Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-25 / 21. szám

Mikor gyarapodnak a falvak?

Ismert régi mondás: A parasztembernek a bőre alatt is pénz van. Miből táplálkozik ez a vélekedés? Az egykori szegénységet rövid idő alatt egy viszonylagos jólét váltotta föl, s ennek külsődleges jegyei is tapasztalhatók. Űj házak épülnek a falvakban, ki- csinosodnak a régiek is, villany már szinte mindenütt van, és a fürdőszoba sem számít újdonságnak. Nem tagadható, ehhez valóban pénz kellett, amelynek nagy részét az egyre jövedelmezőbben gazdálkodó termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban kereshették meg a falusi emberek. A bevezetőben említett mondás azonban mégis leegyszerűsített és hibás általánosítás.

Ez egyébként statisztikai adatokkal is igazolható. 1980- ban az iparban 4127 forint volt az egy főre jutó átlagkereset, s a termelőszövetkezetekben 3737 forint, vagyis csaknem 10 százalékkal kevesebb. A különbség pedig azóta nőtt: 1984-ben 5615 forint volt az iparban, 4857 forint a termelőszövetkezeti átlagkereset, így az eltérés 13,5 százalékos.

Ez önmagában is tekintélyes, ám ez viseli meg kevésbé a mezőgazdaságban dolgozókat, hiszen fáradságos munkával, de pótolhatják a különbséget. Állatokat hizlalnak a hátsó udvarokban, zöldséget. gyümölcsöt termelnek a háztájiban vagy a házikertekben. Mindez azonban tengernyi munkával jár, az állatokhoz hajnalban kell kelni, ünnepnapon is mellettük kell szorgoskodni, s a növények gondozása is leginkább a hét végi pihenőnapokra esik.

Ezt persze megszokták a parasztemberek, ezért emiatt keveset is méltatlankodnak. Sokkal Inkább dohognak azért, hogy eleve hátrányos helyzetben vannak a városon élőkhöz képest. A legtöbb falutól ugyanis távol van a kulturális központ, hiányosak a szolgáltatások, több gonddal jár . a gyerekek iskoláztatása.

Persze vannak az átlagosnál jobb helyzetben levő falvak, ahol kulturáll« központ épült, az emberek vezetéke« vizet Ihatnak, s a gázláng melegével füthetnek.

Gyarapítható tehát a falu, de ehhez mindenekelőtt pénz, gazdasági erő kell. A tapasztalatok szerint ezeken a településeken előbb a termelőszövetkezet állt talpra, fejlődött erőteljesen, s ezt követte a gazdaságot befogadó és tápláló falu épülése.

A sorrend nem keverhető össze. A falvak fejlődéséhez ugyanis kevés a tanácsok pénze, ezért támaszkodniuk kell e községben működő gazdaságok anyagi támogatására.

Építeni kell erre, de napjaink gyakorlata szerint nem mindenütt számíthatnak a falvak a gazdaságok segítségére. Legtöbbször ez nem a

vezetők szándékától függ, hanem a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok bankszámlájától. A gazdaságok fejlődéséhez is kevés a pénz, különösen a beruházásra fordítható összeg rendkívül szerény. Az pedig érthető, hogy a szakemberek elsősorban a gazdaság jövőjével törődnek, hiszen ez a kötelességük.

Az sem vitatható, hogy a gazdaságok legszigorúbb magánügye az, mire költik pénzüket. A fejlesztésre fordítható összegek elosztásának azonban társadalmi hatása is van, hiszen ha minden forint kell a termelés bővítéséhez, nem fordíthatnak pénzt a falvak fejlesztésére. Másképpen fogalmazva, a községek formálódásának mindaddig nem lesz nagyobb anyagi bázisa, ameddig a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok fejlődése nem gyorsul föl. Ehhez persze először anyagilag maguknak is talpra kell állmuk, s a gyorsabb változások lehetőségét megteremtő technikát, technológiát kell meghonosítaniuk.

Sokan erre azt mondják, hogy ez a probléma a tyűk vagy a tojás dilemmához hasonlítható: mert pénz kellene, hogy megváltozzék a technika. fejlődni kell a technikának, hogy pénzt fialhasson. A gazdaságok és a falvak hely- benjárása pedig nemcsak a mezőgazdaságban dolgozóknak hátrányos, hiszen a falusi lakosságnak csupán a 37 százaléka dolgozik az agrár- termelésben. Falun élnek munkások, értelmiségiek is, akik a szabadabb, egészségesebb életmód vagy más személyes ok miatt választották ezt a településformát.

Mindez nem sajátos magyar jelenség. A nálunk fejlettebb országokban is tapasztalhatók a falu és a város közötti mozgások: az elmúlt évtizedekben kétirányú változás is megfigyelhető volt. Előbb a falusi ember költözött a városba a nagyobb munkaalkalomválaszték és a jobb ellátás reményében, majd a városiak mentek a nyugalmasabb falvakba. E vándorlás azonban kétszeres kiadást jelentett a vándorlónak és az országnak egyaránt Blőbb ugyanis a városi ellátást kell a nagyobb lélekszámhoz Igazítani, majd a falusi infrastruktúrát kell mindenképpen fejleszteni, másként aligha várható a visszaáramlás.

E folyamatok világszerte jól megfigyelhetők, s e tapasztalatokból okulva érdemes volna végiggondolni: nem hagyható-e ki a kettős áramlás Magyarországon, nem le- hetne-e most megőrizni a községek lélekszámát? Próbálkozások persze vannak, de a falvak népességmegtartó ereje korántsem nő olyan mértékben, mint ahogyan ezt emlegetjük, ahogy ezt szeretnénk.

V. Farkas József

fi főépítész ólma

Megőrizni a régit...

Fiatal emberre nyitjuk az ajtót a Balassagyarmati Városi Tanács egyik szűk szobájá* ban. Mosolygós tekintettel invitál beljebb, miközben ceruzáját az előtte fekvő térképszerű dippaívre rakja. Egy városi főépítészt valahogy másképpen képzel el az egyszerű földi halandó: élemedett arc, őszes haj, homlokot ráncoló tekintet és folytathatnánk. Ezzel szemben rövid fekete hajú, sima arcú, vidám férfit találunk. Későbbi gondolataimban persze helyére kerül a dolog. A város jövő századi arculatát olyan embernek kell meghatároznia, aki várhatóan itt él majd, ismeri az igényeket és a lehetőségeket, de mértéktartása keílő lendülettel párosul. Beszélgetésünk végén pillanatnyi kétségem sincs afelől, hogy nem e táj szülötte, pedig mindössze két éve került Gyarmatra és nem is akárhonnan — legalábbis építészszemmel —, egyenesen Egerből, az építészeti remekektől zsúfolt történelmi városból. Vermes Imre a tervezőasztalt cserélte fel egy vargabetűnek nem nevezhető, de mindenképpen perspektivikusabb foglalkozásért.

— Szeretem ezt a várost, mert talán épp az én „méretem”. Kibontakozó lakótelepek, szépítésre váró műem- lékegyüttesek, — például az óváros — és lelkes aktivitás az itt lakók részéről. Jó értelemben vett színfoltmaradvány számomra az elhagyott megyeszékhelyért — kezdi a beszélgetést.

Témánk látszólag egyszerű, hiszen ki ne tudna órákat mesélni egy elképzelt ötletről, vagy például a mi esetünkben, a megye második legnagyobb városának — divatos szóval — építészeti koncepciójáról. Az idén kezdődött VII. ötéves terv számos feladatot jelent a főépítész számára. Nem egy esetben vakmerő vállalkozást, mivél köztudott az anyagi források szűkössége, az infrastruktúra alig közepes szintje. Gondoljunk csak az energiaellátásban ma már jelentős gáz hiányára, a közei! vízfar* rások alacsony kapacitására, vagy hogy az diétás se maradjon ki a sorból, egy végleges megoldást jelentő kenyérgyárra.

— Azt hiszem a nehézségek bizonyítására elegendő megemlítenem, hogy az új tervidőszakban harminc százalékkal kevesebb pénz jut lakóházak, intézmények, ipari létesítmények építésére. — Mély lélegzetvétel után így folytatja: — Eltekintve a kiemelt beruházásoktól a már körvonalazható összegből csak felújításra, karbantartásra futja. Az elfogadott javaslatok közül szeretnék megemlíteni egy párat. Három ötéves tervet is kitesz, mire mégvalósul az óváros rendezési elképzelése. de idén feltétlenül

A Rákóczi út 42/a és 44. számú ház árkádos átalakítása szép példája annak, ho- gyan kell megőrizni a régit — modern felfogásban. Fotó: Bábel László i

belevágunk. A területen húsz éve építési tilalom van; első lépcsőként ezt kell feloldanunk. Fő szempont a XVII. században kialakult szerkezet megtartása és valamennyi építménynél a régészeti vizsgálat elvégzése. Bár az előbb elfogadott javaslatot említettem, ez abban a* értelemben igaz, hogy a folyamatot indítjuk meg, amennyiben a régészeti feltárások más eredményt nem hoznak. Tavaly szerettük volna elkezdeni, ám pénz híján átütemeztük 1986-ra a nevelési központ munkálatainak indítását. Az elképzelések szerint 450 millió forintba kerül majd, de én szerény becsléssel is legalább félmilliárd forintra taksálom. Lesz benne gimnázium, ötvenezer kötetes könyvtár, konyha, étterem, Igazgatást szárny, tornaterem, színház és végül talán uszoda is. Mire teljes egészében megvalósul, én már nyugdíjasként élvezem mindezt a szolgáltatást. A harmadik létesítményt szubjektív megítélés alapján sorolom ide, hiszen fontosságát egyetlen gyarmati sem vitatja. És ez a leendő kenyérgyár. A tervek alapján százmillió forintba kerül. Helyét már kijelöltük, egyedül a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalattól függ, mikor kezdődik az építése.

A lakásprogram előkészítése jó ütemben halad, erről a következőket mondja:

— Idén kezdődik a Mikszáth Kálmán úton egy 116 lakásos télén építése. Már felvonultak a NÁÉV munkásai a kórház melletti 56 lakás kezdődő munkálataihoz. Megoldásában új törekvések jellemzik a Jókai utca végén létesítendő 450 család számára otthont adó lakótelep kialakítását. Ezen felül 120 sorház megvalósítására is lehetőség kínálkozik, bár a

propagandája nem túl nagy. A tanács olcsó telekárakkal próbál segíteni, talán így menni fog.

A telepszerű építkezés egyetlen hátulütője a kommunális, szociális létesítmények 3—4 éves késése a beköltözésekhez képest. A balassagyarmatiak hozzáállását jelzi, hogy társadalmi munkaakciókkal segítik az elmaradt rendezési munkák befejezését, az ütemek — kábelgyár, Ipoly Bútorgyár, fémipari vállalat —, komoly anyagi segítséget nyújtanak az óvodák, boltok és egyéb, az ellátáshoz elengedhetetlenül hozzá tartozó létesítmények megval ásításához.

— Persze a „tehetősebb” vállalatok mellett egyéb kollektívák is bekapcsolódnak ezekbe az akciókba. A művelődési központban működő fafaragók például hozzájárulnak a játszóterek berendezéséhez, az erdőgazdaság ingyen ad fát a telepítéshez és a városgazdálkodási üzem sem tétlenkedik; a vezetője minden társadalmi munkán részt vesz — ecsetelj a közösségi szellem néhány „apróságát” a főépítész. — Nem szeretném ki" hagyni a közúti igazgatóság eddig mutatott példás lelkesedését és a NÁÉV munkagépek kölcsönzésével nyújtott támogatását sem.

A műemlékek? A megyeházát most újítják fel, így eredeti pompájában tekinthetik meg az erre vetődő turisták. Műemlék jellegűvé minősítették a novemberben új köntöst kapott szerb templomot. A volt: angolkisasszonyok zárdája a Köztársaság tér 9. szám alatt, az evangélikus templom, a középnemesi kúriaként szolgált helytörténeti múzeum, vagy a vármaradványokat is magába foglaló Bástya úti lakóház. Nem bontották le a

Rákóczi út 42/a. és 44. számú épületet sem, mikor a főút korszerűsítésének részeként kiszélesítették az aszfaltréteget. A kialakított árkádok szépen illeszkednek a városközpont épületegyütteséhez. A régit megőrizni nem egyszerű feladat, összehangolója az 1984-ben megalakult városszépítő egyesület, de sok segítséget ad a honismereti szakkör is.

— Mikor a tervező megálmodja a mindenki által csodásnak ítélt tervet, apró részletességgel dolgozza ki a legutoli só megvalósítandó dolgot is. Azt is tudja, hogy álmaiból nagyon hosszú idő alatt lesz valóság, mégis van egy terület, ahol kevés az elkeseredés, a veszett düh; pénz híján nem lesz belőle semmi. Ilyen az úthálózat kérdése — komorodik el az arca. — A várost behálózó közút kétharmada rendelkezik szilárd burkolattal, a többi kritikán aluli. Idén a négymillió forintot sem éri el a fejlesztésre fordítható összeg. Sőt, nemhogy fejlesztésre, de állagmegóvásra ia édeskevés. Azt hiszem az óváros burkolata sem javul, hiszen a kockakő lerakáséhoz értő utolsó mesterember is meghalt.

S hogy a szép dolgokról sem feledkezzünk meg, kiemeli a lakótelepektől jól elkülönülő ipamegyedet, a . környezetvédelem terén elért eredményeket, s a még tervezők asztalán nyugvó elképzelést egy felüljáró rendszerről, mely csökkentené a központ forgalmát. Millió ötlet, kitűnőbbnél kitűnő javaslat. Beszélgetésünk véget ér, s kezébe veszi a dippán nyugvó ceruzát. A búcsúzás után még visszanézek az ajtóból: a vonalzó mentén úi város születik...

T. Németh László

ükikert a tükör van...

a

zt a pár percet kellett volna megörökíteni bizonyítékul, hogyan lehet jó egyetértésben dolgozni a községben dolgozó vezetőknek. A titkár megkérdezte a tanácselnököt, hogy juttattak-e valamennyi segélyt annak a bizonyos asszonynak, aki elesetten, magára maradva él. Az elnök, Kobela András, természetes egyszerűséggel válaszolta: „Ahogyan

megbeszéltük, kiutaltuk a pénzsegélyt...” A titkár hangtalan bólogatott őszbe fordult fejével, arcán a megnyugvással.

Később a párttitkár megmondta. hogy a községben nem lehet különutakon járnia pártnak, tanácsnak, népfrontnak. Sok esztendő tapasztalatából mondta így Kanyó Balázs, a rimóci községi pártalapszervezet titkára. Mire mennének ők párttagok harmincán, akiknek több mint fele már az öregkorba lépett. Kanvó Balázs is az éltesebb emberek közé tartozik, de még van tartása és igen ió adottsága, ami köti a közélethez, az emberekhez. Pedig vo'tak idegeket borzoló vitái neki is. Néztek is az elnökkel egymásra ferde szemmel, de a politikai munkában a hirtelen fellobbant haragot, amilyen gyorsan keletkezik, olyan gyorsan kell lenyelni. Nem is olyan régen, amikor a község szécsényi úti új településének útszakaszát alakították ki, a belső telkekből elcsíptek az utca javára. Az érintettek nem várt érzelemmel hördültek fel. Hiába, a földhöz, ha egy darabka is. még mindig ragaszkodnak az emberek. De vétót alig emelhettek. mert a tanács törvényesítette az intézkedést. Ka- nyó Balázs azok oldalán maradt, akik kérték: ha elvesznek az ingatlan elejéből egy darabot, adjanak helyette a közöséből. Ismét összehívták a tanácsot, de akkor már mozgásba jöttek a felvilágosító erők is, és hét ellenében tizenegyen, az eredeti döntés mellett szavaztak.

A titkár úgy nyugtázta az eseményt, hogy a történet visszavetette ugyan a politikai munkát, de végül is megértették az emberek, hogy a többség döntését tudomásul kell venni. Igen, megértették, de úgy, hogv a titkár a párttagok legjobbjaival, meg a népfront eleven, szolgálatra kész embereivel, oko6 szóval magyarázta, milyen jelentősége van annak az útépítésnek, amiért a vita folyt, éppen azok számára, akik sérelmezték, hogy elcsíptek a telkükből.

A közéleti munkában nagy erőt képvisel a megújított népfront a községben és ezzel számol a párttitkár. Azt mondta, hogy a községi politikai munkában az emberek közéleti érdeklődésének felkeltése a fő iránya. Számtalan dolgos kézre, jóakaraté emberi gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy fejlődjön a község, akár fejlődött eddig. Rimóc megőrizve ősi színét, ízét, változik új faluvá. Csinált utak hálózzák be a községet. Korszerűen szép lakóházak sora díszeleg utcánként. A központ megszépült, legalábbis a régi világhoz viszonyítva. De a párt- titkár gondolatait mélyen foglalkoztatja a falu közepének továbbfejlesztése. Az emberek élete is, mind a külső, megváltozott. Terjed a művelt fők száma, magas iskolai végzettségűek kerültek szerte az országba és maradtak hűek. Azt mondta a párttitkár:

— Ilyen körülmények között sem könnyű párttitkárnak lenni...

A községnek az új népfrontelnöke, Holecz Bertalan mondta el: Kanyó Balázs fő ereje abban van, hogy mindig jól felkészült, mozgósítani képes emberek sokaságát. Az nem lehet, hogy ha valamit kér, azt ne teljesitsék.

Ügy tűnik, nem is nehéz tehát a párttitkár élete. Akiknek ez a véleményük, azok nem tudják, nem múlik nap, hogy valamelyik rendezvényen ne kelljen megjelennie a párttitkárnak, mert ha nincs ott, akkor azt kérdezik, hol a párttitkár? Mi nem vagyunk számára fontosak? Azt mondta erre Kanyó Balázs, hogy jogos. Ne feledjük, akik vannak körülötte a pártban, azok többségében idősebb emberek. De kérdés, hogy akik a párttitkárt várják. elégedettek-e a helyettessé!?

Pedig a titkár nem vállalt tanácstagi megbízatást, nem tagja a tanács vb-nek, oda más embereket javasolt maga helyébe. De mégis ott a helye, mert párttitkár. Éa a

napokat ha számba veszi, így néz ki: hétfő népfront, kedd a tagdíjrendezés, szerda pártbizalmiak ülése, csütörtök készülés az értekezletre, péntek titkári tanácskozás és így tovább, talán minden héten így. De a munkáját sem szabad elhanyagolni, ö a községi tápértékesítő, ott működik a daráló, ruhájából mindig a friss kukorica illata árad. És amikor mindezt elmondta, és az, hogy milyen igénnyel kell az emberek elé kiállni, arra felkészülni, így fejezte be:

— Mégsem ezért nehéz a pártmunka ...

Miért nehéz hát Kanyó Balázsnak? Olyan életútja van, hogy kevés embernek olyan. Negyven év óta talpon a p>o- litiikai életben. Minisztériumtól kezdve, a seregen keresztül, a munkásőrségig, a tsz- elnökségen át mindennel foglalkozott. És becsülettel, elismerés mellett. Több mint évtizede már párttitkár. Mi nehéz hát a pártmunfkábam neki?

— Az emberekkel a foglalkozás. A felhalmozódott személyes ügyeik eligazítása ... — mondja.

Marcangolja önmagát, birkózik, hogy fiatalítson. De nehéz, kevés az értelmiségi fiatal is a községben. A pedagógusok többsége bejáró, akik helyben laknak, leterheltek a munkával, nem szabad többet kívánni tőlük, mint tesznek. Nincs agrárér- telmiségi a faluban. A munkásfiatalok a munkahelyeiken tagjai a pártalapszerve- zetnek. Az ilyen töprengésében talál segítséget a népfront, a tanács vezetőiben, ami megújítja a párttitkárt.

B

ztán már sorolja is, hogy építik az orvosi rendelőt és lakást, bővíteni kellene a kultúrházat, és ami a legnagyobb tervük, bevezetni a községbe a vezetékes ivóvizet, mert ami van, az egészségtelen. Pedig a lakosságnak sok pénzébe került annak a megteremtése, de mégis ki kell onnan Iépmi. Szoroznak, osztanak és a közeljövőben leülnek a lakossággal tárgyalni falugyűlés keretében, népfront, tanács és párt. Mert kell az egészséges ivóvíz.

Mert legyen bárhogyan is, azért a gondok nem állíthatják meg a fejlődést, ezt Kanyó Balázs, a párttitkár tudja talán leginkább Rimócon.'

Bobál Gyűl*

i