Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-29 / 75. szám

Bemutatjuk a megújult Magyar Filmintézetet

Lassan két esztendeje már, hogy átalakult a hazai filmintézet. s új vezetéssel, új konstrukcióval, új elgondolásokkal fogott munkához.

A Magyar Filmintézet új koncepciót igyekszik kialakítani — mondta dr. Veress József az intézet tudományos igazgatója. — Ugyanakkor folytatja mindazt, ami már korábban is hasznos volt. Olyan intézményt igyekszünk létrehozni, amely egyrészt szorosabbra próbálja fűzni kapcsolatait a szakmával, másrészt mindazokat, akik tudatosan foglalkoznak valamilyen formában a filmmel, hozzánk kívánjuk kötni.

— Ön mikor került az intézetbe?

— Közvetlen .a megújhodás időszaka előtt. 1984 áprilisában. Kezdetben a filmarchívum vezetőjeként, majd az átszervezés után tudományos igazgatóként a művészeti-tudományos területet kaptam feladatul. A régi felállásban e Filmtudományi Intézet — ez volt a régi neve — nem volt éppen ideális helyzetben. Akkor még két különálló részre tagolódott. Az új igazgató, Nemeskürty István olyan struktúrát alakított ki, amelyet én örömmel fogadtam. A filmtár mellett a tudományos osztályhoz tartozik a filmtörténeti, a filmelméleti, a filmforgalmazási és a filmoktatási, valamint a kiadványszerkesztési csoport. Van még nemzetközi és filmtechnikai osztály, de egyik osztály sem dolgozik a hagyományos keretek között. Vannak munkatársaink, akik több osztályon is tevékenykednek.

— Mit tekint a filmintézet legfőbb feladatának?

— A mágyar film ügyét kívánjuk szolgálni. Vitákkal, értékelésekkel, vagy bármi mással, ami a hazai filmgyártást, a hazai film érdekeit képviseli. Intézetünk emellett még háttérfeladatokat is kap a Művelődési Minisztériumtól, például helyzetelemzések készítésére. De ezen túlmenően is foglalkozunk mindazzal, ami kapcsolatos lehet a filmmel. Ennek egvik leglátványosabb állomása lesz a magyar fUm- törí'énet megírása és • publikálása. Már most a kezdeteknél is felmérhető, milyen óriási vállalkozásba fogtunk.

— Ezek szerint már hozzáfogtak?

— Igen. Az adatgyűjtés stádiumában vagyunk jelenleg. A nyáron pedig hozzákezdhetünk az íráshoz is. Ügy tervezzük, hogy kellő történelmi-társadalmi háttérrel, és aprólékos részletességgel adunk számot a magyar filmtörténet eseményeiről, állomásairól. Indulásként, nem ragaszkodva a kronológiai rendhez, az 1963—65. közötti korszakot dolgozzuk fel, a magyar film legizgalmasabb periódusát. Előreláthatóan az első kötet 1988-ban jelenik meg. Majd sort kerítünk a többi, már némileg feldolgozott film- történeti korszakokra is, visszamenve egészen a kezdetekig, a némafilm időszakáig. Nemcsak a játékfilmekre gondolunk. A dokumentumfilmeknek, az amatőrfilmeknek, és még a tárcastúdiók filmjeinek is helyt kívánunk adni. Mindaz tehát, ami hozzátartozik a magyar filmhez, bekerül köteteinkbe.

— Munkatársaik feltételezhetően nemcsak magyar filmekkel foglalkoznak.

— Természetesen a nagyvilágba is kitekintenek, hogy látókörüket bővítsék, fesztiválokra, tanulmányutakra mennek. Szép számmal kapjuk a nemzetközi meghívásokat. S, ezenkívül ott vagyunk a nemzetközi szervezetekben is, és kapcsolatban állunk más országok archívumaival, társintézeteivel.

— Valójában, miből és hogyan gazdálkodik a Magyar Filmintézet?

— Nincs állami szubvenciónk, önmagunkat tartjuk el. Az intézmény, így érthetően, pénzért méri kincseit,. de a kiadásaink sem kevesek. A Budapesten lévő filmmúzeum a mi kezelésünkben van, és a kihasználtsága igen jó, nyolcvanszázalékos. Ennek jövedelmével mi rendelkezünk. Igyekszünk jó filmeket játszani, s olykor kuriózumokat is bemutatunk. így nyolc-tíz filmet vásárolunk, évente, ennyire van pénzünk, így kerül vetítésre a közeljövőben a Hegedűs a háztetőn. a Love story, egy-két itthon nem látott Bunuel- fiim, Polansky Lakója, Bresson Lancellot lovagja. A magyar filmek persze itt is előnyben részesülnek. így vagyunk az intézeti kiadványokkal is.

— Főleg magyar színészek portréit jelentetjük meg. Az a törekvésünk, hogy kevesebbet, de jobbat! Kiadványainkra régebben inkább a belterjesség volt jellemző. Ma viszont átfogóbb, nagyobb érdeklődésre számot tartó könyveket adunk ki, mint a filmévkönyvek, filmmonográfiák, filmkalauzok stb. Nem is szólva hasonmás kiadványainkról, és a Múzsákkal közösen megjelentetett kockássorozatunkról. Nem zárkózunk el a kívülről érkező, jó ötletek elől sem. így kerül sor Lohr Ferenc hangmérnök memoárjának megjelentetésére a magyar film őskoráról, és Dallos Szilvia színésznő filmes anekdotáinak publikálására.

— Miként bővítik a film- archívum gyűjteményét?

— A régi filmtörvény ugyan kimondja, hogy valamennyi, elkészült hazai filmből egy kópiát át kell adni nekünk is, de ezt sajnos nem minden esetben kapjuk kézhez, így gyűjteményünk nem teljes. Igyekszünk összeszedni minden hazai vonatkozású filmet, újat is, régit is. A hungarika nálunk a filmekre vonatkozik. A külföldön felfedezett magyar témájú anyagokat elsősorban csere útján próbáljuk megszerezni.

— Kétévi munka után, hogyan látja a Magyar Filmintézet helyzetét, eredményeit?

•— Annak idején kedvvel

és lelkesedéssel jöttem ide, egy olyan intézménybe, amelynek szakmai tekintélye, rangja van, s amelyet az intézet azóta is folyamatosan kíván megtartani. Arra törekszünk, hogy a hazai film- életnek ne legyen egyetlen olyan vonatkozása sem, amelyben ne kérnék és ne fogadnák el a véleményünket — mondta dr. Veress József.

sz. b.

Es a művészet?

I egalább tíz esztendeje, hogy a világ, s ■" a népgazdaság helyzetével kapcsolatban szinte naprakész ismeretekkel vagyunk kénytelenek fölvértekezni. S ez rendjén van, sőt még többet kellene tanulnunk, főleg pedig a gyakorlatban megvalósítanunk ahhoz, hogy a romlás folyamatait megállíthassuk, s a talpon maradás — bármily tiszteletre méltó — eredményén túl a gazdasági gyarapodás jeleit tapasztalhassuk végre.

Nemrégiben egy gazdaságpolitikai tájékoztatón az előadó nagy hangsúllyal beszélt munkakultúránk fogyatékosságairól mint elmaradottságunk nem lényegtelen okáról. Ezt követően kérdések, vélemények hangoztak el, s az egyik hozzászóló azt mondta: ördögi

körben vagyunk, csapdahelyzetben, hiszen fejlett munkakultúra Csakis az általános kulturáltság alapjain képzelhető el, márpedig napjainkban, itt nálunk a közművelődés, a kultúra, a művészet pozíciói legjobb esetben is egy korábbi szinten rekedtek meg; fejlődésről nemigen beszélhetünk.

Ezzel a megállapítással aztán az előadó is egyetértett (miközben, jellemző módon, a rendezvényen részt vevők közül mind többen szedelőzködni kezdtek, útnak eredtek), hangoztatva, hogy a kulturális beruházás, anyagi ráfordítás az ő megítélése szerint is létkérdés: olyan költség, amelynek _ közvetlen megtérülését, forintban 'kifejezhető hasznát nem lehet' ugyan fölmérni, de amely nélkül nem képzelhető el jól működő társadalom, legkevésbé pedig szocialista társadalom. Az ilyen típusú, azonnali nyereséggel nem kecsegtető, de józan megfontolás szerint nélkülözhetetlen anyagi áldozatot sajátos, külön elszámolási rendszerben kellene elkönyvelnünk. Ám ettől még messze vagyunk.

Miközben — helyesen — a takarékosság, gazdaságosság, nyereségesség követelményei a közművelődésben, a kultúrában, a művészetben is megfogalmazó,dnak az irányítás

részéről, s maguk az érintettek is egyre többet tesznek — saját fölismeréseik nyomán is — egy ésszerűbb, felelősebb gazdálkodás érdekében, nemegyszer adódnak aránytévesztések, torzulások. Amikor a művelődési ház az öntevékeny művészcsoportok költségeit „faragja le” drasztikusan, vagy az értékes kultúrát terjesztő rendezvényekét. S nézzünk szét a művészeti vállalkozások területén! A korábban — és joggal — kárhoztatott haknibrigádok újabban mint vállalkozók járnak nagyobb mellénnyel; színházszerű csoportosulások „igazolják” a giccset, a művészet alattit, az ízléstelent mint „korunk művészetét”. Ehhez mérten ráadásul jó drágán, fe akinek van pénze megfizetni az efféle szolgáltatásokat, nemegyszer azzal a megnyugtató érzéssel távozik a kultúra alkalmi templomaiból, hogy a látottak-haüottak őt igazolták, nincs pótolnivalója. Ö a norma.

N

ehéz gazdasági helyzetben a művészetre költött milliók sokak szemében tűnhetnek pazarlásnak, tékozlásnak. Pedig érdemes meggondolni: lehet-e, szabad-e „szénszünetet” hirdetni a művészeti alkotótevékenységre vonatkozólag? Nem károsodnék-e ily módon a társadalom? Hiszen az el nem készült műalkotásokkal valamennyien szegényebbekké válunk, mert azok rólunk, múltunkról, jelenünkről, jövendőbeli esélyeinkről szóltak volna. Szerencsére azonban végletes visszaszorításról nem beszélhetünk. De két művészeti águnkat — épp két olyat, amely a legnagyobb tömegekkel érintkezik —

komoly veszedelem fenyeget. Az egyik ily^n „hátrányos helyzetű” ág a filmgyártás, amely máris — kénytelen-kelletlen — csökkentette a darabszámot, a fekete-fehér filmszalagon elkészített művek jelzik egyre gyakrabban a gazdasági nehézségeket. Ráadásul a magyar nemzeti filmgyártás, filmművészet egy sor alkotói gonddal is küszködik: nagymértékű nemzedékváltás zajlik, stiláris útkeresések válnak jellegzetessé, kevés a meggyőző teljesítmény. De nem is lehet másként! Képtelenség volna csupa remekművek gyártására berendezkedni; jó munkák csak bizonyos számú mezőnyből emelkedhetnek ki. Bonyolultabb a társadalmi valóság is, nem csoda, hogy ábrázolása nagy próbatétel a művész számá-a, akit az alkotás megritkult lehetőségei egyébként is nyomasztanak. Ám ha a kevéssé sikerült művek láttán még jobban megvonjuk a bizalmat filmeseinktől, a helyzet tovább romlik; ez is egy ördögi kör mechanizmusa.

Gond van mostanában a köztéri szobrászattal is, melynek anyagi szükséglete nagyságrendben a filméhez hasonlítható. Pedig az utóbbi évtizedekben rendkívül látványos eredmények .születtek; szinte átformálódtak az ország közterei, kis településektől a leg- nagyobbakig. Egy korszerűbb ízlés, vizuális -eszmény tört utat, és ma már egyre ritkább az értetlenkedés egy-egy új, szokatlan, nem a fotografikus fölismerhetőség, hanem gondolat- és érzelemkeltés szándékával készített szobor körül. Természetes környezetünkké kezd válni a térplasztika. Nos, ez az örvendetes folyamat szakad meg, ha az anyagi támogatás forrásai elapadnak.

Mindezek a nehézségek a művészeti életben, a művészek közérzetében is tükröződnek. S talán már a társadalom egésze is kezdi észrevenni a művészlétformával, a kereseti lehetőségekkel stb. kapcsolatos legendák, hiedelmek elévülését. (Korábban sem voltak ezek oly mértékben indokoltak, ahogyan a közvélemény tartotta.) A gazdaság- és vállalkozásközpontú gondolkodás legújabban oly módon jelentkezik az alkotóművészek körében, hogy a legjavukat tömörítő szövetségek jellegét akarja megváltoztatni. Alakítsunk egyesületeket, módot ad rá a törvény — vélik némelyek.

Ez az egyesületesdi fölaprózódáshoz vezethet, a klikkesedés folyamatát segítheti. Pedig az MSZMP Politikai Bizottságának korábbi állásfoglalásai félreérthetetlenül jelzik a művészeti szövetségek korszerűsödésének időről időre adódó lehetőségeit. Például a kulturális kormányzattal való partneri együttműködés terén. Mostanában, amikor a párt XIII. kongresszusa nyomán a művészeti szövetségek közgyűléseinek előkészítése a soron levő feladat, érdemes összegezni a belső és külső feltételek javításának teendőit, józan és felek« programmal lépni a nyilvánosság elé.

LJelves, hogy a politikai vezetés már jó

1 ■ ideje nem túlozza el a művészet társadalmi szerepét, nem avatkozik bele az alkotás ügyeibe, de a művészeknek sem célszerű — egy vélt függetlenség, nagyobb mozgástér hamis igézetében — a szükségesnél messzebre távolodni a politika szférájától. Agyonpoli- tizálás és politikafelettiség szélsőségei között igenis van hasznos középút: amelyen azok járnak, akik a szocialista .művész, az elkötelezett művész megjelölést nem sértésnek, hanem megtiszteltetésnek veszik.

K. Zs. i

A tojás

Húsvétkor

Megsütik, megfőzik, fejbe vágják, eldugják — a tojást, amely ilyenkor húsvét táján életünk abszolút főszereplőjévé válik. Ott trónol a reggelizőasztalon, tőle sárgállik az ünnepi kalács tésztája, s a leglehetetlenebb helyeken is — a rekamié díszpárnái, a kerti bokrok alatt — festett tojások gubbasztanak.

A tökéletes formájú, se nem kerek, se nem szögletes, kezdet és vég nélküli tojás emberemlékezet óta az élet szimbóluma. Az ősi időkben az indiaiaknál és a régi egyiptomiaknál a tojássárgája a napot, -fehérje az eget és a földet jelképezte. Az ógörögök Szép Helénája is egy-egy hattyútojásból kelt ki, mivel istenapja, Zeusz, büszke hattyú alakjában látogatta meg Lédát. A rómaiak tojást tettek halottaik sírjába az isteni életerő és halhatatlanság jelképeként. Olaszországban ma is élő szokás, hogy az új ház alapjába tojást falaznak be, hogy gazdagságot és békét hozzon a házra.

A tojás örök kihívás a matematikusok számára. Ma sem tudják pontosan meghatározni térfogatát és felületének nagyságát, kénytelenek, ha fogcsikorgatva is, hozzávetőleges számításokkal megelégedni. Rajtuk nem segít Kofőszereplő

tumbusz módszere: tojásprobl lémájét, nevezetesen azt. hogyan lehet egy tojást a hegyes végén felállítani, Kolumbusz úgy oldotta meg, hogy odaütötte a tojást az asztalhoz, s az megállt a héján keletkezett bemélyedésen,

A tojás különböző rekordok főszereplője is: James Lindop, egy brit „sportember” például 1973-ban IS nyers tojást nyelt le 3.8 másodperre alatt. Vasgyomra lehetett az amerikai Douglas Burchnek, aki 1976-ban 32

lágy tojást kebelezett be 130 másodperc alatt. „Csúcstartó" a maga nemében Otto von Bismarck, a nagyhatalmú kancellár is, aki nap mint nap tucatnyi tükörtojást fogyasztott el reggelire — ez tápértékben megfelel másfél kiló színhúsnak.

A legkoleszterindúsabb élelmiszerek közé tartozik, így hát jól teszünk,. ha gondosan megszámoljuk a húsvéti tojásokat is. Akinek pedig megfekszi a gyomrát a húsvéti sonka, hajtson fel egy tojás* grogot. Receptje: három tojás sárgáját habarjuk össze cukorral, tegyünk hozzá három pohár rumot és konyakot vegyesen, nem túl sok forró vizet, és az egészet fűszerezzük meg némi reszelt szerecsendióval.

( NÓGRÁD — 1986. március 29., szombat 1