Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-30 / 281. szám
Magyar naiv művészei-1985 A Néprajzi Múzeum kiállítása . • «to . 4 . Boros Lajosné Endresz Teréz: Udvarunk. • A naiv festő saját élménye alapján ábrázolja a látott dolgok és az elképzelt jelenségek lényegét anélkül, hogy ismereteinek és lehetőségeinek határát felismerné. Ebben rejlik műveinek bája. A kifejezés ösztöne oly erős, hogy hozzá mer nyúlni a legelvontabb témákhoz is, mert csupán a benne élő képet látja. Ez a maivság adja meg azt a sajátos jelleget, amely megkülönbözteti az amatőr és a hivatásos művészektől egyaránt. A gyakran virtuózán egyszerű, bensőséges életintenzitást kifejező, tanulatlan naiv festők képei nemritkán a tanult festőknek is impulzusokat adnak a századelő óta, amikor a kubiz- tnus és a szürrealizmus vezető mesterei bámulattal adóztak főleg a francia „vámos” Rousseau varázslatos képeinek. Az ő művei éppúgy a természethez való visszatérést jelképezték, mint nagy névelődjének, J- J- Röusseau-nak az irodalmat és a közgondolkodást felforgató működése a rokokó idején. , A naiv művészek a tér mészetet azonban nem elveszett és újra visszavágyott Edénként látják, mint a túlcivilizált városi emberek, hanem megélt valóságuk, egyetlen lehetséges életterük gvanánt- Amit festenek, általában mindennapjaik, a falusi élet, a szokások évszázados kényszere és a kemény, újra meg újra ismétlődő munka, a harc a mindennapi kenyér megteremtéséért. Az emberekkel, a környezettel való természetes kapcsolat megóvja őket attól, hogy képeiket zavartalan idillé változtassák. Általában síkban kiterítve, aprólékos, kemény rajzzal, árnyalás nélkül, kevés, tiszta, harsány színnel, sok kis megfigyelés nyomán valósítják meg néha a szürrealizmus határán iáró látomásaikat.-A plaszticitás általában hiányzik, a helyes térérzékelés is. ettől válnak műveik lebegőkké és dekoratívokká. A század első évtizedében fellépő naiv művészek Európa-szerte ismertekké váltak. A két világháború között egész tiűvészeti központok alakultak Európában, főleg Jugoszláviában. Ábrázolásmódjuk bizonyos mértékben az akadémiákon tanult művészeket is befolyásolta. Hazánkban Bálint Jenő műkritikus figyelt fel elsőnek az első világháború idején Benedek Péter műveire. A két világháború közt működő néhány naiv művész, az algyői Süli András, Győri Elek öntudatlanul is a lassan halványuló népművészetből, a népi szokásokból merítettek. A fel- szabadulás után a galgamá- csai Vankóné Dudás Juli körül, szinte új központ szerveződött. Az ő egyedülálló képzelete és dekoratív érzéke a falusi élet hagyományos jeleneteit alakította át tündéri realizmussal, lineáris ábrázolásmóddal sohasem volt idillé. A Néprajzi Múzeum mostani reprezentatív kiállításán a legújabb naiv művészek alkotásait láthatjuk- A kalocsai Gubányi Imréné Greaksa Erzsébet harsány színezésű, kalocsai hímzésekre emlékeztető, dekoratív megoldású képein a parasztság életének szocialista átalakulása előtti szokásait jeleníti meg: a Há- romkirályokat, a Feltámadást. a halotti tort, a keresztelőket, a régi karácsonyokat. a kirakóvásárt, a m ézeskalácsosokat, a falusi kofákat, a lacikonyhákat. A paraszti élet munkáshétköznapjai ihletik meg általában a többnyire falusi környezetben élő művészeket: a favágás, a trágyaszállítás, a csutkamáglya, az aratás, a békéscsabai Hra- bovszky Ilona képén a toll- fosztás. az ember küszködése, az állatok és nagyon gyakran például a tél örömei: a disznótor összes kellékeivel. Az ember és a természet háborítatlan összetartozását ábrázolja a hajdúsági Uzonyi Imre, a patriarchális életforma ma már múltba tűnt emlékeivel- Stefanovics Elemér művei szűkszavú csendéletek. A kiállítás kiemelkedő darabjai közé tartozik Balázs János cigányfestő egyéni mitológiát adó csendélete Adám és Éva fejével. Hangulatban, kompozícióban és a tartalom magas színvonalú megoldásában figyelmet érdemelnek Borosné Endresz Teréz textilből és bőrből varrott képei: az Udvarunk, a Madonna és a pontos megfigyelésben bővelkedő A kisbor- jú születése. A kiállítás drámaian expresszív alkotásai a cigányfestők művei. Az ősi, a tudattalan rémületét vetítik vissza Dilinké Gábor képei régi mítoszok helyett újak kitalálásával: a Menekülés, az Esküvő napja és a látomásszerrű Tollas cigány. A szobrászok művei gyengébbek, mert a plasztikai megformálás hiányosságain nehezen válik úrrá a gondolat, mint Marosi Sándorné drámaian megrázó öreganyó című szobrán és Tőke Imre vándorcsaládot megjelenítő kisplasztikáján, A naiv festők alkotásain az élet és a mű elválaszthatatlan egységet alkot, félig álom, félig emlékezés. Ebben rejlik varázsuk. Brestyánszky Ilona Európai kulturális fórum „Az eszmecserék jók és hasznosak voltak" interjú a magyar szóvivővel A hét elején befejezte munkáját az európai kulturális fórum. A hathetes tanácskozásról a magyar küldöttség szóvivőjét, Drexler Gábort kérdeztük meg. — Hogyan gondol vissza a találkozóra? — Mi az európai kulturális fórumot . a helsinki folyamat fontos állomásának tekintjük. Fontosságát növeli az, hogy először vitatták meg önálló tanácskozás keretében az európai kultúra és a kulturális együttműködés kérdéseit. További érdekessége és sajátossága a budapesti fórumnak az volt, hogy nagy számban vettek részt munkájában az európai és az észak-amerikai kontinens vezető kulturális személyiségei is. Az ilyen típusú tanácskozásokon általában a kormányok képviselői vannak jelen, most viszont a hivatásos diplomaták és politikusok mellett szót kaptak a nemzetközi konferenciák légköréhez és szigorú rendjéhez kevésbé szokott művészek, írók, a 35 ország kulturális életének neves képviselői. Az eszmecserék jók és hasznosak voltak. Ez nem csupán a mi értékelésünk. A résztvevők többségének is ez volt a benyomása. Jó néhányan — szám szerint 22 ország képviselői — a záróülésen elhangzott beszédükben is hangot adtak ennek a véleményüknek. — Nem csupán eszmecsere folyt a fórumon, hanem sok javaslat is elhangzott. — Igen, majdhogynem úgy fogalmazhatnék, hogy több mint kellett volna. Mire gondolok? Amikor sokakkal együtt a konferencia sikeréről beszélünk, akkor arra gondolunk, hogy a csaknem 900 résztvevő delegátusnak mintegy kétharmada kulturális személyiség volt. A küldöttek a négy munkabizottságban — az előadó-, illetve a képzőművészetről, az irodalomról és végül a kulturális téren megvalósítható együttműködésről folyó vitákban — véleményt cserélhettek a közös szakterületről, megismerhették egymás gondjait, jlletve elképzeléseit. A gyakran kibontakozó vita ötleteket, javaslatokat ösztönzött. Több mint 200 hivatalos és egyéni javaslatot terjesztettek elő a tanácskozáson, közülük számos közös elgondolás volt. Hazánk például Finnországgal együtt javaslatot tett a kevésbé elterjedt nyelveket beszélő kis országok irodalmának szélesebb körű megismertetésére. A közös kezdeményezéshez csatlakoztak a skandináv államok küldöttségei is. Nagy figyelmet keltett Günther Grass világhírű nyugatnémet író indítványa, hogy budapesti székhellyel hozzanak létre egy európai kulturális alapítványt. — Van ennek realitása? — Nem elképzelhetetlen, sőt hasznos lenne egy ilyen alapítvány létrehozása — még akkor is, ha jól tudjuk, hogy annak finanszírozása, irányítása még nem tisztázott, és sok nehézséggel járna. Hasonló jó gondolat volt az összeurópai videotéka megteremtése is, egy olyan központ kialakítása, ahonnan videokazettákra felvett értékes színházi produkciókat lehetne kikölcsönözni oktatási és kutatási célokra. Ezek a javaslatok értékesek és megvalósíthatók. Voltak azonban olyan kezdeményezések is, amelyek politikai természetük miatt már nem sorolhatók ennyire egyértelműen a kulturális együttműködést, a népek közeledését elősegítő indítványok közé. Egyesek megkérdőjelezték az államok szerepét a kulturális cserekapcsolatokban, szélsőséges nézeteket vallottak az alkotói szabadság értelmezésében is. A kétszáznál több javaslatban tehát nehéz volt fellelni a közös nevezőt, márpedig a helsinki folyamat egyik rendkívül fontos alapelve, hogy csakis valamennyi résztvevő ország egyetértésével lehet közös határozatokat hozni. Ez az oka annak, hogy a rendkívül nagy aktivitást kifejtő semleges és el nem kötelezett országok csoportjának közreműködésével sem sikerült kiválogatni a számtalan javaslat közül azokat, amelyek valamennyi ország támogatására számíthatnak. Ez gyakori az ilyen típusú konferenciákon, bár mindig megpróbálkoznak egyfajta záróokmány, vagy -dokumentum megfogalmazásával. — Így tehát most elvesznek ezek a hasznos kezdeményezések? — Nem, ellenkezőleg. De egy szót még az n—n-ek — így nevezik gyűjtőnéven a semlegesek és az el nem kötelezettek csoportját — záródokumentum-tervezetéről: szerintünk ez jól foglalta össze az eszmecserék következtetéseit, és elfogadható módon határozta meg a kapcsolatok továbbfejlesztésének fő irányait és konkrét kereteit, A tanácskozáson eltérő társadalmi berendezkedésű, eltérő kulturális intézményrendszerrel és hagyományokkal rendelkező államok képviselői vettek részt, ebből fakadóan a napirenden szereplő kérdéseket is eltérő értékrend alapján közelítették meg. Ezek az ideológiai véleménykülönbségek azonban- nem képezhetik akadályát a kölcsönös érdekekre épülő együttműködésnek. A záró- dokumentum elmaradásának egyik fő oka az, hogy egyes vezető nyugati országok részéről nem volt meg a politikai készség ahhoz, hogy a mindenki által elfogadható javaslatokra és elgondolkodásokra építve keressék a megegyezést. A mi véleményünk az — így fogalmazott záróbeszédében a magyar küldöttség vezetője, Köpeczi Béla művelődési miniszter is —, hogy nem mehetnek feledésbe ezen értékes és hasznos javaslatok. Mi a magunk részéről törekedni fogunk arra, hogy két- és többoldalú kulturális kapcsolatainkban he-, lyet biztosítunk a bennük megfogalmazott konstruktív gondolatoknak. — Összegezve elmondhatom: Magyarország számára, nagy megtiszteltetés volt az, hogy 34 ország kormánya Budapestet bízta meg a kulturális fórum megrendezésének feladatával. Mi a magunk részéről igyekeztünk mindent megtenni a konferencia zavartalan lebonyolításáért, és azért is, hogy a hosszabb-rövidebb ideig hazánkban tartózkodó külföldiek megismerjenek bennünket, bepillantást nyerjenek életünkbe. Úgy érezzük, hogy ez sikerült, vendégeink —- elhangzott beszédeik tanúsága szerint — nagyon jól érezték magukat Budapesten és kellemes benyomásokkal utaztak haza. — Köszönöm az interjút. j Sz. Z. t. . ■ ■ Mondom aztán búcsúzóul a hajadon kollégáknak „na, lányok, aki kíváncsi a párjára, hogy ki lesz majd rövidesen, az most Andráskor, szombaton rázza meg jól a kaput és mondja hozzá a herencsényi versikét:” „Kapu kapu rázlak téged jó szent András kérlek szépen, Add meg nékem megálmodnom1, ki lesz az én kedves párom?” Elmondották velem még kétszer, de estére kelve, s hazatérve a herencsényi határból azzal fogadtak, hogy egész pap hiába próbálgatták — vagy ez, vagy az a sor meg rím „nem jött ki”. Akkor azonban már a kezemben volt az előbbinél is hitelesebb (?) szöveg,. amit Herencsénvben többen is elkántáltak külön kérésemre, mert Herencsény- ben a hagyományőrzők, s nem is csak a kórustagok, mások, a férfiak is — el tudják mondani a kapurázó versikét., ők azonban másként tudják. Étn meg azt nem tudom még, hogy hát. akkor a mindenképpen nagy tekintélyű Manga János mester (néprajzkutató, tudós ember volt, a Palócföld- kötet szerzője is ő) alakított-e finoman a kifejezéseken, ritmuson. vagy mondták így is, ahogy ő a könyvében leírta- jegyezte, s mondták talán máshogy is- Kerekebben, szókimondóbban. „Kapu. kapu rázlak téged, 6 igent András kérlek téged, add K g nékem álmodnyi, kivel ok hálányi?” totsAé Andrós-napi kapurázó Mit ne mondjak? Nekem az utóbbi valahogy jobban célba- találónak tűnik, s talán jobban is illik a kapurázás egyszerű, kissé bizony nyers aktusához- Az ember kaput rázó- gatva, miközben a kutyát i® csendesítené, nemigen tud ügyelni a pontos rímre sem, nemhogy a finomságokkal sokat törődne- Itt a türelmetlenség a döntő — ki lesz, akivel „hálnyi” jár majd az asz- szony, mert az is bizonyos — csak a lányo-k rázták a herencsényi kapukat, a fiúk nem. Miért vajon? Ehhez meg kellett keresni helyben Bartus JózSefnét Szandai Teréz né- német, a jó néhány herencsényi hagyományőrző közül ez egyiket (vannak jó mesélők többen is a pávakörben). Hogy milyen András-nap előtt kicsivel estefelé a szép fekvésű Herencsény, az a korai szűr kötetben is látható. Megkezdődik a buszok forgolódása, jönnek haza az emberek, asz- szonyok a munkából, ki honnan, s hogyan, de a boltba majd mindenki betér még. Elég csak a bolt előtt megállni és szóba elegyedni a mindig szívélyes he- rencsényi ékkel, s kiderül minden András-napi egykor volt dolog. Meg az is, ami ma náncs, jó régenFiatalasszony harminc alatt, kerekképű, gurulós. Nem is csodálkozik a kérdésen, rázott-e még kaput maga is? — Én már nem ráztam. — Család van-e? — Hogyne lenne! Két gyerek. — Hát a házasság? Sikerült? — Sikerült bizony, kapu nélkül.. • A hídnál negyvenes férfi, munkásruhában, táskával. — Nem, nem. Én már nem ráztam• De a fiúk nem is ... Inkább csak a lányok. — Feleség van-e? — Van hát, hogyne lenne . ■. A gyerekek is nagyok már. — Hát, az asszony rázta-e a kaput vajon? — Nem hinném. Az iskolaudvaron volt egy bál. a halápi cigánybanda játszott nálunk minden ilyen alkalommal■ Mas nővel táncoltam eleiben, de aztán mégis azt a lányt kísértem haza, aki máig a feleségem, s mondhatom jól tettem. Az András-napi dolgokról kérdezzék csak a Szandai Teri nénit. Ő mindent tud ezekről ma is, de nálunk többen is vannak... Majd elkísérem én magukat háztól hátig, hozzájuk. S, amint mondta, úgy is tett; jött velünk a sötétbe forduló estén végig a falun, ott aztán már az udvaron beajánlott a háziaknak, de Teréz nénérnre még mindig várni kellett. „Most jön majd a Drogunionból, ott dolgozik.de előtte felmegy még a másik házhoz, a bolt mellett, a nyu- lakat megetetni ■.. Kerékpárral van, jön mindjárt ■ A ház udvarán a gazda, Bartus József segédlettel javította a kinti lámpa világánál a csatornát, szó került erről, arról, Szandai Józsi bácsirói, felesége apjáról, aki nagyon nagy mesélő kedvű ember volt, míg élt. De aztán egyszer csúszós időben elesett a kerékpárral, jöttek a komplikációk és elvitték a vidám „masingeverest”- Az első háborúban géppuskás volt, utoljára egy húsvéton ettük együtt a jó száraz herencsényi kolbászt, s hozzá ittuk a saját piros borát. Akkor belekezdett egy történetbe, amit nem tudott befejezni a húsvéti fo- tografálás miatt. Mondta is, „na, majd ha több időnk lesz elmesélem, hogyan volt az az eset a harctéren ..." Mire újra Herencsénybe kerültem — nem volt, aki elmesélje. Van más, most Andráskor. Jött is hamarosan Teréz nénénk, két kendővel a fején, a felsőt mindjárt az udvaron lekapta, terelgetett aztán beljebb bennünket, ott bent, már a tűz mellett, lekerült szép kontybafont hajáról a másik, a vékonyabbik kendő is. „Le»'z farsangkor megint maskarás bál nálunk, arra jöjjenek el! Esküvőt is játszunk, én voltam legutóbb a nyoszolyólány leengedett hajjal, volt aki nem ismert meg egy darabig”. András-nap amúgy a palócföldön kizárólag a párválasztás köré fonódik a hiedelemvilág oldaláról nézve- Minden lány a párjára lenne kíváncsi a régiek szerint, s hogy miért éppen a mártírhalált halt Jézus követő apostol napján? Ennek már az ugyancsak András-napi gazdasági szokáshoz is köze lehet. Vagy mindkettőhöz. Mert a rég volt. vagy hát, nem is olyan régen volt paraszti világban erős hagvománva élt az egyházi év kezdetének, az ad- ventnek, ami András-nap után kezdődött az első vasárnapon- Innen indult, s jött még a szokásban a Luca-na- pi boszorkánvlesés, de utána már a karácsonyi ünnepkör következett, és farsangig csend volt aztán. Majd a húsvét hozott új virágot és reményt a szeretetre- A szerelem azon- 'ban éppen a téli hónapok idején keltette a legégetőbb kíváncsiságot: a párválasztás játékos misztériuma talán mégsem esett véletlenül a gazdasági mérleg megvonásának napjára, ami ugyancsak november végén, Andráskor volt. „Tavasszal a bolond is lehet pásztor. De majd ősszel szent Andráskor!. Az lesz a legény, aki számol”. A tarka marhát a hideg beálltával behajtották, de a fehér marha kint volt végig, Andrásig régen. — A fejünk alá éjjelre férfinadrágot kellett tenni és úgy aludtunk. Előtte este kellett az András-kaput rázni és a verset mondani. De csak András lakta ház kapuja jöhetett szóba. S. ha kevés volt az András a faluban — annak a kapuját szétrázták a lányok. Hogy mit álmodtunk? Azt hiszem, reggel arra emlékeztünk, amit, akit szerettünk volna •.. — így mesélte Teréz nénénk Herencsényben. Neki még a lánya is megrázta a kaput, szét is esett az öreg tákolmány. Ma. a vaskapuk idején, nem rázza senki- Pedig most bírná valameny- nyi. T, Pataki László NÓGRÁD - 1985. november 30« szombat 7
