Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
Balázs Samura emlékezünk Nvolevanéves tenne május 18 -án, öt esztendővel ezelőtt halt meg. Érdekes-értékes alakja volt a magyar színpadnak. Megjelenésében, testtartásában, areélében volt valami gunyoros, ugyanakkor elegáns, mondhatni előkelő. Mennyi negatív, reakciós, ellenszenves figura bőrébe bújt bele gazdag pályája során! Bánffyhunyadon született 1906. május 18-án. Színészdiplomáját 1928-ban kapta meg Budapesten, aztán Kolozsvárott lépett színpadra, játszott 1937-ig. Az ott vendégszereplő Bajor Gizi partneréül választotta az Azrába. Ez meghatározó volt további pályafutására, innen útja ugyanis a Nemzeti Színházba vezetett Klaszikus és modern darabokban, a legkülönfélébb szerepkörökben lépett a közönség elé: a Pygmalion Pickering ezredese, Az ember tragédiáiéban Rudoli császár és Lucifer, a Vízkereszt Malvoliója, von Walter az Ármány és szerelemben, Kent a Learben, a Peer Gynt Gomböntője —, mind más és más jellem, ő azt vallotta: „Azonosulj és ítéli! Ne mozdulj ki a színpadi figura világából, de ne add fel magad.” Ézt az elvet követte játékában, ezt tanította a főisBalázs Samu és Márkus László Molnár Ferene Egy, kettő, három című egyfelvo- násosában. kólán 1946—52. között, a színészi mesterség tanáraként. Filmezni a negyvenes évek elején kezdett 1951-ben két filmszerepéért — a Különös házasság kanonokja és a Dalolva szép az élet Réz Győző karnagya — Kossuth-díjjal tüntették ki. Jellegzetes alakja fel-felbukkan a televízióban bemutatott sorozatfilmekben: Liliomfi. Bakaruhában, Utószezon stb. 1966-ban, 60. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. 1970-ben ment nyugdíjba — de nem nyugalomba. Sokat és szívesen rádiózott, és a Madách Színház színpadán bukkant fel jellegzetes alakja, mint a Spanyol Izabella Talavéra püspöke, az Álomfejtés Ferenc Józsefe, és mint Firsz a Cseresznyéskertben. Ebben felejthetetlen volt. Érdemes belelapozni a róla írt kritikába Az azó+a elhunyt Nagy Judit írta ró- róla a Fiim. Színház, Muzsikában: „zordon méltóság, ellenállhatatlan humor” jellemezte. „Két lábon járó méltóság” — olvashattuk másutt Csendben, hírverés nélkül élt. 1981. szeptember 25-én távozott örökre. A Népszabadság nekrológjában olvashattuk róla: „Légköre volt. Valami sajátos, fanyarul mél- tóságos hangulat vibrált a színpadon, ha megjelent. Valami csak rá jellemző három lépés távolság, ami azonban paradox módon mégis szinte testközelbe hozta nézőjéhez az ábrázolt alakot”. Csiesikov, Sartorius, AI, Firsz — hiányzik. Szeretettel emlékezünk rá. E. M. Őskoponya Tolnából Á zátonyon lelt ősember Lefényképezett Magyarország B ármely égtáj felé indulunk Budapestről, a Ferihegyről fölszálló repülőgép rendszerint már el is hagyja az országhatárokat, mire a keltő repülési magasságba ér. Közhellyé vált, bogy kis ország vagyunk, így érezzük. S valóban, alig pár éra alatt autóval is egyik végéből a másikba érhetünk. Vonattal már jóval nagyobbnak tetszik az ország, a hosz- szúra nyúlt utazási idő miatt, ez is bizonyítja, minden relatív. Hátha még lovon járnánk. A rólunk kialakult, s itt-ott még makacsul tovább élő romantikus sztereotípiák srorint éppenséggel járhatnánk, ha már úgyis lovon érkeztünk a Kárpát-medencébe több mint ezer esztendőnél ezelőtt. De félre a tréfával. Egy pár éve kiadott kis atlasz közti, hogy területi nagyság szerint a föld 169 országa él983-as adat) között a 104. beivel foglaljuk ei, népesség szerint pedig az 53. helyen állunk, népességben kicsit előttünk jár Chilié, kicsit mögöttünk Mozambik. Többek között, persze. S a lélekszám azóta is változhatott, számunkra nem éppen kedvezően. Ezek szerint tehát nem kt vagyunk olyan kicsik, mint gondolnánk, ha messze lg vagyunk a nagyság fogalmától, ha csak egy atlasz adatait tekintjük. Dehát nekünk nemcsak térkép e táj, hogy Radnóti Miklós megrázó versének szavaira utaljunk, a haza —, s tá- gabb értelemben Közép-Európa és maga Európa — nemcsak földrajzi fogalom, meg- esak nem is csupán társadalom-, gazdaság- és politikatörténet összessége, hanem ennél jóval több is. szellemi magatartás kérdése, etikai norma. Még akkor is így van «, ha ennek ellenkezőjéről csak századunkban oly gyakran véres tapasztalatok árán szerezhettünk tudomást, ha éppen túléltük. Radnóti Miklós például milliókkal együtt nem élte túL, a költőt fájdalmasan sok más fiával együtt szintén Európa, s benne e haza ölte meg. Mégis, nekünk szülőhazánk ez a táj, egyetlen égbolt borul fölémk, egy ég óv és fenyeget. Vajha tisztában lennénk ennek a tágabb ösz- szefüggásnak igazi jelentőségével. Hány Magyarország van ? A kérdés költői, a válasz egyértelmű, természetesen egy. Mégis, Magyarország-kép rengeteg létezik. Történelmileg is más és más, egyénenként szintén változik. S a kép milyenségét a távolság is befolyásolja, hiszen például a zöld erdő messzebbről kék. Már van olyan albumunk, amelyik űrhajóból készített színes fényképfelvételekkel mutatja be hazánkat, onnan, ahol a madár se jár. Hozzánk azonban egyelőre még közelebb vannak a madarak, nézőpontunk földhözragadtabb. Időnként azt hisszük, a tudomány csodája önmagában nem menti meg az embert, ha nem nő fel saját találmányaihoz. Másfajta gondolkodásra tenne szükség ahhoz, hogy a jövő ne csússzon ki az ember kezéből, ne fogyhasson el talpunk alól a föld, körülöttünk a levegő. Meg kell őrizni tájainkat, hogy tájaink is megőrizhessenek minket. kj iféle tájakat? Szelényi Károly Magyarország című fotóalbuma ezek közül a hozzánk legközelebb állókat. a szülőhaza tájait mutatja be. A képekhez Lázár István írt bevezetőt, a verses idézeteket pedig Székely András válogatta igen jó érzékkel. Szelényi Károly két évtizede kezdett fotózni, kezdetben múzeumi műtárgyakat, műemlékeket örökített meg. Miként maga írja, a hetvenes évek közepétől , Budapestről és Balaton szőlősről, második lakóhelyéről járta be az országot. hogy lefényképezze mindazt, ami száméra a hazát jetenti tájban, tárgyban és emberben, ember és környezet együttélésében, egyUÓGBÁD — 1986. május 17-, szombat másra hatásában, sorsokban, közösségekben, történelemben. Ismételten kiderült, hazánk viszonylagos kicsinységében is tájhazék összessége, varázsa legalábbis számunkra a különbözőségek harmóniájában nyilatkozik meg. Miként a közös sorson belül különböző volt a történelem, másként alakult a közösségek sorsa, így mai tájainknak is kicsit különböző az area, más mentalitású közösségek sajátos szellemiséget őriznek. Találóan utal erre Lázár István is, amikor azt írja: „A népelegy kissé más arányú ötvöződése, a közelebbi századok ezernyi következménye, eltérő szomszédság és szomszédolások, a más irányokból és más arányokban ellesett életpéldák, s a történelmi védettség és kiszolgáltatottság változatai is elegendően magyarázhatják a különbözőségeket nyugatabbra és keletebbre”. S zelényi Károly fotóalbuma 209 színes fényképpel mutatja be a hazát. A szerkesztő több mint kétezer felvételből válogatott. A képanyag kiienc tájegységre tagolódik: Buda, Dunakanyar, Észak-Dunántúl, Balaton és környéke, Dél-Du- nántúl, Alföld, Nyírség, Észak-Magyarország, Pest. A Budáról induló út során föltárulnak az ország rejtett szépségei és hangulatai. Ezt az utat járja be írásában Lázár István is, hogy végül megjegyezhesse: „Vannak vendégeink. Mi itthon vagyunk. Együtt jártunk, együtt vagyunk Budapesten. Magyarországon. Európában — a földön”. Gyönyörű és mindenütt kívánatos példa, egyúttal sürgető kötelesség népben, nemzetben és emberiségben gondolkodni. Képben, szóban is ezt erősíteni. Kinek-kinek azon a földdarabon. ahol élnie adatott. Nekünk Magyarország ez a hely. (Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1986.) Ennek a Gyurinak valahogy laposabb a fejeteteje. Nem olyan ívelt, mint az ifjabb vagy idősebb Györgyöké általában, hanem egy kevésbé emelkedő vonalat követ; akár azt is feltételezhetnénk, hogy jól megkólintotta valahol valaki. De nem! A szóban fofgó Gyurit senki sem gya- pálta meg veszedelmesebben, hanem épp’ ellenkezőleg: töretlen koponyával vészelte át mindazokat az éveket, amelyeket a föld feletti járással- keléssel töltött el. s azokat is, amelyeket immár odalent szunnyadóit át az alatt a legkevesebb húsz, de megeshet. hogy nyolcvan évezred alatt. Ez a Gyuri — minden Gvör gyök tiszteletreméltó ősapja — ugyanis nem annyira homo sapiensként, tehát a tudományos értelemben vett ember ként tengette életét, hanem sokkal inkább homo neander- thn’ensisként, azaz jégkorszaki ősemberként. így született meg itt a Kárpát-medencében. s í®v került be aztán teteme az ösduna árterének kavicsmezőjébe. ahonnan tavalv a bajai Magyar Hajózási Kisszövetkezet kotróhajója kiásta. Későbbi ..keresztapja”, Szőr György Madoesa környékén szolgáló kotrómester fedezte fel, amint megvillantja barnás-veres koponyatetejét a szürkésfehér kavicsok között, s ugyancsak ő érezte kötelességének, hogy el ne kallódjon a gépe útjába került emberdarab. Utánanyúlt, felvette, hazavitte. Előbb iskolás kislányának szánta, de aztán megbi- zsergette a kíváncsiság: hátha valamivel több ez a vízi ajándék, mint aminek első pillér natra látszik. Be is kopogott vele a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumba, ahoi előbb — ez év februárjában — köszönettel átvették, majd a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia biológiai osztályának antropológiai bizottsága kihirdette róla, hogy Szőr György lelete európai szenzáció. Lévén ez a maradvány az egyik legteljesebb előemberlelet szerte Köaépkelet- Europaban! <■— ____ „ äsSSÄ- 1 f Szőr György, a megtaláló és az európai hírű lelet Tucatszám gyűltek össze Szekszárdon a csupán csak óvatos becslésekre. előzetes minősítésekre vállalkozó magyar tudósok. Zárt ülésüket két akadémikus — Tigyi József biológus és Bökönyi Sándor állattartóé ősrégész — veTigvl József akadémikus a Madoesa környékén előkerült koponyaleletet ismerteti. zette. Szoros határidőket megjelölve megállapodtak, hogy kik mit tegyenek az őskoponya vizsgálatának az érdekében. Szentágothai János, az MTA elnöke például Tolnai Gyuri neoroanatómiai vizs-t gálatáf fogja igen rövid időn belül elvégezni: Greguss Pál, a Budapesti Műszaki Egve- tem professzora lézeres fényképezéssel elemzi majd a le* letet; Bacsó Józsefek pedig a debreceni atommagkutató intézetben fogják vallatóra a Kárpát-medence eme tiszteletreméltó őspolgárát... Az összesen nyolc tudósi közösségre bízott külső mérés és belső elemzés eredményeként nyilván az is kiderül majd. hogy Tolnai Gyuri férfi volt-e valójában. Mert már ott, a szekszárdi múzeumban elhangzott egy olyan ellenvetés, hogy Szőr György keresztfia esetleg lány lehetett. Ezt a nagy kérdést a Gyenis Gyula egyetemi docens vezette antropológusoknak kell majd tételesen eldönteniük; remélhetőleg egy határozott igen vagy nem kíséretében. Egy szó. mint száz: a tudományos szenzációk hazai listája ismét gyarapodott, mégpedig egy ritkán kézbe fogható, nagy lelettel. Azzal a lapos koponyatetővel, amelyet az igen alapos elemzés után leghamarabb 1988-ban állítanak maid ki, természetesen Szekszárdon. a „begyűjtés” és a legelső össztudományi értékelés színhelyén... A. U f Visszafelé Sárosy Andor, a behe- mót termetű énekes színész, a kedves bormegisz- sza a húszas évek vegén a Teréz körúti színpad tagja volt. Sárosy nem ivott sokat, de a kevés is megártott neki. Ezért vezette be Nagy Endre, a színház művészeti vezetője a lehelőpróbát. A színházba érkezéskor Sárosynak rá kellett lehelni Nagy Endrére. Egy ihien próba után a színész feltűnő vidáman dülöngélt be az öltözőbe. — Volt fejmosás? — kérdezték a kollégák. — Ál — legyintett SárostI- — Ma becsaptam a direktort. Visszafelé leheltem! Keszthelyi kulturális kínálat Gazdag és változatos kulturális programmal várja az idei nyáron a hazai és külföldi vendégeket Keszthely. A sokszínű kínálatból kiemelkednek a Festetics kastélyban és a karmelita templomban rendezett hangversenyek. Nem hiányoznak a programból a kiállítások sem. A balatoni múzeumban Goya grafikáiból, a Goldmark Művelődési Központban Mikus Gyula festőművész alkotásaiból nyílik tárlat. Az idei nyár újdonsága a július 4. és augusztus 17. között sorra kerülő Helikon nemzetközi zenei fesztivál, amelynek központja Keszthely lesz. // Önként kötelező n Ifjúságom idején, a hatvanas években a társadalmi * munkának nagyobb volt a becsülete — és a hírverése is. Manapság inkább különböző kötvények kibocsátása és jegyzése a jellemző, s az önkéntességben jóval nagyobb szerepet játszik az érdek, mint a politika. De aeért még számtalan helyen megfigyelhető az, ami engem húsz évvel ezelőtt is bosszantott: az úgynevezett „önként kötelező” dolgok teljesítése. Olyan társadalma munkáról van szó, amelyeket. nem illáik vagy nem lehet elhárítani, mert szervezőik úgy tesznek, mintha valamiféle demokratikus közmegegyezés hatalmazta volna fel őket a .szóban forgó munkálat végrehajtására. Ilyenkor szoktuk mi annak idején közölni egymással. lemondó vigyorgás kíséreteben, hogy a munka „önként kötelező”. Az ilyen „önként kötelező” dolgok mostanság nem tengőnek túl. Akik húsz évvel ezelőtt a legnagyobb hévvel .-toborozták az embereket, ma saját telkükön, kásvállalozások- ban élik ki inkább magukat, igaiz, még néhány éve is részt vettem olyan író-olvasó találkozón, ahol a kirendelt szocialista brigádok csak a brigádnapi ójuk aláírásáért epeked- tek, teljes joggal, his-zen munkaidejük már régen lejárt, és minden elhangzott szó csökkentette annak esélyét, hogy elérik még az éppen induló buszt vagy vonatot. Működnek a régi beidegződések, egy-egy ünnepi alkalommal ma is „önkent kötelező” tapssal honoráljuk a semmitmondó szónoklatot, restelkedve aláírjuk a gyűjtési ívet az éppen esedékes közügyben, odapislantva, hogy mát ajánlottak, mennyit jegyeztek az előttünk aláírók. Arra nem nagyon futja a bátorságunkból, hogy kérdést is feltegvünk, pontosan mire és hová megy a mi pénzünk, felajánlott munkánk, s ha félénken fel is tesszük a kérdést, majdnem bizonyos, hogy a penzbeszedő, aláírásgyűjtő szervező mosolyogva széttárja karját, mintegy jelezve, ő sem tudja pontosan. őt is csak megbízták, jobb. ha nem firtatjuk. Jómagam is havonta többször cinkosságba kerülök értelmetlen és indokolatlan felhívásokkal, körlevelékkel, „önként kötelező” elvárásokkal, amelyekre ugvan legyintek, de aláírom tudomásulvételüket, és a megfelelő pillanatban fizetek és vállalom, amit éppen kell. mert senki .sem akar kilógni a sorból, senki sem akar feleslegesen kérdezősködni, kellemetlenkedni. |y| a már nem vonulok ki a repülőtérre „önként kötélé-' 1 1 zően”, mint húsz éwél ezelőtt, nem ajánlom fel munkabéremet valami számomra teljesen ismeretlen es ésszerűtlen Okból, de azért valahol mélyen — akárcsak polgártársaim ezrei — ösztönösen aláírok, jegyiek nehogy kilógjak a sorból, s ritkán kérdezősködöm. Pedig mostanában, amikor a pénzviszonyok egyre erőteljesebben átveszik a’ főszerepet, talán illenék világosan féltennem a kérdést: önkéntes-e a dolog, vagy pedig kötelező. És persze ugyanilyen világos választ is kellene iraméiig kapnunk a kérdésünkre. Sx. Sb. P. Tóth Elemér
