Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
Málhahordó ■ A-. ■ . “*#!■;<>!.jjüjjjc'üliilJII Sajdik Ferenc isztambuli vázlatfüzetéből Siiteményáros Visszhang Hol halt meg Petőfi ? Megragadva a felkínált lehetőséget: a NÖGRÁD 1985. szeptember 7-i számában „Megtalálták Petőfi sírját” cikk kapcsán szeretném benyomásaimat leírni. Véleményem egy laikus észrevétele és csakis a hazánkban megjelent és általam is ismert életrajzi adatokra támaszkodik. A közvélemény egy részét mélyen foglalkoztatja a cikkben közölt feltevés, mely a Szovjetunióban megjelenő Kárpáton túli újság című lap hasábjairól került a magyar olvasóközönség elé. A menynyiben nem újságírói „kacsa” — már pedig hihetőnek tűnnek a közölt információk — valószínűnek tartom, hogy Petőfi Sándor túlél le a Segesvár környéki csatát és politikai száműzetésben „Ágyban párnák között” halt meg Szibéria távoli városkájában. Ismerve Illyés Gyula, Kiss József, Hatvány Lajos, Fekete Sándor a költő életével és halálával foglalkozó munkáit, tagadhatatlan tény — 1849. július 31-én a Fejéregyháza és Héjasfalva között menekülő költőt meghalni senki sem látta! Igaz ugyan, hogy az osztrák Hteydte őrnagy talált egy polgári ruhás kifosztott holttestet az ispánkúti kaptatónál, kinél bemocskolt, szétszórt papírok voltak, melyből arra kö- vetkezetetett, hogy Bem közvetlen környezetéhez tartozik, de nem tesz említést a papírok tartalmáról. Szemügyre veszi a halottat — alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű. szakállas férfi — de nem azonosítja. A fogoly tisztek ismét Heydte elmondása alapján Petőfit vélik felfedezni a halottban. A tetemet nem látta olyan tember, aki személyesen ismerte Petőfit is. Csak az alacsony termet és vézna testalkat, amely elgondolkodtató. Szakállat a kor divatja szerint sok férfi viselt, polgári ruhás felkelőt is lehetett találni bőven a hadseregben. A halottak színe pedig — elnézést — nem pirospozsgás. Tagadhatatlan tény továbbá az is, — halottá nyilvánítását, melyet végül is feleségének is el kellett ismerni, arra alapozták, hogy a segesvári csata után nem adott életjelt magárói. Petőfinek március 15-ét követően is sok ellensége akadt. Különösen királyellenes verse miatt vívta ki a reformer és mérsékelt forradalmi politikusok ellenszenvét. A rendíthetetlen forradalmárt, a meg nem alkuvó republikánust megbuktatták a képviselőválasztáson. Összeütközésbe került a katonai vezetéssel is, Mészárossal, Klapkával. Ellenségei számát csak növelte Bemmel történt barátságkötése. A radikális változtatásokat' sürgető költő a vele egy célért harcolók között is sokak szemében nemkívánatos személy volt. Különösen az osztrák hatóság előtt; ezért erőszakolják ki halálának elismertetését. Ír Az 1985. szeptember 8-i Vasárnapi Hírek hasábjain nyilatkozó Kiss József elismert Petőfi-kutató az őrnagyi ranggal kapcsolatban közli: „Petőfi nem volt őrnagy, mert az előléptetésére vonatkozó előterjesztést hivatalosan nem hagyták jóvá.” Bizonyára így lehetett, de az is tény, hogy Bem — Petőfi maga írja, amikor másodszori hívására visszatér hozzá — vissza adta a Klapka által vitatott őrnagyi rangját. Így ő maga és környezete is őrnagynak szólította. Ezért az Őrnagyi rang megjegyzés a szibériai fejfán, nem szól az ellen, hogy Petőfi nyugszik ott! Az előbb felsorolt vitathatatlan tények után — melyek csak annyira bizonyítják a halálát, amennyire nem—, a költő' segesvári haláláról nem győzött meg a vasárnapi újságban közölt tudományos szakvélemény. ☆ Kovács István Így élt Bem József című könyvébe írja le Bem menekülését a segesvári csatavesztés után. „Poggyász- kocsija felborult, a pénztárral együtt az ellenség kezébe került. A tábornok az útmenti nádasba haiottnak teteti magát és -az éjszaka folyamán találják meg a Vil- mos-huszárok”. Ha a tábornokruhás Bemnek sikerül, miért ne sikerülhetett volna a polgári ruhás Petőfinek? Csupán annyi különbséggel, hogy hadifogságba kerül. Miért ne lehetett volna nagyobb az élniakarás ösztöne a halálvágynál — égy vesztes csatát túlélni és tovább harcolni, újra látni a szeretett családot, feleségét és fiát. Az Oroszországba hurcolt hadifoglyok között ő is ott lehetett. Há életbe akart maradni, a Bemtől való elszakadás után csak az orosz hadifogság maradt lehetőségül neki. Némi lojalitásra csak az oroszoktól számíthatott, ha nera is a kozák martalóeok- tól. hanem a műveltebb tisztektől. A több nyelvet beszélő költő igazolhatta magát, tudhatta, hogy a tiszteket humánus bánásmódban részesítik, mint ahogy tudta Görgey, tudta Bem, áld az utoP sóként vette tudomásul a szabadságharc végleges kudarcát és emigrálása előtt megfelelő feltételek kicsikarásával helyettesét az oroszokkal való tárgyalásra hatalmazta föl. Petőfinek sok .tapasztalata volt az igazi háborúról, az osztrákok kegyetlenkedéséről, tudomása volt az erdélyi szászok ellenséges viselkedéséről, kik vesztes csaták után a még élő sebesült magyar katonákat gondosan agyonverték, vagy élve temették el. Azt, hogy sebesülten a tömegsírból sikerült megmenekülni, nem tartom valószínűnek. Mint ahogy azt sem, emlékezetkihagyásban szenvedett, elfelejtette múltját, emiatt nem adott hírt magáról. Azt már inkább, hogy tudomást szerzett a pesti és aradi kivégzésekről. majd halottá nyilvánításáról, felesége új házasságáról. Miért nem írt? Arany és mások sem írtak. Visszavonultak az irodalmi élettől, a bénultság rá is vonatkozhatott. Nem meglepő az AlekszadP Sztyepanovics Petrovics név. Hiszen 1841. Február 28-án az osztrák hadseregből való leszerelésekor is Alexander Pet-r rovich névre kiállított törzslapjára írták rá leszerelését. Azt már inkább furcsállom! egy helybeli lakosnak miért írták volna fejfájára, hogy Ázsia. Sem nálunk, sem a Szovjetunióban — nincs tudomásom róla —, hogy lenne olyan szokás, miszerint ráírják a földrész nevét a fejfára, hacsak nincs különösebb ok rá. Ugyancsak nem világos előttem — egy 111- szunkszi Petrovics fejfáját a többitől eltérően miért nyugatiasra és nem pravoszlávra készítették. Nem értem továbbá: „fettételezhtető egy ál Petőfi is” —, de honnan tudhatta az igazi Petőfi kiskőrösi születését, hiszen Kiskőrös és Kiskunfélegyháza között a mai napig nincs eldöntve a vita. Kifejteit véleményem Ismerőseim, kollégáim, barátaim körében nem talált megértésre. A megkérdezettek közel 90 százaléka lehetetlennek, néhányan kétkedve, de szintén valószínűtlennek tartják, hogy költőnk Szibériában halt meg. A leírtak után szeretném elmondani; Petőfi Sándor a legkedvesebb költőm. Csánk Csaba formaszerkesztő, öblösüveggyár Nagyvárad-Oradea, a bihari székhely, a hazai irodalmi köztudatban, (már amennyire létezik), máig úgy szerepel, mint Krúdy, Ady, Nagy Endre, Juhász Gyula — a „hal- naposok” nemzedékének városa, ahol a századelőn egy erősen radikális polgári szellemiség és erjesztő nyugtalanság létrehozta azt az igényes kört, amelyből nagyrészt Juhász Gyula szervezésével, a Holnap antológia kivirult. A város annyiféle jelzőt viselt már, hogy összeírni-leírni sem egyszerű feladat. Volt már a „bérces Bihar -fővárosa” —- bérces azért, mert a mai Bihar keleti-délkeleti és északi részein is hirtelen kiugró hegyek váltják egymást (Rézhegység, Rézalja stb.). Kossuth „magyar Birmingham- nak” nevezte, Körös-parti, illetve „peceparti” Párizsnak sokan írták-mondták, s mondják még ma is; Ady a „vér városa” jelzővel illette, Nagy Endre „puccos dámának” titulálta, Rozsnyai Kálmán éppen hatvan esztendeje, az Ady Könyv-bért, \,villa.nyvá- rosnak” írta Váradot. Sípos Béla Debrecenben „pakjon- városnak” nevezte egyik cikkében ugyancsak jó régen, Endrődi Sándor várad! tanár- ember Athénhez hasonlította ... A Holnap antológia és a radikális polgári irodalom nyomán volt „a Holnap városa” (ami kisbetűvel is érvényét tartotta), s volt nemrégiben éppen ezekre a dicső irodalmi múltakra emlékezve Kiss Károlynál (Magyar Nenaf K£>GRÁD — 1985. szeptember 14., szombat Teaartis VwApipazó ódon — és kissé szemetes — utcarészlet Várad, a jelen városa Űtonjáró zet) a „tegnap városa”, am tisztán történelmi szempontból lehet csak igaz. A jelen városa minden tekintetben vonzó — gondosan megőrződött itt a szecesszió, miközben hatalmas területek épültek be körös-körül a legjobb fekvésű —, tehát nem elsősorban a híres váradi volt szolősdombi részeken, nanem a-laposabban elterülő egykori földeken — új és újabb házakkal, lakótelepekkel. A ma Várad-Oradeába érkezőt messze a központtól, a feltűnően széles utak mentén emelkedő gyáróriások és beljebb érve új lakóterületek köszöntik. Az első benyomás is az, hogy nem a holnap, a jelen városa Várad, mert mindenütt az újjal és az újabbal találkozik az ember — mielőtt már beljebb érve egy hirtelen balkanyarral a legősibb pontra, a Szent- László-székesegyházhoz. az Ady „megénekelte” hírhedefct (per lett belőle és ítélet a századelőn) Kanonok sorhoz jut, hogy ott aztán kissé megpihenjen. Régi útiköriyveink természetesen nem tartalmazzák az impozáns fejlődés (az utóbbi két évtized) számadatait, miközben érthető részletezéssel szolnak a rengeteg műemlékről, emlékről. Húsz év alatt több mint 23 milliárd tejes beruházást épített önmaga testébe az együttélés-dolgozás, a realitás városa. Két évtized alatt az új ipari létesítmények hosszú sora szolgálja lakóinak és nagy vonzáskörzetének, az ország fejlődésének céljait: húsz év alatt nyolcszorosára növelte ipari termelését Oradea és mára eléri a 17 milliárd lejt évente. Ez az adat másként is megfogható — sőt, talán így érthető igazán — Várad-Oradea mai ipara nem egészen negyven nap alatt teljesíti a húsz évvel ezelőtti éves termelését. Ez a dinamizmus lüktet az egykori „déli korzó”, a mai főutca (teljes hosszában sétáló utca) a Calea. Republicii tartós és nagyléptékű spirálmozaikkal fedett hosszanti „kőtengelyében” — itt a nap minden órájában állandó az erős gyalogosforgalom. Talán nincs váradi (vagy bejáró), aki naponta egyezer-kétszer ne fordulna meg a váradi Váci utcán. Vasútihoz közeleső végében a régi és az egészen új ötvöződik; ott a legnagyobb váradi áruház, vele átéllenben a régi váradi ispotály (megyei kórház, a múlt század elején épü'lt, falai kötet Erzsébet), tote jobbra hatalmas szalagház épül, homlokzati tagoltsága, túl az ide illő változatosság megvalósult képén arról árulkodik, hogy igényes, nagy alapterületű, erkélyes lakásokba költözhetnek rövidesen az új lakók (átszámítva körülbelül háromszázezer forintba kerülnek ezek a lakások). Ugyancsak az egykori korzó innenső végénél áll a váradolaszi templom, egy esztendeje Fráter Erzsi végső nyughelye. Az utca közepe táján az 1700-as évekből származó Orsolya-rendi apácák temploma és részben ma is lakott rendháza (nagyobbrósz kollégium ma már), hiszen ma is itt él hét-nyolc idős Orsolya-nővér. A vele szomszédos sarkon, szemben a város egyik legkedvesebb, legjobb helyen lévő szecessziós szállóját találja az utas (Park), a teraszos kis kávéház, ahol csakúgy, mint Váradon, több ponton is híresen jó fagylaltot lehet kapni. Innen, a forgalmas promenádról kissé eltérve a közeli terecskén az árnyas, gesztenyés parkban áll Ady Endre szobra és mögötte a valamikori Müller cukrászda kioszkszerú épülete (Mü’lleráj!) az Ady-múze- ummal. Körben a tér sokat változhatott. Jelenében inkább az itt székelő hivatalok, intézmények játszanak szerepet, mint például az ugyancsak itt álló egykor volt Bá- ránika (fogadó-mulató) helyén valamiféle kultúrház, azután a bank épülete és a szobor melletti régi ház bolthajtásai alatt a sok pereskedő, (a járásbíróság lehet ott), vidéki ember meg — az úgy tűnik —, minden időben felismerhető ügyvédek serege. Ady alakja körül másfajta élet zajlik a mai Váradon, s az sem biztos, hogy költőileg színtelenebb —, annyi bizonyos, . hogy a fehér bőrű sétáló pol- . gárasszonyok a múlt városában maradtak örökre. A Seb es-Körös partján messzire láthatóan magasodik a város egyik legjobb szállója a Dácia, előtte állandóan tucatszám parkolnak a magyar turistákat szállító Ikarus buszok. A szervezett hazai- turizmus nem ismer mást (ez a legdrágább ugyanakkor), mint a Dácia modern kényelmét és esetleg még a hasonlóan költséges, (a hazai szállo- daáraknál azonban jóval alacsonyabb) Transylvania szállót. közel Adv eevknri tnrzshelvéhez, a régi BMKE kávé- házhoz, amelynek homlokzatát erről szóló márvány táblás szöveg díszíti. Más kérdés talán, hogy a költő itt már csak főként azokban az időkben társaloghatott váradi barátaival és tisztelőivel, miután már távol élt a várostól és hazalátogatott a közeli Szilágyságba. De előtte, azért néhány üveg bort, és számtalan csésze feketét megivott a város falai között, s elszívott vagy száz cigarettát naponta,- ahogy a fáma mondja ... (De lehet, hogy ezt Krúdyra mondja, s mert rá is érvényes lenne — érvényes mindkettőjük- - re). Megállók Európa talán legszebb szecessziós palotájának sarkánál, a régi Sas utca végében. közel a két városrészt összekötő hídnál és távolról is lefotózom az új köntösben ékeskedő váradi , Cion- templomot. Innen vörösben játszó bronzzal fedett kupolája határozza meg képét,1 közelről azonban minden részletén látszik a teljes renoválás friss festéknyoma. Itt állt valahol minden idők egyik legeredményesebb kiadójának, nyomdutula jdonosának, L asz- ky Árminnak, Sas utcai szerkesztősége és üzeme. Krúdy, Ady munkaadója . Keresném nyomát, de Várad jelene más utakra fordít. T. Pataki László
