Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

AZ M52MP NÖGRÁO MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGVtl TANÁCS UPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! } ' T"- V" • NÖGRÁD XLI. ÉVF., 262. SZÁM ÁRA: 2,20 FORINT 1985. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Utat mutat az emberiségnek Pöl Lénárd beszéde V ilágtörténelmi jelentőségű esemény évfordulóját ünne­peljük. Az elmúlt hatvannyolc esztendő cáfolhatatlanul bizonyította: a nagy októberi szocialista forradalom az emberiség fejlődésének új korszakát nyitotta meg. Az elnyomorító kizsákmányolás, az ebből eredő megalázó igaz­ságtalanság társadalmi alapjainak szétzúzásával, a szabad­ság és a társadalmi egyenlőség korábban ismeretlen foká­nak kivívásával, a proletariátus történelmi ügyének diadal­ra vitelével az egyetemes haladás és a szocializmus olyan messzire sugárzó távlatait teremtette meg. amelyek azóta is utat mutatnak a földkerekség valamennyi progresszív moz­galmának, a szebb, jobb és igazságosabb életért harcba in­dul ókna k. Az októberi győzelem óta eltelt csaknem hét évtizedben a szocializmus különféle ellenfelei hasztalan próbálták meg korszakos vívmányait elpusztítani, eszméit lejáratni, ered­ményeit kételyekkel övezni, s mindezzel a történelem me­netét visszafordítani. Ezek a törekvések kudarcot vallottak és kudarcra lesznek ítélve a jövőben is, hiszen a forrada­lom, az általa lehetségessé vált dinamikus szocialista fejlő­dés — a munkásemberek, a néptömegek valóságos érdekeit képviselve — oly hatalmas energiákat szabadított fel, oly roppant emberi, erkölcsi tartalékokat mozgósított, amelyek­kel szemben alul kellett — és kell — maradnia minden ha­lad ásellenes erőnek. A nagy októberi szocialista forradalom olyan fordulatot hozott a világ történelmében, amely meghatározta a világ- fejlődés fő irányát. Feltartóztathatatlan folyamat kezdetét jelentette: a kapitalizmus felváltását új szocialista társa­dalmi-gazdasági formációval. Napjainkban, amikor a béke fenyegetettsége, az atomhá­ború rettenete. az imperializmus szélsőséges körei által ki- kényszerített fegyverkezés, a nemzetközi feszültségek hul­lámmozgása aggodalommal, fokozódó nyugtalansággal tölti el földünk valamennyi felelősen gondolkodó emberét, ak­kor nagy nyoinatékkal kell emlékeztetnünk arra, hogy az októberi forradalom egyik legfontosabb vívmánya, mara­dandó érvényű dokumentuma a békéről hozott történelmi súlyú dekrétum volt. S, a Szovjetunió azóta is töretlenül, következtésen vállalja október örökségét, a béke állhatatos vedelmezését. A szüntelenül megújított tárgyalási készség, a bőséggel sorjázó fegyverkorlátozási javaslatok, bárkit meggyőzhetnek arról, hogy a szocializmusnak lényege a né­pek közötti béke akarása. Természetesen, a szocializmus fejlődése sem volt mentes az ellentmondásoktól, a megtorpanásoktól, a torzulásoktól. De közvetve az is a szocializmus erejét, történelmi szük­ségszerűségét bizonyítja, hogy eddigi — históriai léptékkel mérve még viszonylagosan rövid — útja során mindig ké­pes volt a korrekcióra, önmaga megújítására, a saját ere­dendő elveihez szabott továbbhaladásra. Folyvást csalat­kozniuk kellett tehát azoknak, akik úgy vélték, hogy a szo­cializmus felélte belső tartalékait, kimerítette lehetőségeit, akik azt hangoztatták, hogy'az átmeneti torzulásokkal el­veszejtette távlatait. A kitűzött nagy, történelmi célok meg­valósításához, természetesen hosszú fejlődési folyamatra van szükség, ezt szem elől téveszteni önáltatás volna. De annyit határozottan állíthatunk: a szocializmusnak van át­gondolt, stratégiai érvényű válasza, perspektívákat adó, mozgósító hatású programja az emberiség jelenlegi nagy kérdéseinek megoldására. Ezt bizonyítja a Szor^jetunió Kommunista Pártja újjá­szerkesztett programjának most közzétett tervezete is, amely $z. ország társadalmi-gazdasági fejlődésének meg­gyorsítása alapján előirányozza a szocializmus tervszerű és mindenoldalú tökéletesítését, a szovjet társadalom haladását a kommunizmus felé. Az előttünk álló nem csekély nehézségek leküzdésében, céljaink valóra váltásában mindenekelőtt a saját erőnkre kell támaszkodnunk, de közben éreznünk kell és érezzük is, hogy a szocialista országok közösségét összekötő sokoldalú politikai-gazdasági-kulturális és társadalmi kapcsolatok munkánkhoz nélkülözhetetlen, nagy értékű hozzájárulást je­lentenek. Ezek között a kapcsolatok között megkülönbözte­tett jelentősége van a Szovjeunióhoz fűződő viszonyunknak. Napjainkban nálunk — és a szocialista országok többsé­gében is — a gazdaság fejlesztésére, hatékonyságának nö­velésére, társadalmi céljaink valóra váltásának anyagi fel­tételeire összpontosul leginkább a figyelem. Egyik fő — most talán a legfőbb , — feladatunk a továbblépésünkhöz nelkülözhetetlen tudományos-műszaki haladás meggyorsítá­sa, a szocialista közösség országaiban rejlő óriási szellemi alkotó erő minél hatékonyabb kihasználása. Olyan korszak­ban élünk, amelyben minden erőforrás mozgósítására szük­ség van, de különösen fontos, hogy a legértékesebb, legru­galmasabb, legcsodálatosabb erőforrást: az emberi alkotó erőt, amelyet a tudás, a tapasztalat, az ismeret és a küzde­lemre való vállalkozás készsége csak megsokszorozhat, az eddiginél sokkal jobban kamatoztassuk. Éppen ennek érde­kében nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy szocialista fejlődésünk nem pusztán gazdasági kérdés. FÖ célkitűzé­sünk elérésében: a gazdasági-társadalmi haladás meggyor­sításában, az ország életének mindenoldalú fejlesztésében jelentékeny és nélkülözhetetlen szerepe van a szocialista demokrácia kiszélesítésének, az intézményeink jobb műkö­désének, a tágabb értelemben vett kultúra, a művelődés különböző területeinek, a művészeteknek. N ovember 7-e alkalmából a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a .Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magvar kommu­nisták és népünk egésze nevében tisztelettel köszöntöm a Szovjetunió Kommunista Pártját, a testvéri szovjet népet. Szívből kívánom, hogy töretlen lendülettel haladjanak to­vább a nagy októberi szocialista forradalom által megkez- dett úton. érjenek el újabb sikereket országuk építésében, az emberi értékek gyarapításában, a szocializmus és a bé­ke világméretű ügyének szolgálatában. (MTI) A BELSŐ OLDALAKON: Az ember nevében, az ember javára 3. oldal A munkásság helyzete Nógrádban 5. oldal Kemerovöi barátainknál 7. oldal Fél életemet feltettem a focira” 8. oldal Közelkép a képviselőről 11. oldal Ót a széncsatáig 13. oldal Ünnepségek november 7-e alkalmából Kitüntetések a Parlamentben — Koszorúzás Budapesten — Díszünnepség Salgótarjánban A nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulója al­kalmából szerdán reggel a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyes kül­sőségek között, katonai tisz­teletadással felvonták a Ma­gyar Népköztársaság állami zászlaját. A gellérthegyi felszabadu­lási emlékműnél ugyancsak katonai tiszteletadással von­ták fel a magyar nemzeti lo­bogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetéseket adományozott párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeti tisztségviselőknek, aktivisták­nak. a fizikai és a szellemi al­kotó munkában élenjáró dol­gozóknak, eredményes mun­kájuk elismeréseként. A kitüntettek egy csoportjá­nak Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja szerdán az Országház Kupolacsarno­kában nyújtotta át az érdem­rendeket. Az ünnepségen je­len volt Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai és Katona Imre, az Elnöki Ta­nács titkára. (A Nógrád me­gyei kitüntettek névsorát la­punk 2. oldalán közöljük.) A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorúzást ünnepséget ren­dezett Budapesten a felvonu­lási téren, a Lenin-emiékmű- nél. A szovjet és a magyar him­nusz elhangzása után a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János főtitkár és Né­meth Károly főtitkárhelyettes, a Politikai Bizottság tagjai helyeztek koszorút a szobor talapzatára. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának koszorúját Losonczi Pál és Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, a Miniszterta­nács koszorúját Lázár György, a kormány elnöke és Maróthy László miniszterelnök-helyet­tes. az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai helyezték el. A Szovjetunió budapesti nagykövetsége képviseletében Boris2 Sztukalin nagykövet. Ivan Aboimov követtanácsos és Vlagyimir Zotov ezredes, katonai és légügyi attasé ko­szorúzott. A társadalmi és tömegszer­vezetek képviseletében Pozs­gay Imre, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Ta­nácsának elnöke, Hámori Csa­ba, a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bi­zottsága első titkára. Varga László, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, lspá- novits Márton, a Magyar El­lenállók, Antifasiszták Szövet­ségének főtitkára és Apró Antal, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság elnöke koszorú- ZO'tt. A nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulója tiszteletére ünnepi díszt öl­töttek Nógrád megye telepü­lései is. Városban és kistele­pülésen egyaránt ünnepi gyű­léseken méltatták november 7-e jelentőségét. Balassagyar­maton a városi pártbizottság székházában volt a politikai ünnepség, Pásztón ugyancsak a városi pártbizottságon tar­tották a vonzáskörzet ünnepi eseményét. Bátonvterenvén a Bányász Művelődési Házban. Szécsényben a művelődési központ nagytermében, Rétsá- gon az Asztalos János Műve­lődési Központba^, rendeztek nagygyűlést. A megemlékezé­seket kulturális műsorok egé­szítették ki és megkoszorúz­ták a szovjet hősi. emlékmű­veket. Ünnepséget tartottak számos vállalatnál és intéz­ménynél is, a kányási bánya­üzemnél például a szerda reg­geli műszakváltáskor ötszáa dolgozó előtt méltatták a sors­fordító esemény jelentőségét. A nagy októberről kiállítások­kal is megemlékeztek, így a bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium iskolagalériájá­ban szovjet grafikusok alko­tásaiból nyílt tárlat. A Nógrád megyei pártbi­zottság szerdán délelőtt a salgótarjáni oktatási igazgató­ságon tartott ünnepi megem­lékezést, beszédet dr. Űjlaky István, az oktatási igazgató­ság Igazgatóhelyettese mon­dott. Kimagasló munkájuk el­ismeréseként számosán vettek át kitüntetést, elismerő okle­velet és jutalmat. A Magvar Népköztársaság Elnöki Taná­csa által adományozott kitün­tetéseket Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára és Dev- csics Miklós, a Nógrád Me­gyei Tanács elnöke adta át. A késő délutáni órákban a megyeszékhelyen is koszorú- zási ünnepséget rendeztek a Lenin-téren, a szovjet hősi emlékműnél. Az emlékezés koszorúit és virágait elhe­lyezték Nógrád megve és Sal­gótarján párt-, állami és tö­megszervezeti vezetői, a dol­gozók képviselői. (A salgótar­jáni díszünnepségről tudósí­tás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents