Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
Templomi öltözet a századfordulón Népművészet — hagyományok, újítások Kiállítás a Néprajzi Múzeumban Népművészet — magas művészet. Használjuk a fogalmakat. s közben ritkán gondolkodunk e! azon, hogy amennyiben differenciált, időben, térben változó az utóbbi. annyira sokrétű, számos társadalmi réteget magába olvasztó az előbbi is, s, hogy értékei csak úgy válhatnak valóban közkinccsé, ha tértől, időtől, közösségtől függő változásait tudomásul vesszük. A N'orajzi Múzeum időszaki ki- á’ ítása, amely a Népművészet — hagyományok, újítások címet viseli, részben azért fontos esemény, mert eme összetett kép kialakítására törekszik. s. ha koncepciója nem is fii alkalmas arra. hogy a s„„' ov'n kívüliekben is ti’da- te- >s.a a térvt: nem (csak) az a népművészet ami a falusi parasztemberek, pásztorok keze alól kikerült, hanem az is, amit a kismesterek, céhekbe tömörült mesterek, manufaktúrák, később gyárak hoztak létre; hogy népművészetnek tekinthető az is, ami barkácsoló kedvű polgártársaink műhelyeiben ma készül —, s hogy esetleg nem népművészet az. ami őrzi ugyan a régi motívumokat, de nem szolgál ki mást, mint a turisztika emléktárgyak iránti igényét. Alapvetően persze, másért (érdekes, fontos ez az időszaki bemutató. Azért, mert valamit isrnét törleszt a Néprajzi Múzeum — ily módon persze végül is megszüntethe- tetlen. — adósságából; ha rövid időre is. de a széles nyilvánosság előtt mutat be olyan értékeket, amelyek egyébként a raktárakban porosodnak, várva —. ki tudja, meddig —. hogy végre állandó. átfogó néprajzi-népművészeti kiállításon láthassuk őket. A ma- gyarnép értékteremtő képességét nem mutatja be állandó kiállítás a magyar Néprajzi Múzeumban — ezt a tényt nehéz lenne bármivel is indokolni; csak enyhítenek va- larrvt a hiányérzeten a mostanihoz hasonló, kitűnően szervezett, rendezett időszaki bemutatók. Fafaragások, festett tojások, bútorok a XVII. és a XIX. századból, textíliák és fémmunkák. fúvott üvegek, kerámiák, üvegképek, provinciális barokk faszobrok — elsősorban arra döbbentik rá a nézőt, hogy mily sokféle anyagot használt, formált a maga igényei szerint a hagyományos paraszti, mezővárosi közösség, akár úgy, hogy maga hozta létre a művet, akár úgy, hogy megrendelőként befolyásolta a funkció, forma, díszítmény alakulását. A bőséges anyagban való eligazodáshoz a kiállítást rendező csoport — Fejős Zoltán, Hoffmann Tamás, Páldy Krisztina, W, Sáfrány Zsuzsa, Szilágyi Miklós, Szuhay Péter — jól követhető vezérfonalat ad. Nagy egységenként, tizenegy teremben rendezték el az anyagot, hogy megmutassák „a XIX—XX. századi magyar parasztok és kézmű- iparosok tárgyi környezetét, annak változásait, tehát a népművészetet, valamint a célszerűnek és szépnek alakított mesterséges világ tudományos megismerésének, a népművészet fölfedezésének folyamatát”. Az első teremben a saját használatra történő egyedi- tárgv-készítés dokumentumait mutatják be, a tárgyak mellett — ahogvan később is — fotókat is felhasználnak, hogy megmutassák; a környezet minden részletében jelentkezett a paraszti formaadási készség, a hajtószaru kialakításában éppen úgy, mint a meszelt kemence építésekor, az ünnepi sütemény elkészítésekor, vagy boglyarakáskor. A következő egység a néhány tárgy előállítására szakosodott specialisták, parasztiparosok tevékenységét mutatja meg. majd a céhes és a kisipari árutermelés értékeit. Ezekkel kapcsolatban jegyzi meg Győrffy István; „Hogy ipartermékeiket mégis népművészeti tárgynak tekintjük, ez onnan van, mert a nép számára és a nép ízlése szerint dolgoztak, azonban egyéniségük elismerésére sohasem tartottak számot éppúgy, mint a paraszt népművész.” A céheket később felváltották a manufaktúrák. majd a múlt század második felében a gyárak, termékeik azonban csak megváltoztatták, de nem szüntették meg a népművészetet, hiszen egyrészt maguk a termelők is figyelembe vették a hagyományos paraszti ízlést, másrészt ez az ízlés lassan változott, de bizonyos elemeit mindaddig megőrizte, míg maga a közösség létezett. E lassú változásokról tanulságos képet ad a kiállítás néhány tárgyegyüttese, illetve teljes berendezése; például be. mutatja, hogyan váltja fel a XVIII. századi, saját készítésű bútorokból álló berendezést a XX. századi, a polgári rétegek Ízlése felé mutató szobábelső. Igazi odaadással az előbbi kollekciót nézzük — de más szempontból ha utóbbi sem érdektelen: a korban évtizedek óta felfedezett terület már a népművészet múltja — arra azonban, ami a magyar faluban ebben az időben történt, mintha a szükségesnél kevesebb figvelmet fordítottak volna a kutatók. Sz. F„ Palotáshalmi tapasztalatok Közélet r I ■■ rr I rr I r es kozmuvelodes Csaknem anekdotaszámba ment az egyetemen az egyik fiatal diákházaspár sztorija. A házinéni fia, miután a közös konyhában a közösen bekapott vacsora közben néminemű anyagi nehézségekről, az albérleti díj halasztásáról hallott, bekopogott a fiatalokhoz egy kéréssel, avagy ajánlattal, ö bevallja, az előszobába kiszorult könyvek között felfedezte magának az értelmező szótár sorozatot, és amikor későn jön haza. nem tud még aludni, azt szokta lapozgatni. Hallotta, véletlenül mindketten megrendelték — ő az egyiket átvenné, készpénzért, azonnal. Nem véletlenül... Vannak még csodák. Ám miért lenne csoda az ifjú szakmunkás újságforgató, a közéleti témákkal, szellemi vetélkedőkkel, ankétokkal egyaránt szívesen foglalkozó fiatalember? Közélet és közművelődés — az értelmező szótárban is, hogy ennél maradjunk, összefonódó fogalomjegyekkel szerepel. Maga a közélet is jelenti: „azon emberi tevékenységek és folyamatok összességét, amelyek az egész népközösség állami, politikai életével... kapcsolatosak”. Hogyan lesz valakiből másokért, a „közért” is munkálkodó, úgynevezett közéleti ember? Legtöbbször nem azzal kezdődik, hogy felveszik az üzemi, vállalati, intézményi KISZ-, illetve párttagok sorába. Erről beszélgettünk Gergely Gáspár művelődésiház-igazga- tóval Palotáshalmon. Nem véletlenül jöttünk ide. Ezen a körzeti feladatokat is betöltő, körülbelül ötezer lakost számláló településen a sokszor emlegetett szép művelődési ház nem csak a könyvtárnak, hanem a párt- szervezetnek is helyet ad: itt találkoznak a K.ISZ-szervezet tagiai. itt tartják minden komolyabb tanórán kívüli programjukat az általános iskolások. — Az „alapozás” lehet a közös rendezvények és .evékenységek jó hatása. Van azonban ezzel egy-két gond. Például az, hogy a gyerme- keknek szánt értéktelenebb sznházi, pódiumelőadások nem szűrhetők igazán ki, nincs minőségi rostánk. — Talán mert a pedagógusok nem könnyen szólhatnak bele... — Nem. Igazi döntésnek azt nevezem, ha van alternatíva. Ott áll előttem a Népszínház ajánlata, és mellette csak egy-két haknizó csoport, ilyen szempontból kissé?kiszolgálta- tottak vagyunk. Szerencsére műsorokon kívül még sok egyebet kínálunk. MHSZ- fenntartással modellezőszakkör működik. Itt a honvédelmi, ihternacionalista neveléshez sok élményt kapnak a gyerekek. A két gyermek- tánccsoport a népi-nemzetiségi kultúrával is megismer- kedtet; jártak kint Szlovákiában is. Az úttörőcsapat minden közösségi ünnepét itt rendezik' — számukra így fonódik össze ma a közélet és kultúra Van néhány lelkes ifi Vezető fiatal. Mondtam nekik: dugják össze a fejűket. beszéljék meg. tervezzék rr°g. mi az. írni szebbé, értelmesebbé tenné a mozgalmi munkát, de nincs rá lehetőség az iskolában Én szívesen segítek, jöjjenek hozám — de legyen egy-két kiinduló ötletük. Anélkül mit érne a munkájuk? Ötletekben nem szegény A KISZ-esekkel is jó a kultúrház viszonya. Tudom, Gergely Gáspár nem híve annak a kicsit kényelmes népművelői szemléletnek, hogy van egy KISZ-klubom, ahol úgyis összejönnek időnként a fiatalok, majd „szervezek rájuk” egy-két programot. Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad — azaz nem kell különösebben az érdeklődés, érdekviszonyok, információhiányos területek után kutatni. — ötletekben ön sem szegény. .. — Amikor az Országos Közművelődési Tanács tavaly vi- deoberendezésre és számítógépre hirdetett pályázatot, olyan helyekre, ahol valóban hasznosíthatják, én egy faipari műhelyre kértem támogatást. .. Nem a teljes összeget adták meg, de így is jó alap játszótér-, pihenőpark-építési terveink megvalósításához. Makovecz Imrét kértem föl, s a híres építész tervezte meg ezt a régóta vágyott szabadidős-létesítményt. .. A Mikszáth utcában például háromszor vetődött föl közösségi fórumokon, falugyűlésen, hogy játszóteret szeretnének A művelődési házból mentek a levelek, meghívók egy megbeszélésre. Először csodálkoztak is. miért innen kapták a neghívást. Visszakérdeztem: ha kisgyermekes-, ifjúházas-klu- bot szerveznék, eljöttetek volna? Nem, persze. . . De természetesen együtt kell megbeszélni a kívánalmakat, igényeket. A tervet a tanács is támogatja, kinézték a játszótér helyét és 20 ezer forint társadalmi munkával elindulhat az első közös munka Együtt a kettő Okkal vetődik fel hát ismét: közéleti munka vagy közművelés? De vagy nélkül, együtt a kettő. A művelődési ház igazgatója párttag, eredményesen együttműködik a helyi pártszervezette] éppúgy, mint a tanáccsal. Amikor a közelmúltban azt kérte, egy regionális közművelődési tanácskozásra a termelőszövetkezet KISZ-titkára is kísérje el (a téesz itt az egyetlen „gazdasági háttér), a fiatalember költségeit is a tanács vállalta. Megtartani a fiatalokat ebben a körzetben — közös feladat. A művelődési ház közösségi színtér — lehet. Fórum. Valahol ebben a szóban van a közélet és közművelődés ösz- szekapcsolódásának lényege. G. Kiss Magdolna Mindenkinek megvan a maga első tanító nénije. Aki kedvességével megszüntette a szeptember eleji szorongásokat, aki írni, olvasni, számolni tanított. Ez a kedv-es ősz asszony sokak emlékezetében él. mint első tanítónő, sokaknak jelentett meghatározó élményt a vele való nap nap utáni találkozás. Gárdonyi Aurélné Budapesten született, 1938-ban végezte el az esztergomi tanítóképzőt. Előbb Piliscséven, majd a Kecskemét környéki tanyavilágban tanított férjével együtt. A felszabadulás után kerültek Nógrádba, azóta Kis- terenyén élnek. Azok közül, akiket Gárdonyi Aurélné tanított meg eligazodni a betűk világában, jelenleg tízen a. helyi tantestület tagjai. De neki már tizenkét éve nem szól szeptemberben az iskolai csengő — nyugdíjas. ☆ — Volt egy kedves osztályom, hüszonnégy kislányt és ugyanannyi kisfiút tanítottam. 1956-ban Csillebércre kísértem a lányokat táborozni. Amikor megérkeztünk, gyorsan indultam volna vissza, hiszen a fiúkat továbbra is tanítanom kellett,' ám a lányok szörnyű sírásba kezdtek A tábor vezető azt tanáMozaikok a katedráról csolta. szökjem el. aztán majd megnyugszanak a gyerekek. Nem szöktem, inkább megbeszéltem a dolgot a lányokkal, és ők tudomásul is vették a tényeket, azzal a kikötéssel, hogy én megyek értük... Nem szökhettem el tőlük, hogyan is csaphattam volna be az én kis tanítványaimat. Sohasem hagytam őket cserben. Nem játszhattam a bizalmukkal... ☆-— Amikor a tanyavilágba kerültünk, én tanítottam az első-második osztályosokat, az uram a harmadik-negyedikeseket. Nekik később, október derekán kezdődött a tanév, mert ezek a nagyobbacska gyerekek már dolgoztak a betakarításnál. Akadt egy fiúcska, kicsit módosabb volt az apja, annak szegénynek any- nyit kellett dolgoznia, hogy tizenhárom évesen még mindig a másodikat járta, és alig tudott olvasni. Csúfolták is érte a többiek, az meg azt sem tudta, hova legyen. A leg- hacgosabb csúfolót egyszer olyan feladattal bíztam meg. ami meghaladta az erejét. Megszeppent, főleg, amikor az én butuska Csordás Jancsim könnyűszerrel megcsinálta, amit kértem. Ezt aztán meg is beszéltük az osztály- lyal: Csordás Jancsi ugyan nem tud olvasni, de tud mást, nem kell hát csúfolni. Az a fiúcska olyan hálás volt nekem ezért, hogy szárnyakat kapott. Év végére minden lemaradását pótolta!... A gyerekeket, s nemcsak őket, mindig a siker hajtja előre. Sikerélményhez kell juttatni őket, akkor nem marad el a jobb teljesítmény. ☆ — A tanyán egyébként nemcsak tanítónak kellett lenni. Mindennek. Sose felejtem el azokat az éveket. Szegény gyerekek! Mert nagyon szegények voltak. Akadt, aki télen is mezítláb jött. Minden reggel feltettem melegedni egy nagy fazék vizet, hogy, ha majd megjönnek a lurkók, a közös nagy lavórban áztassák, melengessék a lábukat. A nagy szegénység miatt azt sem tudták például, hogy karácsonykor ajándékozni szokás. De én megtanítottam őket erre is: azt az egy karácsonyfát, amit vettem az ünnepre. előbb az osztálynak díszítettem fel. aztán a családomnak, és minden gyereket meg is ajándékoztam... ☆ — Mindig az első osztályban szerettem tanítani. Az a legek osztálya. A legszebb, a legnehezebb és a legeredményesebb. Talán nem kell magyarázni, miért. Nagy gonddal vártam az elsőseimet. Amikor még nem volt természetes az óvoda, iskolakezdés előtt, nyáron végigjártam minden leendő első osztályost az otthonában. Szeptemberre így minden kis tanítványomat és a családját jól ismertem. Akkorra készítettem minden gyereknek egy könyvjelzőt is. olyan figurával, amiről tudtam, hogy szereti. A könyvjelzőn vezettem a gyerekek teljesítményét, es ennek az elkobzásával büntettem. Később már az óvodában hívtam össze a szülőket, megbeszélni, milyen legyen a köpeny, a könvv borítása. Mert ahhoz ragaszkodtam, hogy egységes legyen. A családlátogatás azér' nem maradt el, mindig nagyon szerettem otthon megnézni a gyerekeket, megbeszélni a szülőkkel a közös dolgainkat... Régen nem volt egyszerű a tanítónő dolga, bár ma sem az. Magam vonalaztam a gyerekek irkáját, magam készítettem a számolás tanításához a filctáblácskákat, színes korongokkal minden gyereknek. Ügyhogy mindig volt mivel foglalkoznom nyaranta. — Mesélek a kellemetlen élményeim közül js. Bár a tanítóképzőben énekből is kelu lett felvételizni, és ott megfeleltem. az énekkel mindig hadilábon álltam Egyszer átfogó látogatás volt. Réti Zoltán jött az énekórámra. Már napokkal korábban betege voltam annak a negyvenöt percnek, ami előtt álltam. Amikor véget ért, és kiengedtem a gyerekeket szünetre, minden átmenet nélkül elsírtam magam. Már nem is tudom, melyikünk volt riadtabb. a szak- felügyelő, vagy én, mert az, szegény úgy meglepődött a könnyzápor láttán. Nemigen érthette a dolgot, mert nem talált semmi rosszat az órában. A gondot egyébként az okozta, hogy bizonytalan voltam magamban. Ha a gyerek éneklés közben fél hangot csúszott, azonnal leütöttem a megfelelő hangot a harmóniu- mori, de bele nem énekeltem volna a világ minden kincséért. Minden mást boldogan tanítottam, mert biztos voltam benne, hogy nem érhet meglepetés, de az ének... ☆ Gárdonyi Aurélné 1970 óta a Kiváló tanító cím birtokosa. Az idén pedig Gyermekekért Érdemérmet kapott. Veszprémi Erzsébet Parasztiparosok munkái Kalotaszegi szobabelső NÓGRÁD 3 19&5. november 7., csütörtök j
