Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-20 / 67. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! T Törvényalkotás előtt ■ Csütörtöktől kezdődően - a tervek szerint kétnapos programmal - az idén először tanácskozik az Országgyűlés. A Minisztertanács javaslata szerint a tavaszi ülésszakon három fő témát tűznek napirendre. Két tör. vényjavaslatot tárgyalnak meg ezek közül a egyik az illetékekre vonatkozó új szabályokat tartalmazza, a másik a sajtóról szól továbbá meghallgatják az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolóját az építőipar és az építőanyagipar helyzetéről, feladatairól. A javasolt témákat az elmúlt héten a Parlament bizottságai elemezték. A képviselők munkaértekezletein egyetértéssel találkozott az illetékekről szóló törvényjavaslat alkotóinak szándéka: az hogy a lakosság és a gazdálkodó szervezetek széles körét érintő, életkörülmé. nyeit, illetőleg gazdálkodását befolyásoló fizetési kötelezettséget állapit meg. Ezért indokolt, miként a hozzászólók hangsúlyozták, hogy törvény határozza meg az illetékek általános mértékét, megfizetésük alapvető rendjét —, amelyeknél ezután jobban figyelembe veszik, hogy az állampolgárokra néz. ve arányosabb, méltányosabb legyen a közteherviselés, továbbá a társadalom értékítéletét is tükröző kedvezményeket, illetőleg mentességeket. A -költségvetés javára befizetett illetékekből és dijakból származó bevétel évente mintegy 10 milliárd forint, de ez az összeg nem növekszik a tervezett új illetékszabályok hatályba lépésével. A sajtóról születő új törvény tervezetében kifejezésre jut, hogy a sajtó Magyar- országon a társadalmi célok megvalósításának, a szocialista demokrácia fejlesztésének nélkülözhetetlen eszköze. Szocialista jogalkotásunkban eddig nem született olyan jogszabály, amely a sajtó feladatait, a sajtónak az állami, társadalmi, gazdasági élet szervezeteivel és az állampolgárokkal való kapcsolatát, továbbá az új. ságirói tevékenységre érvényes rendelkezéseket átfogóan tartalmazná. Törvényi megerősítésre vár az is — miként a képviselők megerősítették -, hogy sajtópolitikánk eddig követett elvei helyesek, a gyakorlatban beváltak, a sajtóval szemben támasztott követelmények azonban megnövekedtek. Az épitöiparról az épitő- anyag-ellátásról előzetes értékelések szerint sikerült az országban megteremteni az egyensúlyt az építési igények és az ilyen kapacitások között. Az építőipari vállalatok teljesítményük szerint, nyereségességük, hatékonyságuk tekintetében eléggé széles skálán sorakoznak, a nehéz piaci körülményekhez is jól alkalmazkodóktól a szanálásra ítéltekig. Gondok a legtöbb helyen abból adódnak, hogy nincs elegendő feljesztési alap a termelőberendezések megújítására. A mennyiségi teljesítmények mellett az eddiginél is nagyobb gondot kell fordítani a minőségi követelményekre. Bizottsági üléseken szóvá tették ezzel kapcsolatban, hogy a jogos minőségi kifogásoknak jobb, szervezettebb munkával legtöbbször elejét lehetne és kell is venni. A feladatok között szó van arról, hogy javult ugyan az építőanyag-ellátás, de további intézkedések szükségesek ahhoz, hogy egyenletesebb íegyen a forgalmazás. Ugyancsak soros teendő, hogy az építőipar időben készüljön fel - gépekkel is, technológiával is - a paneles lakóházak esedékessé vá. ló tömeges felújítására. Kol. lektív véleménye a képviselőknek, hogy érdekeltebbé kell tenni a termelésirányítókat és a vállalatvezetőket is -, mind az építőiparban, mind az épiíőanyag-jparban - a szigorúbb munkafegyelemben, a jó minőségben. J—-------------------N OGRAD AZ MSZMP NÓGRÁD megyei bizottsága és a megyei- tanAcs lapja XLII. ÉVF- 67. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1986. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1986. március 18-i üléséről (2. oldalon) Üíést tartott a Szakszervezetek Megyei Tanácsa A megújulásban nagy szerepük van a szakszervezeteknek A Szakszervezetek Megyei Tanácsa tegnap Salgótarjánban, az SZMT Oktatási és Művelődési Intézményében tartotta meg ülését. A testület a többi között Hajas Vilmosnak, az SZMT közgazdasági és szociálpolitikai munkabizottsága titkárának előterjesztésében tájékoztatót hallgatott meg a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny megyei tapasztalatairól, a központi kitüntetésekre felterjesztett kol- lektívákrólMegyénkben 1983 őszén, a bányász- és vasasbrigádok által közzétett többletvállalásra irányuló felhívás nyomán bontakozott ki a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny- A múlt év végével lezárult, két évet magába foglaló versenyszakasz tapasztalatai azt mutatják, hogy a felajánlások tömegessége, a vállalkozói magatartás erősödése, a tenniaka- rás — az irányító-szervező, koordináló tevékenység segítségével — bizonyos tartalékokat szabadított fel a termelés gazdaságossága és eredményessége érdekében. A vetélkedés egyik alapvető mozgató rugója a többlet- termelések elérése volt. E tekintetben a Nógrádi Szénbányák, a balassagyarmati kábelgyár, a salgótarjáni bányagépgyár, a GanzrMÁVAG mátranováki gyára, valamint a Budapesti Rádió Technikai Gyár salgótarjáni kollektívája végzett eredményes munkát. A másik jelentős célkitűzés az exporttervek teljesítése, illetve túlszárnyalása volt. A pótvállalások eredményeként a Romhányi Építési Kerá- mi agyár 25,7 százalékkal haladta meg tőkés előirányzatát. Jelentősen — több mint 80 százalékkal — teljesítette túl tőkéselképzeléseit a Mátraaljai Állami Gazdaság. Eleget tett szocialista exportirányzatainak a Balassagyarmati Fémipari Vállalat, a balassagyarmati kábelgyár és a BRG salgótarjáni gyáraAz anyag- és energiafelhasználásban kiemelkedő eredményt ért el a salgótarjáni síküveggyár, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek, a Nógrádi Szénbányák, a Salgótarjáni Ötvözetgyár és a Nógrád-Volán. Nyereségtervét jóval a tervezett fölött realizálta a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, a bu- depesti kábelgyár- a Ganz- MÁVAG mátranováki gyára, a Balassagyarmati Fémipari Vállalat, a Nógrádker, a Balassagyarmat és Vidéke Áfész. Nyereségessé tette gazdálkodását a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat. A középtávú tervciklusban elért eredményei alapján magasabb kitüntetésre két önállóan gazdálkodó egység nyújtott be pályázatot. Ketten a vállalatuk központja által pályáztak- A Kiváló vállalat, illetve szövetkezet címet 27 egység szeretné elérni. Hét gazdálkodó egység a Kiváló gyár, gyáregység, míg három a Dicsérő oklevél elnyerésére pályázik. A szocialista brigádoknál a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny 1984 szeptemberében vált teljeskörűvé. A csaknem 3000 kollektíva több mint 80 százaléka tett vállalást a termelés és gazdálkodás újabb - követelményeinek teljesítésére, illetve túlszárnyalására. Az eredmények azonban kevés helyen jelentkeztek átfogóan és folyamatosan, mert közben akadozott az anyagellátás, nem javult kellően a kooperációs kapcsolat, szállítási hiányosságok jelentkeztek. Az előbbiek mellett rendelés-, létszám-, tőkésimportalkatrész- hiánv is zavarta a nagyobb eredmények elérését- Az objektív okok mellett munkaszervezési mulasztások, technológiai és munkafegvelmi gondok, a nem megfelelő erkölcsi és anyagi elismerés is kedvezőtlenül befolyásolta a vállalások teljesítését. Ennek ellenére 46 brigád pályázott a vállalati kiváló brigád cím elnyerésére. A kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben nem következhet be megtorpanás, újabb. folyamatos megújulásra van szükség. Azt a fellendülést, akaratot, ten- niakarást kell tovább vinni, amely az elmúlt két évben jellemezte a kollektívákat. A megújulásban, a tartalmi gazdagodásban továbbra is nagy szerepük van a szak- szervezeteknek. Hogy a vetélkedés tovább él, ezt az is bizonyítja, hogy sok-sok brigád, nagyobb gazdálkodó egység tett pótvállalást a magyar szakszervezetek XXV.. az SZKP XXVII- kongresz- szusai tiszteletére, amelyeket már teljesítettek. Ugyancsak többletvállalással készülnek a KISZ közelgő XI. kongresszusára. Egyes kollektívák pedig már a NOSZF 70. évfordulója jegyében tették meg vállalásukat. A testület jóváhagyta a tájékoztatót és úgy döntött, hogy a kongresszusi és fel- szabadulási munkaverseny legjobb négy kollektívájának adományozza az SZMT által alapított oklevelet. Konferencia és kiállítás Hogyan javítható a háttéripar? A konferencia résztvevői megtekintik a kiállítást. — Kép: Bencze A háttéripari tevékenység megyei tapasztalatairól és a további feladatokról tartottak konferenciát tegnap, a KIOSZ megyei titkárságának salgótarjáni székházában. A tanácskozást a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztálya, a KIOSZ megyei titkársága és a Kisipari Termeltető Vállalat megyei kereskedelmi irodája szervezte. Ez alkalomból kiállítást is rendeztek, melynek keretében harminc megyei kisiparos és két gazdasági munkaközösség mutatta be a termékeit. Gál József, a KIOSZ megyei titkárságának főmunkatársa köszöntötte a jelenlévő kisiparosokat, a vállalatok képviselőit és mondott rövid bevezetőt. Hangsúlyozta: a háttéripari tevékenység nem jellemző a megyére, ugyanis a 2654 kisiparosból csak 35-en végeznek ilyen munkát. Azt szeretnék, ha a rendezvény olyan vitafórummá válna, ahol lehetőség nyílik a tapasztalatok cseréjére, a résztvevők feltárnák az együttműködés lehetőségeit. Hodossy Sándor, a KTV belföldi termeltető főosztályának vezetője a vállalatukról többek között elmondta: a elmúlt évben 1,5 milliárd forint termelési értéket ért el, s a forgalom kétharmadát vidéken bonyolították le. Nógrád megye forgalma a közepes alatt maradt, mindössze 10 millió forint volt. Biztatta a kisiparosokat,. vegyék igénybe a KTV-t termékeik értékesítéséhez. Fejes Tamás, a NOVIKI termelésszervezési osztályvezetője kisüzemi innovációs irodájukról szólva, kiemelte: kisiparosoknak és kisebb üzemeknek nyújtanak segítséget a műszaki újdonságok fejlesztéséhez, az ötletek megvalósításához. Megyénkben még nem fejtett ki tevékenységet a mindössze két és fél éve alakult iroda, de szeretne szolgáltatásaival jelen lenni. Zsigmond Éva, a KIOSZ országos központja szolgáltatásfejlesztési főosztályának vezetője bejelentette: május 5—6- án rendezik meg az országos innovációs és háttéripari konferenciát, s kiállítás is reprezentálja, majd az ez irányú munkát. Ez olyan fórumul szolgál, ahol lehetőség lesz a termékek menedzselésére, üzletek kötésére. A konferencia további részében párbeszéd alakult ki a kisiparosok, a vállalatok képviselői és a szervezők megbí zottjai között, javaslatok hangzottak el a háttéripari tevékenység javítására. Tanácskozik a VSZ külügyminiszteri bizottsága A lengyel fővárosban meg- nácskozáson Magyarországot kezdte ülését a Varsó' Szer- Várkonyi Péter külügymi- ződés tagállamainak külügy- niszter képv'seli. miniszteri bizottsága. A taÁtadták a KlSZ-díjakatNógradsipeki fiata'ok kitüntetése Az ifjúsági szövetség immár kilencedik alkalommal jutalmazta KISZ-díjjal — a forradalmi ifjúsági napok alkalmából — azokat a 35 éven aluli fiatalokat, akik több éven át példamutató tevékenységükkel, az ifjúság nevelésében végzett kiemelkedő munkájukkal járultak hezzá a fejlett szocialista társadalom építéséhez. A kitüntetéseket szerdán a szövetség székházában rendezett ünnepségen Hámori Csaba- a KISZ Központi Bizottságának első titkára nyújtotta át. Az eseményen jelen volt Pál Lénárd, az MSZMP KB titkára, valamint az ál - a- mi, a társadalmi élet több vezető személyisége. KISZ-díjat kapott egyebek között a nógradsipeki szabadidős társaság a kisközségi művelődési lehetőségek tartalmi és formai megújításában példaadó kezdeményezéseiért, a közművelődés közösségi szervezésében vállalt úttörő szerepéért- (A nógrádsipeki fiatalok sikeréről szóló írásunk lapunk 4. oldalán olvasható.) Marjai József hazaérkezett Moszkvából Marjai József, a Miniszter- képviselőinek munkatalálko- tanács elnökhelyettese, ha- zóján. zánik állandó KGST-képvise- Érkezésénél a Ferihegyi relője szerdán hazaérkezett pülőtérén megjelent Borisz Moszkvából, ahol részt vett a Sztukalin, a Szovjetunió mar KGST-tagországok állandó gyarországj nagykövete is. j Bc'^ntak csaknem ezer jogosítványt Kevesebb a személyi sérüléssel járó baleset Nógrádban A Nógrád Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége szerdán ülést tartott. A testület megvitatta az 1985. évi munkáról készült beszámolót, majd tájékoztatót hallgatott meg az ifjúsági szak- bizottság tevékenységéről. Az SZMT oktatási központjában ezt követően került sor az MKBT kibővített tanácskozó testületi ülésére. A részvevőket Berki Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese, az MKBT társelnöke köszöntötte, majd Balya Pál rendőr ezredes, a megyei közlekedésbiztonsági tanács ügyvezető elnöke értékelte az elmúlt évi munkát. A tevékenységet meghatározó körülmények áttekintése után szólt arról, hogy a kiemelt feladatok között szerepelt a közlekedési balesetek számának mérséklése, az ittas járművezetés visszaszorítása, a gyalogosok elütésével összefüggő balesetek csökkentése, más akciók pedig a fiatalkorúak védelmét szolgálták. Balya Pál rendőr ezredes szólt a közutak állapotáról, a járműpark alakulásáról, a közlekedésre hatást gyakorló külföldi átmenő forgalomról, majd megállapította: — A megelőző tevékenységnek is köszönhető, hogy 9,5 százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma, összesen 8,8 százalékkal kevesebben sérültek meg. Hárommal kevesebb személy halt meg közlekedési balesetben, mint korábban, nem sikerült viszont az ittas járművezetés csökkentése. Az értékelésből kitűnik, hogy szombatonként történt a legtöbb baleset. Az okok között első helyen a nemmegJ felelő sebesség áll. Az előző évinél több — összesen 1682 — szabálysér- tési feljelentést tettek, elsősorban a fentebb említett szabályok megsértői ellen. 115 esetben hoztak elmarasztaló határozatot ittas járművezetés szabálysértése miatt, 1984-ben 77 esetben került sor. A KRESZ előírásainak megszegéséért több mimt 15 ezer járművezetőt és gyalogost bírságoltak meg a helyszínen. A közúti ellenőrzések során elhasználtak csaknem tízezer alkoholszondát. A rendőrség és a bíróság 953 vezetői engedélyt vont vissza, s ez 21,6 százalékkal több az előző évinél. Ittas vezetés miatt 653 jogosítványnak kellett búcsút mondani, 27 százalékkal nagyobb ez a szám; mint 1984-ben. A balesetek megelőzéséért igen sokat tettek az MKBT aktivistái. Több, mint 1390 előadást tartottak, a KBT filmjeit csaknem 13 ezren tekintették meg. Népszerűek a KRESZ-vetélkedők, folytatódtak a közlekedésbiztonságot szolgáló munkahelyi vetélkedősorozatok is. Számos akció és kezdeményezés a fiatalkorúak védelmét segítette, mintegy 45 iskolában 1100 tanuló ismerkedett a közlekedés szabályaival. A szakbizottságok tevékenységének értékelése után a feladatokról szólva, első helyen továbbra is az ittas jármű- vezetés elleni küzdelmet említették. Ehhez kapcsolódott a hozzászólók zöme is. A tanácskozáson ismertették a Vezess biztonságosan! versenymozgalom eredményeit, s a legjobb üzemeli képviselőinek átadták a dijakat.