Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-06 / 261. szám

'll a 14*596! Kedvezmény az utolsó órában mór rwncs — mondta szerkesztőségünk­ben dr. Sándor Rudolf, aki a kéthetes kedvezményes ak­ció sorón november 2-án, szombaton o salgótarjáni Lak­bér Áruházban déli negyed egykor kívánt faliszőttest vá­sárolni, de ekkor már azt közölték vele, hogy délben véget ért a kedvezményes vá­sár. Ő ezt sérelmesnek talál­ta, hiszen az áruház egy órá­ig tart nyitva. — Meddig tart hát a kedvezményes vásár? — ezt kérdeztük Mihály Zoltán­tól, a Lakbér igazgatójától, aki elmondta,, hogy a ked­vezményes akciók a meghir­detett napokon — még az utolsó napon is — a nyitva­tartási idő végéig tartanak. Panaszosunk esetében — aki egyébként észrevételét a vá­sárlók könyvébe is bejegyez­te — a bolti eladó rosszul tájékoztatta a vásárlót, ezért az áruház dolgozói nevében az igazgató a panaszos szíves elnézését kéri ezúton is. És ezt tette az említett napon a lakástextilosztály vezető­helyettese is, amikor tudomást szerzett a „félresikerült” tá­jékoztatásról, ám a vevő ek­kor már nem volt hajlandó vásárolni, még kedvezménye­sen sem. Nógrádi dzigyi szaSetóEiíS Prágóiiaii A csehszlovákiai Vodnizd roje Praga nevű kúttisztítás- sal foglalkozó vállalatnál tet­tek látogatást a Nógrád Me­gyei Víz. és Csatornamű Vállalat szakemberei. Már az előző években is végeztetett kúttisztítást a nógrádi cég a csehszlovák vállalattal, s jövő tavaszra újra hasonló mun­kákat rendeltek meg északi szomszédainknál. A háromna pos kinttartózkodás alatt egy egészen új, eddig még nem alkalmazott vegyszeres tisz­títási eljárással ismerkedhet­tek meg a nógrádi vendégek. A tervek szerint, jövő év márciusában P ásztón három, Nagybátonvban hét és Erdő­kürtön egy kút vegyszeres tisztítását végzik el. A mun­kák várhatóan két és fél hó­napot vesznek igénybe. A két cég kapcsolatának kialakulá­sát a Texo Külkereskedelmi Vállalat segítette. NÓGRÁD Művelődési kapcsolatok Bátonyterenyén Naptár 1Ä5. november fi., szerda. | Lénárd napja. A Nap kel 6.35 — nyug­szik 16.26 órakor. A Hold i kel 23.29 — nyugszik 13.55 | órakor. Kórházi látogatás Az ünnepek alatt Salgó­tarjánban a Madzsar József megyei kórházban az alábbi­ak szerint lesz a látogatási idő: november 6-án, szerdán 16—17-éráig, november 7-én, 8-án és 9-én délelőtt 10—11- ig. 10-én vasárnap 16—17 óráig lesz látogatási idő. A pásztói kórházban ugyan­úgy lesz látogatás, mint va­sárnap, azaz mindennap 15— 16 óráig. A balassagyarmati kórház látogatási rendje: november H-án és 10-én délután 16—17 óráig, november 7-én, 8-án és 9-én délelőtt 10—11 órá­ig. A Bákmyterenyéi Körzeti Művelődési Ház társadalmi vezetősége legutóbbi ülésén a település üzemeinek, és ok­tatási intézményeinek a művelődési házzal való kap­csolatát vitatta meg. A te­lepülésen a hbtvenes évek kö­zepén, amikor ország- és me- gyeszerte elterjedt, hogy ter­melőegységek és művelődési házak együttműködési szer­ződést kötöttek, nem alakult ki ez a hagyomány. Ennek tudják be. hogy most, a ne­hezebbé vált gazdasági hely­zetben az üzfemek nem szíve­sen vállalják az anyagi kö­telezettségekkel is járó kap­csolatot. Csak a helyi áfész- szel sikerült ilyen szerződést kötni. A művelődési ház éves tervének összeállításakor ki­kérte a környék üzemei szak- szervezetének véleményét, tájékozódott a dolgozók igé­nyeiről. Jó lenné, ha a válla­latoknál működő művelődési bizottságok is figyelembe vennék a tervezéskor a mű­velődési ház adta lehetősége­ket. Az iskolákkal való kap­csolatban — főleg a szorgal­mi időben — is sok még a kihasználatlan lehetőség. Nyáron a kultúrház biztosított programokat a gyerekeknek, de az étkeztetés megoldat­lansága miatt kevesen vették igénybe a napközit. Jövőre az iskola segít ezen a gordon. Erkel Ferenc emléktábla-avatás A magyar opera megterem­tője, a Himnusz zeneköltője, Erkel Ferenc születésének 175. évfordulója alkalmából em­léktáblát avattak kedden Bu­dapesten, a Majakovszkij utca 84. számú ház falán. Élete utolsó tíz esztendejében e házban élt és alkotott Erkel Ferene. Az avatóünnepségen legény Dezső zenetudós mondott em lékbeszédet, majd a Fővárosi Tanács és a VI. Kerületi Ta­nács, a Magyar Állami Ope­raház. a Liszt Ferenc Zene művészeti Főiskola és a Liszt Ferenc Társaság vezető kép­viselői helyezték el az emlék­táblán koszorúikat. Fűthető autó-hótfalüveg — sorozatban Rendőri irodái és lakást adtak át Ünnepélyes keretek között adta át tegnap délután Palo­táshalom községben az új körzeti megbízotti lakást és irodát Markolt Gergelyné, a községi közös tanács elnöke Szabó Tibor rendőr őrnagy­nak, a Pásztói Városi Rendőr­kapitányság vezetőjének. A körzeti megbízotti és az ön­kéntes rendőri szolgálat 30. évfordulójának keretében és november 7-e tiszteletére ren­dezett ünnepélyes átadáson jelen volt Balya Pál rendőr ezredes, a megyei rendőr-fő­kapitány helyettese. A salgótarjáni síküveg­gyárban megkezdték fűthető autó-hátfalüvegek sorozatgyár­tását. A vállalat helyben ki­alakított technológiával, to­vábbá felhasználva az Állami Pénzverdében kifejlesztett ezüstpasztát, már most képes évente tízezer fűthető autó- hátfalüveg kibocsátására, egyelőre Lada, Wartburg és Polski Fiat 126-os személy- gépkocsikhoz. A gyártásban folyamatosan megteremtik a termék gyártásának műsza­ki-technológiai feltételeit ah­hoz is, hogy a hazánkban fu­tó többi személygépkocsihoz is n .delkezésre álljon küVj nősen az őszi. téli és kora tavaszi időszakban jó szolgá­latot tevő fűthető hátfalüveg. Az új termék nem csekély importmegtakarításra nyújt lehetőséget, ráadásul a salgó­tarjáni üveg átlag húsz-har­minc százalékkal olcsóbb az importnál. Megkezdték már az értéke­sítést is a vállalat salgótar­jáni mintaboltjában, de ered­ménnyel kecsegtető tárgyalá­sok folynak a kiskereskedel­mi forgalmazásról az ÁFOR- ral, az Autótechnika-vállala­tokkal és a Mobillal. Százat érmei ezelőtt, 1880. november 6-án született. és 62 éves korában, 1942-ben halt meg Robert Musil oszt rák regény- és drámaíró, esz- széista. a XX. századi regény - irodalom egyik kimagasló alakja. Szeles idő Előrejelzés az ország területére ma estig: Délután északnyugat felöl fel­szakadozik a felhőzet, egyre több felé szűnik meg az eső, egyúttal a szél északira fordul és megerősödik — főként a Du­nántúlon — gyakorta viharos lesz. A hőmérséklet kora délután 5, L’O fok között valószínű. — Balogh Balázs András cigányfestő képeiből nyílt kiállítás tegnap a Nógrád- megyeri Községi Közös Ta­nács épületében. A kiállítást, amely négy hétig látható, Kovács Éva, a megyei tanács művelődési osztályának elő­adója nyitotta meg. — Elkészült a tóstrandi út. A forgalmi rend szabályo­zása és a parkírozás kiala­kítása szempontjából fontos tóstrandí utat tegnap adták át Salgótarjánban. A két­millió forint értékű létesít­ményt a városgazdálkodási üzem szakemberei építették. a nógrád ünnepi számából November 7-én, csütörtökön, 16 oldalon jelenik meg a NÓGRÁD ünnepi száma, a megszokottnál nagyobb terjedelem változatos olvasnivalót kínál. A BÉKE PROGRAMJA — ezt a gondolatkört öleli fel az az írásunk, amely az SZKP programtervezetéről szól. A MUNKÁSSÁG HELYZETÉT, az ezzel kapcsolatos feladatokat a közelmúltban összegezte a Nógrád me­gyei pártbizottság. A széles körű eszmecsere legfőbb ta­nulságait Gordos János, a megyei pártbizottság titkára foglalja össze a lap hasábjain. A SZIBÉRIAI KEMEROVÖBAN, testvérmegyénkben, járt nemrég Venesz Károly, lapunk gazdaságpolitikai ro­vatának vezetője. írásában bepillantást nyújt az ipari munkába, megismertet több élenjáró, a munkában ki­tűnt dolgozóval és szól a bőséges tennivalókról is. A SZEMÉLYES TÖRTÉNELEM című rovattal ismét jelentkezik T. Pataki László. Ezúttal Hajdú János nyug­díjas dorogházai bányászt, a háború utáni évek nagy széncsatájának kitüntetett hősét mutatja be az emlé­kező írás. KÖZELKÉPEK A KÉPVISELŐRŐL — ezt a címet vi­seli Kelemen Gábor és Kulcsár József riportja. Az or­szággyűlési képviselők mindennapjait bemutató sorozat első írásában dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet balas­sagyarmati gyermekorvos és képviselő vall munkájáról. FÉL ÉLETEMET FORDÍTOTTAM A FOCIRA — töb­bek között ezt mondja Várkonyi Ferenc írásában Válóczi Béla, a megyei labdarúgó-szövetség elnökségi tagja, a játékvezető-bizottság elnöke. A kitűnő, most magas elis­merést kapott sportember élete legérdekesebb állomásait idézi. Végrehajtó bizottsági ülés Pásztón Építési kedv Mihálygergén A Mihálvgergei Községi Közös Tanácson úgy tapasz­talják, hogy a faluhoz ragasz­kodnak a fiatalok, nem ván­dorolnak el, s akik tehetik, házat építenek. Idén tíz épí­tési telket alakítottak ki a községben, s ebből már csak kettő vár gazdára. Az igé­nyek azonban nagyobbak, s ezért újabb négy telek kiala­kítása folyik. Az új lakás építése csak egyik formája a lakáshoz ju­tásnak. A tanács a neki fel­ajánlott régi, de ép, lakható családi házakat előnyös fel­tételek mellett eladja az ér­deklődő fiatal házasoknak vagy többgyermekes csalá­doknak. Az említetteket egyébként változatos formá­ban támogatják Mihálygergén és a társközségben. Alacsony összeget kérnek a tartós használatú telkek négyzetmé­teréért, három nap alatt kézbe adják az építési engedélyt, segítenek a kitűzésnél, és egyéb szakmai segítséget nyújtanak. — A török uralom alatti Magyarország belpolitikai helyzetéről tartott előadást dr. Nagy József Zsigmond, a Magyar Tudományos Akadé­mia Történettudományi Inté­zetének történésze kedden, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban a múzeumbaráti kör tagjainak. Bélyegárverés A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége novem­ber 9-én és 10-én tartja 29. őszi nagy árverését a szövet­ség székházában, Bp. VI., Vörösmarty utca 65. szám alatt. Szombat délelőtt 10 órakor a külföldi, délután 16 órakor a modern magyar, vasárnap délelőtt 10 órakor pedig a klasszikus magyar bélyegek kerülnek árverésre. Az érdeklődők mintegy 1800 tétel között válogathatnak, amelyekben ritkaságok, régi levelek, sorok és blokkok ta­lálhatók. Az anyag 5-én és 6-án, a szövetség székházé­ban, előzetesen megtekinthe­tő. Előkészületek a télre Téli gépszemlére sorakoztak fel kedden a Budapesti Közúti Igaz­gatóság Nógrád megyei koordi­nációs üzemmérnökségének gépkocsijai, amelyek a téli hó­napokban a megye országos köz- útjani a hóeltakarítási munKákat végzik majd. Délelőtt a balassa­gyarmati, délután a salgótarjá­ni telephelyen állt szemlére az 5 hómaró és 17 sószóró gépko­csi. Ezenkívül az igazgatóság a Volánnal és két termelőszövetke­zettel kötött megállapodást arra, hogy szükség esetén további gépkocsikkal segítik a téli mun­kát a közutakon. Az utak télen veszélyesebb sza­kaszain az igazgatóság már ki­helyezte a szóróanyagokat, és fo­lyamatban van a „szélátfúvásos” utak mentén a hóvédő rácsok ki­helyezése is. A korszerű mű­anyag rácsos hófogókat, csaknem húsz kilométer hosszon helyezik el. Pásztó Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága keddi ülésén Fekete Attila tanács­elnök vezetésével több ak­tuális napirend megvitatása után a soron következő ta­nácsüléssel kapcsolatos kér­désekben döntött. A testületi ülés előkészítéseként a vég­Halmi munka csücstorgalom elöli A kongresszusi és felszaba­dulási munkaversenyben ki­lencmillió forintos többletfor­galom elérését vállalta a me­gyei élelmiszer-kiskereskedel­mi vállalat kilenc bolti egy­sége. Közülük is kiemelkedik a balassagyarmati 127. számú Rákóczi úti ABC. amely egye­dül négymillió forintnyi több­letforgalmat vállalt, továbbá az ugyancsak a palóc város­ban működő 141. számú Baj- csy-Zsilinszky úti üzlet, amely egymilliót vállalt. Salgótar- iánban a többletforgalmat te­kintve, az ÉVI Áruház áll az első helyen. Az ünnepek előtti csúcsfor­galom zavartalan lebonyolítá­sa érdekében az üzletek 540 óra társadalmi munkát is vál­laltak, így van ez most no­vember hetedike előtt is, amikor a bolti dolgozók az előre csomagolást, az áruren­dezést végzik még nyitás előtt társadalmi munkában. — Pedagógiai intézmények dolgozóinak jutalmazásá­ra került sor kedden a Furák Teréz Leánykollégi­umban, ahol Salgótarján mintegy hatvan pedagógusa kapott elismerést. A többi között kiosztottak hat veze­tő pedagógusi címet, ketten pedig, Kelemen József és Te- lekes Ilona, aranydiplomát vettek át. — Királylányok vándor- úton címmel tartott kedden két előadást az Állami Báb­színház Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban és az Ifjúság Üti Általános Iskolában. rehajtó bizottság tanácsren­delet-tervezetet vitatott meg a város címerének és zász­lójának alkotásáról, illetve használatáról. Ugyancsak előkészítették a tanács és szervei szervezeti és mű­ködési szabályzatáról szóló tanácsrendelet-tervezetet. 0 MERKUR jelenti Autósorszámok 1985. november 5-én Trabant Urn. Hy*. (Bp.) 999 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 193 Trabant Um. (Bp.) 596 Trabant Um. (Debr.) 564 Trabant Um. (Győr) 692 Trabant Combi (Bp.) 11 774 Trabant Combi (Győr) 6154 Wartburg Stand. (Bp.) 14 904 Wartburg. Stand, (Győr) 8165 Wartburg Spec. (Bp.) 23 68? Wartburg Spec. (Győr) 12 171 Wartb. Spec, tolót. (Bp.) 507-’ Wartburg Tourist (Bp.) 10 639 Wartburg Tourist (Győr) 3610 Skoda 105 S (Bp.) 10 10« Skoda 105 S (Debr.) 7377 Skoda 105 S (Győr) 7658 Skoda 120 L (Bp.) 18 9?: Skoda 120 L (Debr.) 11 002 Skoda 120 L (Győr) 13 646 Skoda 120 GLS (Bp.) 1250 Lada 1200 (Bp.) 39 935 Lada 120Ó (Debr.) 24 649 Lada 1200 (Győr) 13 716 Lada 1300 S (Bp.) 15 205 Lada 1300 S (Debr.) 11 578 Lada 1300 S (Győr) 505? Lada 1500 (Bp.) 14 073 Lada ir.00 (Debr.) 10 074 Lada 1500 (Győr) 4698 Lada Combi (Bp.) 6747 Lada Combi (Debr.) 3849 Moszkvics (Bp.) 13 764 Polski Fiat 126 P (Bp.) 24 974 Polski Fiat 126 P (Győr) 803-5 FSO (Polski Fiat) 1500 — 5002 Dácia (Bp.) 30 027 Dácia (Debr.) 19 030 Zasztava (Bp.) 9104 A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAM AJ Érvényben: 1905. november 6. Deviza vételi árf. 100 eladási Ft-bao Angol font 6921.21 6935,07 Ausztrál dollár 3220,71 3227,15 Belga frank 91,21 91.39 Dán korona 509,29 510.31 Finn márka 860.33 862.05 Francia frank 60-5.71 606,93 Hollandi forint 1637,33 1640.61 Japán yen (1000) 231.85 232.31 Kanadai dollár 3511-55 3-518,59 Kuvaiti dinár 16448.81 16481,75 Norvég korona 613.78 615,00 NSZX-márka 1846.98 18-50.68 Olasz líra (1000) 27,36 27.42 Osztrák schilling 262,70 263.22 Portugál escudo 30,02 30,08 Spanyol peseta 30.0.5 ?0.1: Svájci frank • 2243.99 2248 Svéd korona 614.17 615 Tr. és cl. rubel 2797,20 280 USA-doIlár 4817.86 4«? ECU (Közös P.) 4080,86 408 ^ Az államközi megállaoodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985. október 15-1 közlésnek megfelelően vannak ér­vényben. (MTI) ITÖGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága c§ a Nógrád Megvet Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZí ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóc* Imre tér 4. Telefon: 10-97; Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-5%. kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal* gótarián Palóc* Imrp tó» #. Telefon: 12-542. Telex • 229 109. Iránvítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Po«t.a Előfizethető: bármelv hírlap kézbesítő oostahiv^ta inál 3 hirlankézbe-íitőknél 9 Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizeté«) «'«táp­ellátási Irodánál (HFLIR) Budapest V., József nádor tér 1 1900 közvetlenöl, vagv postautalványon, valamint átu! alássa! a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra Elő fizetési díj egv hónapra: 13 forint, negvedévcet 12$ forint, egy évre: 516 forint. Előállitjai a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4. PLj 96. Felelő» vezetőt KELEMEN GABOR igazgató. HU ISSN 0133 155&.

Next

/
Thumbnails
Contents