Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-24 / 96. szám
VersmomföM: siker a versenyeken Három helyszínen rendeztek országos versmondóversenyt a napokban, amelyeken összesen hat verselő képviselte Nógrád megyét. Vácott a pedagógusok I. országos vers- és prózamondó-pódiumát bonyolítottáli. A seregszemlén a megyék és a főváros képviseletében, ösz- szesen negyvenkét irodalmat kedvelő tanár vett részt, azok a legjobbak, akiket a megyei seregszemléken válogatott ki az országos zsűri. Nógrád megyét Csábi István balassagyarmati és Patakiné Kerner Edit salgótarjáni versmondó tanár képviselte. A neves szakemberekből álló zsűri — Debreczeni Tibor, a Népművelési Intézet főmunkatársa, Bácskai Mihály, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium igazgatója, Eng- lóner Gyuláné dr, az OPI főmunkatársa, Hernádi Sándor, az ELTE tanára, Wiegmann Alfréd, az MTV szerkesztőrendezője — előtt színvonalas seregszemle zajlott a váci Madách Imre Művelődési Központban. Bár, a zsűri sorrendet nem állapított meg, értékelésükből kitűnt, hogy a nógrádi versmondó tanárok a bemutató legjobbjai között voltak. Ezt bizonyítja az is, hogy részt vehettek a legkiemelkedőbb tizenkét szavaló gálaműsorán. A pedagógusok szakszervezete központi vezetősége és a társintézmények a seregszemle alkalmából Kosztolányi Dezső-emlékpla- kettet alapítottak a magyar nyelv művelésében, ápolásában kiemelkedő munkát végzettek elismerésére. Első alkalommal öt plakettet osztott ki dr. Voksányi József, a . pedagógus-szakszervezet központi vezetőségének főtitkára. A pedagógusok első országos pódiuma alkalmából szakmai tanácskozást is rendeztek Vácott a hét végén, amelyen az anyanyelvi mozgalom helyzetét, a nevelés kérdéseit és a versmond ó- seregszemle tapasztalatait vitatták meg. Ugyanebben az időpontban rendezték meg a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság kezdeményezésére a felmenő rendszerű Berzse- nyi-versmondóverseriyt. A középiskolások elődöntőjére Celldömölkön került sor, itt Hidvári Péter, a salgótarjáni Madách gimnázium harmadikos tanulója és Fesies Andrea, a megyeszékhelyi egészségügyi szakközépiskola érettségi előtt álló diákja képviselte a palóc vidéket. Fenes Andrea, az országos versenyen az előkelő negyedik helyezést szerezte meg. A felnőttek Marcaliban mondtak verset a nagy magyar költő emlékére. A megyénket képviselő pásztói Bangó Mihályné és a lapuj- tői Rengőné Baranyi Ibolya b középmezőnyben végzett. Papírgyűjtési akcié kezdődik r Hatodik éve hirdette meg a kormány azt a programot, amely a hasznosítható hulladéka nyagok megmentésére, begyűjtésére és ipari felhasználására irányul. Ennek végrehajtására a MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat Nógrád megyében május 1—31. között ismét papú-gyűjtési akciót rendez. Azok, akik ezen időszak alatt egyszerre legalább 10 kilogramm papírhulladékot adnak át a MÉH-tel epeken vagy -átvevőhelyeken, a vétel- táron felül ajándéksorsjegyeket kapnak. A főnyeremény egy színes televízió, a további nyeremények között kerékpárok, sátrak, fényképezőgépek, kvarcjátékok. zsebrádiók, újság-előfizetések szerepelnek. A három megyére (Nógrád, Borsod, Heves) kiterjedő akció eredményeként a MÉH-vállalat ve- eetői 400 tonna többlet begyűjtésére számítanak, s ez találkozik a papíripar importmegtakarító törekvéseivel. NÓGRÁD Előkészületek az ünnepi könyvhétre Az ünnepi könyvhét Nógrád megyei megnyitójának előkészítésére tanácskozást rendeztek szerdán a szervezők Bátonyterenyén, a Bányász Művelődési Házban. Az eseményre is itt kerül sor május 30-án. A tervek szerint, a könyv ünnepén közreműködik a Bányász Művelődési Ház kamarazenekara, Kun János és Sándor Zoltán' előadóművészek bemutatókat tartanak az alkalomra megjelenő új könyvekből. Az ünnepséget videoprogram egészíti ki, illusztrációs és könyvkiállításnak is helyet ad a Bányász Művelődési Ház. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is lesznek íróvendégei az ünnepi könyvhét megyei megnyitójának, akik dedikálják műveiket. Ugyancsak tradíció, hogy a megyei múzeumi szervezet és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat könyvvásárt rendez. A megyei megnyitó helyszínéül azért választották Bá- tonyterenyét, mert az ünnepség része a Nógrádi Szénbányák fennállásának 125. évfordulója tiszteletére rendezett programsornak. Tanácskozás az úttörőtáborokról Pásztán Táborvezetők, helyettesek felkészítőjét tartották meg kedden Pásztón, a városi úttörőelnökség épületében. A nyári csapattáborok leendő vezetői meghallgatták Veng- rey Béla, a Tájak, korok, múzeumok salgótarjáni klubja vezetőjének a túrázás alapszabályairól, a tájoló használatáról szóló előadását, majd Bácsfalusi Ferenc, a megyei táborozási és turisztikai szakbizottság tagja az erdei kirándulások szervezéséről beszélt. Az értekezleten megjelent csapatvezetők az előadásokat követően turisztikai tesztet töltöttek ki. Ezután a közművelődési szakbizottság ülésére került sor, ahol Szvetlik Mária városi úttörőelnök elmondta az idei kisdobos- és úttörő-művészeti szemlén szerzett tapasztalatait, majd ismertette a nagymezői művelődési tábor tervezetét, költségvetését, valamint javaslatot tett a májusi úttörőhét programjára. Duna-lánc-napok A Nógrád Megyei . Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat salgótarjáni Napsugár élelmiszerboltja a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat közös érdekeltségű üzleteinek egyike, a Dara- lánc tagja. A Duna Vállalat április 23—24—25-én Dunalánc-napokat rendez Salgótarjánban a kórházzal szemközti boltban, jelentős árkedvezményt nyújtva e három nap alatt a vásárlóknak. A háztartási és vegyi árak körében a többi Közt térítőkét, fürdőszobai műanyag garnitúrákat, borotván abot, bőrápoló szereket, s az egyre népszerű szo- bainast, az élelmiszercikk- csoportban töltött ostyát, röpít, különféle italokat, savanyúságot, kávékeveréket kínál 30—60 százalékkal olcsóbban. Információ az amulettben Segít a balban! Kulcstartóként, medálként egyaránt használható a PO- LIPLAST Ipari Szakcsoport terméke: az SOS információs amulett. Napjainkban, amikor a közúti közlekedési balesetek sajnálatos módon gyakoriak, az amulett használata minden közlekedőnek — járművezetőnek, gyalogosnak, utasnak, fiatalnak és idősnek — egyaránt hasznos és fontos lehet. Egy esetleges balesetnél talán az élet múlhat azon, hogy az orvos még a helyszínen pontos információt kapjon: milyen a sérült vércsoportja, milyen betegségben szenved, milyen gyógyszereket szed. S mindez megtudható az amulettben elhelyezett leporellóból, ha az amulett viselője pontosan kitöltötte az adatokat és viseli is az amulettet. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács örömmel fogadta a POLIP!.AST Ipari Szakcsoport termékét, mert hasznos eszköz ahhoz, hogy a sérültek — a közölt adatok alapján — azonnal, időveszteség nélkül szakszerű orvosi segítséget kapjanak. Az amulett emlékeztet arra is, hogy a balesetek elleni leghatásosabb védekezés a közlekedési szabályok megtartása, a mindig megfontolt, körültekintő közlekedés — járművel és gyalog egyaránt. Infiuenzamérleg Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint véget ért az influenzajárvány hazánkban. A megbetegedés január végén kezdődött, március elején tetőzött, s március végén megszűnt. A járvány tíz hetében 1 389 000 megbetegedést jelentettek be, azaz az ország lakosságának 13 százaléka betegedett meg, illetve fordult orvoshoz influenzára jellemző klinikai tünetekkel. A megbetegedések mintegy 40 százaléka 15 éven aluli korúak között fordult elő. A jelenleginél nagyobb járvány az 1974—75-ös télen volt. Naptár 1986. április 24. Csütörtök. | György napja. A Nap kel 5.40 — nyugszik 19.45 órakor. A Hold I kel 20.00 — nyugszik 5.33 órakor. Harmincöt évvel ezelőtt (1951-ben) helyezték át a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DÍVSZ) központját Párizsból Budapestre. Szórványos eső Várható időjárás az ország területén ma estig: Nyugaton szórványos eső, zápor lehet. A gyakran élénk déli, délnyugati szelet a Dunántúlon időnként még erős széllökések kísérik. Legmagasabb nappali hőmérséklet délnyugaton 19 fok, másutt 23 fok körül alakul. Országgyűlési képviselői fogadónap Dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet országgyűlési képviselő 1986. április 28-án (hétfőn) 10—15 óráig tartja fogadónapját Balassagyarmaton a városi tanács — népfront — tanácskozótermében. A továbbiakban minden hónap utolsó hétfőjén — a fenti időpontban — és helyen lesz fogadónap. Vo'ánosok lamburgban Az államközi szerződés értelmében magyar vállalatok is részt vesznek a jamburgi (szovjet) gázvezeték építésén. A fővállalkozó Vegyépszer igénybe veszi a Nógrád Volán fuvarosait is, akik a héten kezdték meg a munkát. Jelenleg tíz Tatra tehergépkocsival segédkeznek a szálli- tásokban, de igény szerint bővítik a csapat létszámát. A 14 Volán-dolgozóból tiz gépkocsivezető, egy rakodógép-kezelő, kettő szerelő és egy oszlopvezető tartózkodik a Szovjetunióban. Energiatakarékosság A tervhez képest 6 millió forint értésű anyagot és energiát takarítottak meg az elmúlt évben a Salgótarjáni Ötvözetgyárban. Vagyis 1,7 százalékkal mérsékelték az ez irányú kiadásokat. Erre az esztendőre a költségek 1,5 százalékos csökkentését irányozták elő a vállalatnál. Az elképzelések között szerepel például a felújított II. számú ívkemence optimális üzemeltetési feltételeinek megteremtése, ezáltal a gyártás fajlagos villamosenergia-íel- használásúnak 3 százalékos redukálása. A ferroszilícium előállításának alapanyagául szolgáló kvarcit. szemcseméreteit úgy akarják korrigálni, hogy várhatóan fél százalékkal kevesebb kokszra és villamos áramra legyen szükség a technológiai művelet elvégzéséhez. mjm Emlékezés Iványi Ödönre A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum baráti köre Iványi Ödön festőművész emlékének ápolására, a művész életére, munkásságára vonatkozó tárgyi emlékek összegyűjtésére hívja fel mindazokat, akik személyesen ismerték, baráti vagy munkakapcsolatban voltak vele. A baráti kör kezdeményezése nemcsak szép gesztusként érdemel figyelmet, hanem a képzőművészeti élet elmúlt évtizedei történetének, az Iványi-életmü majdani feldolgozásának szempontjából is. Iványi Ödön mindig aktív tagja volt a nógrádi művészeti és közéletnek, segített, tanított, szervezett, haláláig hű maradt Salgótarjánhoz. Személyiségének jellegzetes vonásait, gondolatait, szokásait, életének apró személyes mozzanatait csak azok tudják feltárni, akik, ismerték, s ma még élénken emlékeznek rá. Ezért kéri a baráti kör, hogy a vele korábban kapcsolatot tartók írják meg a művészről emlékeiket, ha rendelkeznek róla fényképpel, vagy más tárgyi emlékkel, küldjék el megőrzésre a múzeum baráti köre számára (Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján 3101, Pf.: 3.). '•».V. .J-Nw; ••: Hctlakásos OTP-értékesítésű családi házat cpit Szécsény- ben a helybeli termelőszövetkezet építőipari ágazata. Az egyenként százötven négyzetméteres alapterületű családi házakat nyár végére adják át az építők. — RT — — Tonnák sínen. A Magyar Államvasutak az idén mintegy 117 millió tonna áru elszállítását tűzte ki célul, melyet az Országos Tervhivatal 120 millió tonnára módosított. Megyénk Hatvan—Somoskőújfalu vonalán ebből 1,4 millió tonnával részesedik. A legnagyobb forgalmat Nagybá- tony állomás bonyolítja: 975 ezer tonna áru szállítását kell megoldaniuk. — Párttagok a KISZ-ben. A Nógrádi Szénbányák KISZ- alapszervezeteiben 1128 fiatalból 432-en tagjai a pártnak. Az els* negyedévet véve alapul a tavalyihoz képest húsz- szál nőtt a számuk. — Jazzpresszó. A salgótarjáni József Attila Városi- Megyei Művelődési Központ klubhelyiségében szerdán újabb összejövetelt tartott a jazzpresszó. A résztvevők a szekszárdi jazzkvintett hangversenyét hallgathatták meg. — Sárkányrepülök május elsejére. Az MHSZ Nógrád megyei vezetőségének agitá- ciós és propaganda társadalmi bizottsága ülést tartott tegnap Salgótarjánban. A május elsejei felvonulás előkészítési munkáit Pál Gyula előadó ismertette. Elmondta, hogy az idén két új színfolttal, a sárkányrepülők és a lovasszakosztály bemutatójával szélesedik a munkaünnepi felvonulás. B. B. a miniszternél Nevezetes tárgyalópartnere volt kedden Párizsban Charles Pasqua francia belügyminiszternek: Brigitte Bardot, az egykori filmcsillag, aki — mintegy évtized óta csaknem minden nyilvános fellépése során — ezúttal is az „állati jogok”, vagyis az állatok fokozottabb védelmének érvényesítését követelte. Börfőnlázadás Bénító gázt kibocsátó kézigránátokat vetettek be az amerikai Michigan Cityben egy fegyházban kitört zendülés leverésére. A foglyok több mint hat órán keresztül túszul tartottak három fegyőrt. Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, a rendőrség akcióba lépett. Ennek során két , rendőr, két fegyenc és több túsz megsebesült. Exporttervek a tűzhelygyárban A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban az idén 90 millió forint értékű nem rubelelszámolású exportterv teljesítését irányozták elő. Az összeg csaknem másfélszerese a tavalyi nem szocialista országokból származó bevételnek. Az idei program keretében 7 ezer gáz- és elektromos tűzhely, 9 ezer 500 szilárd- és olajtüzelésű gyártmány kiszállítása szerepel. Ezen túlmenően tervezik 350 tonna öntvény eladását, valamint 17 millió forint értékű egyéb jugoszláv export lebonyolítását. Tisztasági akció a MŰV-nál A MÁV és a Hazafias Népfront kezdeményezésére idén is megrendezik a tisztasági akciót a vasutasbrigádok számára. A mozgalom célja: rendet, tisztaságot a munkahelyeken! A salgótarjáni állo- más főnökség négy brigádja, mintegy hetven fővel nevezett a felhívás nyomán. Legutóbbi kommunista műszakjuk szintén ilyen irányú tevékenység volt. Áz állomások közötti vetélkedés szeptember 26-ig tart. Talán mi, utasok is segíthetjük az akció sikerét, _ hiszen közös ügyünk a várótermeit, kocsik tisztán tartása, a berendezések épsége.A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyam aj Érvényben! 1986. április 24-én Devizanem vételi eladási árf. 100 Ft-ban Angol font (5842,47 6856,17 Ausztrál dollár 3285.09 3291,67 Belga frank 100,58 100,78 Dán korona 556,35 557,47 Finn márka 903,40 907.22 Francia frank 643,81 645,09 Holland forint. 1819,39 1823,23 Japán yen (1000) 268.43 268.97 Kanadai dollár 3231,30 3237,76 Kuvaiti dinár 15692,10 15723.52 Norvé7 korona 644,86 646,16 NSZK-márka 2034,30 2058.42 Olasz líra (1000) 29,95 30,01 Osztrák schilling 292,66 293.24 Portugál escudo 30,72 30,78 Spanyol peseta 32.20 32.36 Svájci frank 2451,07 2455,97 Svéd korona 636,92 638.20 Tr. és cl. rubel 2717,20 3807.80 USA-doIlár 4498,93 4507.99 ECU (Közös P.) 4405,96 (414,<1 Megyei gyorslista Az 1986. április 22-én megtartott áprilisi Tv-lottó-jutalom sorsolásról, amelyen az áprilisi Tv* lottó szelvények és az 1986. április havi előfizetéses lottószelvények vettek részt. A nyeremény jegyzékben az alábbi rövid ütése k et h asznál tűk: A Vásárlási utalv. (2000 Ft) B ZASTAVA 55 GTL tip. személygépkocsira szóló utalv. C TRABANT Dim. Spec. tip. személygépkocsira szóló utalv. D Szerencseutalv. (30 000 Ft) E Vásárlási utalv. (16 0000 Ft) F Vásárlási utalv. (9000 Ft) G Vásárlási utalv. (7000 Ft) H Vásárlási utalv. (5000 Ft) I Vásárlási utalv. (4000 Ft) J Vásárlási utalv. (3000 Ft) 5 768 614 .1, 5 811 84T h, 5 851 522 g, 5 864 749 f. 5 877 976 j, 5 891 203 j, 5 904 430 e, 5 917 657 d. 5 930 884 d, 5 944 Ml i, 5 970 565 j. 82 025 815 d, 82 039 042 i, 82 952 269 j, 82 06S 496 f, 82 078 723 i. 82 091 950 f, 82 105 177 e. 82 118 404 j, 82 191 631 j, 82 171 312 Jf 82 184 539 j, 82 210 993 j, 82 237 447 j, 82 250 674 j, 82 277 128 i. 82 290 335 jf 82 316 809 g, 82 330 036 d, 82 356 490 j. A nyertes szelvényeket 1986. május 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósás címére (1875 Budapest V., Münfnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. Hívható: 13—16 óra között nOGRAD, • Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megye* Bizottság* és a Nógrád Megyei Tanács tapfa. POszerkesTtÓt VTNCZí I8TVANNR. Szerkesztősé?) Salgótarján Palóc? Imre tér «. Telefon* 10-911 Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat! 14-596. Riadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Feleló* kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóc» Imre fér i. Telefon: 12-542. Telex: 229 109 trányitószám t 3101. Terjeszti a Magyar Posta Flőfizethetó: bármelv hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hfrlapkezbesitókné». « Po sta hírlapüzleteiben és a Birlapelóffzetésf és Lan- ellátási Irodánál (HFLIR) Budapest. V József nádor tér I 1900 közvetlenül, vagy postán talván von. valamint átüt alássa* « BFLIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra FIA fizetési díj egy hónapra: 49 forint, ncgvedévrol 129 forint, egy évre; élé forint, előállítja; a Nógrád Megye; Nyomdaipar) Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre ter i PL; M. Feleló« vezető; KELEMEN GAB OB Igazgató. HU IS5>N 0133-1558.