Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
Nem csupán ünnepnapokon —----------t hogy beszélgetni I Udt3, I fognak. Ültek az-I autóbuszon, sorra maradtak el mellett az ismert utcák, de nem is ügyelt rájuk. Befelé figyelt. Emlékeiben gyermekkori élmények éledtek újra. Galgagután járt. S, ha egy-egy pillanatra lehunyta szemét, hallani vélte a kalásszal teli gép dohogá- sát, látta a cséplőgépnél szorgoskodó kamaszlányt és érezte a szerteszálló, pelyvát, a por szagát. — Tudóm, hogy embertelenül nehéz dolguk volt a cséplőgépnél dolgozóknak. Valahogy mégis úgy élnek bennem. hogy porlepte, elnyűtt arcukon, szemükben öröm fénylett, amikor bekötötték a szemmel telt zsákokat. Estére már nehezen mozogtak, karjukat, vállukat húzta a zsák és reszketett a lábuk a teher alatt. Másnap kezdték újra, mert esztendős szorgalmuk, reménységük érett terméssé. Tizenöt-tizenhat éves voltam akkor és vakációra hazajártam Budapestről, dolgoztam az aratókkal, kapáltam. Tudok fonni és még szőni is megpróbáltam. . . Azt is tudom, hogy a nyiladozó évek minden bizonnyal megszépítik az emlékezést — mondja elgondolkozva Jabak Róbertné Singely Mária, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára. — Mégis gyakran eltöprengek azon, hogy életünk változásával, a gépek világában valahogy eltűnőben van a jól végzett munka fölött érzett tiszta, emberi öröm... Kergetjük, hát tovább az elröppent időt. — Nógrád megyében születtem és Galgagután éltem tizenhárom-tizennégy éves koromig. Édesapám szegény ember volt. S, bizony ő is megsimogatta aratáskor a szemmel telt kalászokat. Sokat dolgozott a három hold sovány földön. De ezt tette ott a faluban mindenki... Valamiféle versengés alakult ki közöttük, a nincs ellen. Iparkodott, szorgoskodott aki csak mozdulni tudott. Gyarapította a földet, s ha arra nem futotta, a házát toldoz- gatta. .. Ma már alig-alig van olyan ház Galgagután. amely megmaradt eredeti állapotában. Hogy mi történt a miénkkel? Bizony megüresedett, de megtartottuk. Kertjét mű- velgetjük, s ha elfáradtunk, ott pihenünk... Értő néprajzossal beszélgettem nemrégiben. Ö említette, de magam is ezt tapasztaltam, hogy az ország egyik táján sem olyan színes, gazdag a népviselet, mint Nógrádban. Minden bizonnyal azért van ez így, mert akinek annak idején a Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a* egészségügy területén végzett kiemelkedő munkája elvismeréseként dr. Hódv Klárát, Pásztó város körzeti orvosát a Perliczi János-díj kitüntetésben réészesitette”. (Újsághíre) Fiatal értelmiségieknek mondom Pásztón: dr. Hódy Kláráról készülök írni. Jogász és pályakezdő orvos szinte egyszerre reagál: Soha (jobb választást! Ha valaki, akkor „Baba” igazán rászolgált a nyilvánosság előtti elismerésre. A biztató szavakhoz még hozzáteszik: „Bármikor, a nap bármely órájában szolgálatban találod. De elég, ha letanyázol itt a járdán, előbb vagy utóbb feltűnik a biciklijével”. Mielőtt lenyomnám a nyitott kapu kilincsét, kedves humorral még ezt is hallom: a doktornő úgy hozzátartozik Pásztóhoz, akárcsak a Muzsla. Elválaszthatatlanok egymástól. Talán negyedórája ülhetek a szobájában, de úgy tűnik, mintha időtlen idők óta közeli ismerősök lennénk. Lebilincselő „szövegelése” magával ragad. jóságos humora víg kedélyre hangol. S, ahogy életéről, mindennapjairól, a házra sem futotta, a viseletét díszítette. A szülőföldről hozott élmények mély gyökeret eresztettek, éltek, megmaradtak a későbbi években is. Növelték benne a megismerés, a tudás utáni vágyat, a munka sze- retetét, alakították, formálták jellemét, emberi tartását. Budapestre került — még 1949-ben —, a Szlovák Nemzetiségi Iskolába. Az iskolával az volt a cél. hogy a nyelvet irodalmi szinten beszélő, szlovák értelmiségieket neveljen, Ök voltak az első érettségizők. Azóta az egyetemen szlovák—magyar- tanári diplomát szerzett. — Azt hiszem sosem felejtem el azt a napot, amikor először léptem át tanárként a volt iskolám kapuját... Tele voltam szorongással, hogyan állom meg a helyem nevelőim között. . . A pedagógusok, a gyermekek közösségébe gyorsan beilleszkedett. Nem sok idő telt el és igazgatóhelyettesi, majd igazgatói kinevezést kapott. Nehezére esett a búcsú, amikor 1969-ben kiemelték nemzetiségi tanszékvezetőnek az Országos Pedagógiai Intézetbe. Később Bulgáriában töltöttek öt esztendőt. Férje a magyar intézetet vezette. ő meg — mert, mindig is irtózott a tétlenségtől — magyar nyelvet és irodalmat tanított a magyar közösség gyermekeinek. Közben a fia, meg a lánya jól megtanultak oroszul és bolgárul, értik a szlovákot és majd minden szláv nyelvet. S, máris fordul a szó arra, mit jelent, milyen érzés ma nálunk szlováknak lenni. — Tudja ezekben a napokban néha I. István király intelmeire és dekrétumára gondolok. A magyarság első királya azt mondja többek között, hogy a különféle ajkú, a különféle külföldi szokásokat hozó „vendégek befogadása díszíti az országot.” Gyengének és törékenynek tartja az egynyelvű országot. S, azt is látja, hogy minden nép a saját törvényei szerint kell, hogy éljen. .. Mindezek bölcs gondolkodásra vallanak, érdemes tanulni belőlük ma is. Jelenlegi politikánk is így számol az országban élő nemzetiségiekkel. Égvén 1 ő esélyeiket. jogaikat, törvény őrzi. Párthatározatok, állami intézkedések szólnak a tennivalókról. Egyformán fontos tehát a saját haza. a magyarság sorsa, és az itt élő nemzetiségiek, így a szlovákság sorsa is. T vita folyik ma áz Sokféle országban, de Eu- -- rópa, sőt világszerte is, a más nyelvű, más hagyományú emberi közösségek hovatartozásáról, a nemzeti identitásról. — Vallom, hogy van kettős kötődés. Magyar állampolgárságú szlovák vagyok. Az egyik nem zárja ki a másikat. Bennem két kultúra sze- retete él. Ismerem, beszélem irodalmi és nyelvjárási szinten anyanyelvűnket a szlovákot. .. De ismerem és szeretem Vörösmarthyt, Szabó Lő- rincet éppúgy, mint Ivan Kraszko és Ady szimbolizmusát. Illyés Gyula, Radnóti, Wolker vagy V. Minács együtt élnek bennem. Ügy érzem, talán több is, gazdagabb is vagyok ezáltal. S magyarázza ezeréves közös történelmünk tanulságait. — Együvé tartozásunk, közös dolgunk, sorsunk még soha nem volt ilyen egyértelmű, mint most, hogy a szocializmusért dolgozunk, hogy emberibb társadalmat építünk. Mind jobban tuda- sodik bennünk az is. hogy — mint a világon mindenütt — nálunk is nacionalizmus okozhatja a legsúlyosabb károkat... Sok-sok szenvedés, történelmi katasztrófa után kellett rádöbbennünk erre. De megértettük, minden embernek joga van arra. hogy saját magát vállalja, annak vallja magát, amit jó közérzettel élhet... S mindezt maga döntheti el, mert nem kell szégyelnie sem származását, sem nyelvét... Élénk figyelemmel kíséri, segíti is azokat a változásokat amelyek a nemzetiségiek. mindenekelőtt a magyar- országi szlovákok életében bekövetkeztek az elmúlt évtizedekben. Közel két esztendeje, hogy főtitkára a szlovák szövetségnek, és a nyár elején országgyűlési képviselőnek választották. Hogy elégedett-e? — Az anyanyelv mindennapi használata, a kultúra, a hagyományok őrzése, ápolása nem csupán ünnepnapokon... Ügy gondolom ez mutatja leginkább, hogy a nemzetiségiek mennyire kötődnek gyökereikhez. Hazánk tizenegy megyéjében élnek szlovákok. A legtöbben Békésben, Borsodban, Hevesben, Komáromban és Nógrádban. Azt tapasztalom, hogy az idősebbek, a .mai nagyszülők érzik, vallják magukat igazán szlováknak. A középkorosztályt, a mai negyveneseket már gyengébb szálak fűzik nemzetiségükhöz. A fiatalok identitástudata is, sok tekintetben megalapozatlan, bizonytalan, és rajtunk is múlik, hogyan alakul, milyen lesz. Nincsenek kétségei afelől, hogy a szövetség munkája sem kevés. — Sem a szövetségé, sem pedig a megyéké! Közösen kell munkálkodnunk, mint eddig is... Fontos ugyanis, hogy a nyelvoktatásban ér- 'jünik el változást. Arra gondolok, hogy a szlovákot anyanyelvként és ne idegen nyelvként tartsuk számon a nemzetiségi településeken. Idegen nyelvként kívánatos tanítani például a határmenti és más magyar középiskolákban. Ez természetesen nem szándék kérdése. Több és felkészültebb pedagógus kellene hozzá. Olyanok, akik képesek irodalmi szinten el// Megfogni az ember kezét... // pászttjjnkrőr beszél, egyre efSseDb bennem a bizonyosság: soha egy percet máshol nem élt. — Dehogy nem! A férjem, dr. Fölkér Antal, révén kerültem ide, akit meg a röntgenszerelme hozott a Mátra alá. Mindehhez egy jóbarát inspirációja is hozzájárult, de az a valóság, hogy a térképen kellett megnézni: hol is van Pásztó. A diplomaszerzés után az első perctől Nógrád megyében dolgozik dr. Hódy Klára. Három évet a salgótarjáni kórház bejgyógyászati osztályán töltött, pásztói élete pedig 1960. január 1-én kezdődött. Huszonöt éve ugyanaz a. körzete. — Hogy milyenek a pásztói emberek? Gondolhatja a válaszom, ennyi év után... Természetesek, végtelenül őszinték, a világon semmi bajom velük. A beszélgetés félbeszakad, egy férfi keresi a körzeti orvost. Erre járt, benézett, elintézi a felesége egészségügyi ellátásával kapcsolatos papír4 felÖGRÁD - 1985. augusztus 18, vasárnap munkát. A vallomás pár perc múlva folytatódhat: — Szóval az itteni emberek. .. Minden rajtuk múlik, nem véletlen az, hogy ilyen hosszú ideje itt dolgozom. Egy nagy család az enyém... Ne mosolyogjon, ezt a legkomolyabban mondom. Gyerekkoruktól ismerem a betegeim zömét, csak azt kell kérdeznem, hogy mi történt, amióta nem találkoztunk. De ennek igy is kell lennie, az igazi alapellátás elképzelhetetlen hosszú együttlét nél-. kül. Sokszáz ember „házi orvosa” lehet a bensőséges kapcsolatnak köszönhetően dr. Hódy Klára. — Éppen ez jut eszembe, a gondolataink pedig valahol találkoznak, mert ezt mondja: — Így — és csakis így! — ismerhetem meg a családi problémáikat is. Ez pedig különösen fontos, hiszen a körzeti orvost felkeresők nyolcvan százalékának nem testi baja, hanem inkább valamilyen lelki problémája van. A gyakori együttlét. az idő pedig nagy lehetőségeket ad az emberismeretre. Tényeket rögzít a jegyzőfüzet. Dr. Hódy Klára a saját körzete ellátása mellett egyhuzamban nyolcadik hónapja helyettesít, az idén még nem volt szabadságon. S, ő, akitől oly sokan kapnak gyógyírt, biztató szót, a szülés és a műtét kivételével még egy napot nem töltött táppénzes állományban. — Mehnyit dolgozik? A kérdésre így válaszol: — Meghatározhatatlan. Amennyit kell. De szívesen csinálom, mániákusan szeretem a munkámat. Mindennapi gyönyörűség gyorsan bizalmat szerezni az embernél, megfogni a kezét és vinni tovább. Az élet vitt rá erre a szemléletre és tempóra, de nem bántam meg. . . Hogyan bánta volna meg. Dr. Hódy Klára megy az utcán, elfoglalják a gondolatai, aztán rendre megszólítják: „Doktornő, drága csak nincs valami baja?” — „Miért lenne?” — „Csak abból gondoltam, hogy nem mosolyog”. — „Édesanyám, semmi bajom, de állandóan nem vigyoroghatok”. S, ha éppen nincs a rendelőben, nem nyitja az otthoni kertkaput beteg, akkor eltölti az idejét a sokszáz mussajátítanii. oktatni is a szlovák nyelvet, hogy közben a különböző nyelvjárásokra építsenek... . Az ösztöndíj- rendszer szélesítése talán járható út volna. A nyelvtanulásra, a kulturális szokások elsajátítására, különösen a kis településeken jó lehetőséget kínálnak a nemzetiségi klubok. Nincs elegendő belőlük, hogy szaporodjanak, kérjük a TIT-et, segítsenek megsokszorozni erőnket... Vagy a kultúra, a hagyományok ápolása aligha képzelhető el az anyaországgal való rendszeres kapcsolat nélkül. Csehszlovákiában, például a gyet- vai fesztiválon évek óta egy- egy magyarországi szlovák — közte nógrádiak is — hagyományőrző csoport mutatkozik be. népes nézősereg előtt, fergeteges sikerrel. Faggatom, hogy innen, a szövetségből milyennek látja Nógrádot. — Nemrégiben egy otthoni rádióriporter azt kérdezte tőlem. az. hogy Nógrádban születtem, mennyire tesz elfogulttá. ha a megyében folyó nemzetiségpolitikai gyakorlat megítéléséről van szó. Akkor is mondtam és most is azt mondhatom: szeretem Nógrádot, de szűkebb pátriámhoz csak kritikusabb lehetek. Egyébként szívesen és gyakran járok haza, s ez sokat segít abban, hogy helyesen ítéljem meg a megyében folyó munkát. Mert ami a nemzetiségi politika hétköznapjait illeti, a megye sok tekintetben elől lépked. A huszonkét szlovák településen az óvodákban és az iskolákban, mind több gyermek tanulja, beszéli a szlovákot. . Sokat tesznek a pedagógusok képzéséért, továbbképzéséért, s az országban itt a legkevesebb a képesítés nélküliek száma. Él a klubmozgálom... Rendszeres lehetőséget teremtettek a nemzetiségieknek, szlovákoknak, németeknek arra is, hogy kultúrájuk, hagyományaik legértékesebb kincseit bemutassák Bánkon, az évente megrendezett nemzetiségi napokon... '(---------------r megye elsőiként I Nógrád ' dolgozott ki ■i---------------1. együttműködési m egállapodást a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségével. Az ősz- szel tekintik át a munka eredményét, s jelölik meg a további teendőket. Azért, hogy az évek múlásával mind több legyen az értő szó és egyre kevesebb az a gond, amit ma még jelölni kell. V. G. kátli, a rengeteg virág, meg a galambjai között. Addig, amíg meg nem szólal a telefon: helyettesíteni kellene... — Tudják, hogy én mindig vállalom, még akkor is, ha húzom a lábam. A magyarázat? Egyetlen szóban is fellelhető: szolgálat. — Igen, szolgálat az enyém. Lehet, hogy alkati dolog ez a teherviselési képesség, de ha az ember ad magára, csak ilyen akarattal végezheti a munkáját. Dr. Hódy Klára pedig az első szóra fogja a biciklijét és indul. A meggyet majd befőzi éjfél után. A betegei mellett pedig arra is jut ideje, hogy ott legyen a városi tanácsban, hogy szakszervezeti munkát végezzen. Az elismerések kerülnek szóba, a doktornő a Pro Űrbe Pásztó kitüntetést említi. — Hívtak máshová is. Lehet, hogy másutt is boldogulhat az ember. Nem tudjuk. De az bizonyos, hogy ennyi év múltán már nehéz válni, az ember hozzátartozik Pásztóhoz. Végül a Perliczi-díj. Erről csak ennyit mond dr. Hódy Klára: — Köszöntött a környezetem, az elismerés pedig egyébként is jólesik. Észreveszik az ember munkáját, s ez igen sokat jelent. K. G. HÁZI GONDOZÁS BÁTONYTERENYÉN Pótolni a gondoskodást, az otthon melegét Az idősekről' való szociális gondoskodás, létbiztonságuk megőrzése szocialista társadalmunk rtemes es alapvető feladata. A gondozási igényeket differenciáltan — öregek napközi otthonában. házi gondozásban és szociális otthonban — lehet kielégíteni. A társadalom, de a rászorulók számára is az a legkedvezőbb megoldás, ha sa.iat otthonukban kapják meg az életvitelükhöz nélkülözhetetlen segítséget. Az idős emberek ugyanis többnyire ragaszkodnak megszokott környezetükhöz és a kényszerű változás, a szociális otthoni beutalás gyakran egészségügyi állapotukra is károsan ható megrázkódtatással járhat. A helyi tanácsok feladata, hogy olyan házi gondozást nyújtsanak, amely késlelteti, vagy feleslegessé is tesz5 a szociális otthon igénybevételét. Bátonytere- nyén három öregek napközi otthona működik — a nagybátonyi intézmény hetes ellátást biztosít — ezekben összesen 85 időskorú ember napközis rendszerű ellátásban részesül. A házi gondozást három főfoglalkozású és negyven tiszteletdíjas gondozónő látja el. A hivatásos gondozónők átlagosan heti egykét alkalommal, az aktívák naponta 170 rászorulót látogatnak meg és segítenek a háztartási munkákban. A tiszteletdíjas aktívák a legmagasabb elismerést érdemlik meg, mert a gondozottaknak ők jelentik a család melegét, rajtuk keresztül kapcsolódnak a társadalomhoz. A körzeti orvosok. a helyi Vöröskereszt- szervezetek is aktívan, rendszereset^ segítik a gondozó munkáját, Bátonyterenyén a házi gondozás szervezetében 1984. fordulópontot jelentett, mert az elmúlt év augusztusában létrehozták az alapellátó gondozási körzetközpontot. A gondozási központ nemcsak a városi jogú nagyközségben, hanem a Nemti Községi Közös Tanáccsal megkötött együttműködési megállapodás alapján Nemti és Doroghá- . za községekben is szervezi és irányítja az öregek napközi otthonainak szakmai tevékenységét és a házi gondozást. A nagybátonyi öregek napközi otthona látja el a bázisintézményi feladatokat és jó munkakapcsolat alakult ki a tanács vezetésével is. Az eltelt időszakban Bátonyterenyén az időskorúak 4.6 százalékát, Nemti tanácsa területén 2,2 százalékát tudták házi szociális gondozásban részesíteni, s ez az előző évekhez képest mintegy 1—1,2 százalékos emelkedést jelent. A szervezetben szorosabban kapcsolódnak egymáshoz. a különböző gondozási formák, az idős emberek ellátását igényükhöz és egész? ségiigyi állapotukhoz lehet igazítani. Az eddigi tapasztalatok egyúttal a továbblépés lehetőségeit is megmutatták. A gondozónők számának növelése mellett javítani szükséges a társadalmi összefogást, annak eredményességét, a körzeti egészségügyi szolgálattal való együttműködést. A két szolgálat egymást kiegészítő tevékenységét jobban össze kell hangolni. Ezt úgy kell megvalósítani, hogy a gvógyító-me°plő- ző tevékenység, valamip" a családi gondoskodást pótló házi gpndozás elkülönültsége megmaradjon.
