Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

Könyvespolc Fábián László: Az utolsó zsoké Egy következetes gondolkodó Tökei Ferenc portréja A kritikusok már Fábián László első, 1976-ban megje­lent kötete kapcsán (Hazaté­rő lovam körmén virágos rét illatát hozza, avagy furcsa görcs a torokban) felhívták a figyelmet arra, hogy az író azok közé tartozik, akik — prózánk megújulásának je­gyében — kitágították a kis­epika határait: tágabb össze­függésekbe helvezik, ciklu­sokba szervezik novelláikat. Fábián legfrissebb műve a regény és a novellaciklus határterületén helyezkedik el: előbbihez a szemlélet és a cselekmény viszonylagos egy­sége, utóbbihoz szerkezetének szaggatottsága és fejezeteinek lezártsága közelíti. Az utolsó zsoké huszonegy terjedelmes mondatból, egyet­len belső monológból, egy­máshoz fugaszerűén kapcso­lódó lírai emléksorozatból áll. Az emlékező egy középkorú­vá érő, meghatározatlan tár­sadalmi helyzetben és élet- körülmények között élő nő: k’nyíló-becsukódó tudata sza­bályozza a feiezetek sorrend­jét és ritmusát. Az emlékek­ben meghatározó élményei idéződnek meg, eseménysorok, kivágott filmkockákként ki­nagyított pillanatok vagy lát­hatatlan belső történések sor­jáznak, s amikor a valami­lyen szempont szerint össze­tartozó képzettársítások le­zárulnak, hogy újaknak adják át a helyüket, az író közbe­szédekben foglalja össze a le­tisztult gondolatokat, a kiin­duló- és a végpontokat. A kép­sorozatok középpontjában a legnagyobb (azaz, mint az írás végére kiderül: egyetlen) szerelem áll; a titokzatos, az olykor konkrét utalások miatt Edward Stachura lengyel író­ra emlékeztető „erdei ember”, aki „járta az országot, volta­képpen vele volt mindene, abba a hatalmas zsákba min­den vagyona belefért, nvaká- ban lógott a gitár, olcsó bü­fékben, vacak csehókban ét­kezett, de ment mindig, va- lahonnét egyre távolabb akart jutni, és túljutott a legtováb- bon”, de akinek életformája végül elviselhetetlenné válik a nő számára. Az emlékező megszökik a távoli (külföldi) hegyekből, hazatérve újabb kapcsolatokat keres, vagy csak egyszerűen beléjük sod­ródik, hozzá és emlékeihez egyaránt méltatlan emberek­kel vállal ideig-óráig közös­séget, amíg el nem éri az erdei ember halálhíre. Ezzel kezdődik a hősnő bel­ső emigrációja, látszólagos Canossa-járása, voltaképpeni megdicsőülése. „Reménytele­nül távol mindentől”, „egyre közelebb a semmihez” fölnő emlékeiig: magányos áldozata örök ravatal tisztaságát idézi. Fábián László messzire ju­tott a női lélek megismeré­sében. A néhány mondatban összefoglalható cselekmény­vázat végig meg tudja tölteni érzelmi-erkölcsi tartalommal, kompozíciója több művészet­tel is kapcsolatot tart: a ze­nével, a filmmel és a festé­szettel. Sokágú műveltsége azonban időnként tehertétellé válik, utalásai olykor .öncélú­ak. Stílusát erőltetett szókap­csolatok, néha értelmezhetet­len képek teszik zavarossá, de művét mégis inkább a számtalan nyelvi telitalálat jellemzi: eredményei gazdag, kiteljesedő epika felé mutat­nak. (Magvető Könyvkiadó, 1986) F. T. G. Kilencven éve történt Színház a város szélén 1896 — a millennium éve. Pesten teljes hosszában át­adják a Nagykörutat, az And- rássy út alatt megindul a kontinens első földalattija, s ia Városligetben Ferenc Jó­zsef egy nagyszabású kiállí­tást nyit meg. Karneváli hangulatban ünnepli az or­szág a millenniumot. A Vasárnapi Újság 1896. május harmadikai számában új színház megnyitásáról szá­mol be olvasóinak. A színház a Lipót körúton kezdte meg működését. Az első kapavá­gásra 1895 áprilisában került sor, s még ugyanabban az évben; szeptember 24-én te­tő alá került az épület. A megnyitóra a színház az idős írófejedelemtől, Jókai Mórtól kért darabot, aki megírta a Baranghok, vagy a peóniái vajda című szatí­ráját. A darab csúfosan meg­bukott, s három előadás után végleg a süllyesztőbe került. Ügy tűnt, hogy azoknak lesz igaza, akik már előre meg­jósolták, hogy a város szélén épült színház már eleve bu­kásra ítéltetett. Ki merészke­dik majd el az esti órákban a külvárosba, a félelmetes Tü- köry-gáthoz? — kérdezték. Hiszen a villamos is csak a Nyugati pályaudvarig közle­kedik. Ha színházba akarunk menni, ott a Nemzeti, vagy a Népszínház. A Vígszínház pompás, új barokk épülete, a fényes hail, az ékszeres dobozhoz hason­ló nézőtér hónapokon át csak­nem üresen árválkodott, s az igazgató, Ditrói Mór, va­lamint a társulat, (Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, Tapol- czay Dezső, Fenyvesi Emil, s a többiek), csodában bíztak. A „csoda” a megnyitást kö­vető évben, 1897 májusában következett be, amikor a Trilby című francia vígjáték tizenhetedik előadásán a cím­szereplő, Delli Elma megbe­tegedett, s egy fiatal színész­nő, aki még alig fejezte be az akadémia második évfo­lyamát, ugrott be helyette. A kezdő színésznőt Varsányi Irénnek hívták, s az ő —, va­lamint Fenyvesi Emil — bra­vúros alakításának köszön- • hető a siker. A Vígszínház felől ezt követően eltűntek a sötét felhők, s hamarosan a főváros egyik kedvence lett. S, a színház kedvenc szer­zője: Molnár Ferenc. A dok­tor úrral kezdődött, s folyta­tódott a Józsi, majd a. Ör­dög bemutatóiával. Ezt kö­vette a Liliom, melynek pre­mierjére már a forradalom szp’Atől fe'kavari napokban korúit sor Fgv hónán múl­va 1919. március 21-én Ma­gyarországon kikiáltották a Tanácsköztársaságot. A Víg- *r.!nházban —, amelyet a (t)bbi színházzal együtt ál­Bródy Sándor; A Tanítónő című darabjában lépett fel 1908'ban Varsányi Irén, a színház üdvöskéje lamosítottak —, a Liliom, Bródy Tanítónője és a Pyg­malion maradhatott műsoron, s hamarosan megszülettek az új drámai alkotások is: Barta Lajos Forradalom és a Sötét ház, valamint Bródy Sándor színdarabja, mellyel az író az első szabad május elsejét köszöntötte. A Tanácsköztársaság leve­rését követő esztendőben bá­tor művészi és politikai tett volt a Vígszínház Csehov- bemutatója: 1920. május 9-én került sor a Vány a bácsi premierjére, (ez volt Magyar- országon az első Csehov-pre- mier), s 1920—24. között még három másik darabját (a Három nővért, az Ivanovot és a Cseresznyéskertet) is műsorra tűzték. 1921-ben a Faludi .család —, mely kezdettől a Vígszín­ház tulajdonosa volt — elad­ta a színházat Ben Blument­hal amerikai tőkésnek, aki az igazgatói posztot Jób Dá­nielnek ajánlotta fel. A ki­tűnő író. rendező művészeti igazgatása alatt került sor a Csehov-premierekre, ekko­llyen ma a Vígszínház riban mutatták be Capek háborúellenes drámáját, a RVR-t, amelyet a jobboldali sajtó olyan élesen bírált, hogy le kellett venni a mű­sorról. Színre került Brecht Koldusoperája, s számos ma­gyar író, Molnár, Heltai, Szo- mory, Móricz Zsigmond, Zi- lahy, Lengyel Menyhért szín­padi műve. Űj arcok tűntek fel; Gaál Franciska, Tőkés Anna, Mály Gerő, Kabos Gyula, s hama­rosan megtanulta a közönség Gombaszögi Ella, Makay Margit, Lázár Mária, Tolnay Klári, Bulla Elma nevét is. 1935-ben következett be a Vígszínház együttesének leg­nagyobb megrázkódtatása, amikor a Nemzeti Színház új igazgatója, Németh Antal szinte „puccsszerűen” szer­ződtette a Víg számos kivá­lóságát. A nagy vérveszteség­nek volt egy jó oldala is: előtérbe kerültek a fiatalok; Ráday Imre, Muráti Lili, Dayka Margit, Tolnay Klári, s a Vígét „az eszményi ösez- játékkultúra otthonaként” emlegették a kritikusok, s a nézők. A 40-es évek elejéin lett a Vígszínház tagja Kiss Manyi, aki azonnal belopta magát a közönség szívébe, pályájának csúcsán volt Somlay Artúr, népszerűsége csúcsán Ajtay Andor, s a háborús évek so­rán teljesedett ki Tolnay Klá­ri pályája is, aki a színház szinte minden darabjában ját­szott, s közben sok-sok film­ben kapott főszerepet. 1944 decemberében a Víg­színház pincéje üldözött színészek búvóhelye lett. A háború nem kímélte meg az épületet, bomba döntötte romba, s a felszabadulás után a Nagymező utcai Radius moziban folytatta működését. 1951 decemberében adták át az újjáépített Vígszínházát, mely a Magyar Néphadsereg Színháza néven játszott ki­lenc évig, s csak 1960-ban nyerte vissza régi nevét. Gorkij Éjjeli menedékhelye óta —, mely 1945 után az el­ső premier volt —, számos nagy sikerű művet mutatott be a Vígszínház társulata Csehovtól Tennessee Willi- amsig, Shakespeare-töl Ör­kény Istvánig. A legközelebbi premier jú­nius 8-án lesz A Pesti Szín­házban — a Víg kamaraszín­házában — tartják Kessel­ring Arzén és levendula cí­mű bűnügyi bohózatának be­mutatóját. A színház olyan közkedvelt művészei lépnek benn? színre, mint Tábori Vára Bánky Zsuzsa, Tahi Tóth László. Bárdy György és Balázs Péter. De. ez már a Vígszínház történetének egy újabb feje­zete lesz... K. Gr. Tőkei Ferencben a jelen­kori hazai és nemzetközi marxista filozófiai gondolko­dás egyik legjelentékenyebb alkotóját köszönthetjük. Az 1930-ban született filozófus nagyon fiatalon jelentkezett tudományos eredményekkel. Sinológiai tanulmányai a klasszikus kínai irodalom és filozófia történetével, mű­fajéi méleti kérdésekkel fog­lalkoztak. A kínai kultúrát, történelmeit és társadalmat tanulmányozó fiatal gondol­kodó olyan történetfilozófiai problémákkal találkozott, amelyek a mai napig mun­kásságának középpontjában állnak. Röviden arról van szó, hogy a termelési mód fogal­mának akkoriban uralkodó, vulgáris marxista felfogása nyilvánvalóan alkalmatlan volt az ázsiai társadalomfej- 'ődés értelmezésére így Tö­keit az foglalkoztatta, „mi­képpen lehetne a kínai tár­sadalom kutatásában megha­ladni a vulgáris marxizmus­nak akkor még egveduralko- dó kategóriáit”. 1953-ban je­lent meg a Tőke ..Alaovona- lainak” nyers fogalmazványa a „Grundrisse”, amelynek se­gítségéve! lehetővé vált a vulgáris elmélettel szemben a marxi társadalom- és törté­netelmélet rekonstrukciói a. A társadalmi formákról szóló marxi elmélet köznon- ti kategória, a termelési mód totahtäsmak tartalma a termelőerő, formáia ped’? a termelési viszór vök. A Tők°i által a „Grundrisse” pvomám rekonstruált marxi felfogás ~ ^• * •• *•" w szerint a társadalmi terme­lésben az egyének és a ter­melési eszközök összekapcso­lódásának közvetítője min­den termelési módban vala­mely közösség. Az emberiség különböző történelmi korsza­kait pedig annak alapján le­het megkülönböztetni, aho­gyan ez az egyesülés meg­valósul. A marxi történetelmélet re­konstrukciójában elért ered­ményeit Tőkei az 1965-ben megjelent Az „ázsiai terme­lési mód” kérdéséhez című, sok nvelvre lefordított tanul- mánvában tette közzé, amely a mai napig sokat idézett mű, és nemzetközi hírnevet, hozott szerzőjének. Ezt kö­vették az újabb művek, köz­tük A társadalmi formák el­méletéhez, az Antikvitás és feudalizmus, A szocializmus dialektikájához, A társadal­mi formák marxi elméletéé nek néhány kérdése, a Kor- társunk-e Marx? című tanul­mánykötet. Feltűnő az eddigi életmű következetes folyamatossá­ga. Erről a szerző így ír:,.Az -ázsiai termelési mód« fogal­mának interpretálásától.. szükségképpen el kell jutni az antikvitás és feudalizmus fogalmainak újraértelmezé­séhez is. valamint természe­tesen a kapitalizmus keletke­zésének, a tőke ún. -eredeti felhalmozásának« és újrater­melésének problémájához, s magától értetődik, hogy a kapitalizmus világrendszer­ré válásával összefüggésben a szocializmus lehetőségeinek problémájához is.” Életművének talán legfon­tosabb alapgondolata az a meggyőződés, hogy Marx kor­társunk, korunk problémái, válságai megértésének, meg­oldásának feltétele a? erede­ti marxi életmű folyamatos el-ss’éti'tása. Tőkéi Ferenc érdeklődése esvre inkább a szocializmus jelenkori problémái felé for­dul, véleménve szerint a szo­cialista országok rész*-» ko­runk „oaranc'o'óan előírta ho?v reformokkal a tovább- feilődés új formáit irisér’®- tezzék ki, mégpedig lehető­ség szerint közös erőfes’íté«- «='” Fsryfjtta] «rőt emel a fúozófia- és áit-aiiSban pjrp*­IpípUpn« nroVMricta pPpri r--v*hrym-q ioink sikere *■’«)) aTrr>ok hiánvában kétséges le«’ M. L. i Hazai tájakon Nevét a népművészet tette híressé Kiállítás Decsen: Paraszt« zobarészlet A Tolna megyei Sárköznek, hazánk e népművészetéről ismert tájegységé­nek neve már az 1459-bői származó oklevelekben meg­található. A népi eredetű néprajzi táj­név a Sárvíz és a Duma folyó közti te­rületet jelöli A név mindmáig haszná­latos, pedig az ár­mentések nyomán a táj képe teljesen megváltozott. Lapá- lyos terület, és öt községet foglal ma­gában: öcsén y, Decs, Sárpdlis, Alsó­nyék és Báta köz­ségeket, E kis föld­rajzi tájegység ár­tere, dúsain termő fekete földje gazdag életmódot biztosí­tott lakóinak. A Sárközben ma is virágzó nép­művészet első írásos em­lékei az 1715-ös évekre nyúlnak vissza. A híres sár­közi szövésről-fonásról ez időből maradtak írásos fel­jegyzések, amikor a földesúr bizonyos adónemek helyett szőttest kért. Az idők folyamán egyre színesedett, fejlődött a nép­viselet. mely a XVIII. szá­zadban még egyszerű volt. a XIX. század első felében már gazdag, sokféle lett. Az igény­telen. saját készítésű bútorok mellett elterjedt a faragott, festett asztalosbútorok, és a színes cserépedények haszná­lata is. A gazdag és középparasz­tok lakásaikat polgári kénye­lemmel rendezték be, gyö­nyörű viseleti darabjaik lá­dákban hevertek. A két vi­lágháború között a hagyo­mányőrző területek egyre ki­sebbé zsugorodtak. A felsza­badulás után a népművészet minden ágának funkciója és megjelenésíormája is meg­változott. A kezdeti nehézségek után kibontakozott a régi hagvo­mánvkincset őrző és ápoló sárközi népi iparművészet dí­szítőművészeti munkássága. Sárköz nevét, a népművészet tette híressé. 1952-ben Decsen, „Sárköz fővárosában” 36 parasztasz- szony szövetkezetei alakított. Kezdetben népművészeti szőt­tessel. hímzéssel és himesto- jás-készítéssel foglalkoztak. Közülük többen — a legte­hetségesebbek — hivatásos művészekké váltak, vagyis népművészekből népi ipar­művészekké, a népművészet mestereivé lettek. A szövetkezet később kitel­jesedett, bővült, bevezette a hímzett konfekció, népi kis­bútor, népi fazekasáruk, fa­ragott dísztárgyak, népművé­szeti baba, és a népviseleti ruhák készítését — utóbbit a Magyarok Világszövetsége és neves néptánccsoportok ré­szére. Szőttesei (párnái, térí­tői, futói, szódái és hímzett blúzai) országhatárainkon túl is kedveltek. Mintaele- meiket o természetből vet­ték. A szőtteseken: a csillag- rózsa. kerekrózsa, csibészem, vasmacska, párosgalamb, ló­herelevél, a hímzéseken: a kiskutva, baglvos, napos, sü­tőlapátos, „három rúzsa, há­rom levél, bárom lik” mak­kos. pávaszemes, s bútoro­kon: a tulipán és gránátal­ma elnevezés is erre utal. A decsi tájmúzeumban be­mutatják Sárköz falvainak építkezési stílusát, lakás- és öltözködési kultúráját. S. E. Gyulai Pál, a neves kri­tikus zordonan őrködött családja erkölcsein is. — Nem tetszik nekem ez a te kimaradóié élet­módod, Gyuszi — korhol­ta a fiát. — De apa, te is voltál fiatal!.. . Nem mindennap — Voltam, voltam, dt én legfeljebb ha egyszer- kétszer maradtam ki he­tenként. — Egyszer-ketszer ? ,.. Kevés az, apa... — Jó, akkor kimarad óz­tam háromszor-négyszer... mondjuk, ötször.hat­szor... Kimaradoztam hétszer-nyolcszor ... De, nem mindennap, ahogy te teszed!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents