Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
OLVASÓNAPLÓ Monográfia Marton A Képzőművészeti Kiadó Mai magyar művészet című sorozatának sorjázó, népszerű kötetei, amelyekből már több mint nyolcvan látott napvilágot joggal váltanak ki érdeklődést az olvasók körében. A sorozat monográfiáiból közvetlenül megismerkedhetnek a kortárs magyar képzőművészekkel, stílusokkal, művészeti irányzatokkal. A kis könyveket a művészetpedagógusok is jól használhatják tevékenységükben. A sorozat újabb kötete Heitler László: Márton László című könyve. Márton László szobrászművész jelentősebb köztéri szobrainak száma is több tucatra rúg, amelyekben a közösségi indíttatású és szerepű eszméket egyéni ízű, plasztikai élményt jelentő formákkal jeleníti meg. A köztéri szobrászat életművének gerincét jelenti, bár a portré és a kisplasztika műfajában is jelentősei alkotott. Köztéri műveiből ezek nagy száma miatt igazán szinte csak emlékezetből említünk néhányat semmiféle teljességre nem törekedve. Például Szombathelyen a Tyche (1957), a keszthelyi strandon az Akt (1958), Hajdúszoboszlón Bocskai István lovasszobra (1969). Budapesten, a Kodály köröndön Szondi György (1955), vagy „A Dunánál” (József Attila) (1980), Mezőtúron a Dózsa György (1973), Zalaegerszegen a Ho Si Minh (1975), a badacsonyi kikötőben Egry József (1977) mind-mind a klasszikus eszmények korszerű értelmezésén alapszik, ugyanakkor gazdag humanizmus, tiszta eszmeiség jellemzi őket. Salgótarjánba Lenin-portréfu került 1968-ban. A domborművek kötöttségein belüli is kitűnően érvényesíti mindazokat a formai lehetőségeket, amelyek a relief térkifejezéséből adódnak, mindenkor nagy hangsúlyt helyezve a történeti hűségre és az emberi hitelességre is. Erre jelentenek nagyszerű példát azok az egy-egy négyzetméteres, süttői mészkőbe faragott domborművek, amelyek a VI. Pál pápa által a magyar katolikus egyháznak adományozott vatikáni magyar kápolnába kerültek, a Magyar Mózes, a Toulousse Szent Lajos, a Boldog Salome és a Boldog Jolantha. Mindez természetesen csak ízelítő Marton László sokrétű és értékálló munkásságából, amely az életjelenségek igen széles skáláját foglalja magába. Heitler László saját vizsgálódásainak tapasztalatait összegző kitűnő tanulmánya a kezdetektől napjainkig tekinti át a művész munkásságát, amelynek egyik vonulatát jelzi a több mint hetven köztéren vagy középületben elhelyezett nagyméretű szobor és dombormű, a másikat pedig az a több mint száz kisebb szobor és relief, amelyeket múzeumok, köz- és magángyűjtemények őriznek. Marton László, aki 1925- ben született Tapolcán, ahova ma is visszajár, ahhoz a művésznemzedékhez tartozik, amely művészpályájára a negyvenes-ötvenes években készült fel. 1940-ben ösztöndíjjal került a budapesti ipar- művészeti iskolába. Pátzav Pál növendékeként tanult a képzőművészeti főiskolán, de tanítómesterei közé tartozott Szőnyi István. Bernáth Aurél és Ferenczy Béni is. Az 1949- es VIT tiszteletére kiírt pályázaton elnyerte a Magyar— Szovjet Társaság első díját, a következő években három munkaia is köztérre került, Táncsics Mihály szobra Orosházán. a Bocskai-dombormű a m’iiooniumi emiékmííre s a már említett Szondi György a Ko- dáiv köröndre. Uevanakkor a nálvázati és megbízásos munkákkal egyidőben portrékat is készített, amelv tevékenység munkásságának egyik legerősebb részévé vált. Művészi pályáján a Tolsztoj-portré Lászlóról igen fontos állomás. Az 1960- as évek elejére eljutott a realista megjelenítés olyan magas fokára, amelyhez hasonló a hazai szobrászatban Izsó Miklós, Ferenczy Béni vagy Borsos Miklós portréművészetében van. Az elismerésekből különösen pályája elején jutott számára, az ötvenes évek két Munkácsy-díjat hoztak Marton Lászlónak, 1973-ban érdemes, 1980-ban kiváló művész lett. Ekkor megkapta Budapest főváros Pro űrbe díját is. Heitler László kismonográfiája 26 szövegközi képet, 11 színes és öt fekete-fehér reprodukciót tartalmaz, egy kisebb galériányi Marton-szobor képét. jellemző válogatásban. Hogy milyen ez a galéria? Tanulmánya végén erre is megoróbál válaszolni a szerző. Eszerint: „Életerő és életszeretet tükröződik benne. Romantikusnak is mondhatom, azt a fajta magatartást jelölve ezzel a szóval, amelyik nem nézi szenvtelenül az élet áramlását. A világhoz való viszonya érzelem gazdag. aZ eseményekben és a személyekben fölfedezi a ma már oly ritka szenvedélyt.” Valóban, Marton László még meri vállalni azt a hitet, amely nélkül jelentős művészet ma sem születhet meg, bármely elméletek nevében próbálnak is sokan manapság kitérni az emberbe vetett hit vállalása elől. Sohasem akart minden áron „csak modern” lenni, tudva tudván, hogy iüyen fajta modernség nem létezik. Bármilyen legyen is a korszak, amelyben élünk, vállalni kell hozzátéve mindehhez a személyességet. S tegyük hozzá. a szakmai becsületet. Mai művészetünkben néha ennek is hí ián vagyunk. A kis kötetet irodalomjegyzék és angol nyelvű összefoglaló egészíti ki. (Képzőművészeti Kiadó. 2985). — tóth. e. — CSANÁBY JÁNOS: Gólyanyár Ararrgsápadtan jön a nyár, viszi a felleget égmagas szelek szárnya; a meredek mennyboltozat, szinte szemmel sem érheted, de lenn meleg sugarakkal virul a nyárfa. Viszi a szél a zöld akác illatát, méhek zsonganak békességet, szántó-vető a végtelenség, csak a lovak kapják fel nyihogva fejüket, aki mögöttük: földre néz, homloka verejtéke elsistereg a forró sugarakban — napraforgó nyit teljes tányért, sárga szirmának arany-koronája merészen szembenéz. Jön a nyár, jön, jön, gyerekek, futó határ tüze remeg, magam is ingujjban várom hogy rámszakad az izzó ég alatt valami csoda álom. 1850—1893: negyvenhárom év története Suy de Maupassant élete, klasszikus francia író, a Gömböc, a Szépfiú, Az örökség, az Egy asz- szony életének alkotójáé. Egy karrieré, egy korszak hű festőjéé. 1850: véget ért a forradalmak kora Európában, akkoriban született például a mi Mikszáth Kálmánunk, ekkor kezdődött egy olyan id5. amely átmenet volt a századvég felé: se hideg, se meleg, amelynek a mélyén oly utálat, oly undor dermedt, hogy így vagy úgy tovább kellett rajta jutni. ©uy de Maupassant egy normandi ii kisnemes és egy irodalomrajongó, emancipálódott asz- szony gyermeke, aki nagyon hamar arra ítéltetett, hogy külön utakon járó — magyarán: elvált szülők fiaként nőjön fel érzékenyen, s idí- odacsapódva élje át ezt a korszakot. Apja is, anyja Is kispolgár. Apja Párizsban, anyja Normandiában. Apia kistőzsdés, anyja Flaubert régi jó ismerőse, a művészei szerelmese. Maupassant szülőföldje lakóinak, a normandiai halászoknak, parasztoknak és kis- nemeseknek az életét elkerülte, a húszéves koráig épp csak belekóstolt: ekkor Párizsban a tengerészeti, aztán a kulturális minisztérium hivatalnoka lett — rövid katonáskodás után. A katonáskodás nem is volna érdeses, ha nem a francia—porosz háború, a kommün idejére esne. Az utána következő majdnem egy évtizedes hiva- talnokoskodás, a kispolgár: lét gyakorlása. Ugyanakko» Gustave Flaubert, az anyai jóbarát révén — az írói mesterség elsajátításának is a korszaka. Verseket, elbeszéléseket, karcolatokat, drámákat ír úgy, hogy Flaubert hétről hétre megbírálja őket. Legalábbis így a legenda, az Írói föl jegy zés. Majd elkövetkezik a Zolával való megismerkedés. Hat fiatal aki mind-mind Zola rajongója, csütörtökönként Zolánál találkozik, elhatározza, hogy elbeszélésgyűjteményt ír az 1870—1871. es francia—porosz háborúból.' Maupassant-történet: a Gömböc. Illés Endre azt jegyzi meg róla, hogy mélyebbet, szélesebbet lehet ugyan még alkotnia, de remekebbet mát aligha. A Gömböc esztendeje 1879; Maupassant ekkor huszonkilenc éves. Otthagyja fiatal írótársait, s ezután egyedül magának, azaz művészetének él. tíz az, ami egy karrier története A Gömböcből, a Szépíiúuoi, elbeszéléseinek tiszte.etdija- ból lakást, inast, jachtot, függetlenséget vásárol, ame.y azonban — miként Illés Endre rámutat — csupán egy jómódú korabeli ügyvéd eie- tével vetekszik. Egy jómódú polgáréval. Egy liberális polgáréval. Mert Maupassant körülbelül az. Szabó Gyula fametszetei D szomszédos Szlovákiában a közeli Losonc egyik legszebb helyén, régi épületben működik a Nógrádi Képtár, ahol a szlovákiai magyar képzőművészet kiemelkedő egyéniségének, Szabó Gyula érdemes művésznek állandó kiállítása látható. A művész már rég eltávozott körünkből, munkásságának hatása azonban változatlanul tovább él és termékenyít. A losonci galériával együttműködési szerződés keretében tart élő kapcsolatot a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum, amelynek jegyében — többi között — kiállítások cseréjére is sor kerül. Idén nyá- rpn a losonci intézmény gazdag képzőművészeti anyagából, Szabó Gyula fametszeteiből látható kiállítás Salgótarjánban, a múzeumban. Szabó Gyula életműve olyan sokrétű, hogy a mostani emlékkiállítás az. igen gondos összeállítás ellenére csupán csak egy részét reprezentálja. De igen fontoá részét, hiszen a művész gondolatvilága éppen grafikai munkásságában tükröződik legközvetlenebbül, világnézetének elkötelezettségét, művészi és emberi hitvallását is itt fejti ki a legfegyelmezettebb formákban, egyértelmű gondolati következetességgel. Miként korunk más művészei körül, a század sok nehéz kérdése sűrűsödött körülötte is. Szép és nehéz művészi feladatokban tehát nem szűkölködött, a vívódások, problémák válaszadást sürgettek. Szabó Gyula egyéni felelősséggel élt és dolgozott. Biztos világnézeti alapozottsága szintén erősítette abban, hogy a művész esetében szükségszerűen szubjektív világból indulva — ezt sohasem feledve — eljusson korunk esz- méléséhez az univerzumra, benne az ember szerepére és felelősségére. Ezért sohasem burkolózott divatos vagy éppen homályos művészeti irányzatok mesterkélt világába, azt festette, metszette, rajzolta, amit gondolt, mégpedig olyan szuggesztív erővel, hogy azt mások is csak így láthatják és érezhetik. Minden művészi megnyilatkozásával hitet tett az egyszerű emberek mellett, mert ő is mindig az volt. A maga elé tűzött művészi feladatokat mindenkor mélyen, nagy átéléssel oldotta meg. talán ez kölcsönöz műveinek, sorozatainak a megszokottnál több bölcsességet és kemény komolyságot. Szabó Gyula méreteiben is hatalmas életművet hagyott hátra. Ezen belül kiemelkedő jelentőségűek grafikai sorozatai, ezek is igen nagy számú- ak. Epikus kifejezési formának tekintette a grafikát. Kiderül azonban, hogy ezen nem annyira az elbeszélt folyamatot értette, hanem inkább egy gondolati koncepció minél pontosabb kifejezését, Ezért jellemző sorozataira a filozófiai rendszerbe foglalt egység. Ügy gondolom, például híres fametszetsorozataiban' sem elsősorban stiláris, formai kérdések nyugtalanították — jóllehet a formai problémákat is egyénien oldotta meg —, hanem mindenekelőtt az, hogy a fekete-fehér kompozíció minél szuggesztívebb, belső feszültséggel teltebb legyen. Figyelmeztetni, hatni, felrázni akart. A ciklusok éppen ezt a célt szolgálták, ezért születtek műtermében ezek az elbeszélő művek. Miről szólnak? Ha csupán leghíresebb sorozatait vennénk számba, az sem férne el a jelen keretek között. Ezért csak utalásként emlékeztetünk egyebeken kívül az Ecce homo, a Dolgozó nép, a Felszabadulás sorozatokra. Klára Kubicková értő elemzést nyújt Szabó Gyula művészetéről. Megjegyzi: „Míg festészetében az egyes korszakokat olyan szimbólumok jelzik, amelyek bár nem témái a képnek, de lényeges tartalmi jellemzői (madár, angyal, szem stb.). addig grafikáiban egész tartalmi motívumok jelentkeznek több változatban. Szabó őstípusokat alkotott s ezeket emelte monumentális szimbólummá.” Ezen összegező erejű jelképek közé tartozik a nő, az élet forrása, és sorsunk óvója, a föld. De közéjük tartozik a nap és a munka is. Valamennyi megtartó erőt jelent, embervoltunk biztosítékát és reményét. Nem kerüli el a háború borzalmainak idézését, az egyén és a társadalom sorsában bekövetkezhető szakadék elmélyülésének lehetséges voltát — a háború erre éppen sok példát szolgáltatott századunkban —, de a korszak reális fenyegetése ellenében a reményt helyezi. Mindezt azon gondolat alapján teszi, hogy az ember kezébe veszi sorsának intézését, leküzdi az ártó erőket, a háborús fenyegetettséget, fölülemelkedik a megosztottságon, harmonikusabb jövőt hoz létre. Mint látható, ez a fajta művészet nem andalít el, de hordozza a reményt. Napjainkban különösen nagy szükség van erre, hiszen a földön komoly veszélyek leselkednek az élet, a béke híveire, a harcot fel kell venni ezen erők ellen. S zabó Gyula művészete az élet szolgálata, igazsága kiküzdött igazság, ezért hiteles. A salgótarjáni emlék- kiállítás fametszetei szintén ezt az igazságot hirdetik, küzdelemre ösztönöznek. A szű- kebb tájhaza megtartó szépségének fölmutatása (Fülek, Gács, Zólyom stb.), az itt élők hétköznapjainak megjelenítése szervesen kapcsolódhat a kozmikus lapok által felvetett kérdésekhez. A mondandó azonos, óvjuk meg ezt a világot, a közös földet. Hiszen, napjainkban valóban véres időszerűséggel jelentkezik az alternatíva: lenni vagy nem lenni. Ugyanakkor az emberiség kezében lévő erők a boldogabb jövőnek is zálogai lehetnek, nemcsak a pusztításnak. Szabó Gyula fametszetei október elejéig láthatók Salgótarjánban. Hazafi, akinek legnagyooo élménye a szegyenletes vereség 1870—71-ben, a gyáva, i nagyhangú kispolgárok, az élvhaj hász nagy polgár ok, a lejárt idejű grófok, az ál- „szocik” veresége. Az undor a kétség járja át Maupassant írásait — csak talán a szegények, a normandiai parasztok, halászok azok, akiK- nek felmentést ad. Némely története Móricz Zsigmond-i — Móricz Zsig- mond-i fordító nélkül, mármint magyarul. (A Gömbo; fordítója, Kosztolányi Dezső például kövekezetesen ganajt ír a lótrágya helyett, ami mégsem ugyanaz, noha Maupassant némely története a francia paraszti élet mély ismeretéről tanúskodik, amelyek finomkodás nélkül mutatják való életüket.) A második császárság, a harmadik köztársaság kiábrándultja, aki már sem > császárságban, sem a köztársaságban nem hisz, de egyelőre az új erőkben sem: új erőt ugyanis nem lát, legföljebb — mint írtuk — a szegények tisztaságát. Ám a nem balzaci freskó a nem balzaci tükör, am maupassant-i finom valóságlátás, és remeklés nem ,<e- vés. Nemcsak kora, az egyetemesebb idő művésze is a 125 éve született író. & MQGRÁT»- 1985. augusztus 3» szombat X. E. Gjtori László Egry József: Vitorlás MAUPASSANT 125 éve született a francia klasszikus
