Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

Cserhátsurány határában szorgos asszonykezek kapál­ják & háztáji földet. Egye­sek kukoricát, mások burgo­nyái, napraforgót ültettek a téesztől kapott területre. Ké­pünkön Juhász Istvánná és Horváth Istvánná teszi teen­dőit a határban. Elismerő oklevél a Karancs Szállodának Múlt évi eredményei alap­ján a Karancs Szálloda ön­álló egységet a Hungarhotels vezérigazgatóság és a szak­szervezeti intézőbizottság el­ismerő oklevélben részesítet­te. A kitüntetést tegnap Sal­gótarjánban a Karancs Szál­loda éttermében tartott ter­melési tanácskozáson Hor- vátth Ákos vezérigazgató-he­lyettes adta át a kollektívá­nak. Méltatta a szálloda te­vékenységét, kiemelve azt, hogy az elismerés minden­képpen megérdemelt, hiszen a Hungarhotels 24 önálló egy­sége közül a salgótarjániak a negyedik helyet szerezték meg. A tanácskozáson a Karancs Szálloda igazgatója, Kará- csonyné Sándor Gabriella számolt be az egység VI. öt­éves tervi munkájáról, tava­lyi eredményeiről, s szólt az idei feladatokról. A szálloda VI. ötéves tervét mindenben teljesítette, a tervidőszak vé­gére — a tervezettnél na­gyobb — 35 millió forint ár­bevételt ért el) s nyeresége megközelítette a 4 millió fo­rintot. A múlt évi áruforga­lom jellemzője az étel és a szeszmentes italok forgalmá­ban tapasztalható növekedés. Tavaly a színvonal megtartá­sa érdekében a tervezettnél többet költöttek fenntartásra, ezek közül kiemelkedik a Tajga teázó saját erőből történő felújítása. Az önálló egységben 1985-ben 8 brigád 71 fővel tevékenykedett, és a gazdasági munkát nagyban elősegítette, hogy vállalásukat valamennyien teljesítették. Az ünnepi tanácskozáson adták át a Vállalat kiváló brigádja kitüntetést a Ka­rancs bisztró 12 fős Április 4. Szocialista Brigádjának. Vállalat kiváló dolgozója cí­met 10-en kaptak, míg a Karancs Szálloda 8 brigádja közül 5 aranyfokozatot ka­pott, 20 dolgozót pedig juta­lomban részesítettek. Sokat, jól, sürgősen Rendkívül rövid határidők­re. sürgős rendelésekre dol­gozik az idén a Vegyépszer salgótarjáni gyára. Jelenleg is soron kívüli igényit teljesít a Borsodi Vegyi Kombinát részére. A kazincbarcikai gyárban májusban van az éves felújítási hónap, erre kértek a salgótarjániaktól több munkát. Két darab ka­ut ti zá toroldó autokláv már el is indult Kazincbarcikára, a nagynyomású készülék igen precíz forgácsolási és szerelé­si munkáit követeit. A két készülték együttes értéke meg­haladja a 2 millió 200 ezer forintot. Ugyancsak a Borsodi Vésni Kombinát rendelésére készít csaknem 1 millió forint ér­tékben két darab 34 négy­zetméteres OK fokozató hű­tőt a salgótarjáni gyár, to­vábbá több miint 600 ezer fo­rintért expandált gőzkonden- zátort. Június közepi határ­időre pedig még hat darab fokoaati hűtő elkészítését vál­lalta. összesen 5 millió forint értőkben. Hasonlóan szűkös a gyár­tási ideje annak a két darab 150 köbméteres nitirogénigáz- tárolónafc és -kezelőinek, me­lyeket az Ózdi Kohászati Üzemek kérésére állít elő a Vegyépszer salgótarjáni gyá­ra- A darabonként 32 tonnát nyomó készülékért összesen 6 miIHlió 600 ezer forintot fizet a vevő. Árkádvásár A salgótarjáni Centrum i Áruház három napon.át kínált a korábbinál olcsóbban árukat az áruház árkádsora alatt. ' A pultokon és eiárusítégon- dalaikban férfi-női cipőket, lakástextíliát, konfekcióruhá­kat és kötötiíhoilmdikat kínál­tak az utcán sétálóknak. A | legnagyobb slágert a 138 fo­rintért árult férfivászonnad­rágok jelentették. A félmilli­ós árukészletből kétszázezer forintnyi talált gazdára a 1 tegnap véget ért akció során. Magányos” előadók 99 A meghívó fontos tanács­kozásra invitálta az érdek­lődőket. Háromszázat is ki­küldött a rendező szervezet, megyénk tudományos éle­tének irányítója. Nem akár­kit, a legavatottabbakat kér­ték fel az előadásra és a té­ma sem volt lebecsülendő: a hazai kutató-fejlesztő munka került terítékre. Azt hiszem, nincs a megyében olyan gaz­dálkodó egység, melynek il­letékese szívre tett kézzel kijelenthetné: márpedig ná­lunk minden rendben van! A megjelölt időpontban mégis alig fél tucat érdeklődő to- pörgött az előcsarnokban. Hogy miért? Végtére is az említett szervezetnek nincs annyi munkatársa, hogy az igényesen kiválasztott meghí­vottakat többször is figyel­meztesse: „Kedves XY elv­társ, szeretném felhívni a fi­gyelmét, hogy feltétlenül számítunk önre az értekez­leten”. Megértem, hogy a ta­nácskozások, ülések egymást érik és bizony sokszor már terhes valamennyiünk szá­mára. Ám az felettébb fura, hogy a munkaidőben rende­zett, a gyárak, üzemek éle­tében mindennapos problé­mák megvitatására szolgáló eszmecserére csak ennyien legyenek kíváncsiak. Pedig a nézetek egyeztetése lét­kérdés, az említett témakör­ben, senki nem vonulhat el mellette közömbösen. Főleg, akkor, mikor a fejlesztők azon sopánkodnak, milyen „nehéz helyzetben vannak”. Arra viszont nem gondol­nak, hogy átfogó, központi intézkedéshez szükséges az ő véleményük is, s ehhez te­remtett fórumot a megyei szervezet. S mivel szervezet, hát „megszervezte” — az utolsó pillanatban —, hogy a nagyterem helyett a kiste­remben tartsák meg az elő­adásokat, ne érezzék a meg­hívott szakértők, hogy egye­dül maradtak» (—tw Kevesebb a kamilla Kibontotta számmaiit a Hor­tobágyon a síziikies földek il­latos vimága, s megkezdődött a kami-likiszüiret. Az idei rend­kívül száraz és meleg április­ban nem tudott bokrosodra a növény, ritkák és kevésbé fejlettek a virágok. Emiatt az értékes gyógynövényből je­lentős kieséssel számolnak a szakemberek: a tavalyinak alig felét, ha be tudják gyűj­teni a pusztán. A hortobágyi kamillát a Herbaria balmazújvárosi te­lepén vásárolják és dolgozzák fel: szárítják, osztályozzák, csomagolják, s kamiiltaoilajat is készítenek. A vállalat a ta­valyihoz képest emelte a fel­vásárlási áraikat. Naptár 1986. május 17. Szombat. Paszkál napja. A Nap kél 5.05 — nyug­szik 20.16 órakor. A Hold kél 12.14 — nyugszik 2.23 órakor­☆ 1986. május 18. Vasárnap. Pünkösd. A Nap kél 5.04 — nyug­szik 20.17 órakor. A Hold kél 13.29 — nyugszik 2.43 órakor. Nyolcvan éve született Nagy Karola (1906—1933), a fiatalon elhunyt erdélyi író és újság­író. Nyolcvan éve született Ba­lázs Samu (1906—1981) Kos- suth-díjas érdemes művész. Napos idő Várható időjárás ma estig: Általában napos, száraz idő várható, csupán keleten, délkele­ten valószínű még egy-egy zápor. A mérsékelt, változó irányú szél csak zivatarok idejére erősödik meg. A hőmérséklet délután 22 és 27 fok között várható. A lottó nyerőszámai: 21, 24, 44, 75, 81 Fock Jenő kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Fock Jenő­nek, az MSZMP Központi Bi­zottsága tagjának, a Minisz­tertanács nyugalmazott elnö­kének, a MTESZ elnökén eK több évtizedes kiemelkedő munkásmozgalmi és közéleti tevékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászló- rendje kitüntetésit adományoz­ta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ad­ta át. Hétfőn 10-kor: fórumon a Nógrád Volán Cseles leszek Kérem, ne gondoljanak semmi rosszra! Mindössze ol­vasom az újságunkban, hogy az újságunknál — hétfőn, pontban 10 órakor — újfent sor kerül egy izgalmasnak Ígérkező fórumra. Mármost: munkám miatt, sajna, részt én azon aligha vehetek, így hát a majd ott ülőknek ezen úton üzenek. Kezdeném azzal, nagy sietve készülődnék, s hogy a fórumra idejében odaérjek, egy éppen érkező autóbusz­ra azon nyomban felugornék. Bérletem nincs, jegy per­sze egy se, de két-három megálló csupán, csak nem bú­kok bele, talán ez alatt egy ellenőrbe ... Nyugodtan he­lyet foglalok egy hölgy mellett. aki úgy külsőre igen kellemes: a harmincon még biztos innen, szép, nyugodt arc, tiszta tekintet, alakja kifogástalan, ölében nagyocs­ka kézitáska, keze pedig rajta pihen. Így, ahogy van, vonzó a nő egészében. Hej, ha nem fórumra sietnék... Most mindjárt megszólítanám, barátságosan beszélget­nénk, s a végállomásig akármi is megeshetnék ...De —. mit tesz isten — ő szólít meg: — Kérem ellenőrzésre a bérleteket és jegyeket! —, s kézitáskájából, bizonyságul, hogy nem tréfál, kiemel egy szép piros, ellenőri karsza- lagot. ........ , Szégyenkezve kifizetek egy százast az ifjú hölgynek s míg ő az utasokat szép sorjában ellenőrzi, gondolko­zom a büntetésen. Azon, hogy a letűnt időkben — nem oly rég — egyenruhás ellenőrök vártak a megállóban a buszokra, az ember már messziről észevette őket, s ha - nem volt jegye, bérlete, egyszerűen leszállt ott. ahol az ellenőrzést elkezdték a volánosok. Most azonban? — cselesek lettek. Nem baj — tűnődök a dolgon —, hát majd én is cseles leszek. Hogyan? — nos, megvárom pél­dául. hogy elérjem a 70 évet. Hallom ugyanis, a szak- szervezet kivívta, vagy majd ezután kivívja, hogy a he­lyijáratokon ingyen utazhat mindaz aki elmúlt 70 éves. Addig pedig...? —, hogy ú if ént megint be ne dől­lek egy ilyen szén és csinos Volán-cselnek —, vagy cse­lesen mrnam is bérletet veszek. Ügy olcsóbb és meg- nvnatatóbb. Szóljon hozzá, kedves főnök: jöhetnek az e’íetiő“”k.f Szavamra, ha ott lehetnék, mindezt szépen elsorolnám — a NÓGRÁD Volán fórumán. fku-C) f t r* * • megállapodás szerint A pénzügyminiszter, vala­mint, az építésügyi és város- fejlesztési miniszter módosí­totta a lakásépítés munkálta­tói támogatásáról szóló PM- ÉVM együttes rendeletet. En­nek alapján a munkáltatói kölcsön lejárati idejében a dolgozó és munkáltatója sza­badon állapodhat meg. A lakáshoz jutás feltételei­nek javítása érdekében — az állampolgárok javaslatai alap­ján — célszerűnek látszott feloldani a lakásépítési alap­ból nyújtott vállalati kölcsön törlesztési idejének korlátozá­sait. A korábbi rendelet sze­rint ugyanis a vállalati köl­csön törlesztésének ideje nem lehetett hosszabb, mint az adott hitelcélra nyújtott álla­mi, vagy bankkölcsönre meg­állapított időtartam. A módosítás a Magyar Köz­löny 19. számában jelenik meg. — Kitüntetés. Az Elnöki Tanács Gács Rezsőnek (Rodolfo), az artistaművészek szaiÄSzervezete elnökének, a Művészeti Szakszervezetek Szö­vetsége alelnökének 75. születésnapja alkalmából ki­emelkedő művészi munkája és a szakszervezeti mozga­lomban több évtizede vég­zett eredményes tevékenysé­ge elismeréséül a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. — Megközelítőleg három­ezerrel csökkent Nógrád me­gyében öt esztendő alatt a fogyasztási szövetkezetek tag­létszáma. Ezzel szemben a részjegyalap a korábbi hu­szonnégy és fél milliónak ma már majdnem a négyszerese­— Balesetek. Pénteken a déli órákban Pécelem, az állomásról Budapest felé kiinduló tehervo­natiból három kocsi kisiidoti. Az egyiiík kocsi rakománya benzin, ezért mindkét pályát lezárták a vonatforgalom elől. Személyi sérülés nem történt. A szakemberek megkezdték a helyreállítást és a baleset oká­nak kivizsgálását. ❖ Pénteken, a reggelű órák­ban. a megyeszékhelyen is baleset történt. A litkei út­kereszteződésben lévő gyalog­átkelőhely közelében figyel­metlenül haladt át a? úttes­ten Tóthné Sirlvök Hilda bá- tonyterenyei lakos, akit egy személygépkocsi elütött A gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szen­vedett. A baileset ügyében a rendőrség folytatja a vizsgá­latot. Múzeumi világnap 18-án Eßif vasárnap a múltból „Legyen vendégünk min­denki mára / Kisded és deák, anya és lánya / Csendbiztos, obsitos és a pap / Mert má­jus tizenkilencedike / Múze­umi világnap 1” Ezek a vidám sorok a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum előtti térre hívják hétfőn, azokat, akiket érdekel, milyen is volt régen egy vasárnap. A program rendkívül vi­dámnak és egyedinek ígérke­zik, miközben a rendezők igyekeznek a régi vásáros hangulatot hűen visszaadni. Kiépítik egy napra a sátor­utcát, ahol elfelejtett mester­ségekkel ismerkedhetnek meg a járókelők. Ugyancsak ebben az utcában állítják tel a vásári porondot is. A vi­lágot jelentő deszkákon pa­rádés mutatványok is helyt kapnak. Lesz bohóc, fakir, és tűznyelő, a legnagyobb iz­galmait egy má'gus ígéri a né­zőknek. Az egyik legkiválóbb diákszínjátszó társulat Lu­das Matyi vidám történetét viszi színre, majd sor kerül egy kegyetlen sorsüldözött betyár kalandjainak bemu­tatására is. A zenét egész napra a Düvő együttes bizto­sítja. Ezenkívül számos meg­lepetés, érdekesség várja reggel kilenctől délután né­gyig, a kicsiket és a nagyo­kat egyaránt a múzeumi vi­lágnapon. Vasárnap, május 18-án, — a múzeumi világnapon — a Petőfi Irodalmi Múzeumban 11 órától a Huszárik-emlék- kiállításon, a Nyugat Emlék­múzeumban 16 órától a Tóth Árpád-emlékkiállításon tartanak a kiállítások rende­zői tárlatvezetést. — Tűzgyújtási tilalom felol­dása. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi MirdÄterium — a Belügyminisztérium Országos Tűzol tóparancsinokságával egyetértésben — május 17'bal feloldjia az erdőkre és az trdőköaeli területekre ápri­lisban elrendelt általános tűz­gyújtási tilalmat. — A PÁRTTÖRTÜNETI INTÉZET munkatársai lá­togattak el a hét végén Sal- g ótarjánba. Itt-tanú -.kodá­suk idejét a megye kulturális életének, idegen, orgalmának megismerésével töltik. Szőlősgozdák, figyelem! Tévéműsor termelőknek A háztájiban, kedvtelésből szőlőt tartó gazdák figyelmé­re tarthat számot a televízió második programjának ma este hét óraikor kezdődő „öt­letek” című műsora. Ebben szó lesz az egy esztendővel ezelőtti kemény tél okozta károk ellensúlyozásáról, hi­szen azok most, a szőlő fafca- dásakor mutatják igazán a múlt évi „arcukat”. (Nem té­vedés ez. hiszen az akkori fagyok után a törzsben lévő tápanyagokból még ki tudott hajtani a növény.) Tapasztalt kertészmérnök, dr. Pálfy Ká­roly bőséges illusztrációvá! szolgál az érdeklődőiknek. Megtudhatjuk tőle, hogy a re­generáció inkább ügyességet mint költséget kíván, s na­gyobb figyelemmel a károk csökkenthetők. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVI7 \ A RFOÍ.Y AMA* Érvényben: W8«. májas 17-től ZB-ig. vételi eladás* Art MM Ft-bPr Angol font 6905,52 6919.34 Ausztrál dollár 3251,84 3258.2« Belga frank 100.2« 100 Dán korona 553,0 554 " Finn márka 883,3* 88" * Francia frank «41.84 «4" Holland forint 1*16.07 181' Japán yen 11000) 273.84 Kanadai dollár 3290,8« 329- •* Kuvaiti dinár 15630.41 156«i ­Norvég korona «00 4« «01 -r NSZK-márka 204«.83 2050 ­Olasz líra Pftoo) 28.86 29 w Osztrák schilling 2*1.1* 281 ­Portugál escudo 30.53 3« T* Snanyol peseta 32.22 3*» **» Sváici frank 2460.7« 2*6* Svéd korona «*»5 53 63« «1 Tr. és cl rubel 27*T*0 2»n** oo TT«5/»k-dofl ár «5^«. 57 4535 c*» ECU íKfízos «401.36 4470.3* Az államközi mcrinatwxMqotr'"! alaonlő *ivatalofi 'irfM—arnnk vál­tozatlanul az ISUfi. február 11-1 kUztéseetf megfelelően vannak érvén vb en. NOGRAD, a Hagyat Szocialista Munkáspárt Ndgrád Mellyel Bizottsága da a Nógrád Megyei Tanács lapja. EdszerfcesrtOt VTNCZF IS TV ANNE. Szem tsztd sági Salgótarján, Paid« tan Sár i Telelőm tt m. Főszerkesztő: 11-501. Sportrovat: 14-55« Kiadja a NAgrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: BÁLINT TAMAS, a Ndgrád Megyei Lapkiadd Vállalat Igazgmtdja. Kiadóhivatal: Salgótarján Pa Idea Imre te* I. Telefon: IS-542 Telex »IIS Irányítóiam Unt Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető- bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál « blrlapkézbesltőhndl » Posta hírlapüzleteiben és a BlrlapelőflzetéM és Mkitasl Irodánál (HELIR) Budapest, v József nádor tár I. ISO# kőzvdtlenfll, vagy postautalványon, valamint itut alással a BELÍR *15—s«l#l pénzforgalmi lelzOszámra Elő fizetést ŐU egy hónapra: IS forint nee ElőáUMjM • Ndgrád Hegy«4 Nyomdaipari Vállalat, an Salgótarján. Palóca tanra M» «. KJ M. Pofe&a------------------------------------------- - --------- ’ lt > forint, egy evrej ua Huaai Gumós HU • é* ti» jMiwgp

Next

/
Thumbnails
Contents