Nógrád, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-10 / 34. szám

Fémipari vállalat ló január A Balassagyarmati Fémipari Vállalat már az elmúlt esz­tendő utolsó negyedében is az új év indításán munkálkodott. Hogy nem rosszul, arra a ja­nuári hónap termelése a bizo­nyíték: csehszlovák partnerük hétmilliós exportját az első negyedévre vállalták teljesí­teni. Az év első hónapjában ezen exportkötelezettségüknek nyolcvan százalékát már ki is szállították az északi, ba­ráti országba. Nem volt gond az anyagel­látással, energiaproblémák sem jelentkeztek, éppen ezért a negyedévre tervezett 110 millió forintos árbevétel idő­arányos részét teljesítette a vállalat kollektívája. Vasárnapi munka Egymillió pirosretket kötöt­tek csomóba vasárnap, illetve készítettek elő a hétfői szál­lításra Szegeden és környékén, Mihálytelken, valamint a kö­zeli Röszke községben. A re­tekkel megrakott ládákat hét­fő reggel hőszigetelt vagonok­ban indítják útra a Csongrád Megyei Zöldért tranzittelepé­ről, főként Csehszlovákiába, valamint a fővárosba és más hazai iparvidékekre. A hidegre fordult idő nem okozott kárt, mert újabban csaknem mindenütt dupla falú fóliasátrak védik a fáradsá­gos munkával megtermelt pri­mőröket. A helybeli tsz-ek fó­liabeszerzéssel, minőségi vető­maggal, kedvező értékesítési lehetőség megteremtésével segítik a termelőket. A beha­vazott sátrak alatt helyenként már paprika, paradicsom és más palánta talaját készítet­ték elő. NÓGRÁD Fórum a Szovjetunióról A világpolitika egyik meg­határozó súlyú eseményének, az SZKP XXVII. kongresz- szusának közeledtével egyr§ gyakrabban kerülnek reflek­torfénybe a Szovjetunióban végbemenő folyamatok: bél­és külpolitikai mozgásirányok, gazdasági kísérletek, a kong­resszusi készülődés eseményei. Ezek szovjet szakértői, politi­kusok vállalkoznak arra, hogy február 24-én, az SZKP kong­resszusának előestéjén, a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségének Fórum cí­mű műsorában válaszoljanak a magyar közvéleményt leg­inkább foglalkoztató kérdé­sekre. Az érdeklődők február 10- én, hétfőn 10—21 óráig, a 170-700-as telefonszámon te­hetik fel kérdéseiket. Hómunkagépek az utakon A leesett hó vasárnapra az Ion — Győr-Sopron és Vas me- egész országban megváltoztat- gyében — újból havazás kez- ta a közlekedés feltételeit, de dődött, s viharossá fokozó­hóakadály sehol sem gátolta a dott a szél ereje, közúti forgalmat. A fővárosban csaknem 100 Az éjszakai és a hajnali ha- munkagép dolgozott a fő és vazás miatt az autópályák és tömegközlekedési utakon a hó a főutak hókásásak, havasak eltakarításán, a csúszósság voltak, s a feltámadó szél több megszüntetésén. Több mint helyen okozott kisebb átfúvá- 700 alkalmi hómunkás is sokat, de ez sem okozott na- részt vett az utak tisztításá- gyobb fennakadást a közieke- ban, ám ennél jóval többre, désben. A fokozatosan változó műszakonként legalább kétezer időjárási feltételek hatására a emberre lenne szükség, várják délelőtti órákban jelentős kü- a hómunkások jelentkezését, lönbségek alakultak ki az or- A kisebb forgalmú utakon, szág keleti és nyugati része mellékútvonalakon, lakótele- között: míg az Alföldön eny- pékén csak vasárnap délután hült az idő, s vékonyabb lett kezdhettek hozzá a hókása el- a felhőzet, addig a Dunántú- takarításához. — Sárkányrepülők Európa­bajnokságára ebben az évben jelentkeztek a legtöbben. Húsz ország ezernyolcvan sárká- nyosa képviseli magát a nyári viadalon, ahol nemzetközi zsű­ri értékeli a pilóták repüléseit A verseny egyik színhelye a pásztói Nydkom-hegy starthe­lye lesz. A tárgyalóteremből Több-kevesebb ideje már egyikőjüknek sem volt mun­kahelye, esténként azonban Balassagyarmaton a Balassa étteremben többször is össze­futottak, és italra még csak jutott valahonnan. Tavaly november 19-én támadt a gondolat Imre Péter 37 éves büntetlen előéletű, balassa­távoztak. A közeli temetőben vették szemügyre a zsák­mányt: 1868 forint volt a ládikóban. Elindultak ha­zafelé, útba esett egy kiske­reskedés, felfeszítették az ajtót, de onnan csak két kést vettek magukhoz. (Szerencsé­re azt nem használták.) Másnap este új társsal, gyarmati lakos fejében, ami- Oszagyán István 42 éves he­kor a vele együtt italozó jó ismerősének, a többszörösen büntetett Chikány Józsefnek felvetette: „Fel kellene nyom­ni valamit”. Azaz, pénzt kel­lene szerezni. A záróra kilökte őket a Balassa . étteremből, de nem hazafelé indultak, hanem a vasút irányába. A vasúti székház udvarán lévő büfé­nél aztán konkretizálódott a gondolat: „Na, ide kell be­törni” '— jegyezte meg Imre. Az utcai nagykapunál nem boldogultak, így a szomszédos telekről másztak át a kerí­tésen. Találtak egy fejszét az udvaron, de a vaspántot a bejárati ajtóról nem tud­ták lefeszíteni. Űj módszer­hez folyamodtak: egyikük lyi lakossal indult el a Ba- lassából zárórakor Imre Pé­ter. A Mártírok úti üzlet ab­lakrácsai megakadályozták a betörést, de a Kemerovo úti élelmiszerbolt ablaka már en­gedékenyebb volt. Italokkal, konzervekkel, cigarettával távoztak innen. Megint más- nap, megint Oszagyánnal, megint a Balassából, megint záróra után a Márka presz- szóhoz mentek. A módszer ugyanaz volt, mint a többi betörésnél is: a kő akkor re­pült az ablaknak, amikor a közeli úton más irányba sze­mélygépkocsi haladt el. Két fiatalember azonban a kö­zelben jól el tudta válasz­tani egymástól a kocsi zaját, s az üvegcsörömpölést. Azt figyelte a környéket, s jel- azonban Imre és Oszagyán zésére a másik az alkalmas pillanatban betörte az abla­kot A helyiségből aztán há­rom üveg bort, pálinkát, ci­garettát, rádiós-magnetofont kezdték, úgy gondolták, nem észrevette, hogy a két fiatal nyilvános fülkéből telefonál­ni akar, s elzavarták a fiú­kat. Ha már a munkát meg­és zsebszámológépet vittek magukkal. Másnap Chikány Budapestre indult, hogy a magnót eladja, de félúton megállt, Vácott is megvették a lopott holmit háromezer fo­rintért. Három nap múlva a piac­téri faház italboltban talál­kozott Imre és Chikány, az­tán zárórakor már a Balas­sából indultak megint por­tyára. Először minden cél nélkül sétálgattak a város­ban, s úgy éjfél tájban a ga- bo'nafelvásárló vállaltat egyik üzletének ablakát törték be. Bent leszerelték az asztalhoz rögzített pénzeskazettát, és hagyják félbe. Visszamentek a presszóba, és 13 üveg egri bikavért, 5 üveg vodkát rak­tak a táskába. Garázdálkodásuk Balas­sagyarmaton ezzel véget is ért. Másnap mindhárman elő­zetes letartóztatásba kerül­tek. A Balassagyarmati Vá­rosi Bíróságon — dr. Márton János tanácsa — a közel­múltban hozott ítéletet a többrendbeli társtettesként el­követett betöréses lopás ügyé­ben. Imre Pétert egy év tíz hónapi börtön-, Chikány Jó­zsefet három év fegyház-, Oszagyán Istvánt kettő év börtönbüntetésre ítélte. A Focifarsang Focifarsangot rendezett szombaton az Észak-Magyar­országi Regionális Vízmű salgótarjáni üzemigazgató­sága. A sporteseményre idén másodszor került sor, a sal­gótarjáni Malánovszkij úti ál­talános iskolában, ahol egy miskolci, három kazincbarci­kai és egy salgótarjáni cso­port mérte össze erejét. A mérkőzések során minden 4-f 1 fős csapat játszott egymással. Az izgalmas délelőtt végered­ménye a következő: 1. a sal­gótarjáni üzemigazgatóság csapata, második helyen a miskolci üzemigazgatóság sportolói végeztek a kazinc­barcikai üzemigazgatóság csa­pata előtt. Naptár 1986. február 10., hétfő. I Elvira napja. I A Nap kel 6.59 — nyug- | szik 16.58 órakor. A Hold kel 8.03 — nyugszik 18.38 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1901. február 10-én halt meg — 83 éves korában — Max Josef Pettenkofer német hi­giénikus, a közegészségtan el­ső egyetemi tanára, a sta­tisztikai és a kísérleti egész­ségtan megalapítója, aki a táplálkozás és emésztés ku­tatása során felfedezte a creatinint, s kidolgozta az epesavak vizeletreakcióit. Szeles idő Várható időjárás ma estig: Keleti, délkeleti szél várható, ami megélénkül, néhol megerő­södik. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 0, mínusz 3 fok között lesz. SzázkiEenc négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. 4 találatos szelvénye 109 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 108 448 forint. 3 találata 8497 fogadónak volt, nyerményük egyenként 696 forint. 2 találatos szelvények szá­ma 260 916 darab, ezekre egyenként 28 forintot fizetnek. Totóeredmények A totó 6. heti játékszelvényén Szakkörök a megyében Népszerű tanórán kívüli is­meretszerző forma megyénk általános iskoláiban a szakkör. A hetvenegy körzeti általános iskolában összesen hatszázhet- venegy szakkört működtet­nek, s a 23 800 általános isko­lás gyermek közül 11 433 vá­lasztott magánaK valamilyen délutáni elfoglaltságot. A ha­gyományos tantárgyjellegűek mellett igen népszerűek a művészetekkel foglalkozó kö­zösségek, ilyen kereken száz működik a megyében. Idegen nyelvet 62 kiscsoportban ta­nulnak a gyerekek. S bár új­donságnak számít a számítás­technika, már huszonöt helyen működik ilyen szakkör is az általános iskolákban. szereplő mérkőzések: 1. Bremen—1. FC Köln 2-0 1 2. Möncheng.—Hamburg 2-1 1 3. Frankfurt—Bochum 1-0 1 4. Schalke 04—Uerdingen 2-0 1 5. Bayreuth—Wattensch. 0-0 X 6. Karlsruhe—Aachen 1-1 X 7. Oberhausen—Stuttg, K. 4-1 1 8. Atalanta—Juventus 0-0 x .9. Torino—Roma 0-1 2 10. Udinese—Avellino 3-1 1 11. Verona—Internazionale 0-0 x 12. Campobasso—Lazio 1-1 X 13. Monza—Tri estina 0-0 x Pótmérkőzések: 14. Arezzo—Pescara 0-0 X 15. Lanerossi—Sambened. 2-1 1 16. Empoli—Bologna 1-0 1 Challenger­emlékbélyeg A Magyar Posta a Challen­ger űrrepülőgép katasztrófája áldozatainak emlékére feb­ruár 21-én „In memóriám” el­nevezéssel 20 forint névértékű sorszámozott bélyegblokkot bocsát forgalomba. A blokk Varga Pál grafikusművész tor ve alapján 239 200 fogazott és 8800 fogazatlan példányban többszínű ofszetnyomással a Pénzjegynyomdában készül. A béiyegblokkon a kilövő­állás látható, illetve a Challen­ger űrrepülőgép a start utáni pillanatokban. A bélyegképen feltüntették a tragikus körül­mények közt elhunyt hét asztronauta nevét is. H 1 a n Megszoktuk már, hogy a lapok közönségszolgálati rovatai tele vannak a leg­különfélébb segélykérő ki­áltásokkal: „Elvesztettem... pénztárcámat, kulcscsomó, mat, igazolványaimat, eser­nyőmet." A babakocsiról, a műlábról, meg a protézis­ről nem is beszélve. „Ké­rem a becsületes megtalá. lót... a szerkesztőség cí­mén. .. stb-stb.” A hétköznapi feledékeny- ségeken edzett ember azon. ban a héten igencsak fel­kapta a fejét, mert nem ki­sebb szenzációt hallott a rádióban, mint ezt: elve­szítettek négy képmagnót. A segélykérő hirdetések több szempontból is figyel, met érdemelnek. Először: ép ésszel alig fogható fel, miként lehet elhagyni egy súlyos képmagnót. Másod­szor: a bagatell értékű el­veszített tárgyak közül igen­csak kilóg ez a modern technika az ára miatt is. Harmadszor: talán merő véletlenségből, de egyetlen hirdető sem adta meg a címét, hol jelentkezzen a becsületes megtaláló az el- pottyantott képmagnóval. A rossz nyelvek szerint azért a jelige, hogy takarja jóté­kony homály a gyarapodás jeléi, meg az eredetét. Mindenesetre jól állunk, ha lassan úgy hagyjuk sza- naszéjjél a képmagnót, mint holmi zsebkendőt. Hiá. nyokról, persze, nemcsak a különleges eseteket felmu­tató rádióműsorban esett szó, hallottunk ilyesmikről zárszámadó közgyűléseken is. A beszámolók megszokott nyelvén így fogalmaztak például: „A társadalmi tu­lajdon védelme területén sok a kívánnivaló.” Bár egy-egy esettel korántsem okoznak olyan mértékű kárt, mint a személyi tu. lajdont gyarapító képmagnó értéke, a közös fölöttébb furcsa értelmezését jó ok­kal teszik szóvá. Akkor is, amikor erdei vagy mezei lopásról van szó, s akkor is, amikor meg nem szol­gált libapecsenyére fáj a görbe úton járók foga. Van annak természetesen vala­mi előnye is, ha a húsbolt helyett a téesz libatelepére f O k megy á családról gondos­kodni kívánó polgár: nem kell sorba állni, kiváltkép­pen éjszaka nem. Az is meglehet, hogy a kereskedelemben is van va­lami hiány. Talán ezért gondolhatta a bedolgozó- ként foglalkoztatott asz- szony, hogy a melegítő-ösz- szeállítás mellett bedolgo­zik az értékesítésbe is. El is sétált a bizományi áru­házba hetvennégy darab melegítővel. Az önkritikus értékeléshez hozzátartozik, hogy amíg a helyi vezetés­nek nem tűnt fel a hiány addig a bizományi kiszúrta a sokat. Így lépett közbe a rendőrség, s került az önje­lölt kereskedő a bíróság elé. Aki a gazdagodásnak eléggé el nem ítélhető mód­ját választotta: miénk az ország, vigyük haza. illetve a bizományiba. Az eset tér. mészetesen az érdekessége miatt érdemel szót. Ha kü­lön bekezdés is a beszá­molóban a társadalihi tu­lajdont károsító ügyek lis­tája, a gyűlést követően mégis csak azok állnak sor­ba a borítékért, akik be­csületesen dolgoznak. Bizonyára sok minden hiányzik még. de ez nem vonatkozik már a Nógrád Megyei Gasztronómiai Tár­saságra. Van, megalakult, programot alkotott. Oly’ szépet, hogy olvasásakor rögvest összefut az ember szájában a nyál és azonnal leballag a szemközti étte­rembe. A tíz-húsz szem jéghideg krumpli tetejébe odabiggyeszt a kiszolgáló fiatalember egy mikrohúst, látszik rajta, hogy ő is res- telli a vendéglátói szűk­markúságot. Azt, hogy a krumplin kívül itt még a tisztesség is hiányzik. Meglehet, hogy amennyi­ben hasonló a képmagnó, tulajdonossal fordul elő, ro­han haza a videokamerá­ért (hacsak el nem veszi, tette valahol), hogy meg­örökítse a „bőségtálat” s elküldje a kazettát a gaszt­ronómiai társaságnak. Bár ki tudja, az is lehet, hogy az ilyen technikával rendel, kező polgár máshová jár ebédelni. Kelemen Gábor azzal meg egy kisrádióval vádlottak fellebbeztek, zs — Téli vadászat Fotó: Mizerák István — A Nógrád Megyei Nyom­daipari Vállalat a hetedik öt­éves tervben nyolcvanmillió forintot fordít fejlesztésre. Ezt az összeget az ofszettechnika széles körű alkalmazására köl­tik. — Üj szakmák oktatását kezdik a báionyterenyei 209 sz. Zsinkó Vilmos Szakmun­kásképző Intézetben a követ­kező tanévtől. Az eddig főleg vasipari szakmákat oktató in­tézményben szeptembertől sü­tőipari szakmunkásokat, bőr­díszműveseket, hegesztőket és magasnyomó gépmeste­reket is képeznek. — Szegeden az idei első or szágos kirakóvásárt vasár­nap tartották meg a kiskun­dorozsmai városrészben. A vásárokat rendező szegedi szolgáltató üzem adatai sze­rint, tavaly az ország minden részéből érkezett negyedmil­liónyi eladó és vevő fordult meg a vásártéren. Most a haj­nali óráktól délig csaknem tíz­ezren adták-vették a régisége­ket. — Szombaton a Balaton­nagybereki Állami Gazdaság­ban felavatták az ország leg­nagyobb fedett lovardáját. Az idegenforgalmi és sportcélo­kat szolgáló kétezer négyzet- méter alapterületű, ragasztott faszerkezetekből kialakított épületben több mint ezerötszáz négyzetméter alapterületű lo­vardát, háromszáz szemé­lyes lelátót, öltözőket, szociá­lis helyiségeket és drinkbárt képeztek ki. Olaj he’yett gáz Az energiaracionalizálási prog­ram részeként 2,6 millió forintot költenek idén a hagyományos olajtüzelésű kemencék gázra történő átállítására a salgótar­jáni bányagépgyárban. Három hevítőberendezés átalakítását tűzték ki célul. A megvalósítást követően, 5—6 év alatt térül meg az összeg, mely által csökken a légszennyeződés és a téli idő­szakban jellemző dermedés. — Nyitott kézműves-foglal­kozást tartottak szombaton Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ" ban. A Néphagyomány és né­pi iparművészet című előadást Janó Ákos, a Népi Iparművé­szeti Tanács munkatársa tar­totta. A nyitott kézműves-fog­lalkozás sorozatban ez volt az első elméleti program. — A hajdúsági farsang ese­ményeként a hét végén tar­tották meg a Hajdú-Bihar megyei kistermelők és kertba­rátkörök tagjainak első me­gyei borversenyét. A zsűri 75 kistermelő több mint 90 bo­rát vizsgálta, ízlelte és minő­sítette. ®n-: | Hívható: 13—16 óra i96! között | NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE Szerkesztőség: Salgótarján, Paiócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Paiócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 329 109. Iránvítószám: 3101. Terjeszti a Maeyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál a hirlaokézbesítőknél, a Po sta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetésl és Lap­ellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 315—96162 pénzforgalmi Jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedével 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján. Paiócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GAB OB igazgató. HU ISSN 0133-1558. 0153020201320153

Next

/
Thumbnails
Contents