Nógrád, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-15 / 164. szám
Hem csitul a fegyverzaj Százezer halott a libanoni testuérhőborű mérlege Libia-Szfria Katonai együttműködés Heves tűzpárbaj folyt vasárnap Bejrutban és a környező hegyekben a keresztény és muzulmán fegyveresek között. Egy rendőrségi közlemény szerint az összecsapásoknak két halálos és tucatnyi sebesült áldozata volt. A harcok kiújulását egyebek között annak tulajdonítják, hogy a legutóbbi tűzszüneti megállapodás, melynek felügyeletére szíriai tiszteket várnak a libanoni tovarosba, az Amal es a druz milíciák között, ám a keresztény milíciák megkérdezése nélkül jött létre. . Súlyos harcok folytak az elmúlt napokban Tripolibán, Libanon második legnagyobb városában is. Az utóbbi napokban lezajlott összecsapásoknak 42 halálos áldozata volt — közölte a tripoli rendőrség. Az AP amerikai hírügynökség szerint a libanoni testit fartóztatások Sowetóban „Illegális csoportosulás” vádjával 107 személyt vettek őrizetbe a dél-afrikai Johannesburg fekete külvárosában, Sowetóban a rendőrség és a tüntetők szombati összecsapásait követően. A letartóztatottakat hétfőn bíróság elé állítják. de nem lehet arra számítani, hogy a hatósági önkény véget vet az ellenségeskedésnek. A szombati tüntetést az váltotta ki, hogy egy rendőrségi páncélkocsi az egyik razzia során elgázolt egy huszonhat esztendős néger lányt. A temetésen felvonulók ellen rend- fenntartó erőket vetettek be, s azok fegyverrel és könnygázbombákkal oszlatták el a tömeget. A sebesültek száma csak Johannesburg környékén 17, közülük kettőnek az állapota súlyos. Három afrikai halottja van az utóbbi két napban vidéken lezajlott összecsapásoknak. A hatóságok részéről a jelek szerint nagyarányú megtorlóakcióról van szó. Erre vall, hogy szisztematikusan veszik őrizetbe a fajüldözés- eller.es szervezetek vezetőit és aktivistáit. Az elmúlt napokban a dél-afrikai sajtó tucatnyi ilyen jellegű letartóztatásról adott bírt. (MTI) Nemzeti ünnep Franciaországban Tűzijátékkal, felvonulással lés katonai parádéval ünnepelte Párizs a nemzeti ünnepet, a Bastille lerombolásának évfordulóját. 1789. július 14-én Párizs népe bevette és lerombolta a feudális abszolutizmus jelképének számító börtönt. Az ünneplés Párizsban már szombat este .megkezdődött: sokezren az utcabálokon mulatva töltötték az éjjelt. Reggel a mennydörgés, a villámlás és a zápor sem tudta elriasztani a szokásos katonai díszszemle nézőit. A parádét megtekintette Nakaszone, a nyugat-európai látogatáson tartózkodó japán miniszterelnök is. A Champs Blysées-n, Párizs leghíresebb sugárútján 7600 katona vonult fed, köztük a francia gyorshadtest tagjai is, Charles Hemu hadügyminiszter 1983-ban hozta létre a Nvugat-Európában egyedülálló elitcsapatot, amely 47 ezer főből áll és a legkorszerűbb hagyományos fegyver- nettel rendelkezik. Mitterrand elnök, aki a nemzeti ünnep tiszteletére részleges közkegyelmet hirdetett, tv-nyilatkozatban közölte, hogy nem áll szándékában lemondani abban az esetben, ha jövőre az ellenzék nyeri meg a parlamenti választásokat. ÍZ A szovjet—francia kapcsolatok fejlesztése lényeges szerepet játszik az enyhülés politikájához való visszatérésben — hangsúlyozza a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége Francois Mitterrand francia államfőnek címzett táviratában, amelyet Francia- ország nemzeti ünnepe, a Bastille bevétel éneit évfordulója alkalmából küldött. A Pravda vasárnapi számában nyilvánosságra hozott táviratban rámutattak arra, hogy a két ország együttműködése elősegítheti a fegyverkezési hajsza veszélyes ütemének csökkentését, s hozzájárul a biztonság és együttműködés erősítéséhez Európában, amely immár negyven esztendeje él békében. (MTI) A magyar könyvkiadás egy éve 1 (Folytatás az 1. oldalról.) meg. Az eltelt négy esztendőt inkább az útkeresés és a bizonytalanság jellemzi. Az adatok is ezt igazolják: a szép- irodalmi kötetek és az ifjúságnak írt művek tavaly 30,2 százalékát tették ki a könyvkiadásnak, ez öt százalékkal kevesebb, mint 1983-ban volt. Ennek ellenére a szépirodalmi könyvek száma emelkedett, s különösen a kortárs szerzők műveinek kiadása nőtt: 1983- ban 467, tavaly több mint 600 alkotás jelent meg ma . élő szerző tollából. Az olvasók csaknem 500 regény- és elbeszéléskötetet vehettek kézbe, s több mint 200 verseskönyv került a könyvesboltokba. Az ifjúsági és gyermekirodalmi művek példányszáma 1983-hoz viszonyítva 16,5 százalékkal visszaesett. A kiadók érzékenyen reagállak a külföldi szerzők munkáira. Hazánkban párját rit- kítóan sokféle alkotás olvasható magyar nyelven. Tavaly a megjelent összes könyvek és füzetek 11,6 százaléka volt fordítás. A tudományos könyvek közül minden ötödikben külföldi szerző művét adták közre. A szépirodalmi alkotások sorában az előző évekhez hasonlóan a legtöbb fordítás — 146 — orosz és szovjet szerzőktől jelent meg. Az idegen nyelvű könyvkiadás évek óta mintegy 10 százalékát teszi ki a teljes könyvkiadásnak. A tavalyi példányszám elérte a 3 százalékot, ez valamivel magasabb a sokéves átlagnál. A legtöbb idegen nyelvű könyv — 460 — angolul jelent meg, ez 85-tel több, mint 1983-ban. Német nyelven 161 kötetet adtak ki, oroszul 77-el. Mindkét nyelven többet, mint az előző évben. (MTI) t á 2 NOGRAD - 1985, július 15, hétfő vérháború áldozatainak száma az utóbbi tíz évben elérte a százezret. A libanoni főváros felett vasárnap izraeli katonai repülőgépek jelentek meg, felderítő repüléseikkel emlékeztetve a város lakóit, hogy békéjük helyreállítása nemcsak a helyi politikai erők és a fegyveres milíciák egymással való torzsalkodása miatt késik. (MTI) Választások Bolíviában Elnök-, parlamenti és hely- hatósági választások kezdődtek vasárnap Bolíviában. Az esélyes két elnökjelölt a gazdasági válság felszámolását jelölte meg legfontosabb feladatának. Az első jelentések szerint számos városban csak késve tudták elkezdeni a szavazást, mert a választási bizottságok nem jelentek meg időben a •szavazás helyszínén, 21 választókörzetben el sem lehetett kezdeni, mert több urna eltűnt még a szavazás meg- ' kezdése előtt. Budapesten a svéd közigazgatási miniszter Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének meghívására vasárnap Budapestre érkezett a Svéd Királyság köz- igazgatási küldöttsége, amelyet Bo Holmberg közigazgatási miniszter vezet. A delegáció a magyar tanácsi szervezet tevékenységét tanulmányozza. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Panp Lajos és Vídar Hellners. Svédország budapesti nagykövete. (MTI) Heysel-ligy Líbia és Szíria jegyzőkönyvet írt alá az elmúlt napokban a két ország katonai együttműködéséről — jelentette a Dzsana líbiai hírügynökség. Musztafa Tlássz szíriai hadügyminiszter az elmúlt héten tett látogatást a líbiai fővárosban, s ekkor.került sor a megállapodás aláírására. A. líbiai hírügynökség nem közölt részleteket a dokumentumból. csak annyit említett, hogy hasonló együttműködést ír élő, mint .a hónap elején Szudánnal létrejött megállapodás. A líbiai—szudáni jegyzőkönyv értelmében Tripoli fokozza katonai támogatósát partnerének, elsősorban a kiképzésben segít és növeli fegyverszállításait. Reagan sikeres műtétje Ronald Reagan amerikai elnökön szombat este — az orvosi jelentés szerint — sikeies műtétet hajtottak végre, amelynek során eltávolították szervezetéből az előző operáció alatt felfedezett daganatot. Larry Speakes fehér házi szóvivő a beavatkozás után nem sokkal közölte: az elnök már vissza is vette hivatali jogkörének gyakorlását Bush alelnöktől, akire, levélben ruházta át hatalmát a műtét előtt. Reagan orvosai szerint a csaknem háromórás műtét ..nem szolgált bizonyítékokkal” arra, hogy a daganat rákos jellegű lett volna. Speakes elmondta azt is. hogy az elnök. teljes felépüléséig a fővárostól nem messze levő Bethesda kórházból látja el hivatali teendőit. Török államminiszter látogatása Marjai József mini'ázter- elnök-helyettes meghívására vasárnap este Budapestre érkezett Cemal Büyükbas török államminiszter. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Török István külkereskedelmi minisztériumi államtitkár. (MTI) Viharos jelenetek a belga parlamentben Magyar Péter, az MTI tudó. sítója jelenti: A Maríens-kormány és belügyminisztere, Charles-Ferdinand Nothomb megmenekült — de meglehetősen dicstelen körülmények között — szombaton este, amikor a képviselőházban a kormány- többség képviselői felsorakoztak védelmére a Heysel- stadionban lejátszódott tömegszerencsétlenség vizsgálatát lezáró szavazásban. A képviselők kínos és viharos jelenetek után végül nem a vizsgálóbizottság jelentéséről szavaztak, hanem a kormány- koalíció pártjainak közös indítványáról. Az ellenzéki szocialista és flamand nacionalista kéoviselők tiltakozásul elhagyták az üléstermet. A teremben maradt képviselők 109 szavazattal 3 ellenében (4 tartózkodással) fogadták el végül a kormány „mentőindítványát”. Ez a Liverpool—Juventus kupadöntő előtt bekövetkezett halálesetekért a felelősséget kizárólag a megvadult angol huligánokra hárítja. Elismeri ugyan a csendőrség mulasztásait, és közelebbről meg nem határozott ,(intézkedésekre” szólítja fel a kormányt a jövőben hasonló esetek elkerülésére, felmenti azonban mindenfajta felelősség alól mind a csendőrség vezetőit, mind a belügyminisztert. A vizsgálóbizottság jelentése — amelyet szavazás nélkül „tudomásul vettek” —r határozott politikai felelősséget állapított meg a belügyminiszter személyére nézve. A liberális pártcsoport képviselője a szavazás után kijelentette, hogy a kormány „mentőindítványát” csupán a kormányválság elkerülése érdekében szavazták meg, és elvárják, hogy a belügyminiszter a botrány nyomán „önként beadja lemondását”. Ez arra utal, hogy az ügy további vita tárgya lehet a kormányzó koalíció pártjai között. Előzőleg Nothomb kereken elhárított magától minden felelősséget. Wilfried Martens kormányfő pedig szintén mentegette miniszterét, azt hangoztatva, hogy „az erőszak terjedése és a közbiztonság gyengülése évek óta megfigyelhető társadalmi jelenség, és része az ország bajainak”. Robert Collignon, a vizsgálóbizottság szocialista elnöke kijelentette, hogy a képviselőház ezzel a megoldással „lerombolta a bizottság egész munkáját”. A szocialista képviselők megbélyegezték a kormányzatot és a belügyminisztert, aki „nélkülöz minden méltóságot és felelősség- érzetet”. Rámutattak: a kormánynak le kellett volna váltania a csendőrség mulasztást elkövető vezetőit, vagy a miniszternek kellett volna önként távoznia. A decemberi parlamenti választásokon a Martens-kor- mánv számára a rakéták telepítése mellett a Hevsel-sta- dion botránya is minden jel szerint komoly tehertételként jelentkezik majd. A szebbik nem panaszai A hétfő reggel Nairobiban kezdődő világkonferenciával hivatalosan lezárul az ENSZ által 1975-ben meghirdetett „Nők évtizede”. A rendezvénysorozat vége azonban nem jelenti azt, hogy a szebbik nem panaszai kivétel nélkül megoldást. nyertek volna. Sőt. A világszervezet egy idei jelentése szerint a föld lakosságának női fele végzi a munka kétharmadát, kapja a jövedelem egytizedét, és birtokolja a javak egy századát. A helyzet egy évtizeddel ezelőtt is hasonló volt, ezért döntött úgy a nők I. világkonferenciája Mexikóvárosban, hogy a következő tíz esztendőt a fokozott propaganda, az egyenjogúságért vívott küzdelem időszakává teszik. Jelszóként az „Egyenlőség, fejlődés, béke” hármas célját fogadták el. s a résztvevő sz.ázharmlnchár.om ország lányai-asszönyai valóban mindent elkövettek, hogy valóra váltsák az évezredes álmokat. Csak hát a nők ereje ehhez nem elegendő, főleg, hogy a politikai és gazdasági hatalom ritka kivételektől eltekintve, férfiak kezében összpontosul. Az enyhülés korszakának vége felé. 1980-bah tartott 2. világkonferencián, Koppenhágában a békeharc állt a figyelem középpontjában. A száznegyvenöt országot képviselő delegátusok emellett még az új gazdasági világrend kérdéskörének szenteltek sók időt. Nem véletlenül, hiszen a béke és a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés nélkül, szó sem lehet a nők egyenjogúságának megteremtéséről, társadalmi szerepük növeléséről; a fegyverek árnj'ékában, vagy éppen a nyomorküszöb alatt tengődve, bizony nincs lehetőség a változtatásra. A Kenyában most nyíló 3. világkonferencia résztvevői mintegy száz különböző munkacsoportban vitatják majd meg a nők helyzetét szerte a világon, különösképpen a fejlődő országokban. Megdöbbentő, de tény, hogy a világ számos részén több tíz-, százmillió nőt érintenek még a különböző rituális csonkításokat előíró hagyományok. A szexuális és tényleges rabszolgaság, a kényszerházasság, a teljes anyagi kiszolgáltatottságot jelentő törvények, az idejét múlt erkölcsi, kulturális korlátok. Nem beszélve arról, hogy a helyi háborúk, vagy éppen, az Afrika, Ázsia és Latin-Ameriká számos országában pusztító éhínség is elsősorban a nőket, közülük is a családanyákat sújtja a legnagyobb erővel. Természetes, hogy a világpolitikai törésvonalak a nők mozgalmát is átszövik. Az amerikai küldöttség tagjai között lesz Maureen Reagan, az amerikai elnök lánya, és a szélső- lóbboldaü nézeteiről ismert volt ENSZ-nagykövet, Jane Kirkpatrick is. A viták azonban még egy nemzetközi tanácskozásnak sem ártottak, Éppen.ellenkezőleg: csak úgy érthetjük meg a másikat, csak úgy érhetünk el sikereket, ha megismerjük egymás véleményét. Komoly, jelentős politikai, gazdasági és társadalmi töltést hordozó tanácskozásra lehet tehát számítani Nairobiban. Nem véletlen, hogy korántsem csak a nők figyelme irányul most a kenyai' főváros felé. (Horváth Gábor) H Prawdo írja Vezetői magatartás A Pravda vasárnapi száma újabb, a vezetők viselkedésével, a velük szemben támasztott elvárásokkal foglalkozó cikket közöl, leszögezve: az SZKP KB határozottan megköveteli, hogy megszűnjön a hivatali hatalommal való visszaélés, az önelégültség, az önhittség. A lap bemutatja az említett elvásárokkal ellentétes vezetői magatartás rendkívül káros következményeit is, a csimkenti területi párt- bizottság első titkárának, A. Aszkarovnak példáját hozva fel. Kazahsztán egyik legnagyobb területéről mar évek óta több száz levél érkezett a dolgozóktól a felsőbb szintű pártszervekhez és a központi szovjet lapokhoz. A levélírók arról számoltak be, hogy súlyosan megsértik területükön a párt- és állami fegyelmet. Felsorolták a hivatali hatalommal való súlyos visszaélés, a sikkasztás, a meg nem engedett haszonszerzés legkülönbözőbb eseteit, a gazdasági elszámolások meghamisításának. a protekcí ózásnak legkülönbözőbb példáit. Ezeknek azonban a területi nártbizottság és első titkára, a helyi állami irányító szervek elnéző magatartása miatt nem akart vége szakadni, s felelősségre vonás csupán a felsőbb állami szervek, köztük a Szovjetunió ügyészségének beavatkozása után történt. A súlyos törvénysértésekre azért is kerülhetett sor — mutat rá a Pravda — mivel a posztját hét éven keresztül betöltő területi első titkár maga is visszaélt hatalmával, s így másoknak is megbocsátotta azt. Példaként említi a cikk, hogy A. Aszka- rov állami pénzen maga és vendégei számára sokszobás vadászházat építtetett, a hozzá tartozó 14 kilométeres be- kötőúttal, messziről induló közművezetékekkel együtt. A területi pártbizottság közelmúltban megtartott ülése az évek hosszú során át elkövetett súlyos hibái miatt A. Aszkarovot felmentette tisztsége alól és kizárta a pártbizottság tagjai sorából. A pártbizottság másodtitkára és a területi tanács elnöke is kénytelen volt beismerni: felelősek azért, hogy az első titkár és a Pártbizottság éveken keresztül megsértette a párt- és állami fegyelmet — írja a Pravda beszámolóin; (MTI) Jótékonysági rockkoncert Aczél Endre, az MTI tudósítója jelenti: A vasárnapi londoni lapok elragadtatott jelzőkkel dicsérik a világ eddigi legnagyobb és legsikeresebb rockkoncertjét, amelynek a színhelye szombat-vasárnap a londoni Wembley- és a philadelphiai John F. Kennedystadion volt. „A rockzene dicsőséges éjszakája” — írta a Sunday Mirror; „A rockzene legszebb órái” — vélte egy laptárs, a The Mail on Sunday. A magasztalás annak szólt, hogy az ikerkoncerttel egyidejűleg — becslések szerint — 40 millió fontnyi önkéntes adomány gyűlt össze az afrikai éhezők számára. A Wembleyben tíz-, f’hila- delphiában tizenegy.órás volt a műsor, mindvégig élő rádiós és televíziós közvetítésben. A műholdak igen sok őrs?' ’a juttatták el a muzsikát, ■ nak olyan nézetek, hogy mintegy másfél milliárd ember láthatta-halihatta egyidejűleg a rockzene legnagyobb csillagait. Az együttesek és szólóénekesek egyetlen fillér tiszteletdíjat sem kaptak, az ősz- szes bevétel a külön e célra létrehozott jótékonvsági segélyalapot gyarapítja.