Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-30 / 281. szám
Ősi karaván utak földj én A közelmúltban mutatták be Budapesten, a Váci utcai Fotógalériában a sajtó képviselőinek és az érdeklődőknek Korniss Péter ősi kara- vánutak földjén című fotóalbumát, amely Dél-Jement, a mai Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságot hozza számunkra „látótávolságba”. A Képzőművészeti Kiadó újabb albuma már kapható R könyvesboltokban. A keleti mesevilágot is fölidéző albumhoz Szurovy Géza világhírű olajkutató írt bevezetőt, ami rendkívül gazdag az Arab-félsziget délnyugáti részére vonatkozó, a történelmet, a természeti és a társadalmi viszonyokat taglaló információkban, s ezek nem „európai” szemléletű” csoportosításában. Hiszen igaz ugyan, hogy a lefényképezett ország fiatal, a terület történelme azonban évezredekre nyúlik vissza- Az ókorban többi között tömjén- és mirhaországként ismerték. Szurovy Géza emlékeztet rá, hogy a rómaiak az Arab-félszigetet három részre osztották, a Sinai-felszí getet illették Arabia Petraea (KövesArábia), a Föníciától, Szíriától délre lévő sivatagot Arábia Drserla (Arab Pusztaság), a déh csücsköt, a mai Éjszakás Dél-Jement Arabia Felix, * görögök Eudaemon Arabia (Boldog Arábia) névvel. Ez a táj is letűnt birodalmak nyomát őrzi. népek kavarogtak, keveredtek és váltogatták egymást, miként másutt is. Sokféle nép, különböző népcsoportok, hódítások és meghódolások történetét kellene áttekinteni ahhoz, hogy az évezredek története a maga teljes valóságában táruljon föl. Szy- rovy Géza ezt nagyon tömören meg is teszi. Emeljünk most ki csak egyetlen korszakot a történetből, amely a Biblia közvetítésével az európai műveltségnek is szerves része. Az i- e. XIII. század tájékán változatos népesség lakta a félsziget csücskét, köztük zsidók, arámiak, észak-arabok és mások, s különböző népcsoportok alakultak ki, így a szábeusok, akiknek állama, a legendás Sába jött létre először a mai Észak- Jemenben. Ennek csodás gazdagságáról a Biblia és később a korán is megemlékezik- Többen úgy vélik, hogy ez volt a mesés Ofir, mások szerint ez Szomália. Kétségtelen azonban, hogy a szábeusok Szomáliát és Etiópiát (Abesszíniát) is meghódították, utóbbi korai történetét A királyok dicsőségének könyve őrizte meg. E mű Sába királynőjét, és fiát, I. Meneliket az abesszin uralkodócsalád alapítójaként tiszteli. (Lásd még a Juda Oroszlánja hajdani címet.) Sába királynőjéről a Bibliában a Királyok 1. könyve emlékezik meg. Eszerint, a királynő, akinek arab neve Bilkisz az i. e- X- században híres látogatást tett Jeruzsálemben, Bölcs Salamon királynál. Ez a fényes külsőségek közepette lezajlott legendás vendégeskedés a Biblia közvetítésével és annak ihletésére az európai művészetek történetében igen sok remekmű születését eredményezte. Évezredeket átlépve kezdjük meg Korniss Péter művészi értékekben gazdag fotóalbumának lapozgatását. Az album 80 színes kép- oldala már-már egy ragyogó Csontváry-album hangulatát idézi. Hogy csak utalásként említsünk néhány felvételt, Az Adeni-öböl, A Crater piacterén, a Táj az északi hegyvidéken, a Beduin tevekaraván al'Kaur sziklái között, a Kecskenyájat terelő beduinok, A mukallai utcán, a Tevekaraván Had- ramaut homokdomjai között, A város szilin megművelt földek Csontváry festményeinek tündöklő varázsát közvetítik. Nemcsak bizonyos tematikai hasonlóság, Kelet egzotikus tájai hasonlósága folytán, hanem elsősorban az élmény intenzitását érvényesülni engedő művészi érzékenység miatt. Korniss Péter nem egyszerűen fényképez, hanem művészi alkotást hoz létre. „A fényképezőgép számára látszólag csak a jelen idő adatik meg —, amikor és ahol a fényképész jelen van- A fényképezőgép azonban különösen érzékeny a múltra, pontosabban: a régi vagy eltűnőben levő mindig hangsúlyos lesz a fényképen. Dél- Jemenben kikerülhetetlen a múlt! A több évszázados visszavetett«ég s az idegen uralmak nyomai nem tüntethetők el másfél évtizedes függetlenség alatt. A múlt azonban nemcsak terheket jelent — ősi hagyományokat, gazdag kultúrát is” — olvashatók a sorok a fotóalbum utolsó oldalán- Hogy mennyire így van —, egyébként nemcsak Dél-Jemenre érvényesen —, arra a legjobb bizonyíték maga az album. Egyetlen ország, egyetlen nép jelene sem érthető meg múltjának ismerete nélkül, történelmi, művészeti emlékeinek mellőzésével. Sibám, a vályog „felhőkarcolók” városa, a beduin lány portréja, az oázisok, mecsetek, datolyapálmák, a színes v is eletek, a homoksivatagok, az északi hegyvidék gránit- és palaképződményei, « tengerparti életképek, a művészi faragásé ablakrácsok mesevilága, az ősi síremlékek és a mai hanglemezbolt, az adeni történeti múzeum gyűjteményének remekei, amelyek különböző kultúrák hatását őrzik, mind megannyi adalékot jelentenek „Boldog Arábia” távolról aem idilli jelenéhez is. Kevés európainak volt lehetősége arra, hogy ezt a fiatal országot beutazza és lefényképezze, hisaen az or szágban meglehetősen sok „Fényképezni tilos” tábla van, ezért Korniss Péter albuma a nemzetközi könyvpiacon is ritkaságnak számíthat (Képzőművészeti Kiadó, 1985.) T. E. I rodalmi hetilapnál dolgozom, de talán elhiszi nekem az is, aki az enyémnél fontosabb és hasznosabb munkahelyen szolgái, hogy nem a munka- védelem beszél belőlem, ha állítom: az irodalom sem fontosság nélkül való, az irodalom sem haszontalan. Elősorolni irodalompártolásom érveit megpróbáltam már néhányszor: írni nem is az irodalom fontosságáról akarok most, hanem fontosságának látványos csökkenéséről. A nyugati világ sajtója tele van az emiatti panaszokkal. És most már a hazai sajtó is. A Filmvilág című folyóiratban Szilágyi Ákos a magyar kultúra rohamos „irodalomtalanodásáról” beszél: az IGE helyett a KÉP uralomra jutásáról. Az Élet és irodalom című hetilap, melynek szerkesztőségében dolgozom, Mezei András költő beszélgetését közölte Dorogi Zsigmonddal, a rádió irodalmi szerkesztőjével: rá-rálicitál- nak egymásra abban a panaszban, hogy nemcsak az életmódbeli változások szoktatnak el bennünket az írott szó olvasásától, nemcsak a képernyő vált nagy riválisává a könyvnek, hanem mintha az új magyar irodalom képviselői is elhatározták volna: visszacsábítás helyett elriasztják a lehetséges olvasót. Minthogy e tárgyszerű vagy borongós panaszokat tények támasztják alá mindenekelőtt könyvpéldányszám-csökkenési és olvasásstatisztikai adatok, eszem ágában sincs cáfolatra vállalkozni. Sőt a mai panaszokat azzal is megtoldom, hogy nem is olyan maiak már. A kritika a hetvenes évek eleje, tehát csaknem tizenöt év óta adja jelzéseit arról a folyamatról, amit Szilágyi Ákos a Filmvilágban „irodalomtalanodásnak” nevez, bizonyságul egy levélből idézek. Németh László írta, már a folyamat kezdetén. Idevonatkozó passzusa így hangzik: „Aki a magyar irodalom s a magyar közönség viszonyát szemlélte, bizakodó kedvét 1960 táján még nem kellett elveszítenie...: a kiéhezett s a szocialista iskoláztatás jóvoltából alaposan felduzzadt olvasóközönség ... meglepő példányszámokban kicsattanó szerelemmel áradt viszontlátott s újonnan felfedezett írói felé. Bízni lehetett benne, hogy közönség s irodalom frigye a közgondolkodást is felfrissíti, s értelmiségivé vált társadalmunk eztán másképp áll hozzá történelemadta feladataihoz. Ez a remény azóta elszo- morítóan megcsappant. Az anyagi javak megszerzésének lehetősége — az, amit autóvallásnak lehetne nevezni —, a külföldi utak drága kóstolói: új célokat ínak az ember leikébe; írók és olvasók közé egy nyugati jellegű szórakoztatóipar nyomult, élén a hipnotikus hatású televízióval, mely kegyetlenség és érzékiség, bűnügyek és dalfesztiválok ingereivel hódítja el a potenciális olvasókat, míg a magára adó kisebbség sznobizmusa a nyugati irodalom divatos neveiben találja meg külföldimádatának táplálékát.” Eddig Németh László, akit nemcsak azért idéztem persze, hogy a diagnóziskészítés tizenöt éves múltját bizonyítsam vele, hanem azért is, hogy előadjam egy szerény gyanúmat. Megfigyelhették, ő „autóvallást” emlegetett, „hipnotikus hatású televíziót”, meg nyugatimádatot, én meg azt gyanítom, hogy bűnbakká senki és semmi sem tehető, mert nem bűnesetről van szó, hanem a kulturális szerepkörök történelmileg elkerülhetetlen átrendeződéséről. Üj szereposztásról. Amelyben az eddig abszolút főszereplő, az irodalom. ú| szereplőtársakat kapott. Az irodalom a régi szereposztásban a nagy helyettesítő szerepét játszotta nálunk. Illyés Gyulával szólva az irodalomnak kellett még a vízügyi hivatal szerepkörét is betöltenie. Zrínyi Miklóstól Balassi Bálinton, a testőrírókon, Csokonain, Petőfin, Adyn át József Attiláig az íróktól várt eligazítást a magyarság: politikai ügyekben, társadalomismeretben, gazdálkodásban, jogban, erkölcsi, érzelmi - és ízléskultúrában, még viselkedésben is, még az életvitel gyakorlati dolgaiban is. Tőle várta és tőle kapta a mintát. Mert csak elvétve akadtak nagyformátumú politikusaink, nem volt magyar szociológia (vagy nem nyert nagykorúságot), nem volt magyar gazdaságtudomány, nem volt magvar filozófia és lélektan, nem működtek magyar erkölcsprédikátorok. Illetve volt mindez, a magyar irodalom jóvoltából, a helyzet kénv- szere jegyében. És hol tartunk most? Ott, hogy már azokban az irodalomreményű hatvanas években — amikor csakugyan országos érdeklődést váltott ki egy-egy új magyar regény, és versimádók sora kígyózott a könyvheti sátor előtt, ha alatta egy-egy ismert. szeretett költő dedikált — megkezdte nagykorúsodását mindaz, amit addig az irodalomnak kellett pótolnia. És mostanra nagykorúvá is vált. Lett magyar politológia, lett gazdaságtudomány (olyannyira, hogy nemcsak művelőitől, hanem népszerűsítőitől is hangos a sajtó, a rádió, a televízió), lett magyar szociológia és filozófia (olyannyira, hogy a nemzetközi szakma budapesti iskoláról beszél), és lett magyar lélektan (olyannyira, hogy képviselői naponta magyarázzák írásban, szóban, képben lelki zavaraink okait, s adnak tanácsot: hogyan legyünk türelmes házastársak, vagy miként alkalmazkodjunk ebadta lelki rezdüléseihez). Mi tehát nemcsak irodalmat olvasunk-hallgatunk-nézünk most már, hanem a politológiát is. gazdaságtudományt is, szociológiát meg filozófiát is és figyelünk a lélek tudósaira: mit kezdjünk szorongásainkkal, hidegülő vagy féltékenyen ragaszkodó élettársunkkal, neveletlen utódainkkal. Az kétségtelen — mint írtam már —, hogy az irodalom háttérbe szorult emiatt. De egyrészt a folyamatnak az elején-közepén tartunk, a véglegesebb arányok még ezután ala- kulnaí ki, az irodalom még ezután veszi tudomásul, hogy egyenrangú partnerei támadtak, a közösség pedig ezután érzékeli majd, mit veszít, ha az irodalomtól túlságosan elpártol. Másrészt szóból ért az ember ezután is. És a szó nemcsak olvasható lehet, hanem hallható és látható is. A rádió vagy a televízió éppúgy lehet a tájékoztató-eligazító jó szavak sugárzója, mint az írott szavak gyűjteménye, a könyv. Nem beszélve arról, hogy ami rádióban-televízióban elhangzik, eredetileg azt is leírták valakik. Még a képi hatásokkal dolgozó produkcióknak többsége mögött is írott szava*, forgatókönyvi munka áll. A nélkül, hogy a tájékoztató-eligazító jő szavak mestereihez (vagy netán a maradandó értéket teremtő írókhoz) tolnám fel magam, a tárgyhoz tartozóan bekell vallanom: ez a szöveg eredetileg a rádióban hangzott el. De kezemben papírt t-••♦-natn ott is, azon pedig leírva állt renden, utolsó szóig. Farag - ' s 5A... ■■■ ■■■..-♦.■BT Százötven éve született MÁRK TWAIN ton áskodott a neim valami rokonszenves déli hadseregben, aztán aranyásónak ment, hanem hát kincs helyett ott is csak kincset érő tapasztalatokra tett 6zert. Már írogatott, de azért évekre „kikötött” a hajózásnál, úgvamnyira, hogy amikor végképp íróvá lett, ezt a biztonságos hajózást ígérő „kettes vízBzintet” választotta írói álnevéül. így lett Mark Twain; nevében a Mark nem Márkus — tehát nem keresztnév —, hanem a „szint” szó megfelelője. írói szintje nemcsak biztonságos volt, hanem máig is; fönnmaradó. A féktelen fantázia és páratlan költőiség óriása, Poe után és a polgári demokratizmus első modem, expresszionista költője, Whitman mellett ő a világirodalmi rangú amerikai irodalom megteremtője s napjainkig élő mestere. Legjobb müveiben a gyerekek, kiskamaszok szemével nézi az alakuló, kapitalizálódó amerikai világot; ro- konszenwel azokat, akiknek természetes igazságérzésük, sőt — Kettes szint!.— kiáltotta a matróz, kezében a mérőónnal, s Clemens, a révkalauz bólintott. Tovább vezette a hajót a hatalmas folyamon a kikötő felé, ami korántsem volt egyszerű, mert á Mississippi néhol sok kilométerre terűit szét, itt-ott épp ezért zá- tenroaú je vált- A „kettes vízszint” még lehetővé tette a nyugodt navigálást — a másé fél száz év előtti fiatal gőzhajók nem. merültek ilyen mélyre, csaknem négy méterre. A pilóta (kalauz? kormányos?) fiatal ember volt, ámde máris nagy tapasztalatokkal. Gyermekkorában nyomdászinaskánt kezdte, később egy kieséit közösségi hajlamuk érvényesül, a gyerekeket éppúgy, mint a négereket vagy más szegényembereket; mind növekvő ellenszenvvel a begyöpösödötte- k«t vagy ügyeskedőket, s a kettő határán lavírozó képmutatókat, akikről kegyetlenebből tán még nagy francia elődje. Voltaire sem frt- Akinek egyházéi leneseegét, észfilozófiáját. emberségét, forra- dalmiságát viszi tovább, s alkalmazza a bonyolult, forrongó amerikai viszonyokra, amelyeknek később sem támadt igazabb kritikusa. E kritika sosem elvont, moralizáló, ideologikus, hanem életteli és (különösen eleinte) korántsem keserű, hanem optimizmus és őszinte, nyílt életöröm hatja át, amely a fiatalok sajátja, s amellyel együtt jár minden áls-ág, hazugság, érzelmesség megvetése — meg a tettvágy, akár kalandos tettek vágya is. Kell-e külön ideírni, hogy a Tom Sawyerről és Huckleberry Finnről van szó, a halhatatlan ikerregényről, amely egyszerre vadromantikus kaland és szinte naturalisztikus ragaszkodás a tárgyi-társadalmi jelenségvilághoz és a lélektanhoz, egyszóval a valósághoz- És e kettő: valóság és fantázia kettősségéből születik meg a regénypár, azon kevés világirodalmi remek egyike, amelyet minden osztály, korosztály, minden művedtségi szintű olvasó egyaránt élvez, a kisdiáktól a legigényesebb „vájtfülű” értelmiségi olvasóig! A két kezünkön meg tudjuk számolni a modern világ- irodalom ilyen remekeit. Századunkban tán Brecht, Greene és Hasek sorolható ide. Vagy a Forró mezők Móricz Zsig- mondja. És még nem is esett gaó Mark Twain pératiac, 4a kv rántsem pártatlan humoráról, amely megint haladó világnézetének szolgálatában áll. Igen. • nevetségesség öl — és ő igyekezett letaglózni a korlátoltságot éppúgy, mint a hatalmaskodást, a pénzrabszolgaságot éppúgy, mint a valódi rabszoígatartást, a sznobizmust éppúgv, mint a babona- ságot. A lóvá tett város kacagtató panoptikumának pénzéhes. sunyi kárvallottjai ugyanúgy megkapják a magukét, mint az áldemokrácia erőszakos törtetői, vagy a kegyeskedés képmutatói, a fajüldözők vágj' az áltudósok. Idővel a melegszívű gyermekbarát, a nagy humorista és szatirikus fró mind keserűbbé válik. Égj' korszerű szedőgép-konstrukcióba fekteti népszerű írásaival keresett egész vagyonát, ám belebukik. Túl a hatvanon fárasztó feiolva- íókörutakkal kell adósságát törlesztgetnie- Családi tragédiák is keserítik. De talán leginkább az, hogy demokratikus fejlődés helyett az imperializmus kibontakozásának lesz a tanúja. Legkedvesebb, de a szó legszorosabb értelmében „halálosan” komoly könyvében az egyéni példa és áldozatvállalás legnagyobb nőalakjához fordul, a népiség. nemzetiség és polgárosodás őshősnőjéhez: az orléans-i szűz- höz, Jeanne d’Archoz. Az ő életrajzát írja egy tőle idegenül áhítatos, ha nem is szenteskedő stílusban- Ezzel búcsúzik a szépirodalomtólSzázötven éve született, nem egészen hetvenöt esztendőt élt, tehát pár hónapja volt halálának hetven ötödik évfordulója i*. KrMd Nagy Isin* PÓSFA1 PÉTER: Plakát betűk szavak mondatok mindent tudok hallgatok hosszú út a végtelen körbe jár az értelem nappalok is éjszakák félig müveit iskolák féltenek és hajtanak letépik az arcomat LÖR1NCZY ISTVÁN: Egri emlék télen tél harapott az Ég húsába a madarak alatt megfagytak az ágak a park fái kék zúzmarái intek s egy kiskocsma előtt kétezer éve várlak SZEMENDREY 1ST' Puskin LÖVÉS UTÁNI CSÖND DÖRREN... MAJD ELÜL A ZAJ: AZ ÁRNYAK VÖLGYÉBEN KÚSZIK A SÖTÉT. A FÉNYRAVATAL. Írott szó
