Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
A felszabadulás emlékei A Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban Sokak emlékeiben élnek a felszabadulás mozzanatai, kitörölhetetlenül. Ám, felnőtt egy generáció, amelynek történelem: iskolai olvasmány, művészi élmény, avagy dokumentumerejű bizonyság. A dokumentumok közelebb hozhatják, átélhe- tővé tehetik az egykori eseményeket. Az. ami egvkoron a mindennapi élet kelléke volt, manapság sok mindent elmond az utókornak. A munkásmozgalmi múzeum állandó kiállításának tablóin nyomon kísérhetjük a történelmet. Dr. Szikossy Ferenc főigazgatóval arról beszélgettünk, vajon miként tükröződik a múlt a múzeumban összegyűlt anyagban? Melyek azok a jellegzetességek, amelyek kiegészítik a történelemkönyvekben olvasottakat? — A munkásmozgalmi mó- ■euxn fontos feladata a ma még fellelhető emlékek gyűjtése. A tárgyaké, dokumentumoké, többek között mind- azoké, amelyek jelzik: hogyan alakultak az események 4944 novemberétől, Batto- nyától 1945. április 4-ig, Ne- mesmedvesig. Az élet megindulásának első jeleiről tanúskodnak a plakátok, felhívás«*, brosúrák, amelyelegelőször a helyi szövget parancsnokságok adtak ki, többnyire két nyelven, liéba egy-egy tárgy is megmaradt, ám az írásos dokumentumok a dominánsabbak. A közigazgatás megszervezéséről adnak hírt a különböző iratok. Megalakulnak a nemzeti bizottságok, a földosztó bizottságok, rendelkezések jelennek meg, igazolványokat adnak ki. Napvilágot látnak az első újságok. A fővárosi, a megyei és a helyi kiadványok mind híradásai a kornak. — Az állandó kiállításon erről az időszakról főképpen « fotók, a plakátok adnak kirt. — Igen. Bár, meglehetősen kevés fénykép készült ebben az időszakban. Érthető, hogy a felgyorsult események közepette nem a megörökítés foglalkoztatta az embereket. A fővárosról és Szeged környékéről őrizzük a legtöbb képet. Ék Sándor, az ismert Plakát a kiállításról festőművész a szovjet hadsereg tisztjeként Budapest felszabad í fásáról kétszázötven felvételt készített. Megjegyzem, Ék Sándor katonai egyenruhája is a múzeum birtokában van. — Mikor kezdődött meg a rendszeres, tudatos gyűjtés s múzeum számára? — Meglehetősen korán. A mai múzeum elődje, 1949-ben jött létre, mint a munkásmozgalmi intézet alosztálya. Az intézmény 1957-ben lett önálló. Ettől az időtől fogva a tudományos kutatás számára is szisztematikusabbá vált a gyűjtés. Több mint egymilliós a gyűjteményünk, amely most is gyarapszik. A Battonyától Nemesmedvesig tárgyalt időszak anyaga nemigen emelhető ki a korszak egészéből. Természetesen vannak igen fontos események ebben az időszakban, amelyekhez több emlék is fűződik. Nem is olyan régen került a múzeum birtokába olyan országos jelentőségű anyag, mint a debreceni ideiglenes nemzetgyűlés és kormány megalakulásához kapcsolódó dokumentumok, vagy fontos személyekhez kapcsolódó igazolványok, mandátumok. Becses tárgyi emlék a zászló, amely az ideiglenes nemzetgyűlés zászlóbontásakor az oratóriumot díszítette. — A kiállított anyag töredéke annak, ami a múzeumban évek alatt összegyűlt. Miként reprezentálják mindezek a történéseket? — A mindennapi élet jeleitől a fordulópontokig, néhány jellegzetesség idézi a kort, természetesen megfelelő eligazítással. Éppúgy megtalálhatók a Vörös Hadsereg által kiadott szükségpénzek, mint a helyi 1, 2, 5. 10 pengősök, a keresedelem megindulását jelző aprópénzek. A földosztó bizottságok munkáját mutatják be a hevenyészett, gyorsan készített térképek, amelyek az új felosztást rögzítik. Nyíregyházán, Abonyban például szükségbélyeget bocsátottak ki, amikor megindult a postaforgalom. Ezek is láthatók itt A katonai egyenruhák mellett néhány fegyver is a múzeumba került. Itt van példáiul egy szovjet katonai repülőgép géppuskája, amelyet a Balatonból emeltek kL De említhetném a tárgyi emlékek között a karszalagokat is, amelyeket a városi polgárőrségek, az egészségügy, avagy a sajtó dolgozói hordtak. Említhetném azt a naplót is, amelyet egy középkoré asszony vezetett Budán decembertől — Ilyenkor tavasszal egymást érik az iskolás csoportok a vár kiállítótermeiben. Milyen elképzeléseik vannak, hogy az újonnan szerzett anyagot is bemutassák? — Idestova egy évtizede áll a mostani állandó bemutató. Igaz, a felnövekvő generációnak mindig tud újat nyújtani. Eddig mintegy két és fél millió látogató fordult meg itt. Tervezzük: az elkövetkező években átrendezzük kiállításunkat. Szerencse, hogy mindig akad valami, ami felhívja a kutatók és az érdeklődők figyelmét. Eldugott raktárak mélyéről, s az események átélőinek emlékezetéből újabb és újabb múltidéző emlékek kerülnek felszínre. így szólal meg a néhány évtizedes múlt azoknak, akiknek ma mindez már csupán történelem. Illyés Gyula szavaival emlékezünk erre az időszakra: „Széttépve élek magam is. Mennyi van, mit sirassak! És mennyi mégis, aminek —, hogy elmúlt már — vigadjak r E. K. Harmónia — az emberiség szükséglete A harmónia fogalma a köztud atban úgy él, mint valamiféle abszolút pozitívum, egyfajta kellés: az, ami kel1, vagyis olyasmi, amit meg keli valósítani, ami ha megvan, jó, ha pedig nincs, feltétlenül tórekedni kell az elérésére. Az ipar vagy a kereskedelem harmonikus fejlődéséről éppen úgy beszélünk, mint a harmonikus házasságról, vagy a gyermekek harmonikus világáról. S ha a filozófia vagy a művészetek fejlődését nézzük, valóban végigkísérhetjük az emberiség ama történelmileg meghatározott törekvését, hogy harmónia jöjjön létre. Már az ókori görögök a kaio- kagathiát hirdették, vagyis a harmóniát a szép es á jó, mégpedig az erkölcsi értelemben vett jó és szép egységében vélték felfedezni. A reneszánsz, az ókori szépségeszmény fel- elevenítője, szintén a harmóniát tekintette vezérelvének. Az emberi test harmóniáját eppen úgy felfedezhetjük Raffaello vagy Botticelli festményein, mint az ember és a természet végtelen összefonódását. Vagy ha Mantegna Szent Sebestyénére gondolunk, arra a f atalemberre, aki megadással, sőt odaadással áll a nyilak elé, akinek eszébe sem jut, hogy védekezzék, vagy a félelem bármi jelét adja, ismét csak a konfliktusmentesség pátriájával találkozunk. A valóság dolgai egyértelműek, minden úgy jó, ahogyan van. s a lázadás gondolata még a halál küszöbén sem merül fel Mantegna Szent Sebestyénében. A reneszánsz végén, Michelangelónál látjuk először, hogy a harmónia nem maga-ól értetődő. Az ő Mózese dühös, csalódott, kétségbeesett.. Nyoma sincs arcán a bölcs megelégedésnek vagy a megadásnak. Szinte úgy érezzük, most azonnal fölugrik, kezében a kőtáblákkal. Ez a Mózes látja, hogy népe az aranyborjút imádja, hogy visszatért a bálványokhoz, s ezért szét akar ütni köztük. Ée ugyanígy az Utolsó ítélet Krisztusa is. m.nt egy ifjú titán ítélkezik jó és rossz fölött, s a lelkek hiába sóvárognak a megbocsátásra, nincs kegyelem — ezt érezzük a sixtusi kápolna freskóján. Vagyis ez a világ már .áthatóan konfliktusokkal terhes, itt drámák zajlanak. A maswerista Tintoretto Szent Sebestyénének minden izma megfeszül, szinte az egész testét arra összpontosítja, hogy elkerülje a nyilakat. Lázadó hős tehát, aki ellenáll a világ diszharmóniájának. A hegeli filozófia efcfcől a szempontból nem más, mint egy olyan rendszer, mely végső fokon kiküszöböli a világ ellentmondásosságát. S ha a XIX. század nagy magyar költőjére, Petőfire gondolunk, ő is azt vallotta esztétikájának: ami szép — igaz, s ami •gaz — szép. Századunkban pedig József Attila szavai szerint: „A költő — ajkán ^ csörömpöl a szó, / de 6 az adott világ varázsainak mérnöke / tudatos jövőbe lát/s megszerkeszti magában, mint ti/majd kint, a harmóniát”. Az ember ségnek harmóniára van szüksége. Nem is vitatja senki. Csakhogy a kérdés éppen ott van, hogy mit is nevezünk harmóniának. Mert Petőfi esztétikája egyáltalán nem mond ellent a mindent megváltoztatni akaró forradalmár attitűdjének. Óva intett a hamis prófétáktól, akik azt hirdetik, hogy „itt van már a Kánaán”. Dehogyis állította, hogy a 48 előtti Magyarország harmonikus volna, de még a forradalom alatt 1848 áprilisában is így irt: „Megint beszélünk, s csak beszélünk/A nyelv mozog, s a kéz pihen; / Azt akarják, hogy Magyarország / Inkább kofa, mint hős legyen”. A forradalom győzelme le* hát egyszersnrnd nem egy új korszak spontán megteremtődése, ahol tettekre immár nincs síükses. S Petőfi nyomán elmondhatjuk, hogy minden korszak megteremti a hamis prófétákat, s csatasorba állítja őket a fennálló védelme- zésere. A hamis próféták ugyanis művészetben és po’itíkában nem tesznek mást, mint a harmónia meglétét bizonygatják. S ez az a probléma, mely nagyon is elevenen él. A képlet ugyanis valahogy így írható le a hamis próféták logikája szerint: a harmónia jó. arra szükség van. Ami van. az jó, tehát harmonikus, s lehetőleg ne változzék semmi, mert ha változik akkor felborul a kén vés egyensúly. S ha már változásról van szó, akkor az lehetőleg legyen minél kisebb, .e* gver. „kicentizve”. A közmondás (addig nyújtózkodj, ameddig e takaród éri, ebben az esetben annyit jelent: addig mehetsz ei. ameddig az igencsak törékeny egyensúly, állapot nem borul fel. Itt a végtelenségig sorolhatnánk a példákat. a közéle- rtvnc'en területéről. Sokszor olvassuk, tapasztaljuk, hogy az emberek egymás és a köz ügvfci iránt közönyösek. Még na is sokan vallják magukénak, a „ne szólj szám, nem fáj fejem” elvét, ugyanis — szerintük — jcbb a dolgokat nem bolygatni, ritkán .ön valami jobb dolog az előző után stb. A harmóma iránti nosztalgia tehát egyben megszüli a közönyt, a gyávaságot, a szürkék ■«••íágát. Régi igazság, hogy csak az nem követ el hibát, aki nem tesz semmit. Voltaire Candide-jában jó adag szatírával mutatta be Pangloss mestert aki bármilyen borzalmakon ment is keresztül, váltig hirdette, hogy ez. a világ a lehető világok legjobbika. Nos, a hemis próféták tisztük szerint hirdetik azt, hogy alapvetően minden úgy jó, ahogyan van. m:nden rendben levő, s ami a társadalomban konfliktus* eredményez, az vagy nem is létezik, vagy pedig mellékes. Természeieeen vannak alapvető kérdések; mint példáu1 a lét és a tudat viszonya, de ha valaki e.veszíti értékes óráját, aligha nyugtatja meg, hegy az tudatunktól függetlenül objektíve létezik. S ugyanígy bármilyen nagyszerű példának okáért a metró, nem vethető össze a nyugdíjasok helyzetével. A „harmónia minden áron” eiv képviselői tehát a szürkék világát idealizálják, a gondolatokat és tetteket Frokrusztesz-ágyba kényszerítik, s így a fennállót, a már meglevőt kívánják védeni, s mmoenfajta haladás és haladó mozgalom eleniégei A munkásmozgalomban SmiTi kérdés a szakszervezetek feladatával kapcsolatosan. Amikor némelyek úgy vélték, hogy a szakszervezetek nem mások, mint a tere me lés igazgatásának adminisztratív apparátusai, Lenin ezzel szemben még az elméletté leg meg sem fogalmazott ösztönös munkás- kifogásokat is többre értékelte, mint a bité rokratizálás apológiáját. Ha az embereknek valami fáj, s ha ők maguk nem is tudják, hogy mi fáj, ezzel már a szaki zervezeteknek igenis foglalkozniuk kell, es semmiképpen nem azt bizonygatni, hogy nem is fáj olyan nagyon, sőt egyáltalán nem fáj. Lenin tehát egyenesen kívánatosnak tartotta a bajok kimondását, s egyáltalán nem féltette ettől — a jól tudjuk — á dozatok árán létrejött szocialista fejlődés harmóniáját. H. I. HORVÁTH S. DOMONKOS: Tetoválás ifjúkor lázadó tette balgaság sötétkék foltja szégyen szimfóniája lemoshatatlan bélyeg az ábra nem fakul az ábra nem kopik az ember változik SUHAI PÁL: Belátható Jó, hogy van éjszaka. Belátható ilyenkor a kozmikus mező. Egy csillagász szemével nézek föl az égre: tudom, hogy nincs szépség, csak forma van, erő, anyag. S csodálkozó gyermek-szemeimből a végtelen űrbe a csillagok visszahullanak. Részlet a munkásmozgalmi múzeum kiállításáról
