Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-29 / 304. szám
Ék kommunisták és a család Euzcarcss előtt Bercelen If anapság világszerte, így '' hazánkban is, sok szó esik a család válságáról. Igen ej uro véleményekkel találko- zun k: egyesek szerint a család idejétmúlt, magát túlélt társadalmi képződmény; mások szükséges rossznak tartják; s akadnak, akik úgy vélik, hogy a család eszméje szent, istentől adott, örök és megváltoztathatatlan. A család a társadalmi fejlő nőssel együtt jelenik meg az emberiség életében, és annak változásával, a tulajdonviszonyok alakulásával formálódik és módosul. Míg a feudális jellegű családban nem csak a vagyon, hanem a feleség és a gyermekek felett is az apa rendelkezett, addig a szocialista társadalmi viszonyok között éppen a tulajdonviszonyok megváltozásával új normatívák alakulnak kj a családban is. A régi családi viszonyok alapját, az adásvételt nemcsak nyelvünk őrzi „eladó lány”, „vőlegény” (vevő), hanem őrzik a hagyományok, a szokások, amelyek tudvalévőén erősek, mélyen gyökereznek, s a társadalmi alapok változását is csak lassan követik. Alapjában e helyzetből származnak a konfliktusok: modern korban, szocialista viszonyok között élünk, mégis olykor a családban kísért a múlt. Ez kétségtelenül sajátos válsághelyzetet teremt, aminek eredete nem a családban, mint az emberi együttélés e nagyon összetett képződményében kereshető, hanem egyrészt az egyénben, annak gondolkodásában, magatarté- sábaíi, a hagyományokban, amelyeket átörökítettek az előző nemzedékek, és amelyeket a jelenlegiek is esetleg tovább adhatnak. A párttagok élete sem mindig mentes az jlyeníéle ellentmondásoktól. A magánélet gyakorlata és a kommunista eszmék között nemegyszer ellentét keletkezik. Vannak, akik elveinket jól ismerik, a közéletben és a munkájukban helyesen érvényesítik, azonban a magánszférákban, az otthon fala; közó-t már kevésbé képesek erre Némelykor a régi és az új összeül közése miatt egyfajta „tudat- hasadás” alakul ki: a munkahelyén megbecsült párttag otthon elviselhetetlen despota, szinte középkori nevelési elveket vall és gyakorol. Pedagógusok a megmondhatói, hogy értelmes, tanult emberek is mennyire elmaradott, felfogást tanúsítanak a gyermekükkel való bánásmód tekintetében. „Engem is vert az apám, de embert faragott belőlem”, — mondják és követik ezt az embertelen gyakorlatot. Pedig szocialista énjükkel bizonyára tudják, hogy a veréssel „faragott” (nem nevelt) ember személyisége károsodik, nemegyszer agresszívvé vagy meghunyászkodóvá, alattomossá vagy elkeseredetté válik. r A családi élet harmóniáját veszélyezteti az uralkodási vágy, amkor a kölcsönös megbecsülés és egyenjogúság helyett valamelyik, vagy éppen mindegyik fél a másik feletti hatalmat szeretné megkaparintani, akaratát a többiekre ráerőltetni. S zámtalan konfliktusforrás rejlik a család anyagi helyzetével kapcsolatos kérdésekben. Az anyagi javak megszerzése, gyűjtése egyeseknek valóságos szenvedélyévé vauk. Minden eltörpül e céljuk mellett, végül az is, amire hivatkoznak, vagyis, hogy a családjuk érdekében teszik, még^s olykor szinte fékezhetetlenül sem-- mitől sem riadnak vissza. A nagy szerzési lázban sokan elfeledkeznek azokról, akiért úgymond „hajtanak”. Csak a pénzt, a vagyont látják. Közben a család szétesik, a gyermekek elkallódnak, vagy érzelmileg eltávolodnak a szülőktől. Később legfeljebb a pénzre, a könnyű életre, a luxusra tartanak csupán igényt, de a szülőre nem. A család látja kárát annak is, ha könnyelműen, felelőtlenül bánnak, a pénzzel, ha ésszerűtlenül gazdálkodnak, ha nem tesznek különbséget az ember testi-lelki gyarapodását biztosító fontos és a kevésbé fontos, szükségtelen, csupán a státusszimbólumokat gyarapító kiadások között. Ez általában cívódás, vádaskodás s egyre élesebb szembenállás forrása. Úgyszintén az is, ha valamelyik szülőt káros szenvedély keríti . hatalmába. A leggyakoribb az italozás, amely, miközben aláássa az egyén fizikai, erkölcsi, lelki erőnlétét, szétrombolja a családi kötelékeket. A kommunisták erkölcsi eszményeik alapján a családi életben is azokat a normatívákat tartják mérvadónak, amelyeket a társadalomban, az emberi együttélés más formáiban követnek. M i nem tekintjük elavultnak a családot, nemcsak azért, mert az a társadalom legkisebb építőeleme, közössége, hanem mert az új nemzedék a család keretei között nevelődik és illeszkedik be a nagyobb közösségbe, s válik a szocialista társadalom hasznos tagjává. Ezt a nevelést nem pótolja egyelőre semmi, ezért a kommunistáktól joggal várható el, hogy eleget tegyenek ennek a tisztes kötelességüknek is. A kommunistáktól igényelt példamutatás kiterjed a magánélet, a család szférájára is. A mi erkölcsi alapelveinkben központi helyet foglal el a humanitás, ez mindenféle emberi kapcsolatunkban irányadó, így a családi életünkben is. Az emberiség nemzedékről nemzedékre fejlődött úgy, hogy továbbadta értékeit az utódoknak. Nekünk, ma élő nemzedékeknek is kötelességünk, hogy gya- rapítsufc és áthagyományozzuk az eddig megőrzött és gazdagított nem csak anyagi, hanem az emberi mivoitunkat fémjelző eszmei, erkölcsi, politikai, kulturális értékeinket. A család értékmegőrző és gyarapító szerepe mellett kifejezésre jut a felelős-égteljes gondoskodás, amely nem csupán az utódokra, de az elődökre is vonatkozik. A gyermekek nevelése, & róluk való gondoskodás minden felnőtt embernek eermésze- tes emberi kötelessége, de az is, hogy erejét vesztett, öreg szüleivel törődjék,, tisztelje, támogassa, gondjukat viselje. Akármilyen szépen beszél valaki az elvekről, eszmékről, ha nem e szérint cselekszik, szavai hamisan csengenek. A kommunistáknak ügyelniük' kell arra, hogy a szavak és tettek egysége e téren se szenvedjen csorbát. Gyakorta a párttagoktól a környezetük aszerint vélekedik, hogy miként élnek, milyen a családjuk. A példás családi élet, a becsület«» életvezetés, a tisztességesen és tisztességre nevelt gyermekek az egyén tekintélyét megsokszorozzák. B kommunisták sem eszményien makulátlan emberek, nem tévedhetetlenek és csalhatatlanok, előfordulhatnak botlások a magánéletben, a családi kötelékekben náluk is, sőt olykor a legjobb szándék is ellenkezőjére fordulhat. A lényeges az, hogy idejében, a figyelmeztető szóra hallgatva képesek legyünk felismerni, ha rossz úton haladunk, és legyen erőnk, bátorságunk, tisztességünk változtatni azon, ami hibás. Arra törekedve, hogy kommunista meggyőződésünktől vezérelve úrrá legyünk olyan helyzeteken, amelyek esetleg zsákutcába vihetik magurik és családunk életét. Ősi igazság; tévedni emberi dolog, de a tévedéseket kijavítás helyett magyarázni, vagy éppen erényként feltüntetni — néha ez is előfordul —, összeférhetetlen a kommunista emberről vallott felfogásunkkal. Takács Gyflrgyné dr. az MSZMP KEB osztályvezető b elyertese Vasutas-időszámítás Gyermekkorunk kedvenc időtöltése volt, hogy lerohantunk a vasúti töltéshez, mikor meghallottuk a vonatfüttyöt. A „gyönyörű” csühös lenyűgözően robogott el mellettünk. s emlékszem még milyen élvezettel számláltuk a ráakasztott kocsikat, óriási szópárbajt provokálva, ha valakinek nein 40 jött ki, esak 39... Emlékszem még arra is, hogy a mozdonyvezető mindig mosolygós képpel integetett a fekete „szörnyetegből”, arcán mindkét oldalon koromcsíkkal. .. A távolban már látszik a vonatkígyó; a nagyállomás-ról tolat föl a városközpontba, hogy aztán néhány . perces várakozás után irányt vegyen Budapest felé- Szilágyi István mozdonyvezető derűs képpel integet a gépóriás ablakából, hiszen tudja, ritkán teljesül valakinek az a gyerekkori álma, hogy a mozdonyból szemlélhesse végig az utazást. Annak idején ő is így volt vele. .. Szabadkozva meséli, hogy ez a gép nem ragyog úgy mint az övé, de az most kényszerpihenőn van a javítóműhelyben. A lámpa zöldre vált, felbúg a hatalmas szovjet, mozdony motorja. „Mozgásba jön” a vezetőfülke tucatnyi kallantyúja, nyomógombja. Elindulunk. Pár méter után kellemetlen sípoló hang szakítja meg az alig kialakult nyugalmat— Csak az éberségvizsgáló — mondja —, s már nyomja is a reteszelőjét. Utazásunk alatt szinte minden percben megismétlődik a jelenet. Ha, ne adj isten, késik a reteszelés, leáll a vonat—, Megszokja az ember, engem már egyáltalán nem zavar. — teszi hozzá. Zagy- vapálfalvára érünk; a „pak- lá”-kocsi centiméterre pontosan a feladandó poggyász tlőtt áll meg. A rövid tar- tfckodás után ismét ketyegni kezd a sebességmérő szerkezet, belendül az 520 tonna. — Gőzössel kezdtem annak idején — gombolyítja tovább a beszélgetés fonalát, mintha csak most kezdtük volna el. — Jobban kellett rajta figyelni. Együtt kellett élni vele! Somos felé olyan kompressziót kellett tartani a kazánban, hogy együtt dobbant a mozdonyvezető szíve az ütemmel. K.isterenyére érkezünk- A lezárt sorompónál nem látni a kocsisor végét. Jobbra öreg „kávéd-arálók” sorakoznak. Ócskavas lesz belőlük, vagy ha akad javítóműhely, ahol felújíthatják — nosztalgiavonat, esetleg állomásdísz. Most csak a látványt csúfítja. — Akkoriban nem tudtuk milyen munkarend szerint fogunk dolgozni a következő héten. Most előre meghatározott ütem szerint váltjuk egymást. Ünnepnap, hét vége? Karácsony este szolgálatban voltam, de újévre talán hazaérek idejében. Mikor az ember kilép otthonról el kell felejteni az ünnepet, vasárnapot- Aki régebbtől csinálja, annak eszébe sem jut... Föltűnik a szénásztályzó, — Bátonyba érünk. Veszélyes szakasz, nem szeretik a „masiniszták”. Itt történt a legtöbb baleset, s nemegyszer tragédiával végződött. Most is csalinkázik egy-két „nagykabát”, zsebükből kilóg a fizetési boríték. •. — Nem itt szoktam meg ezt a munkabeosztást. Vasutascsaládból származom, még a nagyapám apja is itt szolgált. Most „sajnos” megszakad a sor- Két kislányom van, de egyiket sem vonzza a vasút. Talán a bátyám fia..A pálya közepén több 'száz méteren át új sin kígyózik. Készülnek a síncserére, Mátraverebély és Tar között. Nagy az elhasználódás, meg aztán a Polónia sebességét is 100 kilométerre növelték ezen a szakaszon. Mátraszőlős, a „kanyarállomás”. Nem látni a vonat végi jegyvizsgálót, ilyenkor a forgalmista . jelez vissza— Voltam tehervonaton is. 2500 tonna az ember mögött! Mostanában ritkán járok ilyen szerelvénn3'ei, legfeljebb Miskolcra, vagy Szolnok irányába. Valamivel jobb a pénz, de lényegesen fárasztóbb. Taron cédulát nyújt a mozdony felé az egyenruhás hölgy. Vigyázni kell, mert a pásztói állomáson „kilóg a tehervonat vége” a számára kijelölt sínszakaszról. Majd mikor beérünk, előre tud „húzatni”. — Itt most van hét percünk. Nézze meg milyen a gépház- Egyébként is ellenőrizni kell nincs-e olajfolyás, szakadás... A 12 henger hatalmas zajt csap, félelmetes látvány ez a monstrum, A rövid, de alapos ellenőrzés mindent rendben talál. "A forgalmista felmutatja a zöld tárcsát, lassan gyorsulunk. — Gyermekkoromban én is úgy szaladgáltam a vonat mellett, mint ezek a gyerekek itt, — mutat a töltésre. — Szólt a gőzduda, s mi már rohantunk is- Szabadjegyünk volt, így hát nem volt akadály, hogy „elruccanjunk” Miskolcra, Pestre... csak úgy. Szurdokpüspöki felé szokatlanul simán gördülünk. Nem régen javították a vonalat — ráfért már. Apcon két rövid fütty az ismerős kollégának. Leginkább így találkoznak— Sajnos a szabad idő nagyon kevés. Síeretek üdülni, de jövőre két szobát toldunk a házhoz, oda kell a pénz. ■ így két fuvar közt akad ugyan néhány óra pihenésre, de ilyenkor az ember inkább fényesíti, csuszkolja a gépet. Nem sajnálom tőle a mosószert, sőt van úgy, hogy saját pénzből veszek, ha elfogyott a készlet. Jólesik amikor az ismerősök megjegyzik; milyen csinos mozdony... ., szinte új! A hatvani állomás csatatérhez hasonlít; folyik az átépítés. Utunk lassan véget ér, mivel innen már villanymoz- dony húzza tovább a szerelvényt. Leakasztják a fütőko- csit, majd irány az üzemanyagtöltő. Míg a háromezer liter fűtőanyag belemegy van idő szétnézni a javítótnű- helyben. — Na ő az! A 205-ös. Most piszkos egy kicsit, -de ha ismét a kezem alá kerüL ragyogni fog még a nikkelezés is! Ezek itt kint már nincsenek szolgálatban. Elhasználódott „csühösök”. Ebből a 376-os típusból nosztalgia- vonat lesz. Jártam ezen is- Mögötte a 442-es a „bátyja”, kicsit ormótlan. Alig lehetett felkapaszkodni rá. Itt meg az 520-as szerkocsija. A 327-essel Kiskunhalasra jártunk, de ez húzta annak idején Tarjánból a pesti gyorsot is. A 424-es volt a mozdonyok királya. „Csacsogott” mikor húzott felfelé; öröm volt vezetni! Fájó szívvel búcsúzunk a rögtönzött múzeumtól. Még hátravan a papírmunka, aztán vissza Salgótarjánba indulunk- Hosszú műszak volt ez is. Szilágyi István számára: fél 5-kor kezdődött a nap, és este 11 lesz m-ire hazaér. Másnap este kezd újabb 15 órát. ☆ Pár nappal később szokatlanul „friss hangú” gép tolta fel a szerelvényt a nagvállo- másról. A csillogó-villogó M—62-es típusjelzés mellett ott állt a száma: 205. T. Németh László Molnár Lászlóné tekercskészítő1 „A kommunista szombat valamennyiünk kötelessége!” A dolgozók áldozatvállalása nélkül aligha teljesíthetnék az erre az esztendőre vállalt terveiket az Ikladi Ipari Műszergyár berceii gyáregységében. Az év végi dinamikusabb tempót a korábbi alapanyaghiányok miatti munkatorlódások rótták rájuk, szabadnapjaik feláldozásával azonban az ígért termék- mennyiség hiánytalanul elhagyja az üzemet. Képeinken a túlműszakokait vállalók közül mutatunk be néhányat. Szabó Györgyné adminisztrátor is „beállt” motorszerelőnek Glózik Ferencné: „Nem hagyhatjuk cserben az üzemet, a túlórázást közös érdekünk kívánja”Üjszegi Veronika is fokozott tempóban dolgozik munkatársaival — kulcsár — NÓGRÁD — 1985. december 29., vasárnap 3 Herényi János üzemtechnikus és Báziik László üzemmérnök év végéig a motorgyártó szalagon dolgozik
