Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-18 / 65. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy szere­tett édesanyánk, anyósom, nagymamánk és dádikénk, ÖZV. KOCSIS JÁNOSNÉ sz.: Molnár Teréz 78 éves korában váratlanul í elhunyt. Hamvasztás utáni te­metése Debrecenben történik. A GYÁSZOLD CSALÁD Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy RUTTKAI DEZSŐ hamvasztás utáni búcsúztatá­sa 1986. március 20-án, 13.30 órakor lesz a salgótarjáni j központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD \ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, BÖDI ANTALNÉ hosszan tartó, türelemmel vi­selt szenvedés után 87 éves korában elhunyt. Temetése 1986. március 20-án, csütörtö­kön, 15 órakor lesz a salgó­tarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ☆ Fájdalommal tudatjuk a ro­konokkal és mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett feleség, édes­anya, nagymama, dédnagy­mama és testvér, LONGAUER ISTVÁNNÉ (Földi Mária) hosszan tartó betegségében, életének 81 évében elhunyt. Temetése 1986. március 20-án, csütörtökön, 11 órakor lesz, a salgótarjáni központi te­metőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthe­tetlen halottunk, THURÖCZY ISTVÁN temetésén megjelentek, sírját virágokkal halmozták el és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak A GYÁSZOLÓ CSALÁD Áramszünet Értesítjük t. fogyasztóinkat, bogy feszültségmentes háló­zat és berendezéseinek kar­bantartása miatt az alábbi időpontokban és helyeken lesznek kikapcsolások. Az érintett területen kérjük fo­gyasztóink türelmét. Már eins 84-én (6—16 óráig) Karancskeszi, Egyházasgerge, Marakodj. Mihálygerge, Szé­esény, Rimóci és Lóéi út kö­zötti terület, valamint Elzett. Március 25-én (6—16 óráig) Széesény egyes területein (Malom, Tógái'. Mező Imre út környéke). Március 26-án (6—16 óráig) Széesény egyes területein, Ma­lom, Tugár, Mező Imre út, MÁV környéke, Pőstény, Lu- dányhalászi, Nógrádszakál. Pi­nny tsz­Március 27-én (6—16 óráig) Széesény MÁV környékén, Pőstény. Március 28-án (6—16 óráig) Ludányhalászi, Nógrádszakál. A felsorolt községek, illetve városok közigazgatási terüle­teit érinti az áramszünet, be­leértve tsz-eket, állami gazda­ságokat és egyéb üzemeket, intézményeket. ☆ Ilf. ló-én 8—15 óráig Salgó­tarjánban a Vásártér, állo­más, Vasút és Rákóczi úton a 149—225 és 258—326 számig A Senior Váci Kötöttáru-i gyár Pásztói Gyáregysége felvételt hirdet VARRÓNŐ VIEL AN YS ZEREIjÖ ELEKTROMŰSZERÉSZ MECHANIKAI MŰSZERÉSZ munkakörökbe­Bérezés a kollektív szerző­dés szerint. Jelentkezés: Pásztó. Sza­badság u. 145. TTGÁZ budaörsi fötWWzen» felvételre keres: palacktöltő dolgozókat, lakatost, esztergá­lyost, pneumatikus műszerészt villanyszerelőt. SZÜKSÉG ESETÉN IBtTSZ- SZOBÄT BIZTOSÍTUNK GYERMEKTELEN HÁZAS­PÁRNAK. EGYEDÜLÁLLÓ. NAK. Az üzem megközelíthető, a Kosztolányi Dezső térről, a 72-es autóbusszal — 8 perc — a budaörsi benzinkút mögött az M—7-es autónálya beveze­tő sávjánál. Érdeklődni lehet a töltő­üzemben, vagy a 669-516-os telefonon. FELVESZÜNK LAKATOSOKAT. HEGESZTŐKET. UNIVER Szövetkezet- Sal­gótarján, Somogyi—Bacsó u. 6. Telefon: 10-874. Börzsöny Áfész NYOMDAÜZEME VÁLLALJA rövid határidőn belül egy és több színben nyomtat­ványok, prospektusok, szó­rólapok, céges levélpapírok, könyvek és egyéb nyomda- termékek nyomtatását és könyvkötészetet. Cím: 2651 Rétság, Zrínyi n. 18. Telefon: Rétság 175- Tfelex: 282346. A SALGÓTARJÁN ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ versenytárgyal ás útján SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSBE AD ZUK, ROBUR, IFA gépko­csikat. Felvilágosítás és jelentke­zés: Gál Ervin gépkocsi- előadónál, Salgótarján, Nagy Sándor út 12. Tele­fon: 10-644. A versenytárgyalás idő­pontja: 1986. április 18. de- 10 óra. A versenytárgyalás helye: Áfész-telep, Salgótarján, Nagy Sándor út 12. Tudományos intézmény Salgótarjánban felvesz: OPERÁTORI GYAKORLATTAL is rendelkező GYORS- ÉS GÉPÍRÓNÖT illetve PROGRAMOZÓI KÉPESÍTÉSSEL és GYAKORLATTAL és lehetőleg FELSŐFOKÉ végzettséggel rendelkező szakembert! JELENTK EZNI: munka­időben a 10-043-as telefo­non lehet. Értesítjük a Beszterce-lakótelepf felnőttkörzeti orvosi ren­delő ellátási területéhez tartozó lakosságát (Beszterce-!kt. teljes területe, Vörös Hadsereg út 7. végig, 59. végig, Mi­csurin út. Néphadsereg út, Schönherz Z. utca, GYIVI, Kő­míves köz, Vadaskerti út, Vadaskert. Ifjú Gárda utca. Ifjú Gárda út), hogy 1986- március 17-től (szombat, vasárnap és ünnepnapok kivételével) mindennap: de.: 9—11 óráig és du.: 14—16 óráig tartunk rendelést, helyettesítő orvos biztosításával. A lakó­telep konkrét körzethatár-beosztását a szolgáltatóházban levő felnőttrendelő ajtaján lehet megtekinteni. A változás a gyermekrendeléseket nem érinttl A Galgamenti Áfész Magyamámdor. 1986. május 1-től ötéves időtartamira SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE felkínálja az alábbi üzletet, 45. sz- italbolt Cserháthaláp, Fő út 74 sz. Pályázatot 1986. április 15-ig fogadunk el, amelyet a szö­vetkezet központjához kell benyújtani két példányban. Versenytárgyalás: 1986. április 25-én, délelőtt 10 órakor az áfész központi iroda (Magyarnándor, Fő út 19). fi Borsodi kedvező árfeltételekkel 1985-ös évjáratú sirárpát vásárol. 1986-os termésre — kölcsönösen előnyös szerződési feltételekkel — szerződést köt. Cím: 3574 Bocs. Pl.: 6. Telex: 62-290. Telefon: 46-38-321. A kistermelők hízott sertéseinek tefvásóriási árai 1986-ban Élő, minősített, sertesek szerződéses alapara: Hús- és húsjellegű sertés 95—120 kg között 39,30 Ft/kg 121—140 kg között 34,00 Ft/kg 140 kg felett 32.50 Ft/kg Tenyésztésbe fogott sertés 170 kg felett 32,50 Ft/kg A hús- és húsjellegű sertéseknél március 31-ig 95—125 kg- os. illetve 126—146 kg-os súlykategóriát kell alkalmazni Az alapáron felül fizetendő felárak: Minőségi felár 1,20 Ft/kg minőségi felárat kell fizetni a 95—120 kg súllyal értékesített fehér színű bús- és húsjellegű sertésért, a hib­ridsertésekért. továbbá a Duroc fajta keresztezéséből szár* [ mázó vágósertésekért Mennyiségi feláT 1 Ft/kg felár illeti meg azt a nagyüzemet amely a kister­melők sertéshizlalási és értékesítési tevéken vségét szerve­zi, ha egyszerre legalább 20 db sertest ad át A felárat fele- fele arányban mes kell osztania a kistermelővel. Időszaki felár 1 Ft/kg felára: Kell fizetni az első negyedévre szerződésben vállalt és átadott hízott sertésekért Január 1-től a kistermelőknek a 95—120 kg-oe súlykate­góriában értékesített hús- és hfisiellegű sertésekért a vágó­vonalon — a nagyüzem' sertésekkel azonos módon — el­végzett minősítés és osztályba sorolás alapján további mi­nőségi felárat lehet fizetni kilogrammonként- I osztályú minőség esetén 2.10 Ft-ot n osztálvú minőség esetén 1.20 Ft-ot III. osztályú minőség esetén 0.60 Ft-ot. az élő állat netté súlvára megállapított vételáron felül. PEST—NÓGRÁD MEGYE! ALLATFORGALM1 ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT Hirdessen On »•> a NCGPÁO-ba SIMSON S 51 N motorkerékpár el­adó. Pásztó. Béke u. 36. Érdeklődni: du. 5 órától. HIDRAULIKUS, billenő platós lovas kocsi sürgősen eladó. Érdeklődni le­het: Pásztó Nagy­mező u. 110. 6 éves, 1200-as La­da eladó. Érdeklőd­ni lehet: Salgótar­ján Déryné u. 3., I. em. 6. Bodor, egész nap. ETZ Luxus motor- kerékpár eladó. Ér­deklődni: Salgótar­ján, Kercseg út 13. NÉGYÉVES Wart­burg eladó 95 000 Ft­ért. Maconka, Nép- köztársaság út 106. Telefon: Nagybátony 410. PU rendszámú 1300-as Lada eladó. Tel.: Salgótarján 13-153, 17 órától. IFA billencs fel­újított motorral el­adó. Érdeklődni: Ba­lassagyarmat, Hor­váth E. 11. egész nap. TK rendszámú Tra­bant eladó. Balassa­gyarmat. Bojtos u. 26 ELADÓ, jó állapot­ban levő HONDA CIVIC 1100 köbcenti­méteres. Érdeklődni: Mészáros, Balassa­gyarmat, Szontágh 22. vagy háztartási bolt Balassagyarmat, Lut­her u. 8. SIMSON, burkolt, új eladó. Érdeklődni: S alig ótar j án. 11 -328-as telefonon, este. JO állapotban levő Wartburg szgk. sür­gősen eladó. Irány­ár: 35 000 Ft Érdek­lődni lehet: Salgótar­ján, Lovász József út 25.. fsa. 1. Szegedi Gábor. UB-S 1200-as Lada eladó Karancsla­pujtő. Lenin út 24. ROBUR LO 3000 nyitott tehergépjármű felújítót állapotban olcsón eladó vagy combi kivitelű sze­mélygépjárműre cse­rélem. Érdeklődni: Salgótarján. Vaisvári Pál út 9. ZH-3 1500-as Lada eladó. Érdeklődni: 2 sz. ÜMK. Salgótarján.. dr. Szabó. UAZ platós teher­gépkocsi terepváltós eladó. Mátranovák. Dózsa György út 34. KITŰNŐ állapot­ban levő, keveset használt Robur teher­gépkocsi eladó. Ér­deklődni : Salgótar­ján. (l-967-es telefon- számon. ELADÓ kertes csa­ládi ház. Pásztó Nagy­mező u. 47. szám alatt. NAGYBÁTONYI nagyméretű kertes családi házam elad­nám, vagy budapes­tire cserélném. Érdek­lődni : Tóth, Cegléd 2700 Bocskai u 20. Telefon: Cegléd 11-489, 19 óra után. 2 szobás családi há2 300 négyszögöles te­lekkel, melléképüle­tekkel azonnal be­költözhetően eladó. Mohora, Lenin út 4. Érdeklődni: a szom­szédoknál. ELADÓ Nyírj esben 250 négyszögöles zárt­kert faházzal, gyü­mölccsel betelepít­ve. Érdeklődni: Mé­száros, Balassagyar­mat, Szontágh u. 22.. vagy háztartási bolt. Balassagyarmat, Luther u. 8. ELADÓ Balassa­gyarmat, Szontágh P. u. 22. sz. alatt levő OTP-öröklakás 60 m2-es, földszinten köz­ponti fűtéssel felsze­relve Érdeklődni: a fenti címen, vagy háztartási bolt. Ba­lassagyarmat, Lut­her u. 8. ELADÓ két és fél­szobás, kertes csalá­di háiz, gázbekötés lehetséges. Érdek­lődni: egész nap. Du­nakeszi, Posta u. 22. KÉTSZOBÁS, für­dőszobás lakás eladó N agyb átony Z ag y­va-parfcon. Béke út 63. SALGÓTARJÁN, Kemerovo krt-en ga­rázs eladó. Cím: 10- 977 telefonon. KARANCSALJA, Kossuth út 5 sz. alatt építési telek eladó. Érdeklődni: Kossuth ú+ 37. Szőllős Imre. SOMOSKÖI várnál levő haszonbérleti telkemet átadnám. Érdeklődni: Salgótar­ján, Vasvári Pál út 9. NAGYBÁTONY- BAN, a Sport úton garázs 25 000 Ft-ért eladó. Cím: Salgó­tarján, 10-977 telefo­non. KETTÖSZOBÁS csa­ládi ház, 300 négy­szögöles telken Sal­gótarján. Fürst Sán­dor út 5. sz. alatt eladó. Érdeklődni: 2. sz. ÜMK. Salgótar­ján, telefon: 10-673. dr. Szabó. HAROMSZOBAS, kertes családi ház melléképülettel el­adó Z a gyvapá Ifaiva, Blaha Lujza út 5. OTP-la kasra is cse­rélném. ráfizetést ké­rek. (Hársfa utca előnyben!) ELCSERÉLNÉM 3 szobás, összkom­fortos, kertes, csalá­di házrészemet OTP- vagy szövetkezeti la­kásra. Érdeklődni: Balassagyarmat. Pat- varci u. 13. ELADÓ 2 szintes csialádi ház. Pásztó. November 7 u. 16. ELADÓ Hatva?», Kastély kert út 8., L em. 2. szoba, összkom­fortos öröklakás + egy garázs. Érdek­lődni : Forgács And­rás, Hatvan, Rákóczi út 86. Tel.: 38-12-088. SÁMSONHÁZÁN háromszobás, össz­komfortos család! ház eladó. Érdeklőd­ni : Sámsonháza, Pe­tőfi út 91. alatt. NAPOS- és előne­velt csirke kapható. Véghné, Széesény, Madách u. 12/a. Te­lefon : 370. FÓLIÁSOK! Pap­rika-, paradicsom- palánta nagy meny- nyiségben kapható. Érsekvadkert; Isko­la u. 27. Telefon: 30. ELŐNEVELT csir­ke mindenfajta 14 óra után állandóan kap­ható. Babosán Tibor Balassagyarmat. Jó­szív u. 68. (Szociális otthonihoz közel.) 200 db gyümölcsös­láda új állapotban eladó. Ugyanott 300 db melegágy! üveg új. Varsámy, Szécsé- nyi út 11. MALACOK el­adók. Godó Sándor, Karancsalja. Béke út 4. GYÖNYÖRŰ, hosz­szú szőrű törzsköny­vezett perzsa kiscica eladó. Karancsság. Kossuth út 88. SALÁTAPALÁNTA. hideg hajtatásra ugyanott fóliaváz el­adó megegyezés sze­rint. Salgótarján. Rákóczi út 217. ELADÓ 2 db új há­romszárnyas 225x150- es redőny tok nélkülit ablak. Érdeklődni: Tar, Toldi út 1» JVC japán színes- tv, stereo, igényesnek eladó. Cím: 10-977-es telefonon. Fájdalommentes FÜLBELÖVÉS egész nap. ünnep­nap is. Balassa­gyarmat, Széche­nyi u 3. Naszály! Aladár kisiparos. FIATAL házaspár N agybátonyban bú­torozatlan albérletei keres. Ajánlatokat: Salgótarján 10-977 te­lefonra kérek. VAROSKÖZPONT­BAN, albérleti szoba kiadó. Salgótarján. Pécskő út 4. VTI/4. KÜLÖN bejáratú szoba, konyha, für* dőis/zoba-haszo állat­ta'! nőnek kiadó. Saf- gótar j ánb an. Cím*: 10-977 telefonon. 49 éves hölgy kis szobáért otthonért, háztartási munkát, lakbérfizetést válla:- Minden megoldás ér­dekel. Cím: Salgótar­ján, 10-977 telefonon. Pillanat lázmérő A testhőmérsékletet szám­jegyekkel jelző, teleppel mű­ködő villamos lázmérőt ho­zott forgalomba az NSZK- beli Bosch gyár. A lázat to­vábbra is a testüregekben (a szájban vagy a végbélben) mérik. Erre kis méretű, ru­galmas műgumiba ágyazott érzékelő szogál, amely vé­kony mérőkábellel csatla­kozik a műszerhez. A nagy kórházakban valamennyi be­tegnek külön-külön hőérzé­kelőt bocsátanak '•end étke­zésére. hőméréskor azután csak csatlakoztatni kell a hőérzékelőt a műszerhez. A mérés rendkívül gyors: 6# másodpercen belül rendelke­zésére áll a pontos eredmény. A mérési tartomány 32 foktól 44 fokig terjed. Hidrogén, mint üzemanyag A Szovjetunió Iíidományos Akadémiájának kémiai-fizikai intézetében olyan reaktort hoz­tak létre amely a napsugárzás hatására a vizet hidrogénre és oxigénre bontja A gázok az elvezetőcsöveken külön-külön jutnak a gyu.itötartályokba. A hidrogént a többi között üzem­anyagként használják. A Szovjetunióban már kikísér­letezték azt a teherautót, mely hidrogén és benzin keverékével üzemel. A teherautón az egyik benzintartály helyett négy bid- rogénakkumulátor helyezkedik el A gáz a benzinnel együtt jut a porlasztóba. Egyszeri üzem- anyag-f eltöltés wo kilométerre elegendő. Ekkora távolságon a benzin egynegyed részéi lehet megtakarítani A tudósok most olyan akku­mulátor kidolgozásán fáradoz­nak- amelynek segítségével tel­jesen el lehet tekinteni a hagyo­mányos üzemanyag felhasználá* sátöl és át lehet térni a hidro­gén. a környezetet nem szeny* nyezö üzemanyag előállításé**.

Next

/
Thumbnails
Contents