Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-18 / 15. szám

Szélma lomverő Pődör György verseskönyve r Pásfai János: A legek fa­luja: Vasszilvágy címmel mutatott be egy kis falut a Vas Népe 1979. június 17-i számában. A falunak a leg­utóbbi statisztika szerint alig több, mint 400 lakosa van, ma osztozik az úgyne­vezett társközségek sorsá­ban. Jóllehet első írásos em­lítése Zylwagh néven 1217- ből való, Károly Róbert ide­jén pedig már Sylúag plé­bániáját is emlegetik, tör­ténelmi múlt nélkülinek mondják. Pedig korábban — történelmén kívül is — min­dene megvolt, ami egy átla­gos magyar faluhoz tarto­zott, szülőfalumról lévén szó, ezt magam is tanúsítha­tom. Emlékezetem szerint szélmalma sosem volt. Örü­lök, hogy „szélmalomverői”, azaz költői azonban akad­nak, egyelőre a vidéken élés, a publikálás minden gond­jával. Például nemrég ad­tunk hírt Devecsery László első, Szombathelyen megje­lent verseskötetéről, ő szin­tén Vasszilvágyon született. S ugyancsak ez a falu a szü­lőhelye Pődör Györgynek, aki első kötetét 1985 végén szintén Szombathelyen ad­ta ki. A könyvet Pósfai Já­nos szerkesztette, Szélmalom­verő a címe. Pődör György személyes életrajza nem túlságosan változatos, ebben osztozik so­kak sorsával. 1948-ban szü­letett, útjára bocsátója a falu. a műszaki pálya nála családi hagyomány. Jelenleg — szinte a fél faluval együtt — Szombathelyen él, a város egyik szakközépiskolájában tanít Kézenfekvő, s egyálta­lán nem példa nélkül álló egyébként sem az irodalom­ban, hogy a költő nagy gonddal kezdett hozzá írói életrajza fölépítéséhez. Egy­előre úgy tetszik, ehhez a magától értetődőbb utat vá­lasztotta, ami azonban nem biztos, hogy az. Írói példa­képeket keresett s őket első­sorban a nagy „szélmalom- verő”-ben Don Quijote sze­mélyében, valamint ■ Hamlet, Diogenész ét Villon alakjá­ban találta mag. A választott példaképek természetesen vokonszenvee magatartás hordozói. Valamennyien — más-más módon ugyan > — vállalták a küzdelmet, a sok­szor reménytelennek látszó harcot, engedelmeskedtek a fenyegető külső erők ellenére is a bennük lévő etikai kény­szernek, nem törődve a meg­vetéssel és a gúnnyal. Elég­gé közismerten példázza ezt a búsképű lovag közmondá­sos szélmalomharca, amit réges-régen nemcsak a vi­lágirodalom ismerői idézget­nek. Pődör György költésze­tében mindenekelőtt ezzel a magatartással kívánja azo­nosítani magát. Miként meg is fogalmazza: „Groteszk pél­daképem, a búsképű lovag rozsdás páncélját sem az ön­védelem, hanem a lehetőség készteti rám. Hamis páto­szok nélkül, inkább az irónia eszközeivel próbálom átmen­teni gyermekkori naivitáso­mat, meggyőződésemet és lelkesedésemet a kevésbé őszinte felnőttkorba.” Meg kell hagyni, nincs könnyű dolga. De mikor volt és mikor könnyű a költők­nek? Persze, a kérdés nem is ez. Inkább az, hogy a vállalt példa belső ösztönző erejét megőrizve mielőbb túllépjen magán a példán. Pődör György esetében a groteszk hangvételt, az iró­nia és önirónia alkalmazását megőrzendőnek látom, leg­jobb teljesítményei alapján. Ugyanakkor a jövőben talán fokozottan ügyelnie kellene arra, hogy verseiben kevésbé engedje „szóhoz jutni” a pedagógust, a költészetben nem kívánatos didaktikát, és többször a költőt. Ezt a meg­jegyzést a ver startalomra és -formára vonatkozóan egy­aránt szükségesnek tartom, különösen a szonettek több­ségét olvasva. Elsőkötetes költőről lévén szó, illik szólni arról is, hogy miben látom Pődör György legfőbb költői erejét? Annál is inkább, mert a költő — közel a negyvenhez — számos versében magáénak tudhat olyan, teljesítményt, ami egyént,' egyúttal biztosítéka a továbblépésnek. Számomra úgy tetszik, hogy ezek a köl­tői teljesítmények elsősor­ban a kötetlenebb formák­kal való kísérletezés során jönnek létre, bár nem kizá­rólag. Hogy néhány példát is említsek a sok közül, teli­találatnak tartom a Tücsök- útón című verset, fájdalma­san szép őszinteségével: „Jaj életünk tücsökútja elnyeli az idő kútja!’’ Esetleg újabb költői forrá­sokat jelenthet Pődör György számára a gyermekkorból megmaradt célok és okok szabadabb beáramoltatása költészetébe. Hiszen — mint a Szülőfalum című versé­ben írja —: „Maradtak ben­nem a gyermekkorból célok és okok, most torkomban felgyűlnek szorongatón ré­tek, kakukkos páskomok.. A távlatosság érzését keltik azok a versek is, amelyek­ben, akár egy hangulat, akár egy léthelyzet megragadásá­ról van szó, átsüt a szemé­lyesség, ami a költészet hi­telének alapfeltételeihez tar-' tozik. A Nyárvég, az öblök, kényelmében, a Mindennapok erdejében, a Harmatcsepp, a Szemedben zápor, a Veszte­ség, az Összhang, az Irrever­zibilis történetünk s még több más vers is azt jelzi, hogy Pődör Györgynek nagy köl­tői tartalékai vannak. Azt írja a Mindennapok erdeje című versében: ,.Percek vadásznak rád Egyszer a hajszálaidon megleled ezüstagancsú szarvasok nyomát” Ügy gondolom, mégsem kell megijednie, semmiről sem ké­sett el. A költészetben is mindenkinek megvan a ma­ga ideje, a vers születését nem kell sürgetni. Pődör György tehetsége a biztosíték : arra, hogy versei ezután is | megszületnek. S ha esetleg. ' kevesebb születik, az sem baj. Költőnek tanácsot adni nem lehet, de nem is szüksé­ges. Az embernek, mondom, oka van rá, hogy bízzon ön­magában, s az sem baji, ha kicsit kevesebbet gondoi e£ «tán a példaképekre, a fehér papír előtt, l — Tófh E. — Az őshaza közelében A komik földjén Könnyű szívvel bevallhat­juk, hogy meglehetősen ke­veset tudunk zűrjén nyelv­rokonainkról. ök saját ma­gukat kominak nevezik; ez a szó embert jelent, és ere­detileg a magyar hím szó­val azonos. Legtöbben a Komi Autonóm Szovjet Köztársaság területén élnek — ez a terület négyszer na­gyobb, mint hazánk (ponto­san: 415 900 km2), lakossága viszont csak éppen megha­ladja az 1 milliót. A köz­társaságban zűrjének, oro­szok és jurák-szamojédek (nyenyecek) élnek. Főváro­sa a 186 ezer lélekszámú Sziktivkar. A komik száma 400 ezer körül van. A fő­városban egyetem, főiskola működik, sőt a Szovjet Tu­dományos Akadémia komi tagozata is. 1985-ben Szik- tivkarban rendezték meg a finnugor kongresszust. Ne­künk, magyaroknak még külön érdekesség volt, hogy olyan helyeken járhattunk, amelyek meglehetősen kö­zel vannak a finnugor ősha­za feltételezett helyéhez. Eddig a magyarok, a fin­nek és az észtek rendeztek kongresszust. S nem vélet­len, hogy éppen a komikra esett a választás, bár a Szovjetunió területén van­nak olyan finnugor népek (például a mordvin), ame­lyeknek lélekszáma messze meghaladja a zürjénekét. írásbeliségük a magyarok után a legrégibb — a XIV. századból már vannak nyelv­emlékeik. Európa általában két legjelentősebb költőjé­vel, Ivan Kuratovval, és a magyarul is jól tudó Vaszi- lij Litkinnel kapcsolja ösz- sze a zürjéneket. Földjük az Urál nyugati részén fekszik, legdélebbi pontja v Helsinki magassá­gában, a legészakibb pedig túl a Sarkkörön van. Végte­len erdők borítják, legjelleg­zetesebb fájuk a nyír. Be­lőle készülnek háztartási eszközeik, hátikosaraik, sőt, még papucsaik is. Minél északabbra haladunk, a nyírfát egyre inkább a fe­nyők különböző fajtái vált­ják fel. Vízben is gazdag a táj. Folyóiban rengeteg a hal; a nagyobbak (a Vicseg- da, a Sziszola) hajózhatók is, a fát is vízi úton szállítják. A víz azonban átok is, hi­szen a köztársaság területé­nek 12 százalékát mocsár borítja.' Persze, ennek is megvan a maga szépsége — különösen nyáron; a mocsá­ri virágok szinte szőnyeg­ként fedik a tajgát. Nyilván ezért kapta meg a megkü­lönböztető jelzőjét is: a kék tajga. Ez a vidék sok ve­szélyt rejteget. Nem a vad­állatoktól kell félnünk, ha­nem a talajtól. Az útról le­térni nem szabad, mert könnyen elsüllyedhetünk a mocsárban. 8 NÓGílhD - 19öó. jcinuái 18., szombat A lakosság zöme a három legnagyobb városban (Szik­tivkar, Uhta és Vorkuta) él. Falvaik között nagy távolság van. Ráadásul egy-egy köz- j ség házai is messze vannak i egymástól, egy-egy telepü­lés megtekintése egész na­punkba kerülhet. A falusi házak túlnyomó többsége fából készül, s szinte mind­egyikük a népművészet egy- egy remeke. A városok mo­dern kockaházai aligha nyerik meg tetszésüket, hi­szen hasonlókkal nálunk is eleget találkozhatunk. Óv­ják, védik a természetet még a városokban is, parkjaikra nagyon vigyáznak, sehol egy eldobott csikk vagy autóbusz- jegy. A legkisebb facsemetét is ápolják, pedig fájuk éppen elég van. A nyár rövid, de hosszúak a nappalok; a tél hosszú, de rövidek a nappalok. A komik életvitelét is ez ha­tározza meg. A zűrjén ember alacso­nyabb, mint egy átlagos ma­gyar — s ha rájuk nézünk, nemigen látunk különbséget. Sokkal zárkózottabbak, mint mi vagyunk. Sziktivkar utcá­in sétálva hallunk komi szót is, orosz beszédet is, a fal­vakban inkább a zűrjén a társalgás nyelve. Amikor a finnugor nyelvé­szeti kongresszusról visszaté­rőben felszálltunk a repülőre, azzal intettünk búcsút: „Add- züszlütödz!” — Viszontlátás­ra! Mizser Lajos Kiállítás a Nemzeti Galériában Tihanyi Lajos: Női arckép Csók István: Tulipános láda Csury Lászlóné ajándéka Polgárné Csók Júlia ajándéka P éldamutató hagyo­mányt el ven ft fel a Magyar Nemzeti Galé­ria új kiállítása az elmúlt évtizedekben ajándékozott műtárgyak igényes válogatá­sának bemutatásával. Mi­lyen jó volna, ha a kiállítás új, lelkes barátokat toboroz­na a Galéria köré a tehetős gyűjtők közül, akik két év­százados hazai tradíciót folytatva féltve őrzött kin­cseikből közgyűjteményeink­nek is juttatnának. Külföl­dön a nemes szándékot ugyan jelentékeny adóked­vezményekkel is növelik, így téve könnyebbé a múzeumok számára a nem kis összegű, gyakran pótolhatatlan nem­zeti értékek megszerzését. Hazánkban országos köz- gyűjteményeink létrehozását bőkezű gyűjtők sora tette lehetővé, élükön Széchenyi Ferenc gróffal, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapí­tójával, aki 1802-ben vagyont. érő könyvtárát ajándékozta a nemzetnek. ' Marcibányi, Jankovieh, Pyrker érsek és más nagynevű gyűjtők jó­voltából a század végére már kialakult az országos múzeu­mok alapgyűjteménye. A nagyvonalú adományozások századunk első felében is folytatódtak; 1919-ben Hopp Ferenc egész gyűjteményé­vel megalapította a róla el­nevezett Kelet-ázsiai Múze­umot. Az Iparművészeti Mú­zeum a felszabadulás óta is jelentékeny gyűjtemények­kel (Fettick, Wartha) gyara­podott; végrendeletileg is sok műkincs került a köz- gyűjtemények birtokába. Az 1957-ben megalakult Magyar Nemzeti Galéria a magyar képzőművészet leg­nagyobb és legteljesebb gyűj­teménye. Ezért figyelemre méltó, hogy a most bemuta­tott válogatás sok darabja számottevően egészíti ki a j magyar képzőművészet pa­norámáját. Az alkotások a XVIII. századtól kezdve má- í ig vonultatják fel művésze­Csernus Tibor: Modellezők Pajzs László ajándék« tünk nagy mestereinek mű. veit A tárlat a hazai művésze­tek ismerőinek is tartogat néhány meglepetést, mint Mányoky Ádámnak, Rá­kóczi Ferenc európai hírű festőjének ihletett Női kép­mását egy USA-ban élő ma­gyar gyűjtő jóvoltából. Hé­zagpótló mű egy XVII—XVIII. századi magyar festő csata­jelenete is, amelyet argentí­nai magyar ajándékozott. A XIX. és XX. századi festé­szet csaknem minden kima­gasló mesterétől láthatunk műveket. Egy-két festmény képviseli Barabás Miklóst, Lotz Károlyt, Paál Lászlót, de Munkácsy Mihály is sze­repel, méghozzá műkeres­kedőjének, a művész életé­ben oly sorsdöntő Sedelmey- ernek 1879-ben festett arc­képével, mely Bécsből került hozzánk. Székely Bertalan­nak öt tájvázlata utolsó kor­szakából Szadáról, azt az időszakot mutatja, amikor magányos kutatásaiban el­jutott az impresszionisták fényproblémájáig. A század- forduló forrongásainak szin­te minden irányzata nyomon követhető a nagybányai fes­tőktől a Nyolcakig — és nem jelentéktelen művekkel. Ki­emelkedő Ferenezy Károly 1901-es Ábrahám áldozata, Fényes Adolf 1905-ös Falusi udvara, Csók István Tulipá­nos ládája, amelyet leánya, az oly gyakran megörökített Züzü ajándékozott. Rippl- Rónai, Vaszary mellett Ne­mes Lampérth Tájképe, a Párizsban élt Tihanyi Lajos Tristan Tzara portréja, Or­bán Dezső Női aktvázlata hiánypótló mű. A posztnagy­bányai festészetet Berény rálátásos csendélete, Bernáth Függönvös csendélete, a szentendreieket Barcsay Jenő 1979-es Gobelinterve, Vajda Lajos egy kompozíciója, A mos Imre K útnál című műve, Anna Margit Múzsá­ja képviseli. A ma irányzatai is jelen vannak, hazaiak és külföldön élők munkáiban. Kiemelke­dik közülük a Bauhaus ta­náraként világhírre emelke­dett Moholy Nagy László egy kompozíciója, melyet Mexikóból kaptunk. Most látható a hatvanas években a természetelvű realizmus lá­tásmódját fanyar szürrealiz­musával meghaladó, azon­nal iskolateremtő Csernus Tibor egyik jelentős botrányt kavaró festménye, az 1963­ban festett Modellezők. Az újabb nemzedék tagjai kö­zül Bak Imre, Szabados Ár­pád, Kocsis Imre, Kovács Tamás, Szirtes János grafi­kái zárják a rangos sort. önként merül fel a kérdés: kik a mai magyar mecéná­sok? Sokfélék. Találunk köztük régi, nagynevű csa­ládok leszármazottjait is, akik családi értékeiket ad­ják oda, híres gyűjtőket (Köves Oszkár, Fruchter La­jos) akik a két világháború közt tevékenységükkel a legjelesebb magyar művé­szeknek biztosították a sze­rény megélhetést. Ajándé­koztak kisebb mértékben ma­guk a művészek is, özvegye­ik, leszármazottaik, a művé­szek legközelebbi barátai, mint Brassai, aki az egyik Tihanyi-művet adományoz­ta, < művészettörténészek, (Wilde János) és sok hazánk­ból elszármazott magyar, akik legféltettebb kincsei­ket hagyták a Nemzeti Ga­lériára örök emléket állítva maguknak. Talán a jövőre utal, hogy feltűnt, az új, szocialista me­cenatúra képviselője is a makói tanács személyében, amely a város alkotótelepén készült művek egész soroza­tát ajánlotta fel. Brestyánszky Ilona r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents