Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-08 / 107. szám
Az első negyedévben ugrásszerűen megnőtt a lakosság Igénye a perlit és a szálas szigetelőanyagok iránt. A KOSZIG pásztói perlitfeldolgozó gyárában a tervhez képest 139,4 százalékkal kellett több szigetelőanyagot gyártani. — bp — Aczél György látogatása Heves megyében Aczél György, az MSZMP Aczél György Heves megyei látogatása szerdán a Könnyűipari Gépgyártó VálVILAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK) NŐGRÁD az m'szmp nócR.ÁQ 'Megyei bizöVtísAga és a megyei tanács lapja —trim—a« n 11 .Mra^íjsaii—rqij..«iiiwg XLII. ÉVF., 107. SZÁM URA: 1.60 FORINT 1986. MÁJUS 8., CSÜTORTOX Vb-ülés Posztón, Rétsógon Munkaidő és szolgáltatások, hatósági munka eredményeinek írásos vissza* Politikai Bizottságának tagja, az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója, kétnapos látogatást tett Heves megyében. Kedden Egerben, a megyei pártbizottság székházában Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára fogadta. Ao2él György ezután a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolát kereste fel, majd a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjaival folytatott eszmecserét napjaink legfontosabb ideológiai és politikai problémáiról. Tájértekezletet tartottak az általános iskolák fakultációjáról Heves, Hajdú-Bihar és Nógrád megye tanácsainak iskolai csoportvezetői Salgótarjánban, a megyei pedagógus-továbbképzési kabinet könyvtárában. A tanácskozáson megjelent Dávid László, a Művelődési Minisztérium osztályvezető-helyettese. A vendégeket dr. Szalánczay György, a Nógrád Megyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetője köszöntötte. majd átadta a szót, dr. Eúzás Zoltánnak. a Heves Megyei Tanács megbízott iskolai csoportvezetőjének. Heves megyében 1984-ben, a kezdés évében 26 általános iskolában szerveztek 79 fakultációs csoportot. Elsősorban a Művelődési Minisztérium programajánlataiból választottak, fi gyelembe véve a helyi adottságokat. A legkedveltebbek ezek közül a számítástechnikai és a háztartási ismereteket bővítő órák voltak. Egyes fakultációs foglalkozásokat tanrendben oktatnak, és vannak olyanok is, amelyeket töm- bösítve jellegétől füagően. A föld. víz. leveaő védelmét elsajátító csoport például egyszerre tartja meg óráit. laiat egri gyárában folytatódott. A gyárlátogatás után Aczél György részt vett az MSZMP megyei oktatási igazgatóságán tartott kommunista aktívaértekezleten és a legfontosabb ideológiai és politikai kérdésekről tájékoztatta hallgatóit Aczél György Heves megyei látogatása a 8600 hektáron gazdálkodó Hatvani Lenin Termelőszövetkezetben fejeződött be. Ezután a Hajdú-Bihar megyei Tallódi Sándor tartotta meg beszámolóját. Elmondta. hogy szűkebb hazájában a számítástechnikai fakultáció mellett nagy érdeklődést váltanak ki a műszaki rajzolást és a KRESZ-t elsajátító órák. Végül Szabó Miklós, a Nógrád megyei művelődési osztály tanulmányi felügyelője tartotta meg ismertetőjét Megyénkben is a számítástechnikai fakultációk a legnépszerűbbek. Ezt követik az idegen nyelvekkel és a társadalomtudományokkal foglalkozó órák. Nógrád megye sajátos helvzetben van azáltal, hogy aprófalvas település: sok helyen körzeti iskolába iárnak a gyerekek, az alacsony létszámú osztályokban nincs meg a választási lehetőség. A jövőben meg kell teremteni a kiscsoportos foglalkozások feltételeit ezeken a helyeken is. Az érdekes, a sok, jól hasznosítható tapasztalatot közreadott beszámolók után a Művelődési Minisztérium képviselője válaszolt a felmerült kérdésekre, majd délután a vanyarci szlovák nemzetiségi általános iskolát látogatták meg a szakemberek. Pásztó Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága tegnap tartatta ülését. A testület a napirendek sorában előterjesztést hallgatott meg arról, hogy a város miként működik közre a községi tanácsok te* iepülésfejlesstő tevékenységének segítésében, majd a városfejlesztési és -gazdálkodási osztály, valamint a mű* velődési-egészségügyi és sportosztály ügyrendjének jóvá* hagyására került sor. A következő téma nagy érdeklődésre tartott számot, hiszen a város területén működő hivatalok, kereskedelmi, szolgáltató szervek, intézmények nyitva tartásának felülvizsgálatáról szólt az előterjesztés. A vb ez évi februári ülésén tárgyalta a társadalmi munkaidőalap védelmének feladatait, a tanács és szervei munka- és ügy-félfogadási rendjének szabályozását és határozatot küldött az egyes egységeknek, hogy tegyék meg a szükséges munkáltatói intézkedéseket a munkaidő- alap javítása érdekében. Kérték a kereskedfeimi és szolgáltató szerveket nyitva tartásuk felülvizsgálatára, s azok Szerdán együttes ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága és központi pénzügyi ellenőrző bizottsága. A tanácskozáson részt vett Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője. A testületek Hámori Csaba első titkár előterjesztésében jelentést hallgattak meg és fogadtak el a KISZ XI. kongresszusának előkészítéséről. Megállapították, hogy az alapszervezeti beszámoló-választó taggyűlések, az intézményi és a területi küldöttgyűlések rendben lezajlottak. többségüket tartalmas vita, nagyfokú aktivitás jellemezte. A Az MTESZ Nógrád megyei szervezete és a CSVTS kerületi tanácsa között érvényben levő munkaterv alapján besztercebányai delegáció járt Salgótar jánban a hét elején. Az Andrej Vigas vezető titkár által vezetett delegáció — tagjai Pavel Repisky titkár és Mária Vidova, a nemzetközi kapcsolatok munkatársa — megbeszéléseket folytatott Botka Miklóssal, az MTESZ megvei szervezet végrehajtó bizottságának titkárával. Paróczai Péterrel. a nemzetközi kapcsolatok bizottságának titkárával és Schreng Miklósné szervező titkárral. A két szervezet vezetői áttekintették az 1985-ben megvalósított műszaki-tudomájelzesére. A tájékozódás során a szolgáltató szervek vezetői elmondták, hogy kedvezőtlen a tapasztalatuk a szombati s z olgál tatás i gényb evételé ről, kevés az ügyfél, a forgalom az üzemeltetés rezsiköltségét sem fedezi. A vb úgy foglalt állást, hogy szükség van a szombati és a hosszabbított szolgáltatás biztosítására, ugyanakkor a munkáltatóknak szigorúbban be keli tartani a munkaidőre vonatkozó rendelkezéseket. Szó került még az ülésen a lakásépítési és -vásárlása támogatásról, új utcanevek megállapításáról. javaslat hangzott el az állami telkek tartós használatba adósáról. Végrehajtó bizottsági ülést tartott tegnap Rétság Városi Jogú Nagyközség Tanácsa is. Az ülésen két napirendet Vitattak meg, elsőként a községi tanácsok hatósági tevékenységének irányításáról, ellenőrzéséről hangzott el előterjesztés. Két évvel ezelőtt fordulópont állt be a rétsági tanács életében, a városkörnyéki Központi Bizottság komgresz- szusi felhívásában és a KB mellett működő rétegtanácsok vitaanyagaiban megfogalmazott célok, a2 ifjsági mozgalom megújulásának irányai többségükben találkoztam a tagság egyetértésével. A viták hozzájárultak a KISZ politikai jellegének erősítésével, a követelmények emelésével, a szervezet fiatalításával összefüggő | elképzelések pontosításához. Személyi kérdésekben a küldött- gyűlések felelősen éltek a korábbiaknál bővebb jogaikkal. nyos egy u ttműködést, s megállapították, hogy az eddig bonyolított tapasztalatcserék tartalmi és formai feltételei mindkét fél részéről magas szinten biztosítottak, s az együttműködés az érdekeit szervezetek. tagegyesül etek részére többirányú segítséget nyújtott gazdasági feladataik megoldásához. A múlt évi együttműködést. szakmai. tudományos és népgazdasági szempontból mindkét fél alaovetően hasznosnak ítéli meg. Tisztázták az 1986. évi együttműködési programot, javaslatokat fogadtak et az 1987. évi együttműködésre és előzetes tervezet készült az 1983. évi elképzelésekről. Az idén a gépipar és a hidroigazgatásá forma bevezetése új feladatok megoldása elé állította a tanács vezetését. A hatásköri decentralizáció nyomán a községi ügyek túlnyomó többségét ma már a községi tanácsi \jsaervek gyakorolják első fokon. Felülvizsgálati kérelmek előterjesztésére a két évben tíz esetben került sor. Eredménye: három esetben megsemmisítette, hét esetben helybenhagyta a határozatokat az illetékes megyei szakigazgatási szerv. Két év távlatában megállapítható, hogy nem kis nehézséget okozott éc okoz még ma is, hogv a teljes körű helyi első fokú hatósági feladatok mellett nagyobb figyelmet kell fordítani a községi szak- igazgatási szervek munkájára. összességében elmondható. hogy a városkörnyéki igazgatási és ehhez kapcsolódó irányítási rendszer bevált A munka további javítása érdekében a mennyiségi szemlélet helvett a minőséget kell javítani. A testület ezután megvitatta a tmács irányítása alá tartozó intézmények tűzvédelmi és munkavédelmi A KISZ Központi Bizottsága és központi pénzügyi ellenőrző bizottsága jóváhagyta a kongresszusi előterjesztésekre, a Központi Bizottság beszámolójának téziseire, a határozatra és a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot. Végezetül elfogadták a KISZ XI. kongresszusa munkabizottságainak feladataira, tagjaira és vezetőire, valamint a szekcióülésók és a lakóhelyi fórum elnökeire vonatkozó javaslatot, ezt a kongresszus elé terjesztik. (MTI) lógia (vízügy) területén zajlik együtt rnaKödési tapasztalatcsere. A Magyar Hidrológiai Társaság és a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezete részéről 3—3 tagú szakemberküldöttség utazik Szlovákiába, s hasonlóan érkeznek onnan szakemberek. A CSVTS besztercebányai kerületi tanácsának delegációja részt vett az MTESZ salgótarjáni Technika Háza programján, látogatást tett a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezetének egyik tagvállalatánál, az Észak-magyarországi Regionális Vízműnél, majd a több évre szóló megállapodás és tervezetek aláírása után visszautazott Besztercebányára. A tartalomból Érdekeltség és vállalkozás (3. oldal) Egy iskala három ága (4. oldal) Az olvasók fóruma (5. oldal) Szovjet békemozgalmi küldöttség hazánkban Az Országos Béketanács meghívására szerdán hazánk, ba érkezett a szovjet békevédelmi bizottság küldöttsége Mihail Jakovlevnek, a Szovjetunió Külügyminisztériuma mellett működő diplomáciai akadémia profesz- szorának vezetésével. A delegáció részt vesz az OBT mai ünnepi ülésén, s a béke- és barátsági hónap több rendezvényére is ellátogat , Vezető népművelők a HNF főtitkáránál Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront OT főtitkára szerdán fogadta a Magyar Népművelők Egyesületének vezetőit. A találkozón Drucker Tibor, az egyesület elnöke tájékoztatást adott a legutóbbi közgyűlésről, az egyesületben végzett szakmai és érdekvédelmi tevékenységről. A baráti beszélgetésen a közművelődés fejlesztését szolgáló társadalmi kezdeményezésekről, az együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak, s megállapodtak abban, hogy erősítik a népfront művelődési bizottságainak és az MNE területi szervezeteinek együttműködését, közösen vállalnak szerepet az egyesületek támogatásában. (MTI) Hz osztrák kamara főtitkára Budapesten Karl Kehrer, az osztrák szövetségi gazdasági kamara főtitkára május 6-án és 7-én látogatást tett Budapesten Lőrincze Péternek, a Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkárának meghívására. Lőrincze Péter és Kari Kehrer áttekintette a kél kamara közötti együttműködés eddigi eredményeit. Hangsúlyozták: a két intézmény a jövőben hatékonyabban kívánja elősegíteni a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztését, magyar—osztrák közös vállalkozások létrehozását. Ezért az érdekalt bankok bevonásával az idén Bécsben szemináriumot rendeznek a magyar beruházást lehetőségekről. Az osztrák szövetségi gazdasági kamara főtitkára találkozott Beck Tamással, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökével, valamint számos magyar vállalat vezetőjével. Kari Kehrert fogadta Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. A találkozón részt vett Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság magyar- orszáigi nagykövete is. Szakemberek láiértekezlete Salgótarjánban Legnépszerűbb a számítástechnika ’A kongresszusi felkészülésről Tanácskozott a KISZ Központi Bizottsága Szlovák szomszédainkkal: Több évre szóló megállapodás