Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-07 / 235. szám

Befejeződött a francia—szovjet csúcstalálkozó Az SZKP főtitkára visszaérkezett Moszkvába Magyar vezetők üdvözlő távirata az NDK nemzeti ünnepén ERICH HONECKER elvtársnak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnökének, WILLI STOPH elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének. Berlin Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Minisztertaná­csa és dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletünket es baráti jókívánságainkat küldjük önöknek és a Német De­mokratikus Köztársaság népének nemzeti ünnepük, a Né­met Demokratikus Köztársaság megalapításának 36. év­fordulója alkalmából. Ismerjük és nagyra értékeljük a szocialista német állam népének a párt és a kormány irányításával elért sikereit, melyek eredményeként a Német Demokratikus Köztársa­ság ma a szocializmus, a béke és a társadalmi haladás szi­lárd és nemzetközi tekintélynek örvendő támasza Európád ban. Őszinte örömünkre szolgál, hogy a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján közös céljainknak és érdekeinknek megfelelően gyümölcsözően fejlődnek orszá­gaink kapcsolatai, erősödik széles körű együttműködésünk, eredményesen szolgálva a szocializmus építését, népeink ja_ vát mindkét országban. Nemzeti ünnepükön szívből kívánunk önöknek és a Né­met Demokratikus Köztársaság testvéri népének további si_ kereket szocialista hazájuk felvirágoztatásában, közös ügyünk, a szocializmus és a béke védelmében. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, * A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe al­kalmából Sarlós István, az Országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Horst Sindermannt, az NDK Népi Kamarájának elnökét. Táviratban köszöntötte NDK-beli partnerét a Haza­fias Népfront Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizott­sága, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa is. (MTI) Olaszországi békemenet Mihail Gorbacsov üdvözölte a résztvevőket Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének tagja, szombaton a ko­ra délutáni órákban visszain­dult Moszkvába. Orly repülő­terén Laurent Fabius minisz­terelnök búcsúztatta az - SZKP KB főtitkárát. Mihail Gorbacsov szomba­ton délelőtt — miután a szov­Visszhang A tárgyalások és megbeszé­lések elemzése és értékelése természetesen még hátravan, de a szovjet lapok már most megállapítják, hogy egyértel­műen kedvező eredményekkel zárul Mihail Gorbacsov fran­ciaországi látogatása. Csak nyílt véleménycserével lehet feltárni a találkozási ponto­kat. egymás elképzelésében, csökkenteni a nézeteltérése­ket. Pontosan ebben a szel­lemben zajlottak az SZKP KB főtitkárának megbeszélései — állapítják meg szombaton, e látogatás befejező napján m°eielent írásukban az Iz­vesztyija különtudósílói. A szovjet központi lapok mindegyik részletes beszámo­lókat közöl Mihail Gorbacsov p-ogramjáról, a francia köz­társasági elnökkel közösen tar­tott sajtókonferenciáról, és tu­dósítanak arról is, milyen ha­talmas érdeklődés kíséri vi­lágszerte a szovjet—francia csúcstalálkozót. Jellemző pél­daként hozzák fel a Pravda jet nagykövetségen találkozott Georges Marchais-val, az FKP főtitkárával —, fogadta a Francia—Szovjet Baráti Tár­saság vezetőit. Franciaországi hivatalos lá­togatását befejezve szombaton visszaérkezett Moszkvába Mi- h-T Gorbacsov. az SZKP Központi Bizottságának főút­munkatársaí, hogy aki a Gor­bacsov—Mitterrand közös saj­tóértekezleten ülőhelyet kívánt magának, annak legalább egy órával a kezdés előtt helyet kellett foglalnia. A sajtókon­ferencia résztvevői meggyő­ződhettek arról, hogy Párizs­ban az elmúlt naookban olyan megbeszélések voltak, amelyek újabb ösztönzést adnak a szov­jet—francia kapcsolatok fej­lődésének, s javára válnak az európai és nemzetközi bizton­ságnak — mutatnak rá az SZKP KB lapjának munka­társai. A szovjet hírügynökség és saját tudósítóik által készített v'.sszhang-összeállífásaikban az újságok hangsúlyozzák, hogy Mihail Gorbacsov új megkö­zelítésben fejtette ki a szov­jet álláspontot a fegyverzet- ellenőrzési és leszerelési kér­désekkel összefüggésben. Mint a nyugati sajtóorgánumok megállapítják, a szovjet el­képzelések vonzóak a nyugat­európaiak számára, s nagyon kára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja és kísérete. Mihail Gorbacsov e látogatásával Francois Mitter­rand francia köztársasági el­nök meghívásának tett eleget. Moszkvában, a Vnukovói re­pülőtéren Mihail Gorbacsovot az SZKP és a szovjet állam vezetői fogadták. figyelmesen kell azokat tanul­mányoznia az Egyesült Álla­mok kormányának. Mihail Gorbacsov mesterien ismerte­ti a szovjet külpolitikai el­képzeléseket — idézi a Prav­da az NBC amerikai televí­ziós társaság kommentátorát. Külföldi megfigyelőkre hi­vatkozva az SZKP KB köz­ponti lapja rámutat arra is, hogv Washington még nem adott hivatalos választ a Szov­jetunió javaslataira. Újság­íróknak adott nyilatkozatában Reagan elnök megkísérelte csökkenteni a szovjet indítvá­nyok jelentőségét, s igyekezett félremagyarázni azok lénye­gét. Érvelése szerint a szov­jet javaslatok nem tűzik ki célul a fegyverzetek megsem­misítését, s szavai szerint a szovjet rakéták európai cél­pontokra irányulnak. Reagan egyidejűleg ismét megerősítet­te: az Egyesült Államok a ..csillagháborús” program meg­valósítására törekszik a jövő­bem is. Hazaérkezett Yárkonyi Péter Vasárnap hazaérkezett New Yorkból Várkonyi Péter kül­ügyminiszter, aki az ENSZ közgyűlés 40. ülésszakán részt vett magyar küldöttséget ve­zette. (MTI) Koszorúzás Aradon Vasárnap Aradon Hodicska Tibor, a bukaresti magyar nagykövetség ideiglenes ügy­vivője, Vékás Domokos ko­lozsvári magyar főkonzul és Aradi Sándor alezredes, kato­nai attasé megkoszorúzta a ti­zenhárom vértanú kivégzésé­nek színhelyén álló emlékosz­lopot. A koszorúzáson román rész­ről jelen volt Vasile Ignat, az Arad megyei néptanács párt- bizottságának titkára és Ghe- orghe Burdán, a városi nép­tanács első elnokheb^ettese. Koszorút helyezett el az em­lékműnél a Békés megyeiek küldöttsége is, amelyet Szik- szai Ferenc, a Hazafias Nép­front Békés Megyei Bizottsá­gának titkára vezetett. Előző­leg megkoszorúzta az emlék­művet az Arad megyei pártbi­zottság és a néptanács is. A szép, napos időben már a ko­ra reggeli órákban több mint ezer aradi és környékbeli la­kos gyűlt össze az aradi vár falaihoz közel eső emlékmű­nél. Sok magvarországi turis­ta is ellátogatott erre az ese­ményre Aradra. Az emlékmű­nél a jelenlevők csokrokat és virágokat helyeztek el. Véget ért űrhajós­kongresszus Párizsban vasárnap befeje_ ződött az űrrepülések részve­vői szövetségének első, alapító kongresszusa. A nemzetközi tanácskozáson 13 ország kép­viseletében 25 űrhajós vfett részt. Az űrhajósokat tömörítő új nemzetközi — nem kormány- szintű — szervezet céljául tűz. te ki, hogy előmozdítja a vi­lágűr kizárólag békés célokra, az egész emberiség javára való hasznosítását, a tudomá­nyos eredmények alkalmazá­sát a társadalmi és gazdasági haladás érdekében. Az alapító kongresszust szer­dán Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is üdvö­zölte a résztvevőkhöz intézett üzenetében. Földrengés Kanadában A Richter-skála szerinti 6.6 erősségű földrengés rázta meg Kanada északi területeit szombaton. Az Egyesült Ál­lamok geológiai intézetének jelentése szerint a földrengés epicentruma az ország észak- nyugati részén fekvő Fort Simpson volt, .Yellowknife várostól 320 mérföldre, nyu­gatra. Az erős földmozgás nem követelt áldozatokat, és nem okozott jelentős káro­kat. túl az okokról is szó lesz. Azokról a tényezőkről, ame­lyek sok százezer ember nyo- morúságához járulnak hozzá szerte a világon, s amelyek felszámolásához valóban nem zetközi összefogásra van szükség. A kábítószer-probléma na­gyon összetett, világpoliti­kai jelentőségű üggyé nőtte ki magát az utóbbi évtize­dek során. Az alapanyag-ter­melők általában a föld leg­szegényebb országaiban él­nek: bolíviai, perui, thaiföldi, afganisztáni; pakisztáni pa­rasztok mindennapi megél­hetése függ a hasis-, vagy a kokacserjék, a mákgubók termésétől. A fillérekért fel­Mintegy húszezer ember vett részt vasárnap Olaszor­szágban a Perugia és Assisi között, huszonöt kilométeres útszakaszon rendezett béke­meneten. A béke és a lesze­relés ügyének támogatására meghirdetett menetben a leg­különbözőbb politikai erők és békemozgalmak képvise­lői vettek részt — kommu­nisták, katolikusok, a polgári radikális irányzatok hívei. A kommunista párt színeiben Alessandro Natta vezetésével volt jelen küldöttség. A menet reggel kilenckor indult a történelmi városból, Perugiából, és mintegy hat óra ajatt tette meg a kijelölt utat. Az útszakasz különböző pontjain az Olasz Kommu­nista Ifjúsági Szövetség fia­taljai műsorokkal, zenei ren­dezvényekkel, szabadtéri színielőadásokkal szórakoz­tatták a résztvevőket. A meg­vásárolt nyersanyagot azután már a fejlettebb városokban finomítják kábítószerré, meg­tízszerezve árát, veszélyessé­gét. A nagykereskedők pedig a legkülönfélébb módokon igyekszenek a iő fogyasztók­hoz, általában a fejlett kapi­talista országokba csempészni, elosztani és értékesíteni a nem­ritkán százszoros hasznot ho­zó fehér port, preparált ciga­rettát, befecskendezni való ol­datot. Eredményes csak ak­kor lehetne a harc ez ellen az érdeklánc felien, ha min­den személyre egyszerre csap­nának le az egyes országok hatóságai, s egyszersmind biz­tosítanák az eddig ebből „élők számára az átállási. mozdulás politikai részére az út végén, Assisiben került sor. Itt Germano Marri, a város polgármestere köszön­tötte a menet tagjait, ezután különféle beszédek hangzot­tak el, amelyek közös mon­danivalója a fegyverkezési, hajsza elleni és a leszerelés melletti állásfoglalás volt. A közélet számos képvise­lője köszöntötte táviratban a rendezvény részvevőit, így Alberto Moravia, a ' világhírű olasz író. Üzenetben üdvö­zölte őket Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Az olasz kommunisták lap­ja, a L’Unitá vasárnapi szá­mában a nagyszabású menet­tel kapcsolatban megállaoí- totta, hogy először sikerült Olaszországban ilyen sokféle politikai és vallási irányzat­hoz tartozó tömeget mozgósí­tani egy adott politikai cél érdekében. Csakhogy egy ilyen akció sokba, nagyon sokba kerülne, s fő terheit a leghátrányosabb helyzetben levő országoknak kellene viselniük. Ráadásul sok helyen a vezető körök is hasznot húznak e halálkeres, kedelemből, például a közel­múltban Bolívia egymást váltó katonai juntáinak tábornokai. Ráadásul egyre íferjed a kábí­tószerek primitívebb, . egy­szersmind hozzáférhetőbb, ol­csóbb, de még veszélyesebb formáinak élvezete is, hí- szén továbbra is fennmarad­nak, sőt súlyosbodnak azok a problémák, amelyek a leg­fejlettebb tőkésországokba a társadalom perifériájára szo­rítják a fiatalok nagy töme­geit. Szíriái csapatok Libanonban A szíriai hadsereg alaku­latai vasárnap reggel meg­kezdték bevonulásukat az észak-libanoni Tripoli kikö­tővárosba. és már ellenőrzé­sük alá vonták a város déli és északi bejáratát, a kikö­tőt és a városközpontot. Hírügynökségi beszámolóik szerint a városban nyuga­lom van; a szíriai bevonu­lást eddig semmiféle incidens nem zavarta meg. A szunni­ta, konzervatív Iszlám Egye­sülési Mozgalom, illetve a baloldali és Szíriához közel álló pártok csütörtök este szíriai közvetítéssel Damasz- kuszban kötött megállapodása értelmében a szembenálló milíciák átadják a szíriai csa­patoknak összes nehézfegyve­rüket. A tűzszüneti egyez­mény végrehajtásának ellen­őrzését a felek képviselőiből álló bizottság végzi a Tripo- liból származó Rasid Karami libanoni kormányfő elnök­letével. Dzsemajel elítélte a diplomaták elrablását Amin Dzsemajel libanoni el­nök pénteken, Mihail Gorba- csovhoz, az SZKP KB főtitká­rához intézett sürgős üzeneté­be elítélte a négy bejrúti szov­jet diplomata elrablását és fegyikük meggyilkolását — közölték a libanoni főváros­ban, hivatalos forrásból. Az államfő levelét Libanon fran­ciaországi nagykövete továb­bítja a párizsi látogatáson tar­tózkodó szovjet vezetőnek. Dzsemajel üzenetében hang­súlyozza. hogy a bűntény el­követői. „semmilyen módon nem képviselik a libanoni né­pet. amely őszinte érzelmeket táplál a szovjet nép. és annak kormánya iránt”. Dzsemaiel a továbbiakban megállapítja, hogy „a Szovjetunió Libanon számára olyan baráti állam, amely mindig támogatta Li­banon jogát az őt ért agresz- sziók visszaverésére, és szám­talan alkalommal fellépett az arabok jogainak védelmében”. Levele befejező részében Dzsemajel elnök arról biztosí­totta Gorbacsovot, hogy kor­mánya mindent megtesz az el­rabolt diplomaták megmen­téséért és kiszabadításukért. A libanoni fővárosban is­meretessé vált. hogy Dzsemajel államfő kapcsolatba lépett a bejrúti amerikai nagykövetség­gel is az elrabolt, és hírek sze­rint meggyilkolt William Buckley amerikai diplomata ügyében. Amerikai részről egyelőre nem erősítették meg Buckley halálhírét. Választások Portugáliában Vasárnap reggel — helyi idő szerint — nyolc órakor Po:'tugália városaiban, falvai­ban megnyitották a szavazó- helviségeket. Az ország 7.6 millió választásra jogosult állampolgára dönthet a par­lament összetételéről. A 250 képvielői helyre több mint háromezer jelölt pályázik. Csaknem félmillióan először járulnak az urnákhoz. Az első eredmények ma reggelre várhatók. NPGSAPn 1985. október ?, héttő Véres incidens a Sinai-f élszigeten Patak Károly, az MTI tu­dósítója jelenti: Egy egyiptomi határrend­őr szombaton tüzét nyitott iz­raeli turistákra a Sínai-félszi- get Rasz Burka nevű üdülő­helyén. Hét izraelit megölt, s agyonlőtte saját parancsnokát is, mielőtt megfékezték. Két izraeli gyermfek megsebesült. A MENA, az egyiptomi álla­mi hírügynökség szűkszavú beszámolója szerint a rendőr „dezertőr” volt. Lefegyverezte bajtársait, és azután támadt rá az Eilat felől egy napra át­kelt izraeli turistacsoportra az akabai-öbölbeli fürdőhfelyen, néhány kilométernyire a nemzetközi határtól. Az iz­raeliek a Camp David-i pak­tum óta kevés formasággal át­járhatnak a koralljairól híres strandra. Szinte bem múlik el úgy nap, hogy ne adnának hírt a tömfegtájékoztatási eszközök újabb és újabb kábítószer_ fogásokról. Hol a frankfurti repülőterén, hol az amszterda­mi kikötőben, hol Párizsban, hol New Yorkban ér el sike­reket a rendőrség a narkóüz_ let elleni hosszú háborúban. A helyzet azonban semmit sem javul, sőt, tovább rom­lik. Első pillantásra talán kü­lönösnek tűnhet, hogy ilyen tekintélyes nemzetközi szer. vezet, mint az ENSZ külön­bizottságot hoz létre a kérdés vizsgálatára. Hiszen a kábító­szer-kereskedelem látszólag csupán rendőri kérdés. A va­lóság azonban más. Az ENSZ kábítószer-bizottságának ma Bécsben kezdődő ülésén a ká- i .ros jelenség diagnosztizálásán Szovjet lapok a párizsi látogatásról Horváth Gábor Hosszú háború

Next

/
Thumbnails
Contents