Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-14 / 241. szám

Mai népMgtiM A népfrontkongresszus elő" készítése jegyében hétfőn szá" mos településen újjáválasztják a néfrontbizottságokat. A fa­lugyűlések helyszíne és idő­pontja az alábbi: Romhány (14 óra, kultúr­ház), Erdőtarcsa (18 óra, klub­könyvtár), Ludányhalászi (18 óra, kultúrház), Szarvasgede (18 óra, mozi), Nézsa (18 óra, kultúrház), Felsőpetény (19 óra, kultúrház). Szátok (18 óra. kultúrház), Litke (18 óra, művelődési ház), Nógrádme- gyer (18 óra. művelődési ház). Alsótold (fél hét, napközis étkező), Csécse (18 óra, mű­velődési ház), Cered (18 óra, művelődési ház), Karancske- szi (fél hét, vendéglő), Bá- tonyterenve (16 óra, mozgalmi ház). Miip gazdasági és műszaki napok Kanadában ' Befejeződött Kanadában a magyar gazdasági és műszaki napok rendezvénysorozata. A Magyar Kereskedelmi Kama­ra szakmai küldöttsége Kana­da keleti iparosodott ország­részében, Montrealban és To­rontóban, majd nyugaton az olajipar fellegvárában, Cal- garvban tartott előadásokat. Első ízben látogatott ilyen összetételű magyar szakem­berküldöttség az észak-ame­rikai országba: energetikai, olajipari, kohászati, élelmi- szeripari és számítástechnikai szakértők ismertették fejlesz­tési céljainkat, keresték az együttműködés bővítésének lehetőségét kanadai partnere­ikkel, A rendezvénysorozat célja nem az volt elsősorban, hogy vállalataink szerződése­ket, üzleteket kössenek, ha­nem hogy felmérjék a kana­dai kereskedelmi lehető.sége- ket, vegyék fel a kapcsolato­kat kanadai partnervállala­tokkal és ezzel a jövőbeni üz­letkötések alapjait rakják le — értékelte a hatnapos kanadai eseménysorozatot dr. Gulyás Béla, a Magyar Kereskedelmi Kamara albínóké, a küldött­ség vezetője. Nagyfokú ér­deklődést tapasztaltunk kana­dai részről az együttműködés bővítése iránt — tette hozzá. A hagyom ánvos árucsere- forgalom növelése mellett az élelmiszeriparban, a kutatási együttműködés, az energetiká­ban a harmadik piaci közös fellépés, az olajiparban a gyártási kooperáció, a számí­tástechnikában a magyar soft- warek értékesítésének bővíté­sére nyílhat mód. Calgarvban a helyi olajipar képviselői sokféle elképzelést körvonalaztak, többek között javasolták fúróberendezések különböző részegvséeeinek kö­zös gyártását.. licencek eladá­sát és az együttműködés ki­terjesztését a fúrási technoló­giára, s a kutatásra. Kettőmillió 'A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 41. játékhéten a lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye: 2 070 427 forint; 1 4 találatos szelvénye 87 fo­gadónak volt. nyereményük egyenként 95 192 forint; 3 találata 8540 fogadónak Volt, nyereményük egyenként 606 forint; A 2 találatos szelvények szá­ma 248 659, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. (MTI) . - .. . .. ­NÓGRÁD Országos műszaki vándorgyűlés kezdődött Salgótarjánban Országos műszaki vándor- gyűlés kezdődött tegnap Sal­gótarjánban, melyet a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat műszaki választmánya és Nógrád megyei szervezete rendez. A háromnapos ese­ménysorozat a műszaki vá­lasztmány kibővített vezetősé­gi ülésével kezdődött, ahol Horváth József, a TIT Nóg­rád megyei szervezetének tit­kára üdvözölte a megjelente­ket, majd dr. Szabó János nyugalmazott államtitkár, a választmány elnöke nyitofta meg az ülést. Meghallgatták dr. Kecskeméti Sándornak, a TIT Nógrád megyei műszaki szakosztálya vezetőségi tagjá­nak a beszámolóját a szakosz­tály munkájáról. Ma kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, majd megkezdődik a tanács­kozás, melyen a műszaki ér­telmiség szerepéről, feladatai­ról esik szó. különös tekintet­tel a VII. ötéves terv célkitű­Kiegészítik a kis nyugdijakat Nagylócon A nagylóci tanács nagy gondot fordít a faluban élő időskorúakra, nyugdíjasokra. Ebben az évben sikerült meg­oldani a szociális gondozást. Egy tiszteletdíjas gondozó ket­tő, egy főfoglalkozású pedig kilenc személyt látogat. Van. aki teljes ellátásra szorul, de akad olyan is, akinek csak az ebédet viszik 1 el minden­nap. Többen kérték a balas­sagyarmati. mizserfai és szent­kúti szociális otthonokba va­ló elhelyezést. A férőhely azonban ezekben az intézmé­nyekben kevés, zsúfoltak az otthonok, ezért sokaknak még várniuk kell. A tanácstagok nyújtanak segítséget az elhe­lyezés sorrendjének kialakí­tásában. Addig is a rászorul­takat rendszeresen felkeresik gondozóik. Szeptember végén adták át a hollókői öregek napközi ott­honát, ahová nem csak a he­lyiek. hanem a szomszédos zsúnypusztai, nagylóci idősek is ellátogathatnak. A festői környezetben levő épület szakképzett gondozókkal vár­ja az öregebb férfiakat és asszonyokat. Nemsokára át­adják az intézmény konyhá­ját is, így lehetőség nyílik ar­ra, hogy a meleg ételeket helyben készítsék el. A nagylóci tanács harminc kis nyugdíjat egészít ki min­den hónapban. Kiegészült kapnak azon nyugdíjasok, akiknek havi jövedelme nem éri el a kétezer forintot. A rendszeresen segélyezettek száma tizenhét, speciális se­gélyben pedig harmincán ré­szesülnek. Múlt évben százöt­venezer forintot fizettek ki rendkívüli segélyekre. Termé­szetesen. az idén is folyama­tosan figyelemmel kísérik az idősebbek szociális körülmé­nyeit. Bár az 1985-ös keretet kicsit szűkebbre kell venniük az öregek napközi otthona üzemeltetése miatt. A hatvan éven felüliek ennek ellenére is komoly segítséget kapnak a nagylóci tanácstól. Videotéka — mérsékelt érdeklődéssel Három hónapja nyílt meg a salgótarjáni November 7. Filmszínházban a mozibutik, amely a megyében eddig nem létező szolgáltatással, vi­deotékával áll a közönség rendelkezésére. Eddig hetven­öt képmagnókazettát kölcsö­nöztek ki, negyvennégyet ma­gánszemélyek, harmincegyet közületek. A népszerűségi lis­tán az Istenek a fejükre es­tek, A karatézó kobra vissza­tér című filmek és az Egri csillagok vezetnek. Gyér az érdeklődés a zenés, az ani­mációs és a rajzfilmek iránt. A videotéka anyagát ma részben kicserélik, tizenöt új kazetta érkezik a mozibufik- ba. Felnőttoktatás a MESZÖV-né! Az idén két tanfolyamot indít a Fogyasztási Szövetke­zetek Nógrád Megyei Szövet­sége. Az élelmiszer-eladói szak szeptember végén kezdődött meg a felnőtteknek. Magyar irodalom, kereskedelmi gaz­daságtan, élelmiszer-áruisme­ret és matematika szerepel a tantárgyak között. A képzés két évig tart. Januárban a leendő takarékszövetkezeti ügyintézők ülnek be az isko­lapadokba. akiknek politikai gazdaságtant, gazdasági és pénzügyi ismereteket oktatnak majd az előadók. Naptár 1985. október 14. Hétfő. Helen napja. A Nap kel 6.01 — nyugszik 16.59 órakor. A Hold kel 6.04 — nyugszik 17.14 óra­kor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910 október 14-én született, és 63 év s korában. 1973 márciusá­ban halt meg Keresztes Má­tyás Állami-díjas vegyészmér­nök. a kémiai tudomány kan­didátusa. Hideg idő Várható időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és főként keleten futó zápor is kialakul. Az északi szél sokfelé erős, néhol viharos lesz. Legmagasabb nappali hőmérsék­let 10 és 15 fok között várható. — Rockoperával kezdődött Salgótarjánban a színházi évad diákbérleti sorozata. Va­sárnap a nagy érdeklődésre való tekintettel az eredetileg tervezett egy előadás helyett kétszer játszották a budapes­ti Rock Színház művészei Miklós Tibor Café rock című rockoperáját, a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központban. — Névadók. A Nógrádi Szénbányák kányási üzemé­ben és a Magyarnándori Ál­lami Gazdaságban névadót szerveztek szombaton. A ká­nyási üzem ajándékokkal és 1500 forintos betétkönyvvel kedveskedett a gyerekeknek, Magvarnándorban pedig aján­dékutalványokat és játékokat adtak az apróságoknak. HUNGAROIL '85 Tömörült az élmezőny A hét végén két fordulót játszottak le a HUNGAROIL— Honvéd nemzetközi sakk­nagymesterverseny résztvevői a sziráki Kastély Szállóban. Szombati eredmények: Pin­tér—Adorján 0—1, . Sax—Pet­rán es Djttrics—Tukmakov döntetlen, Uhlmann—Kiin­ger, 0—1, Vaiser—Utasi 1—0, Horváth—Yap 0—1, Knaak— Georgien függő. Vasárnapi eredmények: Kiinger—Vaisei 0—1, Knaak—Horváth 1—0, Yap—Sax 0—1, Tukmakov— Uhlmann 0—1, Utasi—Pintér, Petrán—Djurics függő. To­vábbra is függő a Knaak— Petrán játszma. A Sax—Ador­ján találkozót hétfőn játsz- szák; Georgiev—Adorján dön­tetlen, a Tukmakov—Knaak partit a szovjet nagymester nyerte. A forduló meglepeté­se volt a veterán Uhlmann győzelme sötéttel a nagy esé­lyes Tukmakov ellen. Az él­csoport állása: Georgiev és Tukmarov 5, Adorján és Pintér 4,5 (1—1), Kiinger és Uhlmann 4.5, Vaiser 4, Sax 3,5 (1), Ysap 3,5 pont. A kö­vetkező fordulóra kedden ke­rül sor. KÖLTSÉCVE1ÉS Más irányú elfoglaltsága, az alakulással összefüggő teendők miatt csak októ­berben vitatta meg az Or­szággyűlés a tavalyi költ­ségvetés végrehajtását. A jó munkához idő kell, mondja a magyar, a vég­eredményt tekintve egyéb­ként is érdemes volt tíz hónapot várni. Hogyne lett volna, amikor a pénzügy- miniszter azt mondja: az elmúlt évben tovább ja­vult a költségvetés egyen­súlya. Természetesen a ked­vező változás nem. a vélet­len műve, a parlamenti minősítés szerint a takaré­kosabb gazdálkodásnak kö­szönhető. Az anyagi erőforrások ésszerű felhasználásának je­lentőségét az ország ház­tartásának mérlege is érzé­kelteti. A sok krumplit fo­gyasztó családok takarékos pénzügy miniszter-házi­asszonyai az idei mérlegre gondolva máris megköny- nyeitbüInek. mert a vasár­napi újság első oldalán azt olvashatják, hogy túlkí­nálat van burgonyából, a hasunkon lehet majd spó­rolni. Az optimizmus egé­szen addig tart, amíg az újság negyedik oldalára lapoznak, mert ott meg az áll. hogy öt forint a krumpli. S ha elmegy egy olyan piacra, ahol a túlter­melés következtében áren­gedményt is adnak, akkor megspórolhat legalább negy­ven vagy ötven fillért. A tariáni piacon meg 5—7 forintot kérnek egyetlen kiló panrikásnakvalóért — s az ember csak törheti a fejét: milyen árról szólna a piaci jelentés, ha nem lenne a krumpliból sok tíz­ezer tonna fölösleg. . . A mindennapi életben, persze, ez csak egyik rei- tély. Nem sikerült még megfejteni azt a feladványt sem. hogy miből él a me­gyeszékhely eayik vendég­látóipari egysége, ahol es­ténkként két kapura unat­kozik a személyzet, a zár­óra előtt tíz perccel pedig boldog mosollyal mondja a pincér a púposnak: ..Ha még véletlenül betéved va­laki. kér egy kávét, akkor meglesz az ezer forint be­vételünk.” Félő, hogy itt baj van az „egység” költ­ségvetésével, s a - em bernek óhatatlanul eszébe jut az eovkori vicc: itt nyilván abból a heti egy napból él­nek, amikor zárva tarta­nak. Mindenesetre, itt nem kellene takarékoskodni, leg­alábbis a vendégcsalogató és -marasztaló ötletekkel nem. Ezekben a napokban nemcsak a költségvetés, ha­nem. Szirák is beszédtéma. A felújított kastély és a HUNGAROIL elnevezésű sakkverseny ürügyén, s a mindig károgók nem átall­ják megjegyezni: ki fizeti ezt az egész hajcihöt. Be­leértve az autóbuszokat is, amelyek ingyen és bér­mentve szállítják a ver­seny (és a kastély) iránt érdeklődőket Budapestről a helyszínre. „Hol itt a ta­karékosság?!” — kérdezi az emelt hang. Éppen itt a takarékosság, az eset pél­dája lehet a hosszú távra való gondolkodásnak. Gaz­dasági helyzetünket is csak átmenetileg javíthatja a pillanatnak szóló ötlet, el­lenben tartós változást ala­pozhat meg a holnappal is számotvető gondolkodás. Ügy mint Szirák esetében. Amikor átgondolták, hogy eny jó akció, egy kiváló hírverés — amely a leg­szélesebb körben ismertté teszi Szirákot és a vendpg- fogad, ásra berendezkedett kastélyt — később tartós haszonnal járhat, kedvező­en befolyásolhatja a leen­dő költségvetést. Ez pedig fontosabb a pil­lanatnyi trükknél is. Jó kedvű férfitársaság ült va­sárnap délután huszonnyolc üveg sör mellett, itt hal­lottam, a költségvetést ked­vezőbb színben feltüntető nagyszerű stikliről. A kö­zépkorú úr azt mondja, hogy kiemelt a fehérnemus szekrényben őrzött családi kasszából egy ötszázast, s eny apró fogásra volt szük­ség, hogy a „kölcsönt” az asszony észre ne vegye. „Ketté hajtottam az egyik Adut és bízom a szeren­csémben. Ha kedvelnek az istenek, akkor az asszony az ellenőrzéskor a jó imáé­ról számolja a pénzköte- get” Ha. .. A sörbe feledkező úr alapvető igazságot is kimondott: egy ötszázas ugyanannyit ér, akárhány felé hajtjuk is. A trükk időlegesen félrevezetheti az asszonyt, a költségveté­sen azonban mit sem se­gít. Kelemen Gábor Egy kisfiú meghalt, felrobbant egy lányossá Az UNITRA Híradástechnikai Vállalat varsói Polcolor tv­képcső gyára Lengyelország legkorszerűbb üzemei közé tartozik. Az amerikai és fran­cia licencek felhasználásával készülő gyártmányaikat szo­cialista és tőkésországokba exportálják. Az itt gyártott évi 500 ezer színes tv-képer­nyőből a magyar megrende­lőknek is jut. A gyár legje­lentősebb külföldi partnere a Videoton, amely évente 80 ezer képcsövet kap Lengyelor­szágból, nagyrészt alkatré­szekért cserébe. Vasárnap, a kora délutáni órákban Endrefalva belterüle­tén Bambó Szabolcs nyolc­éves endrefalvai lakos kerék­párjával figyelmetlenül haj­tott ki egy útkereszteződésből, s egy személygépkocsi elütöt­te. A kisfiú nem sokkal a kórházba szállítás után életét vesztette. Nagybátonvban, a Béke út és a 21-es út keresz­teződésében szerencsés kime­netelű baleset történt este 18 óra után. Eddig ismeretlen ok­ból a csehszlovák VK 29—61 forgalmi rendszámú Lada gépkocsi belerohant a székes- fehérvári Vörösmarty Mgtsz BV 65—94 forgalmi rendszá­— Cs. Kiss Ernő Tatabá­nyán élő fafaragó iparművész tartott foglalkozásokat szom­baton és vasárnap Balassa­gyarmaton. a Mikszáth Kál­mán Művelődési Közoontban, a ház fafaragó-stúdiója tag­jainak. A kétnapos műhely­munka keretében bútorkészí­téssel. faragási technikákkal ismerkedtek a résztvevők. — Génjármű-kárfeivétel várja ezentúl a Salgótarjáni Szolgáltatóipari Vállalat ffép- kocsijavító egvségénél az ügy­feleket Az új szolgáltatásról a múlt héten döntöttek az il­letékesek. s , hamarosan igény­be vehetik a károsultak. mű autóbuszába. A Lada sé­rült utasait kórházba szállí­tották. Szintén az esti órákban tö-- tént Nagybátonyban. a Béke úton felrobbant a lángossütű, feltehetőleg gázpalack- által. Személyi sérülés nem történt, de a kárt 280 ezer forintra becsülik. A salgótarjáni tűz­oltóknak ezen kívül is töbö tűzesethez kellett kivonulniuk a nap folyamán, melyről ké­sőbb számunkban tájékoztat­juk olvasóinkat. A rendőrség és a tűzoltóság szakemberek bevonásával vizsgálja az ese­teket. DRÁGULNÁK A VILLAMOSSZER ELÉSI CIKKEK fiS EGYES MOSÓGÉPEK A termelési költségek növe­kedésé miatt a Kontakta és a forgalmazó kereskedelmi vál­lalatok a belföldön gyártott villanyszerelési cikkek fo­gyasztói árát október 15-től átlagosan 15.8 százalékkal, a Hajdúsági Iparművek és a forgalmazó kereskectemi vál­lalatok a házai előállítású ke­verőtárcsás mosógéoek és centrifugák fogyasztói árát ugyancsak október 15-től átla­gosan 9,4 százalékkal .emélik. NOGRÄD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-5%. Kiadja a Nógrád Mggyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatnia. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Tmr** t-r 4. Telefon: 19-542. Telex : 229 J09. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Flőfizethető: bármely hírlap kézbesítő nostahivatalnál, a hírlaokézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöhzetesi és t an- ellátási Irodánál (HFLIR) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átüt alással a HELIR 215—90162 pénzforgalmi jelzőszámra Elő fizetési díj egy hónapra: 42 forint, negyedévre: 129 formt, egy évre; 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 36. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. HU ISSN 0133-155S.

Next

/
Thumbnails
Contents