Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
Történetek egy korsó oldalán Sokan azt mondják a falura: Hollókő élő skanzen, a festői szépségű nyugalom, a népi művészetek hazája. Talpas vályogházaival, zártkertijeivel nagyon sok látogatót vonz. Rengeteg turista fordul meg itt, különösen hét végén, mindenki megcsodálja a hófe. hér meszelt falú kis házakat, az apró ablakokat muskátlival. Kelemen Ferenc hollókői fafaragó háza is ilyen. Széles, tiszta udvara végén áll a műhelye, az előtte lévő tornácon faragja korsóit, poharait. Két kígyó összefonódásából adódik a kupa füle, oldalán pedig makkfa, azon mókus falatozik. Rendkívül szemreva- lók a készülő tárgyak. De azonkívül, hogy szép és jól mutathat a vitrinben, használhatók valamire? — kérdeztem a kézművestől. — Ugyanúgy lehet belőle inni, mint bármelyik csészéből. Nincs faíze a beletöltött italnak. A régi fogadókban csak ilyenekben szolgálták fel a különböző borokat. A tisztítása is egyszerű: egy kis ultras víz, öblítés és kész. Elsősorban külföldi megrendelésre dolgozom, bár egy-két fővárosi szállodában is vannak készleteim. Igaz, csak a tárlókban, nem szolgálnak föl vele. — Műhelyében leendő poharak, korsók. Kizárólag csak ívóidényeket készít? — Nem, a legelső munkám kanalas volt. Egy olyan kis fadoboz, amiben kanalakat tartottak valamikor, aztán az asztalfiókokra tértem át. Nem azért kezdtem el faragni, mert különleges elhivatottságot éreztem a faszobrászat iránt. Meg kellett élni valamiből és a helyi munkalehetőségek közül ez volt számomra a legkedvezőbb. Az eredeti szakmám bútorasztalos és jobb híján ma is ebből élek. Aki művész, annak nem elég alkotni, be kell futtatni munkáit. Az a jó, ha kiváló üzletember. Én meg inkább faragtam. mint üzleteltem. Nem panaszképp mondom, mert a bútorok precíz munkáját sem tartom rangon alulinak, csináltam már olyat, amire szívesen emlékszem vissza. De több mint tíz évvel ezelőtt készítettem egy bárszekrényt. .. A megrendelés ennyi volt! „Olya legyen, hogy az valami csoda, a pénz nem számít!” Hozzáfogtam a tervrajzokhoz, eredeti hollókői mintákkal dolgoztam, de nem tetszett a megrendelőmnek. Hiába győzködtem, hogy amit ő kér, az nem népi, a válasz kurta volt: ..Ne törődjön vele, én fizetek!” Tudom, ha nagyon akartam volna kötni az ebet a karóhoz, otthagyom és nem csinálok bóvlit, de hát valamiből élni kell, végtére is nem került kiállításra, közszemlére, úgy, hogy kifaragtam a kért mintát. Megfigyeltem. hogy akinek sok pénze van, — tisztelet a kivételnek — annak nincs kifinomult szépérzéke. — Munkáin, legyen az kapubejáró, áttört falikép, kanalas, szinte ugyanazok a motívumok szerepelnek. Sok helyen áll makkfa mókussal, madárral a tetején, alatta pedig egy fiú és egy lány. Mit jelent ez? — Tulajdonképpen az életet, az élet fáját ábrázolom akkor, amikor mókust, madarat teszek a makkfára. Ezek a legkevesebb figuráim. Mókust használtam már pohárfülként is. Csak eredeti hollókői mintákat készítek, de előfordult már, hogy éltem Észak-Ma- gyarország mintakincseivel is. Elsősorban az áttört fafaragásnál, ami nemcsak országunkban. de Európában is egyedülálló. Az ilyen képeken szívesen mesélem el a régi falusi emberek napjait. Ezen a munkámon is ez látható — húzott elém egy fából faragott alkotást. — A kisgyerekeket az asszonyok a hátukon kivittek a határba, letették őket földjük végén, az volt az „óvoda”. A nagyobbak vigyáztak a kisebbekre. Mindig a szüleik mellett voltak csemetéik, úgy történhetett meg az, hogy 12—13 éves korukra a lányok édesanyjuktól, a fiúk édesapjuktól mindent megtanulhattak, ami egy háztartás, kisebb gazdaság ■ esetéséhez szükséges. — Az udvarban két ház áffl... . — Az egyikben lakunk, a bútorok nagy részét én készítettem, most készülünk fürdőszoba kialakítására. Egy kicsit kilóg majd a csempézett helyiség a többi hagyomány- őrző, régi mellől, de szeretnénk egy kicsit rm is jobban, kényelmesebben élni, ha már lehet. A másik házból múzeum lesz — ha sikerül berendezni — itt helyet kapnak majd az én munkáim is... Eggyel több lesz azoknak az épületeknek a száma, ahová érdemes lesz el menni Hollókőn. Vankó Magdolna Vendégségben itthon K ét napig jártam a megyét tucatnyi kollégával, s meg kell vallanom, hogy úgy inauUam neki a tapasztalatszerző útnak, hogy nem vártam tőle semmi különöset. Az oktatáspolitikával foglalkozó újságírók számára intenzív programot állított ösz- sze a megyei tanács művelődési osztálya, de ez — ne vegyék hencegésnek — számomra nem tartalmazott meglepetéseket. Egy éven belül írtam mindegyik programban szereplő iskoláról, sőt konkrétan arról, amit ezúttal is nagyító alá vett a tematika: Salgótarjánban a 15. számú óvoda orosztanításának tapasztalatai, a Táncsics Mi/hály Szakközépiskolában a számítástechnikai kabinet, illetve a számítástechnika terén elért eredmények, a Bolyai János Gimnáziumban a tömbösített idegennyeiv-oktatás sikerei, a vanyarci Veres Pálné Általános Iskolában a szlovák nyelv tanításának sajátos gondjai, a nemzetiségi hagyományápolás példás gyakorlata, a balassagyarmati Bajcsy-Zsilinszky Endre Üti Általános Iskolában a klubnapközi előnyei... Tudtam hogy mindez nagyszerű, azt is, hogy mitől, csak azt nem, hogy írni miről fogok utána, mert a lerágott csontokat a kutya is megmorogja. A kollégák azonban kisegítik az embert... Na, nem úgy, hogy megsúgják, hol a téma, inkább a reakcióik voltak érdekesek. Ki-ki vérmérséklete szerint hüledezett, ájuldozott, tapsikolt, kétkedett mindazok hallatán, ami a nógrádi embernek természetes. Mert nekünk pusztán tény, hogy a legvadabb demográfiai csúcs idején is huszonhe- tes átlag-osztálylétszámmal zajlott a tanítás a megyében; hogy mindössze 2.7 százalékos a váltakozó tanítás, 3.4 százalék a képesítésnélküliek aránya; hogy új iskolák, tantermek, tornatermek, tanműhelyek, kollégiumok épültek; hogy a Bolyai Gimnáziumban tizenöt idegennyelv-szakos tanár tanít, hogy a miniszteri utasítást megelőzve emelték fel a pályakezdő pedagógusok minimumbérét; hogy a nógrádi falvakban ingyen juthat építési telekhez a tanár, ha meg testnevelés szakos, célcsoportos lakást kaphat. Tény az is, hogy mindez sok pénzbe kerül, de ezen sem szoktunk csodálkozni. Ügy vagyunk vele, hogy, amire kell, arra adunk! Márpedig a jövőnkre áldozni kell. Hiába épülnek a gyárak, fejlődik a technika, korszerűsödik a technológia a megyében, minden hiaba, ha az alapellátás színvonala nem teszi lehetővé, hogy ahhoz értő, megfelelő általános műveltséggel rendelkező emberek nevelkedjenek az iskolákban. Persze, az utóbbi a kollégáknak sem volt egészen új, inkább az lepte meg őket, hogy Nógrádban ezt a költségvetés is alátámasztja, hiszen a VI. ötéves terv során tizenhat százalékban részesült az ágazat a fejlesztési alapból, a hetedikben előreláthatóan tizennyolc százalékban. Minket. Nógrádban élőket az lep meg, hogy ez meglepő. S ez igen kellemes érzés, még akkor is, ha nem szeplőtlen a mi „menyasz- szonyunk” sem. Nemcsak az ejt foltot rajta, hogy elbírna a megye oktatási hálózata ennél jóval több pénzt is, hisz a program, az alapellátás biztonságos. jó színvonalának megteremtése közel sem befejezett. Hisz hiába jutott az elmúlt években minden tanévnyitó ünnepségre egy iskolaavató is, akad még jócskán szükségtanterem a megyében. Szépséghibákat takargatnak az átlagok is. A huszonhe- tes átlag-osztálylétszámtól nem láthatók azok az osztályok, amelyekben negyven gyerek feszengett az elmúlt években; a képesítésnélküliek alacsony aránya mellett léteznek tantestületek. ahol igen magas a számuk. A Bolyaiban ugyan tizenöt idegennyelv-szakos tanít, de lenne állása még néhány orosz szakosnak is. Noha a meglátogatott iskolák mindegyike ragyogott a tisztaságtól, tudjuk, hogy nem mindegyik nógrádi iskola ilyen. Igaz, a közoktatással foglalkozó újságírók vendéglátói ezt sem hallgatták el, a vendégek ennek ellenére nagyon elégedettek voltak. Ez jó. a vendég megteheti. A z itt élek számára azonban elég néhány perc az örömre, az eredményekben való gyönyörködésre. Utána jöjjön újra a jogos elegedetlenség, az összefogásra ösztönző panasz, a változtatásra kész és képes tetterő. Mert így jutunk mindig előbbre. — vési — I December 16—22. A magyar kultúra napjai Csehszlovákiában Változatos művészeti programok. színházi és filmművészeti bemutatók, kiállítások, mór észeti találkozók nyújtanak ízelítőt Magyarorszag kulturális életéből Csehszlovákiában, a decemberben megrendezendő magyar kultúra napjai során. December 16. és 22. .között a baráti ország számos nagyvárosában találkozhat majd a közönség magyar együttesekkel és előadóművészekkel. A hazai zenei életet egyebek között a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara, valamint neves operaénekesek képviselik. A zenekar Prágában, Pozsonyban és Ost- ravában ad majd hangversenyeket, s Zempléni Mária december 13-án, Kukeiy Júlia pedig december 17-én Prágában vendégszerepel Puccmi Fchémélet, illefvé Mozart Don Giovanni című operájában. Könnyűt??. ?i egyú <ese nk ki zül a népszerű Dolly Roll turnézik majd Csehszlovákiában^ hat alkalommal ad koncertet. A Győri Balett társulata négy ízben lép fel Pozsonyban és Prágában, Seregi László pedig a Sylvia című balettet állítja színpadra a fővárosban. A magyar kulturális napokon részt vesz a Katona József Színház társulata is: Csehov A Manó, Bulgakov Menekülés és Queneau Stílus- gyakorlat ;íaiű művét tolmácsolja ö* alkalommal. Sim ít lista ’örekvések a magyar képzőművészetben a két világháború között címmel bemutató, valamint Kondor Béla életmű-kiállítás nyílik Prágában. Ugyanott magyar könyvkiállítást, Pozsonyban pedig az elmúlt 40 év termését reprezentáló politikai plakátkiállítást tárnak az érdeklődők elé. A hagyományokhoz híven ünnepi filmbemutatót is tartanak: Prágában és Pozsonyban Szabó István Redl ezredes című alkotását tekintheti meg a közönség. A programot a két ország művészeti szövetségeinek közös rendezvényei egészítik ki: egyebek között színházművészeti es műfordítói tanácskozást tartanak majd, magyar és csehszlovák szakemberek részvételével. (MTI) Gyémántlakodalom Szécsénkén Házasságuk 60. évfordulóját ünnepelte Szécsénkén Kiss Mihály és hites felesége. A most nyolcvan- négy éves férfit, a falu valaha hét határban megbecsült cipészét, az aprócska Nógrád megyei település pártszervezetének egykori titkárát örömben, gondban hűséges élete párját gyermekeik, unokáik és dédunokáik ünnepelték. Gyé- mátlakodalmukon az úttörők dallal, virággal, a tanácsi és termelőszövetkezeti vezetők ajándékkal kedveskedtek a házaspárnak. üSr Szerencsés-e, vagy bal- szerencsés a generáció, amelyhez Kiss Mihály és választottja Budai Margit tartoznak. Két világháború, munkanélküliség, Horthy-rend- szer, csendőrség ... De, aki megérte a két háborút, igaz-e jobban becsüli, hogy békesség van? Aki megismerte a nélkülözést, másként örül az a terített asztalnak: aki a csendőrtollak árnyékában nem szólhatott fennhangon magáért és társaiért, hogy örült a felszabadulásnak, a szabadságnak! Aki éjt nappallá téve dolgozott, hogy gyermekei tanulhassanak, anélkül, hogy bizton remélhette volna boldogulásukat, most joggal büszke főkönyvelő, főosztályvezető fiaira, főiskolát végzett unokáira. Mégiscsak szerencsés ez a generáció, amelyhez Kiss Mihály és felesége, lánynevén Budai Margit tartozik. if Kiss Mihály a falu népszerű embere volt, s maradt. A cipész a falu társadalmi életének egyik fóruma, főleg a meglett férfiaké. Ilyen fórum volt a Kiss Mihály műhelye is. Aki, hogy a finom városi munkát is kitanulja. Pestre ment. Visszatérve, Szécsénkén választott magának feleséget, s ott le is telepedett. Amikor jöttek, s felcseperedtek a gyerekek, Kiss Mihályék szinte mindenüket a gyerekek taníttatásáért áldozták. Mondták is neki, urakat nevelsz a gyerekeidből, saját ellenségeidet... Pedig Kiss Mihályt csak az ősi elv vezette: a gyerekek dolga, hogy többek legyenek apáiknál, a szülődé, hogy ezt elősegítsék. Ez az élet rendje. Kiss Mihály lánya, két fia leérettségiztek, ök voltak az első Szécsénkéről elszármazott értelmiségiek. Az ö gyermekeik pedig főiskolát végeztek. Igazolva ezzel az élet rendjét. Ilyen természetességgel vezetett el annak idején Kiss Mihály útja a párthoz. is. Az ellenforradalom utáni bonyolult időszakban párttitkára is lett a szé- csénkei pártszervezetnek, agitátora. egyszersmind feleségével együtt tagja ts az 1961-ben megalakult termelőszövetkezetnek __ . .. Engem, — mondja —, mindig a fejem vitt előre, nem a lábam ... Ilyen elvei vannak Kiss Mihálynak. A téeszből nyugdíjba ment. a pártnál csak a titkárságot tette le, s amíg a lába bírta,, a taggyűlésekre is 1 eljárt. De a régi ismerősök, elvbarátok most is rá- rányitják a kaput, beszélgetni, vitatkozni. És a gyémántlakodalom napián újra együtt volt a család a szécsénkei házban. Csak Piroska nem jött el. nem jöhetett a legidősebb. Piroska beteg. A csupa kacagás mami arca elkomorul. hogy utána rögtön feíderüljSn. hiszen itt van, két fin. mea az unokák. a dédunokák. És, n’csak. itt van a téesz párttitkára, és itt, van az ennházközség plébánosa is. — Jöjjenek csak! — mondja Misa bácsi. — A feleségem mélyen vallásos, miért sérteném meg. És különben is mindkettő rendes ember. A párttitkár is, a pap is. Megférnek egyrn á Cs. G. A balassagyarmati Geisler Eta leánykollégiumban működő negyezer kötetes könyvtál nagy népszerűségnek örvend az ott lakó lányok körében Aí iskolai kötelező olvasmányaik mellett egyeb szép- és szakirodalmi könyveket is szívesen kölcsönöznek a kollégistalányok. ' X RT
