Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-18 / 194. szám

31. századi kottakódexektől a népi Hangszerekig Két kiállítás a Zenetörténeti Múzeumban A Budai Vár­ban. az egykori Erdődy-palotá- ' ban megnyílt, az MTA Zenetörté­neti Múzeuma. Az Erdődy— Hatvány palota » budavári ba­rokk építészet egyik szép példá­ja; az ingatlan 1750 tájban ke­rült gróf Erdőd.y József birtokába, aki lebontatta a meglevő épületet, helyébe tágas, mégis meghitt kis palotát épít-, tetett, amelyben egykor Beetho­ven is vendéges­kedett. Mostanra Ismét visszanyerte régi szépségét a ház, a belső udvar és fi panorámás kert: a belső kiképzés — Nemeth István Ybl-díjas műve — pedig illően visz­A kiállítás részlete A Beregszászy készítette zongorát, a hangszergyártó és fejlesztő eletének-tevé- kenvségének mozzanatait, s a másik, nem kevésbé döntő munkásságé hangszergyártó, Schunda Vencel József tény­kedését is Iái hatjuk a tárla­ton. Múzeum körút — Magyar utca sarkán levő egykori gyá­rát láthatjuk metszeten, egy árjegyzéket a gyárából, saját kezű eladási levelét, s egyéb do kumentumokat. A múzeum állandó tárla­tának címe: A zeneélet és a hangszeres kultúra emlékei Magyarországon. Látni az állandó kiállításon korabeli hangszereket, külön­legesen artisztikus, nemes da­rabokat; közismert és nagy- közönség által most először megtekinthető festményeket, színes metszeteket, amelyek zenélő alakokat, a muzsiká­lás szokásainak alakulását örökítették meg. Egy tárlóban osztrák—magyar katonakar­mester öltözéke tetőtől talpig, eredetiben. szafogott és puri­tán, méltó keretéül szolgál az értékes gyűjteménynek. Először Bartók fogalmazta meg a zenetörténeti múzeum fontosságát. Bartók is, Kodály is hangsúlyozta, hogy a zenei alkotómunka és a zenetudo­mány művelésével azonos fontosságú feladat a zene népszerűsítése, a zenei isme­retek terjesztése. Bartók és Kodály megállapításai óta ha­zánk zenei -nagyhatalommá küzdötte , fel magát. Bár az országos gyűjtőkörű Zenetör­téneti Múzeum már 1969-ben megkapta a hivatalos műkö­dési engedélyt, mindeddig nem volt tényleges zenetör­téneti múzeumunk. Hiszen a nem publikus anyaggyűjtés — helyesebben a csak verbáli­sán publikálható ismeretek —- csupán szűkebb kör ré­szére jelenthetnek ismeret- szerzési lehetőséget. Semmi­féle muzeális tevékenység nem nélkülözheti a szoros közönségkapcsolatot. Az újonnan átadott múzeum első eseménye egy állandó és egy időszakos tárlat meg­rendezése. Az ünnepélyes megnyitón Kertész Lajos szó­laltatott meg Liszt-műveket egy Beregszászy-zongorán. Ki volt Beregszászy Lajos? Aki e nevet sosem hallotta, az is átfogó képet nyerhet személyéről, jelentőségéről e tárlaton. Az 1817-ben Béké­sen született Beregszászy a Egy Beregszászy-zongora zongorakészitést Temesváron, Pesten, Hamburgban, Lon­donban és Bécsben tanulta: sokoldalú tevékenységet fej­tett ki a magyarországi hang­szergyártás fejlődése érdeké­ben. A tárlaton olaj portréja látható, s egykorú újságcik­kek. A Zenészeri Lapok 1867. február 24-i címlapjának cik­ke Beregszászy Párizsi Világ- kiállításon aratott sikeréről számol be. 1846—79-ig tartó pesti működése idején három nagy jelentőségű találmánya volt; egyik szabadalmát „Sys­tem Beregszászy”-ként meg­vásárolta a világhírű Bősen- dorfer cég is. Különteremben a magyar népi hangszerek. Jórészük is­merős, hála a tömegkommu­nikált népzenetörténetá elő­adásoknak — és a hagyo­mányébresztő muzsikusok­nak, együtteseknek. A magyar zenetörténet­kutatás napjainkban 130 tel­jes zenei kódexet, 800 hang­jegyes töredéket, és 65 kot­tás bejegyzést ismer. A Hilton és az Amerigo Tot Galéria szomszédságában megnyílt intézmény újabb kulturális vonzóerő a bel- és külföldi érdeklődők számára. Péreli Gábrielt* Művelődés — ma NPfltfVPfl sza^a<^ hazában, 36 éve "ClIIflCM a nép érdekeit kifejező al­kotmánnyal élünk. Az i949. évi XX. törvény a Magyar Népköztársaság alapdokumentu­ma. Az állampolgárok jogai és kötelességei részben jelentős hely illeti meg a művelődés­ről szólót. A munkához, a tisztességes, egész­séges élethez való jog után, a hosszú sor elején olvashatjuk, a 48. paragrafusban: „A Magyar Népköztársaság biztosítja a dolgo­zóknak a művelődéshez való jogát”. S, a tömör részletezésből rögvest kiderül, kettős értelemben érti a művelődést: egyrészt vo­natkoztatja a tanulásra, az oktatásra, más­részt a népművelésre, vagy ahogyan ma nevezzük a közművelődésre. , Eredményeink az oktatásban a jelentőseb­bek. Az alkotmány megjelenését követően százezrek kezdtek tanulni alap , közép- és felső fokon. Nógrád megyében óriási lema­radást kellett behoznunk. A felnőtt lakos­ság több mint 8 százaléka például írástu­datlan volt, s ezrek bírtak hiányos elemi is­kolai végzettséggel. Középiskolát 1949-ben a 18 évesnél idősebbek 2,7 százaléka végzett, jó három évtized múltán körülbelül ennek a hétszerese. Megyénk híján volt az értel­miségnek, s az ötvenes—hatvanas évtized fordulójától a politikai és állami irányító szervek céltudatos munkát fejtettek ki a helyből való kinevelésükre, illetve Salgótar­jánba és más helységekbe történő letele­pítésükre. A megyeszékhely várossá nyilvá­nításának 50. évfordulóján pénzügyi és szám­viteli főiskolai intézet kezdte meg műkö­dését. Ma már a 9 ezret közelíti az egyete­met és főiskolát végzettek száma. Az állami oktatási formák mellett gaz­dag választékát találjuk a politikai, tömeg­szervezeti tanfolyamoknak. A tanulás nem­csak a gyerekekre és fiatalokra jellemző, hanem a felnőttekre is, akik elsősorban üzemi keretek között, illetve a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat égisze alatt szer­zik meg, munkájukhoz, az életben való el­igazodáshoz szükséges magasabb tudást, gya­rapítják meglevő ismereteiket. Megyénk la­kossága nem éri a 240 ezret, de a TIT ren­dezvényeit majdnem ennyien hallgatják évente. Amikor jogosan büszkélkedünk a „cifra nyomorúságból” való kilábalásunkkal, ne feledjük el közben: a felfelé ívelő, töretlen fejlődés ellenére az iskolázottsági színvonal még valamelyest az országos átlag alatt marad. Tanuló megye lettünk —, de tovább kell lépnünk, mennyiségileg és minőségileg egyaránt fejlesztve a képzettek körét, a tu­dás színvonalát. Ez az érdekünk, nem lehet más. S, ez az érdek közös szocialista esz­méken, valóságon alapozódik, és teljesíti a társadalom, az egyén gazdagabb, szebb eleiét célzó akaratát. Mi jellemzi alkotmányunk idézett parag­rafusának másik részét? A népművelés, az­az a közművelődés, megszerezte-e magának azt a rangot — szociális méretekben, me­gyei szinten —, ami a civilizáció, a szocia­lista társadalmi építés mai szintjén méltán megilleti ? Mielőtt a kérdésekre válaszolnánk, emlé­keztessünk a pár évtizede meghirdetett ol­vasó népért mozgalomra. Művelődéspoliti­kánk, kulturális szövetségeink és intézmé­nyeink minden erőfeszítése ellenére sem let­tünk olvasó nép. Sőt, mintha a közelmúlt­beli változások éppen e tervünk ellenében munkálkodnának. Az ellentmondások érez­tetik hatásukat Nógrád megyében is, ám a tendencia nálunk az országostól eltérő. Mik­száth görbe országába két év óta nem csöfc ken a könyvtárak beiratkozott olvasóinak, a látogatásoknak a száma és a könyvforgalom. Sőt, mindegyik területen szerény emelkedés tapasztalható. Ez vonatkozik a könyvvásár­lásokra Is. Az olvasó népért mozgalom vég­ső céljaitól azonban még messze állunk. Helyi statisztikák garmadája tanúsítja a munkások és parasztok, az új értelmiség művelődési aktivitását. Tömegesen járnak színházba, moziba, múzeumba, könyvtárba, újságokat, folyóiratokat olvasnak, televízióz­nak, részt vesznek az öntevékeny művészeti mozgalmakban, a különféle művelődő kö­zösségek munkájában. Intézményhálózatunk szinte a semmiből épült ki, s jelenlegi in­tézményi ellátottságunk kiemelkedő a lakos­ság arányához viszonyítva. A kultúrházak, klubkönyvtárak és más intézmények leghá- lásabb látogatói a fiatalok, valamint az idő­sebb generációk tagjai. Az amatőr művé­szeti együttesek száma 200—300 között vál­tozik, a szakköröké 60—80 körülire, az ifjú­sági kluboké 100 fölöttire tehető. A mú­zeumok, filmvetítések iránt növekszik me­gyénkben az érdeklődés Bizonyára köszön­hetően annak is, hogy Salgótarjánban 1975- ben új mozi, 1980-ban új múzeum nyitotta meg ajtajait. Hosszan folytathatnánk a .tények sorolását; bizonyítva a 3,5—4 évtized alatt megtett hatalmas fejlődést, utat. Megyénk lakossága élt — és él — alkotmányos jogával. Mind többen ismerik fel a műveltség, a művelő­dés gondolkodást, magatartást formáló, szo­cialista világnézetet erősítő, közösséget te­remtő erejét. Tagadhatatlan összefüggése a demokráciáé val is. A kulturális értékek birtokosa jobban eligazodik a világban, szűkebb és tágabb értelemben egyaránt, s ennek révén aktívab­ban kapcsolódhat be formálásába. Mozgás­terét szűkíti tehát, életét, érvényesülését nehezíti az, aki elzárkózik a művelődés al­kalmaitól, vagy csak szerény mértékben igényli azt. Ennyi kedvező tény után mégis miért nem vagyunk elégedettek? A magyarázat kézen­fekvő. A társadalom nyújtotta lehetőség, az állam teremtette feltételek még korántsem maradéktalanul kihasználtak. S, nemcsak a jövő. a cél felől nézve, hanem a jelen köve­telményeiből kiindulva sem. Ügy mutatko­zik, hogy az emberek többsége már képes egységben látni a tanulás jogát és köteles­ségét, de ugyanezt képtelen a közművelődés­ben érvényesíteni. Azt is írhatjuk: a i&S mindenkié, míg a kötelesség —, mint érzés, motiváló tényező — sokkal kevesebbekké. És ez is adatokkal igazolható. Gondoljunk csak a komolyzenei koncertek, színházi elő­adások gyakori foghíjas nézőtereire. Bár, vannak kulturálódásra rest, annak értelmét, hasznát még mindig fel nem fogó emberek — és ne álltassuk magunkat; mindig lesznek ilyenek —, a jelen valóságá­nak magyarázata nem egészen ebben talál­ható. Sokkal inkább abban, hogy jelenlegi fejlettségünk, körülményeink közepette a társadalom, a gazdaság még nem ad kellő ösztönzést a művelődésre. Rpfntmlfnrilílíí egyik ór!ása- Széchenyi nbiUillliiUllii.il István a nemzet, az ország felemelkedésének követelményeként fogalmaz­ta meg: kiművelt emberfőkre van szükség. Gondolata ma is aktuális. Hiszen az értelem mozgat mindent, és emel magasra mindent ldt! Sulyok László , ■ Ütonjäro I Az éri-elem ösvényein Az ember járhat aztán bár­merre a kisebb és a nagyobb világban (megyében, ország­ban, a határokon túl), külö­nös figyelnie támad minden­re, ami az átlagtól valahogy eltér, amire azt mondhatjuk „no, ez jó, ez értelmes mun­ka...’’ Vagyis manapság, akár­csak nyáridőben, nyaralás- heverés-száguldás közepette is észre kell venni a minőségi tetteket. Azokat, amelyekkel még szebb lehet a világ kö­rülöttünk. így vagyok a nem túl távoli , Tarnamérával. (Igazán csak az urbánus ész­járás hozza mindjárt nevének hallatán-olvastán a latin-ame­rikai népdal kezdő sorából a Guantanamerát a képzettár- rítás kényszere folytán). Tár­náméra nyilvánvalóan a he­vesi Tárná víz szomszédságá­ban áll — a maga lábán — nem akárhogyan. A hely szelleme — a genius loci magyarázható lenne sok­féleképpen, egyebek között úgy is, hogy „lám csak, ezek az emberek itt, valamikor megtanultak dolgozni erős kényszer alatt és valahogy máig megmaradt bennük a minden jóra törekvés...’’ Mondja is valaki a takaros, árnyas, fák koronáival kupo­laként fedett, (talán itt sátrat sem kellene verni, elég lenne teheveredni a borostyánnal befutott tiszafa tövében) tar­namérai termelőszövetkezeti kemping kerítése mellől „...Hát, ez bizony a Hatvány báróé volt régen, ez a ha­talmas park a kastély körül, itt valahogy máig két végről égetik a gyertyát, megragad­nak mindent a helybeliek...” A csendes-kedves mérai kem­pingben minden van, ami kell a jóízű tartózkodáshoz (becs- szóra nem kapok százalékot a reklámért, de szeretném, ha ezt az alig hatvan-hetven ki­lométerre lévő jó üdülőhelyet mások is felmérhetnék a so­rok segítségével legalább). Saját melegvizű strandja ugyanúgy az 'állítólagos báró parkjában közvetlenül az út mellé települt nagyszerű kem­ping szomszéd jaként étterem­mel, miegyébbel, maga a hely hideg-meleg vizes szociális épülettel, s nekem úgy tűnt az őrzése is jól megoldott — éjjel többször is arra gurult halkjáratú motorján a gond­nok. Ezt. a kis fák közé bújt vizes üdülőhelyet tehát a szö­vetkezeti vállalkozás lelemény teremtette. Tetszeni való akad Tarnamérán sok más t is: százkét éves iskolájukon két harangocska, falán a három éve elhelyezett emléktábla is azt mutatja, hogy becsülik sa­ját múltjukat, nem esnek ne­ki mindennek csákánnyal, nem hagyják leperegni szinte a te­tőtől az alapig a régi épüle­teket „közös vagyon az is, már a dédnagyapám is ott ta­nult...”, amiként teljes feltű­nést keltenek s folyamatosan is azzal, hogy a falu közepén, a kemping szomszédságában levő kastély (barokk) mellé épülő iskolájuk egyedi terve­zésű és mindenben igyekszik követni a, szomszéd épület stiljegy eitx természetesen a" mai építési technológiák ügyes alkalmazásával. Bámulják is az idegenek, a kemping né­met vendégei ezt a stílus- egyezésre törekvést. Lentről is láthatóan büszkén jár-kel a magasodó, boltíves iskolafa­lakon a helybeli kőművesek brigádjának pallérozott ve­zetője, aki amúgy meg nagyon is fiatal ember. Egy ilyen megbízás, ami az egész falu nevében jön — jött létre és mindenki által naponta ellen­őrzött — felér egy kitünte­téssel. Hát ehhez képest dol­goznak, ahogy mondani szo­kás. úgy a mérai kőművesek, mintha a sajátjukat építenék. Amiként azt is építik. Tárnáméra könnyen meg­lelhető. ha Gyöngyöst nézzük a térképen — kicsit jobbra lent kis betűkkel ott a hely. közel húzódva a Tisza vidéké­hez. de javában benne ma­radva a hevesi tájba. Amott aztán már Abádszalók, az „abádszalöki nyár” várja a bolyongó utast, ugyancsak nem kevés tanulsággal. Külön volt Abád és külön Tiszaszalók mindketten a Ti­sza partján, de. az egyik He­vesre, míg a másik (Szalók) már Szolnokra jutott a rég­volt időben. Az abádiak Vol­tak a katolikusok, a szalókiak a reformátusok, s közöttük aztán olyan ádáz harc volt a házasságok keveredése miatt, hogy az életveszély itt szó szerinti valóságként említődik máig, „ha valamelyik a má­sik falujába akart udvarolni, megnézhette magát, hamar ki­vágták a borit...” mondja fent a kiskörei (az is itt. van kö­rös-körül) víztározógátján a szalóki születésű telepvezető. Hatvan körüli inas ember, nagy lelki nyugalommal, egész napokat tölt el azzal, hogy a tengerré (kis túlzás, de inkább nagy) duzzadt víztározó tavat nézegeti, s amikor kell, ereszt belőle erre-arra. de éppen 5 farija a környező téeszekkel is a „vízi-öntözési” kapcsola­tot, hozzá futnak be már a végrehajtásról szóló utasítá­sok és kérelmek. Ö a hivata­los ember a gáton. Az abád- szalóki szövetkezet másokkal tanáccsal összefogva a napsü­tötte parton olyan kempin­get rittyentett két-harom eve ide, a csillogó vfz mellé, hogy a nagyobb múltú (kempinge­lésben, tiszai üdülésben, horgá­szatban) északi szomszéd, Ti­szafüred kezd lemaradozni az itteni nagy és gyorsütemű fej­lődés nyomán. „Megy még egy ideig a szembeni parton vé­gig. a régi kijelölt helyeken a vadkemping is” — mondja a telepvezető, de mái ő is egy­re az embertestektól rózsa­színre vált új szalóki strand­szakasz felé tekintget. Ott hűl a sör neki is a kemping be­járata melletti jőüellátott bü­fében a szolgálat utáni idő­re. amikor majd a zsiliptöt idekarikázik a gáton (végig járható, gépkocsival és min­den mással is: nagyobbrészt betonozott a gát háta). A vad- kerrminget, egy ideg még hall­gatólagosan megtűrik, ráér­nek felszámolni, hiszen éve­ken át ott nyaralt a zsenge fák tövében a jónép, de ott se víz(ivó) se semmi más. Itt az új helven pedig szinte trenden: lacikonyhák, halsií- tök. butikok, étterem tűrhető árakkal, a parton kiépített lépcsősorok fából, le a vízbe egészen, szörfiskola., lakóhajó kettő is, annak, aki szereti a kabinban alvást. A nagv kiter­jedésű, fűzfákkal „vetett” és még bővülő kempingben meg egész világfoemutató a kémé pingktltúrából, a kis kétsze­mélyes eszkimósátortól a pa­lotát formázó lakósátorig és a hely új szolgáltatása a győ­riek grabopán sátorháza napi háromszázért, de abban aztán van minden, és akár a kocsi is aláférhet akkora. A vállalkozó szellem, a ré­gi szorító paraszti lét, a ku- bikosmúlt, vagy inkább kubi­kostörténelem egymásba ol­dódva hozza elénk az értel­mes cselekvés ezernyi példá­ját. Ketten forgolódnak fel­váltva a főddel szoros kap­csolatba kerülő sátrazó vi­lágjárók közül (van közöttük bizony nem egy, aki most nvúl először a földbeszoruló cövekhez), ketten testvérek, a Jani és a Józsi bácsi. Hely­beliek, az egyik kubikos volt világéletében, ott kubikolt az alapoknál mindenütt, ahol a nógrádi kőművesek, ácsok építettek a fővárosban, ő a Jani, mindenki kedvence, mert ő igazán! tudja, a ku- bikból ismeri a földhajlások és dombocskák természetét. Itt elemében osztja a taná­csot, hogy hova akkor a sát­rat... A rádióban a balatoni gicestenyerről fecseg valaki, Jőzsi bácsi meg gafoonaszár- ból fonja az aratási körtéket tucatszám ajándékba „csak, hogy jól érezze magát az ide­gen...” T. Pataki László | NÖGRAD — 1985- augusztus Ifi., vasárnap H

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents