Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-16 / 243. szám

\ Ez etióp gyerekekért A szécsényi vöröskeresztes szervezet vezetősége és az út­törőcsapat elnökségének irá­nyításával sikeres akciót szer­veztek az etióp gyermekek megsegítésére. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ta­nulói és tanárai 4500 forint értékben vásároltak szolidari­tási bélyeget. A közelmúltban rendeztek egy vöröskeresztes diszkót is, ugyanerre a célra a városiasodó nagyközség fi­ataljai. A rendezvény bevé­tele 17 ezer forint volt, amit a szárazságtól szenvedő etióp gyerekek megsegítésére aján­lottak fel. Számítógépre viszik Tegnap Salgótarjánban, a MTESZ Technika Házában, a Magyar Elektrotechnikai Egye­sület rendezésében k'arült sor arra az előadásra, amely az ÉMÁSZ Vállalat üzemirányí­tási rendszerének felépítését és funkcióját, illetve ennek a munkának a számítógépre való vitelét ismertette. A té­mát Orlay Imre, az ÉMÁSZ miskolci körzeti diszpécser­szolgálat vezetője tárta a húsz­tagú hallgatóság elé. Ugyanitt Papp György, a VEIKI osz­tályvezetője a számítógép működésébe, kezelésébe avat­ta be hallgatóit, figyelemmel a felhasználói igényekre. Elén a magyarok Szirákon a hétfői szünnap után kedden folytatták a Hungaroil—Honvéd Kupa nemzetközi sakkversenyt. A pihenő a magyaroknak jót tett, mert a 9. fordulóban ki­emelkedő teljesítményt nyúj. tottak. Eredmények: Pintér—Klinger (osztrák) 1—0. Adorján—Utasi 1—0. Sax—Knaak (NDK) függő, Sax helyzete előnyösebb. Horváth—Georgiev (bolgár) függő. Uhlmann (NDK)—Petrán függő. Djurics (jugoszláv)—Jap (Fülöp-szigeteki) 0—1. Tukmakov (szovjet)—Vaiser (szovjet) függő. A 3. fordulóból elmaradt Sax—Adorján mérkőzést le­játszották, az eredmény dön­tetlen. A torna állása a 9. forduló után: Pintér 6,5, Adorján 6, Tukmakov 5 (1), Georgiev 4,5 (2) , Uhlmann 4,5 (1), Kiinger és Jap 4,5—4,5, Sax és Vad­ser 4—4 (1—1), Knaak 3,5 (3) , Horváth 2,5 (1), Utasi 2,5, Petrán 2 (3), Djurics 2 (1) pont. A 10. fordulóra szerdán ke­rül sor. O. A. — Tizenkét tantermes kö­zépiskola és oktatási központ épül Balassagyarmaton, ahol a meghirdetett versenytárgya, lést a BUDATERV Vállalat nyerte meg. A következő tervidőszak legjelentősebb balassagyarmati beruházásá­nak szerződéskötése megtör­tént, a munkálatok megkez. dődhetnek, hogy a vállalt lé­tesítmény 1987. július végi ha­táridőre elkészüljön. 4-5! 96 Sok szállal kapcsolódnak egymáshoz Megkezdődött az üzemilap-szerkesztők kétnapos országos találkozója Salgótarjánban Az üzemi lapok és a tudo­mányos egyesületek képvise­lőinek országos találkozója kedden megkezdődött Salgó­tarjánban, a MTESZ székhá­zában. Rendezője a Magyar Üjságírók Országos Szövetsé­gének üzemi lapok szakosztá­lya megbízásából a Tarjáni Acél című -hetilap. A tanács­kozás témája — a hagyomá­nyos műszaki hónap jegyében — az üzemi lapok és a tudo­mányos egyesületek kapcsola­ta. Napirendre kerül, hogy a XIII. pártkongresszus határo­zata szellemében az üzemi la­pokban milyen szerepük és feladatuk van az üzemekben működő tudománvos egyesüle­tek (MTESZ, MKT, TIT) pro­pagálásában, az egyesületek­ben tevékenykedő műszakiak alkotó energiájának kibonta­koztatásában, a tudomány eredményeinek gyakorlati ter­jesztésében. Az ország minden részéből érkezett több mint félszáz dizemilap-szerkesztő előtt meg­nyitót mondott Pádár András, a Tarjáni Acél felelős szer­kesztője. Ezután a résztvevő­ket Urmössy László, a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek ve­zérigazgatója, a Műszaki és Természettudományi Egyesü­letek Szövetségének Nógrád megyei elnöke köszöntötte. Taglalta, hogy melyek a kö­zös vonások az üzemi lapok és a MTESZ munkája között. Lényegesnek minősítette, hogy az újságok a korábbinál még inkább szorosan csatlakozza­nak a gazdaságpolitikai tevé­kenységhez, segítsék a ver­senyképesség, a minőség javí­tását, a vállalati nyereség nö­velését. A későbbiekben vitaindító előadást . tartott Csongrá'dy Béla, a Nógrád megyei párt- bizottság osztályvezetője ,,A propaganda, a tömegtájékoz­tatás szerepe a XIII. kongresz- szus határozatainak megvaló­sításában” címmel. Elmondot­ta, hogy Nógrádban évekig psak négy üzemi lap jelent meg, jelenleg viszont már hat jut el az olvasókhoz. Szá­muk az üzemi kiadványokkal együtt manapság eléri a negy­venet és negyvenezer példány­ban látnak napvilágot. Ez jelzi, hogy hozzávetőleg nyolc­vanezer olvasóhoz jutnak el Nógrádban, ami a megye la­kosságának számát jelentve, mintegy 33 százalék. A sajtónak természetesen sajátos feladatai vannak. Szükséges, hogy ismertesse és értelmezze a XIII. pártkong­resszus határozatait. Mosta­nában már nem idézgetni kell a döntéseket, hanem végre­hajtani. A tudati feltételek javításában igen jelentős / sze­repük van az üzemi újságok­nak. A termelés közvetlen kö­zelében fejtik ki hatásukat, nem mindegy, hogy miként tá­jékoztatnak és befolyásolják, mozgósítják a dolgozó kollek­tívákat. Sokat tehetnek a dön­tések előkészítésében, a dön­tés után pedig a végrehajtás­ra történő mozgósításban, a tanulságok levonásában. Je­lentős tartalékok rejlenek a tulajdonosi, a közgazdasági szemlélet erősítésében. Igen lényeges, hogy helyesen értel­mezzék a műszaki értelmiség mai szerepét, amely a terme­lésben nélkülözhetetlen. A ko­rábbinál tudatosabb tudo­mánypropagandára van szük­ség. Kívánatos lenne, hogy a lapszerkesztők a korábbinál jobban bevonják a lapkészí­tésbe, a propagandába, a mű­szaki és közgazdász szakem­bereket. Nyilvánvaló, hogy a gyárak, a tudományos egye­sületek és az újságok egymás­ra vannak utalva, közös célo­kat szolgálnak — emelte ki végezetül Csongrády Béla. Az üzemilap-szerkesztők or­szágos tanácskozása a továb­biakban vitával és összefog­lalásával zajlott. A résztvevők délután üzemlátogatáson vet­tek részt a Pásztói Béke Ter­melőszövetkezetben. Az üzemilap-szerkesztők ma a Karancs Termelőszövetkezet palóc falujának leendő helyét tekintik meg, majd üzemláto­gatáson vesznek részt a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek­ben. a salgótarjáni öblösüveg­gyárban, a Salgótarjáni Vas­öntöde és Tűzhelygyárban. A program késő délután fejező­dik be. Naptár 1 1985. október 16. Szerda, j Gál napja. A Nap kel 6.04 — nyug­szik 16.55 órakor. A Hold kel 9.00 — nyugszik 18.06 Százhúsz évvel ezelőtt, 1865. október 16~án született Felső- zsemberen, és 73 éves korá­ban, 1938. júliusában halt meg Bánkútpusztán (ma Elek része) Baross László növény­nemesítő. Felhős idő Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: átmenetileg csökken, majd délutántól észak felől ismét megnövekszik a felhő­zet, legföljebb átfutó zápor for­dulhat elő. Az északi szél gyak­ran erős lesz, a Dunántúlon időnként viharos széllökések vár­hatók. Kissé mérséklődik a szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 12 és 15 fok között való­színű. N tv-!ot!ó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint kedden a Budapesten megtar­tott októberi tv-lottó-sorso- láson a következő nyerőszá­mokat húzták ki: 4,9,36,81,87 Ötösök a tv-lotlón A Sportfogadási és Lotló Igazgatóság közlése szerint az októberi tv-lottószelvények ér­tékelése közben öttalálatos szelvényekre akadtak. A szel­vények száma: 9 925 521, il­letőleg 81 441 045. A szelvé­nyek értékelése még tart. (MTI) KOSZORÚZÁS A BOCSKAI­ÉI« LÉKMÜVEKNÉL A Hajdú-Bihar megyei Ál­mosd község határában 1604. október 15-én zajlott le a Bocskai István által vezetett sereg győzelmes csatája a császári csapatok fölött. Az évforduló alkalmából kedden megemlékeztek a hajdúhadse­regek dicsőséges harcáról: Debrecenben. Álmosdon. De­recskén, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón, Kismarján és Nagykerekiben megkoszo­rúzták a Bocskai-emlékműve- ket, -táblákat és -emlékhelye­ket. (MTI) Kiállítás a társadalombiitosítás történetéről Cselédkönyvek, ajánlólevelek „A társadalombiztosítás 40 éve” címmel rendezett kiállí­tást a Nógrád Megyei Társa­dalombiztosítási Igazgatóság Salgótarjánban, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának székházában. Viczián Gyula, a Nógrád Megyei; Társadalom- biztosítási Igazgatóság vezető­je nyitotta meg a tárlatot, köszöntötte dr. Bartos Istvánt, az Országos Társadalombizto­sítási Főigazgatóság vezetőjét, valamint a megye és a váro­sok párt-, állami és társadal­mi. és egészségügyi szervei­nek megjelent vezetőit. A ki­állítás anyaga az Országos Társadalombiztosítási Főigaz­gatóság és a Budapesti Tár­sadalombiztosítási Igazgatóság tulajdona. Ezen kívül néhány helyi emlék, dokumentum is helyet foglal a polcokon. Felszabadulás előtti cseléd­könyv, ajánlólevél, régi pen­gősök sorakoznak az üvegek alatt. Láthatók 1945 utáni munkáltatói igazolványok, tag­sági könyvek, alkalmaz.ási igazolások. Érdekes színfolt a színészek, újságírók szolgálati igazolása és az önkéntes biz­tosítási lapok. De nemcsak a múlt, hanem a jelen társa­dalombiztosítási munkáit, fel­adatait is megismerheti a kö­zönség. A kiállítás a társadalombiz­tosítás területén a felszaba­dulás óta eltelt négy évtized során végbement változáso­kat, a fejlődés folyamatát, és annak eredményeit kívánja szemléltetni. Szemre fülbevaló — Nem látom jól — emeli közel az arcához az elébe ra­kott, celofánba burkolt fülbe­valót az idősödő hölgy. — Nem bontaná ki? — kéri az eladót, aki készségesen meg­teszi. — Nem, ehhez én már túl öreg vagyok — állapítja meg, miután megvizsgálta a bizsut. — Olyan kis lencse alakúra gondoltam — magyarázza. — Tudja, rossz a szemem. Azt mondják — hajol közel az eladóhoz —, a fülbevaló ja­vítja a látást. — Én inkább azt javaslom — így az eladó —, hogy íras­son szemüveget. — Van nekem az is — le­gyint a hölgy —, de nem elég jó. Már a férfiak is hordanak fülbevalót... Igaz, hogy csak egyet — próbál érvelni. — Az csak hóbort — véli az eladó. A hölgy úgy dönt, nem vesz tudomást az újabb ellen­vetésről. — Ez nem kell — mutat a kínált holmira, — Ha olyan kis' lencse alakú lett volna, akkor megveszem — mondja, s meggyőződésében megin­gathatatlanul távozik. Igaz is, annyit biztosan használ a fülbevaló a rövid­látásnak, mint a lábujjon hor­dott karikagyűrű a rossz há­zasságnak, vagy az orrba fű­zött óralánc a lúdtalpnak. Ki­váltképp, ha lencse alakú! Nem? — cser — — Négyállásos automata lőtérrel gazdagodott a Lovász József Politikai Képzési Köz­pont! Salgóbánván. A héten átadott létesítmény az MHSZ segítségével épült, s tervezik, hogy több sportpályát hoznak létre a KISZ-esek bevonásá­val. — „Látható” értékek. Nóg­rád megyében összesen 77 ter­mészetvédelmi területet, ob­jektumot tartanak nyilván, ám ebből csak 33 al­kalmas bemutatásra. A jövő­ben további 10—15 terület, il­letve természetvédelmi objek. tűm lesz látható a nagykö­zönség számára. KÉT IDŐPONT A XXI. TÉLI ŰTTÖRÖ-OLIMPIÁRA Nógrád megyében rendezik a XXI. téli úttörő-olimpiát. A tavalyit. Kőszegre tervezték, de hó hiányában elmaradt. Az időjárás szeszélyessége mi_ att a MUSZ Nógrád Megyei Szervezete két időpontot álla­pított meg a XXI. országos téli úttörő-olimpia idejére. Október közepén tartotta meg alakuló ülését az olimpiát szervező bizottság, amely ki­dolgozta az olimpia ütemter­vét, javaslatot tett a külön­böző bizottságok tagjaira, a védnökökre. Az olimpiai játé­kokra 1986. január 30 —feb­ruár 3-ig, vagy február 6—10- ig kerül sor, attól függően, hogy mikor borítja a salgó- bányai és az eresztvényi sí­pályát fehér hótakaró, mert az olimpiai számok egyike a műlesiklás lesz. Ezenkívül szánkó, biatlon és sífutás ver. senvszámokban mérheti ösz- sze erejét az ország hatszáz pajtása GYERMEKPROGRAMOK JOBBÁGYIBAN Jó kapcsólat alakult ki a jobbágyi honvédségi művelő­dési ház és az általános isko­la között. Az iskolásokat szí­vesen fogadják a szép könyv­tárban; szerdánként „Gyertek, játszani!” címmel foglalkozá­sokat tartanak a számukra. Az intézmény szakkörei — sakk, báb, modellező és bar- kács — szintén az általános iskolás diákok igényeit elégi, tik ki elsősorban. Szeretnének a jövőben megoldást találni a tizenévesek klubszerű foglalkoztatására, egyelőre azonban a klubvezető, a szervező hiányzik. — Megváltozott időpont. Á Szervezési es Vezetési Tudo­mányos Társaság Nógrád me­gyei szervezete október 17-re hirdette meg a Szervezőinté­zetek és vállalatok együttmű­ködésének 'tapasztalatai című előadást a salgótarjáni Tech­nika Házába. A meghirdetett időpont helyett az előadás ok­tóber 29-én kerül sorra. — Kincsek — videóról. Ha­zai műemlékekről, klasszikus művészeti alkotásokról ké­szült videófelvételeket vetíte­nek — igény szerint — a diákok számára a múzeumi és műemléki hónap során, keddenként, élénk érdeklődés mellett a salgótarjáni Nógrá­di Sándor Múzeumban. A teg. napi programot még kettő kö­veti. Rajzpáíyázat kisdiákoknak A takarékosságra nevetést már a legkisebbek körében el kell kezdeni, ezt szorgai* mazandó hirdetett gyermek­re jzpályáza tot a Magyar Űf törők Szövetség Nógrád Me­gyei Elnöksége és az OTP megyei igazgatóságának Saigó Szocialista Brigádja. A pályá­zati munkákat —, amelyek a takarékosságot szemléltetik — október 23űg kell bekül­deni az OTP mégyei központ­jába, (Salgótarján, Rákóczi út 22.). Az első díj egy nyári besztercebányai táborozás, a második helyezett 500 forint értékű ifjúsági betétet, a har­madik sportfelszerelést vehet át, míg további tíz pajtás könyvjutalomban részesül. A legsikeresebb rajzokat októ­ber 28-tól néhány napon át a megyei igazgatóság tanács­termében kiállításon mutatják be. fl MERKÚR ielenti Autósorszámok 1985. 15-én: október Trabant Lim. H. (Bp.) m Trabant Hyc. C. (Bp.) 193 Trabant Lim. (Bp.) 574 Trabant Lim. (D.) 506 Trabant Tini, (Gy.) 523 Trabant Combi (Bp.) 11 685 Trabant Combi (Gy.) 6154 Wartburg Stand. (Bp.) 14 904 Wartburg Stand. (Gy.) 8115 Wartburg Spec. (Bp.) 23 375 Wartburg Spec, (Gy.) 1* 164 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) >074 Wartburg T. (Bp.) 10 008 Wartburg T. (Gy.) 3610 Skoda 105 S (Bp.), 9978 Skoda 105 S (D.) 7277 Skoda 105 S (Gy.) 7546 Skoda 120 L (Bp.) 18 377 Skoda 120 L (D.) 10 794 Skoda 120 L (Gy.) 13 335 Skoda 120 GLS (Bp.) 1237 Lada 1200 (Bp.) 39 10l Lada 1200 (D.) 24 351 1 ada 1200 (Gy.) 13 447 Lada 1200 S (Bp.) 14 532 Lada 1300 S (D.) 11 217 Lada 1300 S (Gy.) 5053 Lada 1500 (Bp.) 14 073 Lada 1500 (D.) 9851 Lada 1500 (Gy.) 4526 I.ada Combi (Bp.) 6276 Lada Combi (D.) 3520 Moszkvics íBp.i 13 764 Polski FIAT 126 P (Bp.) 24 593 Polski FIAT 126 P (Gv.) 7910 FSO (Polski FIAT) 1500 5002 Dácia (Bp.) 29 013 Dácia (D.) 18 835 Zasztava (Bp.) 9104 — A MAGYAR NEMZFT1 BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvérében: 1985. október l€-án. Deviza vételi eladási árf. 100 Ft-ban Angol font Ausztrál d. Belga frank Dán korona Finn márka Francia f. Hollandi f. Japán y. (1000) Kanadai d. Kuvaiti d. Norvég k. NSZK-márka Olasz L (1000) Osztrák s. Portugál e. Spanyol p. Svájci f. Svéd k. Tr. és el. rubel USA-doHár ECU (Közös P.) 6850.61 6864.33 3401.05 3407.86 89,94 90,12 502,87 503,87 849,68 851.3« 597.97 599,17 1617,81 1621.05 224,85 225,31 3541,62 3548.72 16394,68 16427,5# 612,82 614,04 1823,48 1*27,14 27,02 27,08 259,42 259.94 29,66 29.72 29,92 29.9« 2221,81 2226,2« 607,76 608.97 2797,2« 2802,8# «49,35 4859.25 4030,88 4038,94 129 torint, egy évre; SIS torint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, palóca Imre tér 1. Pt.i 96.

Next

/
Thumbnails
Contents