömlik a szó a hatvannyolc esztendős klubvezetőiből. — Hányán járnak el a klub foglalkozásaira? — Hetven tagunkból általában negyven-ótven társunk jön el hetente. — Mivel töltik idejüket? — A foglalkozások tervezésében a művelődési központ munkatáí-sai segítenek. Sokfélék vagyunk, más-más érdekel bennünket, de a neki valót mindenki megtalálja. Felolvasunk egymásnak, előadásokat hallgatunk. Legutóbb a gyógyszerek hasznáMagyar—szlovén tévéfilm készül Mátyás királyról, akit mindkét nép történelmének legnagyobb alakjai között tart számon. A forgatás Vi- segrádon, a reneszánsz palota romjai között kezdődött, s a film további jeleneteit részben Magyarországon, részben Szlovéniában veszik fel. A „Mátyás király nyomában” című dokumentumfilm elkészítését a ljubljanai televízió kezdeményezte. Hunyadi Mátyás legendás alakja ugyanis a középkor óta elevenen él a szlovén népköltészetben, és része a szlovén nemzettudatnak is. A filmet közös vállalkozásban forgatja le az MTV pécsi stúdiója és a ljubljanai lekedésről. Mi régiek, fontosnak tartjuk a múltra való emlékezést, ezért őrizzük, ápoljuk hagyományainkat. Karácsony, farsang nem múlik a régi vigasságok nélkül. Felelevenítjük ezeket magunk szórakoztatására, mások hasznára. Újoncként érkezünk életünk minden korszakába. Az iskolában tanítók óvó keze, vigyázó szeme kísér bennünket. Az első munkahelyen a kollégák segítsége adja az erőt, hogy legyőzzük az újtól való félelmünket. A nyugdíjaskor küszöbén az emberek nem lelnek mindenkor vezető, irányító kezekre. A munkában eltöltött évtizedek után hiányzik sokuknak a társadalmi munka, a közösség és az azonos korúak barátsága. A pásztói Lovász József Művelődési Központ az időseknek ezt az igényét felismerve, alakította meg klubjukat. Az érdeklődők száma* ból kiderül, hogy vállalkozásuk eredményesnek bizonyult. A nyugdíjasok szeretik, ragaszkodnak klubjukhoz, a lehetőségekhez, amikhez itt jutottak hozzá. A klub egyik legidősebb látogatója a nyolcvanesztendős Végh Mihály- né. Megviselt lábai minden héten elhozzák a társak közé s művelődési központba. — A lábaim itt is, ott is fájnak, ha eljövök, legalább erre az időre megfeledkezem róluk — mondja a néni, akkurátusán igazítva egyet főkötőjón. — Miért szeret idejárni? — Egyedül élek esztendők óta. Itt társaltra lelek, akikkel van miről beszélgetni. Otthon kivel lehetne? Szeretem nagyon az embereket. rendezője is a körülbelül öt- venperces, magyar és szlovén nyelven készülő alkotásnak. Előreláthatóan, július elején fejeződik be a for- gatás az Adriai-tenger partján, s a film a tervek szerint, még az idén — azonos időben — képernyőre kerül Magyarországon és Szlovéniában. A pécsi és a ljubljanai televíziósok már korábban igyeKeztek együttesen készített alkotásokban feldolgozni a két szomszédos nép sokoldalú kapcsolatait, közös történelmi emlékeit és kulturális értékeit. Ennek a törekvésnek a jegyében született meg első koprodukciós filmjük, a „Két nyelven Pásztori Nekem az is boldogság, ha hallgathatom, nézhetem a többieket. Gubinyi Józsefné férjével együtt érkezik minden hétfőn. — Ragaszkodnak az összejövetelekhez? — Régen mi sehová nem juthattunk ed Színház, mozi? Csak hallomásból ismertük. Dolgoztunk reggeltől estig. Ásótól, kapától ment többségünk nyugdíjba Most is dolgozunk még, hisz* anélkül nem élhetnénk, de megtanultunk csippenteni az időből, hogy szórakozásra is jusson kicsi belőle. Itt, a klubban fcibeszélgetjük magunkat, meg is pihenünk Meghallgatjuk egymást. Itt emberséget kapunk egymástól, nem úgy, mint sokszor „odakint”. Szórakozunk, művelődünk Bárcsak több hétfője lenne a hétnek! — sóhajtja Gubinyiné. Férje bólogat szavaihoz, együtt öregedtek, egyezik a véleményük. Nyugdíjasaink többsége családjával él, de csak a család nem pótolhatja az életelemmé vált munkát, az egykorúik barátságát. Akik pedig egyedüllétre ítéltették, azok számára egy kicsit az élet érteimét is jelentik a társas összejövetelek. Megyénkben több helyütt működnek klubok, mspKözi otthonok az időskorúak szármára. Intézmények, szervezetek segítik őket. Hogy milyen nagy szükség, Igény van irántuk, a pásztói nyugdíjasok hétfő délutánjai is bizonyítják. Tuea Kat&fín vénok Magyarországon. Ezt a filmet tavasszal sugározta a két televízió. S, már készülnek a Kapisztrán Jánosról szóló következő közös vállalkozásra is. A 600 éve született olasz származású szerzetes egy ideig szlovéniai rendházban élt, majd Magyarországra jött, és sereget gyűjtött a török ellen. Maga is részt vett az 1456-os diadalmas nándorfehérvári ütközetben, ám nem sokkal később, magyar földön meghalt. A róla szóló filmet a pécsi, a ljubljanai és az újvidéki televízió közös vállalkozásban készíti el. Götz Anna Neve; Sete Anita. Kara: 32 ém. Magassága: 167 cm. Súlya: 50 kg. Hajai, vörösesbarna, Szeme: sötétbarna. Különös ismertető jele: a j Színház és Filmművészeti Főiskola idén végző növendéke. Ősztől a Nemzeti Színház tagja. Ennyit a „Hivatalos" adatokról. De, mi van mögöttük? — Szerencsére már sok minden! — válaszolja Götz Anna. Hogy az elején kezdjem: mint angol szakos, a budapesti Árpád Gimnáziumban érettségiztem, és már kislánykoromtól színésznő akartam lenni. Bizonyára közrejátszott ebben az elhatározásomban, hogy édesapám, Götz Béla, a Madách Színház díszlettervezője. A gimnnáziumban »okát szavaltam, énekeltem, és a sárospataki országos d'iákve- télkedőn úgynevezett Poli- hisztor-különdíjat nyertem, ugyanis egyaránt jól szerepeltem a szavaló- és énekversenyben, sőt fuvolán és több más hangszer«! is bizonyítottam. A főiskolára az első nekifutásra felvettek. — Melyek voltak eisó sae- repei ? A Kabaréban, Pusztaszeri — A második főiskolai évad után a Vígszínház bízott rám kisebb szerepeket, és felléptem a Reflektor színpadon, a Hamupipőke című mesejáték címszerepében. A Nemzeti Színházhoz fűznek szorosabb szálak: játszom a Tragédiában, a János királyban, és a Csiksomlyói passióban. Első filmszerepemet két évvel ezelőtt Mészáros Gyula Házasság szabadnappal című vígjátékában kaptam, majd Esztergályos Károly bízott rám egy szép feladatot az Őrkény István-novellákból összeállított Bevégezetlen ragozás című tévéfilmjében. Azóta sincs okom panaszra: szerepeltem — a többi között — Gát György Villanyvonat című tévéfilmjében — itt Lukács Sándor és Mádi Szabó Gábor partnere lehettem —, Vercors Farkascsapda című írásának tévéváltozatában, most pedig éppen Verdi Faltstaff című operájának tévéváltozatában, alakítom Annuskát Énekhangomat Pászthy Júlia „kölcsönzi”. Láthatnak majd a tévénézők Csiky Gergely Nagymama című színművében, ugyancsak a képernyőn, valamint Gion Nándor Postarablók című írásának televíziós feldolgozásában. — Most mire készül? — A Nemzeti Színházban Gorkij Jegor Bulicsov című színművében egy novíciát alakítok. Március elején lesz a premier, Ruszt József ven- dégrendeaésében. Már a nyáKoméllal ri program is összeállt: aj Nemzeti Színház a Zichy- kasitély szabadtéri színpadán mutatja be Nagy Ignác Tisztújítását, amelyben ugyancsak szép feladat vár rám. — Az Ödry színpadon is több sikeres előadáson láthattuk, vizsgaszerepekben... — És ami külön öröm számomra: énekelhettem is! Mert azt nagyon szeretek! Harmadikosként, a West Side Storyban Máriát énekeltem, jelenleg pedig a Kabaréban azt a szerepet játszom — táncolom-éneklem, mint, amelyet az operettszínházban annak idején Galambos Erzsi. Énekesszerep a Hamupipőke is, amellyel jelenleg is budapesti, vidéki művelődési házakban szórakoztatom a gyerekközönséget. És hogy el ne feled jeni: énekesszerepem van a Csiksomlyói passióban is. — Szerepálmai? — De mennyi! Szeretném újra eljátszani — nagyszínpadon — a West Side Story Máriáját, a Kaukázusi krétakört, Pollyt a Koldusoperában, és persze, mai lányfigurákat, hazai színművekben. — Hobbi? — Az éneklés mellett az úszás, kajakozás, szörfözés és az „utazás”. Szüleimmel már bebarangoltam csaknem egész Európát. Az idén. nyáron, ha időm lesz rá, most már önállóan vágok neki a világnak, sátorral a hátamon, vonaton, autóstoppal, meg amíg a lábam bírja... G. T. latéról és a biztonságos közMátyás király nyomában tévé. A forgatókönyvet Jós- szólva”, amelyben bemutat- fay György irta, és ő a ták, hogyan élnek a magyarok Szlovéniában és a szloOrdaspuszta avagy „édenkert” a Cserhátban Hová vezet egy nem létező út? hatvanas évek közepén egyeT anyák, puszták — vegetálnak a nagyabb, fejlődő települések mellett. Hosszú éveken át csak par család lakja házaikat, majd lassan, de biztosan az elnéptelenedés útjára lépnek. A házak „megvakulnak”, aztán elmállanak falaik a gazzal benőtt portákon. Sokszor az élet, a huszadik századi élet alapvető feltételeinek hiánya — víz, villany — az elnéptelenedés oka, ám olyan is van, hogy mindezek megléte ellenére válnak halottá. Szűkebb hazánkban is találunk erre példát: Ordas- puszta. Ez a Bércéi melletti kis település hajdan virágzó uradalmi —, majd puszta — központ volt, kilenc másik juhásztelepülés — Csobánka, Nemti alsó és felső, Nelásd, Csermóly, Patkányos, Jákot, Felső és Középső Czolhány — tartozott hozzá. — Ügy negyvenen laktak Ordaspusztán, amíg a hetvenes évek közepén meg nem szűnt — mondja Nándori Fe~ renc Bércéi tanácselnöke. — Az elnéptelenedés a hatvanas években kezdődött, pedig volt villany, víz, iskola, üzlet, még telefon is. A lakosaik Bérceire, Balassagyarmatra, vagy Vácra költöztek. — Ordasnak 1960-ban önálló tsz-e is volt — folytatja Kárpáti László, s területi pártvezetőség titkára. — A suit a bercehvel. — Ordaspusztát Bercellel csak egy xolaút köti össze, ami télen és nagyobb esők után járhatatlan. Igaz az akkori tanácsi és központi tervek pénzügyileg nem adták lehetőséget az útépítésre — veszi vissza a szót a tanácselnök. — így tulajdonképpen ez volt a kitelepülés egyedüli oka. Más minden megvolt. Az iskola szép és modem volt — így mondják —, amikor megépült. Megszüntetéséről 1977-ben született tanácsi határozat. Két tanterme így Lakatlan maradt. Később vetődött fel, hogy hasznosítani kellene az épületet. A tanács pályázatot írt ki, amelynek eredményeképpen 1982 óta az Ikladi Műszergyár berceti gyáregysége és a megyei úttörőelnökség kezelésében út- törő-vándortábor üzemel az épületben. Ez volt az egyetlen intézkedés, amely hasznosított valamit Ordas adottságaiból. * A hűvös tanácsi irodát elhagyva, harmincfokos hőségben indulunk Ordasra. Csontos Károly, a berceli tanács pénzügyi előadója szegődik kísérőmül. — A környező puszták mind Ordas sorsára jutottak — mondja Csontos Károly. — Jákotot látni is fogjuk. Száll a por a kocsi kerekei alól, pedig csak lépésben araszolunk a harminc-negyven centis vízmosások, gödrök között. Virágzó csipkebokrok állnak őirt az út mellett. — Állandó lakója már csak kettő van Ordasnak — folytatja kísérőm. — Kiss Feri bácsi és egy pesti fiatalember. Mindketten állattenyésztéssel foglalkoznak. A vezetőt, kocsit próbáló úton bukkanóról bukkanóra bukdácsolunk. Fekete ruhás nénike baktat az út mellett. — Jöjjön néni elvisszük — ajánlom fel. — Meséljen az ordasa életről! — Nagyon jó volt ott élni — mondja Csizmár Györgyné, aki ötvenkét évig élt ezen a pusztán. — Mindenünk megvolt, csak az üt hiányzott nagyon. Igaz, csak ritkán kellett bemenni Bercelre. de akkor evelog A dombtetőre felkapaszkodva már látszik Ordaspuszta. Hegyek övezte katlanban sorakoznak a „kisórtetházak”, felettük kisebb dombocskán a fehérre pucolt iskolaépület. Fatornácos parasztház mellett vezet az út a temetőbe — keresztül a településein. Egy ilyen házért a Balatonnál milliókat kérnének. Itt lakatlan. — Négy pesti, vagy Pest környéki családnak van itt amolyan víkendháza — magyarázza Csontos Károly. — Hihetetlenül olcsón jutottak hozzá, hatvan-nyolcvan ezer forintért. Siralmas látvány a bedesz- kázott ablakok, gazzal, csalánnal benőtt, összedőlt gémeskutat rejtegető udvarok képe. Visszafordulunk, majd megállunk Kissék portája előtt. Pocok, a kuvasz nem veszi jó néven az idegenek jöttét. Nem úgy a gazda, Kiss Ferenc. — Itt születtem, ’929-ben, de itt élt nagyapám, sőt déd- nagyapám is. Talán ha három évet voltam távol Ordastól, akkor is JáJkoton. Akkoriban minden rendben volt itt. Volt szép üzletünk, meg iskolánk, de a szülők nem akarták, hogy a gyerekek hét- közben Bencéién lakjanak, inkább ők is beköltöztek. Hat parasztosaidé tizenöt-tizen- h«t kataszteri hold földön gazdálkodott. Most meg csak a gaz, meg a mocsok esz mindent. Pedig olyan volt ez, mint az édenkert. Felesége bólogat, s ontják az anekdotákat a juhászokról. Elbúcsúzunk és felballag unk az iskolához. * Kroner Istvánná, a tábor gondnoka kalauzol az épületben: két háló az úttörőknek, egy konyha, mosdó, egy ebédlőként is szolgáló összekötő folyosó. Két szoba a műszergyáré. Nyaranta huszonöt csoport látogat ide. Megállunk gyönyörködni a panorámában Mérhetetlen csönd és nyugalom. Az iskola dombjáról a pusztát, de a környező hegyeket is belátni. Virágba borult bokrok, gesztenyefák és zsendülő vetés. Pihenni csodálatos lehet itt. — Még közvilágítás is van??! — ámulok el, s Csontos Károly csak bólogat. — Itt valóban csak az út hiányzott — teszi hozzá. Sokan talán, ha lenne út visszajönnének, ezért nem is adták még el házukat. Közben már visszaindulunk Bérceire. Egy pillanatra megállunk Jakot mellett: két hatalmas birkaákol áll üresen a parlagon heverő legelőknél. Lejjebb a volt cselédlakásoé. Továbbmegyünk: a dombok és a por elnyelik a puszták képét. Nándori Ferenctől hallottam, hogy igyekeznek összefogni mindazokat az üzemeket, gazdálkodó egységeket, akiknek érdeke lenne, hogy vezessen épített út Ordasra. Talán ez lehet a megoldásit Bercelre beérve Kis József ékhez vezet utunk, ők Ordasról költöztek be a faluba. — Hatvannégy érig éltem ott — kezdi mesélni Kis Józsi bácsi. Szeme csillog, hiszen szülőhelyéről van szó. — Mindene megvolt ott a harminckét családnak, nekünk is. csak hát az út... Ha az lett volna, talán mindenki ott marad. De be kellett jönnünk. Télen-nyáiron gyalog jártunk dolgozni. letek, sorsok kerültek távol itt a Cserhát dombjai közt szülőhelyüktől. Talán a fiatalok tesznek valamit nagy szüleik otthonáért, hiszen a faluban szeretik és foglalkoznak a pusztákkal. Amíg a tervek megvalósulnak, csak a nyáron idelátogató úttörők lakják a településeket. Nekik (is) jelent már valamit. S talán, hogy ők kezdik birtokukba venni, más szerepkörben ugyan, de megmaradhat ez az „édenkert”. Hlavay Richírl felQGRÁD — 1986. június 21« szombat
