Nógrád, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-20 / 169. szám

Mohácsi Regős Ferenc grafik ája

Művelődés és urbanisztika

f NEM TITKOLOM, vérmefeebb reményekkel készülődtem az elmúlt napokban Balassagyarmaton rendezett hetedik észak-magyarorszagi urbanisztikai konferenciára. Sokat sejtető témát tűztek ugyanis napirendre a tanácskozás meghirdetői: művelődés és urbanisztika. Mintha weg re — valami égi sugallatra — meghallották volna építészeti, városfejlesztési szakembereink is a közművelődésben dolgozók sóhaját: nem kellene-e fejlesztési terveinket művelődési szempontból fcs átgondolni?

Hiszen számtalan területét Emelhetnénk ki minden napi életünknek, hogy a téríelhasz- málás, milyen rejtett módokon képes befolyásolni a művelődési folyamatok sikerességet. Szerepe van például a környezet minőségének, szervezettségének és annak is, hogy mennyire funkciógazdag Világot tudunk magunk körül kialakítani.

Miért vonzóbb például a Városokban kibontakozó művelődési élet? Miért érzik jobban magukat a szabad idegük felhasználásával elfoglalt emberek — mondjuk — egy vendéglátó-ipari egységben/ ?

Salgótarjánban miért nagy a vonzása a Karancs Hotel előtti főtérnek? Számtalan olyan kérdés, amelyre ez az urbanisztikai konferencia tudatosabban is felhívhatta volna a ifigvel met.

Aki ugyanis egy kicsit is elmélyül a kérdéskör vizsgálatában, ráeszmél még az apróbb dolgokban is mennyire jelen van az emberszempon- túbb térfelhasználás igénye. Példaként az egyik lakótelepünk; jut az eszernbe, ahol

— nem tudni, tervezési hiba folytán-e, vagy szándékosan

— a lift előtt kialakult egy furcsa, elszeparálható „L” betű alakú térrész. Az érkező, amikor kilépett a liftből, azzal a furcsa érzéssel találkozott, hogy egyenesen egy lakásba és nem a lépcsőházija érkezett. Az elszeparálható térrészt ugyanis, még, ha nem is függönyözték el, berendezték — „humanizálták” —- az emelet lakói. Az egyik emeleten virágok, szőnyeg. A másik emeleten polc gyerekjátékoknak, sakkasztal és így tovább. S, ami a legfontosabb: az azonos emeleten lakók közösen használt térrészévé, afféle kis klubbá vált.

NOS, MINDEZ CSUPÄN

égy kis építészeti hiba vég- ereo menye. Mégis elgondolkoztató, hogy éppen az ilyen „funkcióttanságok”. (vagy éppen „többfunkciójúságok?”) alkalmasabbak a leginkább az ember sajátos igényeinek kielégítésére. Hányán bosszankodtunk például már amiatt, hogy a kertmérnökök asztalán roppant szépen megtervezett parkok sétányai mindenfelé, essak éppen arra nem vezetnek^ amerre a -Söttbség batedr

m szeretne? tAz nxegansan kitaposott ösvények tanúskodnak minderről.) És hányán néztük megbotránkozva a játszóterek idejekorán elnyűtt játékalkalmatosságait, holott, lehet, hogy a gyerekek számára a hinta sokkal érdekesebb volt akrobateeszköznek, a pálya kerítése pedig mászókának.

Miért akarjuk mindig rajzasztalon elgondolt funkciók közé terelni egymást? A lépcsőház miért csak a lakás és az utca közötti átmenetre jó, az utca miért csak közlekedésre használható; a játszótéri sportpálya kerítése pedig miért csak labdafelfogó hálónak? És így tovább. Hiszen a város egyik legfontosabb vonzó sajátossága is az, hogy differenciált, funkciógazdag. Különösen a városközpontok.

És ez a magyarázat arra is, hogy miért vergődnek, miért küszködnek látogatottsági hiánnyal a település központjától távolabb, mondjuk a külvárosi lakótelepre, vagy a kastélykerti épületbe helyezett művelődési házaink. Oda nem lehet csak úgy kötetlenül betérni. Oda el kell menni! És ez a tény már önmagában is feltételez valami elszántságot, vagy egy előzetes tudatos döntést, ami a gyakran több kilométeres útra készteti az embert. (Mindez azért gond, mivel művelődési intézményeinknek elsősorban azok körében akad kultúraterjesztési feladatuk, akik nem nagyon szánják el magukat, hogy egy művelődési házat felkeressenek.)

És hosszan-hosszan lehetne még a sort folytatni. Az egyik ifjúsági klubunk például azzal aratott nagy sikert a fiatalok körében, hogy kiszórta a székeket a helyiségből'. Beszereztek egy nagy padlószőnyeget, amire csak cipő nélkül voft szabad rálépni — még a vendégeknek, meghívott előadóknak js. Megszűnt a feszengés!, a merev széken- ülés és a klub egy csapásra látogatott lett. Pedig csak a rendelkezésre álló teret használta fel1 sajátosan, a fiatalok igényei saersnt.

Mindez hogyan tartozik azonban a címben jelzett témánkhoz. a m ű vetődés és az urbanisztika viszonyához? A balassagyarmati konferencián elsősorban építési szakemberek vettek részt. Mindössze két közművelődési szakember tett eleget a meghívó invitálásának, így az észak-magyarországi Hrbanasztikusok jószerivel csak egymásnak mondogatták, egymást erősí tgették abban az egyébként fontos nézetből, hogy az urbanisztikai fejlesztéseket művelődési szempontból is át kefi gondolái.

EGT AZONMÜ BIZONYOS, mindezékről a problémákról ötletgazdagabban is szó eshetett volna, ha a konferencián a közművelődési szakemberek is elmondják, miképpen hat a tér szervezettsége, fwnkciógazdagsága, emberarcúsága a művelődési és szabadidő-felhasználási folyamatok sikerességére.

Barnán Miklós

Művészeti életünkről

Bongják a szélmalmokért Nógrádban

letek (az ismeretek szakadatlan gazdagítása, a művészi alko tótév ékenység stb.) A tömegek: aktivizálása a kultúra fejlesztésében való részvételre feltételezi az egyén kulturális aktivitásának, gondolkodásának és cselekvésének fejlődését. Ezért különös jelentőséget tulajdonítok annak, hogy ezt a folyamatot intenzívebbé téve a tömegek a kultúra passzív elsajátítási formáiról áttérnek a szellemi értékek birtokba vételének aktív formáira. A marxizmus humanizmusa többek között abban áll, hogy a kultúrát nem izolált, külsődleges jelenségnek tekinti, hanem az emberi személyiség szerves részének. Az egyén problémája a marxista tanítás születésének első pillanatától a marxizmus figyelmének középpontjában állt. Marx több fontos művében megrajzolja a „sokoldalúan fejlett ember” fogalmát. Én ennek a sokoldalúan fejlett embernek az érdekében vitatkozom, érte szólok. Azzal a valós gyakorlattal vitatkozom, amely gátja az intenzív előrehaladásnak. Vitatkoznom kell azzal az alkotóval (vagy alkotással), aki, (vagy ami) eszmeileg- politikailag dezorienfál. A kilátástalanság kátyúiban veszteglő elkötelezetlenséggel vitatkozom, a művek megfejt- hetetlenségével vitatkozom, és azzal az ábrázolásmóddal, állásfoglalással, kinyilatkoztatással is, amely a művészt egyáltalán valamire kötelezné. Nem írok le neveket és példákat, dokumentum erre jó néhány vers, elbeszélés, novella, képzőművészeti alkotás, amely jócskán „mentes” a progresszivitástól. Nem véletlen, hogy ezt a jelenséget — helyesen bírálja az említett párt állásfoglalása: „Az új iránt fogékony közönség úgy érzi, hogy a mai magyar művészetben megritkultak a társadalmi haladás, és az emberi lét nagy kérdéseit feszegető jelentős müvek”.

Az egyénekig hatoló művészet, művészeti alkotás — az objektív tükrözés művészi megformálásának jelszava alatt — nem közvetítheti a távlatvesztést, az eszmei elbizonytalanodást. „Az alkotók egy része a társadalmi valóság bonyolultságát, újszerűségét nem megoldandó feladatnak, hanem válságnak minősíti, s nem megérteni igyekszik a bonyolult, nemegyszer ellentmondásos folyamatokat, hanem elavult válságeszmék igazolását látja benne”. Jó címet választott mondandójának „yitapartnerem” Korül Ferenc: „Vállalni és változtatni”. Mutatja az intenzifi- kálás mai követelményeit, mintegy jelszóként. Ezzel mélységesen egyetértek. De tovább kell vitatkoznom a kultúrát közvetítő torz mentalitásokkal, amelyek itt élnek velünk és gátjai előrehaladásunknak. Tagadhatatlan, hogy „Nógrád megye jól sáfárkodik talentumaival”. Igen pozitív az irodalmi hagyományőrzés, propagálás, az új alkotók új fórumainak teremtése, az irodalompártolás mecénási terjedése. Ezen túlmenően azonban újra vitatkozom a közvetítő mechanizmusok szűkkörűségével, hatókörének lassan bővülő tényével, a módszerek avittságaval. Ez a gyakorlati gond annál is inkább jelentős figyelmet érdemel. mert „a művészi értékek elsajátításában érvényesülő egyenlőtlenségek csak lassan mérséklődnek és részben újra is termelődnek. Ebben közrejátszik az is, hogy az iskolai művészeti nevelés, a közművelődés fórumai, a tömegkommunikáció. .. a publikációs gyakorlat és a kritika nem foglalkozik elég hatékonyan az igazi művészet iránti igények felkeltésével és differenciált kielégítésével..

Vitatkozom és vitatkoznom kell, azzal a pedagógussal — már az alsó tagozatban —, aki nem készül fel az esztétikai, a művészeti nevelésre, aki rajzórákon a szükséges eszközök ellenőrzésén túl nem tud mást nyújtani. Most, hogy két éve Budapesthez kötnek ieiadatótm, fájó sscéoaeá teaöElottem mar osztottak a vitanélküliséget felvető véleményt, így tehát kényszerűséget érzek, hogy elkerüljem a monologizálást. Azt ugyanis, amelyet De Never vitatörvénye is megfogalmaz: „Két monológ még nem eredményez párbeszédet”.

Érdeklődéssel figyelem a vitát, hasznosnak, fontosnak tartom. Nyílt és felelősség- teljes gondolkodás művészeti életünkről, annak hatásairól. A lekicsinylőknek mondom: erről, a NÓGRÁD hasábjain folyó elmélkedésről azt mondani, hogy nem más, mint szavak összessége, annyi, mint azt mondani, hogy az ember semmi más, mint molekulák összessége. Korill Ferenc említette a művészeti élet — alkotás, közvetítés, befogadás — hármas egységét, minőségét követelve érvényesülésükben. Gondolataimat ezek egysége és dialektikája köré fonom, ne, nem kiragadva, csupán aláhúzva az alkotás, a közvetítés elemeit. Az MSZMP művészetpolitikájának időszerű feladataival 1984 szeptemberében foglalkozott a KB mellett működő Művelődéspolitikai Munka- közösség. Ebből idézem: „A művészet ma úgy töltheti be, illetve újíthatja meg a magyar kultúrában immár hagyományos progresszis küldetését, ha sokoldalúbban és szélesebb közönségre hatva teljesíti ember- és értékformáló szerepét... A társadalom joggal várja él a művészettől a humánus, közösségi tartalmú erkölcsi értékek és magatartásminták képviseletét. ..” Ha az emberi gondolkodás történetét vizsgáljuk, egyértelművé lesz, hogy csak az a kultúra válik a nép igazi tulajdonává, amely megfelel a kor követelményeinek, szellemi igényeinek. Marx a jövő társadalmáról szólva hangsúlyozta, hogy gazdagságának fő mértéke maga az ember lesz, az ember alkotóképességeinek kifejlődése. Uenin a marxizmust továbbfejlesztve megalkotta a kultúra összefüggő, tudományos elméletét.

A kultúrát igen alkalmas területnek tartotta a nép szellemi életének gazdagításában. A kulturális haladás lenini koncepciója a dolgozókat aktív alkotó intellektuális erőnek tekinti, nemcsak arra tartva képesnek őket, hogy birtokba vegyék a társadalom valamennyi szellemi értékét, hanem arra is, hogy gazdagítsák kincsestárát. A tudományos-technikai forradalom körülményei között egyre erőteljesebb a szükségletek növekedése. A táplálkozás és a többi elsődleges létszükséglet kielégítésével arányosan mind fontosabb helyet kapnak az ember életében az alkotó munkával, az esztétikai kultúrával, az érintkezési formákkal kapcsolatos szükségA programpotyózot sikere, )áíekd^tttóook, taoéotyomoi

A számítástechnikai ismeretterjesztés tervei

programnve! vek, például az Assembler és a Simon's basic megismerésében. Ezért az őszszel kezdődő tanfolyami szezonban már ilyen jellegű ismeretek átadását is tervezik.

A salgótarjáni mikroklub érdekes vállalkozásának ígérkezik. hogy tanfolyamot hirdetnek azoknak a tanároknak is, akik nem matematika szakosok. Így közvetve talán többen is kedvező alapállással viszonyulnak a számítástechnikához, többen értik meg, hogy a felhasználó, a kezelő oldaláról nézve, nem is any- nyira matematika, mint inkább nyelv és logika kérdése.

Sikeresnek bizonyult a nemrégiben lezárult számítógépes programpályázat is. A második alkalommal meghirdetett kiírásra ezúttal 1*4 pályaművet nyújtottak be a legváltozatosabb géptípusokra és témákban. Az általános iskolás Baranyi Péter például PRIMO típusú kisszámítógépre készített Baatysaoatposn ewncnei jár

tékot, ugyanakkor a felnőttek és a nagyok versenyében HT 1080z és Commodore 64 típusú gépeken Bolgár György és Dudás Endre értek el^első helyezést. Külön elismerésre méltó, hogy elbírálásra benyújtott munkáik már nem játéknak, hanem ennél hasznosabb célra készültek. Az építéstani ismeretek hatékonyabb elsajátítását tűzték ki célul a „Befogott tartók statikája” című programúkkal.

Mindez csupán ízelítő a városi-megyei művelődési központ által fenntartott mikroklub életéből. Sokan a tanfolyamok kedvéért keresik fel mások pedig azért, hogy kötetlenül ismerkedjenek a1 számítógéppel.

Akik például programozni szeretnének, önállóan ismerkedni a számítógéppel, vasárnap 14-től 19-ig kereshetik fel a klubot, akik pedig csak játszani, azok szombaton ugyanebben az időpontban jú- tagathatoat ei. __'

N

agy gondja oldódik meg a közeljövőben Salgótarjánban a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ számítástechnikai klubjának. Rövidesen megkapják a Commo- dore-készletük hiányzó darabját, a lemezes memória- egységet, ahogy a „bennfentesek nevezik: a floppy discet. A hatvanezer forint körüli belföldi forgalmi áron beszerezhető számítógép-tartozék, szinte nélkülözhetetlen eszköze a mostanában szerte az országban megalakuló mikxo- kluboknak. Éneikül ugyanis nem tudják egymás között csereberélni megszerzett programjaikat. nem tudják „táró lni” saját készítményeiket, és gyorsan, operatíven sem tudják működésbe hozni adattáraikat.

A kapcsolatfejiesztés szándéka mellett, elmélyültebb ismeretek átadását segítő tanfolyamokat is terveznek. A basic számitógépes nyelv megismerése után sokan szívesen efoieájriííneníafc a tegteétebb

»atom a Műcsarnokban a Sisóvodásoknak, alsó tagozatos gyerekeknek tartott „művészeti órákat”. Ilyenkor mindig eszmbe jut a naphosszat a patakparton üldögélő nóg- rádszakáli cigánygyerek is. Igen. az egyenlőtlenségek részben újratermelődnek, de azt csak megállapítani, hogy Budapest lehetőségei mellett eltörpülnek a megyei lehetőségek — badarság. Gondolkodni, cselekedni, netán megkomponálni „új idők jobb dalait” — nem gazdasági kérés. Marx egyszert azt mondta, nogv más emberek érzelmei ás élvezetei saját tulajdonivá váltak. Éppen az emberek egymáshoz való viszonyában születnek olyan egyedi értékek, amelyek versengni képesek a társadalom legnagyobb művészi és erkölcsi értékeivel. A pedagógusok közvetítő szerepe nem csak a nevelés és oktatás tervének maradéktalan megvalósításában rejlik, hanem abban is, hogy igyekszik megérteni és érzékelni egy másik, ugyanúgy megismételhetetlen ember („palánta”) belső világát. Igazi hatásmechanizmus és, orientáció csak erre épülhet.

A közvetítő szerepnél — a teljesség igénye nélkül — szólnom kell az értelmiség kultúraközvetítő szerepéről, A művészetek művelőinek a fórumai — mint szellemi központok — kialakultak, fejlődnek a megyében. Talán hatókörük nagysága, növekedésének üteme az, ami sürgető feladatok megoldását jelzi. A társadalmi struktúrában a kultúraközvetítés szervezeti rendszere működésének adottak a feltételei, ezzel jól gazdálkodunk. Ebben a kis megyeben jelen-; tős számú értelmiség él, dolgozik és ők a kultúra centrumaitól „távoli” munkahelyeken, lakóhelyeken érdekeltek a művészeti és kulturális értékek iránti igények felkel- tésében. Ha érdekeltek'! Tudom, de vallom, hogy a kisközségekben élő értelmiségnek küldetése van a művelődési szokások alakításában, a még akkor is valósnak ítélem ezt a lehetőséget, ha ez kezdetben a mikrokörnyezeti* fejt ki pozitív hatásokat.

Ezt ma kulcskérdésnek tartom, hiszen „a művelődési otthonok, könyvtárak, klubok, egyesületek, szórakoztató i intézmények — bátortalanság, nehézkesség, de anyagi gondok miatt is — jelenleg csak korlátozottan képesek a változó szabadidő-szokások figyelembevételére. .. Ezen belül az értékes alkotások és művészeti események jobb propagálására”.

Végezetül álljon itt mos! két idézet, amely magáért vitatkozik. Az egyiket Erdei Ferenc „Magyar falu”-jában olvastam és több, mint négy évtized távlatából szól: „Egyetlen művelt és tájékozott rétege van ezen a területen (ti. a szellemi kultúrában; D. I.) ,a falunak, és ez az értelmiség. Szaktudásban nagyon kevés kivétellel minden falusi értelmiség képzett és tájékozott Soha jobb szaktudású értelmiség nem kell a falunak, mint a mostani falusi orvosok, papok, jegyzők és a fiatalabb tanítók. S, mégis nem lelik a helyüket ezek a falti világában, s a falu népe nem tud velük mit kezdeni. Nem mert tudásuk szellemében égj világ választja ei őket a falutól, s sem arra nem képesek hogy maguk éljék át komolyan a falu élményét, sem arra, hogy a többi falusinak közvetítsék tudásuk anyagát” A másik idézet az Élet éí Irodalom 1985. június 21 -: számából való. A szerző Bárányt Ferenc, a tó-tükör-tiszts gondolatok megszólaltatóia „Szemenszedett vakság” című versét kezdi emigyen:

„Miközben az értelmiség

buzgón lajstromozza a csomókat a kákán:

Gersekarátoa Kovács Pab bátyám

még, akkor is fittyörészik,

amikor összébb húzza e nadragsziját”,

Nincs hurrá-optimizmusom, de vallom, hogy már jó ideje bontják a szélmalmokat Angpaáóasm EWimk Iiuoi