Nógrád, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-10 / 34. szám

A stabilizator szerepe az autóban Már az automobilizmus ágyazzák. Ha a kerekek mind. kezdetén [elmerült az igény két oldalon egyidejűleg be- a - rázásmentesen és bi'ztonsá- rugóznak, a keresztstabilizá- gosan haladó kocsik iránt, tor egyszeri .n elfordul a így az autónak a tengelyeit csapágyazáshoz. Ha azonban (kerekeit) kénytelenek voltak csak az egyik kerék közele- rugózottan felszerelni, ami dik a karc mához — pél­nem is okozott különösebb dául jobbk ar esetén a nehézséget, hiszen a kezdeti bal oldali kerék —. a stabili- kocsiszekrények (felépítmé- zátor működésbe lép. Mivel a hvek) egyébként is a lovas bal oldala felfelé mozdul el, kocsik, hintók mintájára ké- a jobb oldalát is fel akarja szültek. A haladási sebesség emelni, a jobb oldali kerék­fokozódásával azonban két kel együtt, s csökkenti a jobb probléma is jelentkezett a oldali kerék és a karosszéria rugózott karosszériáknál: for- eltávolodását. Ismeretes dulóban — a centrifugális egyébként olyan dőléscsök- erő következtében — kifelé kentő is, amely hidraulikusan dőlt a kocsi, fékezéskor pe- működik. Ha ezeket csőveze- dig előrebukott. Mindkét je- ték köti össze, akikor egymás lenség erősen veszélyeztette ellen dolgoznak (ami azonos a haladás biztonságát, ezért hatást eredményez, mint a ki kellett valamit találni az klasszikus torzió® dőléscsilla- e'őrebukás. de főleg a dőlés pító). megakadályozására. Igv szü- Az egyik autónál (például letett meg a futómű egyik a ládánál) az első. a másik ivén érdékes eleme: a stabi- autónál (például a Wartburg- lizátor. nál) a hátsó tengelyhez te­. ,szik a stabilizátort. Az egyik A doléscsokkentő .stabil:- típusná] keményebb, a má- zator) tehát - hasonlóan a sikná] lá,gyabb a stabi!izátor- lengéscsi’lap:tohoz - kiege- nak felhaszná,lt torziós rúd. A sz:fa a rugózást azáltal, hogy kanyarstabilizátor a tengely mmt elnevezese is mutatja, ún 0,dalkús7á.si s7Ögét növe­lőkként: a. kocsi oldalirányú U; minél keménvebb a síabi- kriengesét, dőlését A stabil:- lizátor> annal nagvobb mér. zatornak két fő változata tékben. Azoknál az autóknál alakult ki az idők folyamán. tehát. a.hol a Stabi:itás érde. A tengelyek közti eleg nt- kében az alulkormányozott- ?.n alkalmazott — szerkeze- sagot erősíteni kell, a »tahi­ti • . elemet hosszstabilizator- ü^átor az első tengelyhez ke- nak. nevezik. Az egy tenge- rüI. Az er6sen alulkormá,ny. lyen levő kerekek kozott, zott tendenciájú gépkocsiknál szerkezeti elem azonban jó- viszont a hátsó tengelynél kí- formán minden autón meg- vánatos a stabilizátor. te laiható: ez az úgynevezett A stabilizátor nem a cent- keresztstabíMzator, vagy ka- rifugális erő ellenében húz- nyarslabilizator. Zj3 lefelé a karosszéria má­A leggyakrabban alkalma- sík oldalát, hanem a rugó el- zott stabi lizá torok a torziós lenében. Mivel ugyanazon a rugó elvéhez hasonlóan ké- mechanikai rendszeren belül szülnek. Vesznek egy erős vagyunk, nincs tehát semmi- ácélrudat, amit elnyújtott, tele külső erő, ami fogná az lapos U alakúra meghajlíta- autót. A stabilizátor nem te- nak. Az U betű egyik szárá- sri lényegesen stabilabbá a nak ; végét az egyik oldali ke- kocsit, nem akadályozza meg rékhez, másik szárának vé- a borulást, legfeljebb csak gét a másik oldali kerékhez csökkenti a borulási hajla- étősjtiik, a hosszú középrészt mot, a dőlési sú 1 ypontéltőló- pedig a karosszériához csap- dás akadályozásával. Gutf-motor SBTC—Ózd 1—1 (1—1) Salgótarján, tóstrahdi pálya, 200 néző, v.: Martinkó. SBTC: László (Tarlósi) — Nagy, Zi- monyi, Vágó, Babosán — Oláh B., Gyimesi, Becsei, Urbányi — Sváb (Poór), Rácz (Jónás), Edző: Haász Sándor. Az első gólveszélyes táma­dást az Ózd indította a 10. percben. László a léc alá tar­tó lövést csak nagy bravúrral tudta szögletre menteni. Két perccel később Rácz cselekkel betört a 16-os vonalán belül­re, lapos lövését Kocsis a jobb alsó sarokban csípte el. A 32. percben a szabadrúgás­hoz felfutó Zimonyi Ráczhoz gurított vissza, majd az újból Zimonyi elé került labdát a középhátvéd laposan a bal alsó sarokba lőtte. 1—0. öt perccel később egyenlített az ellenfél. Jobb oldali támadá­suk végén Osváth az eléje perditett labdát 17 méterről félmagasan vágta a kapu jobb oldalába. 1—1. A csúszós ha­von nehezen elrugaszkodó László .csak érinteni tudta. A félidő végéig érdemleges ese­mény nem történt a pályán. Előkészületi mérkőzés Atlétika Címeres mezben «: i V/ ' r Szabó Mónika Új autó a szerelőszalagon A szovjet autóüzletekben szekrény a sportkocsik jel- 1985-ben kezdtek megjelenni lem zó dinamikus formájával a Togliattiban (Kujbisev me- párosul. gye) levő autógyárban ké- Az új fűtő- és szellőzőrend- Szült VÁZ—2108 típusú új szer nemcsak két és félszer kocsik. Az év végéig 35 000 nagyobb teljesítményű az ilyen autót szándékoznak ki- előzőnél, hanem egyidejűleg bocsátani. az utastér több pontjára szál­Ez a kocsi, amelynek ko«st_ lítja a levegőt és biztosítja pukciójában sok az újdonság, az egész utastér és az üve- a hazai autógyártásban for- gek egyenletes felmelegedé- dulatot jelent egy elvileg új sét is. szerkesztési séma irányába. A kocsiban elhelyezett ké- Ä motor keresztirányú elhe- nyelmes ülések fejtámasszal, lyezése és az elsőkerék-meg- fokozat nélküli dőlésszabá- hajtás a technika mai fej- lyozó szerkezettel vannak el- lettségi szintjén lehetőséget látva. Ez a legjobb ergonó- hyújt arra, hogy az alacsony miai feltételeket teremti meg géposztályba tartozó személy- a vezető számára. A kapcso- autót kompakttabbá és köny- lókarok, nyomógombok, pedá- nyebbé tegyék- Az új kocsi lók, a kormány és az ellen- hossza 120 milliméterrel meg- őrző műszerek elhelyezése rövidült, a tömege viszont a szintén azt a célt szolgálja, VÁZ—2105 modellhez képest, hogy minél kényelmesebbé te- 100 kilogrammal csökkent. Az gye az autó vezetését. Az utastér kényelme viszont lé- utastérben lényegesen csök- nvegesen nagvobb lett. Az kent a zajszint és javult a utastér 60 milliméterrel meg- kitekintés. hosszabbodott, eltűnt a jelen- A kocsi csökkentett töme- tős -teret elfoglaló hajtómű- ge, a kielégítő teljesítményű szekrény, csökkentek a pad- motor, a kocsiszekrény áram- lóalasút méretei. A kocsi szé- vonalassága révén, az autó leasége nem változott, de a jól gyorsul és nagy sebessé- hajlított oldalüvegek révén, get tud elérni. Kevesebb kor- érzékelhetően megnőtt az rigáló kormánymozdulatra utastér belső szélessége. van szükség, s következés* A VÁZ—2108 az első olyan képpen gyorsabban és ve- háromajtós szovjet kocsi, szélvtelenül vehetők a ka- amelvben az univerzális te- nyárok, különösen csúszós her- és személyszállító kocsi- utakon és emelkedőkön. Helikopteres nyersanyagkutatás Ausztriában geofizikai mé- ség területén végzendő kuta- réseket végző műszerekét tások helikoptere egy 10 mé- épitenek helikopterekbe. S tér hosszú mérőszondát von- általuk új alapokra helyezik tat majd, mintegy 80 méter- az ország nyersanvag-előfor- rel a talajfelszín fölött. A dulásának felkutatását. A szonda váltakozó elektromág- módszert először Tirolban és neses mezőt, az pedig a föld SÁ'zburvbsn próbálták ki, s mélyében örvényáramot kelt. azt tervezik, hogy a követ- Az örvényáramok terét ugyan- kező években az ország te- csak mérik e szondával. Így rületének 30—40 százalékát kimutathatóvá válnak a na- ilven módon térképezik fel. gyobb vezetőképességű.. ér- Ez a program Ausztriáiban cesedett övezetek. A tervezett azért fontos különösen, mert 200 wattos adóenergiával a az ország területének nagy földfelszín körülbelül 150 része nehezen megközelíthető méteres mélységig szondáz­Az Alacsony-Tauern hegy- ható. ‘ Szünet után nagyobb sebes­ségre kapcsolt mindkét csa' pat. Becsei jobb alsó sarokra tartó lövését Kocsis elvetődve, biztosan védte. A 66. percben a 16-os vonaláról lőtt Bányász­szabadrúgást a felső léc men­tette. Mintegy negyedórán keresztül az Czd széleken fut­tatott támadásai Tarlósinak többször is feladta a leckét. A fiatal kapuvédő egy-két eset­ben bravúrosan mentett. Igaz, hogy vele járt a szerencse is. A befejezés előtti percben viszont az SBTC támadói hi­báztak sakk-matt helyzetben. A még sáros, vizes pályát az SBTC lesimította. Így a játékteret a friss hóesés meg­javította, de ugyanakkor csú­szóssá is tette. Ez igen sok bizonytalanság okozója volt. Az ózdiak jobban alkalmaz­kodtak a talajhoz. Jobban összeforrott együttes benyo­mását keltették. Az SBTC vál­tozatlanul tehetetlen táma­dójátékot produkált. A 16- oson belülre csatárai a leg­ritkább esetekben törtek be, lövésektől közelről és távol­ról egyaránt óvakodtak. A Bányász-csapat gyengébb szerepléséhez hozzájárult a középpályások igen sok pon­tatlan átadása. Helyzeteket nem teremtettek. — mátyus — Jól kezdődött az idei év az SKSE atlétái számára, hiszen Kadlót Zoltán hosszútáv­futó a válogatóversenyeken nyújtott nagyszerű szereplésé­vel kijutott a lisszaboni me­zei futó-világbajnokságra és ott becsületesen helytállt, öt követte a pályaversenyeken a távolugró Magyar Attila, aki előbb az NDK—Románia— Magyarország ifjúsági válo­gatott" viadalon, majd Buka­restben az Ifjúsági barátság versenyen szerzett hatodik helyével bizonyította tehet­ségét. A leányoknál Szabó Mónika távfutó érdemelte ki a leg­eredményesebb címet, mert I. osztályú minősítése mellett ezüstérmes lett a junior or- Kadlót Zoltán szágos bajnokságon és a ma­gyar—bajor utánpótlásvá- logatott-összecsapáson győ­zelmével méltán érdemelte ki a szakemberek elismerését. A középtávfutó Hegyi Ju­dit is magára talált, mert 800 méteren több alkalommal megjavította a Nógrád me­gyei rekordot és az országos bajnokságon második lett. Szintén tagja volt az után­pótlás-válogatottnak, miként a 400 méteres síkfutó Szebensz- ki Gabriella. Alig maradt el az I. osztályú szinttől Novák Gyula hármasugró és Földi Enikő magasugró. Bodó János tízpróbázót csak a gerelyhajításban — amely a kilencedik szám —, bekö­vetkezett balszerencsés sérü- Magyar Attila lése akadályozta meg abban, hop a junior országos baj- Zsolti Gyöngyösi István, Csa- Méta-stafétán a 13—14 éves noksagon aranyérmés legyen. [a László, Janusch Péter, Jeck fiúk országos sikerének a te­A fiatalabbak közül Balázs Gabriella, Csábi Erika bonto- levízión keresztül a nógrádiak Dénes, Fejérvári Géza, Simon gatja sikerrel tehetségét. A is szemtanúi lehettek. Hegyi Judit Országos síbajnokság Hat nógrádi aranyérem Galyatetőn A hét végén folytatódott a II; Fiúk, II. kcs. (3 km). Petőfi, 2. Honvéd Zalka SE, sífutók országos bajnoksága Bajnok: Horváth Péter (St. 3. Bp. Vasas, a Mátrában. A Galyatető Petőfi), 2. Tagscherer Zoltán lótiw ifjúsági II kcs térségében megrendezett vi- (BHSE), 3. Kovács Domonkos (5 kmh Bajnok: Hiber Mó- adaion indultak a salgotar- Bp. Vasas), 4 Szokács Péter nika 2 Garai Karina, 3. Dán. jání Petőfi SE sportoló is. A (St Petőfi . (A salgotarjam kovics Mári (mindhárom nógrádiak —, akik többsége sízok közül meg 11-en ke- Bp vasas) 4 Solvmosi Áa- az egy héttel korábban, rültek az első 37 közé!) Csa Zs, 5 VerrtélyiAn™ L Eresztvényben megrendezett, patbajnok: St Petőfi I 2 ginkovics Anna, (mindhárom uttoro-olimpian is nagysze- Bp Vasas 3. St Petőfi II. st Petöfi). Csapatbajnok: Bp. ruen szerepeltek — az ifjú- Leány serdülő, I. kcs. (3 km). v..„ , ot i kő sági II illetve a serdülőkor- Bajnok: Tóth Klára (St. Pe- bányai Lombik. Fiú' ifjúsag' csoportban hat bajnok, c, tofi). 2 Haraszti Adrienn 3 kcs_ (8 km). Bajnok: Mé- met es több ertekes helyezést Varga Barbara, (mindkettő száros Ferenc (B Honvéd), szereztek. Bp. Vasas) á R.chler Ka- 2 Martin Róben (H :7a!ka Eredmények. Serdülő Iá- talin (St. Petőfi). Csapatba]- SBj 3 Bráz Zoltán (H. Papp nyok, II. kcs. (3 km). Bajnok: ttoku l. Bp. Vasas I., 2. St. j gE)j 6 Farkas Csaba, Vincze Viktória, ....6. Balta, Petőid í., 3. Bp. Vasas II. 9 Rjchler Zoltán, (mind­Eszter, Vadas Mária, ...13. Fiú serdülő, 1. kcs. (5 km): kettő st petőfi). Csapatbaj. Vadas Szilvia, 14. Lengyel Bajnok: Siskovics Attila (Bp. nok: Bp Honvéd (az St. Pe. Ágnes, ... 16. Ludányi Vik- Vasas), 2. Purányi István, 3. eredménye — Balázs Dé. tória, (valamennyien St. Pe- Galbacs Sándor. 0 ™ 6. Tor­nes sportszerűtlen visszalépé. tőfi). Csapatbajnok: St. Pe- nyos Péter, (mindhárom St., se miatt _ nem yolt érté- tőfi I., 2. Bp. Vasas, 3. Petőfi Petőfi). Csapatbajnok: 1. St. kelhető.) „lövőre önnel ugyaniit" Tálas lános sikere — A közönség mindig ke­gyetlen, de nagyon hálás is. Igaz, kétszer a játékosok vé­delmére szorultam, mert le­fújtam a mérkőzést, de ez is hozzá tartozik. Egyébként tényleg nagyon hálás is tud Lassan huszonhat éve, hogy a játékosok is. Tudták, hogy lenni a néző, csak okos ítéle- beköltöztek Balassagyarmatra újonc vagyok, igyekeztek be- tekkel, helyes döntésekkel el szüleivel. A kereskedelmi folyásolni, trükköztek rengete- kell nyerni a szimpátiáját, szakiskolát már itt végezte, get. Ez még a járási osztály- Elmondja: munkahelyének majd sorkatonai szolgálatra ban volt. sokat köszönhet. Segítették, vonult be. A balassagyarmati — Elkerülhetetlen a kérdés: hogy egy-egy mérkőzést n« határőrséghez 1972-ben került hány mérkőzést vezetett ed- kelljen kihagynia. De támo­négyéves tiszthelyettesi iskola dig? gáttá munkáját a megyei és a után. _ Szám szerint nem tud- balassagyarmati játékvezetői — Nem volt olyan meccs a nám megmondani. Egy biztos, bizottság is. tévében — magyarázza — amit egyetlen vasárnap volt, ami- — Van kedvenc csapata? ne néztem volna végig. Az- kor nem voltam ott a pályán. Ügy értem szurkol-e a bíró? tán valahogy elkezdett érdé- A megyei I. osztályba 1979- — Kifejezetten egy kedveno kelni részletesebben a játék, ben került fel. nincs. Szeretem a szép, okos és igen sokat beszélgettem er- — Itt mások voltak a játé- focit, mint mondjuk a brazi- ről barátaimmal, akik közt kosok. Rutinosabbak, de kor- lókét, vagy argentinokét. De akkor volt már vizsgázott já- rektebbek is. Jól kijöttem ve. egy konkrét csapat nincs, tékvezető. lük. — Kényes kérdés: milyen ön Barátai ösztönzésére és se- Amikor a játékosokról esik szerint a magyar foci? gítségével vizsgázott és” rálép- szó- mosolyogva meséli, hogy — Fellendülőben van, és én hetett a gyepre fekete játék- igazán szívesen a serdülő- és kívánom, hogy legyen olyan. Tálas János, a balassagyar- vezetői mezben ifimérkőzéseket szerette irá- mint hajdanán. De. hogy mati határőrség polgári alkal- _ A nálvára nyítani. Bár ezt sokan nem már olyan, ezt még ma nem mazottja. 1985-ben az év já- tartják olyan komolynak, sze- mernem kimondani, tékvezetőie lett akkor- jotte rá> um,en"'lre rinte sokat tehet egy későbbi — A céljaim? - kérdez t J 1 nem '"merem a szabályokat. játékos modoráért, viselkedé- vissza. Ha lehetek kicsit telJ — Nézsán születtem. Nem — Mégis mi yolt a legszo- séért a játékvezető. hetetlen, szeretnék önnel jö­volt meg a lehetőség, hogyak- katlanabb — kérdezzük. — Milyen volt a közönség a vőre ugyanitt, találkozni, tívan futballozzak, pedig már — Tulajdonképpen minden. 10 év alatt? H. I. akkor beleszerettem a sport- Először is egészen más a kép- ____________________________________________ . á gba — mondja amikor gra- ernyő előtt kritizálni és mása ( TTTTTTT .... , . . .„ ..... * tulálunk a címhez. pályán figyelni. Es ott voltak I NOGRAD — 1986, február 10,, netté t Tálas János

Next

/
Thumbnails
Contents