Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-04 / 3. szám
Iszfarös Milyenek a magyarok ? A Bolognából jött író, akit híres elődje névrokonaként Loriano Macchiavellinek hívnak, egy hete tartózkodott Magyarországon, amikor úgy találta, itt az ideje, hogy kö. zölje, megfigyelését vendéglátóiról: a feleségemről és rólam. Nem mint vendéglátókról, nem. mint férj.feleségről, nem mint emberről. Hanem mint két magyarról. Milyenek vagyunk, mi, magyarok. — Ilyet én még nem tapasztaltam.— kezdte Loriano. — Sokfelé jártam, angolok közt, németek közt, svédek közt, nem is beszélve a spanyolokról. Nem tudok sem angolul, sem németül, sem svédül, és hiába rokonnyelv az olasz, szál, még spanyolul sem tudok. De ha egymás közt beszélnek jelenlétemben, mindig sejteni vélem, miről lehet szó. Kikövetkeztetem a beszédhelyzetből, egy.egy ismerősen csengő szóból, a mondatok lejtéséből, az arcjátékból, a beszédet kísérő gesztusokból, amiknek együttesét metanyelv. nek hívják tudományoskodva. Figyellek titeket, ha egymás közt magyarul beszéltek, egy hete figyellek már, és soha, még csak sejtelmem sincs, miről diskurálhattok. A beszédhelyzetről persze van fogalmam, hiszen jelen va. gyök, de sehol egy ismerősen csengő szó, egy otthonos mondatlejtés, egy megfejthető arcjáték, vagy gesztus. Mintha egy tudományos.fantasztikus film kitalált halandzsa- nyelvén beszélnétek. Ha megszólaltok, kommunikációs redőny szalad le előttem, kívülrekedek egy emberi dialóguson — mondta a bolognai író, és így fejezte be: Csodálom, hogy ti megértitek egymást! Ez már tréfa volt, és bujkált valami tréfás túlzás az egészben, de én komolyan vettem, noha egyáltalán nem hangzott újdonságként. Sőt, mi magunk szoktunk panaszkodni nyelvünk árvaságán, vagy mi magunk szoktunk büszkélkedni, azzal, milyen ismeretlen-nehéz nyelv a mi. énk, és mi mégis értjük. A betyár olasza (németje, fran. ciája), ha megszakad, akkor sem tudja tisztán kiejteni, hogy „viszontlátásra”, vagy ..egészségére” — mondjuk árva nemzeti elégtétellel. Újdonság legfeljebb az volt, hogy arcjátékunkat, taglejtéseinket — vagyis metán yelvünket — sem érti: úgy látszik, ha a szavak nyelve nem segít, a mozdulatok nyelvében is megzavarodik a fránya külföl. di'e. Hogy miért hozakodom mindezzel elő? Azért, mert amit a bolognai Loriano mondott, az nemzetjellemzési kísérlet \olt: azt próbálta meghatározni, miben különbözünk min- i enki mástól, milyenek is vagyunk, mi — szerinte. És ez a ísérlet most világszerte folyik nálunk is. Kósza hírek sze. int Hungarológiai Intézet létesül, azt kutatandó: kik va- ;yunk, mik vagyunk, milyenek vagyunk. A viták a nem. '.etjellemzési kísérletek körül már a hatvanas években újralángoltak, kisebb perpatvarnak ezen a nyáron lehetünk tanúi, abból az alkalomból, hogy újra megjelent Ka. ácsony Sándornak, e rokonszenves tudós-nevelőnek A ma. gyár észjárás című könyve. A viták a tárgy nehéz megra. gadhatóságából származnak, hiszen itt nem súlyra-méretre. színre-iillatra mérhető dologról van szó; tíz (vagy tizenöt?) millió ember közös jellemzőit nem lehet oly könnyen kiszűrni az egyediségek, az eltérések, a véletlenek kavics, rengetegéből, ahogyan a gyémántmosó teszi a gyémánttal; itt az elhatárolással kísérletező negatív meghatározások érvénye is fölötte kétes, amilyen — mondjuk — a bolognai Lorianóé volt, mert az azért aligha tekinthető nemzetjellemzésnek, hogy magyar az, akinek se beszédét, se mozdulatait nem értem. Tudta ezt Karácsony Sándor is, ezért nem beszélt a ködmegfoghatatlaaságú magyar lélekről, még kevésbé a vérködös magyar fajiságról, 6 magyar észjárásról beszélt. Ez legalább bizonyosan létezik. Ha pe. dig létezik, hol fogható meg? Kát * nyelvben, amely egy nemzeti meghatározottságú észjárás • terméke és kifejezője. És Karácsony Sándor úgy találta: nyelvünk legjellem. zöbbje, az, hogy mellérendelő. Szívesebben beszélünk azonos nyelvtani értékű mondattagok egymásutánjában, mint olyan mondatfajtákban, amelyek egy főmondatnak vannak alárendelve. Ha jól értem Karácsony Sándort, gyér. meteg példát mondok, talán én is érthetővé válók. Petőfi így beszélt: „Talpra magyar, hí a haza. itt az idő, most vagy soha”. Négy azonos nyelvtani értékű mondatot rendelt egymásmellé, nem úgy beszélt tehát, hogy: Talpra magyar, mégpediglen ama ok miatt, hogy a haza így kívánja, amit nem más magyaráz, mint az. hogy itt az ideje a talpraállásnak. Ha pedig mellérendelő a nyelv, melléren. delő az észjárás i-s, az emberi viszonylatokról való gondolkodás, a történelmileg kialakult jellem is. Már akkor tudni lehetett, hogy van ebben tárgyi igazság, most még világosabb, hogy egy védekező nemzet erkölcsi igazsága van benne: Karácsony Sándor az ellen az alárendelődés el. len tiltakozott, amellyel a germán veszedelem fenyegette az országot. De a veszedelem elmúlt, a tárgyi igazság pedig csorba: a magyar nyelv alárendelő is. Bármelyik isko. lai nyelvtankönyvben elolvasható: hány fajtája van az alárendelő összetett szavaknak és az alárendelő mondatoknak. Nyelvünk merev tagolású volna, bizonyos viszonylatok és árnyalatok kifejezésére alig.alig alkalmas, ha csak a mellérendelést ismerné. Nemzeti észjárás van. történelemkalapálta nemzeti jellem van — érvényes meghatározás nincsen. A közhasználatú sémákkal nem megyünk semmire. De a sémákon túllépő meghatározáskísérletek is alkalmi rögtönzések inkább, valamilyen cél érdekében állók, köztük jó célok is, rossz célok is akadhatnak; akik papírra vetik őket, azok sem szánják szentírásnak. Belelapozván a Tiszatáj című folyóirat augusztusi számába, rábuk. kantam a kísérletek sokezredik változatára. Milyen a magyar? „A magyar nem jellemes nép, de emberséges” — így a válasz első mondata. Még meg is sértődhetnénk, ha nem tudnánk a következőket: — a magyar nép jellemes is, ha egyedeinek változatában nézzük: vannak jellemes magyarok (persze jellemtelenek is); — a magyar nép embertelen is, ha ugyancsak egyedeinek változatában nézzük: a huszadik század kortársaiként ép. pen elég embertelenséget láttunk (meg persze emberséget): — az elítélő.elismerő meghatározás Németh Lászlótól származik: sértődni csak akkor sértődhetnénk meg, ha sér. tő szándékot feltételeznénk (dehát ez butaság volna), mint, ahogy nincs okunk érvényes meghatározást sem fel. tételezni az ő életművében, pedig a kérdéssel épp eleget birkózott. Attól tartok, hogy a válasz a kérdésre, „Milyen is a ma. gyár?”, mindig viszonylagos értékű lesz. És nemcsak azért, mert. Karácsony Sándor.! „észjárásunk”, vagy jellemünk, vagv mentalitásunk minden adott pillanatban nagy szóró- dású. hanem azért is. mert m’lvenségünket a történelem IIIIII11 Harmincéves a salgótarjáni zeneiskola i és változtatja szüntelenül. Faragó Vilmos Luca napja, 1955. — Salgótarján. Sok fiatal — tanár és leendő növendék — tartott izgalommal, várakozással a patakparti művelődési ház felé. Mit hoznak az elkövetkező hónapok, évek? Sikeres fellépéseket sok szép zenei élményt, vagy kínzó klimpí- rozások, vonónyüvések tossz emlékeit? Ekkor kezdődött a zeneiskolai élet. A hivatalos megnyitásra nagy sikerű hangversennyel emlékeztek meg nemrég — nem messze az egykori épület ' a hét éve átvett új intéz:.lényben. De az út idáig nem volt ilyen rövid és egyszerű ... A kultúrháznak, amely a törzshelyük volt, ma már csak az emléke van meg. Minden helyiséget, melyet csak lehetett, elfogadtak az oktatás számára. A büfé raktárában csupasz villanykörte —, mindössze 15 wattos — lógott a fejük fölött. Hegedülni tanítottak a billiárdte- remben. Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy az ittas vendégek hogyan segítettek be” az órákba: „Ezt a nótát húzzátok inkább, ne ezt a macskanyávogást 1... Volt esztendő, hogy tíz helyen is működött az intézmény —, főleg általános iskolákban, kihelyezetten. Aztán egy kis enyhülést hozott az 1964_es esztendő, amikor a Lovász József úton — a mostani táncházban — lett a „főhadiszállás”, de 1979-ig még a Gagarin Általános Iskolában és a Bolyai gimnáziumban is folyt zeneoktatás. Hiszen a kezdeti kétszáz főről egyre magasabbra emelkedett a tanulólétszám — jelenleg meghaladja a hétszázat, (ebből százan a ceredi és karancskeszi tagiskola növendékei). A déli harangszó után hamarosan nap mint nap beindul a nagyüzem — ritka vendég itt a csönd. Az orgonaoktatás péntek-szombaton van, szombat délelőtt a fúvószenekar próbál, vasárna- ponkén pedig időnként hangversenyeken csendül föl a zene. Délelőtt sem mindig néma az épület, a tanárok, a zenei együttesek tagjai, irányítói is be-be ugranak gyakorolni. Sokan irigylik országszerte ezt az épületet — sok zeneiskola működik még mostoha körülmények között —. bár itt sincs minden gond nélkül. Időnként szűknek bizonyul ez a hely is, kevésnek a 39 pedagógus. Virág László igazgató; — A tanszakok megoszlása alapján iskolánk országosan a legjobbak között van. A növendékek zöme zenekari hangszereken tanul, egészségesebb a zongoristák aránya, mint máshol. Rajtunk kívül 3—4 helyen tanítanak csak hárfán, orgonán. Oktatunk jazzt, büszkeségeink közé tartozik a három éve szerveződött népi hangszeres oktatás. — Népszerűbb területek? — ismétli a kérdést az igazgató. — A zongora és a gitár — az előbbire 100—120. az utóbbira mindössze 20—30 tehetséges tanulót tudunk fölvenni. Határt szab a tanárhiány is. Nem sikerül minden igénvt kielégíteni a fafúvósoknál — 100 körül van a diákok száma. Nem tudnának a jelenleginél több diákot vállalni a vonósok sem. S, hogy ne legyen a gyerekeknek kényszerpálya a zenetanulás, hogy ne csak a .szülő ki nem elégített álmait valósítsák meg, abban segít a zenei előképző, ahol eldől, ki igazán tehetséges, ki bírja az iramot. Nem készült statisztika erről, de — hat-nyolc évi átlagot számítva — már kétszáz fölött lehet az innen zenei pályára továbbjutók száma. Az iskola vonószenekara és fúvósai évről évre szépen szerepelnek; a országos versenyeken tavaly kürtös, csel- lós, gitáros egyéni sikerek születtek. Két friss tanári elismerés: Sülé László jazzzongorista a lengyelországi Kaliszban különdíjat nyert, bekerült a rádió jazzversenvé- nek döntőjébe is. Virágh András orgonista, a budapesti nemzetközi orgonaversenyen a Cziffra-alapítvánv különdí- ját — féléves belgiumi ősz- döndíj — nyerte el. — Tanáraink közül nagyon sokan bekapcsolódnak a zenei közéletije és közművelődésbe. Aktív zenekari muzsikusként, irányítóként, kórustagként. A mi iskolánk kezdeményezte 1958—59-ben az élő zenét az általános iskolásoknak mozgalmat, ami később az egész: megyére kiterjedt, a másik két iskola is bekapcsolódott. Az itt végzettek közül sokan lettek kiemelkedő zenészek; van Japánban, Svájcban, az NSZK- ban egykori növendékünk, no és az ország nagy zenekaraiban és más zeneiskoláiban. Jelenleg kilencen tagjai a tantestületnek az egykor itt tanulók közül. Egyikük, Sándor László hegedűs, a város ösztöndíjasaként, tíz éve került haza. — Szívesen jöttem vissza, ez a szülővárosom — mondja a hegedűs. Csak a katonaság szakította meg a tíz évet. A Honvéd művészegyüttesben játszottam. Most a Nagybáto- nvi Kamarazenekar és a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar tagja vagyok. Húsz növendékem van itt az iskolában: volt már néhány nagyon tehetséges tanítványom. Horváth István három évvel később, szintén ösztöndíjasként került ide. Furulyán, fagotton oktat, s zongorán kísér a népi táncosoknál. — Feleségem szintén a zeneiskola tanára. Most várjuk a második gyereket. Hogyan segítsek neki? Több délelőtti elfoglaltságot vállaltam, hogy minél gyakrabban lehessek estére otthon — mondja őszintén, — Én most nem tudnék olyan szerteágazó ze- nészi tevékenységet vállalni, mint például Torják Vilmos kollégám. Róla nehéz lenne megmondani, mi is a tanszakja, a fő hangszere. Hegedűt és brácsát oktat, vezeti a jövőre, tízéves ifjúsági fúvószenekart, a Nagybátonyi Kamarazene- kart, tagja a salgótarjáni szimfonikusoknak. Vonós, fúvós, koncertmester, karmester. — Ez ugyanannak a dolognak a sok-sok oldala — vallja Torják Vilmos. — Feleségem is zenész. Mindketten azt valljuk, aktív zenélés nélkül nem lehet igazán jól tanítani. Mert nemcsak a hangszer ismeretét, hanem a közös muzsikálás, a játék készségét és örömét is igyekszünk elültetni a tanítványokban. Ha sikerül, annak ma is ugyanúgy tudok örülni, mint amikor 1969-ben tanítani kezdtem. G. Kiss Magdolna Klubok Bátonyterenyén A közösségi művelődés népszerű formái a bátonyte- renyei Bányász Művelődési Házban is a klubok és a szak. körök. Az elmúlt évben mindegyikből négy.négy működött, összesen csaknem kétszáz rendszeres résztvevővel. A szakkörök a fiatalabb korosztályok számára nyújtottak, illetve nyújtanak értelmes elfoglaltságot. Az anyanyelvi szakkört a szakmunkástanu. lók, az irodalmi, a természetbarát és a képzőművé. szeti szakkört általános i&: kolás gyerekek alkotják. A . klubok a felnőttek számára szerveződtek. Külön közös, ségük van a szakszervezeti tisztségviselőknek, a propagandistáknak, a szocialista brigádvezetőknek, valamint a Mátra.lakótelepen a bányászfiataloknak. Megfelelő hely hiányában nem tudják működtetni a korábban igen népszerű ifjúsági és nyugdí. jasklubot. Ez utóbbiakat szeretnék még ebben az évben újjászervezni. Papp Boglárka ötödikes zongoristát hallgatja tanárnője Virág Lászlóné és Virág László igazgató Dr. Bélyei I.ajosné igazgatóhelyettes Gyurkó Darinka hang« szeres előképzőssel foglalkozik A trombitánál Laczkó Lajos tanár Varga Róbert másodikos játékára figyel Plenczner Judit másodikos furulyás és Szelei Róbert elsős oboás növendék duóját Kazinczi Andrásné segíti az össz- játékban — bábéi felv. —-------------------------------------------------------------------------------------------------— | NÓGRÁD — 1986. január 4., szombat 7
