Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
Megtalálták Petőfi sírját? Alekszondr Petrovics Szibériában — Szendrey Júlia levele Elfelejtett mesterségek Iskolatáskából italkínáló „A mukacsevói V. V. Pagirja, aki szenvedélyes hely- történész és irodalonikutató, régi újságokat lapozgatva’ egy érdekes . közleményre bukkant. Ezzel kezdődött minden...” — olvashatjuk a Kárpát ont úli Ifjúság című magyar nyelvű szovjet lap egy idei számában. Amikor olvasóinknak átadjuk Petőfi Sándor titokzatos haláláról .szóló cikkünket, kizárólag a szovjet irodalomkutatók és a helytörténészek megállapításaira szorítkozunk. Hiszen, ha a „legenda nem legenda” — úgy tetszik, jelentős irodalomtörténeti felfedezésre jutottak, s bár hosszú még az út az igazság teljes felderítéséig, érdekes lehet közzétenni az eddigi kutatások eredményeit. Honnan is kezdődött a történet? *s*S#A1 ‘>*dÚt« !( RiSÁC: A Russzkaja Pravda című lap 1940. augusztusi számában számolt be arról, hogy a Magyarság című újság szenzációs tudósítást közöl fotóval együtt a magyar költő, Petőfi Sándor megtalált sírjáról. Eszerint Petőfi sírja lllszunszkhan, a szibériai Verhnyeugyinszktól 20 versz- tánvira van. Az újság közli a fejfáról készült fényképet, amelyen az a felirat áll: Alekszandr 'Sztyepánovics Petrovics, magyar őrnagy és költő, meghalt Illszunszk- ban (Ázsia) 1856. év május havában. V. V. Pagirja két évvel ezelőtt ebből a közleményből kiindulva kezdte el kutatásait. Mint kiderült, Svi- gel Ferenc magyar katona, aki az első világháború idején került orosz hadifogságba, véletlenül bukkant rá Petőfi Sándor sírjára, a Baj- kál-tó partján lévő városka temetőjében. A fogságból ha- * V. * V. pel a szabadság, a rabság, a gondolat és az örök hó mezeje kifejezés. A vers megírásának dátuma: 1853. És ami döntő bizonyíték lehet, Petőfi saját kezű aláírását igazolta egy magyar bizottság, melynek tagja volt Kornis Gyula, Gáspár Jenő és Voinivich Géza. Vaszil Vaszilovics Pagirja búvárkodni kezdett a költőről szóló életrajzi adatokban. A magyar olvasók számára bizonyára ismertek Illyés Gyula Petőfi Sándor című könyve és Hidas Antal Petőfi válogatott műveihez írt előszava. A szovjet helytörténész tudomást szerzett arról is, hogy egy szemtanú szerint a nagy költőt 1230 bajtársával együtt egy közös sírba helyezték, s amikor a mellén sebesült Petőfit egy szász a gödörhöz vonszolta, ő haltkan felnyögött: „Ne temessenek el, tett őrség szállított oda a XIX. század 40-es éveinek végén. A „titokzatos” Petrovics feleségül vette Tatjana Kuznyecovát. Majd újabb levelében arról értesítette a helytörténészt, hogy első világháborús magyar hadifoglyok is voltak Burjátiában. Később egy részük harcolt a szovjethatalomért és elesett. N. Novomejszkij barguzini aranyásó restaurálta a temetőben a forradalmárok sírjait. Lehetséges, hogy ugyanő javította meg a katolikus kereszteket is. A szemtanúk állítása szerint az egyik Pet- rovicsé. Tény, hogy a politikai száműzötteknek nem volt joguk levelezni és publikálni. Ám az sem kizárt, hogy a Petőfi-versak kéziratban terjedtek. A Kárpátontúli Ifjúság cikkére számos olvasó reagált. Több régi lap cikkére hívták fel a figyelmet, amelyekben az olvasható, hogy a nagy magyar költőnk valóban Szibériában halt meg. Egy lelkes kutató elküldte Szendrey Júliának. apjához írott levelét is. Ebben ez áll: „... hogy miért írtam alá Sándor halottá nyilvánítását? Tettem ezt a bécsi ka- marilla és a hercegprímás őeminenciájának kemény parancsolatára...” Vagyis, az anyakönyvi bejegyzés Petőfi haláláról hamis. A Kárpátontúli Ifjúságban közöltek megjelenése óta Pagirja újabb levelet kapott Burjátiából. A. V. Tivanenko ez év június 24-én értesítette őt a kutatás legújabb eredményeiről. Többek között leírja, hogy Csitába utazott a helyi archívumok tanulmányozása céljából. A Petőfi név nem fordul elő a levéltári anyagukban, mindenütt Petrovics névten szerepel. Le- ningrádban a kutató megtazafíérve több fényképet is hozott 1916. után a temetőről, ahol a kettős keresztes fejfák mellett egy nyugati típusú faragott egykeresztes fejfa áll, rajta a táblával és a már közölt felirattal. Tény, hogy a kozákok 1800 magyar hadifoglyot hurcoltak Szibériába, ám az már szájhagyomány útján terjedt: utódaik szentül őrzik földijük emlékét, gondozzák sírját, felújítják a keresztjét. V. V. Pagirja kutatásai során rábukkant arra is, hogy Petőfi Szibériában feleségül vett egy Tatjána nevű 19 éves barguzini polgárlányt. Az említett Svigel Ferenc a költő szibériai tartózkodásának bizonyítékául hazacsempészte a Russzkolje Szlovo című lap 1916. évi egyik számát, amely egy verstöredéket közöl az alábbi kísérőszöveggel: „Az utolsó költemény, amelyet az oroszok közt népszerű fiatal magyar költő korai eUiunyta előtt írt.” A hatsoros versből mindössze néhány szó maradt fent, melyben szerellek... én vagyok Petőfi!" Pagirja így gondolkodott: Ha a költő még élt, kimászhatott a sírból és a többi magyar katonával együtt fogságba kerülhetett. Ennek alapján sok-sok levelet indított útnak. Az első válasz, a Bajkál című folyóirattól letörte a kutatót: a Burját ASZSZK- ban nincs Illszunszk nevű helység. A Szibir című folyóirat sem tud segíteni, s meglehetősen kétkedve fogadta a helytörténész hipotézisét. Ám Pagirja cikkeire reagáltak az irodalomtörténészek. Elsősorban A. V. Tivanenko kutatásaira támaszkodhatunk. A helytörténész ez év februárjában írt levelet a mukacsevói iroda'lomkuta- tónak. Többek közt leírja, hogy valóban nincs Burjátiában Illszunszk nevű helység, de van Vluszunszk és Eleszunszk is. Válaszul leírja azt is, hogy a kezébe kerültek egy barguzini járási lakos visszaemlékezései, aki a múlt század 20-as éveiben született és jól ismert egy Petrovics nevű politikai száműzöttet, aikrt megerősílálta Kuznyecov „Pámjátyi gyekabrisztyov” című fotóalbumát, amelyben látható a kép: 1908-ban a rekonstrukció előtti sír, jól kivehető rajta a táblácska, a kezdőbetűk és a sorok . ugyanolyan elhelyezkedésével, mint Svigel fényképén. Felismerték ezt a régi barguzini lakosok is. Végül egy döntőnek tűnő bizonyítékot közöl az irodalomtörténész: A szibériai Petrovics-Petőfi Csita környéki tanyáját Kiskörösről nevezte el. Ezek a legfontosabb adatok, amelyeket megtudtunk a Kárpátontúli Ifjúság című lapból. A magyar nyelvű szovjet lap ígérte, hogy a jövőben is tájékoztatja az olvasókat a kutatás menetéről. Az eddigi szenzációsnak tűnő felfedezések mellett mi sem mehetünk el észrevétlenül. Éppen ezért kérjük, hogy a szakemberek és olvasóink közöljék véleményüket, esetleges tudnivalóikat a nem mindennapi horderejű 4 hJOüRAD — 1985. szeptember 7., szombat témáról. M. SS. Négy hónapig hímeztem ezt a pruszlikot. Kép: Bencze Ez volt Magyar Lajosné első erőpróbája. A hajdanvolt iskolatáskából italkínálót készített. Ennek tizennyolc éve, de azóta is az anyagok királyával, a barrel dolgozik. Készít kézi- és falitükröket, sokféle italkínálót, szalveta- tartót, díszdobozt, vázát, fali plasztikát, virágkoliázst, hogy csak néhányat említsek a sokszínű választékból, amely a salgótarjáni lakás zsebkendő- nyi múhelyében-műhelyter- mében kis házikiállításként a látogató szeme elé kerül. A szuktebb pátrián kívül Pécs, Budapest, Szeged, Gödöllő és Becs is megismerte e kezek munkáját. Szamos első és második helyezés, különdíjak jelentik az elismerést. A rakoncántlan arany- és ezüstszál, lágy tapintású selyemfonal, pehelykönnyű gyöngy es a kemény, férfikezet kívánó talpbőr — ezek Magyarné társai. — Bár teljesen nem szakítottam a mű- és aranyhímzéssel, meg készítek gyönggyel kivarrt ruhát, de olyan kevés a megrendelés, hogy ebből nem lehtet megélni. Kényszerű profilváltást csináltam. Ez kényszer volt, de én mégsem tekintettem annak igazán. Szeretem a bőrt, öröm vele dolgozni. Állandó újat keresés, éjszakai jegyzetelések szülik a termékeket. Egyik hozza a másikat. Nagyon figyelek arra, hogy amit készítek, az a mindennapi élet használati tárgya legyen, ne csak díszként szolgálja az embert. — Hogyan lett az önképzőkör! lelkes és szorgalmas kislányból kézműves, mert Magyar Lajosné büszkén vállalja ezt a titulust. — Hosszú és göröngyös út buktatókkal vezetett idáig — mondja mosolyogva és teltűnődik: — Apám kádármester volt, anyám hatunkat nevelt. A képzőművészeti gimnázium után ideig-óráig talán voltak hiú reményeim, de a valóság kegyetlenebb volt. Édesapám hosszú ideig betegeskedett, nem volt pénz a továbbtanulásra. Könyvelő lettem és megtanultam gyors- és gépírni, de ez nem elégített ki és nem elégít ki ma sem. A parányi műhely falain a mesterség címerei között megakad tekintettem egy gyönyörű hímzett pruszlikon. Nagy kár, hogy az olvasó csak fekete-fehérben láthatja viszont ezt a pazar színű mestermunkát. — Története van ennek — veszi le a vállfáról féltő gonddal és tartja maga, elé, mintha könyvből olvasna. Talán azt is teszi, hiszen mint a betűvetőnek a betűhöz, neki is köze van minden szálhoz, simításhoz. — Négy hónapig hímeztem. Azt mondták erre, hogy géppel nyomott, pedig a kezem munkája. — Mi a különbség a gépi és a kézi hímzés között? — A gépi hímzés egyik felét a gép, a másikat az ember készíti. Egyforma motívumokat egyformán ad visz- sza. Nincs benne kis eltérés sem, hiányzik belőle a kéz munkája, az ember fantáziája, amely a megfizethetetlen kézi hímzés jellemzője. Hogy mire kell ügyelni a munka során? A választott mint., legyen eredeti és hűen adja is azt vissza a hímző. Fontos a fomalvezetés! Ügy történjen, ahogy a minta megkívánja, de még a fonal dőlési szöge sem elhanyagolható. A matyó hímzés a fekete alapot, a kalocsai minta a fehéret, a palóc szintén a fehéret kíván, ja. A palóc minták kedvelt színe az égő piros és a búza- virágkék. Ez a pruszlik csupa hímzés, mert így szép, de van olyan ruhadarab, amelyre csak egv-két motívumot hímezve is sokkal értékesebb lesz, nem kívánja minden na-" hadarab, hogy telehímezzük. — Beszéljen . valamit a gyöngyhímzésről. — Ahányféle a gyöngy alakja, mérete és színe, any- nviféleképpen lehet a ruhára felvarrni, hímezni. Először kiválasztom az alapanyagot, utána a motívumot. Ezt rárajzolom, vagy rádrukkolta- itom a ruhára és csak ezután jöhet a kivitelezés. Követni a drukkolás vonalát a gyöngygyei, különböző alakzatokat helyez el belőle... eny- nyi az egész. — Csak ennyi!? ARg maradt időnk a bőrdíszművességről szólni. — Ha megrendeznek egy- egy kiállítást, és ott én is szerepelhetek bőrösmunkáimmal, látva a megszelídített, megszépített kemény talpbőrt, akad látogató, aki megkérdezi a teremőrt: milyen erős kezű férfi csinálhatta ezeket a munkákat? S ők rendszerint meg is adják a választ: „Nem férfi biz ez, hanem nő.” S én nő létemre jól megvagyok a bőrrel. Poncolt, cso- vert technikával, rátét- és re- zezett megoldással dolgozok. Segítenek a különféle 1 vu- kasztók, kiütök, az égetőberendezés, recés és görbe kések és különböző fogók... és a két kezem. — szgys — Romhányi tervkoncepció A lakossági A Romhányi Nagyközségi Közös Tanács is megtárgyalta a VII. ötéves terv- koncepciót. A tanácsülésen részt vett Vastag Ottilia, országgyűlési képviselő, ott voltak a nagyközség üzemeinek, intézményeinek vezetői is. Varga Rafael tanácselnök bevezetőjében részletesen elemezte a VI. ötéves tervben elért eredményeket, amelyekkel megalapozták a jövendő elképzeléseit. Az 1985-ös évet az átmenet, az előkészítés évének tekinti a nagyközségi közös tanács. Hajzsel Ferenc vb-titkár összefoglalta a pénzügyileg is megalapozott tervelképzeléseket. A fejlesztésre fordítható pénzből egy 100 férőhelyes óvoda építése szükséges, a község régi igénye egy ravatalozó megépítése, a kereskedelmi ellátás javítására pedig terveznek egy ÁBC-áruházat. A tervidőszakban mintegy 120 lakás építésével számolnak. Ebből szociális tanácsi bérlakás 10 épülhet, 24 lesz az OTP-s, a többi magánerőből épül. Megkezdhető Rom- hányban egy 12 tantermes általános iskola építése, amelynek befejezése a VIII. ötéves tervben várható. Ugyancsak igény, hogy rendelkezzen a község legalább 300 személy befogadására alkalmas nagyteremmel, amely részben kulturális, részben községpolitikai célokat szolgál. Mind a kisecseti, mind a szentéi elöljáróságoknak 250 ezer forint fejlesztést szolgáló pénzt biztosítanak, ezt saját döntésük szerint használhatják fel. A középtávú tervkoncepció ismertetése után több meghívott társadalmi és gazdasági vezető kért szót, akik biztosították további támogatásukról a tanácsot. A vitában először Kovács Péter tanácstag szólalt fel. A kis- bodonyi községrész nevében társadalmi munkát ígért, amennyiben a nagyközségi tanács a terület közvilágítási problémáit megoldja és segítséget nyújt új ravatalozó építéséhez. Szlezák István, a nagyközségi pártbizottság titkára a fejlődésre hivatkozva, kérte a testületet, hogy az elfogadott tervfeladatok végrehajtására mozgósítsanak. Vastag Ottilia országgyűlési képviselő hozzászólásában hangsúlyozta, hogy Romhány nagyközség gyors iparosodása, a helyi üzemek dinamikus erősödése továbbra is biztosítja a nagyközség egyenletes fejlődését. Főleg az infrastrukturális ellátás területén van mit tenni, figyelembe véve a jelentős létszámú bejáró dolgozót is. Pleva István elöljáró a társközségek gazdálkodásához kért segítséget a tanács vezetőitől. Varga Rafael tanácselnök a vita összefoglalójában elmondta, hogy a tervelképzeléssel kapcsolatos vélemények tükrözik a lakosság igényeit. A tanácstagok egyhangú szavazással emelték határozattá a Romhányi Nagyközségi Közös Tanács VII. ötéves tervkoncepcióját. R. L. « r
