Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-21 / 145. szám

Á Legfelsőbb Tanács külügyi bizottságainak együttes ülése Középpontban a SALT-szerződések ' Pénteken a moszkvai Kremlben együttes ülést tar­tott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két házának kül­ügyi bizottsága. A szövetségi tanács és a nemzetiségi ta­nács külügyi bizottsága meg­vizsgálta, hogy az amerikai kormány legutóbbi lépéseinek eredményeként mi a helyzet a hadászati támadófegyverek korlátozásáról létrejött szöv­get—amerikai megállapodá­sokkal. — Az amerikai kormány­zat bejelentette, hogy az em­lített magállapodások elavul­tak, azokat megszüntetik, azok többé nem léteznek — vázolta a helyzetet Jegor Li- gacsov, az SZKP KB PB tag­ja, a KB titkára, aki egyben az együttes ülés elnöki tisz­tét töltötte be — A fegyverkezés korláto­zásában és csökkentésében a Szovjetunió elvileg más ál­láspontra helyezkedik. Mi amellett vagyunk, hogy be kell szüntetni mind a hadá­szati fegyverkezési versenyt, mind pedig általában az Hu Jao-pang Rómában ' Ä Rómában hivatalos lá­togatáson tartózkodó Hu Jao- pang, a Kínai Kommunista Bárt Központi Bizottságá­nak főtitkára pénteken foly­tatta megbeszéléseit az olasz politikai vezetőkkel, And­reotti külügyminiszterrel, Spadolini hadügyminiszter­rel és Cossiga köztársasági elnökkel. E tárgyalásokon kívül Hu Jao-pang római látogatásának második napján találkozott az olasz parlament két há­zának elnökeivel, Nilde Jotti- val és Amintore Fanfanival. Francesco Cossiga államfő is fogadta a magas rangú kínai vezetőt, akit ebéden látott ven­dégül ezen a napon. Városnéző programja ke­retében Hu Jao-pang a Ka- pitoliumon koszorút helyezett el az ismeretlen katona sír­jára. egész fegyverkezést, csökken­teni kell a katonai szemben­állás szintjét, s meg kell te­remteni az atomháborút ki­záró feltételeket. Megbízható ellenőrzést ja­vasolt továbbá a leszerelés valamennyi szakaszára, fel­használva ehhez mind a nem­zeti eszközöket, mind pedig nemzetközi eljárásokat, egé­szen a helyszíni ellenőrzésig. A Szovjetunió — jelentette ki Ligacsov — következetesen sürgeti a fegyverzet korláto­zása és csökkentése terén ed­dig elért megállapodások szi­gorú betartását. Jegor Ligacsov végezetül kijelentette: az említett szov­jet—amerikai megállapodá­sok betartása körül kialakult helyzetben a lehető leggon­dosabban meg kell vizsgál­nunk az ezzel kapcsolatos problémák egész komplexu­mát és le kell vonnunk a gyakorlati következtetéseket. A napirendi kérdéshez ez­után többen hozzászóltak, végezetül határozatot fogad­tak el a megvitatott kérdés­ben- Ügy döntöttek, hogv en­nek szövegét a7. Egyesült Ál­lamok kongresszusa, illetve kormánya elé terjesztik. Tisztújító közgyűlés a Magvar Közgazdasági Társaság megyei szervezeténél f (Folytatás az 1. oldalról) vői egyetértettek azzal, hogy a szervezet eredményes öt evet hagyott maga mögött, a legutóbbi közgyűlésen meg­határozott feladatokat telje­sítette. Nőtt a társaság akti­vitása, nagyobb részt vállalt s megye közgazdasági pro­pagandájának munkájából, A rendszeresebb, szerve- aettebb társasági életet tük­rözi a közgazdasági kérdések iránt megnövekedett érdek­lődés, az ezt kielégítő elő­adások, a többnapos konfe­renciák, a taglétszám és az üzemi szervezetek bővülése. A társaság legjelentősebb tevékenysége közé sorolták az elmúlt években rendsze­resen visszatérő országos rendezvényeket: a Fiatal Közgazdászok Bizottságával megszervezett, fiatal közgaz­dászok salgótarjáni országos találkozóját, a két-három évenként megrendezésre ke­rülő többnapos nyári szám­viteli akadémiát. A rangos rendezvények között említik a szakértői konferenciákat, valamint az MTESZ-szel együtt megszervezett őszi mű­szaki-közgazdasági napokat. Az előbbieken kívül, a me- gve képviselteti magát a kü­lönböző országos témájú konferenciákon, az évenként megrendezésre kerülő köz­gazdász-vándorgyűlésen. A társaság határozatának megfelelően, kiemelt fel­adatnak tekintette a fiatal közgazdászok tevékenységé­nek segítését, 1973-ban alakult meg a Fiatal Közgazdászok Bizottsága, 1981-ben pedig a főiskolai hallgatói csoport. Ezek keretében szervezett sajátos programok alkalma­sak voltak arra, hogy a fi­atal pályakezdőket bevonják e társaság munkájába. Eredményesen kapcsolódtak he néhány, a megye szem­pontjából fontos tanulmány elkészítésébe. A* előbbiek mellett az elmúlt években je­lentősen fokozódott a tagság publikációs tevékenysége, a megyében megjelenő különbö­ző kiadványokban. A beszámolási időszakban a KISZ megyei bizottságával és a társegyesületekkel közösen több pályázat kiírására ke­rült sor. Sajnos, ezen kevés közgazdász vett részt, pedig • téma indokolta volna, hogy gazdaságossági számításokkal jobban támasszák alá a pályamunkákat. A beszámoló szerint a társ- szervekke] kialakult kapcsolat to'-íbb feilörlött, bővült, meg­szűnt formális jellege, élőbbé vált. Intenzív a munkakap­csolat a TIT közgazdasági szakosztályával, az MTESZ- •sel, az SZVT-vel, a jogásir szövetséggel. Ezt számos kö­zös rendezvény tanúsítja. De jó a kapcsolat a budapesti szakosztályokkal, a szomszé­dos Heves megyei szervezet­tel. A társaság a jövő felada­tát úgy határozta meg, hogy fokozottabban kiveszi a részét a megye gazdasági fejlődésé­ben összefüggő feladatokból, ezért elősegíti a közgazdasá­gi szakembereknél azt, hogy minél jobban megtalálják a helyüket a megye társadalmi és gazdasági életében. A beszámolót követő esz­mecserében dr. Miklós Zol­tánná, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságénak osz­tályvezetője, az átrendezésre kerülő bankrendszer új lehe­tőségeit és az új kapcsolat­rendszert ismertette. Konti Ferenc, a salgótarjáni sík­üveggyár ellenőrzési osztályá­nak vezetője elmondta, hogy a társaság helyi szervezete több témával segítette a vál­lalat vezetését, a hatéko­nyabb gazdálkodásban, a korszerűbb irányítási mód­szerek kialakításában. Várhelyi Béla, a Nógrád- terv főkönyvelője, a fiata­lok bizottságának tematikai­lag is tartalmas munkáját ér­zékeltette. Ponyi Sándor, a TIT társadalomtudományi szaktitkára az együttműködés kedvező alakulásának elisme­rése mellett felsorolta azokat a lehetőségeket, ahol további közös munkára van mód. Dr. Lengyel László, a tu­dományos társaság titkára felszólalásában arra kérte a jelenlévőket, hogy működje­nek közre a közgazdaságtu­domány helyének és szerepé­nek kialakításában, majd fel­hívta a figyelmet a tagság még szélesebb körű bevonásá­ra. Befejezésül méltatta Illés Miklós alapító tagnak eddigi sokirányú, tartalmas munká­ját, majd a társaság végre­hajtó bizottságának revében átnyújtotta a Széchényi-em- lékérmet. Ürmössy László, az MTESZ megyei elnöke az általuk nemrég indított és rövidesen beinduló különböző akciók­hoz való csatlakozást szorgal­mazta. Dr. Lonsták László válasza után a jelenlevők elfogadták az írásos dokumentumokat, majd megválasztották a 22 tagú elnökséget, a 3 tagú számvizsgáló bizottságot és az országos választmányon r^szt vevő küldötteket. Az el­nökség. soraiból megválasz­totta az új vezetőséget. El­nök: H'és Miklós Ale'oöVök • dr Mészáros Ottó. Bnmns? Adóit. Titkár: dr. T.onsták László. A számvizsgáló bizottság elnöke: Várhelyi Er­nő. / Reagan hangváltása Reagan elnök — szemmel láthatóan enyhíteni kívánva azt a rendkívül rossz benyo­mást, amelyet a SALT—II. szerződés érvényének sem­missé tételével kapcsolatos bejelentess keltett — csü­törtökön azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok véleménye szerint „megvan az a légkör, amely lehetősé­get ad a komoly tárgyalá­sokra” a Szovjetunióval a leszerelés kerdéseirőL Reagan ^(beszédében ezút­tal igen óvotosan és részben pozitívan szólt a Szovjetunió legújabb leszerelési javas­latairól, „A* elmúlt hetekben új fejemények következtek be” — mondotta, miután bírálta a Szovjetuniónak a genfi tár­gyalások megelőző szaka­szában tanúsított magatar­tását. „A szovjet fél számos kérdésben terjesztett elő új javaslatokat, a nukleáris erő­művek biztonságától kezd­ve, egészen az Európában le­vő hagyományos fegyveres erők csökkentéséig. S, talán a legfontosabb, hogy a szov­jet tárgyalóküldöttség Géni­ben új javaslatokat terjesz­tett elő a nukleáris fegyve­rek csökkentéséről. Á hét 3 kérdése Lehet-e sajáté« párbe­szédnek felfogni, ahegyan a szovjet és az amerikai meg- nyilatkozások egymást kova. tik? Talán igen. Az a dosszié, amelynek, az a felirata: „le­szerelési kezdeményezések”, meg a másik, amelyen ez áll: „csúcstalálkozó”, mindegyre vastagodik: hétről hétre új dokumentumok. javaslatok és ellenjavaslatok, megnyi­latkozások, válaszok és vi. szontválaszok kerülnek be­le. Legújabban, a hét elején Mihail Gorbacsov jelezte: a Szovjetunió további lépése­ket tett annak érdekében, hogy a genfi tárgyalásokon kölcsönösen elfogadható meg­állapodások jöhessenek létre. Ugyanakkor Washingtonban politikai megfigyelők azt emlegetik, hogy a kormány­nak fejtörést okoznak az új szovjet javaslatok, — éppen azért, mert számos elemük elfogadható Amerika számá­ra! Vagyis a „héiák” rosszal­ják, hogy a szovjet kezde­ményezések — jók... Mihail Gorbacsov nyomaté­kosan hangsúlyozta: az Egye­sült Államok elnökével lét­rejöhet az újabb találkozója. De ehhez olyan légkörre van szükség, amely távlatokat nyit reális megállapodások eléréséhez. Az SZKP főtit­kára figyelmeztetett arra, hogy mekkora az USA fele­lőssége, amikor nem hajlan­dó beszüntetni a nukleáris kí­sérleteket. A válasz az, hogy meg kell kétszerezni, meg kell háromszorozni a vala­mennyi nukleáris kísérlet leállítását, a nukleáris fegyve­rek felszámolását célzó erő­feszítéseket. Washington válasza: Rea­gan elnök az újabb amerikai —szovjet csúcstalálkozót hasznosnak, Időszerűnek és kedvezőnek ítéli. Addig is — a Fehér Ház szóvivője szerint — az USA behatóan tanulmányozza és vizsgálja Moszkva legutóbbi fegyverzetellenőrzési indít­ványait. Ezeket így összegzik: a Szovjetunió a hadászati nukleáris fegyverek jelentős mértékű csökkentését ajánlja fel azért, hogy Washington tartsa továbbra is magát a rakétaelhárító rakétarendsze­rek korlátozásáról szóló, 1972-ben megkötött »zerző* déshez, amelynek a felülvizs­gálata 1887-beo válik esedé­kessé. Valóban végső szakaszá­ba lépett az apartheid politi­ka elleni harc Dél-Afrikában? A sowetói vérengzés tize­dik évfordulója újabb össze­tűzéseket hozott a Dél-afrikai Köztársaságban és, sajnos, igen sok halálos áldozat ne­ve került ismét a fajüldözők által eddig lemészárolt ezrek névsorára. Nem lehet pon­tosan tudni, most hány szí­nes bőrű életét követelte a dérafrika! rendőrterror, mert a pretóriai hatóságok hírzár­latot rendeltek el és a szí­nes bőrűek lakta negyedekbe nem engedtek külföldi új­ságírókat, tévéseket. Hétfőn az ország életét meg­bénította a fekete lakosság általános sztrájkja, jelezve, hogy mind tudatosabbá vá­lik az elnyomottak harca. Valóban számos megfigye­lő vélekedik már úgy, hogy a dél-afrikai válság végső szakaszába érhet, vagy leg­alábbis közeledik a dráma végkifejlete. Jellemző, hogy harciasabb nyilatkozatokat tesz Desmond Tutu anglikán püspök is, a Nobel-békedíjas, aki korábban az erőszakmen­tes megoldások hívének mu­tatkozott. A püspök hevesen bírálta az amerikai, angol és nyugatnémet vezetők maga­tartását. Reagan elnököt a fajüldözők cinkosának ne­vezte. .. Kétségtelen, hogy az USA, Nagy-Britannia és az NSZK nem hajlandó gazdasági szankciókra a pretóriai re­zsimmel szemben. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában épp ilyen határozati javaslat feküdt a tárgyalóasztalon: el­marasztalni a dél-afrikai kor­mányzatot, hatékony gaz­dasági korlátozó intézkedé­seket bevezetni ellene. Aho­gyan várni lehetett, a washingtoni és a londoni kül­dött élt vétójogával. Az indoklás: a szankciók tulajdonképpen Dél-Afrika egész lakosságát, követke­zésképp még a feketéket,' szí­nes bőrűeket is sújtanák. Az említett Tutu püspök viszont joggal mutathatott rá, hogy a nvugati államok gazdasági érdekeltségeiket előbbre va­lóknak tartják emberiesség!; erkölcsi megfontolásoknál. Észrevehető volt, hogy a nyu­gati tőzsdék nyugtalanság­gal, árfolyameséssel reagál­tak • dél-afrikai események­re. Pretóriának aranya is, számos más, stratégiai fontos­ságú ásványi kincse is fontos a nyugatnak. Példának ott a króm. Ha elmaradnának a dél-afrikai krómszállítmá­nyok, azt a tőkésvilág gép­kocsigyártása alaposan meg- sínylené... Lesz-e katona! enyhülés a Koreai-félszigeten? Az elmúlt hét legérdeke­sebb távol-keleti híre az volt, hogy a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság katonai vezetői hármas — KNDK; Eél-Korea, USA — tárgyalá­sokat javasoltak a Koreait félszigeten mutatkozó fe­szültség felszámolására. Az amerikai és a dél-koreai had­sereg közös hadgyakorlatai miatt nemrég félbeszakadtak a Phenjan és Szöul között már megindult gazdasági, vöröskeresztes és parlamen­ti tárgyalások. Pedig egyes derűlátó hírmagyarázók ezek folytatásaként még egy csúcstalálkozót is vártak a KNDK és DéLKorea vezetői között. A számítgatások mö­gött az a tény is meghúzódik, hogy 1988-ban Szöulban lesz a nvári olimpia, ennek meg­tartása feltételezi a félszige­ten az enyhülésnek leg­alábbis a minimumát. (Isme­retes, hogy már huzamosabb ideie tárgvalnak az illetéke­sek legalább négy sportág küzdelmeinek a KNDK-ban va'ó megrendezéséről.) O Dzin U, a KNDK népi fegyveres erőinek miniszte­re most azt javasolta egy le­vélben a déli hadügyminisz­ternek: alacsonyabb szintű katonai vezetők már június 27-én találkozzanak és ők készítsék elő a főparancsno­kok találkozóját valamikor július hónapban. Szöuli jelentések szerint viszont Dél-Korea ..propa­gandafogásnak” minősitette az ajánlatot. Ez pedig a kez- deménvezés elutasításával egyenértékű. Persze, még két év van — az olimpiáig. Pálfy József Magyar—brazil gazdasági vegyes bizottsági tárgyalások Június 18. és 20. között Budapesten tartotta nyolca­dik ülését a magyar—brazil gazdasági vegyes bizottság. A két delegációt Melega Tibor külkereskedelmi miniszter­helyettes, illetve Jósé Nogu- eira Filho nagykövet, a kül­ügyminisztérium európai fő­osztályának vezetője, a ke­let-európai kereskedelmi ügyekkel foglalkozó tanács elnöke vezette. A tárgyalá­sokért megállapították: közös erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogv a kereskedelmi forgalom kiegyensúlyozottab­bá és sokrétűbbé váljon. Magyarország eddig főkén* mezőgazdasági nyersanya­gokat vásárolt Brazíliából, míg a magyar vállalatok ok­tatási és orvosi berendezése­ket, gyógyszereket és egyéb anyagjellegű cikkeket szál­lítottak a brazil piacra. Ked­vező lehetőségek mutatkoz­nak az együttműködésre a brazil öntözési, mez.ógazdasá- gi, oktatási és egészségügvi programok megvalósításá­ban. Az ülés keretében ke- re kasz ta Lm eg beszeies r e ke­rült sor a Magyar Kereske­delmi Kamarában magyar és brazil üzletemberek között. A tárgyalások eredményeit a delegációk vezetői jegyző­könyvben rögzítették. Jósé Nogueira nagykövetet fogad­ta Veress Péter külkereske­delmi, Kapolyi László ipari miniszter, Nagy Gábor kül­ügyminiszter-helyettes és Ko­vács Antal államtitkár, az OVH elnöke. A két ország közötti gaz­dasági kapcsolatok elmélyí­tése céljából államközi meg­állapodásokat i* a’á írtak Hetényi István pénzügymi­niszter és Celso Diniz, a Bra­zil Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete egyez, ményt írt alá a kettős adóz­tatás elkerüléséről. Az egyez­mény megkönnyíti a hagyo­mányos export—import ügy­leteken túlmenő gazdasági együttműködést, ezen belül a közös érdekeltségű gazda­sági vállalkozások !é*rehn- zását, és elősegíti a kulturá­lis és egvéb kapcsolatok fej­lődését is. Székács Imre. a Tesro vezérgizgatőia és Cel­so Diniz nagykövet műszaki­tudományos együttműködési megállapodást írt alá. Fővárosi vezetők a Magyar Néphadseregnél Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke pénteken látogatást tett a Magyar Néphadseregnél. Prog­ramjuk során elsőként a Honvédelmi Minisztériumot keresték fel, ahol Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvé­delmi miniszter és a Honvé­delmi Minisztérium katonai tanácsának több tagja fogad­ta őket. Ezután, a honvédelmi mi­niszter kíséretében elláto­gattak a Magyar Néphadsereg több alakulatához, ahol tájé­kozódtak a csapatok felada­tairól, tevékenységéről, a ka­tonai vezetés új, hatékony formáiról. Kölcsönmegáliapodások a Világbankkal Washingtonban két köl­csönről kötött megállapodást Magyarország a Világ­bankkal. Az erőmű­re konstrukciós program kere­tében 84 millió dollár össze­gű kölcsönt nyújt a Világ­bank a Magyar Villamos Mű­vek Tröszt széntüzelésű erő­műveinek felújításához, va­lamint a hálózatkorszerűsítés­hez szükséges importbeszerzé­sek céljára. A másik kölcsön 25 millió dollár összegű; a Magyar Nemzeti Bank vette fel az energiaracionalizálási program pályázati rendszeré­hez kapcsolódó beruházások céljaira. Ezt megelőzően az ipari szerkezetátalakítási program finanszírozására szolgáló tno millió dolláros kölcsönmegá 1- lapodást írtak alá. A kölcsön vállalati szerkezetátalakítási programok finanszírozásán túlmenően irányítási rend­szerünk továbbfejlesztését ia támogatja. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents