Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-25 / 21. szám

Színes üvegek közt

Egy brigádról feketén-fehéren

’ VAN EGY ISMERŐSÖM,

brigádvezető egy salgótarjáni gyárban. Már elmúlt negyvenéves, amikor úgy döntött, megszerzi a szakmunkás-bizonyítványt. Nem annyira a szakma miatt, mert hiába betanított munkás, az a kisujjában van. „Sok a fiatal a brigádomban, ők mind elvégezték a szakmunkásképzőt. Gyakran megesik, hogy történelemről, irodalomról, egy-egy filmről beszélgetünk, s ilyenkor érzem az iskola hiányát. Hiába, hogy szeretek olvasni, iskola nélkül is sok mindent megtanultam, de nem látom a fától az erdőt... Rendszerezni kell.” Hozzáfogott volna a brigád nélkül is? —kérdeztem. Nem biztos benne.

Az eset nem véletlenül jutott eszembe, amikor az Üvegipari Művek Salgótarjáni Öblösüveggyárában két fiatalasszonnyal beszélgettem a Táncsics Mihály Szocialista Brigádból. A normatechnoló- gia-osztályon dolgozó közösség nem afféle látszatbrigád. Több mint tíz éve létezik. Ha valaki egyszerűen elkerül az osztályról, még nem biztos, hogy szakít a brigáddal. Most is van két olyan tagjuk, aki más munkahelyen, például a dobozüzemben dolgozik. Jó ugyanis a kollektíva, ezért ragaszkodnak hozzá az emberek.

De mitől jó? — firtatom egyfolytában Hajzser Sándor- nénál és Varga Pálnénál egy csomó üvegtárgy között. Beszélgetésünk ugyanis abban a helyiségben zajlik, ahová az Alkotó ifjúság pályázatra beérkezett műveket gyűjtötték össze.

A kérdésre közösségi alkalmakkal válaszolnak, közösen átélt élményeket sorolnak: együttdolgozás a kommunista szombaton, társadalmi munka a vállalati üdülőben, Zsóri- fürdőn...

— Mizserfán, a szociális otthonban van öt idős ember, akiket rendszeresen felkeresünk. Viszünk valami apró ajándékot és beszélgetünk velük. Gyakran végzünk társadalmi munkát az otthon számára. Legutóbb ablakot pucoltunk, mert arra volt szükségük a festés után — meséli Hajzserné.

— Sportolni is szoktunk együtt. Teniszezni, focizni. Mi nők is beállunk a labdát kergetni — viszi tovább a szót Varga Pálné, majd újra kolléganője mondja:

— A SPORT AZÉRT ritkább. évente egy-két alkalommal. De a brigád minden tagjának megünnepeljük a névnapját! Mivel tizenketten vagyunk, minden hónapra jut egy. Ez már önmagában biztosítja, hogy rendszeresen történjen valami a brigádunkban. És történik is. mert ha mindent egybevetünk, körülbelül kéthetente együtt vagyunk valami miatt.

— Ügy tudom, részt vettek a „Munka és művelődés” megyei mozgalomban is...

— Igen, nyolcvannégyben egész a vetélkedőig jutottunk, de tavaly egy adminisztrációs baki miatt félbeszakadt a ténykedésünk. Pedig nagyon lelkiismeretesen jártunk múzeumba, még jegyzeteltünk is. — Varga Pálné leejtett hangsúlya után megint a másik brigádtag fűzi tovább a történetet.

— Amikor elkezdtük, még kicsit terhes volt a dolog. Talán abba is hagytuk volna, ha nem kötelez bennünket a vállalás. Aztán lassan ráérez- tünk az ízére, és olyan ismeretekhez jutottunk, amihez a mozgalom nélkül nem juthattunk volna. — Ahogy a fiatalasszony mesél, nyilvánvaló, hogy nem a követelményekhez való megfelelés igyekezete vezérli. Nem színezi a történéseket, megmarad a realitásoknál.

Vállalás — hangzott el a bűvös szó. amely az egész brigádmozgalmat élteti, egyben biztosítéka annak, hogy egy- egy közösség önmagához képest és másokkal összevetve is folyamatosan fejlődjön.

— A vállalás jelenti az ösztönzést — mondja a rövid hajú Hajzser Sándorné. — Ezen keresztül jutunk sikerélményhez. Amikor megvan az aranykoszorús cím, vagy a vezérigazgatói dicséret, amiben legutóbb volt részünk.

— Persze csak akkor, ha tényleges munkát, tartalmas brigádéletet jelent a vállalás — kapcsolódik be a beszélgetésbe Pintér Lászlóné, munka- verseny-felelős, aki eddig az Alkotó ifjúság pályamunkáit rendezgette, vette leltárba. — Amikor végiglapozok, elolvasok egy-egy brigádnaplót, elég jól el tudom különíteni a valóságos eseményeket a vállalás miatt elkönyvelt dolgoktól. A brigádnaplók elég kifeje- zőek. Vannak „szép”, semmitmondó naplók: egy festőbrigád naplójában például minden sort más színű filctollal írtak. Képzelhetitek, hogy éreztem magam, mire végigolvastam. Még mindig gyakran nehéz megértetni, hogy a brigád megítélése nem a napló „színességén” múlik és nem is a beragasztott színházjegyeken.

A TÁNCSICS BRIGÁD kulturális vállalásai között nem található kollektív színház-, vagy mozilátogatás. Amikor olyan darab szerepel a műsoron, ami számukra érdekes, egv-két-három brigádtag családostul jegyet vált és megnézi. Nem a napló és a versenyfelelős számára élik brigádéletüket. De kell az ösztönzés — amit a közösség ad.

Mint az én brigádvezető ismerősömnek is. Kellett a brigád ahhoz, hogy negyvenévesen beüljön az iskolapadba.

V. E.

Sokfelé megismerték

a balassagyarmati kamaraegyüttest

Az új esztendő elején számvetés készült a művészeti életben is. A végzett munka értékelése nem csupán azért érdekes, mert általa képet alkothatunk a fejlődésről, hanem azért is, mert a mérleg- készítés során új ötletek, feladatok vetődhetnek fel, olyanok, amelyeket célszerű, sőt szükséges is elvégezni.

A múlt évben a zenetörténet három klasszikusának évfordulójáról is megemlékeztek: 300 éve született J. S. Bach, Händel és Scarlatti. Az októberi zenei világnap alkalmából nagy sikerű közös hangversenyt adtak Bátonyterenyén, a Bányász Művelődési Házban, a nagybátonyi kamarazene- karral. Növekedett részvételük az „Élő zenét a falusi iskolásoknak” elnevezésű mozgalomban.

A balassagyarmati kamaraegyüttes a megyei tanács, a Balassagyarmati Városi Tanács anyagi támogatását igényes és színvonalas munkával hálálja meg. Az idei esztendőt legalább olyan eredményesen szeretnék zárni, mint az előzőt.

Kern-különlegesség

Amikor először hallottam, hogy Kern András nagylemezt készít, nem voltam elragadtatva a hírtől. Mert én is tudom, te is tudod, de bizonyosan ő is tudja: Kern énekelni legfeljebb fürdőszobaszinten tud. Ügy azonban mindannyian tudunk, űzzük is, mégsem szaladunk vele mindjárt a hanglemezstúdióba. Valaki, akit remek parodistaként már 14 éves korában megismert az ország, izgalommal figyelve minden megmozdulását a Ki mit tud? vetélkedőben, aki aztán évek múlva újra országos népszerűségre tett szert a Halló fiúk, halló lányok! című rendszeres tv- fnűsor állandó szereplőjeként még főiskolás korában, s aki utána. ..felnőtf’-színészként odáig vitte, hogy magyar filmek és tv-játékok hőse.' a Vígszínház rangos társulatának egyik vezető művésze, s mint ilyen az ország egyik legkedveltebb színészegvénisé- ge lett. az minek téved ilyen mellékvágánvra? Más az. ha a sa ját színházában éppen zenés darabot tűznek műsorra, s abban rá is osztanak szerepet. és megint más. hogy „önként, dalolva” meneteljen az esetleges leégés mezeiére egy önálló nagylemezzel. Nem értettem, minek ilyesmivel akárcsak kísérletezni is?

Most megjelent az a nagy- lemee, a címe: Kern (hát nem törik a fejüket többé fantáziacímeken a hanglemezgyártó szerkesztői?). VéA lemez borítója

gighallgattam és elbűvölt. Ha szigorúan vesszük, Gilbert Bécaud sem tud énekelni, Chevalierre sem a hangja, hanem egész chevaliersége miatt voltunk büszkék, nem szárnyaló énekhangja, hanem utánozhatatlanul sármos egyénisége miatt szeretjük Fred Astrire-t, és folytathatnánk a nem „nagv hangú", de éneklő és a közönséget éppen énekükkel. vagy azzal is megfogó színészek hosszú sorát.

A lemezen található mind a tizenegy dal tetszett nekem. Volt ami jobban, volt. ami kevésbé, de egv sem akadt, ami — nem. Egv kivételével

— Verebes István a kivétel

— valamennyinek Kern maga írta a szövegét is (Horváth Attila. Bornai Tibor és Laár András voltak a „szöveg átfésülő!'’, Kern fogalmazása szerint), és ez azért fontos, mert ellentétben a könnyűzenei és slágergyakorlattál. itt előbb születtek a versek, csak utána komponálták a zenét. Ezek a dalok elsősorban azért jók. mert a szövegek oly vonzók: igazi élethelyzeteket, valódi érzelmeket, végiggondolt gondolatokat fejeznek ki. szellemesen. kellemesen, meghitten, bensőségesen és árnyaltan. Muzsika nélkül egyikmásik talán banálisán hatna, de mindegyik adekvát megzenésítést kapott (Másik János, Bornai Tibor. Heilig Gábor, Novák János. Horváth Attila. Laár András és szegény Máté Péter a zeneszerzők), és így vált minden egves dal kerek egésszé. Illetve

még nem ígv: szöveg és zene igazán egvséges egésszé Kern előadásában vált ebben az eredeti egyéniséget, groteszken fanyar és szemérmesen lírai személyiséget egyszerre tükröző, költőien kiváló színészi-előadói produkcióban.

Vagyis olvan remek színész, és olyan originális előadó.

Kern. hogy az sem baj. ha,

énekel. Sőt. néha egyenesen jó. hogy dalra is fakad, legalábbis ami a nagylemezét illeti. Ez egyfaita Kern-különlegesség A fiataloknak bizonyosan fog tetszeni. Valószínűleg a középkorúaknak is. "leg az öregedőknek, s az öregeknek Nagvon tetszett

nekem is, és kíváncsian várom, mit szólnak hozzá az unokáim, ha majd lejátszom nekik.

B. T.

Megnyitották a látogatók előtt a Leningrád melletti Gatesinszkij-palota felújított első 14 termét. A palotát a második világháborúban a hitleristák romhalmazzá lőtték és szinte teljesen kifosztották. A helyreállítási munkák tíz évig tartottak. Eredeti formájukban láthatók ma a csodálatos arany- és bronzszobrok, a világítótestek, a pompás

tükrök, faliképek és mozaikok.

A falu „remetéje"

A balassagyarmati kamaraegyüttes 1981-ben alakult. Tagjai a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola tanárai, akik magától értetődően vállalják a fiatalok zenei névelését. Céljuk, hogy értékes kamarazenei előadásokkal keltsenek érdeklődést a komoly zene iránt, főképpen Balassagyarmat és vonzáskörzete lakóinak körében. Természetesen nem zárkóznak el a szélesebb körű szerepléstől sem: szívesen koncerteznek a megye más részein, sőt örömmel fogadják a megyén kívüli meghívásokat is. Ebből a szempontból az elmúlt év igen mozgalmas volt. Az együttes tizenhat fenálló hangversenyen lépett fel, és negyvennél többször szerepelt ismeretterjesztő előadáson, társadalmi és politikai ünnepségen. A zenekar két tagja, Kanyó András és Perneczky Zsolt figyelemre méltó sikerrel versengett az országos kamarazenei versenyen : mindketten művészeti díjat kaptak.

Volt ereje, fantáziája az •gyüttesnek a kezdeményezésre is. Tavaly állították össze a középiskolások számára Szervezett előadássorozatukat, amelyet elsőként a pásztói gimnazisták és szakközépiskolások hallottak.

zepén elmagányosodott. Egyre ritkábban nyílik a kis házi rendelő ajtaja is, az orvosi műszerek, az üvegesszekrény gyógyszerei őrzői a múltnak, egy életpályának, amely messziről indult és itt, a nógrádi kis faluban, Homoktere- nyén alkonyodik.

Az orvos ül a tágas, mestermívű bútorokkal berendezett szobában, körülötte lexikonok, tudományos folyóiratok, a gyógyászat legújabb eredményeit tartalmazó idegen nyelvű kiadványok.

Az orvos még ma is tanul, fogékony a7 újra. És emlékezik.

— Breznóbánya mellett egy kis községben születtem, Rimaszombaton jártam magyar gimnáziumba. Protekcióm soha nem volt, ezért tartottam hát nagy dolognak, hogy sikerült bejutnom a prágai Károly egyetemre, ahol 1937. január 16-án kaptam meg a német diplomát. Olyan hírességeknél vizsgáztam, mint Herman Kraus professzor, a hormonokkal kapcsolatos tudományág felfedezője. Sebészorvosként kerültem a debreceni klinikára. Sánta Kálmán, Jaki Gyula teamjébe, akik már akkoriban sikeres agyműtéteket végeztek.

— Jó kezdés, kiváló iskola. ..

Az orvos elmosolyodik, újabb emlékképek csillannak a szemében.

— A mai fülnek talán hihetetlenül hangzik, de akkoriban ingyen dolgozott a kezdő orvos. Kapott egy ágyat, ahol fekhetett, gondoskodtak az élelmezéséről, de fizetést igen ritkán dugtak a zsebébe. Pedig mondjuk meg őszintén, szép, szép dolog a tudás, a tanulás, ám ha nem párosul némi anyagi támogatással, nehezen lehet belőle megélni. Nos, a Nógrádba kötött házasságomon kívül talán ez volt a másik ok, hogy 1945* ben Homokterenyére kerültem lakni és Mátranovák körorvosa lettem.

A Károly egyetem, Herman Kraus, agysebészeti team a debreceni klinikán, s mindezek után egv eldugott apró kis falucska. Nézem az orvos arcát, miközben sorolom ezeket az állomásokat. Bólogat, érti ő, hogy mire gondolok, nagyon is érti...

— Tudja, nem mindig a hangzatos, nagynak tűnő dolgok a legnagyobbak. Nekem sokkal nehezebb helyzet jutott, amikor idejöttem, mint egész addigi életemben. Gondolja csak el! Magamra kellett hagyatkoznom, a saját frissen . szerzett tudásomra. Már nem volt csapatmunka, nem voltak védőszárnyak és a faluban döcögött az egészségügyi ellátás. Ez a ház, amelyben most ülünk, valamikor rossz csűr volt. Megvásároltam, egy részéből lakást alakítottam ki, később a rendelőt. A mellette levő kis szoba pedig házi kórházként működött. Négy ágyat raktam bele, ott feküdtek a betegek. Műszerek nélkül gyógyítani nem lehet. Felmentem hát Pestre és a saját pénzemen vásároltam a sebészethez szükséges műszereket, szikét, sterilizálót, egyebeket...

— Talán csak nem vállalkozott műtétekre ilyen körülmények között?

— Mit tehettem volna mást? Kórház nem működött a közelben, a beteg embert nem hagyhattam elsorvadni. Először csak mandulaműtéteket csináltam, később operáltam sérvet, visszeret és mindent, ami jött. Ügy a hatvanas évek

elejéig a szüléseket a házaknál vezettük, sima szülés, fogós műtét... Sokszor a komplikált esetekkel is meg kellett birkózni.

Egészségkutúráról, egészségnevelésről bizony nem lehetett beszélni a felszabadulás után. Tbc, skarlát, kanyaró, diftéria... hányszor találkozott ezekkel az orvos, hány éjjele, nappala ráment a küzdelemre. S emellett még telt az erejéből arra is, hogy bányaüzemi szakorvosi és röntgenorvosi vizsgát tegyen.

— Mátranovák körzeti orvosa voltam, engem választottak 1950-ben a bányaüzem orvosának is. Ügy gondoltam, nem árt ha bővítem az ismereteimet, igazodva az összetettebb feladatokhoz. Mozgásszervi betegségek, gyakori bányai sérülések. Ezeknél jól hasznosíthattam a sebészeti tudásomat.

Később könnyebbé vált az élet. Fejlődött az egészségügy, jutott pénz a rendelők felszerelésére is. Mátranovák orvosa EKG-feiszerelést, korszerű műszereket kapott, és aktívan részt vállalt az egészségnevelő munkából. A bányánál 15 éven keresztül elsősegélynyújtó-tanfolyamokat vezetett, gyakran hívták a vöröskeresztesek előadást tartani időseknek, fiataloknak. Munkája eredményét, a megváltozott életet, a megváltozott embereket örömmel szemléli. 73 esztendős, több mint nyolc éve nyugdíjas. Számos kitüntetés tulajdonosa: Kiváló orvos, a Vöröskereszt kiváló dolgozója, szervezője. De úgy is emlegetik dr. Urbá^yi Béla nyugalmazott körzeti főorvost, hogy Mátranovák remetéje.

— Tudia S*1 tartom’

• UUjU, ggy em.

bér a maga posztján becsülettel helyt tud állni, elégedett lehet. Persze ebbe belefér a természetes elégedetlenség is. Mert hazudik, aki azt mondja, mindig minden úgy sikerült, ahogyan azt ő akarta. Csak a bátor, őszinte emberek merik kimondani: olykor tévedtem is. Igen, remetének hívnak, mert ritkán mozdulok ki itthonról. Vannak hűséges barátok, akik megkeresnek, gondoskodnak róla. hogy ne szakadjak el a külvilágtól. És vannak visszajáró betegeim is. Ha hívnak, megyek. Mert egy orvos, ha segítségre van szükség, soha nem mondhatja, azt, hogy nem. Az eskü kötelez az élet utolsó pillanatáig..,

Kiss Mária I

4 NÓGRAD - 1986. január 25., szombat

i