Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

I muiÉásság helyzete Nógrád megyében Az MSZMP XIII. kongresszusára készülve, az Irányelvek vitája során több helyen is — főként nagyüzemekben — javasolták, hogy a pártszervek vizsgálják meg a munkásság helyzetét. Az elmúlt öt évben több olyan vál­tozás ment végbe, amely valóban indokolja a kérdés tüzetesebb elemzését. A párt testü­letéi is érzékelték, hogy a gazdasági fejlődés, a társadalmi-politikai konszenzus, a szövet­ségi politika megújítása és fenntartása érde­kében a társadalom e nagyon fontos csoport­jának problémáival foglalkozni kell és meg­felelő politikai programot szükséges kialakí­tani a továbbhaladás érdekében. Ezt figyelembe véve. több hónapos előké­szítő munka után, a megyei pártbizottság a közelmúltban megvitatta a munkásság hely­zetéről készült elemzést, majd döntött a fej­lődés érdekében megvalósítandó politikai fel­adatokról is* Közelebb egymáshoz A megye gazdasági helyzetéből fakadóan fez aktív keresők döntő többsége a munkás­sághoz tartozik. Az iparnak történelmileg ki­alakult súlya gazdasági életünkben ma is meghatározó. Szerkezete azonban az elmúlt másfél évtized alatt jelentősen átalakult. A bányászat szerepének csökkenésével egyidő- foen elkezdődött egy olyan ipartelepítés, amely az addig meglevő, majd az átszerve­zés közben felszabaduló munkaerőt is felvet­te. A fő célkitűzés akkor a foglalkoztatott­ság megoldása volt, ezt az ide települő, fő­ként könnyűipari üzemek többnyire meg is oldották. Ezek nem igényeltek magas szakmai felkészültséget, többségében viszony­lag rövid idő alatt elsajátítható ismeretek­kel, betanítással, tömegesen munkába lehe­tett állítani embereket, főként a női mun­kaerőt. Ennek következményéképpen a het­venes évek végéig folyamatosan nőtt a mun­káslétszám, ma eléri a 70 ezret. Ezen a szin­ten a növekedés megállt, sőt, egyes üzemek­nél lassú csökkenés figyelhető meg. A jövő­ben a folyamat várhatóan erősödni fog, a technikai, technológiai fejlődés, jobb mun­kaszervezés, hatékonyság növelése az ipar­ban foglalkoztatottak számának csökkenését fogja eredményezni. Az itt felszabaduló mun­kásokra ugyanakkor nagy szükség van a nö- yekvő szerepet játszó szolgáltatásban. Az ipartelepítés további következmé­nyekkel is járt. Annak idején. 1978-ban 13 nagyüzemet kiemelten kezeltünk, mert ide koncentrálódott a munkások 46.8 százaléka. Ma 22 üzemre fordítunk megkülönböztetett figyelmet és az összmunkásoknak mindösz- sze 40 százaléka dolgozik ezekben. Vagyis, a foglalkoztatottaknak mintegy 60 százaléka kisüzemekben végzi tevékenységét, ezek sze­repe az utóbbi években növekedett. A munkásokkal folytatott beszélgetésben gyakran vetődött fel a megye iparának sú­lya. szerepe a népgazdaság egészén belül. Miközben értékelik és elismerik az új ipari üzemek letelepítését, új iparágak meghono­sítását, hiányolják olyan, a mai gazdaságpo­litikai követelményeknek megfelelő, korsze­rű. versenyképes, jól jövedelmező üzem léte­sítését, amely serkentőleg hat más üzemekre, a lakosság életszínvonalának alakulására is. A megye településviszonyaiból következő­en a munkásság több mint 50 százaléka fal­vakban él. Ezt figyelembe véve, Nógrádban neím csak a városok tekinthetők munkáste­lepüléseknek, hanem a falvak is. Ugyanak­kor ez azt is jelenti, hogy a munkások nagy része naponta ingázik, arányuk az utóbbi tíz év alatt mindössze 3 százalékkal csökkent, annak ellenére, hogy helyben, mezőgazdasá­gi üzemekben, vagy azok mellett is létesül­tek ipari munkahelyek. Az utóbbi években végbement gazdasági és településpolitikai változások, a nehezebb életkörülmények kö­vetkezményeképpen a falun élő munkások döntő többsége nem akar lakóhelyet változ­tatni. nem akar a városba költözni. A mun­kaidőn túli munkavállalás, valamint a ház­táji termelés fellendítése a falun élők szá­mára ma kedvezőbb lehetőséget biztosít a városokban. A folyamat jelentős hatást gya­korol, a különbségek alakulására is. Napja­inkban ugyanis kisebb a különbség a falun lakó munkás és a termelőszövetkezeti dol­gozó között, mint például a kiegészítő jöve­delemmel rendelkező, vagy nem rendelkező munkás között. Igen pozitív folyamatnak tekintjük, hogy a falun élő munkásság és más rétegek köze­ledése felgyorsult. A falusi családok nagy ré­sze vegyes összetételű, munkás, tsz dolgozó, értelmiségi nagyon sok családban él együtt. A kedvező folyamatok mellett látnunk kell az ellentmondásokat is. A falvak politikai, társadalmi életében nagy szükség volna a munkásokra, ami az ingázás miatt alig le­hetséges. A naponta eljáró munkások nagy része politikai, társadalmi tevékenységét a munkahelyén végzi, sok esetben sem ideje, sem ereje nem marad ahhoz, hogy a lakóhe­lyi közösség életébe is bekapcsolódjon. Hi­szen a munkával, az életformával kapcsola­tos értékek közvetítésével serkentőleg hat­nának a fejlődésre. A munkásság jellemzőit vizsgálva, még egy nagyon fontos jelenségre szükséges utálni, a szakmai felkészültség változására. A jelen­legi felmérés szerint a munkások 40—42 százaléka szak-, 15 százaléka segéd-, 43—45 százaléka betanított munkás. _ A hetvenes évek végén a szakmunkások aránya ettől jobb volt, elérte az 50 százalékot. Az okokat vizsgálva, két fontos jelenségre figyelni kell. Mindenekelőtt arra, hogy tech­nikai fejlődésünk lelassult, a munka nem igényli a szakmai ismeretek szélesítését, il­letve növelését. A munkás egyénileg nem eléggé érdekelt felkészültsége gyarapításá­ban, az üzem pedig a pillanatnyi érdekek­ből kiindulva nem ösztönzi megfelelően a folyamatot. A másik, hogy a segédmunkát több helyen jobban megfizetik, mint a szak­munkát. Ezért, bár tömegesnek a jelenség nem mondható, de több esetben előfordul, hogy szakmunkások is vállalnak segédmun­kát a nagyobb jövedelemért. A munkaerő további tartalékai kimerül­tek, ezért a munkásság utánpótlásának szin­te kizárólagos forrása az ifjúság. Kedvező­nek tekintjük, hogy az utóbbi években fő­ként az elméletigényes és nagyobb társadal­mi presztízsű szakmák iránt —, mint példá­ul a műszerész, csőszerelő, karosszérialaka­tos — valamelyest nőtt az érdeklődés a kö­zépiskolát végzett jobb tanulmányi ered­ményt elért tanulók körében. Ha az után­pótlást a társadalmi mobilitás oldaláról néz­zük, akkor azt látjuk, hogy a folyamat vál­tozatlan, elsősorban munkások, tsz-dolgozók, alkalmazottak gyermekei választják életpá­lyául a munkáséletet. Értelmiségi gyerekek szinte kizárólag csak kényszerhelyzetben je­lentkeznek a szakmunkásintézetekbe. Helytállással, cselekvéssel Pártunk XIII. kongresszusának helyzet- elemzése, határozata kedvező fogadtatásra talált a munkásság körében is. Érzékelték a megbecsülést, munkájuk elismerését, helyt­állásuk szükségességét. A kongresszusnak a gazdaság, az életszínvonal javítását szolgá­ló intézkedéseiben saját érdekeik figyelem- bevételét és megvalósulását is látják. Bíz­nak a pártban, egyetértenek a politikai cél­kitűzésekkel és támogatják azt. Ez a társa­dalmi, valamint a közéleti tevékenységben kifejezésre is jut, adott helyzetben helytál­lásával, cselekvésével bizonyítja ezt. Munkásságunk legöntudatosabb, ideológiai­lag legképzettebb rétegét gyakran foglalkoz­tatják szocialista társadalmunk fejlődésének, perspektívájának kérdései. Elítélik a rossz, a fegyelmezetlen munkát, a közösségi érde­keken esett sérelmet. Élen járnak a társa­dalmi munkaakciókban, településfejlesztési programok megvalósításában, kommunista műszakok szervezésével segítik a gyermek- és szociális intézmények megvalósulását. Munkásságunk politikai aktivitása, szer­vezettsége, testületi munkában való részvé­tele kedvező képet mutat. A 16,5 százalékuk tagja a pártnak. 1980—84. között a pártba felvettek 57,4 százaléka munkás, ami azt is mutatja, hogy soraik közül a legalkalma­sabbak — kérésüknek megfelelően — felvé­telt nyernek a pártba. A társadalomban elfoglalt helyűknek meg­felelően vesznek részt a különböző szervek munkájában is. A közelmúltban megválasz­tott tanácstagok 53 százaléka munkás, ami arról is tanúskodik, hogy más társadalmi ré­tegek bizalmát és megbecsülését is élvezik. Munkásságunk kedvezően fogadja — pár­tunk intézkedéseit a szocialista demokrácia fejlesztésére. Testületi üléseken, tanácskozá­sokon munkájukat, körülményeiket érintő megbeszéléseken kérdéseikkel és javaslata­ikkal növekvő számban járulnak hozzá a feladatok kialakításához. Erőfeszítéseinket mégsem mondhatjuk teljesen eredményes­nek. Gyakori a megtorpanás, az akadályokat, vagy nehézségeket érzékelve, nem vállalkoz­nak javaslatokra, vagy visszavonják azokat, s a konkret feladatok megvalósításában is nehezebben vesznek részt. Gyakorta előfor­dul, hogy javaslataikat — nem is mindig meggyőző magyarázatokkal — visszautasítják, y .VJ.;, vagy más szervekre hárítják át a megvalósí­tásukat és annak felelősségét is. Bár az üzemi önállóság az utóbbi években sokat növeke­dett, továbbra is nehézséget jelent az érdekek egyeztetésében, a szocialista demok­rácia gyakorlásában, hogy Nógrádban sok a gyáregység és a kérdések eldöntése nem itt, hanem a vállalati központban, az olykor agyonszabályozott kollektív szerződésekre hi­vatkozva történik. A politikai kötődés és arculat alakulásá­ban fontos szerepe van a munkahelyhez, a munkahelyi kollektívákhoz, a vezetőkhöz va­ló viszonynak. Ez a tulajdonosi tudat mély­ségének mutatója is. A kérdések mélyebb feltárása, pontosabb megválaszolása bizo­nyára szükségessé tenné tudományos vizsgá­latok elvégzését is. A politikai munka szem­pontjából azonban nagyon fontosnak és fi­gyelmeztetőnek kell tartani a beszélgetések­ben elhangzott véleményeket még akkor is, ha azokban több lehet a szubjektív elem. Véleményűink szerint az üzemekhez, kol­lektívákhoz tartozásnak szinte egyetlen dön­tő motívuma van, hogy ott végzik munkáju­kat és onnan kapják bérüket. Ezt alátá­masztja az is, hogy a fluktuáció döntő oka a nagyobb bérajánlat. Vezetőik iránt bizalom­mal vannak, mert megkapják tőlük azt, ami a hivatali működésük során elvárható. De szinte csak azt és többet nem. Elenyésző pél­dát ismerünk az olyan személyes kapcso­latra, amelyből a hivatali kötelezettségen túl, emberi segítőkészséget is érezhetnek a dolgozók. A felszabadulás előtti kolóniákról, főként az idősebb generációnak sok rossz emléke van: kiszolgáltatottság, politikai kényszer, egészségtelen lakásviszonyok, gyűlölet a más közösségek iránt. Ezeket megszüntettük, mert nem ilyen kötődést akarunk. Ugyanakkor az új szocialista értékekre alapozó kapcsolatot még korántsem sikerült általánossá tenni. Csak helyenként tették meg az első lépése­ket az ehhez vezető úton. Pedig nagy szük­ség van olyan közösségekre, amelyekben a munkás szabad idejében művelődéséhez, szó­rakozásához, az emberi kapcsolatok kialakí­tásához szükséges feltételeket is megtalálja. A hetvenes évek társadalmi, gazdasági fej­lődése ösztönzően hatott a munkásság mű­velődésére. A Központi Bizottság közműve­lődés-politikai határozata eredményesen já­rult hozzá a műveltség társadalmi szerepé­nek felismertetéséhez. Élénkült a felnőttok­tatás és szakmai képzés, újraszerveződtek amatőregyüttesek. Szakszervezeti és tanácsi könyvtárak munkájának eredményeként lé­nyegében szinten maradt, illetve csak kis­mértékben csökkent a könyvtárak látogatott­sága, a kölcsönzés a munkások körében. A könyvek iránti igény azonban jelentősen mó­dosult, csökkent, a szépirodalom és nőtt a szakmai, tudományos ismereteket tartalmazó könyvek olvasottsága. Munka — szabad Időben A munkásság műveltsége szempontjából különösen nagy jelentősége van annak, hogy gyermekeik tanulásához, művelődéséhez is jobb feltételek legyenek. A közoktatás fej­lesztése, általános iskolai tantermek építése, falusi iskolák tornateremmel való kiegészí­tése. a szakmunkásképzés korszerűsítése, új középiskolák, könyvtár építése közvetlenül szolgálja a ma még meglevő, munkásokat (s érintő esélyegyenlőtlenségek megszüntetését, a továbbtanulás szükséges feltételeinek meg­teremtését. Ugyanakkor nagyobb igényessé­get vár társadalmunk a munkáscsaládoktól is a szellemiek „fogyasztásában” és a gyer­mekük társadalmi értékek elsajátítására va­ló nevelésében. A munkások életmódjáról szólva, a koráb­biakhoz képest, az irányító és művelődési szervekben dolgozók szemléletének korrigá­lására is szükség van. A hetvenes évek kö­zepén a növekvő szabad idő kapcsán elsősor­ban a tanulásra, kulturált szórakozásra, szép- irodalmi könyvek elolvasására, kiállítások megszervezésére gondoltunk. Gazdasági hely­zetünk alakulása azonban ezt jelentősen mó­dosította. Az életszínvonal megtartása érde­kében a munkások nagy része —, mint más társadalmi rétegek is — munkával tölti a hét Végét és a napi szabad idejét is. Kádár János elvtárs is utalt erre a kongresszusi zárszavában. Mint mondotta: „Szokták mon­dani, hogy, aki szombaton, meg vasárnap dolgozik, az nem műveli magát, nem szóra­kozik. Én pedig azt mondom, hogy a doh gozó embert sose bántsuk! Még akkor sem, ha történetesen szombaton, vagy vasárnap dolgozik...” A munkásságra a legnagyobb hatást a gaz­daság állapota gyakorolja. Az eredményesség,' gazdaságosság, a korszerű termékek előállí­tása nyereségképződés alapvetően meghatá-' rozza életszínvonalának alakulását, ami az utóbbi években a legtöbb vitát és feszültsé­get váltotta ki körükben. A jövedelmük ugyan megkétszereződött, de reálértéke az árak növekedésének hatására lényegében változatlan maradt. Viszont a munkások a korábbinál többet dolgoznak és nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megtart­hassák a hetvenes évek közepére, végére ki­alakult életszínvonalukat. A jövedelmek ala­kulásában egyszerre van jelen a differenciá­lódás és a kiegyenlitődés folyamata. Minden réteg közelebb került a munkásosztályon be­lüli átlaghoz, csökkentek a termelésirányí­tók, a szak-, betanított és segédmunkások jövedelme közötti különbségek. A differen­ciálódást elősegítették má& tényezők is. mint például a családok eltérő demográfiai össze­tétele a keresők és eltartottak családon be­lüli aránya. Jövedelmük növelése érdeké­ben nagy számban vállalnak hét végén túl­órát, egy részük a vállalati gazdasági mun­kaközösségekben dolgozik. Az utóbbiakról, létrejöttük óta igen sok a vita, helyenként még ma is fel-fel lángol, azonban ma már egészen más ezek tartalma, mint korábban volt. Kezdetben megkérdőjelezték létjogosult­ságukat, sőt a társadalom bármely területén érezhető feszültségeket ezekkel hozták össze­függésbe. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a helyzet lényegesen megváltozott. Tisztázó­dott lényege, hogy a jó minőségű nagyobb teljesítmény több jövedelmet is eredményez az egyénnek. Egyre szélesebb körben elisme­rik, hogy a vállalati gazdasági munkaközös­ségekre szükség van, tevékenységükkel je­lentősen hozzájárulnak az egész vállalat munkájának eredményességéhez. A differenciálódás ellentmondásainak felJ oldása mellett politikai és gazdasági szük­ségletté vált a munka minőségét, valamint eredményességét jobban kifejező bérpolitikai gyakorlat. A bérgazdálkodás új rendszere —- a vállalati keresetszabályozás — ezeket a kö­vetelményeket érvényesíti. Az érdekeltség elveivel a munkások szinte valamennyien egyetértenek. A gyakorlati megvalósítását azonban változatlanul sok kritika és az egyenlősdi szemlélet továbbélését jelző ellen­vélemény kíséri. Jelenleg pedig nincs más mód. mint a jobb munkát és nagyobb tel­jesítményt megfizetni. A Romhánvi Építési Kerámiagyárban, vagy a Salgótarjáni Vasön­töde és Tűzhelygyárban kedvező tapasztala­tokat nyújtott az új keresetszabályozási rend­szer. Növekedett a munkahelyi kollektíva felelőssége a munka jobb megszervezésében, a minőségi követelmények teljesítésében. Fe­gyelmezettebben folyik a munka, javult a munkaidőalap kihasználása, de ezzel egyidő- ben jelentősen növekedett a keresetük is, ezért a munkások vállalják ezeket. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az életszínvonal megőrzése a legnagyobb gondot a csak bérből élő, túlmunkát nem végző nagyüzemi munkások számára okozza. Az már szubjektív kérdés — mégis figyelmet ér­demel —, hogy valamennyi munkásréteg jobbnak véli magáénál a máshol dolgozó munkások anyagi helyzetét. Rendszeres eszmecsere A megyei pártbizottsági ülésen igém nagy figyelem kísérte az előterjesztést. Tizenhár­mán kértek szót, közülük heten ma is üzem­ben dolgozó, termelést végző, vagy irányító munkás. Valamennyiüknek az volt a véle­ményük, hogy a szövetségi politika eredmé­nyes megvalósítása szükségessé teszi nem csak a munkások, hanem valamennyi társa­dalmi réteg helyzetének rendszeres vizsgá­latát is. A politikai nevelő munkát semmi sem helyettesítheti, ezért az irányító szer­veknek céltudatosan szervezett tervszerű te­vékenységgel elő kell segíteni a munkások és más rétegek politikai, erkölcsi arculatá­nak fejlesztését. Szükség van a rendszeres eszmecserére, a cselekvési feltételek jobb megismerésére, ez céljaink megvalósításában nem nélkülözhető. A vitában végigvonult az a gondolat, amit az egyik építőiparban dolgozó munkás így fogalmazott meg: „Mi jól tudjuk, hogy sorsunk össze van kötve a nagyközösségévei, az egész társadaloméval. Akkor lesz jobb a mi helyzetünk is, ha a társadalom előreha­lad. Ehhez nyújt jó programot pártunk XIII. kongresszusának határozata, ezt kell mer valósítani.” A kor színvonalának megfelelő berendezésekkel készülnek a balassagyarmati ká­belgyár termékei, képünk az úgynevezett erősáramú csarnokban készült. E kép: kj —

Next

/
Thumbnails
Contents