Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-10 / 263. szám

VILÁG PROLETÁRJA, EGYESÜL JETER! NOGRAD- AZ MSZMP NIÖGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLÍ. ÉVF., 263. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1985. NOVEMBER 10., VASÁRNAP Szakszervezeti választás az SKÜ-ben és a Nógrádi Szénbányáknál Mérlegen öt esztendő munkája A Salgótarjáni Kohászati Üzemek szakszervezeti bizalmi- testülete tegnap tartotta beszámoló és jelölő ülését Salgó­tarjánban, a Kohász Művelődési Központban. Az ötéves munkát értékelő és a következő időszak feladatait megha­tározó tanácskozáson a szavazati jogú szakszervezeti tiszt­ségviselőkön kívül, részt vettek a vállalat gazdasági egysé­geinek politikai és gazdasági vezetői is. A tanácskozás elnökségében a vállalat politikai és gazda­sági vezetői mellett többek között ott volt Medved Károly, az SZMT vezető titkára. Szabó István, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője és a Vasas Szakszervezet Elnökségének megbízottjaként Kadlót Sándor területi vasasszervező. A gyár ötéves szakszerve­zeti tevékenységéről szóló be­számolót Merlák Ervin, a szakszervezeti bizottság tit­kára ismertette. Bevezetőben elmondta, hogy egy igen ese­ménydús, politikailag aktív időszak zárásaként kerül sor a szakszervezeti választások­ra. Helyzetelemzésében utalt rá, hogy a szocializmus építő­sének belső és külső feltéte­lei nehezebbé váltak, s a nemzetközi helyzet sem ked­vezőbb. Fontos eredmény azon­ban, hogy népgazdaságunk alapjai szilárdak, társadal­munkat változatlanul a meg­újulási készség jellemzi: egy­re markánsabban rajzolódik ki a szocialista demokratiz­mus és a reformok útján való haladás. A gazdasági munkát segítő tevékenységről szólva el­mondta, hogy a beszámolási időszakban a szakszervezeti testületek, tisztségviselők, a szervezett dolgozók sokat tet­tek a vállalati célkitűzések valóra váltásáért. Noha a vál­lalat termelési volumene csök­kenő tendenciát mutat, az ár­bevétel kedvezőbben alakult, a nyereségtervet pedig közel a tervezett szinten teljesítet­ték. A kohászati üzemek mun­kaerőhelyzetét a beszámolá­si időszakban a folyamatos lét­számcsökkenés tendenciája jellemzi, elsősorban fizikai munkaterületeken. Ennek el­lensúlyozására számos intéz­kedést hoztak, azonban az erő­feszítések ellenére sem sike­rült a munkaerő-megtartó képességet javítani, nem tud­tak számos munkahelyet von­zóvá tenni. A szakszervezeti bizottság titkára önkritikusan tette szó­vá, hogy a szakszervezeti tes­tületek. aktívák nem tettek meg mindent a kedvezőtlen folyamatok és helyzetek meg­változtatása érdekében. Jelen­tős tartalékok vannak még a vállalatnál, amiket a gazda­sági vezetéssel történő jobb együttműködés révén a növek­vő feladatok megoldásának szolgálatába lehet állítani. Kiemelt figyelmet fordítot­tak a dolgozók érdekeinek képviseletére, védelmére, élet- színvonalának fejlesztésére, illetve megőrzésére, bér- és jövedelemhelyzetének javítá­sára. Ezt bizonyítja az is, hogy a kohászati üzemekben az átlagbér 49.6 százalékos, az átlagkereset pedig 46.7 szá­zalékos mértékben növekedett a beszámolási időszakban. So­kat fejlődött a szociálpolitikai munka, kiemelten kezelték a dolgozók, köztük a fiatal és családosok lakáshoz jut­tatását. Eddig 254 dolgozónak adtak támogatást önálló ott­hon teremtéséhez. Fejlődött a szakszervezeti nevelő-, tudatformáló munka, jól szolgálta a dolgozók akti­vizálását, bővült a dolgozókkal folytatott eszmecsere. Sikeres a kulturális és sportmunka. A számvizsgáló bizottság je­lentését Szűcs Mihály ter­jesztette elő, majd széles kö­rű vita vette kezdetét. A vi­tában 14-en vettek részt, ki­lencen pedig — idő hiányá­ban — írásban adták be fel­szólalásukat. Többek között felszólalt Kadlót Sándor, aki a Vasas Szakszervezet Elnökségének üdvözletét tolmácsolta a jelen­levőknek. Komoly vizsgának, erőteljes próbatételnek jel­lemezte a szakszervezeti vá­lasztásokat, amik eddig jól si­kerültek a megye vasasüzemei­ben. Szabó István. a megyei pártbizottság nevében köszön­tötte a résztvevőket, majd a fórum politikai jelentőségéről szólt. Mint mondta, a biza’ — testület emelt fővel vége el a munka számvetését. Az elmúlt öt esztendő eredmé­nyes gazdaságpolitikai időszak volt. a kohászati üzemekben a hatékonyság növelésével si­került előrelépni, ellensúlyoz­ni tudták a piaci dekonjunk­túra hatásait, az életszínvo­nal megőrzésében többet tud­tak tenni, mint az átlag. Ez­után a VII. ötéves terv irány­elveivel kapcsolatban adott ismertetést, rámutatva, az új feladatokra, amelyek nem­csak a gazdasági vezetéstől, de a szakszervezettől is meg­újulást követelnek. A vitát követő összefoglaló után a szakszervezeti bizott­ság és számvizsgáló bizottság mandátumának . lejártával megtörtént a jelölés az új tisztségviselőkre és küldöt­tekre. A jelölés szerint 11 ta­gú szakszervezeti bizottságot és 11 tagú számvizsgáló bi­zottságot, valamint 4 küldöt­tet az SZMT-tanácskozásra, valamint 5 küldöttet a vasas- kongresszusra választanak tit­kosan a szervezett dolgozók teljes körű bevonásával. A résztvevők a jelölőlistát elfo­gadták, a titkos szavazásra hétfőn és kedden kerül sor. (A Nógrádi Szénbányáknál megtartott szakszervezeti vá­lasztásról szóló tudósításunk a 3. oldalon található.) Maketten már régóta láthattuk, most végre elkészült az a két gázszepará torblokk, me­lyeket szovjet megrendelésre gyártottak a Vegyépszer salgótarjáni gyárában. Az egyen­ként hárommillió forintos berendezést a tyumeni gázmezőn alkalmazzák és segítségé­vel megkétszerezhetik a kitermelt gáz mennyiségét. Az Industrial Export képviselői a napokban szállítják rendeltetési helyére. Elkészült a stendáli atomerőmű részére vál­lalt 3 darab, egyenként ötszáz köbméteres szénaeéltartály is, melyet tegnap elszállítot­tak az NDK-megrendelőnek. A több mint másfél millió forint értékű kazántápvíz-tar- tályok szerelését a Vegyépszer szakemberei végzik majd a helyszínen, szállítását pedig felgöngyölt állapotban oldották meg. Képünkön a gázszeparátor szállítási előkészületek közben. Fotó: Bencze — Lesorcczi Pál köszöntötte a Oemc&ratskus Ifjúság! Világszövetsége! Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke levélben köszön­tötte a Demokratikus Ifjúsági Világszövetséget megalakulás sának 40. évfordulója alkal­mából. A levelet a szervezet berlini végrehajtó bizottsági ülésén Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára, a tanácsko­záson részt vevő magyar de­legáció vezetője adta át Va­lid Maszrinak, a DÍVSZ elnö­kének. (MTI) Szovjet népgazdasági terv Msgliéfszereziiiili a gazdasági potenciál Slrougal és Brandi megbeszélései 1 1 A gazdasági és környezet- védelmi együttműködés szere­pelt Lubomir Strougal cseh­szlovák miniszterelnök és Willy Brandt pénteki megbe­szélésének középpontjában. Fontosnak mondották a poli­tikai és kulturális élet kép­viselői közötti kapcsolatok bővítése mellett a gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés elmélyítését és az áruforgalom növelését. A csehszlovák kormányfő az ország következő ötévtes ter­vének főbb célkitűzéseit is­mertetve hangsúlyozta, hogy mindkét fél számára további előnyöket hoz a termelési kooperációk terén várt elő­relépés, és ha keresik a har­madik piaci közös megjelenés további lehetőségeit. Reményekre jogosítónak és elengedhetetlennek mondták, hogy a két szomszédos or­szág államközi tárgyalásokat folytat a környezetvédelmi problémák megoldásában való együttműködésről, a levegő- szennyezés csökkenését célzó hatásos műszaki megoldások alkalmazásáról, a vizek tisz­taságának javításáról, vala­mint az ipari hulladékok megsemmisítéséről. A Szovjetunióban a követ­kező másfél évtizedben meg­közelítőleg megkétszerezik azt a gazdasági potenciált, amit a szovjethatalom fennállása óta eltelt 68 év alatt terem­tettek. Egyebek között ezt tartalmazza az a tervezet, amelyet a Szovjetunió ötéves, illetve az ezredfordulóig ter­jedő gazdasági és társadalmi fejlődésének fő irányairól ké­szítettek. A tervezet pénteken látott napvilágot Moszkvában. Az SZKP KB ez év októbe­ri plénumán elfogadott ter­jedelmes dokumentum teljes szövegét a szombati szovjet lapokban hozták nyilvánosság­ra és bocsátják össznépi vitá­ra. A tervezetet a vita ered­ményeivel együtt végleges áttekintésre és jóváhagyásra az SZKP jövő év februárjá­ban összeülő XXVII. kong­resszusa elé terjesztik. A dokumentum értelmében a Szovjetunió nemteti jöve­delmét és ipari termelésének volumenét 2000-re kétszeresé­re tervezik növelni. Megköze­lítően két és félszeresére nö­velik a munka termelékeny­ségét. Az évszázad végéig átfogó szociális programot valósíta­nak meg, s ennek alapján a lakosság egy főre jutó reál­jövedelmét 1,6—1,8-szorosára (az 1986—1990 közötti öt­éves tervidőszakban 13—15 százalékkal) emelik. A tervezet hangsúlyozza, hogy a párt gazdasági straté­giájának fö célja változatla­nul a nép anyagi és kulturá­lis életszínvonalának töretlen emelése. Ennek megvalósítá­sa érdekében a jelzett idő­szakban a tudományos-mű­szaki fejlesztés alapján meg kell gyorsítani a társadalmi­gazdasági fejlődés ütemét, az átfogó intenzifikálást és a termelés hatékonyságának növelését. A dokumentum összegzi a legutóbbi ötéves tervidőszak (1981—1985) eredményeit. 1930-hoz viszonyítva a nem­zeti jövedelem 17 százalékkal, az ipari termelés volumene 20 százalékkal nőtt. A mező­gazdasági termelés volumene éves átlagban 6 százalékkal femelkedett. A Szovjetunió, amely már korábban is világ- viszonylatban első helyet fog­lalt e.l az olajbányászatban, a jelenlegi ötéves tervidőszak­ban a gázkitermelésben is világelső lett. Nőtt az anyagi és a kul­turális életszínvonal. Az egy főre jutó reáljövedelem 11 százalékkal emelkedett. Több mint 50 millióan kaptak új lakást. A dolgozók munkabé­rének növelését célzó nagy­szabású intézkedésfek több mint 20 millió embert érin­tettek. • (MTI) , Közeledtek a vélemények a francia-nyugatnémet csúcson Uőltoztalni szükséges A kistelepülések közniveíedésére! A közelmúlt művelődéspoli­tikai gyakorlata meglehetősen mostoha gyerekként kezelte a kistelepüléseket. A helyzeten vaió változtatás szükségességét felismerve, a megyei tanács határozatának megvalósításához kapcsolódva tűzte napirendre a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ hálózati munkájának fejlesztését, és ezzel együtt a kistelepülések művelődési otthonai tevékeny­ségének vizsgálatát. A hosz- szabb távon megvalósítandó feladatok kidolgozására vitát szerveznek. A közigazgatási szervezet módosulásai alapján részben újjá kell szervezni a művelő­dési otthonok hálózatát. A hálózati hierarchiában együtt kell érvényesülnie az együtt­működésnek és a munkameg­osztásnak. A cél, a kulturális egyenlőtlenségek mérséklése, az öntevékenység, az igényes­ség támogatása, az egyének és közösségek érdeklődésének megismerése alapján azok ki­elégítése. Valamennyi intéz­ményt a nyitottság, a minőség javítása, a közösségi értékek gyarapítása, a kultúra elemei összhangja, a személyiség tisz­teletben tartása irányában I szükséges fejleszteni. A célok • eléréséhez vannak még tarta­lékok. Jobban ki lehet hasz­nálni a meglévő szellemi ka­pacitásokat. az anyagi és tech­nikai hátteret. Felújíthatok a megye korábbi jó gyakorlatá­nak elemei, és .adaptálhatók az ország más területein szer­zett tapasztalatok. Ma már egy vonzáskörzet teljes körű alapellátását a mű­velődési intézményrendszer egésze tudja csak nyújtani. Ezért nagyon fontos a jó együttműködés a közoktatási intézményekkel. Fel kellene azonban karolni a lakosság körében működő mozgalmakat, kihasználni az öntevékenység még rejtett lehetőségeit, segí­teni az intézményi hagyomá­nyoktól eltérő megoldásokat. A hálózat egyelőre sok (mindenre nem képes. A to­vábblépés egyik kulcskérdése dolgozóinak szakmai képzése és továbbképzése, amelyet sok esetben célszerű több megye közös gondozására bízni. A művelődési hálózat szol­gáltatásainak alapelve. hogy a helyi viszonyokra épülő ké­réseket elégítsék ki, illetve az eddigi sikeres vagy közműve­lődés-politikai célból meghono­sított programokat juttassák el a kívánt helyekre. A köz­kinccsé tehető megyei érté­kek, a hozzáférhető megyei szolgáltatások köre a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is gazdagíthatok, ha a mechaniz­mus tervszerűen folyik. Ter­vezik kiadvány összeállítását amely tartalmazná a megye hivatásos és amatőr művésze­inek, valamint nem művé­szeti jellegű csoportjainak ajánlatait, kiállításokat, isme­retterjesztési lehetőségeket. Szándékoznak kiadványt szer­keszteni a művelődési házak vezetőinek, aktíváinak tájé­koztatása, önképzése segítésé­re. Módszertani alapelvként ke­zelik. hogy az ellátó-szolgál­tató rendszer csak részben érvényesülhet, hiszen igazod­nia kell a terület sajátossága­ihoz. A helyi tervezőmunkát úgy kell szakszerűen segíteni, hoav a megfogalmazott célok reálisak és konkrétak legye­nek. Az eredményes munka egvik fontos feltétele, hogy a hálózat működjön együtt mind­azokkal a szervekkel, amelyek lehetőségeket és felelősséget kaptak a közművelődésben. A művelődési házak állapo­ta, feltételei sokhelyütt ked­vezőtlenek. A szűkös fejlesz­tési lehetőségek a következő ötéves tervben sem . teszik le­hetővé a nagymértékű kor­szerűsítést. a kelet—nyugati viszonyt,’ foglalkoztak a kétoldalú kap­csolatokkal, és a Közös Piac problémáival. Kohl kancellár és Mitter­rand elnök közös sajtóérte­kezletének tanúsága szerint néhány kérdésben közeledett i két fél álláspontja, jóllehet az amerikai űrfegyverkezés; programmal kapcsolatos el­térő francia és nyugatnémet magatartás, valamint a fel­lett tőkésországok legutóbbi csúcstalálkozóján megnyil­vánuló nézetkülönbségek az utóbbi időben beárnyékolták Párizs és Bonn „különleges” kapcsolatait. Mitterrand és kísérete pén­zkén délután Bonnból haza­utazott. (MTI) A francia elnök pénteken Bonnban közölte, hogy „sem­milyen találkozót nem vettek tervbe” Ronald Reagan ame­rikai elnökkel a november 19—20-án esedékes genfi szovjet—amerikai csúcstalál­kozó előtt. Mitterrand elnök bejelentése azon a sajtóérte­kezleten hangzott el. amelyet a nyugatnémet fővárosban csütörtökön kezdődött 46. francia—nyugatnémet csúcs- találkozó befejeztével tartot­tak pénteken délután Bonn­ban. A mindkét részről népes delegáció részvételével meg­rendezett francia—nyugatné­met eszmecserén a közelgő szovjet—amerikai csúcstalál­kozó fényében tekintették át

Next

/
Thumbnails
Contents