Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-19 / 66. szám

Kezdődik a kátyúzás Alig kevesebb, mint ezer kilométer úthálózat karban­tartását kell elvégezniük a megyei közúti igazgatóság dolgozóinak. A kemény tél most sem múlt el nyomtala­nul. Ezt bizonyítja, hogy az utak 75—80 százaléka szorul kisebb-nagyobb javításra. Feb­ruár közepén már elkezdték az apróbb munkákat. Az iga­zi „kátyúzási” szezon azon­ban csak most, március vé­gén indulhat. A fenntartási költség nem emelkedett az elmúlt évihez képest, így Nógrád útjainak további javulása nem várható. A szintentartás is komoly nehézségeket jelent. A felü­leti munkákat egész évben végzik, a gyors leromlást így lassítják. Jelenleg kőhiány okoz gondot, de a Közép­magyarországi Kőbánya Vál­lalat vezetése ígéretet tett a fontos útépítő anyag mielőb­bi leszállítására. A karban­tartást egyébként hat brigád végzi majd, közel kétszáz fő­vel. jÉÉS1' NOGRAD Ki tud főbbet a Szovjetun óról ? üfsEess^sigiifgar malisak A balassagyarmati 217. Számú Szondi György Ipari Szakmunkásképző Intézet „Szovjetuniós” csapata a me­gyei versenyen elért első he­lyével jogot szerzett, hogy részt vegyen a budapesti elő­döntőn, amelyet az Almássy téri Szabadidő Központban hétfőn rendeztek meg. A ba­lassagyarmati csapat — Sal­im Lajos, Fö^desi István má­sodik, Mészáros Rozália. Sza­bó Katalin harmadik osztá­lyos tanuló — a Duna-Tisza- közi és tiszántúli csapatok­kal egy csoportban kezdte a küzdelmet. A verseny első felében maximális pontszámo­kat szereztek, s így azonnal átvették a vezetést. Dinnyeízű üdítő Üjfajta üdítők gyártását kezdi meg a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat. Nyárra már az üzletekbe kerül egyik újdonsága, a cukordimnyeízű frissítő, szénsavval dúsítva, 2 deciliteres palackokban áru­sítják majd. Várhatóan már az idén megkezdik egy idő­seknek, gyerekeknek, beteg­ségből lábadozóknak, vala­mint sportolóknak ajánlott, vitaminokban gazdag, erősítő hatású üdítőital gyártását is. Ez a készítmény várhatóan népszerű lesz, hiszen hasonló jelenleg nincs forgalomban nálunk. Ankét a filmesekkel A forradalmi ifjúsági na­pok rendezvényeihez kapcso­lódva a Nógrád Megyei Mozi­üzemi Vállalat számos film- bemutatót tart szerte a me­gyében. Ebbe a sorozatba kap­csolódik Dobray György és Horváth Péter Szerelem első vérig című filmjének balassa­gyarmati bemutatója, amely­re kedden délután került sor. A vetítés után — a Mik­száth Kálmán Művelődési Központban — ankéton talál­kozhattak az érdeklődő fiata­lok és tanárok a film ren­dezőivel és két főszereplőjé­vel, Bery Arival és Szilágyi Mariannái. A színvonalas, jó szerve­zésű verseny zsűrijében helyet foglalt a Szovjetunió című folyóirat szerkesztőségének és az MSZBT-nek több munka­társa. A játékot Déry János vezette. A balassagyarmati csapat a nagyon szoros küzdelemben a maximális 105 pontból 91 pon­tot szerezve, a második he­lyezést érte el. Az első csa­pat 95 pontot, a harmadik 58 pontot ért el. Ez is csak a küzdelem szorosságát, a nóg­rádiak felkészültségét igazol­ja. Ezzel a helyezéssel meg­szerezték a jogot az orszá­gos középdöntőbe való szerep­lésre, amely áprilisban lesz. Gyártók és kereskedők fatá^ozó’a Szécsényben A lakosság áruellátásának, a szolgáltatás színvonalának javítását segíti, ha a terméket gyártó és forgalmazó vállala­tok között rendszeres, meg­bízható a kapcsolat. Tegnap az ELZETT Szécsényi Zár­gyártó Vállalatának vezetői, valamint a budapesti és a vidéki nagykereskedelmi vál­lalatok képviselői ültek kö­zös asztalhoz, hogy egyeztes* sék ez évi és középtávú ter­veiket. A szécsényi megbe­szélésen a szerződéses kap­csolatok továbbfejlesztéséről is szó esett. A kereskedelmi szakemberek megismerkedtek az új termékekkel és azzal az üzemi háttérrel is, mely sza­vatolja az együttműködési tervekben foglaltak valóra válását. amerikai diplomata Nógrádban Nógrád megyébe látogatott tegnap Richard Lewis Balti­more, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagy- követségének első titkára. Az MSZMP Nógrád Megyei Bi­zottságán ár. Csongrádi, Béla osztályvezető tájékoztatta a vendéget a megye életéről, az időszerű kérdésekről. Ezt kö­vetően az amerikai diploma­ta a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárral ismerke­dett Kecskés László gazda­sági igazgatóhelyettes kísé­retében. Délután Berki Mihály, a mug.v ei tanacs c'-üö-kneiy ett.e- se az állami élet kérdéseiről, a tanácsi munkáról számolt be a v-CTid-égnek, aid a megyei program zárásaként ellátoga­tott a Nógrádi Sándor Múze­umba. Ismét hármas ikrek 'Debrecenben A szülészeti klinikák tör­ténetében ritkaságszámba menő eseménysorozata volt a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szülészeti Kliniká­jának, ahol alig két hónap alatt háromszor születtek hár­mas ikrek. Legutóbb, hétfőn éjszaka Hagymási Károlyné, nyíregyházi lakos adott éle­tet három gyermeknek. Az újszülöttek egyike kisfiú, aki 2750, míg a két kislány egy­formán 2050 grammal látta meg a napvilágot- Az édes­anya és a gyermekek egészsé­gesek. Naptár 1986. március 19. Szerda. József napja­A Nap kel 5.51 — nyug­szik 17.54 órakor. A Hold kel 10.04 — nyugszik 2.30 I órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1916. március 19-én halt meg — 68 éves korában — Vaszilij Szurikov festőművész, az orosz realista festészet leg­nagyobb mestere. Derült idü Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Az ország legnagyobb részén többnyire derült lesz az ég, csa­padék nem várható. Csupán dé­len növekszik meg időnként a felhőzet, és ott egy-két helyen előfordulhat húszállingózás. A keleti, délkeleti szél napközben kissé megélénkül. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között lesz. Egészségügyi hetek Pásztőn Élénk érdeklődés kíséri a tavaszi egészségügyi heteket, a pásztói Tittel Pál Általános és Középiskolai Kollégium­ban. A hónap elején bőrgyó­gyászati és gyógyszertani elő­adást hallgathattak meg az érdeklődők és vásárlással egy­bekötött kozmetikai kiállítá­son ismerkedtek meg a helyes tavaszi bőrápolással. Kósto­lással egybekötött tejtermék­bemutatót tartottak kedden a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat pásztói üzemegységé­vel, ahol a reformtáplálkozást ismertették meg látogatóik­kal. A következő hetekben lesz divat- és fodrászbemu­tató, valamint különböző egészségügyi felvilágosító elő­adások és vetélkedők. Fortuna Borsosberénybon A rendszeres lottózás meg­hozza gyümölcsét. Ezt erősíti Csósza Józsefné, borsosberé- nyi lakos példája is, aki a lottójáték bevezetése óta, minden héten rendszeresen lottózik. Hetenként harminc számtáblás szelvény kitöltése mellett hatvonként még hat előfizetéses szelvényen is va­riálja a szerencseszámait. Ed­dig sokszor volt kettes és hármas találata. A 9. játékhéten az egyik szelvényén négyes találatot ért el és az OTP rétsági fi­ókjánál már fel is vette az érte járó több mint 101 ezer forintot. Jól jött a nyere­mény: autóvásárlási tervét igy rövid időn. belül megva­lósíthatja. 0) gyógyszer- hatóanyaggyártó üzemeK A Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára újpesti központjában a gyógy­szergyártás rekonstrukciója és fejlesztése során új gyógy­szerhatóanyag-gyártó üzemek építése is megkezdődött. Mint­egy 220 millió forintos beru­házással két új üzemet ala­kítanak ki. Az egyikben a Doxiciklin nevű félszintetikus antibiotikum, a második­ban pedig a Chinoin- ban kifejlesztett Ju- mex elnevezésű, a Parkinson- kór elleni készítmény ható­anyagának a nagyüzemi gyár­tását valósítják meg. A Doxiciklin kisebb dózis­ban is ugyanolyan hatékony, mint a Tetrán készítmények, így szedése kevesebb nem kí­vánatos melléktünettel jár. Ez a szer már egy éve kapható a gyógyszertárakban, az elő­állításához szükséges ható­anyagok egy részét azonban külföldről kellett a vállalat­nak megvásárolnia. Az új hatóanyaggyártó üzem mun­kába állításával már nem lesz szükség az importra. A másik üzem felépítése után pedig a jelenlegi kísér­leti gyártás helyett, nagyüze­mi módszerekkel állítják majd elő az itthon és kül­földön egyaránt nagy érdek­lődéssel várt Jumexet. Az 1987 végére elkészülő hatóanyaggyártó üzemek megfelelnek majd a legma­gasabb követelményeknek, a tőkéspiacokra való eljutás feltételeinek is. Ruhaözletben Vevő: — Mondja, eladó úr, jól áll nekem ez a marhabőrkabát? Eladó: — Igen. Mintha uraságoddal született volna. Nem ok nélkül tartják mű­vésznek a konyhai mestersé­geket felső fokon művelőket: képzőművészeti alkotásnak is beillettek azok a sütemények, torták, hidegkonyhai készít­mények, melyeket tegnap a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ üveg­csarnokában láttunk. Az ínyencségek kiállítását ezúttal negyedik alkalommal rendezte meg a Nógrád Me- gyei Vendéglátó Vállalat a Tavaszi vendégvárás palócföl­dön programjainak sorában. A szakmai megmérettetés e le- lehetőségének azóta ország­szerte híre van: ez alkalom­mal is 14 vendéglátó vállalat, illetve szövetkezet összesen 15 szakácsa és 23 cukrásza hozta el Salgótarjánba mes­teri munkáit. Eljött a házi­gazda vállalattal testvérkap­csolatban álló besztercebányai vendéglátói is versenyen ki­rn'll mutatta be különlegessé­geit. A zsűri most valóban el­mondhatta magáról: fantasz­tikusan nehéz helyzetben van. Miután azonban a finomságok parádéját az elmúlt évtől fog­va versenyként rendezik, dön­tenie kellett. Szakértelemben nem volt hiány, hiszen a két, egyenként háromfős zsűri tag­jait a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége delegál­ta, a zsűrielnöki tisztet Görög Rudolf, a Royal Szálló kony­hafőnöke vállalta magára. A szakácsok legjobbikára még így sem tudtak egyértelműen szavazni, az első díjat meg­osztva kapta Tari István (Csongrád Megyei Vendéglá­tó V.) és Szabó László (ÉSzak- Pesti Vendéglátó V.). A cuk­rászati termékek versenyé­ben Kristóf Hajnalka (Mis­kolci Vendéglátó V.) győzött. A kiállításon szereplő „müve­ket” délután kisorsolták. B MERKUR jelenti A utósorszámok W8€. március 18-án. Trabant L. Hyc 79 Trabant Hyc C. 11 Trabant L. (Bp.) *054 Trabant Lim. (D.) 1574 Trabant Lim (GyJ 1851 Trabant C. (Be.) 13 ‘205 Trabant C. (Gy.) 6029 Wartburg Stand. (Bp.) 22 Wartburg Stand. (D.) 39 Wartburg Stand. (Gy ) 182 Wartburg Special (Bp.) 26237 Wartburg Spec. (Gy.) 359 Wartburg Spec tolót. (Bp.) 5981 Wartburg Tourist (Bp.) 245 Wartburg Tourist (Gy.) 3738 Skoda 105 S (Bp.) 10 284 Skoda 105 S (D.) 8152 Skoda 105 S (Gy.) 8046 Skoda 120 L (Bp.) 20 805 Skoda 120 L (D.) 11 739 Skoda 120 L (Gy.) 14653 Skoda 120 GLS (Bp* 1394 Lada 1200 (Bp.) 40 553 Lada 1200 (D.) 25 836 Lada 1200 (Gy.) 14377 Lada 1300 S (BpJ 16 440 Lada 1300 S (D.) 12 785 Lada 1300 S (Gy.) 557« Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1600 (D.) 10 »34 Lada 1500 (Gy.) 4797 Lada Combi (Bp.) 7214 Lada Combi (D.) 3974 Moszkvics 13 924 Polski F. 126 P. (Bp.) 26 323 Polski F. 126 P. (Gy.) 8357 FSO (Polski F.) 1600 5410 Dácia Limusin (Bp.) 35 589 Dácia Limusin (D.) 20 841 Dácia Combi (Bp.) 54 Dácia Combi (D.) 51 Dácia Combi (Gy.) 46 Zastava (Bp.) 12 655 A MAGYAR NFMZET1 BANK HIVATALOS DEVIZ A A RFOI YAMAJ Érvényben: 1986. március 19-én. Devizanem vételi eladám Art. 100 Ft-bar Angol font Ausztrál d. Belga frank Dán korona Finn márka Francia f. Holland f. Japán y. (1000) Kanadai d. Kuvaiti d. Norvég k. NSZK-márka Olasz i (1000) Osztrák s. Portugál e. Spanyol p. Svájci f. Svéd korona Tr. és cl. rubel USA-doIlár ECU (Közös P, 6705.34 3264,39 99,44 550,63 898,65 662,33 1802,98 261,21 3279,61 16019.08 644,78 2035.34 29,93 290,20 30,90 32,32 2427,08 635,91 2797,20 4575,05 4394,02 6718.76 ' 3270,93 99,64 551.73 900,45 663.65 1806,58 261.73 3286,17 16051,16 646,08 2039,42 29,99 290,78 30.96 32.38 2431,94 637,19 2802,80 4584,21 4402,82 ' — PÄRTTITKÄROK FEL­KÉSZÍTŐJE ért véget tegnap a Nógrádi Szénbányák bükk- széki üdülőjében- A bánya mozgalmi vezetői — mintegy hetvenen —, előadásokat hall" gattak meg, többek között Géczi Jánostól. az MSZMP KB tagjától, a megyei párt- bizottság első titkárától. — A basic-nyelv elsajátí­tására alap- és középfQkú tanfolyamot indít a salgótar­jáni József Attila Városi- Megyei Művelődési Központ. A számítástechnika iránt megnövekedett igények ki­elégítésére külön szerveznek tanfolyamot a gyerekeknek és a felnőtteknek, április elejétől. Jelentkezni az intéz­ményben és az iskolában le­het. — Zenés irodalomóra az IMH-ban. A salgótarjáni If­júsági Művelődési Házban kedden rendhagyó irodalom­órát szerveztek a Petőfalvi Lajos Általános Iskola 7—8. osztályos tanulóinak. Az órán a szekszárdi Holló együttes Nagy László, Weöres Sándor és más gyermekszerzők meg­zenésített verseit adta elő. — AUTÓSOK GYALOGO­SOK FIGYELMÉBE! Március 21-én 16 órától március 24-én reggel hét óráig közműbekö­tés miatt lezárlak a megve- székhelven a Palócz Imre tér­től az aluljáró felé vezető út­szakaszt, s ezzel együtt a mozi melletti parkolót is. A STÉSZ szakemberei kérik a gépkocsitulajdonosokat, hogy péntek délutánig járműveiket vigyék el a parkolóból­— Antennák, televíziók. Március végéig megyénkben mintegy húsz épületen szerel­ték fel a központi antenna- rendszert a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat Elektronika leányvállalata- híradástechnikai szervizének szakemberei. Idei tervükben emellett CB-rádi ó-telepítés, ipari tv-Iánc-kiépítés és tervezési tevékenység is sze­repel. — Természetvédelmi terü­letek fejlődése. A megyei je­lentőségű területeken hat eső­beálló, száz erdei pihenőhely, ölvén szalonnasütő, tizenöt kiépített forrás és öt kilomé­ter sétaút teszi kellemesebbé a természetet szerető embe­rek pihenését Nógrádban. A TvJottó nyertes számai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése sze int a Budapesten megtartott már­ciusi tv-lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húz­ták ki: 25, 37, 45, 60, 86 Vigyázat: avadűzek! Hétfőn és kedden több íz­ben is riasztották a tűzoltó­kat Salgótarjánban és kör­nyékén elharapódzó, nagy területű avartüzekhez. Hétfőn a megyeszékhelyen a Kun Béla út feletti részen és a Pécskő út végében égett a száraz fű, amelynek eloltásá­hoz a tűzoltókat kellett ki­hívni. Tegnap szintén Tarján- ban, Somoskőújfalu előtt a 21-es út mellett öthektárnyi avart égettek el a lángok, Mátranovákon pedig a legelő száraz füve égett. Mindegyik tűzesetnél meg kellett jelen­niük a tűzoltóknak is. Fi­gyelmeztetésük megfontolan­dó: ne gyújtsuk meg felelőt­lenül sehol a száraz füvet, avart, mert enyhe szellő is könnyen elkaphatja a lángo­kat, és nagyobb értékek is veszendőbe mehetnek. ", '.yjjr r-r I Hívható: 13—16 óra között | NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VtNCZR IS TV ANNE Szerkesztőség: Salgótarján. Palócé Unra tér «. Telefon: 10-sn. Főszerkesztő • 11-504 Sportrovat: 14-59« Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó vállalat Felelő, kiadó: BÁLINT TAMAS a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal- Salgótarján Palócz Imreié» í Telefon- 12-54» Teie* 229 109 Irányttószára • 9101 Te riesrti a Maeyar Posta Flőfizethető • bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál a hiriapkezbesitőknél , Posta hírlapüzleteiben és a Blrlapelőflzetést «s Lap- ellátási Irodánál (HFLIRJ Budapest V., József nádor tét I 1900 közvetlenül.-vagy postautalványon valamin* átnt alással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi lelzőszámra Elő fizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre- 12S forint, egy évre.: 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari VaUalaC SÍM Salgótarján. Palóca Imre tét L Pf.4 S6. Felelőt vezető: KELEMEN GAB OB igazgató. HU ISSN 0133-155S.

Next

/
Thumbnails
Contents