Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-02 / 258. szám
A napokban adták át új díszburkolattal és Magas házak sora a középkori útvonalon kandeláberekkel ékesítve a Belváros híres iizletutcáját Á Váci utcán... Budapest belvárosának leghíresebb üzletutcája szebb mint valaha: új, színes dísz- burkolat borítja a Váci utca sétálószakaszát a Vörösmarty tértől a Párizsi utcáig. A házak magasságához mérten szűk útvonal a régi középkori alaprajzot követi. Bár az épületek, az idők folyamán kicserélődtek, azért a múltat megörökítő városképekről és Pest, történeti leírásaiból tudjuk, hogy 1789-ig itt állt a Váci kapu; a 9. számú házban a Hét választófejedelemhez címzett vendéglő, és a szállodában Liszt Ferenc is hangversenyezett; a 19. szám alatt pedig Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály lakott élete végén. Ma egész sorát találjuk a divatboltok, szaküzletek, bemutatótermek, kereskédelmi, idegenforgalmi képviseletek elegáns együttesének. A gazdag kirakatok elvonják a figyelmet a szép homlokzatú épületekről, pedig ha keskeny is az utca. azért érdemes egy pillantást felfelé is vetni... A csatorna és elektromos lejárókat korhű A Kristóf téren a múlt század végéről szár- stílusban készült fedőkkel látták el mazó halászlányos kút gyönyörködteti az arraj árókat Barátok itt és ott Csak térben távol A barátoknak nincs papírjuk arról, hogy ők barátok. S nem vezetnek jegyzőkönyvet a barátság ápolásának al. kalmairól. Az érzelmeké a főszerep. Teljesen helyénvaló tehát, hogy a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagjai sem tagkönyvvel, és külsőségekkel demonstrálják, hogy ők fontosnak érzik a két nép barátságát. Balassagyarmaton hét tagcsoportja működik az MSZBT-nek. A kábelgyár, a fémipari vállalat, a Budapesti Finomkötöttárugyár helyi gyáregysége, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság dolgozói, a Balassi és a Szántó Gimnázium tanulói mondhatják el magukról, hogy a baráti társaság tagjai. És vannak vállalatok a városban, amelyek sokat tesznek a magyar—szovjet barátságért, s évek óta kérik a felvételüket. Ám, mivel nem a lista gyarapítása a cél, fontos tudni, hogy egy-egy kollektívának valóban az MSZBT-ben van-e a helye, vagy csak; néhány aktivista akaratáról van szó. A Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyára 1977- től tekintheti magát a társaság tagcsoportjának. — Az első években nagy terveket készítettünk, amit aztán rendre nem tudtunk teljesíteni, vagy csak nagy nehézségek árán. Aztán rájöttünk, hogy nincs is erre szükség, nem ezen múlik. Mindig bekapcsolódunk az MSZBT országos elnöksége által kezdeményezett programokba, részt veszünk a „Ki tud többet a Szovjetunióról?”. a „Kell a jó könyv!” akcióban, és ezen kívül gondot fordítunk a helyi és ránk jellemző barátsági munka folyamatosságára — magyarázza Szász József, ügyvezető elnök munkahelyén. — Mitől sajátos a kábelgyári baráti munka? — Nagyon jó kapcsolatunk van az egyik szovjet alakulat katonáival, rendszeresek a találkozásaink, együtt ünnepelünk meg bizonyos évfordulókat, sportprogramokat szervezünk, közös vetélkedőket. De dolgozni is szoktunk együtt: néhány éve részt vet. tek a gyár rekonstrukciójában, és gyakran eljönnek a kommunista szombatok alkalmával, De vannak szovjetunióbeli barátaink is. Élő a kapcsolat Dricsik Vitalij Nyi- kolajeviccsel, ő egy ternopoli mérnök, akinek az édesapja hősi halált halt a város felszabadításánál. Április 4. alkalmából már harmadszor járt itt. Akkor például értelmiségitalálkozót is szerveztünk. Mérnök ember, így bőségesen volt témája a gyár. ban dolgozó műszaki értelmiségiekkel. Valóban baráti találkozó volt, hat-hét résztvevővel. Nem kell az ilyesmit „túlhajtani”, ha tömeget mozgósítunk. értelmét veszti az egész. Az jött el, akit igazán érdekelt a dolog. A Blá- thy Ottó brigád például Lju- bimov Vaszilij Mitrofánovics- csal levelezik. Az ő csanata szabadította fel a várost, díszpolgárunk. Ha a kábelgyárból valaki Leningrádban jár, mindig felkeresi. Én is jártam nála — lelkesedik a Szovjetunióban tanult ügvve. zető elnök. Szász József ugyanis a harkovi műszaki egyetem villamos szigetelés és kábeltechnika szakán szerzett diplomát. Így magától értetődik, hogy tökélesen birtokában van az orosz nyelvnek, a vállalati központ is gyakran kéri segítségét, ha szovjet partnerekkel tárgyalnak. — Mit gondol, hányán jártak már a Szovjetunióban a gyárból? — Ezt csak elképzelni lehet. Gondolom, úgy ötvenen- hatvanan az ötszáznál több dolgozóból. Mindig találni kábelgyári dolgozót a Barátság vonatokon... — Bár kétségkívül az érzelmi viszony határozza meg a barátságot, mégis csak szervezett formája van. A kábelgyárban mennyien aktivizálhatók, ha a magyar—szovjet barátság ápolásáról van szó? — Természetesen nem min.- denki egyformán tettre kész.' A szocialista brigádok tesznek a legtöbbet. A már említett Bláthy Ottó brigád mellett állandó levelezőviszonyban vannak szovjet barátainkkal a Farkas Bertalan, a Március 21. brigád tagjai: egyébként is lehet mindenben számítani rájuk. De ez elmondható a szakszervezet aktivistáiról, a párttagokról is. Tudja, nem szeleteljük a dolgokat. A tagcsoport vezetőségének tagja például a gyár függetlenített népművelője, Papp Ta- másné. Magától értetődik, hogy amikor kulturális feladatokról van szó, annak szervezését magára vállalja, s mert tagja a közművelődési bizottságnak is, az a testület is érdekelt a jó munkában. Természetes, hogy azok számára a legélménytelibb a barátság, akiknek módjukban volt hosszabb időt tölteni a Szovjetunióban, akiket emlékek motiválnak. De úgy tűnik, a kábelgyáriak közül nemcsak nekik vannak barátaik ott. T. E. í „Mecsek" lakókocsi Négyszemélyes utánfutó lakókocsi sorozatgyártását kezdte meg pécsi üzemében a Pannonautó Vállalat. A „Mecsek—280”-nak nevezett, új guruló kempingházikó a La- da-futómű és -fékrendszer kivételével alvázától a felépítményig és a beépített bútorokig a vállalat saját tervei alapján, hazai anyagokból és saját kivitelben készül. A szerkezetét és bútorzatát olcsó alapanyagokból, mégis a komfortigények legmesszebbmenőbb kielégítésének igényével tervezték meg. A viszonylag olcsó árához képest, nagy belső terű, kényelmes lakókocsiból a piackutatás szerint, pillanatnyilag ezerre van kereslet, s a me- csekaijai vállalat évente háromszázat képes összeszerelni. A „Mecsek—280"-as gördülő kempingházban beépített szekrény, főzőasztal és mosogató, lábpumpával feltölthető víztartály, kétszemélyes fekhellyé átalakítható étkezőasztal és pad, valamint egy külön ágy és kívánságra föléje szerelhető negyedik fekhely szolgálja lakóinak kényelmét. Helyet hagytak benne a szabványméretű hűtőszekrénynek, s megoldották a kocsi kétszázhúsz voltos villamos hálózatra történő csatlakoztatását is. Az új magyar gyártmányú lakókocsit az Autóker forgalmazza. (MTI) j ÚT ÖNJÁRÓ Ki lehet kiszolgáltatott? A sors és a véletlen ügy hozta, hogy mostanában felkerestem néhány szervizt. Azt hiszem, így kell mondani- nevezni azokat a helyeket, ahol valamit javítanak, készítenék. építenek. Azt, hogy a szervizcápa a legcsekélyebb vízben is meg tud élni — csak most tanultam meg. Ezek a szter vizek nem is igazi szervizek. Nagyképűség és „korszerűség” keveredik az elnevezésben az ő esetükben, hiszen miről van szó? Arról, hogy néhány munkát kell elvégezni néhány kerékpárvázon, kerékpáron ilyesmi. Régen ezt úgy nevezték, hogy X.-nek a kiöregedett versenyzőnek műhelye van a kerületben, az ilyen-olyan téren, utcában és akkor azt mindenki tudta: a műhelyben javítanak. A szerviz valami más kategória. Eleve többet mutat magáról, mint amennyit ér valójában. Itt van R. úr a József utcában, (vagy nem a József utcában a sajtóper elkerülése végett). Azt mondja rá érdeklődésemre egy igazi mestter az Almássy té- téren, hogy ... „Uram, azzal vigyázni kell, de én is oda küldöm, mert nekem sem időm, sem alkatrészem arra, ami magának kell... Az egy cápa. Az magát megeszi, de azért menjen.” R. úr valamikor valóban versenyző volt. Igaz, nem az országúton és nem is a betonteknőiben, egyszerűen versenyző volt és kész. Senki ■em tudja, milyen sportágban, de a bemattult álezüst kelyheit, serlegeit, odvasodó, poros babérkoszorúit, a szí- nevesztett nemzeti szalagokkal, mindenki megcsodálhatja, aki felkeresi nagy szoron- gatottságában a nem József utcai műhelyében (szervizében). A kiszolgáltatottságot a hiányok, burjánoztatják mindenfelé, ezért az ember jól teszi, ha nem sokat válogat. Csak fölösleges időtöltés lenne ugyanis. Fel a fapofát és gyerünk befelé! R. úr két segédjével dolgozik, mindenfélét árul. olyasmit is, amihez nem lenne joga (engedélye), például mindenféle sport- ruházati himi-humit, de ez csak amolyan mellékes jövedelem. Mert miből áll a lényeg? R. úr „rendelése” a sztervizben így zajlik. — Na, kérem! Tessék ide tenni középre, majd kita- masztjuk Jenő! Hozd ide a széket. Ügy. Miről lenne szó kérem? Teljes felújítást, ugyebár? Jenő írjad, amit diktálok! Kerékcsere, vagy ha nem. hát küllöcsere mindkét keréken, lánccsere, ez valami ősrégi holmi rajta, ezzel nem lehet... A sárhányókat újra kell fényeztetni, de legjobb lesz, ha kicseréljük őket... Van itt egy pár finom osztrák. Minek ezt folytatni? Elég ha R. úr folytatja a vevőre erőszakolt biztonsággal, amiben van valami abból az elegyből, amit így nevezitek régebben: linkség. Esetleg még valami íz a sznobságból is. Mert lehetséges mindenféle sznobság, nem csak irodalmi, művészeti. Mi az, hogy az ember nem veszi figyelembe, amit a Mester megállapított? Mi az, hogy neki nem kell egy új finom osztrák? Hát, mintek jön be ide az ilyen? Akinek nincs arra pénze hogy ... Szóval a végeredmény, hogy R. úr teljes valószínűséggel jól járt újra. És mindennek még örülhet is a jólélek, aki betéved a szervizbe. Hogy egyáltalán van valaki, aki veszi a fáradságot és komolyan megvágja. És van még a régi mesterségbeli becsületesség is, igaz, hogy már csak mutatóban, „mi vagyunk az utolsó bölények ...” mondják egy másik cégnél (szerviznél), ahol még építenek is vázakat. G. úr torzonborz figurája úgy jtelenik meg a környék gyerekei és fiatalabb felnőttjei (kerékpáros-nemzedékek!) álmában, mint a jóságos Tél-: apó, aki szépen beszél, örökké nyugodt, minden rossz bringát elvállal és mindet meg is, reparálja rövid határidőre. G. úrnál az sem lenne csoda, ha a vevőknek nyalókát osztogatna, vagy vattacukrot. G. úr maga a csoda. De éppen ezért kiszolgáltatott maga is. Hivatásának áldozata — mai szemmel egyszerűen őrült. Aki megtartja a szavát és nem mondja, ki tudja hányadszor, a megrendelőnek, hogy „nézzen be a jövő héten ..." Kabarészisztéma. G. úrék is ketten vannak. Kint működnek a külső területen, nincs fényes szervizük és palotájuk Budán (lásd Seres Rezső nótája), sőt, nem is lesz, ha így folytatják. G. úr valamikor stéheres volt, az az ember, aki nagy bőrruhában, kitömötten ült peckesen a körbepöfögő, de amúgy meg időnként kilenc- vennel száguldó felvezető motoron és mögötte ott pörgetett a kerékpáros menő a légritka térben, légellenállás nélkül hihetetlen tempót tartva és távot teljesítve. G. úr ott tanult meg valamit, amit így fejez ki szavakkal is: „széretem a bringásokat...” Ennyi elég neki. Társa üdvözletét küldi a mi Erics Tominknak, valami^ kor ő is menő volt, válogatott az országúton, csapattag. Ahogy a tarjáni Fries Tamás is szerepelt a kijelöltek között. Mindez persze valahol Zuglóban történik (nem írom a nevet, címet, nehogy reklámnak vélje valaki). Azt mondja ellágyul tan a társ „Istenem!, hogy megvert bennünket a Tomi, amikor Tarján körül kerekeztünk .. . Laposra verte a mezőnyt!” És majdntem elsírja magát a gyönyörűségtől. Amiért laposra verte valaki, valahol egyszer. Fura dolog a sport. Kiveszik a kezemből a vázat, a régi Velvártot, meg a másikat, amit festeni, felújítani kell és most G. úr következik az elérzékenyülésben „nézd, Tibikém! ezt a vázat én harminc éve csináltam...” mondja a fiatalabb segédnek, akit a mi fiúnk laposra vert valahol a certedi úton anno dacumál. És, ha nem jövök ilyen nosztalgiaszámokkal? Akkor mi van? Akkor nekem esnek mindketten a kerékpáros szervizcápák? Ezek nem. De nincs is belőlük több — nekem elhihetik —, mint ez a kettő az egész országban! Vázat ma már csak ők építenek, saját méretre és hozott anyagból (Francior- szágbói ktell hozni a speciális csőanyagot, vagy Olaszországból, mindenképpen „nagy bu^i” ma már egy „csináltatott” és jóminőségben felszerelt kerékpár, ami, ha nem vágják meg az embert, csak egyszerűen G. úrék megcsinálják, felszerelik, akkor is belekerül harmincezerbe. Ezt perszte nehéz elhinni.) Van aztán még valaki, az igazi nagy mester. Szalay úr. Kiírhatom a nevét, rajta már nem ronthat és nem javíthat semmi. Ügy sem tud többet elvállalni, mint amin ácsorog naphosszat. Mert ő aztán valóban mindent élvállal, nem tud nemet mondani a kerékpárosoknak. Aztán elszöszög rajta, mert mindent úgy csinál meg, hogy tíz évig hozzá sem kell nyúlni, nem hogv javítani kellene. Hát, most mondja! Érdemes jól dolgozni? Magát is minden tíz évben lehet látni...” tréfa - kozik az öreg a saját munkáján, úgynevezett ara"'- kezén, és arra vár, h — „na ezt ugyan, hogy cá:o a meg az ürge?” Ha azt mondom, nem érdemes, R. urat stegítem. Ha azt, hogy igen, Szalay úr keres keveset. Nem mondok semmit, csak a kiszolgáltatottságon meditálok egy sort. T. Pataki László | NÓGRÁD — ,t9űíL nnwembeg 2,
