Nógrád, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-26 / 48. szám

» Talányos magazin *m Tudományos magazin a Tudemányos magazin » ■»— ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------————.—.———————————----------------------------------------------■———■——-------------------------------------------------------------------------­N yugat-Szibéria komplex fejlesztési program ja keretében új városok létesülnek. Képünkön a tyumenyi terület Sze-Jaha települése. Olajok és zsírok Szovjet televízió: földi és űrtechnikai fejlesztés Az olajok és zsírok a ter­mészetben igen elterjedtek és az ember már a legrégibb korokban megismerkedett ve­lük. Így például Közép-Egyip- tomban már i. e. 5000 évvel ismerték a lent, amint ezt a régi sírok feltárása alkalmával megállapították. Az északi né­pek régebben inkább az álla­ti eredetű zsiradékokat (hal­olaj, sertészsír stb.) használ­ták, a növényi zsiradékok (szezám, len, ricinus, stb), főleg a déli népeknél jutottak szerephez. Napjainkban is igen fontos termékek ezek, nélkü­lük el sem képzelhető min­dennapi életünk, akár táplál­kozásunkat, akár egyéb köz­napi szükségleteinket vesszük figyelembe. A zsíradékfelhasz- náiás igen sokrétű, szerte­ágazó, és a táplálkozás mel­lett az ipari hasznosítás je­lentősége is állandóan nő. Ha a három legfontosabb tápanyagot, a fehérjét, a szén­hidrátot és a zsiradékot egy­mással összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a fogyasztás szempontjából a zsiradék az ntolsó helyen áll, viszont ka- tóriatartalom tekintetében a másik kettő közül messzire ki­magaslik, tehát a legnagyobb energiát képviselő tápanyag. A növényi olajok elsősor­ban napraforgóból, kókusz­pálmából, olajpálmából, föl­didióból, gyapotból, szójából nyerhetők. Európában egyér­telműen a napraforgóé a ve­zető szerep, mind mennyiségi, mind mi.őségi tekintetben. Olaja a természetben előfor­duló egyik legfontosabb nél­külözhetetlen zsírsavból, a li- nolsavból 55—60 százalékot tartalmaz. Ez az anyag külső hatásokra nagyon érzékeny, és bámulást szenvedhet, de szerencsés módon a naprafor­góolajban jelentős mennyiségű E-vitamin is van, amely védi az olajat az avasodástól és egyéb bámulástól. Fontos zsiradékunk a mar­garin is, amely ma már mint vajpótló anyag túlhaladta eredeti célját, és általános táplálkozási zsiradékká vált, főleg az északi országokban. A hazai margarin egyik fon­tos alkotórésze a keményített (hidrogénezett) napraforgó- olaj. Az étkezésen kívül a napraforgóolaj fontos ipari zsiradék, illetve ipari készít­mények alapanyaga is (textil­szappanok, kenőszappanok), keményített állapotban pedig szappanok alkatrésze. Az ipar az aprított és pör­költ olajos őrleményből rend­szerint sajtolással nyeri ki az olajat. A sajtolás mellékter­méke az olajos pogácsa, amely még mindig tartalmaz 5—6 százalék olajat. A nyers ola­jat tisztít iák, finomítják, nyálkátlanítják, savtalanítják, halványítják, szagtalanítják. Technikával a tűz ellen Gyorsabban, magasabbra, messzebbre —, amióta az em­ber védekezni próbál a tűz­vészek és katasztrófák ellen, mindig ez volt a jelszó. Ma e jelszavak megvalósításának a műszaki feltételei is egyre határozottabb körvonalat kapnak. Különösen a repülő­tereken szolgálatot teljesítő tűzoltó-berendezésektől köve­telik meg az egyre nagyobb teljesítőképességet, s ez főleg az utóbbi évek során valóban minden korábbit felülmúlóan megnőtt. Ez vonatkozik a jár­mű gyorsulására, a víz- és habágyúk szórási magasságá­ra, amelyek együtt a tűzoltás technikájának változását is magukkal hozzák A tűzhöz száguldó monstrumok' —, amelyeknek súlya sokszor már az 50 tonnát is meghaladja — ma már képesek rá. hogy 0-ról 80 km/óra segességre 40 másodperc alatt gyorsuljanak fel, amihez természetesen ha­talmas motorteljesítmény szükséges. A követelmények azonban nemcsak itt, hanem a tűzoltás klasszikus területe­in, például az épülettüzek oltásában is egyre nagyobbak. A Szovjetunió területe 22,4 millió négyzetkilométer. a föld szárazföldi területeinek egyhatoda. Elég egyetlen pil­lantást vetni a térképre, hogy meggyőződhessünk arról, a Szovjetunió területének több mint egyharmada a 60. szé­lességi körön túl fekszik. A Távol-Északon számtalan olyan járás létezik, ahol min­den egyes négyzetkilométer­re mindössze egyetlen lakos jut. Hasonló a helyzet egyes déli, sivatagos körzetekben is. Számos ok miatt még a leg­korszerűbb berendezésekké! is bonyolult feladat lenne minden rénszarvasteien, vagy távoli jurta tv-összeköt+etésé- nek biztosítása. Ezért összes­ségében a szovjet televízió­zás a komplex fejlesztés út­ját. azaz a földi és az űr­technika egyidejű fejlesztésé­nek útját választotta. ,Te1en- leg a Szovjetunió lakosságá­nak 90 százaléka láthatja a 42 nemzetiség nyelvén szóló televíziós műsorokat. Az űrtechnikát a televízió kizárólag „saját céljaira”, 1959 óta alkalmazza. A „Lu­na—3” mesterséges hold se­gítségével a tudósok először pillanthatták meg a hold túlsó oldalát. Hasonló televí­ziós rendszer működött a Jurij Gagarint az űrbe eme­lő űrhajó fedélzetén is. A fe­délzeti televíziós rendszerek további fejlesztése gyakorla­tilag a kép minőségének ja­vítására és a felhasználási területek kibővítésére irá­nyuló, folyamatos munkák sora. Néhány fontosabb epi­zód ennek az érzékeltetésére. Az első televíziós rendszer százszoros felbontóképességű volt és másodpercenként tíz képet továbbított (azaz az űrhajó fedélzetén lejátszódó eseményeket csak „általános­ságokban” lehetett látni). A „Vosztok—3” űrhajótól kezd­ve (1962) a kép élesebbé vált — négyszázszoros felbontás­sal. a Szojuz űrhajókon mű­ködtetett rendszer pedig már elérte a műsorszóró szab­ványt, azaz a 625 sort és má­sodpercenként 25 kéoet. Ezt követően lehetővé vált a szí- neskéo-továbbítás. A Szo­juz—T (1979) berendezései segítségével, lehetővé vált a fedélzeti számítógép-rend­szer adatainak televíziós to­vábbítása is. Az elmúlt esz- téndőben Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjev és Oleg Atykov 237 napos űrexpedí­ciója során, az orvosoknak első ízben nyílt lehetőségük a fedélzeten tartózkodó koz­monauták szív- és egyéb bel­ső szerveinek működését tv- képernyőn tanulmányozni. Természetesen nem min­den esetben vonható párhu­zam a speciális szolgálati és a műsorszóró televíziózás fej­lődése között. Egyértelmű azonban, hogy a két terület között szoros a kapcsolat. Az első speciális űrátjátszót (retranszleátor), amelynek többek között a televíziós műsorok továbbítása is a fel­adata volt, a Szovjetunióban 1965-ben helyezték üzembe. Ez voit az ismert „Molnyi- ja”. Két évvel később he­lyezték üzembe az „Orbita” mesterséges holdak láncát, amely a „Molnyijákkal” egy rendszerben üzemel. Ezzel a televíziózás nagy lépést tett előre. Szibéria, Távol-Kelet, Szahalin és Kamcsatka la­kosságának nagy része be­kapcsolódhatott a moszkvai központi tv műsorának véte­lébe, a helyi televíziós köz­pontok pedig lehetőséget kap­tak adásaik továbbítására a központ irányába. A rádió- relés és kábeles összekötteté­si vonalakon keresztül rend­szert alkotó „Orbita” állomá­sok hálózata lehetővé tette — ha a nagyobb régiókat vesz- szük figyelembe — a Szov­jetunió gyakorlatilag teljes területének besugárzását. Minden egyes régión belül az „Orbita”-rendszer természe­tesen nem oldotta meg a tö­kéletes ellátást, bár műszaki szempontból a világ egyik legnagyobb ilyen kategóriájú rendszere. Bonyolult követő­hajtó művel felszerelt. 12 mé­teres fémtükör antennák fel­építése azonban a ritkán la­kott területeken nem gazda­ságos. A Szovjetunióban ez idáig, mintegy 90 „Orbita” állomás épült. Hasonló állo­mások üzemelnek az „Inter- szputnvik” szervezetéhez tartozó más tagországokban is Üiabb állomások építését n°m tervezik, mivel ezek a rpiuk r-M* feladatokat már teljesítették. cifokérmája Ma már elméletileg világos’ hogy a föld minden pontjá­nak televíziós besugárzása csak közvetlen szórású szput- nyikok segítségével oldható meg, amelynek jeleit a ha­gyományos televíziós készülé­kek hagyományos antennákkal is fogni tudnak. A műsorszórás céljaira ké­szült első szovjet stacionáris műholdakat (Raduga, Ekrán) a 70-es évek közepén állítot­ták pályára. Az Ekrán jellem­zője a nagy sugárzási teljesít­mény, ami lehetővé teszi egy­szerűbb — az Orbitánál egy­szerűbb — vételi antennák alkalmazását is. Az Ekrán se­gítségével 9 millió négyzetki­lométernyi, 20 milliós lakosú — korábban televíziós szem­pontból fehér foltnak számító — terület besugárzása vált lehetővé. Ez a rendszer alap­vetően Szibéria, a Távol- Észak és részben a Távol-Ke­let területeit öleli fel. Az al­kalmazott frekvenciatarto­mány azonban nem teszi Te­hetővé a Szovjetunió határ­övezeteinek besugárzása*, seri­vel ez zavart okozna a szom­széd államok műsorszórásá­ban. A fenti körzeteket 1980 óta egy újabb rendszer — Moszk- va-rendszer — is kiszolgálja, amely „Horizont” típusú mű­holdakkal üzemel. A vételhez 2,5 méter tükörátmérőjű an­tennára van szükség. Fejlesz­tés alatt állnak kisebb mére­tű eszközök is. A „Horizon­tok” a speciális jelfeldolgozási módszerek eredményeként nem zavarják a szomszédos rádiós és televíziós rendsze­reket. A földi és űrbéli eszközök fejlesztésének köszönhetően ma már a Szovjetunió lakos­ságának túlnyomó része a köz- társasági, körzeti és helyi adók műsorai mellett foghatja * szovjet központi adó első mű­sorát is. A televíziózás általánossá tételének egyes kérdései ma még megoldatlanok, de meg­oldásuk már a közeljövőben várható. A jövőt a Szovjet­unió bármely pontján fogható helyi és központi programok számának növelése jelenti. Marina Ivanova A magyar tudomány vidéki műhelyei A fájdalom Olajfeldolgozó berendezés a Csecsen-Ingus Autonóm Szo­cialista Szovjet Köztársaságban levő Lenin olajfinomítóban: Ezzel a címmel tartotta aka­démiai székfoglaló előadását Brüsszelben a közelmúltban dr. Csillik Bertalan, akit a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia levelező tagjává vá­lasztott. A Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem Anatómiai In­tézetében levő professzori szo­bájának falát diplomák és el­ismerő oklevelek díszítik. Az egyetemen folyó tudomá­nyos kutatómunkáról a tan­székvezető a következőket mondja: — Több mint tfz éve kuta­tunk egy fontos témát. Mun­kánkat siker koronázta. A té­ma ma már magyar szabadal­mi bejelentés, és a kőbányai gyógyszerárugyár közremű­ködésével megtörtént a sváj­ci, amerikai, belga, japán sza­badalmi bejegyzés is. — Mit rejt a „téma” jelö­lés? — A krónikus fáidalom- szindrómák kezelése témakör­ben került sor a lényeges föl­fedezésre. A kutatási témát egyaránt támogatta az Egész­ségügyi Minisztérium, vala­mint a Magvar Tudományos Akadémia. Ennek lényege, hogy van a fájdalomnak egy, mondhatni „haszontalan” for­máig. melyet krónikus fájda­lomnak is nevezőnk. Arról van szó. hngv általában a fáj­dalom egyfajta hasznos figvel- meztetés: azt jelzi, hogv tes­tünk, szervezetünk valame­lyik része veszélyben van, ká­rosodásnak ran kitéve. Ilyen­kor az orvostudomány fel­adata az, hogy az okot elhá­rítsa, amely a fájdalmat ki­váltja. A krónikus fájdalom azonban már függetlenné vált az októl, mintegy önmagáért van, s rettenetes,, gyötrő, hi­ábavaló szenvedésnek teszi ki a beteget — de rajta keresz­tül a családnak, a hozzátarto­zóknak, a szűkebb környezet­nek, s végső soron az egész társadalomnak is jelentős ter­het jelent. Módszerünket az ilyen típusú fájdalmak meg­szüntetésére dolgoztuk ki: ilyen az övsömört követő, gyakran évtizedekig tartó fáj­dalom, a cukorbetegek úgyne­vezett polineuropátiája, a da­ganatos betegségeket kísérő fájdalom stb. Kitűnik az el­mondottakból, hogy ezeknél a betegeknél maga a fájdalom, méghozzá ,a krónikus fájda­lom megszüntetése, gyógyítása a fő feladat a terápia során. — Hogyan gyógyították ezt a betegséget régebben? — Az idegtudományok neu- rotanát S. R. Cajal fogalmazta meg még a század elején. Az akkori gyógymódok vagy a se­bészeti beavatkozást sürgették, vagy a gyógyszeres megoldást. Ezen a dogmán kellett változ­tatni. Sikeres kísérletek után találtunk rá a megoldásra. A krónikus „öncélú” fájdalom csillapítására szolgáló eyósy-. szerek és gyógyeljárások szá­ma önmagában is bizonyítja a kezelés problematikus voltát. Míg a fájdalomcsillapító sze­rek sok esetben a hozzászokás veszélyét rejtik magukban, az idegsebészeti műtétek ideigle­nes hatásuk. vagy csonkító jellegük folytán, s a nemrit­kán föllépő troflkus zavarok miatt, ugyancsak nem tekint­hetők végleges megoldásnak. Ismeretes a kiváló idegsebész, Livingston híres aforizmája: „A fájdalom kezelésére az a legjobb idegsebész, akinek nincs karja.” — Milyen hipotézisekre tá­maszkodott a kutatás? — Az ingerület feldolgozá­sának már ismert útvonalát gondoltuk át újra. Több mint száz éve ismert, hogy a vé­kony idegrostok és a vasta­gabb idegrostok gerincvelői végződései között olyan köz­játék folyik, melyet magasabb központokból származó leszálló ingerületek befolyásolnak. Ál­latkísérletek alapján megálla­pítottuk, hogy az érző ideg­rostok felvesznek a bőrből egy fehérjeszerű anyagot, az úgy­nevezett idegnövekedési fak­tort, s ezt egy sajátos mecha­nizmus eljuttatja az érződúc­ban levő idegsejtekhez. Kide­rült, hogy ha ezt a szállítási folyamatot megakadályozzuk, akkor az érző idegseit köz­ponti nvúlvánva a gerincvelő­ben elfonnyad, s így legtöbb esetben megszűnik a krónikus fájdalomérzet. Erre a célra a Vinblastin nevű anyagot hasz­■—--------------------------------------------­I NÓGRÁD - 1986. fel náljuk, rendkívül kis meny- nyiségben a beteg bőrén át juttatjuk be a szervezetébe. Ez teljesen veszélytelen, és még csak kellemetlen érzéssel sem jár. Ez a gyógyulás út­ja. — Mikor kezdődött meg a kísérletes gyógyítás a felfede­zésük alapján? — Az Ideggyógyászati Szem­lében tavaly megjelentettük a gyógyítás pontos leírását. Szűcs Attila dr. és az én nevem alatt megjelent cikk rögzítette a fölfedezés lényegét. Kísérleti munkánk alapján 1981-ben a szegedi idegklinikán meg­kezdtük a neuralgiás fájdal­makban szenvedő betegek Vinblastinnal illetve Vincris- tinnal való kezelését. Mun­kánkat több szegedi kliniká­val együttműködve végeztük, de ezen kívül számos hazai és külföldi kutatóintézettel is kollaboráltunk. Most már (55 beteg kezelésének kétéves kö­vetési tapasztalatával rendel­kezünk; ezeket az eredmérve­inket számos nemzetközi kongresszuson ismertettük. Állatkísérleteinket megismétel­te Vall professzor is London­ban. és hasonló megállapítás­ra jutott: a klinikai kipróbá­lást ugvancsak Angliában vé­gezte el Layman professzor, a m'énkkel azonos eredmény­nyel. Polner Zoltán őr 26. szerda 5

Next

/
Thumbnails
Contents