Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
Az új főigazgató „Jó kórházat akarok..." tfjsághfr: A N6grá6 Megyéi Tanács Madzsar József Kórház-Rendelőintézet főigazgató főorvosává dr. Reicbard Jenőt kinevezték. Késő délután van, ilyenkor nyílik alkalom a zavartalan beszélgetésre. A főigazgató — mintha sejtené, hogy hosszúra nyúlik a beszélgetés — előbb telefonál, intézkedik: a családból valaki menjen el a kisebbik lányért az isko ba. A beszélgetés elején pedig rögtön hallok egy figyelemre méltó tényt: dr. Reichard Jenőt abban az intézetben nevezték ki főigazgatónak, amely eddigi egyetlen munkahelye. — Bár nem itt születtem, de a kenyerem és a hivatásom szorosan köt Nóg- rádhoz. A gyerekkoromat a megyehatáron. Püspökhatvanban töltöttem — ott volt pedagógus apáin —, s a későbbi kötődés szempontjából nem jelentéktelen, hogy a táj csaknem pontosan olyan, mint a nógrádi. A ceglédi gimnázium után jött az egvetem, s a diploma megszerzése uián Salgótarjánban kezdtem dolgozni. S, hogy miért az orvosi hivatást választotta? Erre ma így válaszol: — Püspökhatvanban nem volt orvos, a szomszédos Ácsáról járt át hozzánk. Már a megjelenése is nagy tiszteletet keltett, irigyeltem a tudáséért. Valami ilvet szeretnék én is — gondoltam akkor. A szülész-nőgyógyász orvos gyökeret vert Nógrád* ban, egyszer távozott el kiküldetésbe. Igaz, ez három évig tartott, Algériában gyógyított — és tanult. — Nagy próbatétel volt ez az idő. Az olyan nehéz műtétek, amelyek nálunk csak a szülész és nőgyógyász rémálmaiban jelennek meg, ott mindennapos munkát adtak. Reichard doktor emellett megemlíti: a kiküldetésnek voifc-olyan időszaka, amikor hét hónapon keresztül egyfolytában ügyeletben volt S az eredmény? — Büszkén jöhettem el, szép elismerő leveleket kaptam. A napi teendők mellett itthon is újabb és újabb feladatokat kapott. 1974~től megbízták a megyei területi szülész főorvosi munkával, s ez némi változást hozott az életébe. — Röviden úgy mondhatom, hogy kevesebb időt töltöttem a műtőben, többet az íróasztalnál. Nagyobb teret kapott a munkámban a szervezés, hiszen olyan jelentős teendőket kellett irányítani, mint az anya- és esecsemővédelem, a terhesgondozás a megyében. S a következő állomások: 1984 nyarán a főigazgató általános helyettese, ez év márciusától pedig főigazgató. Az egykori pályakezdő orvos. aki lázasan sietett a műtőből a pihenőszobába — kontrollálni a soros teendőt, egy szülésnél — ma egy csaknem másfél ezer dolgozót foglalkoztató intézmény vezetője. Jó vezetőnek lenni, ennyi embernek kedvére cselekedni... — Ellenségről, rosszakaróról nem tudok a házban. De hadd mondjam azt is: nemigen jó az az igazgató, akit mindenki szeret. Elmaradhatatlan, hogy az újabb megbízatás kapcsán a tervekről. elképzelésekről ne kérdezzük. A válasszal egy kicsit visszatekint az időben a főigazgató főorvos. — Huszonhárom éve vagyok szakszervezeti tag, a hetvenes években a munkásellátási bizottságban dolgoztam, az elmúlt évben pedig megválasztottak az egészségügyi dolgozók szak- szervezete megyei bizottsága elnökének. Már ekkor kirajzolódtak olyan teendők, amelyek hosszú távra munkát adnak. Akkor is az volt, most is az a célom, hogy az egészségügyi ellátás, valamint az egészségügyi dolgozók helyzetének javításáért munkálkodjak. S, hogy ez mit jelent, milyen erőfeszítést kíván, azt soketmondóan érzékeltetik a főigazgató szavai. — Röviden azt mondhatom. hogy jó kórházat akarok csinálni. Olyan megyei kórházat, amely a szakmai ellátáson túl kisugárzó erővel bír az itt élő emberekre, az egészségügyi szemléletre. Az utóbbinak pedig alapvetően abban az irányban kell változnia, hogy mindenki felelős a saját egészségéért. Az ezt szolgáló munkát a megyei kórháznak kell koordinálnia, s az a kívánatos, hogy a munka eredményét ne a műtőbeli esetek' száma jelezze. Azaz mindenkinek rá kell döbbenie, hogy nem csak a beteggel, emberrel kell foglalkozni. A megelőzést az egészségesnél kell kezdeni. Reichard doktor azt vallja: olyan szakmai gárda kell ehhez, amely érti a dolgát. — Aki így cselekszik, aki a szemléletváltozást szolgálja, azt megbecsüljük — mondja. — Akik pedig nem... azoktól elválnak útjaink. Nyilván más is örömmel hallja, hogy a célkitűzések között nemcsak szakmaiak találhatók. Erre egy példa: — Kívánatosnak tartom, hogy a megye és Salgótarján kulturális életének alakításában is nagyobb részt vállaljanak az orvosok, az egészségügyi dolgozók. A pályakezdők mondják néha, hogy nincs kellő kulturális vonzerő. Ennek érdekében nekünk is többet kell tenni. Az új munka kezdetén talán nem helyénvaló, mégis m egeml ítj ük: nem egys zer kritika is éri az egészségügyet. — Igen, a lakosság néha elégedetlen — hangzik az őszinte reagálás. — Kár volna azonban elfeledni: milyen óriásiak a változások. A betegek szociális ellátása például össze sem hasonlítható a korábbival. Ezt bizony néha alulértékelik. — Lehet-e ezen változtatni? — Természetesen lehet, s ehhez az is kell, hogy a lakosság jobban ismerje az egészségügyi munka menetét. Ne misztifikálják, hanem igenis lássák, ismerjék. Ehhez nyitottabbá kell tenni a kórházat, s ennek jó módszere a mindennapos látogatás bevezetése is. Nem feledhetjük. hogy sokat tehet a jobb kapcsolatokért az 1400 egészségügyi dolgozó is. A munkahelyen elsősorban, hiszen naponta 800 látogató fordul meg a kórházban, a rendelőintézet forgalma pedig évente megközelíti az egymilliót. A hivatás szolgálata azonban nem hagyható kapun belül, az egészségügyi dolgozónak cselekednie kell a szemléletváltozásért, akár otthon is, a közvetlen környezetében is. Mindez nem megy egyik napról a másikra, hosszú és következetes, kitartó munkára van szükség. Á beszélgetésből természetesen nem maradhat ki az a témakör sem. amely minden hasonló találkozáskor szóba kerül, s röviden így nevezzük: orvosetika. — Tágítva a kört, én az egészségügyi dolgozók kívá: natos, etikus magatartásáról beszélek. A több ezres kollektíva nem lehet homogén, akadhat példa egykét elítélendő magatartásra. Ezt kár volna tagadni. Csak az a baj, hogy egy etikátlan eset nagyobb teret kap. mint a túlnyomó többség becsületes munkája, fgy van ez a munkavégzéssel, meg a hálapénzzel is. Mindenesetre, azt habozás nélkül ki kellmondani, hogy a beteget presszionáló magatartást üldözzük. Védőbeszédet nem akarok mondani, de megemlítem: nem könnyű munka ez. A nővér sem hagyhatja otthon a napi gondját, mégis mindig mosolyognia kell. Nálunk még a liftesnek is hivatástudattal kell dolgozni... A kiemelt programokat ugyanakkor ilyen körülmények között is végre kell hajtani. A főigazgató főorvos ezek között említi az szívás érrendszeri betegségek, a daganatos betegségek ellátásának javítását, a baleseti ellátás színvonalának emelését, továbbra is kiemelt feladat az anya* és csecsemővédelem. az időskorúakról való szociális gondoskodás. — Idekívánkozik, hogy mindennek nemcsak szemléletváltozással kell párosulnia a VII. ötéves tervben, hanem fontos helyet kap a műszerpark felújítása, gyarapítása, valamint a speciális ellátási formák bővítése is. Mindenesetre örvendetes, hogy műszerre a korábbi 15 millió forinttal szemben 47 millió jut. Ami pedig a megye kórházait illeti1 nem rivalizálásra, hanem a feltételekhez igazodó. ésszerű munkamegosztásra van szükség. Bár gyógyításról van szó. képzeletben gyárakban és üzemekben járunk — az említett újabb célkitűzés kapcsán. — Olyan együttműködés kell a megye üzemeivel, amely mindkét félnek előnyös. Ilyen szerződést ajánlott fel például az SVT. Mi figyelemmel kísérjük a táppénzeshelyzetet, szűrővizsgálatokat végzünk — a tudományos tevékenységet is segítve — ugyanakkor apróbb szolgáltatásokkal a gyár is az egészségügy rendelkezésére állhat. De felvállaltuk a középiskolások egészségnevelését is. Orvosaink pedig nagy általánosságban annyi más munkát is ellátnak — a munkásőrségtől a versenyekig —, hogy ez azt jelenti: naponta tíz orvos távol van... Miért hozzuk ezt szóba? Csak azért, mert a feladatok teljesítésénél ezt is figyelembe kell venni. A feladatoknál amelyek nem csekélyek. •— Természetesen ezeket nem a kórházigazgató, hanem az egészségügyi dolgozók kollektívája hajthatja végre. Világosan látni kell, hogy hová akarok menni, s erre az útra szövetségesek kellenek. Itt a házban, meg otthon. Sok mijük ugyanis a megértő családon, amely a megnövekedett terhek miatt átvállalja az otthoni teendők egy részét., Éva — a nagyobbik lány — például sokat segít a kisebb testvérnek Rékának, aki azt mondja a „Nógrád megye” feliratú táblánál, ha hosszabb útról érkezik a család: „Apu, itthon vagyunk.” Kelemen Gábor — Én tulajdonképpen tanár szerettem volna lenni — kezdi történetét a népművelő, Bolyói Lászlóné. Egy hónappal ezelőtt még a megye legnagyobb szakszervezeti művelődési házának, a salgótarjáni Kohász Művelődési Központnak volt az igazgatója, azóta nyugdíjas. — De a négy polgári elvégzése után nem tanulhattam tovább. Meghalt az apám. el kellett mennem családfenntartónak. Tizennégy évesen. Az acélgyárban kezdtem dolgozni. Olyan szomorkás. elkeseredett fiatal voltam, mert nagyon szerettem volna ta- muni. Erre azonban tizennyolc éves koromig semmi lehetőségem nem volt, mert az esti iskolát csak felnőttként lehetett elkezdeni. Ott ismerkedtem meg a férjemmel. Hasonló volt a sorsunk: ő is acélgyári volt. árva, s ő is csak így tanulhatott. A gyérek születése miatt azonban felfüggesztettem a tanulást. A fiam jó időre kitöltötte az életemet, s csak akkor folytattam, amikor az autó- közlekedési vállalathoz kerültem. Megválasztottak szak- szervezeti kultúrosnak, és ez megváltoztatta az életemet. Addig ehhez a házhoz, a „Kohászhoz” kötődtem. Hisz idejártam táncolni, színházba, a a j á r ó lélek Ház férjem itt volt színjátszó, s már magam is verset mondtam, amikor Vertich Józsi bácsi megalakította a Petőfi ver.smondó-szakosztályát. Ekkor jöttem rá, hogy a pedagóguspálya mellett van más is, ami közel áll a szívemhez: a népművelés. A pedagógus élet-halál ura az órán. ha a világ legrosszabb tanára áll is a katedrán, a gyerek akkor se mehet ki. A népművelőnek úgy kell dolgoznia. hogy az emberek legközelebb is eljöjjenek, ha hívja őket. S népművelőként olvanoknak is adhatok valamit, akiknek az iskola nem adhatott. akik ugvanúgy nem tudtak tanulni, mint én. Autóközlekedési főiskolára akartak küldeni mindenáron az AKÖV-től, de megcsillant egy jobb lehetőség: könyvtárosfelvétel volt az öblös- üveggvárban Teljesen idegenül kerültem oda. acélgyári múltammal. Ez azért érdekes. mert az öblösüveggyár művelődésnek ugyanolyan hagyományai vannak. Tizenkét évig voltam ott közben könwtáros-néoművelői diplomát «^ereztem. Szép időszak volt. Ifjúsági klubot szervezett a lelkes fiatalasszony, majd amikor elvégezte a rendezői tanfolyamot, színjátszó csoportot alakított — a mai nagy hírű Tempress elődjét. — Nagyon szerettem. Mert amikor egy-egy vers előkerült, akkor azt elemezni kellett, el kellett magyaráznom a történelmi, irodalmi hátterét, s ezt a csoport tagjai szívesen vették. Ebből nőtt ki —, hogy megrendeztem — a város munkásfiataljainak a versmondóversenye. A város ötvenedik évfordulója tiszteletére rendezték meg először országos szinten. Megkaptam a Szocialista Kultúráért kitüntetést, aztán pedig a művelődési miniszter dicséretét. Akkxm’ban kezdeményezte a népfront az Olvasó munkásért elnevezésű mozgalmat, a könyvtár harmadik lett az országos akcióban. A város közművelődéséért végzett tevékenységéért 1972- ben Pro Urbe-plakettel jutalmazták. Szavaiból vav tűnik. máig ez a legkedvesebb piismérés. amiben részesítettek lelkes munkájáért Időközben azonban szűknek érezte Bolyós Lászlóné a könyvtárat, így ment 1976- tól újra a művelődési házba. Bár jól ismerte a gyári világot, nem volt könnyű helyzete nőként egy nagy intézmény élén. — Amikor igazgató lettem, úgy gondoltam, meg kell őrizni a hagyományokat, de fel kell pezsdítend a házat, mert akkor éppen nem tündökölt. Volt koncepcióm, így gyorsan beindult a „munka és művelődés” hónap, ami máig élő. sikeres vállalkozásnak bizonyult. — Hogy bevonhassuk a bejárókat, akik kétlakiságuk miatt a városban is, a faluban is mindenből kimaradnak. hogy bevonhassuk az értelmiséget. Ne csak önmaguk művelődésévé] foglalkozzanak. de a beosztottaikért is érezz»nek felelősséget. Aztán s'került talpra állítani a Petőfi színjátszó csoportot, a fúvószenekart, akiket az el- öroaeHés vetélve fenvegc+ett akkoriban. Meghonosítottuk a galérioT-eridszert — erek máig érzékelhető hatású dolgok. — Számomra úgy tűnik, semmit sem vesztett aktiviA szépségdijas hollókői ház Családi terefere „Kulturáltan kialakított, egy meglévő épület szerkezeteit figyelembe vevő, a műemléki falu építészeti karakterét a modern formálás eszközeivel megoldó épület. Funkcionális elrendezése megfelelő . . a bútorozás a hollókői belső építészeti hagyományokra támaszkodik”. (Az év lakóháza ná'vázat- nyertes épület értékelő bizottságának jegyzőkönyvéből) — Hol laknak Nagy Igná- cék? — kérdezzük a hollókői főutcán tereferéző társaságot. — Ez a szépségdíjas ház. itt a szomszédban! — mutat egyikük a mögöttük lévő épületre. Persze, rögtön észrevehettük volna, hiszen elüt a környezetétől. Örökzöld tuják, fenyők díszítik a bejárati utat. maradt még egy kupac sóder az építkezésről, arrább salaktörmelék. Bő évtizeddel ezelőtt még a hollókői termelőszövetkezet irodái álltak itt, aztán az összevonáskor eladták, akkor még ki gondolta, hogy egykoron szépségdíjas családi házzá varázsolják? nem,... ne legyünk szerénytelenek, a sajtó gyorsasága miatt, hiszen előző nap délután született meg az eredmény. Mely szerint Nógrád megyében 1986-ban „Az év lakóháza” elismerést a Nagy Ignác és felesége tulajdonában lévő családi ház kapta. Említsük meg a tervező nevét is: dr. Komjáthyné Kremnicsán Ilona. — 1983 májusában fogtunk hozzá az építkezéshez, s tavaly november végén költözhettünk — mondja az ősz hajú, markáns arcú férfi, Nagy Ignác. — De hát, ami közben volt... Ügy gondoltuk, ha egyszer építkezünk, akkor már olyan legyen az az otthon, amilyenről „álmodoztunk”. Tervezgettünk, mérlegeltünk, s persze gyűjtögettünk, szorgalommal, s nekivágtunk! Alaposan érdeklődtünk, hol, milyen a kínálat, vannak-e leértékelések, kedvezmények . Az év lakóháza Bábel László képei j — Micsoda? Mi nyertük el az év lakóháza címet...? — kérdezi meglepetten a feleség. amikor mondjuk jövetelünk célját. Közben készíti az ebédet, férjéért küld, aki épp az iskolában társadalmi munkát végez. Nem az értékelőbizottság lassúsága miatt tudják meg tőlünk a 25 ezer forintos nyeremény hírét, hatójából az évek során: miért ment nyugdíjba? —■ Tulajdonképpen hirtelen felindulásból, de nem bántam meg. Munkám során mindig nagy közegellenállással kellett megbirkóznom. Hogyan is mondjam ezt: leküzdeni az értetlenséget, felülemelkedni a méltatlan, kicsinyes apróságokon, amelyek csak azért vannak, hogy nehezítsék a tenni akaró ember dolgát... Sok volt már az apró keserűségekből. Egy ilyen alkalmával döntöttem. De hamarosan dolgozná fogok újra! U_| ? — Ahol kezd- ■ tem. A Volánnál leszek könyvtáros. Hazajáró lélek vagyok. Örülök neki nagyon, újra valami fontosat csinálhatok, újra fontosnak érezihetem magam. Persze eddig is tudtam mit kezdeni magammal, a nyugdíj egy hónapja alatt: vizsgázni készülök országjárásvezetésből. Aztán nyelveket akarok tanulni. De azért nagyon boldog vagyok — a könyvtár miatt... Sorolja a neveket, köztük Szeles Tibor asztalosmestert, Nagy Győzőt, a STÉSZ építész-üzemmérnökét. Aztán körbejárjuk a lakást. A bejárati teraszról egy étkezővel kombinált előtérbe jutunk, voltaképpen innen nyílik valamennyi helyiség. Amint belépünk, rögvest jobbra a hálószoba, mellette a „vendégszoba”, amelyből falépcső vezet föl a padlásra, a tetőtérre, majd a fürdőszoba és a mellékhelyiség következik, aztán a konyha — mögötte a spájz, végül a gyerekszoba, a 12 éves Henriette és a 4 esz. tendős Erika kis birodalma. — Én a praktikus elrendezésnek örülök a legjobban! — említi a háziasszony, aki a helyi öregek napközi otthonának gondozónője. Egyébként, mindketten innen vannak a negyedik ikszen, tizenharmadik éve házasok. A férj a Szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet bányászati ágazatvezetője. — Mi volt a legnehezebb az építkezésben? ~ Az engedélyeztetések kivárása! — feleli gondolkodás nélkül, s hozzáteszi: — Tizenkét különféle hatósági engedélyt kellett beszereznünk ® KÖJÁL*tói, a kéményseprő-vállalaton át a tűzoltókig. De hát, végül is olyan lett, amilyennek akartuk ... Kimegyünk az udvarra. Ä fotó kedvéért kiáll az autó. val a ház elé, de azt kéri, „csak szerényen” írjunk róluk, nem akarja, hogy mások előtt úgy tűnjék, dicsekednek. Persze, ha belegondol az ember, lenne mire. Veszprémi E. T. L. ^ NÓGRÁD - 1986. május L, csütörtök 7
