Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-07 / 106. szám
I Jól dolgozott a megyei társulat Történészek tisztújító közgyűlése KGST-vemtégek a Vegyépszerben Csaba Lászlónak, a Közlekedési Minisztérium főosztály- vezetőjének vezetésével harminctagú KGST-küldöttség tett látogatást tegnap a Vegyépszer salgótarjáni gyárában. A tapasztalatcserére az adott alkalmat, hogy hazánkban ülésezik a KGST túlsúlyos és túbnéretes fuvarozási bizottsága. A gyár Magyarországon a Hungaroka_ mion—Volán Speciál Transport legnagyobb belföldi szállíttató ja. A vendégek elsőként Balogh László igazgató tájékoztatóját hallgatták meg, majd megtekintették egy 100 köbméteres sörtároló tartály rakodását, melyet a Komáromi Sörgyár részére készített a Vegyépszer. Hímzéssel, szőttessel, citerával A Szakszervezetek Nógród Megyei Tanácsa és a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ pályázatot hirdetett a megyénkben élő amatőr népi iparművészeknek. A felhívásra sok hímzés, szőttes, faszobor, citera és népviseletbe öltöztetett baba érkezett, amelyekből kiállítást rendeztek a salgótarjáni ifjúsági-művelődési házban. A tárlatot május 6-án, Hasznosi András, az SZMT politikai főmunkatársa nyitotta meg. Elmondta, a szakszervezeti mozgalom minden amatőr művészeti törekvést támogat, hogy oz emberek munkájuk utón azzal foglalkozhassanak, amihez kedvük és tehetségük van. Céí, a szabad idő hasznos eltöité. se, ami által kiegyensúlyozottabbá válik mindennapi munkánk. A megnyitó után cfr. Kapros Márta, a balassagyarmati Palóc Múzeum néprajzosa szak. mai előadást tartott ez alkotók- **ak és az érdeklődőknek. A kiállítás nagydíjait Krokócs István mívesen faragott citerá- jával és Sáfrány István sulyko- íójával nyerte meg. Jutalmat kapott még Nagy Józsefné, Kiéi bon Ernőné, Ana'ó Tóth Józsefné, Bevíz Tibomé, Nagy Melinda és Szamara Kálmán. A legszebb tárgyakat a szakmai zsűri az amatőr népi iparművészek V. országos kiállító, sóira, Dunoúivárosba küldi, amelyet októberben tartanai, meg. Waribiirgtanácskozás " Ä Wartburg gépkocsikról kezdődött kedden Sárospatakon háromnapos tanácskozás. A rendezvényen rés»» vesznek az eisenachi Wartburg gyár vezető szakemberei, valamint a Wartburg gépkocsik javításával, illetve alkatrészellátásával foglalkozó magyar vállalatok és szövetkezetek vezetői. A tanácskozás célja: segíteni a hazánkban népszerű gépkocsi alkatrészellátási gondjainak megoldását. A Magyar Történelmi Társulat Nógrád megyei csoportja kedden Salgótarjánban, a Nógrádi Sándor Múzeumban tartotta éves közgyűlését, amely ezúttal a tisztújítással is összekapcsolódott. A közgyűlés résztvevőit — mint levezető elnök — Szabados István, a társulat megyei csoportja elnökségének tagja köszöntötte. A csoport titkára, dr. Praznovszky Mihály beszámolt a Magyar Történelmi Társulat áprilisi tisztújító közgyűlésének legfontosabb eseményeiről. Elmondotta — amit későbbi hozzászólásában Izsák Lajos, a társulat titkára megerősített —, hogy az országos vezetőség elégedettségének adott hangot a Nógrád megyei csoport munkáját illetően, i Az értekezleten az országos vá- laszrtanányba Nógrád megvei történész is bekerült — éppen a beszámolót tartó személyében. A megyei csoport elmúlt évi munkáját dr. Horváth István ügyvezető elnök elemezte. Körültekintően indokolta meg az eredményes munkát. Az okok között említette a kedvező helyi társadalmi szükségleteket, a Miskolci Akadémiai Bizottság, a Nógrád Megvei Tudományos Tevékenységet Koordináló Tanács tevékenységének ösztönző hatását, a megyei múzeumi szervezet anyagi, szellemi, erkölcsi erejét. A megyei esooort tavaly több ölvén rendezvényt szervezett, amely visszhangot váltott ki országosan is, az eseményre és megyénkre irányította a tudományos közvélemény figyelmét. Ilyen volt például a megyeszékhelyen tartott, a magyar történelemtanítás 40 évéről szóló konferencia, a szécsényi tanácskozás XVII. század végi történelmünkről, valamint a szíráki Teleki László-konferencia a politikus, író születésének évfordulója alkalmából. A beszámoló vázolta a szükséges és tervezett tennivalókat is. Ezek sorában érdemes kiemelnünk azokat a törekvéseket, amelyek az aktivitás fokozására, a tagság létszámának gyarapítására, a történelemtanárok erőteljesebb bevonására, a tudományos tapasztalatcsere nyilvánosságának szélesítésére és bővítésére vonatkoznak. A tagság nyílt szavazással megerősítette tisztségükben az eddigi vezetőket, tehát továbbra is dr. Belitzky János a tiszteletbeli elnök, dr. Horváth István az ügyvezető elnök, dr. Praznovszky Mihály a titkár, míg az elnökség tagjai: Szabados István, Földessy László, valamint — új választottakként — Gazsi Tamásné és Tamási István. A választást követően egyhangúlag fogadták el a csoport gazdag immkatervét. Végül Izsák Laios, a Magyarország története a XX. században című könyv ertvik szerzője tartott konzultációt a szóban forgó műről. f Naptár 1 1986. május 7. Szerda. I Gizella napja. A Nap kel 5.19 — nyugszik 20.03 órakor. A 'Hold kel 4.41 — nyugszik 18.45 órakor. Száz évvel ezelőtt született Rybár István (1886—1971) fizikus, geofizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 21—27 fok Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan napos idő, csupán a délutáni órákban növekszik mej? a gomolyfélhőzet és főként a délnyugati országrészben alakulhat ki helyi zápor, esetleg zivatar. A délkeleti, déli szél általában mérsékelt lesz. napközben időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban északkeleten 6 fok, másutt 11 fok körül, délután 22 és 27 fok között várható. Antikvár könyvek vására Balassagyarmaton A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat miskolci 1 antikváriuma háromnapos könyvvásárt nyitott tegnap a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ_ ban. A vidéki vásáraik célja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de más észak-magyarországi megyékben is terjesszék és felvásárolják az antikvár könyveket. Nógrád megyében először Salgótarjánban rendeztek a balassagyarmatihoz hasonló akciót, ahol csaknem 30 ezer forint volt az eladott és 40 ezer forint a felvásárolt könyvek értéke. Balassagyarmatra is több mint 30 ezer forintos készlettel ékeztek, s terveik szerint ősszel újra ellátogatnak a „palóc fővárosba”. — Nagytakarítás a megye- székhelyen. Az utak, járdák, parkolók, aluljárók általános takarítását és mosását végzik a napokban a salgótarjáni városgazdálkodási üzem dolgozói. A szerdáin kezdődő háromnapos akció során megszépülnek a város közterületei, megtisztulnak as utak. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS devizaárfolyamai Érvényben: »8$. május 7-én. Devizanem vételi árt. 100 eladási Ft-bar Angol font 6943,13 6957,33 Ausztrál dollár 3334,30 3340,98 Belga frank 100.28 100,43 Dán korona 553,69 554,79 Finn márka 9üb,Sl 908,63 Francia frank 6*2,57 643,85 Holland formt ISIS,85 1819,49 Japán yen (1060) 270,75 271,29 Kanadai dollár 3284,66 3.”ai.24 Kuvaiti dinár 15734.41 15765,91 Norvég korona 646,ói) 647,30 NSZK-márka. 2048,29 2052,39 Olasz líra (IWHi) 29,86 29.92 Osztrák schilling 291,17 291/(5 Portugal escudo 30,52 30,68 Spanyol peseta 32,21 32,27 Svájci frank 2433.83 2438,75 Svéd korona 637,i9 63M7 Tr. és cl. rubel 279,VÁC 2c .' . 61) La A-dollár 4528 ,-34 4 íí?Vid ECU (Ki; bŐS P.) *406, ;*) 44>: i.82 Az államközi megáUapbüásokun alapúié hivatalos árfolyamai', változatlanul az 198«. február 1S-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. (MTI) MAJOMPER Vidám, szavamra, mókás dolgokról szól olykor a tömegkommunikáció. Most is, mit röpítettek szét a világban a telexgépek? — nos, nem egyebet, csak, hogy oly sok „Made in America’-csuda után újabb szuperöt- letiei lepi meg a balga népet a bámulatos USA. Majomper — nem vicc, nem ugratás —, majomper lesz az Államokban, mely- bci is a legfelsőbb bíróság dönt madd arról, hogy vaih’ összefér-e c kis venki nebulók fejében r bibliai teremtéstan a ,.kontra” darwini evolúcióval? Mármint, hogy tanítható-e eaviitt a kettő, miként ez gyakorlattá lett Luisana államban 1981-ben, miután a bíróság az iskolákat ítélettel ott erre kötelezte. Ez ellen azután berzenkedtek, s fellebbeztek sokan, s hogy nem hiába, arra ugyan mi más biztosíték lenne. mint a korlátlan lehetőségek hova. a nagy. az utolérhetetlen demokrácia — ’a la America...?! Fellebbezés folytán fort a lertf’bb varó kő s fők majomperümthen irmát összeülnek, s eme halaszthatatlan témnleör- hev ma'd bölcsen döntenek. A hir olvastán most. mintán már eleoet derültem, arra gondolok, honu őszin. mikor a perre sor kerül, meg is változhatnak még a dolgok. Mert mi lesz, teszem azt, ha a majmok megneszelik, miszerint őket, mint lehetséges ősöket az amcsi sulikból szeptemberre netán kioenderitik? Még elképzelni is rossz, bogii esetleg — jellemük szerint — maimolni kezdik majd az ami bírákat, s Mavoli névé ösz- szeül, s ellenítéletében — a dzsunael törvp- V'ie érvényesül? S dinien ok, - hogy válaszként a, washingtoniaknak — hiszen erre véle* manavséo ama' mi is SZétJ számmal nk^rt — a m r. T-jsvlikhnv y,„fsat;Ak a bibliai tanokat. nru-HI műsor KOSSUTH RADIO: *.<*5: Műsorismertetés 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Eco-mix 8.50: Kis magyar néprajz S.55: Az OLaisz vonósmégyee felvételeiből 9.49: Törpék és óriások 10.05: Íróvá avatnak 11.07: Mi ez a gyönyörű? 11.20: Magyar művészek op e r e ttfelv ételeib ől 1*2.45: Törvénykönyv 13.00: Sibelius: I. szimfónia 33.38: Kórusainkat ajánljuk * i. 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Oper a slágerek 15.00; A Népzenei Hangos Üjság melléklete 16.04: MR 10-14 17.00: A Rádiószínház bemutató]« 17.44: Könnyűzene — hangszenszólók 18.02: Kritikusok fóruma 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mad könyvaj ámlatunk 19.15: Kilátó 20.00: ..Éjjel az erdőn félelmemben...” 20.46: örökzöld dallamok 21.30: Szintézis 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.30: Szimfonikus táncok 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika 9.05: Napközben 12.10: Negyedóra háromnegyed ütemben 12.30: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Mikrofonok között 15.05: Zeneiskolásoknak 15.25: Most érkezett 16.05: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 16.48: Diákfoci 17.08: A Szélkiáltó együttes új lemezéről 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Ritmus! 19.10: Kirándulás a spanyol komoly zenében 20.00: Mit olvashatunk a Pártélet májusi számában? 30.05: Rockföldről érkezett. Az Omega együttes felvételei bő» 20.50: Diagnózis és g y ógysz erku tatás 21.03: Helyettem írták 22.05: Böngészde a zenei an tik v á riumb an 23.20: Nóták 23.40: Dzsestszl-emezekből 0.15: Éifél után MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 17.10: Hangoló. Beély Katalán összeállítása. 17.15: Index. GazdaságpoMtikai magazin. Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Nagy István (A tartatomból: Májusi ha- tánszemle. — Kriptán helyett injekcióstű. — Romhámyl remények. — Könyvszemle. — Információik.) — Sport. 18.00: Északmagyarországi krónika. 18.25— 16.30: Lap- és műsoréiőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.55: Tévétorna 9.00: Iskolatévé 9.25: Angol nyelv 9.40: Fizikai kísérletek Hl. 9.50: Delta 10.15: Szia, Mami. A belpolitikai főszer keszketőség műsora 10.45: Történetek a kiskertekről. Vn/G. rész 11.40: Képújság 15.25: Iskolatévé 15.40: Élő múzeum 16.10: Nefelejcs 16.30: Hírek 16.35: A nyelv világa 17.15: Betűreklám 17.20: Súlyemelő Európa-bajnok- ság 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: A világ tetején. TV/3. rész 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.05: Tévétoma 19.10: Esti mese 19.20: Reklám Már csak az aszfaltozóknak kell az utat rendbe hozni, a ezzel befejeződött a szécsényi Dózsa György úton a csator* názás. — Eszperantó utódok. A megyei szervezet jelenleg 102 tagot számlál, afcikr.ek jelentős része pedagógus. A fiatalítást megkezdték. így idén újabb hatvan fővel — főként kisdobosokkal, úttörőkkel — bővül e világnyelv tábora. Különösen a megyeszékhely. Bátonyterenye és Balassagyarmat térségéből verbuválódtak a csoportok. — KÖS KAROLY MUNKÁSSÁGA címmel reprodukciós kiállítást nyitottak meg tegnap a rétsági Asztalos János Művelődési Központ előtéri fotógalériájában. Az ösz_ szegyűjtött anyagot hétköz. nap reggel nyolctól este kilencig. hét végeken pedig délután négytől este tízig tekinthetik meg az érdeklődők, május 18-ig. — EGY BALESET NÉGY HÓNAP ALATT. Immár negyedik éve készül hasonló jó statisztika az ÉMASZ Salgótarjáni Üzemigazgatóságánál. Az eredmény azért is figyelemre méltó, mivel a 360 fős kollektíva nagy része — mintegy 200-an —, veszélyes munkahelyen dolgozik. R MERKUR jelenti Autósorszámok 1986. május 6-án i Trabant Limousin Hyc. (Bp.) 163 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 55 Trabant Limousin (Bp.) 2769 Trabant Limousin (Debr.) 2472 Trabant Limousin (Győr) 2246 Trabant Combi (Bp.) 14170 Trabant Combi (Győr) 6664 Wartburg Standard (Bp.) 25 Wartburg Standard (Debr.) 103 Wartburg Standard (Győr) 215 Wartburg Speciál (Bp.) 26 906 Wartburg: Speciál (Győr) 498 Wartburg Speciál tolót. (Bp.) 5981 Wartburg Tourist (Bp.) 275 Wartgurg Tourist (Győr) 63 Wartburg Toruist (Debr.) 263 Skoda 105 S (Bp.) 10 327 Skoda 105 S (Debr.) 840? Skoda 105 S (Győr) 8398 Skoda 120 L (Bp.) 21 120 Skoda 120 L (Debr.) 11 949 Skoda 120 L (Győr) 15 025 Skoda 120 GLS (Bp.) 1436 Lada 1200 (Bp.) 41513 Lada 1200 (Debr.) 26 158 Lada 1200 (Győr) 14 39« Lada 1300 S (Bp.) 16 632 Lada 1300 S (Debr. 12 785 Lada 1300 S (Győr) 5605 Lada 1500 (Bp.) 1* 753 Lada 1500 (Debr.) 10 934 Lada 1500 (Győr) 4797 Lada Combi (Bp.) 7308 Lada Combi (Debr.) 3974 Moszkvics (Bp.) 14 009 Polski Fiat 126 V (Bp ) 26 874 Polski Fiat 126 P (Győr) 9370 FSO (Polski Fiat) 1500 5410 Dácia Limousin (Bo.) 28 013 Dácia Limousin (Debr.) 22 905 Dácia Combi (Bp.) 227 Dácia Combi (Debr.) 183 Dácia Combi (Győr) 21« Zastava (Bp.) 12 92« Családi betörök bukása Rendőrkézen a paptakfosztogatók Rendkívül nagy társadalmi veszély ességű, bűnszövetke. zetben elkövetett betöréssorozat ügyében fejeződött be a négy hónapig tartó nyomozás Vas megyeben. A bűnszövetkezet 1985 májusától december elejéig li papíakot fosztott ki a N’ugat-Du- nántúlon — kizárólag íaiu szélén, vagi magányosan álló plébániaepületekei, s jól megválasztott időpontban: az istentisztelet idején. A karácsonyi éjféli mise alatt például három helyszínen — Nádasdon. Zaiabéren és Nagylengyelben — is működött a banda. Kérésztelőbejelentés ürügyén előbb mindenütt alaposan felderítették a környéket, majd aj íóbef eszí teasel hatoltak be az épületekbe. Csak akkor vittek el különféle értéktárgyakat, használati c’kkeket, mikor pénzt nem találtak, s ha véletlenül betétkönyv került a zsákmányba, azt gondosan megsemmisítették. A bűncselekmény-sorozat a rendőrség fokozott figyelmének köszönhetően tettenéréssel zárult. A társaság egy részét a Vas megyei Nádasdon fogták el, ahol a helyi pap kérte fel az önkéntes rendőrt a papiak istentisztelet alatti szemmel tartására. A másik csoportot rendőrjár- őr érte tetten a Celldömölk- hóz tartozó Alsóságon, mikor a zsákmánnyal távozott a papiakból. A 11 betörés alkalmával összesen mintegy 450 ezer forint értéket vittek el — zömmel egyházközségi tulajdont —, amelyet aztán „családiasán” szétosztottak. A Zalaegerszegen és környékén élő tettesek valóban valamennyien rokoni kapcsolatban állnak egymással. A nyomozás lezárultával a sárvári városi ügyészségen 17 személy ellen készül vádirat. Közülük heten előzetes letartóztatásban vannak, négyen pedig más jellegű bűncselekményeikért kirótt büntetésüket töltik, s több gyanúsított ellen Zalaegerszegen, Győrben, Sopronban folyik bírósági büntetőeljárás. 19.5«: Híradó 20.00: Üt a döntőig. . 20.10: FC Barcelona—Steaua Bu- curesci. Labdarúgó BEK- aöntő A szünetben: Reklám 22.06: Egy forró nyári este Donnával. Amerikai zenés film 22.45: Betűreklám 22.50: Híradó á. 23.00: Himnusz 2. MŰSOR! 18.00: Ifjú Oroszország IX/6. rés2 19.05: Képújság 19.10: Nas ekran 19.30: Pa ja Jovanovic 20.00: Holland korrupció. Holland tévéfilm 21.30: Híradó 2. 21.50: V. nemzetközi karmesterverseny 22.20: Súlyemelő Európa-bajnokság 22.50: KéDÚisáe BESZTERCEBÁNYA: 19.30: Tv-híradó 20.05: Mával a holnapért 21.15: A nemzeti bizottságok munkájáról 21.45: Autósok, motorosok magazinja 22.25: A televízió archívumából 23.05: Hírek 2. MÜSOS: 19.30: Tv-níradó 20.10: Steaua Bucuresti—FC Barcelona labdarúgó BEK-döntő 22.05: Időszerű események 2. 22.16: Idd járás-jelentés 22.20: Ez történt 24 óra alaitt 22.30: Muslca Nova Slovica. 4. rész MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 4-től: Hajókkal a bástyák ellen. Színes szovjet történelmi kaland- film. Háromnegyed 6-tól: Lady Chatterley szeretője (1-8). Színes, szinkronizált francia—angol film. 8-tól: Orfeusz és Eurydiké. ÚTTÖRÖSOROZAT: Hajókkal a bástyák ©Men. — Balassagyarmati Madách: Fél 4. háromnegyed 6 és 8-tól: Hideglelés (14). Színes Lengyel fiiam. — Pásztói Mátra: Nines kettő négy nélkül. Színes, szinkronizált olasz fíilan- vígjáték. — Nagybátonyi Bányász: Mi lenne. ha... (14). Színes szovjet film. — Nagybátonyi Petőfi: Aladdin és a csodaMm- pa. Színes, szinkronizált japán rajzfilm. NOGRAD, a Magyar Szóda lista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága fte • Nógrád Megye» fanáe» lapja Főszerkesztő: triNCZI ISTV ANNI Szerkesztőség: Salgótarján Palóc* irort tér 4. feiefoo tft~9?l Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-59«. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelő« kiadd: BÁLINT TAMAS. • Nógrád Megvet Lapkiadó Vállalat teareatóla Kiadóhivatal *»igót.ar1án Palóc? Imre te» i. Telefon: 12-542 1>lex • 229 109 Iránvftószám • 9101 Terjeszti * Magvar F!«r»z#*thető • bármelv bfrMpke/hesílő postahivatalnál « hlrlankezbe^uöknAi * Posta h«rlar»ű/lei«lben a Hirlaoeló*i7eté*i ( itfv ellátási Irodánál (BELÍR) Budapest, v József nádor tér I 1900 közvetlenül, vagv postautalványon, valamint átutalással i HFLIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra Fló fizetési díj egv hónapra. I* forint, negvedévra* 129 formt, egy évrej álá forint. Eloalütjau a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vadatat. SlOl Salgótarján. Palóca Imre tár 4 PL- 94 Felelő« vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató hu ISSN 8133-1551